A határátkelés egyik legnehezebb része, amikor az ember (jó esetben rövidebb, rosszabb esetbnen hosszabb) időre kénytelen elszakadni a partnerétől. Hogy mindezt hogyan éli túl egy kapcsolat, az nagyon sok mindentől függ. A mai posztban erről is szó lesz, hiszen Liping (a Szecsuán blog szerzője) ezt is belevette abba a posztba, melyben kérésemre arról írt, mit csinálna másként a külföldre költözéskor mai fejjel.
Te mit tennél másként utólag visszatekintve? Írd meg a hataratkeloKUKAChotmail.com címre!
„2012-ben indultam először útnak, hogy egy évet Kínában tanítsak egy világvégi kisvárosban. Rá egy évre - két hónap nyári otthonlétet követően - újra nekiindultam, immár egy másik településre.
2014 nyarán hazatértem, majd egy évet otthon maradtam, végül tavaly nyár végén ismételten nekiveselkedtem, egy harmadik helyre, s a tervek szerint néhány évet még biztosan Kínában is fogok tölteni.
Ha arra keresem a választ, hogy mit tennék másképp a mai eszemmel, az egy meglehetősen fogós kérdés. De vegyük sorra.
A szakmai oldal
Tök véletlenül keveredtem ide. Jó, Kínához volt közöm, a tanulmányaim, a munkám kötődött az országhoz, s emiatt én is fordultam már meg itt nem egyszer. De az itteni tanítás ötlete fel sem merült bennem, amíg egy kínai ismerősöm fel nem hozta.
Mivel nem vagyok tanár, nem foglalkoztatott ezt megelőzően sohasem a dolog, de amint elmélyedtem a témában, elég hamar kedvet kaptam hozzá. Ha hamarabb szembesülök a lehetőséggel, valószínűleg már sokkal régebb óta itt lennék.
Másképp viszonyulok már a munkámhoz is. Eleinte a torkomban dobogott a szívem, izzadt a tenyerem és remegtem, mint a nyárfalevél, ha kiálltam egy osztály elé. Ez aránylag hamar megszűnt, magabiztosabb lettem, s a szereplés, akár nagyobb embercsoportok előtti megjelenés teljesen természetesnek tűnik, a lényem része.
Eleinte sokat törtem a fejem az óráimon, nagy tervekkel kezdtem neki a féléveknek, míg mostanra már teljesen világossá vált, hogy nagy eredményeket nem tudok elérni, s nem is görcsölök ezen.
Abban a biztos tudatban dolgozom, hogy aki akar, az tud fejlődni az óráimon, mert a lehetőség adott, s szívesen veszem a tenni akarást. Hogy a diákok nagyobbik része nem túlságosan töri magát, ma már nem hat meg.
A magánélet
Magánéleti oldalról furcsa kihívások elé állítottak ezek az évek. Első kitántorgásom idején egy hétéves kapcsolatot hagytam hátra.
Noha láng már nem volt, s attól tartok, hogy nem is igazán passzoltunk egymáshoz, a megszokás hatalma miatt, s mert problémáink sosem torkollottak komolyabb vitákba, nem gondoltam, hogy egyszer vége lesz.
A távollét elég jól rávilágított, hogy mennyire nem köt már minket össze semmi, s hazaérvén be is fejeztük a történetet.
Ekkor már volt új szerződésem, de a rövid nyár villámgyorsan újra mellémsodort valakit, akivel viszont hatalmas volt a lángolás, s akinek a távollétét nagyon is megszenvedtem.
Az egy év lejárta után aztán hazatértem hozzá, de akkor már sajnos nem működött. A konzekvenciát leszűrtem, a párom nélkül többet nem vágok neki. Vagy max. szingliként.
A harmadik évem már eképp is alakult. Egy éve vagyok a jelenlegi társammal, s ő most itt is van velem Kínában. Így egész más, mint távkapcsolatban, nagyságrendekkel jobb.
A hazai ízek
Mai fejjel már legelső alkalommal egy nagy adag hazai pakkal indultam volna útnak, itt ugyanis jópár dolog nem vagy csak nehézkesen szerezhető be, itt a nyugati importcikkekre kell gondolni.
Másodszorra már egy jó adag szalámi, kávé, édesítőszer jött velem, de érdemes mindenféle kenceficékből, kozmetikumokból is elegendőt hozni, mert vagy nincsenek, vagy méregdrágák.
Ugyanakkor azt kell mondjam, hogy túl sok dolog nem akad, amit másképp kellett volna csinálnom. A távkapcsolatok elkerülésétől eltekintve nincs semmi lényeges, amit tudnék vagy érdemesebb lett volna máshogyan kivitelezni. Szerencsés vagyok, mert Kínában egyértelműen megtaláltam a számításaimat."
(Fotó: pixabay.com/Ayank)
A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével!
Az utolsó 100 komment: