oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2016. május 14. 06:45,  Kenguruk és koalák földjén 141 komment

2016. május 14. 06:45 Határátkelő

Kenguruk és koalák földjén

Hétvége lévén ma kicsit lazábbra vesszük a dolgokat, a posztban elsősorban a képeké lesz a főszerep. Viszont a fotók nem akárhol készültek, hanem Ausztráliában, ami Európából nézve igazán egzotikus földrész. A fotókat Klári készítette, aki már több posztot is írt ide, talán emlékeztek még rá, az ő gyermeke és unokái élnek „odalent”, ő pedig többször is látogatta már őket, és szerintem nem túlzok, ha azt írom, hogy beleszeretett az országba. Most csak pár sort írt a képek elé (amiket én rendezgettem el több galériába), én azért azok kedvéért, akik nem olvasták a korábbi posztokat (ezeket itt és itt lehet pótolni) pár sorban összefoglaltam azokat, aztán lehet kattintgatni!

kenguru_2.jpg

„Eddig három alkalommal volt szerencsém kimenni a nagyobbik lányomékhoz féléves időszakokra Ausztráliába. Ők immár 11 éve élnek és dolgoznak Perth-ben, a két gyermekük is ott született.

Amikor anno odaállt elém a nagyobbik lányom azzal a bejelentéssel, hogy elmennek „szerencsét próbálni”, és meg sem állnak Ausztráliáig, igencsak sokkolt a hír. Az első reakcióm a sírás és a kétségbeesés volt, na meg a döbbenet, hogy ezt tényleg komolyan gondolják?!

Kavarogtak a fejemben a gondolatok, felváltva az aggódás, a szomorúság és a szeretetteli féltés. Ezt csak azok a szülők érthetik meg 100 százalékosan, akik át- és megélték, hogy gyermekük hosszabb időre, vagy végleg elhagyta hazáját, otthonát, szeretteit. Mindent és mindenkit, aki, és ami addig odakötötte őket.

allatok_1.jpg

koala.jpg

2010-től kétévenként tudtam az ő segítségükkel kimenni hozzájuk, így mindkét unokám születésekor ott lehettem. Amikor először mentem ki fél évre, egy egészen más világ fogadott, mint amit itthon, Magyarországon megszoktam.

Úgy éltem meg ezt a sok-sok élményt, mint egy kisgyermek, aki rácsodálkozik a világra. Különösen megtetszettek az állatok, a gyönyörű kakaduk, a színes papagájok, és megannyi, csak erre a földrészre jellemző madár, amiket lépten-nyomon láthatja az ember a fákon, vagy repkedni a parkokban.

Ha már itt tartunk: nagyon tetszik, hogy rengeteg hatalmas szabad terület várja az embereket, akik ki is használják a lehetőséget, és mindenféle partikat, rendezvényeket tartanak a sokszor süppedős pázsiton.

Ausztráliáról sok poszt volt már itt, a blogon, így én most inkább fotókban szeretném bemutatni Nyugat-Ausztrália, azon belül is Perth és környéke természeti csodáit.

Számomra azért csoda, mert láthattam esténként a naplementéket, ami mindig más és más volt. Piknikezések, kirándulások alkalmából személyesen kerültem testközelbe például koalákkal, kengurukkal, papagájokkal, kakadukkal, stb.

A tenyeremből ettek, és közben simogathattam őket. A lányomék teraszán még a kookaburrákat (kacagójancsikat) is etethettem. A fotók, önmagukért beszélnek majd. Köszönöm, hogy mindezt megoszthattam veletek.”

HÍRMONDÓ

Szégyellni kell a magyarságot Brüsszelben?

A Politico című lap európai kiadása szerint Orbán Viktor lázító nacionalizmusa és kemény bevándorlásellenessége azoknak a magyaroknak az életét keseríti meg, akik Brüsszelben uniós körökben dolgoznak.

„Az egyetlen módja a túlélésnek az Európai Bizottságban, ha letagadod, hogy magyar vagy” – mondta egy meg nem nevezett magyar forrás a lapnak, amely kiemeli, hogy habár Magyarország az uniós pénzügyi támogatások egyik legnagyobb haszonélvezője, az orbáni politikával szembeni külföldi ellenérzés árt a magyar érdekérvényesítésnek.

„Nevetséges túlzások vannak ebben a cikkben. Én nem érzem magamat kicsit sem szarul azért, mert magyar vagyok" - ez pedig már egy másik magyar bizottsági alkalmazott véleménye. (A teljes cikket itt találjátok, érdemes elolvasni!)

A németek is ráfáznának a Brexitre

Aligha véletlen, hogy kis túlzással egész Európa (de a gazdasági és politikai vezetők feltétlenül) lélegzetvisszafojtva várják a britek júniusban esedékes népszavazását az uniós tagságról. Amennyiben ugyanis a többség a kilépésre szavaz, az komoly gazdasági következményekkel is járhat.

A német DZ Bank friss elemezése szerint például csak a német gazdaság akár 45 milliárd eurót is veszíthet jövő év végéig a Brexiten. A negyedik legnagyobb német pénzintézet közgazdásza, Monika Boven hangsúlyozta, hogy Németországnak Nagy-Britannia az egyik legjelentősebb kereskedelmi partnere, így egy esetleges Brexit már az idei év második felében éreztetné a hatását. (Érdemes az egész írást elolvasni, itt találjátok.)

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével!

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: Ausztrália

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr98715180

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

adg 2016.05.14. 07:09:53

Meg is ragadnak a lenyeget gyorsan: "lépten-nyomon látható az ember a fákon, vagy repkedni a parkokban."
Furcsa hely lehet ez a Perth. :)

Klari volt a multkor, aki a gyerekekhez akart koltozni? Van valami fejlodes azota?

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2016.05.14. 08:49:20

Puhacicáék megfürdették a macska egyik felét.
:))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))

kepkezelo.com/images/ac09mcez9wi8cognvdfz.jpg

Dániel B. Dóka 2016.05.14. 09:14:20

@Golf2: gondolom nevetesszeru hangot ad ki

adg 2016.05.14. 09:18:13

@Határátkelő: Kar, hogy en nem tudom a ragadnakot kijavitani ragadnamra. :)

Hari Seldon 2 2016.05.14. 09:18:32

Nem lepne meg, hogy a németek megéreznék. Nagyon export vezérelt gazdaság.

Taxomükke (UK) 2016.05.14. 09:23:47

@Hari Seldon 2: Ha a UK kilep az EU-bol, tilos lesz oda exportalni?

firg_firg 2016.05.14. 09:25:10

@firg_firg: igy reggeli kozben ezt kihagytam volna

Hari Seldon 2 2016.05.14. 10:01:46

@Taxomükke (UK):
A Font tovább esik az Euróhoz viszonyítva. A Eurós export megdrágulhat. Helyette az UK inkább az USA-ból vagy a távol keletről (Korea mondjuk) vásárol többet.
Aztán idővel a "kölcsönös barátság jegyében" talán vámok is jönnek. (ez csak egy extrém lehetőség, de sokszor van a politikusoknak hülye ötlete, amit szépen átnyomnak a népnek pár év alatt)

tanato 2016.05.14. 10:37:38

@Hari Seldon 2: Ráfázik ott mindenki ha siker lesz ,jövő hónapban,nem csak a németek,de leginkább K-Európa.Nem tudja exportálni az otthoni viszonyokkal elégedetlen tömegek százezreit,millióit az UK_ba,ezért ezen tömegek megpróbálnak majd az EU gazdag részének más államaiba települni.Azt meg majd ezen államok nem fogják bírni.Jobb nem is belegondolni mi lesz a vége ha beindulna a folyamat a jövő hónapban.Épp két napja írta Határátkelő ugyancsak a lábjegyzeti cikkben hogy csak Lengyelországból milliók készülnek nyugatra.

tanato 2016.05.14. 10:45:26

@adg: Ja tényleg beszélgettünk itt nem régen hogy mennyire volnának partnerek a gazdag nyugati államok/beleértve természetesen a tengerentúliakat is./az olyanfajta családegyesítésbe hogy a k-Európai idős beteg szülők költöznének ki a gyerekekhez végleg.
Azután a többség azt mondta nem volnának partnerek a k-európai idősek eü. és szoc ellátásának nagyon sokba kerülő finanszírozása miatt.A k.-Európából átutalt nyugdíj erre meg nem volna elegendő.Ez komoly probléma lesz,itthon már minisztériumi államtitkári magasságokból is foglalkoztak azzal hogy mi lesz a nyugatra vándorolt leszármazottak által itthon hagyott egyre idősebb egyre betegeb felmenőkkel.

