Miközben a kormány nagy csinnadrattával újabb programot indít a külföldön élők hazacsábítására, a kép finoman szólva sem ilyen egyszerű. A mai írás szerzője, Tomeepapa 9 év franciaországi élet után érezte úgy családjával, hogy talán érdemes lenne megpróbálni ismét otthon. Nem akarok a dolgok elébe vágni, de története nekem azt bizonyítja: egyelőre szövegben erősebb a gyere haza!, mint cselekvésben… (A fotókért külön köszönet a szerzőnek!)

Ne felejtsétek el a Magyarország és én pályázatot sem! Részletek itt!

UPDATE: A nyereményekről itt olvashattok!

„Az utóbbi hetekben eléggé felkapott téma lett, hogy az ország hazavárja a külföldre távozott szakképzett munkavállalóit. Már politikai döntések is születtek, ámbár hogy ezek reklám kampányok a szavazatvesztések miatt, vagy tényleg visszavárják a potenciális adózókat, az egy másik kérdés.

Én nem tudom eldönteni, hogy a cégek otthon tényleg készek, nyitottak-e a hazaköltözők alkalmazására, akik természetesen nem szeretnének éhbérért dolgozni, mindenféle tapasztalat és tudás nélkül kinevezett kiskáderek irányítása alatt. (Természetesen tudom, hogy ez nem minden cégnél van így, de sajnos hallok elég példát erre is.) 

A családommal 9 évvel ezelőtt költöztünk ki Franciaországba, semmi anyagi megfontolás nem játszott szerepet döntésünkben. Otthon mindkettőnknek nagyon jól fizetett állása volt, de feleségem cégen belül kapott egy lehetőséget csatlakozni egy európai teamhez Párizsban.

Habár tudtuk, hogy az én karrieremnek ez nem igazán tesz majd jót, mégis nagyon érdekelt minket egy másik kultúra, ország megismerése. Emellett az akkor 4 éves fiunknak úgy éreztük, hogy adhattunk egy második anyanyelvet, ami a mai globális, multinacionális világban jól jön. 

Miért költöznénk haza?

Kilenc év után úgy éreztük, hogy eljött az idő a hazaköltözésre. Az okok többfélék. Egyfelől pár év után elmúlik a rózsaszín köd, amin keresztül az emberek látják az új országot, és egyre több kényelmetlen valósággal szembesülnek.

Tudom, ez nagyon ember- és országfüggő, rokonságból van olyan, aki a mai napig nagyon boldog abban az országban ahova ment és esze ágában sincs hazaköltözni, de például itt Franciaországban vannak olyan barátaink, akik komoly lelki traumán mennek keresztül, mert a szaktudásukat nem fizetik meg otthon, szakmai területük nagyon leszűkült, nincs állás és nem mehetnek haza, de rettentően hiányzik nekik Magyarország.

Visszatérve a mi esetünkre, nagy baráti kört hagytunk otthon, a családi kötelékünk pedig szoros volt. A szülők még abban a korban vannak, hogy egy jó évtized aktív együtt jövés-menés várna ránk, a közös együttlét az egész családnak nagy örömet okozna. Nem beszélve a már említett széles baráti körről. Ezek a lelki tényezők, melyek hazahúznak. 

A másik oldalon maga a francia mentalitás áll. Most nem ecsetelem részletesen ezeket, ha érdekel valakit, egy másik írásban szívesen megosztom az évtizedes tapasztalatainkat.

Röviden jellemezve totális szervezetlenség, teljesen felesleges, idegesítő bürokrácia, gyakori sztrájk, minél kevesebb munka nagyon hosszú ebédszünettel tarkítva. Csoda, hogy egyáltalán úgy-ahogy megy a gazdaság. 

Silány oktatás

Az igazi ok azonban az oktatás szerintünk meglehetősen silány és elképesztően szervezetlen színvonala. Röviden összefoglalva tartalmában káosz, stílusában pedig büntetésen alapuló rendszer. Pozitív motiválással a 9 év alatt még nem nagyon találkoztunk.