Muscari 2016.05.14. 10:49:06

Meg mindig irigyleg mindenkit, aki eljut Ausztraliaba.

A Brexittol meg mar fejfajasom van, epp most dontottuk el, hogy meg junius 23. elott veszunk annyi eurot, amennyit csak tudunk a nyaralashoz. Azt mondjak az okosok, hogy ha a kilepes gyoz, akkor akar 20%-ot is eshet a font az eurohoz kepest.

@Golf2: persze, az a neve. A Fovarosi Allatkertben is van egy peldany.

Muscari 2016.05.14. 11:01:33

@tanato: mi is szembesultunk a problemaval mar. Anyosom 74 eves es eltorte a karjat (raadasul a jobbat). Szerencsere a sogorom ott van, de mar kidolgoztunk egy tervet arra az esetre, ha innen kellene nekunk megszervezni a segitseget.

adg 2016.05.14. 11:09:34

@tanato: "nem volnának partnerek a k-európai idősek eü. és szoc ellátásának nagyon sokba kerülő finanszírozása miatt."

Semmi koze ehhez k europanak. Ugyanigy nem partnerek az amerikai vagy brunei nyugdijasok eseteben. Te aztan biztosan jol latod az idosek ellatasanak anyagi oldalat is orvoskent, a nyugdij erre szerintem kb sehol sem eleg. Mar egy kisebb mutet is horror penzbe kerul, es hol van egy rakos beteg kezelese pl ehez kepest? A kockazat miatt meg senki nem fogja elfogadhato aron biztositani. Ugyhogy vagy kifizeti a delikvens elore a varhato koltsegeket (legalabb egy reszet), vagy valaki mas vallalja. Friss infom van errol, ismerosunk nagymamat probal importalni, a vizuma 45000 dollar korul lesz, mire elintezik majd. Ugyhogy nehez a dontes.
Az a gond ugye, hogy nem igazan mukodnek ketiranyu megegyezesek ilyen teren, pl a magyar tb nem valoszinu, hogy fizetne az itteni kezeleseket valaha is, holott az illeto egesz eleteben fizette a tb-t.
Ugyhogy sokan athidaljak a problemat, es turistakent jon a nagyi, csak akkor meg ugye van némi kotottseg, el kell hagyni az orszagot idonkent, stb...

Golf2 2016.05.14. 11:10:24

@Muscari: Ott csak 1 van? A parlamentben van vagy 5.

tanato 2016.05.14. 11:11:59

@Muscari: Nem kis gond ez országosan/illetve tágabb k-európai régiósan sem/nem véletlen hogy foglalkoznak vele felsőbb szinten is.Vegyünk csak egy példát,elesik a néni eltörik lába/ a csontritkulás miatt/ adnák haza de ellátni még nem tudja önmagát,kéne a családi segítség.Ha több gyerek van általában úgy oldották meg hogy egy egy időszakra az egyik a többire a másik a harmadikra meg a 3.-ik gyereknél volt ápolásban.
Na most a praxisomban is nagyon sok idősnél van hogy mind a kettő vagy mind a három gyermeke több éve nyugaton él már.
Most még legtöbb esetben ez nem gond mert 2004-ben nyílt meg az a Aranykapu kifelé és jelenleg még a hátrahagyott szülők el tudják magukat látni.De az idő múlásával a helyzet romlani fog a biológia miatt,öregedünk,gyengülünk esetleg ágynak is esünk.A szomszéd /legtöbbször maga is koros/,nem fog magához venni minket baj esetén.

tanato 2016.05.14. 11:20:20

@adg: Jól beszélsz,így van senki egy állam sem ad szívesen olyan ember ellátására pénzt/nem is keveset/ aki 50 évig máshova fizetett.Nem tudom pl. de ha fölkeltek az amerikai kommentelőink,megkérdem tőlük hogy a több millió mexikói vendégmunkás munkaképtelen idős beteges szüle is az USA-ban vannak,vagy azok maradtak otthon Mexikóban,?
Itt nálunk annyiban árnyaltabb a helyzet hogy engedik pl. a szomszédos országokból betelepült magyaroknak szüleik áthozását családegyesítéssel/sok ilyen paciensem van/és az ő ellátásukat természetesen nem a román ukrán vagy a szerb állam fizeti az általuk 40 év alatt befizetett lejből rubelből,hrivnyából vagy dínárból,hanem a magyar állam adófizetői közpénzekből.Természetesen ennek nemzetpolitikai/és választási/ összefüggése is van.

2016.05.14. 11:59:33

@tanato: Ahogy valtozik az emberek eletformaja, mindenkeppen megoldast kell erre talalni, fuggetlenul a kivandorlastol. Nyugaton elkepzelhetetlen hogy a csaladtagok apoljanak valakit otthon, ezt intezmenyi keretek kozott oldjak meg, apolot kuld vagy fizet az allam. Mo.on is muszaj lesz ezt csinalni, mert a Mo.on elo csaladtagok (ha vannak) sem fogjak bevallalni az otthoni apolast szerintem max. egy generacioval kesobb, ez a modern korban egyszeruen nem mukodik.

Muscari 2016.05.14. 12:21:29

@Golf2: nem veletlenul mondjak, hogy a Duna partjan is van egy allatkert :-)

2016.05.14. 12:23:34

@tanato: Szerintem semmilyen jelentos hatasa nem lenne ilyen szempontbol. Sok szazezer lengyel mar letepedett es allampolgarsagot szerzett UKben, oket es a csaladjukat nem erinti a dolog. Ezen kivul lengyelek mindenhova vandorolnak, pl. sokan vannak Izlandon ami nem is EUs orszag es hasonlok. Aki menni akar az megtalalja a modjat.

Muscari 2016.05.14. 12:28:16

@Mirjam2: az a baj, hogy a magyar rendszer meg fenyevekre van az ittenitol. Mi mar talaltunk egy megbizhato lanyt, aki szukseg eseten segit majd anyosomnak. Persze ha olyan foku apolasra szorulna, hogy mar egyaltalan nem tudna magat ellatni, akkor el kellene gondolkodni az intezmenyi elhelyezesen.

Kerdezgettem mar errol embereket, tanatot is, az derult ki szamomra, hogy ket megoldas van. Fel lehet iratkozni varolistara egy idosotthonba, aztan egy par even belul bekerul az ember, vagy lehet elfekvo korhazi helyet "vasarolni" boritekert. Javitsatok ki, ha maskepp is lehet.

Muscari 2016.05.14. 12:30:30

@Mirjam2: az otthoni apolast epp most fejlesztik vissza, bar eddig is csak nagyon kevesen voltak ra jogosultak. Otthon raadasul az onkormanyzatokra harul ennek minden terhe, azoknak meg egyre kevesebb penzuk van.

2016.05.14. 12:45:35

@Muscari: Hat pedig muszaj lesz, mert a 21. szazadban Europaban nem mukodik ez hogy mindenki egy helyen lakik, es a csaladok notagjai - mert errol van szo - felaldozzak a szabadidejuket ingyen apolasra. Te jobban tudod mindenkinel hogy ez kemeny munka, nem szabadidos tevekenyseg amit hobbibol uz az ember. Raadasul nem is mindenki alkalmas ra, sot.

P.Elliot 2016.05.14. 12:51:39

@tanato: Ha az amerikai kommenteloket varod akkor itt vagyok en, ma indultunk volna vakaciora de este a ferjem beteg lett, mindjart viszem az orvoshoz mihelyt elkeszul, addig tudok valaszolni.
Nem, a mexicoiak nem szulokkel jonnek, foleg nem idosekkel hiszen sokat kell gyalogolni a hataron valo atszokesnel, mas hatraltato tenyezok is vannak. Az nem jelenti azt hogy ha meg jo borben van akkor nem szokik utanuk ha mar lesz hova.
Ha hivatalosan van itt valaki akkor lehet kerni a csaladegyesitest, ebben az indiaiak nagy mesterek hogy hogy kell maguk utan huzni a rokonsagot de mondom, ok hivatalosan jonnek minden esetben. Mexicoi inkabb kuldi a penzt haza a szuloknek.
Hogy ki fizeti az illegalisok szuleinek ha megis itt vannak az egeszsegugyi szamlait? Az allam, jobban mondva mi mert minel tobb biztositas nelkuli ember van annal tobbet fizetunk mi mert egyszeruen elosszak a fizetos emberek kozott mint valaki egyszer elmagyarazta, minket terhel. Olyan nincs hogy ne legyen itt elo ember allatva orvosi vonalon ellentetben az elterjedt hireknek mert pl. ha valakinek nincs penze vannak ingyen orvosi rendelok vagy nagyon kicsike penzert, klinikak ahol ellatjak oket, ott is orvosok vannak es jo orvosok mert a beteg meg itt is beperelheti oket ha eltoltak valamit.
A korhaz meg fogad barkit aki bemegy barmelyik korhazban az ambulanciara hogy lassak el mert kotelezo. Ki van irva a bejaratnal, odabennt a falra tobb helyen is es mindenhol hogy kotelesseguk ellatni ingyen akarkit aki bement, legyen az akar illegalis, nev nelkul vagy hamis nevvel es cimmel, a szamlat kikuldik de ugyis tudjak hogy nem fizeti ki.
Ezt megcsinaljak szarevo allampolgarok vagy legalisan itt elok is akiknek volna penze biztositast valtani de nem akar ilyesmire kolteni. A normal biztositott betegeknek aztan ezert magas a szamlajuk, pl. az a 2 szem aszpirin amit a beteg kapott 12 dollaros szamlaval jelent meg amibol 50 darab van vagy 4 dollar mert a korhaz sem akar tonkremenni, sok volt hogy bezart mert hatalmas minusszal mukodott, valakinek fizetni kell a nem biztositott betegekert is. En koteleznem egy kereseti osszegen felul hogy valtson mindenki biztositast, eleve levonatnam belole.
Jar hozzam egy szerelo akinek szinten nincs mint mosolyogva mondta, egy magyar pasas, azt mondta hogy minek, kulonben sincsenek osszehazasodva a felesegevel mert igy a 2 gyereknek automatikusan jar a biztositas mert kozsegelyesek, a no csak nehany orat dolgozik naponta, annyi sok kedvezmenyt kapnak hogy nem is akarnak hivatalosan hazasok lenni, a gyerekek majd gondoskodnak arrol hogy igy is maradjon. Nem ertem en sem hogy mi folyik itt es meddig lehet azt hogy nem lehet kontrollalni ezt a biztositasi dolgot. Azt hiszem ha nekem kene intezni akkor nagyon elbannek az ilyenekkel.
Tanato te orvos vagy, kernek tanacsot. Mitol van magas vernyomas ugy hogy meg gyogyszer mellett is felrohan, varatlanul pedig dietan van az illeto, nem iszik, nem dohanyzik, idonkent uszni is jar. A ferjemrol van szo.
Tegnap este 190-es vernyomast mertunk, alig akart lemenni egy elfogadhatio szintre. Agyonkutattam a netet hogy mi lehet de nem jovok ra.
Ugy nem erzi magat rosszul de felek hogy baj lenne, apja anyja agyverzesben halt meg, neki szivritmus zavara is van, egyszeruen nem merek vele elindulni. mindjart viszem az orvoshoz tanacskozasra hogy mi lehet. Tudsz valami otletet?

2016.05.14. 12:53:03

@adg: Erre a legjobb megoldas ha valaki viszonylag fiatal koraban elkezd egy nagy nemzetkozi biztositonal privat egyeszsegugyi biztositast fizetni, es azt viszi magaval ha mas orszagba koltozik. De ez nagyon draga opcio, meg Nyugaton is csak a kozeposztaly engedheti meg maganak.

2016.05.14. 13:00:46

@P.Elliot: Jobbulast, remelem minden rendben lesz!

NorthPier 2016.05.14. 13:08:25

@P.Elliot: Bár nem engem kérdeztél, de gyorsan mondom, minden egyéb tünet nélküli elégtelen veseműködés is kegyetlen magas vérnyomást tud produkálni. Bár ez esetben jellemzően (de nem kizárólag) állandósult a magas érték, ha jól értem, nálatok nem így van. Mindenesetre, más magyarázat híján talán hasznos lenne egy erre irányuló vizsgálat, ha másért nem, azért, hogy ezt az eshetőséget ki lehessen zárni.

2016.05.14. 13:08:52

Ami a brusszeli (magyar) burokratakat illeti, en sok mindent szegyellnek a helyukben, de hogy nem a magyarsagomat, az biztos :). Mondjuk inkabb lehetne kezdeni pl. a sok ertelmetlen vagy karos intezkedessel amit az EU hoz, tobbek kozott a migransokkal kapcsolatban. Na azt lehetne szegyellni.

P.Elliot 2016.05.14. 13:15:40

@NorthPier: Igazsagod van, nagyon koszonom az informaciot, igen, volt baja a vesejevel olyan szempontbol hogy felirtak neki a vernyomas csokkentot meg evekkel ezelott, mi ugy tudtuk hogy szedi, eltagadta hogy nem, / szerinte az orvosok csak ugy felirnak mindenfele felesleges gyogyszert, azota mar megtanulta hogy nem igy van/, 10%-ban serult a veseje emiatt de azt mondta az urologus hogy ez meg elfogadhato valamennyire, legalabbis nincs kozvetlen veszely arra hogy lealljon a vese.
Akkor bejelentkezunk az urologushoz is hetfon.
Nem is tudom hogy mit csinaljak vele hogy hogy elozzem meg a bajokat. Addig igyon sok vizet? De a sok allando felesleges vizivas meg kimossa az asvanyi sokat a szervezetbol, nem?

tanato 2016.05.14. 13:27:20

@P.Elliot: Köszi az infót az USA-tol,USA-bol.Szoval a becsempészett idős rokonokat is ellátják,ez érdekes.
Magasvérnyomás,nagyon sokszor ingadozik főleg időseknél.lehet időjárásváltozás,stressz szituáció,hormonális,vesefunkciós eredetű,fizikai terhelés, de sok egyéb más is.Viszont vannak erre kifejlesztett szerek amiket csak akkor kell használni ha hirtelen kiugrásról van szó,spray vagy elrágandó tabletta formájában.Cordaflex spray vagy Tensiomin tabletta.

P.Elliot 2016.05.14. 13:29:01

@NorthPier: Most hogy visszagondolok hozatott maganak a gorog fesztivalrol gyrot mert jol csinaljak es pokoli sos volt, en meg sem ettem a magamet emiatt de o igen. Eszembe sem jutott hogy o nem eheti o meg, o meg nem akart erre gondolni valoszinu hogy emiatt. Nagyon hasznos tanacsot adtal, koszonom....

tanato 2016.05.14. 13:29:04

@Mirjam2: Igen valami hasonló lesz,de nagyon lassan,nem a hozzátartozó fog ápolni hanem intézet itthon is,de ez még nem holnap lesz Mo.-on,irdatlan pénz..A rokon meg ugye ingyen van.

NorthPier 2016.05.14. 13:31:30

@P.Elliot: (nagyfokú) elégtelen veseműködés esetén éppenhogy erősen korlátozni kell a folyadékbevitelt. A 10 %-os károsodás annak idején ( mikor?) nem indokolta ezt, kérdés, hogy azóta változott-e a vese állapota.
Nézd, nekem csak általános ismereteim vannak erről a témakörről, ezért innentől orvossal kell konzultáljon (u.i. én nem az vagyok), de mindenképpen szerettem volna felhivni a figyelmed egy nem túl gyakori eshetőségre.

tanato 2016.05.14. 13:32:25

@Muscari: Jól mondod fényévnyire,a balkáni borítékról meg annyit,hogy azt bizony egy szoc otthoni bekerülésnél is ajánlatos elővenni pl. egy intézeti igazgató vagy önkormányzati ügyintéző esetében aki kompetens az elhelyezésben.de azért vannak már próbálkozások privát/illegális/ szoc otthonok kialakítására,nagyméretű családi házakban,6-8 idős személy részére.Működik a dolog.

P.Elliot 2016.05.14. 13:32:38

@tanato: Koszonom, most viszi a lanyom az orvoshoz otet, meglatjuk hogy mi lesz. Ahogy az elozo hozzaszolasban irtam tegnap evett sos dolgokat is. Szerinted van veszely hogy leall a vese hirtelenul? Mire kell figyelni ha megis elindulnank valamerre mert teljesen el van keseredve hogy lemarad az utrol. Ugy semmi baja nincs, aktiv es mozgekony, nem szedul, nem faj a feje, legalabbis tagadja. Szerinted nem tanacsos elindulni?

tanato 2016.05.14. 13:34:44

@Mirjam2: Nemsokára kiderül milyen hatással lesz/lenne/egy sikeres Brexit,pl. a lengyelekre,ők a legnagyobbak,de pl. ránk is,kivándorlás témában.Szerintem nem lesz/lenne jó hatással,de majd meglátjuk.

tanato 2016.05.14. 13:36:30

@P.Elliot: Nem javaslom a nagyon sós ételt,vérnyomásemelő hatása van.Vigyetek RR mérőt és hirtelen RR lehúzó gyógyszert.A vese azért szerencsére nem szokott hirtelen leállni max. acut mérgezésben/pl. kígyómarás/

Muscari 2016.05.14. 13:43:52

@Mirjam2: nem is csak a szabadidejét áldozza fel sok ember, hanem a munkáját is ott kell, hogy hagyja. Sajnos Magyarország nem abba az irányba megy, amerre kéne, ez nem úgy működik otthon, hogy még KELL oldani. Akinek van pénze, az megoldja magánban, a többi meg le van szarva. Sajnos ez az igazság.

P.Elliot 2016.05.14. 13:46:12

@tanato: Nagyon koszonom, megvarjuk hogy mit mond az orvos, haziorvos csak mert szombaton nem rendel a specialista, ezert meg nem akarom bevinni a korhazba.
Jo dolog ez a net hogy lehet tanacskozni szakertobb emberekkel is.

P.Elliot 2016.05.14. 13:48:00

@NorthPier: Neked is nagyon koszonom, nagy segitseg volt hirtelenul, mar tisztabban latom a dolgokat. A topikot viszont nem akarom elvinni az eredeti temajatol, tehat visszakapcsolok....

tanato 2016.05.14. 13:48:04

@Muscari: Per pillanat tényleg így van,sokszor a munkát is csökkenteni kell a szülők ápolása miatt.

tanato 2016.05.14. 13:58:04

@Mirjam2: menekültügy.Érdekes kezdeményezést láttam tegnap a magyar TV-ben.Nem bürokraták,azok úgysem tudnak mit kezdeni hanem civil kezdeményezés van kialakulóban.Sokan úgy gondolják a forrásnál kéne a bajokat kezelni, azaz leverni az Iszlám Államot.Kialakulóban van egy szervezet a régi Spanyol Polgárháborúban harcolt Nemzetközi Brigádokhoz hasonló.Nevezetesen egyre több európai és USA civil férfi csatlakozik az ISIS elleni harchoz.Fehér emberek nem muzulmán származásúak,de elegük van a vérontásból,ISIS-ből menkülthullámból.Teljesen ingyenesen harcolnak nem zsoldosként, önkéntes katonaként csak ellátást kapnak.Főleg katonaviselt emberek,jónéhány orvos is van köztük, ők a tábori kórházakban.A kurd pesmergákhoz csatlakoztak/mint az ISIS egyik legnagyobb ellensége/ külön nemzetközi brigádként és egyre többen vannak.A pesmergák adják a fegyvert meg a muníciót,de pénzt nem,önkéntesek.
Érdekes kezdeményezés,mint anno 36-38-ban Spanyolban.

Muscari 2016.05.14. 14:31:43

@P.Elliot: jobbulast kivanok a ferjednek :-)

Muscari 2016.05.14. 14:34:49

@tanato: erdekes kezdemenyezes, de sajnos nagyon keves lesz. Es ezek csak a szirek, a hataron elfogott emberek kozott a haitibol erkezettol a ghanaiig es afganig minden van. Oket ki fogja visszatartani?
Azt kene megerteniuk, hogy nem johet a fel vilag Europaba.

Csodabogár 2016.05.14. 14:57:10

@tanato: Olyan is létezik, hogy valakinek nincs gyereke, aztán akkor csak kitalálja a megoldást. Azt, hogy a gyereknek fizetni kell a szülő ápolásáért már sok országban kitalálták. Vannak pl. ápolási otthonok szlovákiában és lengyelországban is. Gyerek a németeknél se mindig tudja kifizetni a hazai ápolás költségeit.
Nem ártana ha az emberek a kor előrehaladtával csinálnának valami tervet, hogy mi lesz ha történik valami. Ez nálam természetes és sok gyerektelen ismerősnél szintén az.

Csodabogár 2016.05.14. 15:02:02

@Mirjam2: Igy van. De azért többnyire nem az állam fizet, hanem a biztositás, ha van. Németországban, azt hiszem, már bevezették a kötelező ápolási biztosítást. Svájcban egy bizonyos mértékig a betegbiztosító fizet, aztán a paciens maga, amig van valami pénze vagy vagyona. Utána jön csak az állam.

tanato 2016.05.14. 16:29:40

@Csodabogár: Igen a gyermekteleneknek is előre kell tervezni.itt most az plusz hogy rengeteg idősnek elmennek a gyermekei nagyon távolra ,ahonnan nem lehet napi,heti szinten levezényelni a sorsát,mint országon belül.Előbb utóbb megoldást kell találni erre is mint a kivándorlás egyik aspektusa.

tanato 2016.05.14. 16:34:23

@Muscari: Persze magát a szegény országokból a gazdag országokba történő vándorlást nem fogja meg,de ha minimalizálni lehetne az ISIS tevékenységét az is sokat jelentene legalább 3-4 ország szintjén.tegnap volt az RTL híradóban úgy rémlik,rögtön a spanyolországi nemzetközi Brigádok jutottak eszembe.Ott is azért álltak össze több tízezeren a világ sok pontjáról hogy megállítsák,Francót,meg közvetve Mussolinit és Hitlert.Persze nem jött nekik össze de nem az ő lelkesedésükön múlott.

Golf2 2016.05.14. 17:09:07

@tanato: Szerintem meg a bajok forrása szaddam tömeggyilkos miatta menekülnek a szírek,és nyomukban a többiek.

tanato 2016.05.14. 17:17:05

@Golf2: Asszad is meg az ISIS is.

2016.05.14. 17:21:40

@tanato: Haaat, ez erdekes kezdemenyezes es a maga modjan tiszteletre melto, de a 'menekult'-ugyet nem fogja megoldani mivel a menekultek valojaban gazdasagi menekultek a vilag kulonbozo orszagaibol. Meg a szirek nagy resze sem kozvetlenul az Iszlam Allam miatt menekul. Masreszt az Iszlam Allamot nem lehet egyszeruen katonailag legyozni, mivel egy olyan ideologiai hattere van amire a katonai sikerek vagy kudarcok nincsenek hatassal. Az Iszlam Allam-problemara egyedul az jelentene hosszu tavon megoldast ha a muszlimok tobbsege elkezdene maskepp gondolkodni, de az meg nem mostanaban fog bekovetkezni.