Ami a káoszt illeti: hiába vannak szerintem jó könyveik, már első osztálytól a tanárok tananyagot tartalmazó papírlapokat osztogatnak a gyerekeknek, melyek hol kiesnek a füzetből, hol nem. A megfelelő lapok beazonosítása heroikus feladat, mivel sem számozva sem kódolva nincsenek. 

Ezenkívül a fiamnak 12 évesen több oldalnyi A4-es oldalt kell kézzel lejegyzetelni órán, aminek az a következménye, hogy olvashatatlan az egész, felkészülni a dolgozatokra igazi kihívás. Tavaly 11 évesen Ovidius: Metamorfózist kellett olvasniuk, ami otthon, ha jól emlékszem gimnáziumi anyag, persze, hogy a gyerek utálja az egészet.

Mindennek a tetejében, a francia oktatás a teljes büntetésre épít, semmi dicséret, magold be, amit megkaptál, ne gondolkozz. Pont. A gyerek 7 év alatt egyszer sem lett megdicsérve, a legtöbb, amit egy francia tanár mond: „Nem rossz, de egy kicsit próbálj még jobban teljesíteni”. Itt ez a dicséret. Az pedig, hogy „Ti nullák vagytok” (vous êtes nuls) olyan gyakori, mint otthon a jó napot. Igazi lelkesítő hozzáállás…

Követve a barátaink gyerekeinek otthoni eredményit, iskoláikat, az ottani légkört, úgy érezzük, a gyerek boldogabb lehetne Magyarországon. 

Mi lenne ha…

Itt jön az egész cikk lényege, ahova szeretnék kilyukadni. Ha hazamennénk, feleségem valószínűleg tudná folytatni jelenlegi munkáját Magyarországról.

Nekem kell állást találnom. Informatikus vagyok, több mint 16 éves tapasztalattal, főleg multinacionális cégeknél dolgoztam otthon is, sokszor angolul, külföldi kollégákkal. Windows rendszerek üzemeltetésében van tapasztalatom szerver-hálózat-adatbázisok szinten, de nem akarok belemenni a szakmai részletekbe.

Többek között auditokra is készítettem fel cégeket, levezényeltem új áruház teljes IT és kommunikációs elindítását, tehát úgy gondolom, tényleg széles körű tapasztalatokkal rendelkezem. 

Két hónapja kezdtem el jelentkezni állásokra otthon, megadva, hogy jelenleg nem élek Magyarországon, de ha kell, hazarepülök egy interjúra, ha komoly az érdeklődés.

Kb. 20-25 helyre adtam be a jelentkezésemet, és mivel nem szeretek füllenteni, tényleg csak olyan helyre jelentkeztem ahol tudtam, hogy 100%-osan megfelelek az elvárásoknak. Ennek ellenére szinte válaszra sem méltatnak.

Volt, hogy barát cégvezető ajánlott engem egy másik cégvezetőnek (meghirdetett állásra), akinek a HR-s kolléganője egy 10 perces teljesen szürke, nem szakmai beszélgetés után annyit közölt, hogy továbbítja az önéletrajzomat az IT vezetőnek és majd ő keres, aki azóta is keres…

Fizetésben már kevesebbet kérek, mint amennyit 9 éve kerestem Magyarországon. 

Esetleg 40 évesen már „öreg” vagyok otthon? Minden munkavállaló legyen 20 éves, többdiplomás, legalább 5 éves szakmai tapasztalattal rendelkező és értsen mindenhez, mindezt minél kevesebbért?

Most magántanártól kezdtem el programozást tanulni (nem teljesen új dolog nekem), remélem egy 8-9 hónap erőteljes tanulással, junior programozóként nagyobb sikerem lesz. 

Azonban felmerül bennem, hogy ennyi éves szakmai tudással, két idegen nyelvvel nem igazán találok állást, egy elvileg hiányterületen, akkor Magyarország tényleg hazavár?”

A moderálási alapelveket itt találod.

Ne felejtsétek el a Magyarország és én pályázatot sem, amiről minden fontos részletet ide kattintva olvashattok el!