2016.05.14. 17:24:35

@Muscari: +1, igy van. Maga a szir konfliktus is hosszu evekkel azelott kezdodott hogy Iszlam Allamrol egyaltalan szo lett volna.

2016.05.14. 17:29:34

@Csodabogár: UKben az allam fizet, eleg sokat. Persze lehet meg ezen felul maganbiztositas is.

Muscari 2016.05.14. 17:29:50

@tanato: @Golf2: az eheti Economistban van egy nagyon jo cikk a temaban. A szerzo szerint a tersegben bajok mar az ottoman birodalom bukasaval kezdodtek, majd a vonalzoval megrajzolt hatarok es az autoriter vezetok csak sulyosbitottak azt. A megoldas nagyon tavolinak tunik, a teljes nyugati kivonulast nem tartja celravezetonek az IS miatt.

www.economist.com/news/leaders/21698652-europe-and-america-made-mistakes-misery-arab-world-caused-mainly-its-own

Probaljatok meg a guglival leforditani, hatha ertheto lesz valamennyire.

tanato 2016.05.14. 17:32:00

@Mirjam2: Persze a menekültügyre nem megoldás,viszont ha legyőzik őket kevesebben érzik majd úgy hogy menni kell mert veszélyben az életük.

2016.05.14. 17:32:26

@Muscari: Ez eleg szomoru, de feltetelezem hogy nem hagynak magatehetetlen embereket otthon meghalni ha a gyerekeik nem apoljak oket, tehat valamilyen megoldas valamilyen szinten csak van, vagy lesz.

tanato 2016.05.14. 17:33:07

@Muscari: A gugli fordító az néha olyan marhaságokat ír ki.Na de majd a gyerekek segítenek.

tanato 2016.05.14. 17:34:03

www.youtube.com/watch?v=xib1pQ0yn0c

Érdekes riport egy ide került szíriai kurddal,arabokról,kurdokról,iszlámról stb.

2016.05.14. 17:36:43

@tanato: Ezeknek mar joval az ISIS megjelenese elott veszelyben volt az elete. Az ISIS vezetoi a letezo hatalmi vakuumot hasznaltak ki a tersegben. Irakban, Afganisztanban, Sziriaban stb. mar evek ota veszelyben az emberek elete, nincs kozbiztonsag stb. Ez nem fog megvaltozni akkor sem ha eltunik az ISIS. Arrol nem beszelve hogy Europa foleg Afrikabol erkeznek a 'menekultek' meg Pakisztanbol, Bangladeshbol, stb. Szerintem egy egesz csomo 'menekult' szimpatizal az ISIS celjaival.

2016.05.14. 17:41:41

@Muscari: Ez nagyon erdekes cikk, koszi.

tanato 2016.05.14. 17:57:08

@Mirjam2: Az már baj, ha az onnan menekülők szimpatizálnak velük.De valahogy mégis stabilizálni kéne az ottani viszonyokat,mert ők egyedül ott nem fogják tudni megteremteni a békét meg a biztonságot.A kurdok is örülnek a nemzetközi Brigádoknak,de hiányoznak a korszerű nehézfegyvereik,pont mint anno a spanyoloknál,korszerű fegyvereik légierejük csak Hitleréknek,Mussoliniéknak voltak amivel Francot segítették.
Az afrikai menekültek az megint más téma,az tényleg döntő részben az éhezés,nyomor elöli menekülés.

Muscari 2016.05.14. 18:30:52

@Mirjam2: fogalmam sincs, ezt tanato jobban tudja szerintem. Az biztos, hogy a pszichiatriai betegek kozul nagyon sokan lesznek hajlektalanok.

Muscari 2016.05.14. 18:34:39

@Mirjam2: elofizettunk az Economistra, az elso 12 het csak £1 pw.
Az online kiadas mellett az ujsagot is hozzak minden heten. Sok jo cikk szokott benne lenni.

tanato 2016.05.14. 19:03:32

@Muscari: Sokan lesznek,a hajléktalanok, egy jelentős része a homelesseknek psychésen sérült,leépült alkoholista.

2016.05.14. 19:06:09

@Muscari: Ez nagyon szomoru :(. Sajnos UKben is elofordul. En segedkeztem regen noi hajlektalanszallon Londonban es az ugyfelek jelentos reszenek nyilvanvalo mentalis problemai voltak; persze ilyenkor nem lehet megmondani hogy melyik kezdodott elobb, a mentalis betegseg vagy a hajlektalansag.

Shanarey 2016.05.14. 19:21:57

@Muscari:

Egész jó cikk, csak a szerző elfelejt pár dolgot.

Szinte az összes olyan vallásoktató akik ezeket a fanatikus idiótákat hergelik, Saud Arábiából indultak, vagy onnan fizetik őket. A másik a Kurdoknak saját ország kellene, és akkor lenne egy olyan ország ahol az iszlám fanatikusok nem gyalogolhatnának keresztül büntetlenül. mert jelenleg ez az egyik olyan dolog amivel a nyugatiak nem tudnak mit kezdeni. Izrael persze tud, aztán mondja hogy sorry, de volt ott valami, ami veszélyt jelentett Izraelre és ezért bombázott egy jót. A legrosszabb a dologban az hogy ez a jó megoldás, mert ott ahol az idióták harcolnak, ott nincsenek szabályok, csak győztesek vannak és vesztesek, na meg áldozatok. Na és amíg Izrael ott van a térképen, addig az Arab világban nem lesz nyugalom, s ezt elfogadtatni velük, hogy Izrael marad ahol van, szintén csak nem PC módon lehetne.

geeeteee 2016.05.14. 19:57:26

Tán csak véletlen, az eutanázia miért nem került elő. Pedig első olvasásra tájékozatlanságnak tűnik. A hozzászólókra értve.

geeeteee 2016.05.14. 19:57:39

Globális recesszió, túltermelési válság, morbid, de az élettel is ez van, az életre is igaz. Modern orvostudomány, lassan halhatatlanok leszünk. Tényleg, Jockey Ewing hányadik májnál tart, csak úgy zárójelben? GDP/capita?

SzZoole 2016.05.14. 20:23:31

@montroyal ( CAN qc): Bali-ig kellet menned,hogy a zsernyakok betalaljanak:)))?

Mutattam a coalas kepet a lanyomnak es kerdezem tole;
Tudod hany eves ez a bacsi?
A lanyom mondja;
Olyan 42 lehet.
Mondom neki,hogy mar 60 elmult.Nem hitte el:)))

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2016.05.14. 20:37:19

Hát persze, Ozziföld, a drímlend, ahol szétosztják a hasznot a munkások közt.Sőt a főnök az csak, aki dolgozik, a melósok meg nem győznek üvöltve tombolni a munkahelyeken... :D

És hát jah, elismerem, én se nagyon akarnék onnan visszajönni, valszeg.
Adégé, meg még akik autentikusak, lehet a kengahókkal játszani valamit?Pl focizni, vagy ilyesmi? :D
Boxolni azért inkább nem állnék le velük, de q jó arcoknak gondolom, így ismeretlenül őket...

Hari Seldon 2 2016.05.14. 20:57:25

@tanato:
Na csak most tudok válaszolni.
Szerintem dehogynem tudják befogadni a keleti dolgozókat.
A kontinens nyugati felének épp az a baja, hogy nem hozzájuk megy a kelet európai.
Az angol gazdasági csoda is nagy részt két dologból áll:
A londoni City pénzügyi tevékenysége.
A másik pedig a folyamatos fogyasztói igény, amit a folyamatosan érkező emberek pörgetnek.
Ha ennek a tömegnek csak a fele elmegy mondjuk Hollandiába meg a skandinávokhoz meg a németekhez, ott lesz egy nagyobb fogyasztás vezérelt növekedés.

Szóval kellene a munkaerő itt is.
Például Mme Seldon munkahelyén, a kórházba keresnek orvost. (akár Magyarországról) De miután érthető okból franciául jóval kevesebben beszélnek mint angolul, nyilván mindenki odamegy.
(Apropó, kit érdekel a dolog? :-) )

Ha erre az angolok rácsapják az ajtót, egyrészt a kontinens köszöni szépen, mert az ottani dolgozók egy része el fog szivárogni onnan. Leginkább a németekhez (természetesen idővel), másrészt valóban megérezheti a német gazdaság. (ahogy szerintem mindenki, beleértve az angolokat is)

geeeteee 2016.05.14. 20:57:39

Megnyugtatásul van olyan közhely, hogy a természet egyensúlyra törekszik. Annak ellenére is, ha a részei helyett urainak vélnénk magunkat. Meg ez az áldott és átkozott globalizáció.

montroyal ( CAN qc) 2016.05.14. 21:00:23

@Zoole[uk]: a busz convojunk rendori kiserettel ment a kirandulasra , elol hatul , az bejovo utak lezarva az auto ut kozepen mindenkit letotak a rendorok .. az a par kep a fogadtatasunkrol volt egy egesz tambur sereg dobosok zsonglorok katanak ,zenekar ,kivont kard sorfal ..szoval nagy felhajtas volt Semarangba erkezesunktol a teljes kiszallasig .

csak honnan tudtak hogy a hajon vagyok ..:-)))

a koromrol: amit videken toltottem nem szamolom ..
kulomben is a gymbe a hajon en voltam a legerosebb ..
a tobbiek 70-80 evesek voltak
.

Hari Seldon 2 2016.05.14. 21:05:16

@tanato:
Az a baj Szíriával, hogy amíg nem lesz meg az elnökválasztás, addig az USA béna kacsa, egyik jelölt sem akar nagyon beleállni a vitába túlzottan a választásokig, és Obama meg már megy, és most már csak "egyenesbe tartja a hajót"...

montroyal ( CAN qc) 2016.05.14. 21:09:06

@geegee: egy erdekesseg ami talan csak urban legend de a Hop-on buszon magyaraztak
honnan ered a kenguru elnevezese ?

amikor az elso felfedezok megerkeztek a kapitany megkerdezte - hat az milyen allat ..
mire az oslakos azt valaszolta: kan go ru

ami az o nyelven azt jelenti - nem ertem (mit mondasz)
mert hogy nem tudott angolul
hat innen ered a kenguru neve ..!?

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2016.05.14. 21:09:34

@montroyal ( CAN qc): Másnak látszódik valami Montroyal linkjén?Nekem semmi, csak ilyen kedvencek, zene, film, televízió...Pedig megnézném...Miért ilyen fostenger ez a sz@r f@szbúk??

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2016.05.14. 21:10:44

@P.Elliot:
Jobbulást a férjednek.
Azt honnan szedted hogy a sok vízivás kimossa az ásványi sókat a szervezetből? Pont az egyik legnagyobb időskori probléma a kiszáradás. Az idősek egyszerűen elfelejtenek inni. Anyósom ennek következtében most volt kórházban.
Nagyon fontos hogy időskorban a rendszeres és bőséges folyadékbevitel.
Kérdezd Tanatót ő is ezt fogja mondani.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2016.05.14. 21:10:54

@montroyal ( CAN qc): De a kis dög az q jó fej, hehehe.Milyen a szőre, selymes vagy sprőd?Nem harap? :D

montroyal ( CAN qc) 2016.05.14. 21:14:17

@tanato: idos szulok, nagyszulok kihozatala ? Canadaban tobb eve le van allitva ..

montroyal ( CAN qc) 2016.05.14. 21:19:12

@geegee: selymes es csak kapaszkodik a kormeivel...de mivel idejet csak alvassal vagy evessel tolti(ja meg egy harmadik is .. mint sok ferfi is ..) hamar kifarad a fenykepezestol es a gondozo visszaviszi .. viszont van valtoja ..

SzZoole 2016.05.14. 21:26:34

@montroyal ( CAN qc): mirol beszelsz?
Eletedben nem jartal videken:)))

Es a hajon a 70-80 eves ejjeli pillangok is probalkoztak?:)))

montroyal ( CAN qc) 2016.05.14. 21:39:50

@Shanarey: csak mellekesen Israelrol .. most hogy voltam ott turistakent (elotte arab orszagokban) politikat kizarva ,nagyon tetszet ,semmilyen feszultseget nem vettem eszre ,normalisan egyutt elnek a normalis emberek .. a Jordaniatol elrabolt teruletet (Golan Sea Galilee) csodalatos termo foldek rendezett kertek gyumocs ultetvenyek szoval zold terulet....de mindenutt mashol is ..ilyen szempontbol azt mondtam - jol tettek ( na ha ez az araboke maradt volna csak ko meg homok lenne ott ... szoval elismeresem es Euban tobb rohamosztagos gepfegyveres katonat lattuk mint ott..
kepfeltoltes.hu/160514/35_Jerusalem_Ashdod_Israel__47__www.kepfeltoltes.
a sirato fal bejaratanal pedig csak vigyorogva fenykepezkednek a turistakkal az a par katona ..
kepfeltoltes.hu/160514/35_Jerusalem_Ashdod_Israel__48__www.kepfeltoltes.hu_.jpg

montroyal ( CAN qc) 2016.05.14. 21:44:35

@Zoole[uk]: sok csinos( meg latszik hogy az volt ) egyedolallo holgy volt.. de mind high class.. kedvesek voltak de pl a Las Vegasban elo sikeres irono nem hiszem, hogy velem keresett volna kalandot;; valahogy nem akart meghivni 150 ezres sitejebe ..

SzZoole 2016.05.14. 21:51:38

@montroyal ( CAN qc): Zoli,csak azert nem kerestek veled a kalandot,mert lattak,hogy nem vagy egyedul

Shanarey 2016.05.14. 21:52:19

@montroyal ( CAN qc):

Nekem nem probléma Izrael, de az Araboknak az. Maga az ország pedig tényleg szép, egyszer talán oda is eljutok.

montroyal ( CAN qc) 2016.05.14. 21:58:35

@Shanarey: utazasunkor a hajon megszavaztuk az ut 7 csodajaba ... ne hagyd ki
@Zoole[uk]: valszeg ..:-)

Shanarey 2016.05.14. 22:03:34

@montroyal ( CAN qc):

Majd megoldom.
:-)

A terveim szerint pár év múlva már utazgathatok, addigra kiderül hogy alakul az itteni életem, pontosabban addigra eldől, jön e a lányom vagy nem és utána már egyszerűbb lesz az élet.

tanato 2016.05.14. 22:05:29

@diggerdriver: Úgy van nagyon fontos az időseknek a bő folyadékfogyasztás,hajlamosak a kiszáradásra.

tanato 2016.05.14. 22:06:17

@montroyal ( CAN qc): Gondoltam hogy Kanada sem engedi az idős beteges emberek beáramlását.

tanato 2016.05.14. 22:07:57

@Hari Seldon 2: Na jövő hónapban kiderül mi lesz a Brexittel meg a K_európaiakkal.

Csodabogár 2016.05.14. 22:18:07

@tanato: Mondjátok, cak mondjátok. Már úgy érzem magam mint egy sivatag.:-)

montroyal ( CAN qc) 2016.05.14. 22:23:52

@tanato: na a legjobbkor jon a jotanacs most indulok szuletesnapi buliba ...

Shanarey 2016.05.14. 23:05:36

@montroyal ( CAN qc):

A baj csak az hogy 2 liter után sűrűn kell majd WC-re menni, de hajrá

Shanarey 2016.05.14. 23:10:14

@tanato:

Nem csak az időseknek.

Van egy kollégám Magyarországon akinek volt valami enyhe rosszulléte, és elment a dokihoz, ott elküldték vizsgálatokra, és persze vérvételre. na a tű benn, a vér alig akar jönni kérdés mikor ivott utoljára valamilyen folyadékot? Válasz : fogalmam sincs, s ez volt délután 2-kor, és a kollégám nem feledékeny, csak elfelejt inni. Az exem ugyanilyen, amíg házasok voltunk sokszor csak úgy szó nélkül a kezébe nyomtam egy pohár vizet, és mindig jött a kérdés: -honnan tudod hogy szomjas vagyok?
Honnan, hát megéreztem, a fene tudja hogyan de mindig tudtam mi a baja.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2016.05.14. 23:42:17

@montroyal ( CAN qc): Haha, kösz az infókat.Egyszer hátha nekem is megadatik egy kis idétlen dög... :D

Itt is írom, lécci tegyél már ki valami értelmes helyre képeket, a hajóútról.Ez a szar f@szbúk nem közli le rendesen.

Muscari 2016.05.15. 00:02:28

@diggerdriver: bizony, ez egy nagy problema az idoseknel.

P.Elliot 2016.05.15. 01:56:33

@diggerdriver: Nem, nem felejt el inni a ferjem, sot. Viszont a veseje, mar jeleztek az utolso korhazi benntletkor, karosodott akkor amikor nem szedte a vernyomascsokkentot honapokig ugy hogy nem tudtunk rola pedig kellett volna merthogy az orvos hulyesegeket beszel, neki semmi baja. Szoval ez a hozzaallasa az egeszsegugyhoz.
A kevesebb folyadekot azert irtam mert ha a vese karosodott akkor nem szabad extra mukodesre kenyszeriteni mint olvastam egyszer valahol.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2016.05.15. 02:09:45

Nahát Ozziföld majdnem megnyerte ezt az Euro-Cicavíziót...A szervezők hányasok voltak földrajzból??
Olyan ez, mint a foci-eb selejtezőkön Izrael, meg Kazahsztán...
Wétéeff?

P.Elliot 2016.05.15. 02:19:33

@Zoole[uk]: A 60-70 eves pillangok nem azok manapsag mint valaha az 20-as evekben voltak a hirek szerint hogy divat volt vadaszni/ mar aki/ a fiatal pasasokat, penzert persze. Meg ma maskeppen is zajlik. Volt egy ismerosom, regebben volt ez, lehetett 40 eves, sportos, jokiallasu agglegeny/ baratnoje meg kisfia azert volt/, nem volt tul jokepu de nem is csunya, kicsit felszegebb de hogy furcsan ugy jellemezzem hogy egy bajos / az a beture vesszo/ jelenseg volt, olyasmi akit a nok, foleg idosebbek azonnal a partfogasukba vesznek, el is lehetett rola kepzelni hogy ilyeneknel nagy sikere lenne. Ezt az elozetes bemutatast azert irtam mert mikor a baratno lelepett tole gyerekestol egyutt es magara maradt, elment egy tanc studioba leckeket venni abban a remenyben hogy ott talal valami megfelelo partnert akivel meg ilyen helyre is eljarhat.
A tancoktato vegignezett rajta amikor odament kerdezte hogy mi a munkaja/ irodakukac/ es tett neki egy furcsa ajanlatot. Vegyen tole maganorakat, nem emlekszem mennyit es kikepezi minden tancra nagyon magas szinten es ha akarja keres neki munkat valamelyik oceanjaro hajon ahol felveszik szorakoztato tancosnak akinek az a dolga es munkaja hogy felkerje tancolni estente a barban az idosebb /kizarolag azokat/ holgyeket es szorakoztatja oket. A fizetes nem tul magas de dogre keresheti magat nagy borravalokkal meg akkor is ha csak egyszeruen csak legyeskedik a holgyek korul, mast nem csinal...Tancoltat es udvarolgatni szep szavakat mond, dolni fog a penz. A pasas nagyon meglepodott, mondta hogy botlabu de a tanar azt mondta hogy bizza csak ra. Es nem kell valaszt adni egyelore, csak tanulgasson, szorakozzon.
Beszamolojan halalra nevettuk magunkat, nem is tudtam hogy van ilyen rejtett foglalkozas is amihez tanctudas es jo kinezet szukseges meg kis flortolni valo tudomany. Nem sok. Inkabb tudjon szepen nezni, jelentosegteljesen hallgatni, ez-az.
Nagyon komolyan gondolkodott a dolgon de aztan nem merte a kis vacak allasat feladni pedig az ismerosok biiztattak hogy vilagot latsz, mindent mas fizet, ha szerencses vagy akkor megszeded magadat es ilyesmi. Azok a masok azert nem tudtak volna elmenni mert nem volt meg a szep testalkatuk es vonzobb kinezetuk.
Nem is tudtam hogy vannak ilyen allasok, a mamuskak valoszinu hogy tudtak hogy a szorakoztato pasis azok akik, de igy jobb is volt nekik mint valami szerencsevadasz. azektol megkaptak az udvarlast, a szep szavakat, valoszinu sok esetben mast is de az idos holgyek tudtak hogy jol meg kell fizetni oket.....

adg 2016.05.15. 04:46:41

@geegee: Minden hireszteles ellenere a kenguru vadallat. Amik kint elnek a termeszetben, messzebb a varosoktol, azokkal semmit nem fogsz jatszani, a kozelebe sem tudsz menni, legfeljebb ha a kocsi orrarol kell levakargatni a maradekat.
Amelyek meg hozza vannak szokva az emberhez, azokat meg lehet etetni, simogatni esetleg, aztan annyi. Nem focizik veled, nem tud sakkozni vagy sarkanyt eregetni, es meg origamizni sem. :DD
Kb annyit lehet vele jatszani, mint egy ozzel. :)

"A szervezők hányasok voltak földrajzból??"
Eusztralia koztudottan auropai orszag, hiszen az engolok hoztak letre a selejtjeikbol, miutan megegyeztek az oslakosokkal. Sajnos az orszag picit nagyra sikerult, igy nem fer el Europa fizikai hatarain belul, de ettol meg teljesen europai, vagyis auropai. Igy helye van az Aurovizios zsuron is.
Beleneztem, egy tragedia az egesz, a belga kislany jol nezett ki, meg talan az azeri csaj, bar azt kicsit tulsminkeltek, vagy mittudomen. Szerintem ideje volna abbafejezni, vagy legalabb meghivni japantol kanadaig mindenkit.

montroyal ( CAN qc) 2016.05.15. 04:55:36

@P.Elliot: ez a tancoltato a mi hajonkon is volt 6-8 pasi de ok is 60-70 kozott voltak ingyenes ut nem tudom milyen fizetes de minden este 5-6 korul lent a barban majd 10 utan a teton levo barba szorakoztattak az idos holgyeket tancoltattak oket ... tancolni tudtak es a holgyek is ugyanazok voltak minden este ..

montroyal ( CAN qc) 2016.05.15. 04:57:49

@geegee: kb 15 ezer kepem van hova tegyem ki . vagy gyere at es nezd meg oket ...:-)

FutureFry 2016.05.15. 06:41:00

@P.Elliot: "En koteleznem egy kereseti osszegen felul hogy valtson mindenki biztositast, eleve levonatnam belole. "

Egyrészt az ACA bevezetése óta (éves adóbüntetés terhe mellett) mindenkinek kötelező egészségügyi biztosítással rendelkenznie, másrészt a FICA-t (amibe pl. a Medicare is beletartozik) minden munkajövedelemből vonták eddig is. Igaz a Medicare csak a 65 év felettieknek jár, bár Clintonnak van javaslata, hogy lehessen 50 éves kortól egyéni "buy in" is. Az igazi a Bernie Sandrers által pártolt single-payer (pl. "Medicare for All") megoldás lenne, annak ellenére, hogy minden bizonnyal nőnének a járulékok.

Golf2 2016.05.15. 09:03:11

@P.Elliot: Van 1 jó film erről az állásról Jack Lemmon,Walter Mattau

nyuszigonosz 2016.05.15. 09:03:15

@geegee: Ausztráliával úgy volt, hogy nagyon szerettek volna évek óta résztvenni az Eurovíziós dalfesztivalon és tavaly aztán tényleg elöször részt is vehettek, vagyishogy küldhettek énekest, akinek óriási sikere lett. Ezért küldtek most is. Amúgy tavaly még a pontozáson kívül indult az ausztrál fickó, de nagyon örült, hogy ott volt. És óriási sikere lett.
Így történt , hogy ezévben lett ausztrál versenyzö. És a hölgy óriási sikert akarott.

Amúgy sem kizárólagosan európai a verseny, az említett Izrael miatt sem, de a volt szovjet tagországokból jó pár Azsiában van, mégis indulnak. :-)

nyuszigonosz 2016.05.15. 09:05:28

@adg: Úgy tudom, nem meghívókkal müködik a dolog, hanem beneveznek az országok.
Meg hát pénzbe kerül, minden országnak, aki részt akar venni.

tanato 2016.05.15. 09:08:20

@nyuszigonosz: @adg: www.origo.hu/teve/20160515-politikai-dal-kellett-az-eurovizios-gyozelemhez.html

Egy muzulmán volt szovjet tagköztársaságból Ukrajnába került szülők,nagyszülők/SZtálinék által megbízhatatlannak tartott deportált család/ leszármazottja nyert.
Egyértelműen politikai okokból.tehát ázsiai származású dal nyert,ázsiai származású előadóval.

nyuszigonosz 2016.05.15. 09:30:02

@tanato: Szerintem is a Jamala nevü hölgy azért nyert, mert politikai volt a dal. Saját állítása szerint ugyan nem, dehogy... na de hát ez van.
Amúgy majdnem a favorit Oroszország nyert, csak az utolsó percben kielözte Ausztrália és egyszercsak Ukrajna öket is.
Hát jó, 2017-ben majd Ukrajnában kell lennie az Eurovíziós dalfesztiválnak.

SzZoole 2016.05.15. 09:45:39

@P.Elliot: mar tobbszor irtam,ha nem lenne csaladom ilyen munkam lenne,hivatasos gigolo:)

Ahogy @Golf2: is irja Walter Matthau es Jack Lemmon kivalo parosnak van egy ilyen remek filmje a Tengerre Tata,vagy eredeti cimen; Out to Sea.

Jobban van mar a parod?

SzZoole 2016.05.15. 09:52:48

@nyuszigonosz: akkor olyan ez az Eurovizios dolog,mint az itt futo British Got Talent.3 eve egy Magyar arnytanc csapat nyerte....

adg 2016.05.15. 09:57:27

@nyuszigonosz: "2017-ben majd Ukrajnában kell lennie az Eurovíziós dalfesztiválnak."

Az orosz tankok a helyszin elott meg majd felugyelnek a verseny tisztasagara..:)

nyuszigonosz 2016.05.15. 10:13:40

@Zoole[uk]: Nem egészen.
Itt egy egy versenyzö a saját országa színeiben van elsösorban, ( mert volt az már úgy, hogy pár ország színeit máshonnan lévö énekes képviselte) míg amit te írsz - és annak német megfelelöje is van - ott meg mindenki csakis saját magát képviseli, nem a küldö országot.
Egyben hasonlítanak a dolgok mégis: az egyik is meg a másik is verseny. :-)

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2016.05.15. 10:19:44

@adg: :D
Aszittem, hogy az urbanizáltabb kengohakkal lehet, mondjuk kergetőzni, vagy ilyesmi, netán hátha labdaérzékenyek...Esetleg hógolyózás... :-)) Vagy hátha csak magukban hajlandók-e focizni? :D

És hát ja, ha már, akkor már legyen intervízió, mindenkit meghívva.De az meg túl kommunista elnevezés...
Igen, az azeri bestella nagyon ott volt, nálam is.Meg a máltai, bár az hirtelen öregedett vagy 20 évet a fellépés előtt a videós bejátszáshoz képest...Jó kis milf... :D

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2016.05.15. 10:22:17

@montroyal ( CAN qc): Atya úr isten... :D Hát mondjuk a legjobb százat, valahová bárhová, csak ne a falloszbúkra. :D
Jó lett volna, na mindegy, végül is megértem, ha nem pötsölsz vele...

SzZoole 2016.05.15. 10:22:52

@nyuszigonosz: en csak a versenyek nevebol ki indulva reagaltam.
Eurovizios,ugye a neveben benne van,hogy EURO.
Ennek ellenere jelen vannak mindenfele isztan vegzodesu orszagok,amiknek kozuk sincs Europahoz.Ausztraliarol nem is beszelve.
Ugyanez a BGT-vel,BRITIHS.
Teccik erteni mire gondoltam:)))

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2016.05.15. 10:25:22

@nyuszigonosz: Már tavaly is voltak?Nem is tűnt fel...na mindegy.Végső soron mehetne akárki, had színesüljön az egész, csak akkor nevezzék át, szerintem.Ez nem olyan komoly dolog, mint a foci...Ott viszont röhely, ha európai szereplés keretében mondjuk valami portugál csapat kell menjen Kazahsztánba...Többek közt a durva közlekedési ktg-ek miatt is van a kontinentális szerveződés.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2016.05.15. 10:28:29

@P.Elliot:
Képzeld el a vesét mint szűrőt. Mikor dolgozik többet, ha egy sűrű anyagot kell megszűrnie vagy egy híg anyagot? Mit tudsz könnyebben átpasszírozni, egy lédús paradicsomot vagy egy masszívabb keményhúsút?
A vesének is könnyebb a sok vizet megszűrni mint a sűrű vizeletet.

Golf2 2016.05.15. 10:35:04

@montroyal ( CAN qc): Pont ilyen táncoltatòs hajòs filmje van Jack Lemmon,W.Mattaunak ajánlom nagyon jò Lemmon a táncoltatòs össze is jön 1 hölggyel.

nyuszigonosz 2016.05.15. 10:38:05

@Zoole[uk]: Az Eurovisio ebben az esetben nem azt jelenti, hogy Európai, hanem a müsor egyidöben és élöben történö sugárzását több országban.
Ennek az elnevézese az Eurovisio.

nyuszigonosz 2016.05.15. 10:39:07

@geegee: Igen, tavaly egy örökké mosolygó, jókedvü ausztrál fickó képviselte a fejjel lefelé lógókat. :-)

SzZoole 2016.05.15. 11:14:48

@nyuszigonosz: oh,hogy egy idoben,igy mar ertem.
Bocsasd meg tudatlansagom en meg egy reszt sem lattam belole es valoszinu igy is fogok meghalni,ugyanis nem kot le az ilyen jellegu musor:)

tanato 2016.05.15. 12:37:44

@geegee: @adg: Úgy-úgy jól mondjátok a muzulmán lány volt a legszebb Azerbajdzsánból.Samra Rahimli.Igaz a kisebbik lányommal egyidős nem illik már nekem úgy ránézni mint nő
www.youtube.com/watch?v=fmaRaN0MbbI

tanato 2016.05.15. 12:43:13

@nyuszigonosz: Sajnos a nagypolitika mindenhová beeszi magát ,sport és kulturális versenyekbe is.

nyuszigonosz 2016.05.15. 12:57:16

@tanato: Hát ez van.

Viszont a tegnapi dologhoz konkrétan visszatérve: 42 ország zsürije pontszámai szerint Ausztrália nyert volna, ott Ukrajna a második helyen volt, csak ezévben elöször volt úgy, hogy külön voltak a zsüri pontok és utána plusz 42 ország telefonos döntései is , szóval ahogy a nézök telefonáltak. Na azok a pontok vitték fel Jamilát az elsö helyre.
Az utóbbi években csak a telefonálók választása volt a döntö.

tanato 2016.05.15. 14:02:52

@nyuszigonosz: A nézők meg politikai szimpátia szerint döntöttek.

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása