oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2015. február 14. 06:43,  Bozóttaxi és afrikett 186 komment

2015. február 14. 06:43 Határátkelő

Bozóttaxi és afrikett

Talán emlékeztek még Andorra, aki már többször osztotta meg itt kalandjait (járt egyebek mellett Dohában és Zanzibárban) ma pedig egy inkább összefoglaló jellegű poszttal jelentkezik, amiből kiderült, hogy humorérzéket feltétlenül vigyünk magunkkal (speciel ez máshová is igaz szerintem), illetve megismerkedhetünk a bozóttaxival, kiderül, miért érdemes vigyázni a Doyourememberme?!-vel és még sok egyéb hasznos és szórakoztató információ.

freetown_sierra_leone.jpgFreetown, Sierra Leone

„Előző írásomban az afrikai utazásra való felkészülés volt a téma, most nézzük, mi a teendő, ha már az afrikai nap alatt pörkölődünk!

Közlekedés városon belül

Az afrikai nagy- és fővárosokban jelentősen megkönnyíti a tájékozódást, hogy szinte minden várost nyílegyenes utak szelnek át (ha véletlenül képződik rajtuk egy minimális kanyar, azonnal hoznak egy vonalzót és kiegyenesítik).

Ezek a nyílegyenesek rendszerint több kilométer hosszúak és összekötik a város peremvidékét a központtal.

A következő módokon közlekedhetünk rajtuk

Gyalog

Természetesen ez a legolcsóbb módja az utazásnak, előnye, hogy lábbuszon utazva aprólékosan megismerhetjük az utcák minden részletét, hátránya, hogy azokon a helyeken ahol nincs klasszikus értelemben vett járda, kerülgethetjük az autókat és motorokat, mint Han Solo az aszteroidamezőt.

Motoros taxi

Klasszikus utazási forma városon belül egy motor hátsó ülésén kapaszkodni (és imádkozni). Előnye, hogy olcsó és gyors, hátránya, hogy rengeteg motoros és utasa lelte már a halálát a kaotikus helyi viszonyok között, éppen ezért több városban tiltott ma (ugandaiul „boda-boda”).

Mikrobusz

Talán a legelterjedtebb közlekedési eszköz, melyet Kenyában „matatunak”, Nigéria bizonyos részein „arabanak” neveznek. Van, amikor klasszikus családi vállalkozásként üzemel: apa vezet, a fia pedig nyitogatja a mikrobusz ajtaját és fizettet az újonnan felszállókkal. Nagy előnye, hogy a legolcsóbb utazási forma, és útközben érdekes sztorikat hallhatunk, hátránya, hogy néha rengeteg utas zsúfolódik össze bennük.

Közlekedés városon kívül

Természetesen a legegyszerűbb és a legborsosabb utazási forma a repülés, de mivel klasszikus utazóként szárazföldön törünk előre, most hagyjuk a szárnyakat. Azért egy tipp Etiópiába készülőknek: ha valaki az Ethiopian Airlines fedélzetéről lép Etiópia földjére, annak sokkal olcsóbb az etióp belföldi közlekedés, ami nem utolsó szempont, hiszen az ország hatalmas és a látnivalók egymástól alaposan elszórt távolságra vannak.

Bozóttaxi

A bozóttaxi fogalma egy olyan Peugeut-t takar, amelyet még Matuzsálem is használtan vásárolt, aztán valahogy Afrikába keveredett és még beleerőszakoltak 2-3 ülést, hogy megszülessen a leginkább autentikus afrikai utazási forma.

bozottaxi.jpg

A bozóttaxik igazi iskolai példák, hiszen matematikailag nem fér beléjük annyi utas, amennyi belepréselődik, fizikailag nem lenne szabad elindulniuk, de a tény, hogy elindulnak, már a teológia hatáskörébe tartozik.

Bozóttaxizni a legolcsóbb utazási forma és a legkiszámíthatatlanabb is, hiszen ezek a kényelmes és tiszta járművek (!) csak akkor gurulnak el, ha tele vannak. Alkalomadtán ne lepődjünk meg, ha kapunk egy csirkét az ölünkbe. A „bushtaxi” amellett, hogy gazdaságos, rengeteg sztorit generáló élmény; Afrika kvintesszenciáját hordozzák ezek a guruló csotrogányok.

Buszok

Ahogy egyre több útra kerül aszfalt, úgy születnek az újabb és újabb busztársaságok Afrikában. Etiópiában például minden nagyvárosba a legmodernebb buszokon utazhatunk, ahol a fedélzeten frissítőt és rágcsálnivalót oszt a földi utaskísérő. Gyakran egyik országból a másikba is így juthatunk el a légkényelmesebben.

A komfort mellett komoly előnye a busznak a bozóttaxival szemben, hogy a jegyekbe bele van kalkulálva az utakat tarkító rendőröknek járó „checkpoint pénz” is.

Bármelyik utazási formát választjuk, mindig legyen nálunk valami ropogtatni való, chips, amivel meg tudjuk kínálni a körülöttünk ülőket: így könnyen tudunk beszélgetést kezdeményezni és pörölycsapással zúzhatjuk szét a „megközelíthetetlen fehér ember” szobrát.

Biztonság

Nem tudok olyan tanáccsal szolgálni, amelyet minden (fekete) afrikai nagyvárosra lehet alkalmazni. Míg Dakar belvárosában lépten-nyomon csalókba és pitiáner bűnözőkbe lehet botlani (napközben is), Kartúmon keresztül gyalogolhatunk az éjszaka közepén is.

Általában a városokban kell óvatosnak lennünk, hiszen a bűnözők a falvakból, ahol mindenki ismer mindenkit plusz nincs turista (a turisták zöme valamelyik fővároson, nagyvároson át közelíti meg úti célját), a városokba vándorolnak a jobb fogás reményében.

Tevékenységi körük szerteágazó, íme, néhány „alfajuk” a teljesség igénye nélkül:

Valutázó

Mivel több afrikai országban a feketepiacon nagyságrendekkel több helyi pénzt kaphatunk valutánkért, mintha hivatalos árfolyamon váltanánk, a turistás helyeken feltűnnek a valutázók, akik felajánlják, hogy átváltják pénzünket.

szomali_penzvaltok.jpgSzomáli pénzváltók

Az ilyen eseteknek több végkifejlete van. Szerencsésebb esetben addig trükközik a valutázó, amíg egy köteg papírt ad pénzt helyett, rosszabb esetben előugrik egy (ál)rendőr, aki csak busás kenőpénz ellenében hajlandó megóvni minket a törvény szigorától.

Kamukéregető

Ők azok, akik Gambiában nagy számban élnek, fő profiljuk, hogy nem létező árvaházaknak gyűjtenek pénzt, meséjük alátámasztására füzetet hordanak a hónuk alatt, amibe fiktív összegeket firkáltak. E füzetet mutogatva próbálják rávenni a gyanútlan turistát, hogy adjon hasonló vagy még nagyobb összeget, mint amennyit a korábbi adakozók adtak.

Doyourememberme?!

Afrikában sokan úgy hiszik (nem teljesen ok nélkül), hogy a fehérek képtelenek megkülönböztetni a feketéket. Kontinens szerte elterjedt próbálkozás, hogy odalép egy kedvesen mosolygó helyi és megkérdezi, hogy emlékszünk-e rá.

Mivel nem akarjuk megsérteni és bevallani, hogy nem, elhisszük a sztoriját, miszerint abban a szállodában dolgozik, ahol megszálltunk és szüksége van délutánig 50 $-ra.

Ilyen esetekben mindig megkérdezem, hogy ugye a Hotel Sunshine Africában dolgozik. Ha erre bólogat, akkor biztos vagyok a csalásban, hiszen még életemben nem szálltam meg a Hotel Sunshine Africában...

Italkeverők

A legveszélyesebbek közé tartoznak: míg az előző három típus elkövetői általában magányos farkasok (vagy alkalmi duók), az italkeverők bandában dolgoznak.

A banda legmegnyerőbb tagja odasodródik valamelyik bárban vagy szórakozóhelyen a turista mellé, elkezd beszélgetni és mivel nem hoz szóba se pénzt se árvaházat, elalszik az áldozat gyanakvása... később ő maga is, hiszen altatót kevert a malátaüdítőjébe a kedves beszélgetőpartner. Némely esetben emberrablásba is átcsaphat a dolog.

Fényképezés

Afrika szerte a legkülönbözőbb reakciókra számíthatunk, ha a helyieket szeretnénk lefényképezni. A maszáj és egyéb kirakatfalvakban a pénztárcánk szab határt képeink mennyiségének.

sierra_leonei_gyemantbanya.jpgSierra Leonei gyémántbánya

Szomáliföldön az utcán járva szinte mindenkit lefényképezhettem, gyakran a helyiek kértek, hogy örökítsem meg őket. A szomszédos Dzsibutiban egy köztéri szobor lefényképezése után üldözőbe vett egy túlbuzgó biztonsági őr.

Nyugat-Afrikában kimondottan nyitottak voltak a helyiek a fotózásra. Észak-afrikai országokban szintén rugalmasak.

A kellemetlenségek elkerülése végett mindig kérdezzük meg potenciális alanyunkat: ha elutasító választ kapunk, próbáljunk meg valaki mást lefényképezni a környezetében, gyakran az illető mégis belemegy a fotózásba, ha azt látja, hogy mások engedik.

guineai_falu.jpgGuineai falu

Egészség

Természetesen Afrikában utazni kockázatosabb, mint Lichtensteinben kalandozni, de ha betartjuk a legfontosabb előírásokat, a veszélyt minimálisra csökkenthetjük. Nézzük a legfontosabb veszélyforrásokat!

A tavalyi ebolajárványhoz hasonló helyzetben ne utazzunk pandémiás régióba!

Malária

Afrika igazi halálosztója, megelőző oltás nincs ellene, és 100%-os védelem sem, ezért a maláriatabletták beszedése mellett tegyünk meg minden más óvintézkedést. Este, amikor a szúnyogok portyázni indulnak, viseljünk hosszú ujjú pólót, vízközelben szúnyogriasztó spray-vel vagy krémmel fokozhatjuk védelmünket. A szúnyoghálót mindig feszítsük ki ágyunk fölé (mobil szúnyogháló nélkül el se induljunk)!

Kinn tartózkodásunk alatt érdemes hetente elzarándokolni kórházba, elsősegély ponthoz, ahol csekély pénzért végeznek malária tesztet. Így ha az óvintézkedések mellett is maláriásak leszünk, minél hamarabb kezdődik meg a malária kúra, annál jobbak a gyógyulási esélyek.

Kolera

Afrikai városokban a rossz infrastruktúra miatt időnként felüti a fejét a kolera. A kolera lényegében kiszárítja az embert, azok élik csak túl, akik elkerülik a dehidratálódást. Védőoltás és palackozott víz fogyasztása mellett biztonságban leszünk.

Érdemes itthon összeállítani egy kisebb elsősegélycsomagot (nagy mennyiségű széntablettával): ha megcsappannak a készleteink, akkor sem kell megijedni, kontinens szerte rengeteg jól felszerelt gyógyszertárat lehet találni.

Mielőtt bárki Afrikába utazik, mindenképpen konzultáljon szakorvossal, aki beadja a megfelelő oltásokat és rendelkezik malária elleni tablettával.

szenegali_sracok.jpgSzenegáli srácok

Evés / ivás

Az Afrikában utazás egyik legjobb része a rengeteg gyümölcs, amelyekhez fillérekért juthatunk, ezért bárhol járunk a kontinensen, vegyük célba a piacokat.

A piacok nagy előnye, hogy este a gyümölcsárusok helyébe sütödék és pecsenyézők lépnek, ahol olcsó és tápláló fogások kerülnek papírtányérunkba, esetleg újságpapírba csavarva a kezünkbe. További előnye az utcai gyorskajának, hogy nagy forgalmuk miatt gyorsan cserélődik a kínálat és nincs ideje az ételeknek megromlani.

Ne félj a kasszavától, finomabb, mint amilyennek látszik!

Ha nyugati fogásokra fáj a fogunk, érdemes becélozni az Afrika szerte fellelhető szupermarketeket, melyek a tehetős helyiek, diplomaták, betelepült üzletemberek éléskamráit látják el. Az angol chipsektől a svájci csokikig minden fellelhető bennük, természetesen borsos áron.

Az esti ivászatok kihagyhatatlan helyszínei kis klubok, ahol hangulatos élőzene mellett kortyolhatjuk sörünket, dzsúzunkat.

elso_osztalyu_szomali_etterem.jpgElső osztályú szomáli étterem

Afrikett

Egy régi klasszikus mondás szerint az európaiaknak órája van, az afrikaiaknak ideje. Ehhez mérten egy rövid találkozás is egy afrikai ismerőssel hosszabb, mint itthon. Még mielőtt rátérnétek arra, hogy ti hogy vagytok, a helyi haverod azt is tudni szeretné, hogy van a nagynénéd macskája. Ne siess, úgyis késik a busz, amivel utazni szeretnél...

Ha néhány szót megtanulsz helyi nyelven, nagy örömöt szerzel vele. Mint a ropogtatni való körbekínálása a buszon, ez is segít megtörni a jeget.

Afrika nemzeti nyelve a humor. Bosszankodással (bármilyen jogos is) nem jutsz messzire; próbálj mindenből kihozni egy poént, a nevetés gyorsítja fel Afrika malmait.

Alkudozásnál nyugodtan legyünk teátrálisabbak, mint egy mexikói és egyiptomi szappanopera együttvéve. Ha egy szuvenírért vagy egy bozóttaxi jegyért röhejesen sokat kérnek, adjuk a környezet tudtára a helyzetet, minél szélesebb gesztikulációval, annál jobb!

Nagy valószínűséggel lesz valaki, aki a nevetés mellett a te oldaladra áll és segít leszállítani az árat. A lényeg: sose feszülj be, mindig legyél játékos! Sokszor nem könnyű, de csak ez segít.

Levezetésnek íme 5+1 hasznos tanács

1. Sohase utazzunk Afrikába zseblámpa nélkül, mivel a közvilágítás több (fő)városban fikció, a gyakori áramszünetek miatt szintén ajánlott. Sohase essünk abba a hibába, hogy megbízunk egy generátorban!

2. Zseblámpa mellé ne felejtsünk egy darab (jó masszív) női magassarkú cipőt csomagolni. E kellék első és talán második hallásra is bizarrnak hangozhat, azonban a szállodai szobákban felbukkanó csótányokkal szemben nem elhanyagolható stratégiai előnyt jelent.

3. Minél egyszerűbb a ruházatunk, annál jobb. Tanácsos néhány egyszínű pólóval utazni, amiket nem sajnálunk elnyűni. Nagyobb mennyiségű készpénz, útlevél tárolására célszerű egy belső, titkos zsebet varratni a nadrágunkra, cipzárral ellátva.

4. Egy szálloda recepcióján könnyen találhatunk megbízható helybeli, aki körbekalauzol minket a városban, segít alkudozni, ha valamit nagyon „fehér ember áron” akarnak eladni... Van úgy, hogy ez a személy maga a recepciós, vagy az unokatestvére.

omdurman_egy_pentek_delutan.jpgOmdurman egy péntek délután

5. Afrikában a városokban való tájékozódás nagyban eltér az európaitól. Ha valamit meg akarunk találni, igyekezzük megtudni, a helyiek hogyan nevezik egymás között (ritkán hivatkoznak rá úgy, ahogyan egy Európában nyomtatott térképen szerepel). Ne lepődjünk meg, ha a navigációs pontok szemétlerakók vagy egy polgárháborúban szétlőtt katonai létesítmény.

+1. Bármi történik, sose feledd: T.I.A azaz This Is Africa!"

A moderálási alapelveket itt találod.

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: Afrika Szomália Sierra Leone

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr227172907

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

DieNanny CH 2015.02.14. 07:05:18

De jó!
Meleget akarok!!! Most!!!

Voltam szerdán csak másfél órát az iskola farsangi bulijában, hát úgy megbetegedtem, köhögök, tüsszögök, fejem fáj, torkom fáj... :-(

rezsöatya 2015.02.14. 07:23:39

Humorerzek? Az meg mi? Van olyan? :-)

Jo volt olvasni... igy, fotelbol. Sajna, nekem nem jon be, hogy eloben odamenjek...

"nagy forgalmuk miatt gyorsan cserélődik a kínálat és nincs ideje az ételeknek megromlani."
Aztan a kezedbenyomjak egy ujsagpapirba csomagolva... kosssz!

Egyszinu polo... hallod ezt, Herr Geza? Te meg ilyenkor veszel akcios szines-csikos kabatot...!?

@DieNanny *ISTJ* [SZ,CH]: influenzasnak oltoztel a farsangon? Jobbulast!

Dragonlady (Bp, Hun) 2015.02.14. 07:29:47

a "keressünk szakorvost utazás előtt" témában, 2001- magasságában elmentm a Váci úton arra az oltóhelyre, ami esküszöm úgy nézett ki mint egy auschwitzi barakk (tudtam előre, mert tájékozódtam, hogy hepatitis A és typhoid oltás kell), erre a nyanya, tényleg egy nyanya volt, mindenáron rá akart beszélni a maláriatablettákra, mert hogy Tajvanon malária van.
Tajvanon ötven éve nincs malária.
összekeverte bakker Thaifölddel, mint később kiderült.
na nem mintha Thaiföldön kellene maláriatablettákat szedni, csak ha fent dolgozik az ember a dzsungelben hónapokig a menekültekkel.
interneten tájékozódni. lehetőleg angolul.
gondolom, a nyanya azóta már nyugdíjba ment, és tán updatelték az infóikat különféle "egzotikus" országokról (istenem de utálom ezt a szót), de ez akkor is megmaradt és már így is marad bennem.

NomádMatyi · http://turkesztantajmz.blog.hu/ 2015.02.14. 07:38:37

nagyon jó volt, köszi!

"abban a szállodában dolgozik, ahol megszálltunk"

velünk ez Kubában volt, de nem pénzt akartak, hanem hogy valami kocsmába elmenjünk velük, ahol éppen (napközben!) valami party volt

szerintem még majdnem el is hittük nekik hogy felismertek, de mivel már pár napja voltunk ott, tapasztaltuk, hogy mindenkit el kell hajtani

amit sajnálok amúgy, mert önvédelemből ilyenkor még egy őszintén barátságos/segítő embert is elhajtasz

az Ethiopian Airlines nem életveszély? multkor a tajvani baleset után írták, hogy az ázsiainál csak az afrika légi közlekedés rosszabb (persze egyes légi társaságok lehetnek kivételek)

KanáriHajni 2015.02.14. 07:55:53

Nagyon élveztem, a fotókat pláne!

Dragonlady (Bp, Hun) 2015.02.14. 08:02:02

szóval az jutott még eszembe, hogy többször beszéltünk itt a guglizó orvosokról. szerintem egy ilyen járványügyesnek ok nem is kellene bemagolni, hogy melyik országban éppen mire rezisztens malária tombol, mik az aktuális ajánlások. akkor mondja azt, hogy persze, egy pillanat, nézzük meg mi épp a helyzet perpill Lesothoban, és szedje elő a WHO erre vonatkozó oldalát, ahelyett, hogy elkezd hasraütve valamit kamuzni nekem.

egyébként én egyáltalán nem vágyok Afrikába, be nem tenném a lábam, ok Egyiptom érdekelne, meg Marokkó.
de bármit olvasok és látok, ez sokkal-sokkal rosszabb, mint akár India. aki egy kalapba rakja "harmadik világ" néven mondjuk Thaiföldet meg ezt itt, az egyszerűen nincs magánál. szerintem.

tableno 2015.02.14. 08:34:08

Remek poszt volt, le a kalappal Andor előtt! Látszik, hogy megfogadta saját tanácsát a humorról. Az alábbi idézet prájszlessz: "A tavalyi ebolajárványhoz hasonló helyzetben ne utazzunk pandémiás régióba!" - köszi a jótanácsot, magamtól sose jutott volna eszembe! :)

adg 2015.02.14. 08:37:29

Es nagyon jo volt tetszett. Meg lehetett volna hosszabb kicsit.

@Dragonlady (now in Thailand): amokor a vizumhoz kellett az orvosi vizsgalat, a doki minket ra akart beszelni, hogy menjunk el sargalaz elleni oltasert, mert az olyan tropusi betegseg, es hat ha mar a tropusokra megyunk... Amugy meg mi a raknak megyunk oda, oda nem megy senki, menjunk sydneybe. :D
Vegul mondtam neki, hogy nincs sargalaz errefele, es megnyugodott. A dengue lazzal meg tudtommal nem lehet mit csinalni. Nem is tudtam, hogy sargara van oltas ...

Na mindegy, eddig tuleltuk a borzalmat. Bar most pont begyulladt egy szalkanak a helye, ebbol meg lehet, hogy orvos lesz. Ez tropusi betegsegnek szamit? :))

tableno 2015.02.14. 08:41:03

@adg [Au, Darwin]: Annyiban igen, hogy a trópusokon minden seb könnyebben elfertőződik...

Golf2 2015.02.14. 08:42:53

Nem fehér embernek való.De a poszt jó,gratula!

Din Serpahis 2015.02.14. 08:43:01

@NIKI LAURA: Egyiptomban Hurghada dögunalom. Egyszer voltam egy hétig, oké befizetsz búvárkodásra, megnézed, szép meg minden, aztán a tovább 6 napban punnyadhatsz a szállodában.

Ezzel szemben egyszer voltam egy nílusi hajóúton is Luxortól Asszuánig, na az viszont pazar.

tableno 2015.02.14. 08:48:57

Afrika helyett amúgy én Latin-Amerikát ajánlom, ha valaki szeretne egzotikus tájakon járni laza emberekkel, de azért nem akar teljesen lemondani a civilizáció áldásairól.

NIKI LAURA 2015.02.14. 08:52:17

@NIKI LAURA: 2003-ban,joval Mandela utan,mar boven a " forditott apartheid" alatt dolgoztam egy nemet fickonal,VW-Audi fuggetlen garazsba,
A torvenyek szerint fel kellett vennie tobb rejtett eroforrast,azaz helyi feketeket.
Barmikor kerdezel egy helyit,miszerint mihez ert,a valasz mindig ez:" mindenhez!"

Ez azt jelenti hogy semmihez.
Na szoval,fol kollott venni oket.Mellettem 7 helyi legeny volt.
Ez azt jelentette,hogy pl egy Audi A6 elso bumpert kovetkezokeppen akartak felrakni:
Egy az egyik sarkat,masik a masikat fogta.Egy-egy a hosszu lokharito csavart kapatta be.
Ez ugye 4...a masik 3 nezte.
A vege az lett,hogy ujbol kellett festeni az elso sarvedoket.
De olyan is volt,hogy a valtobol engedte le az olajat,a motorba toltotte fol!
Lehetetlen volt mindent utanuk ellenorizni.
Volt olyan,hogy a gazdag helyi fekete kikototte,hogy sajat autojat csak feher szerelheti.( igy bizott sajat nepebe)

Egyebkent,egy europai(akar magyar)szakmunkas,szakember meg mindig jo berert tud dolgozni Del afrikaban.Nem angol berert,de osztrak nivot siman eleri.
Az arak olcsok,az ido- kornyezet kivallo.

Sajnos vizum kell a munkahoz,de a jelenlegi kovet Bpesten Johann Marx,egy africaans feher,es ez jelentsen megkonnyiti a vizum igenylest!

Dragonlady (Bp, Hun) 2015.02.14. 08:52:24

@adg [Au, Darwin]: sárgaláz elleni oltást onnan tudom, hogy van, hogy itt évek óta ki van írva a reptéren, hogy ha ebből meg abból az országból jössz, vagy jártál ott mostanság (és itt egy felsorolás Afrikából), akkor igazolnod kell, hogy van sárgaláz-oltásod.

"Vegul mondtam neki, hogy nincs sargalaz errefele, es megnyugodott." - nagyszerű, legalább ilyen könnyen meggyőzted. még jó, hogy legalább igazad volt :-)

dengue-re már van kísérleti oltás, asszem idén is elég sok embert beoltottak, és nézik, hogy mennyire és hogyan működik. remélem, nem tart már sokáig.

egyébként DK-Ázsiába általában a typhoid és a hepatitis A hasznos és ajánlott, mindkettő fertőzött vízzel és étellel terjed, kell egy hónap, mire aktiválódik, és a hosszútávú védettséghez újra kell oltani néhány év után (nem emlékszem már, különböző a 2). és nem árt egy tetanus update se, bár ha nyílt sebe lesz az embernek, akkor azt utólag is lehet, nem nagy kaland. ha megharapja egy kutya az embert, akkor meg nem érdemes kikerülni a veszettségoltást se, mert az mindenképpen halálos kimenetelű, ha fertőzött a kutya, és sose lehet tudni. - na ilyeneket pl nem tudnék, hogy az afrikai bozótban elérhetőek-e ezek az oltások, ha vészhelyzet van.

csak hogy én is tanácsadjak, bár ez itt NEM Afrika :-)

adg 2015.02.14. 08:58:17

@tableno: tegnap lekentem valami antibiotikumos kenoccsel, most sokkal szebb mar. Meg kilyukasztottam a kis holyagot, es kinyomkodtam belole a trutyit. Nem tudom mennyire szakszeru, de ezt sugtak a hangok. :)
Most szombat van, ha hetfon meg rondanak itelem meg, akkor megkeresem valamelyik kollegadat.

Lanyomnak volt egy eleg makacs gyulladas a korme mellett a laban. Kicsit belevagott a borbe, aztan klasszul elfertozodott, kapott ra antibiotikumot meg ezt a kenocsot, meg megfenyegettek, hogyha nem javul, akkor szike. Ez hatott.

Nekem meg otthon szerettek elfertozodni rovarcsipeseim, tobbszor is volt ilyen kalandom. Szerencsere eljottunk a veszelyes Magyarorszagrol, ahol folyton megcsiptek ezek a szornyu rovarok, azota nincs baj ezzel. Majd most jol belehalok egy szalkaba. :D

adg 2015.02.14. 09:04:11

@tableno: o, ize. Megsem a te kollegadat fogom megkeresni, ha nem javul, hanem Tanatoet. Nevmemoria, mi az nekem... :D

Hari Seldon 2 2015.02.14. 09:06:28

Mindig szórakozom az ilyen posztok olvasásakor, de azonnal eldöntöm, hogy a Ráktérítőtől délre soha, sőt igazából nem is vágyom kimozdulni az európai (észak amerikai, ausztrál, japán) világból.
Szívesen olvasok ilyen írásokat, és szórakozok is rajtuk, de százszor inkább Québec egész télen, mint két nap valahol Afrikában.

Hari Seldon 2 2015.02.14. 09:09:16

@Hari Seldon 2:
Nem mintha lettem volna Japánban.
Csak a példa kedvéért írtam, hogy olyan hely jöhet nekem szóba, ahol tudom, hogy nagy valószínűséggel még másnap is élek. Nem rabol el valami helyi törzsfőnök. vagy nem kapok valami trópusi nyavaját.

rezsöatya 2015.02.14. 09:09:20

@adg [Au, Darwin]: sargara van oltas. Olyan kek. Es zold leszel tole...

"begyulladt egy szalkanak a helye, ebbol meg lehet, hogy orvos lesz. Ez tropusi betegsegnek szamit?"

Ha azt hiszed, hogy a szalkabol orvos lesz, akkor feltetlenul... Andaluzkutya segit neked...!

:-P

rezsöatya 2015.02.14. 09:10:40

@Hari Seldon 2: azert mostanaban Ukrajnaba se menjel...

rezsöatya 2015.02.14. 09:12:23

@adg [Au, Darwin]: "de ezt sugtak a hangok..."

Komolyan mondtam Andaluzkutyat! :D

(bocs, de nem lehetett kihagyni!) :-)

tableno 2015.02.14. 09:12:38

@Hari Seldon 2: kár, hogy így gondolkodsz. A trópusi hangulatot legalább egyszer kell próbálni! Vannak civilizált helyek is az Egyenlítő környékén, nem kell mindjárt Afrikával kezdeni.

rezsöatya 2015.02.14. 09:15:23

@tableno: @Hari Seldon 2:
"trópusi hangulatot legalább egyszer kell próbálni! "

Legalabb a fuveszkertbe menj el...!

(Na jol van, mentem dolgozni...)

tableno 2015.02.14. 09:16:43

@Hari Seldon 2: sőt, igazából ki sem kell mozdulnod otthonról (Franciaországból), egy kis trópusi élményért... :)

Dragonlady (Bp, Hun) 2015.02.14. 09:16:50

@adg [Au, Darwin]:
mondjuk ennél többet, hogy antibiotikum meg kenőcs, úgyse tud szerintem az orvos se....
nekem még mindig látszik az októberi féltenyérnyi égési sebem a lábamon, ami nagyon durva volt vagy két hónapig, azt megmutattam a gyógyszertárban, rákentem, amit adtak rá, miután lecsekkoltam a neten, hogy mi is pontosan, és hálát adtam megint a jóégnek, hogy adnak recept nélkül is antibiotikumot.

Dragonlady (Bp, Hun) 2015.02.14. 09:20:10

@tableno: Mexikó, ilyesmi, arrafele mennék szívesen énis :-) nekem a régi romok meg templomok a gyengém, dzsungeltúra csak ha muszáj. csak olyan messze vannak ezek a helyek.

adg 2015.02.14. 09:24:07

@rezsöatya: Marpedig a hangok azt sugjak, hogy a szalkabol orvos lesz, ezert ha szerinted meg nem, akkor nyilvan veled van a gond, mert hat de, hiszen azt sugjak. A hangok. :DD

@Hari Seldon 2: "Ráktérítőtől délre soha, sőt igazából nem is vágyom kimozdulni az európai (észak amerikai, ausztrál, japán) világból. "
Ausztralia okoz majd némi nehezseget, ha a peremfelteteleket szigoruan veszed. :D

@Dragonlady (now in Thailand): dokival nem vold gond, neki csak az volt az erdekes, hogy mi ne hozzunk ide semmit. Az esetleges oltasok a mi dolgunk.
Szerencsere dengue sem volt mar jo ideje. Valami ross river laz elofordul nagy neha, de az kb influenza erossegu, ha jol emlekszem.

Dragonlady (Bp, Hun) 2015.02.14. 09:35:49

@adg [Au, Darwin]: ja hogy ez egy immigration doki volt, nem emigration :-)

Határátkelő 2015.02.14. 09:45:13

@NIKI LAURA: Ezért a kommentért (amit most ki is moderálok) jár az első figyelmeztetés. A következőnél a szabályok szerint 3 napos levétel jön a listáról.

maxval bircaman felelős szerkesztő · http://bircahang.org 2015.02.14. 09:46:25

@DavidT:

Kubában a vadidegen vendég a buliban teljesen természetes dolog. Látta, hogy buli van, hát bement.

Hari Seldon 2 2015.02.14. 09:48:56

@rezsöatya:
OK, még pár ország kiesik.

Hari Seldon 2 2015.02.14. 09:52:40

@tableno:
Ez igaz, például Reunion esetleg bejátszhat.
De az sziget, tehát a trópusi betegségek sokkal inkább kordában tarthatók, továbbá az UNIO része. Euro-val minden Európában megtalálható facility-vel.

Dragonlady (Bp, Hun) 2015.02.14. 09:53:04

@adg [Au, Darwin]:
juteszembe, találd ki, mi az egyetlen betegség, amiről be kell mutatni negatív leletet, ha itt munkavállalásit szeretnél, mondjuk, tanítani egy iskolában.

szifilisz bakker.
na ezt magyarázza nekem el valaki....?

Hari Seldon 2 2015.02.14. 09:55:13

@adg [Au, Darwin]:
Úgy értem, nem szívesen mozdulok ki a nyugati civilizációból.
Főleg mondjuk ha hozzávesszük, hogy három kislánnyal mennék. (Persze kicsit ki lehet bővíteni még pár országgal, mint Japán, Korea)

Dragonlady (Bp, Hun) 2015.02.14. 09:58:01

@Hari Seldon 2:
Malajzia, Szingapúr egyébként szerintem teljesen korrekt, a félszigeti Malajzia nincsen "lejjebb" mint K-Európa, olyan általános civilizációs szempontból (biztonság, közlekedés, szolgáltatások, higiénia stb). nincsenek statisztikáim, szubjektív benyomás.
ráadásul nekem még az Air Asiávl sincs semmi bajom :-)

tanato 2015.02.14. 10:11:02

@tableno: Tényleg ki kell próbálni a trópusi hangulatot.Hála az égnek egyszer nekem is sikerült,van feelingje az biztos.

Dragonlady (Bp, Hun) 2015.02.14. 10:12:45

@Hari Seldon 2:
amikor 2010-ben először voltam Burmában, hát majdnem dobtam egy hátast. ugye akkor még el volt zárva az ország, nem volt internet, telefon, rendes utak (repülni kellett leginkább,és hetekre előre minden tele volt foglalva), kb olyan, mintha az ember visszatranszportálódott volna az 1910-es évekbe, kivéve, hogy napi néhány órát volt áram. április volt és 42 fok árnyékban. na ott láttam egy backpacker családot egy másfél éves meg egy hároméves forma gyerekkel. nem vagyok egy nyúl alkat, és szerintem teljesen ok normális elővigyázatosság mellett ekkora gyereket hozni Thaiföldre, Indonéziába, Malajziába, de ettől én rosszul voltam, az adott körülmények között. pl MÉG MA SINCS hűtő éttermekben, otthonokban, ilyen körülmények között készül a kaja 42 fokban, ok, nyilván megszokták, tudják mit csinálnak, de sokkal nagyobb eséllyel becsúszik valami, és akkor mit csinál a semmi közepén, még egy kórház sincs, hogy felrakják infúzióra a hányós gyereket. ma már át mernék vinni Yangonba gyereket, mert tudom, hogy ott vannak normális kórházak, és mindig vissza lehet jönni Bangkokba fél napon belül. nagyon sok nyugati kollégám szült ott és tele voltunk bölcsödés-óvodás korú "fehér" gyerekekkel.
- ja egyébként simán értem, ha valakinek ez totálisan meredek, de hát én több mint 10 évet lehúztam már errefele, számít, ha tudja az ember, mi merre mennyi.
a Burmában látott backpacker család szerint meg nyilván mi mind nyúlbélák vagyunk. :-)

tanato 2015.02.14. 10:23:06

Nagyon jó cikk sok ilyen kéne még ide.

adg 2015.02.14. 10:23:37

@Hari Seldon 2: en ertettem, en sem mennek akarhova, bar nekem dk azsia es del es kozep amerika egy resze beleferne meg.
Csak hat ugye ausztralia mar egy kicsit delebbre van a rakteritotol, te meg attol delre soha. :)

@Dragonlady (now in Thailand):
ez valoban erdekes. De legalabb a kolera meg a bubopestis nem gond, azzal lehet tanitani. ;)

adg 2015.02.14. 10:25:42

@Dragonlady (now in Thailand): meg annyit tud, hogy valami erosebb antibiotikum, mondjuk tablettaban, vagy vegso esetben bicska.

tanato 2015.02.14. 10:26:40

@Dragonlady (now in Thailand): Mexikó romok dzsungeltúra,tényleg szép volt.Egyébként a mai világban nincs annyira messze,viszont rengeteg pénzbe kerül.Ehhez tényleg Nyugaton kell dolgozni hogy meglegyen rá az ára.

tanato 2015.02.14. 10:28:32

@adg [Au, Darwin]: A trópusi betegségek egy külön szakma,lehet belőle szakvizsgázni is.Elsősorban a nagy néha gyarmattartó országokban divatos szakterület,érthetően.

tableno 2015.02.14. 10:34:16

@tanato: ja, a franciák talán a világon a legjobbak ebben (Pasteur intézet).

Hari Seldon 2 2015.02.14. 10:34:58

@Dragonlady (now in Thailand):
Ezért mondtam, hogy még pár ország hozzájöhet, de a lista nem túl hosszú, sajnos.

Dragonlady (Bp, Hun) 2015.02.14. 10:35:45

@adg [Au, Darwin]: ja, pl egy kis tbc az piha. mondjuk asszem arra oltanak itt. de pont a nyugati országokban nem. ausztrál (eredetileg orvos) kolléga totálisan kiborult, amikor meghallotta, hogy nálunk az újszülötteket beoltják rá, minek? mondjuk ez egyébként egy érdekes kérdés is szakértő körökben hogy miért pont arra miért pont akkor.

persze, műteni azért nem tudok én se magamnak, ha annyira begyullad. de én szeretem, hogy egy adag ciprofloxacintért nem kell orvoshoz menni..... (erről egyébként így most le vagyok tiltva, valami másikat kellett, aminek nem emlékszem a nevére.)

@tanato: hát innen kicsit messzebb van, mint onnan, arra gondoltam :-)
mondjuk egyébként se szervezetten mennék, ha mennék.
bár az ilyenek most határozatlan időre napolva vannak :-)
kéne egy milliomos férj (na nem rúpiában milliomos, olyat én is tudok az ATM-en két gmbnyomásra), és akkor milyen jót utazgathatnánk a Minisárkánnyal :-)
mindig nagyon érdekesek voltak, akik így élnek. digitális nomádok családdal, egy-egy helyen elvannak 2-3 hónapot.

tableno 2015.02.14. 10:36:01

@Dragonlady (now in Thailand): én imádom a dzsungelt. Közép-Amerikában túrázni az egyik legklasszabb élmény.

Dragonlady (Bp, Hun) 2015.02.14. 10:39:23

@tanato: asszem a László kórházban van egy trópusi osztály, oda rakják be, aki pl maláriát visz haza, én a giardiával jártam arra 2003 körül.

Hari Seldon 2 2015.02.14. 10:39:51

@adg [Au, Darwin]:
A Ráktérítőt képletesen értettem.
Természetesen, ahol körülbelül tudják, hogy mi az a (tömeg)közlekedés, és főleg azt hogy közbiztonság, illetve nem kell tartani a trópusi fertőzésektől, azt nem zárom ki azonnal.

tanato 2015.02.14. 10:46:05

@tableno: Ha jól tudom Marseille-ben van egy óriási Trópusi betegségek kutatóközpontja.

tanato 2015.02.14. 10:47:26

@Dragonlady (now in Thailand): Igen itthon is van trópusi osztály de csak miniben pl. a franciákhoz képest természetesen.

tanato 2015.02.14. 10:49:03

@Dragonlady (now in Thailand): Egy milliomos házastárs az sokat nyom a latban ha ilyen trópusi kirándulásokat tervez az ember az biztos.Persze hátizsákkal nyilván olcsóbb,csak nem biztos hogy túléled.

M. Péter 2015.02.14. 10:54:34

@DavidT: Az Ethiopian Airlines meglepően jó, tavaly az utasok szavazata alapján a legjobb afrikai légitársaságnak nyilvánították, a Lufthansa által vezetett Star Alliance-nek is tagja.

Dragonlady (Bp, Hun) 2015.02.14. 11:02:33

@tanato: a hátizsákot lehet hogy lecserélném egy gurulós bőröndre, most hogy öregszem :-)

2015.02.14. 11:24:32

@Dragonlady (now in Thailand): En ugy tudom hogy a typhoid és a hepatitis A mellett (amik a legfontosabbak es legkonnyebben elerhetoek, mivel egyszeri, nem tul draga oltasrol van szo) fontos hogy a tetanus up-to-date legyen, hasznos a Hepatitis B is, de az tobb oltast jelent nehany het kulonbseggel es draga. Veszettseg elleni oltas, elore, utazas elott, nagyon hasznos de draga. Ha nem volt meg ez az oltasod es megharap egy vadallat, az nagy szivas, velem sajnos megtortent. 24 oran belul kell kapnod egy oltast ami csak nagy korhazakban elerheto altalaban, plusz tetanuszt; ezek utan azt hiszem hetente kell egy uj oltast kapnod ami draga es sulyos mellekhatasai vannak. Ha volt elotte oltasod, akkor ezeknek egy resze megelozheto, es a veszettseg nagyon sulyos betegseg ami elkerulhetetlen, fajdalmas halalhoz vezet es nincs ellenszere.

2015.02.14. 11:29:31

Kiderult valakinek a posztbol hogy mit csinal az illeto Afrikaban? Mert engem ez erdekelne igazabol es nem ertem. Dolgozik, utazgat, csaladi ugy, egyeb?

qkuc 2015.02.14. 11:37:57

Nagyon jó poszt, de ennyi bőven elég is nekem Afrikából, :D.

Dragonlady (Bp, Hun) 2015.02.14. 11:42:11

@Mirjam2:

hepatitis B már benne van pár éve a magyar kötelező oltások között, emlékeim szerint, szóval a fiataloknak már meglesz. egyébként vérrel és szexuális úton terjed, azért nem lehet olyan lazán összeszedni, de persze, jó van van. itt 20 dollár volt darabja, kell mégegy egy hónap után, és mégegy 6-12 hónap között, én itt kaptam azért tudom. általában a HepA-val együtt adják itt leglábbis.

veszettség szintén 20 dollár körül volt darabja, na ebben is képben vagyok, mert itt kaptam először, amikor megharapott egy kutya (rögtön1, 3. nap, 7. nap, 14. nap, 28. nap kell).
ha előre beoltatod magad, ilyet is csináltam, mert Balin 2011-ben krónikus oltóanyag hiány volt és párszázan bele is haltak, akkor előre 2 vagy 3 db kell, DE utána is kell majd, csak nem olyan sürgősen és azonnal, hanem van pár nap haladék, ennyit számít.
mostmár Balin sincs hiány, itt is, Malajziában is van a kis klinikákon is, nem nagy kaland megtalálni, ha baj van. én nem tudok mellékhatásokról, nekem nem volt, de egyébként is biztonságos oltás, nem úgy mint pár évtizede, amikor a hasfalba adták még, és tényleg sokan megbetegedtek tőle, valami agybetegség volt a lhetséges mellékhatás, mármint meghülyültek, megbutultak tőle sokan.

egyébként nekem ezeket utólag kifizette a bitosító (mármint amikor volt ilyn turistabiztosításom még otthonról.)

még azt kartam mondani, hogy se a HepA, se a typhoid nem ad közel se 100% védettséget sajnos, észnél kell lenni mindenképp, és ha a fosós-hányós mellé magas láza van az embernek, akkor egyébként is azonnal klinika, kórház, és szúrnak, nézik az embert, hogy mije van, és tudják kezelni. ez Thaiföldön még a kisvárosokban is meglesz.

tudom, hogy nem Afrika, de hátha valaki pont ide készül :-D

tanato 2015.02.14. 11:48:18

@Mirjam2: Remélem erre is válaszolni fog,nem csak téged érdekel a posztoló háttere.

tanato 2015.02.14. 11:49:50

@Mirjam2: Veszettség ellen csak a kutyaharapás után szoktunk oltani,előre nem.Tetanuszt meg rögtön a harapás után

Dragonlady (Bp, Hun) 2015.02.14. 12:04:56

@tanato:
szerintem egyszerűen utazik.

biztos, hogy lehet előre is, csak nem szokás, mert asszem csak egy évig hatásos így. csak akkor érdemes, ha olyan helyre megy az ember, pl dzsungel mélye, ahol ha megharapják, akkor nem jut egy napon belül segítséghez és oltáshoz. ilyenkor is kell menni, csak van egy pár nap haladék, annyit segít az előre oltás. én is azért oltattam be magam előre, mert durva járvány volt éppen Balin, de oltóanyag elfogyott egyszerűen, ha megharapott volna egy kutya, vagy majom, lett volna pár napom, hogy elrepüljek máshova. persze ez otthon nem téma, ott négykézláb kúszva is van egy orvos 24 órán belül :-)
most megnéztem, 3 oltás előre (0, 7, 21.), és még 2 kell utólag (minél hamarabb így is).
www.who.int/ith/vaccines/rabies/en/#

tanato 2015.02.14. 12:11:19

@Dragonlady (now in Thailand): Hát igen .ilyen esetben érdemes előre,mert különben tényleg halálos.

Dragonlady (Bp, Hun) 2015.02.14. 12:20:00

ey határákelő Magyarországon
magyarnarancs.hu/welcome_drink/a-magyarok-leulnek-es-kielvezik-93760

"A bankszakmát egy kávézóért, a Fülöp-szigeteket Budapestért feladó Ryan szerint Magyarország az egyik legjobb hely a világon, az emberek barátságosak, a kávékultúra pedig az egyik legizgalmasabb"

tanato 2015.02.14. 12:33:18

Off:ma van a drezdai bombázás 70.ik évfordulója.
Akit érdekelnek a légiháborús filmek,meg a romantikus szerelmes filmek javaslom a Drezda a pokol napjai című fil megnézését.Mindkét dolog párhuzamosan fut benne.Egy lelőtt brit bombázópilótát egy drezdai kórházi nővér bújtat a kórházban,és közösen élik át a pusztító több százezer halottat követelő drezdai légitámadást.

tanato 2015.02.14. 12:35:51

Kétrészes a film azért küldtem két linket.Jó hosszú de megéri.

2015.02.14. 12:40:21

@Dragonlady (now in Thailand): Milyen érdekes, hogy a legtöbb expat is valami hasonló véleményt mondana el. Nem tudom, hogy ez azért van, mert ők annyira azért nincsenek tisztában a magyar rögvalósággal, vagy pedig csak nem vesznek róla tudomást, mint úgy alles zusammen a magyarok.

tanato 2015.02.14. 12:44:10

Ja és ma van Valentin napja is.megyünk is egy nívós étterembe ebédelni,a nejem kapott virágot és bonbont,én meg tőle egy üveg minőségi japán rizspálinkát,szakét.

2015.02.14. 12:44:26

@Dragonlady (now in Thailand): "Nagy a korrupció, és nem szeretném, ha a gyerekeim olyan környezetben nőnének fel"

Erről beszélek.

NomádMatyi · http://turkesztantajmz.blog.hu/ 2015.02.14. 12:48:05

@maxval bircaman szerkesztő: az oké, csak amire van utalás a posztban, valószínűleg a mi esetünkben is az volt, hogy kamu és átverés

@qkuc: azt hiszem nekem is ... bár ezt a poszt nélkül is tudtam :D

@M. Péter: mondjuk a Star Alliance-nek már valamire garanciának kellene hogy legyen, de azért továbbra sem tudom, hogy szívesen ülnék-e fel rá

Dragonlady (Bp, Hun) 2015.02.14. 12:51:30

@tanato:
biztos érdekes de én ezt most kihagyom :-(
talán meséltem már, hogy anyukám amikor a hatvanas években Berlinben járt, egy csomó helyet megismert, tudta, mi van a kanyar mögött, és seperc alatt megtanult németül. a mai napig úgy gondolja, előző életében ott élt és valamelyik bombázásban halt meg (mert annyira irtózik, pánikrohamot kap az ilyesmi filmektől). valahogy rám is átragadt ez, a dokumentumfilmeket megnézem, de játékfilmeket és háborús múzeumokat nem vagyok hajlandó. :-/

@Philosoraptor:
én azon röhögtem, hogy ott Mo-n nincs korrupció meg könnyű átverekedni magát a bürokrácián, ha vállakozik az ember. naigen, minden attól függ, honnan jött az ember. szegény.
egyébként mindig mondom, hogy jó nem beszélni az ország nyelvén, vagy csak annyit, amennyit feltétlen muszáj. akik így eljutnak hozzá, angolul, az nyilván nem a nép legalja, a beszólásaikkal stb.

adg 2015.02.14. 12:55:51

@tanato: koszi, mindenkepp szeretnem megnezni.
Mondjuk az aldozatok szama ma mar lenyegesen lejjebb olvadt, ha jol tudom hivatalosan 25-35000 korul van, a 3-500 ezer egy barokkos tulzas volt a mostani torteneszek szerint, ahogy mindenki igyekezett a sajat aldozata merteket az egekbe emelni, az altala okozott karokat, kovetelt aldozatokat meg lenyomni.
Hogy mi mehet a valos szam, es az egesz akcio ertelme, az szerintem orokre titok es mindenfele osszeeskuveselmeletek alapja marad. Mindenesetre sikerult egy gyonyoru varost, komoly epiteszeti kincsekkel egyutt porig rombolni, nem beszelve a rengeteg civilrol.

Es ha mar itt tartunk, jovo heten, 19-en darwin bombazasanak is evforduloja lesz, a 73.

2015.02.14. 12:56:29

@tanato: Elhiszem hogy Mo.on igy van mivel ott nagyon ritka a veszett allat, de pl. Indiaban nagyon fontos hogy legyen elore oltasod, mivel elterjedt a veszettseg es nem mindenhol lehet 24 oran belul hozzajutni ahhoz a szerumhoz amit eloszor be kell adni, illetve ha nem voltal elore beoltva, akkor egy csomo oltast kell kapnod utana amikhez szinten nem mindenhol lehet hozzajutni es komoly mellekhatasaik vannak - tapasztalatbol tudom sajnos. Tobb eset is volt az elmult evekben mikor kulfoldiek sajnos meghaltak veszettsegben, az ottani orvosom szerint nem szep halal, legalabbis ezt uvoltotte nekem mikor a mellekhatasok miatt nem akartam a kovetkezo oltasba beleegyezni... Minden evben sok indiai szegeny ember hal meg veszettsegben sajnos, gondolom Afrikaban sincs ez maskeppen, igy en szemely szerint ajanlom az oltast az utazoknak.

Elizabeth72 2015.02.14. 13:07:14

Ezek után pont egy afrikai utazás lesz amire vágyom....

2015.02.14. 13:11:19

@Dragonlady (now in Thailand): Ez egy nagyon erdekes cikk, koszi hogy belinkelted. Ebbol is latszik hogy nem vagyunk egyformak, nincsenek objektiv 'igazsagok' egy orszagrol, mindenkinek mas szempontjai vannak. Pont ket napja bucsuztattuk egy angol kolleganomet aki mar nem birta tovabb a munkahelyet, most par honapot pihen aztan keres masik allast Szaudiban. Azt mondta hogy mikor Angliaban van, hianyzik neki egy csomo minden Szaudibol, pl. az abaya (!) mert az milyen kenyelmes hogy nem kell kioltozni; a soforje mert milyen jo hogy nem kell a buszra varni; es az hogy nem zarnak be a boltok este koran, hanem hajnalig lehet vasarolni. Masok meg ugyanezeket a korulmenyeket borzalmas elnyomaskent elik meg - minden relativ. Addig jo amig szabadon valaszthat az ember hogy hol es hogyan el, ez a lenyeg szerintem.

Dragonlady (Bp, Hun) 2015.02.14. 13:15:51

@Mirjam2:
hű, mi történt a veszettségoltástól veled? én még csak be se lázasodtam, semmi. :-( belenyúltál sajnos :-(
egyébként amit utólag adnak, az is pont ugyanaz, mint amit előre. :-(

Dragonlady (Bp, Hun) 2015.02.14. 13:27:21

@Mirjam2:
engem se bosszantana az abaya, amikor éppen nincs 35+ fok. a kendő se bánt, azt szoktam egyébként is. csak niqab ne kelljen. de egyébként megpróbálnám, hogy ha pl kéket hordanék, akkor mi történne.
meg egy sofőr tök jó lenne most nekem is :-)

2015.02.14. 13:31:58

@Dragonlady (now in Thailand): Na ha mar ennyire belementunk a temaba akkor kifejtem :). Tehat: kulonbozo fajta oltoanyagok leteznek veszettseg ellen, te nem tudom melyiket kaptad, en human diploid cell vaccine (HDCV)-t, valoszinuleg te is mert ez a legkorszerubb (es legdragabb). Harapas utan 24 oran belul lehetoleg meg kell kapni egy human rabies-specific immunoglobulin (HRIG) nevu szerumot is, plusz el kell kezdeni az oltasokat minel elobb, osszesen 5 dozist szabalyos idokozonkent, ha elotte mar kaptal 3-mat megelozeskent akkor csak kettot. Minel tobbet kapsz, annal rosszabbak a mellekhatasok, tehat ha elotte kaptal harmat es a harapas utan meg harmat (ket oltas plusz szerum) akkor kevesbe leszel rosszul mintha egymas utan kapod az osszeset. En nagyon rosszul voltam, ugy emlekszem foleg a tobbedik utan; hanytam, kiutesem volt mindenhol, iszonyatos fejfajas stb. egy-ket napig, es ez tobbszor... Ha az orvos nem lett volna nagyon erelyes, biztos hogy abbahagytam volna tul koran, pedig az elso kutya amelyik megharapott majdnem biztosan veszett volt. Ja es a szerum nem volt elerheto a faluban, sot meg tetanusz sem volt (!) eppen a patikaban - a patikus szerint huteni kell naluk meg folyton aramszunet van es nincs penzuk generatorra. Szoval ebbol rogton tobb oras autout lett a legkozelebbi varosba, a friss harapastol elegge traumatizalt allapotban, senkinek nem ajanlom. Persze mindenki azt csinal amit akar, de en beoltatnam magamat elore. Egyebkent ha kapsz emlekezteto oltast, akar tiz evig is ervenyes lehet az elso oltasod.

2015.02.14. 13:43:10

@Dragonlady (now in Thailand): Engem zavar az abaya mivel egyreszt kenyszer, masreszt kenyelmetlen, az hogy milyen szinu az szemely szerint a legkevesbe nem erdekel... Itt a varosban rengeteg no draga designer-abayakban jar, rengeteg penzt el lehet kolteni ra. Latni neha kulonbozo szinueket is, itt szerintem semmi nem tortenik. Az elozo helyen ahol laktunk az egy ev alatt egyszer lattam egy not nem fekete abayaban, ez annyira kiveteles volt hogy megjegyeztem :). Gondolom vele sem tortent semmi, maximum meg jobban bamultak meg kovettek mint egyebkent. En a magam reszerol rohejesnek tartom hogy torvennyel kenyszeritenek hogy egy zsakot hordjak es akkor meg en koltsek ra tobb szaz fontot hogy egy rendkivul izleses zsakot talaljak... Tudod mikor, en majdnem mindig a legegyszerubb feketet hordom amit tizenot fontert vettem Londonban, jo anyaga van, a tobbi nem erdekel, felolem megtarthatjak a designer-abayakat.

Dragonlady (Bp, Hun) 2015.02.14. 13:53:09

@Mirjam2:
nem emlékszem már a nevére.
lehet, hogy attól volt olyan durva, hogy a kutya veszett volt és az is dolgozott benned? :-(
a legtöbb embernek nem lesz tőle semmi baja, én úgy olvastam :-( sajnálom, hogy te beleestél a szórásba.
én a tetanusztól szoktam csúnyán belázasodni.
egyszer nekem is végig kellett csinálni post-exposure, egyszer meg előre beoltattam magam, azért emlékszem a részletekre.
viszont érdekes, nekem nem mondták, hogy ilyen sokáig él. mondjuk nem kockáztatnék vele.
az immunoglobulin akkor nem kell, ha előtte már be voltál oltva.
durva, hgy Indiában ilyen nehéz oltóanyagot találni :-( itt biztos, hogy nem lenne probléma.

nyilván a kényszer tudata nem segít. maga az abaya engem nem zavarna, ha épp nincs nagyon meleg, sokminden mást nem tudnék megszokni, az biztos, nem bírnám ki szerintem, bár simán lehet, hogy van az a pénz, amiért ki tudnék húzni egy tanévet (persze nem idegbeteg főnökkel). ha utána mondjuk abból lehetne egy kényelmes bizniszt elindítani, és utána nem kéne állandóan dolgoznom vagy 10 évig, valami ilyesmi, akkor naná, kibírnám. de ugye ezek mostmár mind hipotetikus dolgok, mert nincs férjem, ellenben lesz gyerekem, és ezért automatikusan mennék börtönbe ugye?

Dragonlady (Bp, Hun) 2015.02.14. 14:08:16

@Mirjam2:
megkerestem, mert bosszant az ilyesmi, hogy nem emlékszem. van oltási könyvem. Verorab volt az oltás. úgy néz ki, ez más, mint amit te kaptál, kevesebb mellékhatással jár, mert újabb, és ráadásul olcsóbb is. ami neked kijött, serum sickness néven fut.
de tényleg nem akarok mindenki mást halálra untatni ezzel :-) ha érdekel, keress rá.

2015.02.14. 14:09:35

@Dragonlady (now in Thailand): Persze hogy ki lehet birni az abayat, en is kibirom, de azon enyhen szolva meglepodtem hogy kimondottan hianyzik egy nem muszlim, angol nonek - ez is arra pelda hogy nem vagyunk egyformak. Azert nem mennel egyaltalan bortonbe hogy egyedulallo anya vagy, ha mar megvan a gyerek, nem erdekli oket honnan szerezted. Viszont ha itt lennel terhes ugy hogy nem vagy ferjnel akkor igen nagy bajban lennel mivel egyertelmu bizonyitek arra hogy a buncselekmenyt - hazassagon kivuli szex - itt kovetted el, szerencses esetben csak deportalnanak, persze a helyiek nem usszak meg ilyen konnyen. Vannak olyan munkahelyek ahol allitolag megoldhato hogy a gyerek el legyen latva napkozben amig te dolgozol - ha erdekel, megbeszelhetjuk privatban. Sok egyedulallo anya dolgozik itt, mivel szukseguk van a penzre. Altalaban a gyerekek idosebbek de lehet hogy meg lehet oldani kisebb gyerekkel is.

A veszettseg elleni oltassal szerintem nem csak nekem volt balszerencsem, reszben azert ajanljak hogy elore oltasd be magad hogy kesobb ne kelljen egyszerre sokat kapni az oltoanyagbol. Indiaban lehetett kapni magat az oltoanyagot, illetve megrendeltek kulon nekem a falusi patikaban, de a szerum nem volt amit 24 oran belul kell beadni. A regi fajta oltas pedig ami olcsobb meg komolyabb mellekhatasokkal jar es allitolag nagyon fajdalmas a beadasa, ugy tudom hasba adjak vagy valami ilyesmi. Ha egyszer megkaptad az osszes oltast, ugy tudom mar csak tiz ev mulva kell meg egy emlekezteto oltas es utana eleted vegeig vedett vagy.

2015.02.14. 14:18:00

@Dragonlady (now in Thailand): Oke, koszi! Most mar leszallok a temarol meg mielott mindenki mas fellazad :). Visszaterek a tanulashoz, a mai rendkivul izgalmas tema: 'information-processing model' :(((

2015.02.14. 14:23:37

@Dragonlady (now in Thailand): Lehet, hogy ő ezt komolyan is gondolja. Vagy ahonnan jött, ott sokkal nagyobb a korrupció... :)

M. Péter 2015.02.14. 14:29:28

@Mirjam2: Ha hiányzik neki az abaya, akkor miért nem viseli? Nem tilos, még annyira fel sem tűnne. Sofőrt is fogadhat, szerintem csak az nem tetszik neki, hogy tisztességesen meg kellene fizetni, és a sofőrnek is lennének jogai.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.02.14. 14:33:34

Ne feledkezzen meg senki a mai napról, a kereskedők és a szívlapát ünnepéről...
Nem kedvelt rokonokat, családtagokat jól hátba is lehet verni vele.
:-))))))))))

Dragonlady (Bp, Hun) 2015.02.14. 14:38:03

@Mirjam2:
köszi, egyelőre biztos nem megyek szaudiba:-) de sose lehet tudni. amikor mondtam a pasinak, hogy mennyit lehetne ott keresni, mármint nekem, nem neki, azonnal össze akart pakolni (én meg meg akartam ütni) :-)

viszont jó hír, hogy van jobb vakcina, és ha legközelebb szükséged lehet rá, akkor rá tudsz kérdezni erre a másikra, és simán lehet, hogy semmi bajod nem lenne tőle. én meg jó, hogy hallottam erről a másikról, mert nem gondoltam volna, hogy van még ilyen régebbi, amitől tartani kell.

mára is jó témád van, értem már, miért pörögtél rá inkább a veszettségre :-)))))

M. Péter 2015.02.14. 14:48:27

@Philosoraptor: A Fülöp-szigetekhez képest még Magyarországon is nagyon jó a helyzet.

2015.02.14. 14:54:30

@M. Péter: En is mondtam neki hogy hordjon nyugodtan UK-ben abayat de angol kisvarosban lakik es nem akarja hogy bamuljak meg atrocitasoknak legyen kiteve (sajnos elofordul Angliaban is), raadasul hulyenek neznek az ismerosei mivel nem muszlim.

Sofort valoban fogadhatna csak kicsit tobbe kerulne mint itt :). Egyebkent Szaudiban jellemzoen a sofornek tobb joga van mint a noi utasnak, rengeteg sofor kimondottan bunko vagy szemelyeskedik a nokkel, altalaban ugy allnak hozza hogy 'ram vagy utalva, ha en nem vagyok akkor nem tudsz hazajutni szoval huzd meg magad'. A sajat sofor itt sem olcso, en havonta tobb mint 200 fontot fizetek az enyemnek azert hogy munkaba vigyen es hazahozzon - egy ut husz perc, heti ot nap. Persze UK-ben joval dragabb lenne.

Dragonlady (Bp, Hun) 2015.02.14. 15:05:54

@Mirjam2:
ebben az autó is benne van, vagy az plusz? és mit csinál egész nap a pasi, másokat fuvaroz? bocs, nem vagyok tisztában a konstrukcióval, hogy megy ez. - tavaly volt schoolbus nem?
egyébként vmiért azt hittem, nem tudsz vezetni. mármint máshol sem. :-)

2015.02.14. 15:07:26

@Dragonlady (now in Thailand): Nekem ugy tudom mar csak emlekezteto oltasok kellenek az eletem hatralevo reszere miutan annak idejen mindent megkaptam. Az biztos hogy ha most utaznek eloszor olyan orszagba ahol realis veszely a veszettseg, beoltatnam magam elore, mert kiszamithatatlan hogy milyen ellatasra lehet majd ott szamitani baj eseten, ha pedig megkapja valaki a betegseget akkor nincs visszaut.

Sajnos sokan vannak a Szaudiban dolgozok kozul akiket kihasznal valamilyen csaladtag, ok itt szenvednek es kuldik a rengeteg penzt valakinek... Annyi ilyen sztorit hallottam itt, ferfiaktol es noktol is. Van pl. egy kanadai pasi akinek a thai felesege Cambridge-ben lakik a gyerekukkel - mert ott szeret, erted, a vilag egyik legdragabb orszaga de o ott szeret lakni... - es irogat neki hogy neki most kell 300 font mert a baratnojenek ilyen markas napszemuvege van es neki is olyan kell. Meg egy fiatal brit szomaliai csaj aki az egesz kiterjedt csaladjat penzeli Szomaliaban az itt keresett penzbol, kozben meg kezd teljesen szetesni, iszonyuan hianyzik neki London, ferjet sem talal, de ugy erzi az o kotelessege a csaladot eltartani. A volt fonokom azert volt mar tobb eve itt mert az alkoholista pasija ellopta a hitelkartyajat es sokezer fontos adossagot csinalt, szoval o innen fizette az adossagot meg a lakasa hiteltorlesztojet mikozben a pasi ingyen lakott a lakasaban es tovabb ivott. No comment...

2015.02.14. 15:12:50

@Dragonlady (now in Thailand): Ez a pasi nem az 'en' soforom abban az ertelemben hogy neki van egy fonoke, engem meg masokat csak munkaba szokott vinni meg mashova is ha megkerem ra. Egy sajat sofor kulfoldieknek nagyon nehezen kivitelezheto, hosszadalmas procedura es szallast kell neki biztositani, sokkal tobbe is kerul mint havi 200 font. Az arban amit en fizetek minden benne van, az auto a sofor fonokenek a tulajdona. Tavaly compoundon laktunk ezert volt school bus de csak munkaba, mashova (pl. delutani munka vagy barmi mas) ott is sofort kellett fizetnem. En nem tudok vezetni, eddig meg nem volt lehetosegem megtanulni de eldontottem hogy ha kikerulok innen, ez lesz az egyik elso dolog amit megtanulok, foleg hogy most vegre lesz ra penzem :)

Dragonlady (Bp, Hun) 2015.02.14. 15:13:44

@Mirjam2:
na mondjuk ilyen sztorik sajnos mindenhol vannak :-(
azt, aki a szegény családját eltartja, megértem, de a másik kettő amit írsz, háááát..... tényleg no comment.

2015.02.14. 15:14:01

@charlieharper: Hat nem csodalom hogy lebuktak, ki tudja azt megjegyezni hogy 'Beata'? :)

Dragonlady (Bp, Hun) 2015.02.14. 15:19:12

@Mirjam2:
értem, persze, gondoltam, h vmi ilyesmi a helyzet.
rájöttem, azért gondoltam a vezetést, mert arra emlékszem, hogy motorozni nem tudsz / mersz. bár ez nem függ össze szükségszerűen. nekem van jogsim, de nem vezettem 15 éve, nem tudtam soha rendesen megtanulni, egyszerűen nem érzem rendesen az autó méretét, a tolatás meg a parkolás meg egy vicc, csak azért mentem át a vizsgán, mert nem volt hely sehol se parkolni és nem kérték :-) (Magyarországon, nem itt.)

33621 2015.02.14. 15:23:36

@tanato: Ez a Drezdai bombázás is olyan értelmetlen volt mint a Debreceni 1944 június 2-i.

hbml.archivportal.hu/id-1508-debrecen_elso_bombazasa_1944_junius_2.html

Shanarey 2015.02.14. 15:42:24

Na Afrika is egy "érdekes hely" sebaj, mostanában nem arra akarok mászkálni.

@charlieharper:

Minden évben van pár hülye Magyar aki ezt eljátsza és a sitten kötnek ki. De ha nekik ez jó.
:-))

Na és egy majdnem Off

angliaimagyarok.hir24.hu/angliai-magyarok/2015/02/13/olivas-es-fokhagymas-kurtos-kalacs-a-trendi-londonban/

NomádMatyi · http://turkesztantajmz.blog.hu/ 2015.02.14. 16:07:50

@33621: és Leeds van az első képen :) ... én pont azon a környéken laktam az utolsó évemben (hozzáteszem nem a legjobb környék sajnos)

Hari Seldon 2 2015.02.14. 16:25:26

@Shanarey(England) ISTP:
Legközelebb majd a kopaszok lesz a témája, a következőben a szemüvegesek, és így tovább...

33621 2015.02.14. 16:26:27

Egy kis Valentin napi Magyar valóság, hajléktalan pár élete itthon!

index.hu/video/2015/02/14/halalosan_beteg_voltam_de_az_utca_meggyogyitott/

2015.02.14. 16:27:07

@M. Péter: Ez engem valahogy sosem dobott fel. Mármint, hogy van, ahol rosszabb. Attól még Mo. fos marad.

Shanarey 2015.02.14. 16:31:46

@Hari Seldon 2:

Nem tudom ott a Franciáknál, mi a helyzet, de itt rengeteg a túlsúlyos ember és sokan azért nem dolgoznak mert túlsúlyosak, nem beszélve a többi lógósról, akik ilyen olyan addiktív vackok miatt nem dolgoznak, és nem is akarnak, mert a munkahelyeken nem tűrik a drogozást és az alkoholt.

Hari Seldon 2 2015.02.14. 16:56:30

@Shanarey(England) ISTP:
Vagy azért túlsúlyos, mert genetikai betegsége van, vagy valami szervi baja.

Na most még emlékeztetik is rá, hogy ő azért majd kapjon felmentést.

Hari Seldon 2 2015.02.14. 17:04:40

@Shanarey(England) ISTP:
A többi lógóssal kapcsolatban egyetértünk.
De ez a kövérség téma csak egy gumicsont.
Kezd olyan Farage szintet hozni ezzel. Értem, hogy ki kell fogni a szelet a vitorlából, de ezzel?!?

(ja, én nem vagyok kövér :-) )

rumitom 2015.02.14. 17:04:49

@tableno: de akar malayzia is nagyon "europai". Legalabbis tobb a starbucks meki subway szentharomsag /km2 latszatra mint az usaban.
Ill mashonnan nezve nekem Tirana is picit afrikanak tunt. Vagy Singapore sincs messze a nyugattol. Szukul a vilag, avagy globalizalodik. Bar nem jartam meg fekete afrikaban, van ismerosom aki igen es vegig partyzta etiopiatol dakarig a szahel alatti savot, persze jo sok penzbol a helyi elittel. Night club, koktel etc... Mindenhol van mar minden. Ir pub meg plane :)

Hari Seldon 2 2015.02.14. 17:06:20

@Shanarey(England) ISTP:
Itt egyébként kevésbé jellemző a kövérség.
Van egy ilyen könyv is:

www.libri.hu/konyv/mireille_guiliano.a-francia-nok-nem-hiznak.html

Persze, ez poén volt...

Shanarey 2015.02.14. 17:15:43

@Hari Seldon 2:

Hidd el, itt nem az. Errefelé ez egy hivatkozási alap hogy azért nem tud dolgozni, mert kövér. S emiatt jogosult segélyre. Ez a probléma, nem új keletű, de eddig Cameron nem vette elő.

Én sem vagyok az, pedig a családfámon ebben a korban már szinte minden hímnemű egyed jelentős méretű "pohártartóval" rendelkezik.

maxval bircaman felelős szerkesztő · http://bircahang.org 2015.02.14. 17:42:57

"A tavalyi ebolajárványhoz hasonló helyzetben ne utazzunk pandémiás régióba!"

Akkor ide www.mon-wallpaper.com/wp-content/uploads/2013/03/famille-panda.jpg nem megyek.

maxval bircaman felelős szerkesztő · http://bircahang.org 2015.02.14. 17:43:02

@DavidT:

Kubában nagyon alacsony szintű az ilyesmi. Kemény rendőrállam van, s ennek nagy az elrettentő hatása.

pacilecsenye 2015.02.14. 17:43:10

@Dragonlady (now in Thailand):
jó tudni, hogy a harmadik világ számára magyarország még mindig vonzó célpont.

33621 2015.02.14. 17:47:23

@Shanarey(England) ISTP: Egyik oldalról dobálják a havat a másikba?

nyuszigonosz 2015.02.14. 17:53:58

@Shanarey(England) ISTP: Tipikus kazahok: mindig van honnan dobálni a havat. :-)

blackhairlady 2015.02.14. 18:01:31

@Dragonlady (now in Thailand): Valasztottal mar nevet a babynek?:) Erdekes vegig kovetni a terhessegedet ilyen tavolsagbol, mintha a kozelben laknal, olyan erzesem van sokszor:) Sajnallak a sok rosszullet miatt, remeljuk hamarosan jobb lesz. Otthon pedig jo ellatast fogsz kapni, hidd el.
Errol jut eszembe, egy kedves kis bartanofelem (egyutt kezdtunk el dolgozni az amcsiknak anno) vegre elhataroztak a ferjevel, hogy szeretnenek gyereket (sokaig egyaltalan nem akartak), de nem jon ossze, ketszer elment mar a baba. A mult nap beszeltem vele (Virginiaban lakik), es olyan ketsegbeesetten mondta, hogy nem tudok "megterhesedni". Elkeseredeseben alkotott egy uj szot:)))

blackhairlady 2015.02.14. 18:05:09

Nagyon tetszett a poszt, jo humora van Andornak.
En elmennek ilyen afrikai kiruccanasra, minden veszelyeset szeretek kiprobalni:)
Minket Tuneziaban ott hagyott a sofor a kisbuszban az ut meleltt amikor mentunk a sivatagi tevegelesre. Az idegenvezeto rohant utana, hogy akkor most mi a baj. Bar sosem tudtuk meg az okot, de vegul visszajott es folytattuk az utunkat. Az egyik legjobb nyaralasunk volt.

Shanarey 2015.02.14. 18:06:17

@33621:

Azt hittem, ez a videó alapján elég egyértelmű.
Tévedtem. A ló is megbotlik, pedig nem ember.

blackhairlady 2015.02.14. 18:21:14

@Mirjam2: Az exferjem vett Saudiban egy abayat a lanyomnak, gyonyoru himzett. Mutatott kepeket a plaza kirakatarol is, tele volt szebbnel szebbekkel.

blackhairlady 2015.02.14. 18:32:55

@Shanarey(England) ISTP: Ez nagyon beteg :)))) Es igen, a kommentek legalabb annyira jok!:D

Dragonlady (Bp, Hun) 2015.02.14. 19:02:05

@blackhair-lady: holnap írok privátot, mostmár nem vagyok magamnál :-)

tanato 2015.02.14. 19:03:23

@33621: Köszi a linket,a debreceni bombázás is súlyos volt bár arányaiban kisebb halálozással járt.Ott a városvezetés is súlyos mulasztást követett, el nem figyelmeztette a lakosságot előre meg nem húzták ki a vonatokat az állomásról ezzel fokozták a bombázás koncentrációját.

tanato 2015.02.14. 19:04:13

@adg [Au, Darwin]: Nézd meg a filmet nagyon jó,realista.

Shanarey 2015.02.14. 19:04:30

@Dragonlady (now in Thailand):

Akkor ezek szerint most másnál vagy.

Mindenütt jó, de legjobb ahol vagy.
:-)
Ja igen, hányás ellen a Coca-Cola is jó, legalábbis folyadékpótlás okán. A Cola kevésbé akar visszajönni.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2015.02.14. 19:19:19

@Mirjam2: 35 fokban, full beoltozottseg, ott dobnam fel a pacskert. Mar 20 fokban is rovidujjuban maszkalok.

tanato 2015.02.14. 19:25:20

@Mirjam2: Veszettségben meghalni az bizony nem szép halál,szörnyű kínokkal jár.De erről az előre oltásról még nem hallottam.itthon most Verorabot adunk de harapás után.

Shanarey 2015.02.14. 19:42:57

@tanato:

Látod, erre való az Internet, és ez a blog.
:-)

2015.02.14. 19:45:46

@tildy[UK]: Itt 50 fok van nyaron, most van napkozben 20 korul. En UK-ben az ev nagy reszeben kabatban jarok.

2015.02.14. 19:49:06

@tanato: Ugy tudom hogy mas a protokoll attol fuggoen hogy mennyire gyakori az adott orszagban a veszettseg. Indiaban pl. nagyon, ezert adnak rengeteg oltast meg szerumot stb. (mar azoknak akik ki tudjak fizetni). Ugy tudom hogy Europaban nagyon ritkan vagy szinte soha nem fertozodnek meg emberek.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2015.02.14. 19:55:46

@Mirjam2:
Az utolsó magyarországon meghalt ember az agy cigánylány volt akit veszett macska harapott meg.
Állítólag annál sürgősebb az oltás minél közelebb van a harapás az agyhoz. Namost a macska az nyakra támadt.
Egyébként a veszettség terjesztésében a macska gyakoribb mint a kutyafélék mert szabadabban mozog.A kutya két dimenzióban mozog a macska háromban.

2015.02.14. 19:59:54

@Dragonlady (now in Thailand): :) Nekem Mo.on nem volt penzem, Londonban felesleges es ahhoz kepest draga lett volna, Nemetorszagban nem akartam nemetul orakat venni, de majd most! :)

2015.02.14. 20:01:55

@diggerdriver: :((( Indiaban nagyon gyakori a majom- es patkanyharapas. En is ugy tudom hogy minel kozelebb van az agyhoz annal veszelyesebb.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2015.02.14. 20:08:47

@diggerdriver:
Az osztrákok szoktak vakcinázott csirkefejeket kihelyezni.
Viszont ha ezt teszik akkor egész dunántúl magyarországi vakcinázását is fizetik mert a határ nem állítja meg a veszettséget de annak hogy a Duna vagy Száva hídjain pont egy veszett állat megy át kevesebb az esélye mint a Magyar- Osztrák határon.

Angliában nincs veszettség és nagyon félnek tőle hogy valami áthozza mert fontmilliárdokba kerülne a rókákat kiirtani meg a mókusokat. A Tunnel építésénél féltek hogy a patkányok átgyalogolnak a kontinensről aztán nem tudom hogy oldották meg.

2015.02.14. 20:22:40

@diggerdriver: Tenyleg, ha a rokak meg a mokusok elkezdenenek veszettseget terjeszteni az nagy gaz lenne UK-ben.

tanato 2015.02.14. 20:25:59

@Mirjam2: @diggerdriver: Gyakorlatilag már nincs itthon emberi veszettség,persze mindenkit le kell oltani akit ismeretlen állat harapott meg.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2015.02.14. 20:29:09

@tanato:
Gyakorlatilag majdnem.
Aki jelenti meg aki jelentkezik oltásra.
Hogy Tiszaburán a három hónapos Kalányos Csáknorrisznak a patkány megrágja fülét az szóra sem érdemes:))))))))))))))))))))

tanato 2015.02.14. 20:30:07

@diggerdriver: Én is mindenkinek Boldog Valentin napot kívánok.Az ebédünk csak a 3.-ik étteremben sikerült az első kettőben már nem volt hely a Valentin napi foglalások miatt.Hiába mi férfiak ilyen egysíkúak vagyunk,nem tudtunk okosabbat kitalálni egy éttermi ebédnél.Zsúfolva volt az összes étterem délidőben.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2015.02.14. 20:35:36

@tanato:
Hátigen...
Ötven felett már a vacsorameghívás játszik.
Bezzeg húszévesen mikor volt kivel, volt mivel de nem volt hol...
A vacsorameghívás meg nem volt miből.
Ma meg van kivel van hol de nincs mivel...
Vacsorameghívásra van lóvé igy milyen jó kis egérút tud az lenni.
:))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.02.14. 20:42:02

Haha, jó kis poszt volt, köszi.
Nagyon szívesen megnézném ezeket a fekákat, meg a tájakat, ha tudnám, hogy garantáltan nem lőnek a s*ggembe, meg tutira lehet minden nap legalább hideg vízben mosakodni egyszer.Mert azért azt igényelném.Ja, meg ne legyen rohadék szúnyog és semmi hasonló
halálos betegség beszállító.Hiába na, én már csak ilyen urbanizált sznob vagyok...:D
Pl egy Bamakó rallira beneveznék, persze csak utasnak, semmiképpen se saját kocsival...Az hihetetlen kaland lehet.
Csak mintha azt olvastam volna, hogy idén volt az utolsó...Vajon miért?

A szomál pénzváltó fekák előtt a köbméter bankjegy egészen szürreális...Lehet, az egész kupac nem ér száz ojrót se...
Különben ő se merné így kirakni valszeg.

Az emlékezősöket én bizony megsérteném, nem okozna törést bennem.Lóf@sz az ánuszrózsájukba, nem ötven dollár... :D
Az italkeverők se tudnának zavarba hozni, nálam alap, hogy ilyen kétes helyeken csak lezárt üvegből innék, amit én nyitok ki.

A csótánnyal mi a baj?Harap? :D Nincs sok tapasztalatom velük, egyszer az egyik pesti kórházban találkoztam velük az éjszakai folyosón.Nem volt semmi problémánk egymással... :-)

Zseblámpát én manapság már csak kurblisat vinnék/vennék, abban ritkán fogy ki a szufla...Elemet meg úgyse lehet ilyen helyeken kapni.

Shanarey 2015.02.14. 20:53:39

@geegee:

A csótány problémát én sem értem, persze nem tartozok én sem abba a körbe aki magassarkú cipőt akarna tenni a hátizsákba.
A csótány, olyan mint a csoki reklámban a Boci Napolini.
Akkor ropog, mikor törik. Vagyis ha nem tetszik, rá kell lépni, vagy kikerülni.

:-)

Lámpa ügyben, LED-es lámpa, ha nagy fényerő kell akkor CREE LED. Na és napelemes töltő, mert arrafelé, napsütés ügyben túl jó a helyzet. Na én ezért is nem értem ezeket a "nincs áram" tipusú megjegyzéseket. Generátor ügyben sem értek egyet, mert a generátorok működéséhez három dolog szükséges.
1. Levegő.
2. Üzemanyag.
3. Értelmes kezelő személyzet. Persze ez pénzbe kerül.

tanato 2015.02.14. 21:02:05

@diggerdriver: Rengeteg pár volt,fiatal idős vegyesen.Na meg a mi fiatalkorunkban még nem találták föl a Valentin napot sem.

33621 2015.02.14. 21:06:31

@tanato: Szerintem már feltalálták csak nem nálunk!

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2015.02.14. 21:10:55

@~~Babette~~:
Én úgy tudom idegrendszeri betegség de a doki biztos elmondja majd.

2015.02.14. 21:15:52

@tanato: Itt ma nagyon erezheto volt a haldoklo Nyugat szellemi hatasa, egy egesz csomo gyanusan viselkedo fiatal(os) part lattunk, sot az egyiket kezen fogva! Vallasi rendorseg meg sehol. Szellemi ferto. Egy azsiai pasi meg voros rozsakat is arult a piros lampanal az autosoknak! (Igaz hogy o borzasztoan ijedtnek latszott, mint aki barmikor kesz elrohanni.)

rezsöatya 2015.02.14. 21:17:42

@diggerdriver: egyszeruen. A patkany okos allat. Latja a tablat es nem jon at...

kepfeltoltes.hu/150214/patkany_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.02.14. 21:19:44

@adg [Au, Darwin]: A Darwin díjat nem ott nálatok szokták kiosztogatni? :D

nyuszigonosz 2015.02.14. 21:33:24

@geegee: Hogy miket meg nem tud az ember itt: a Darwin díjról eddig nem tudtam semmit.
Utánaolvastam most. Nahát, hogy mik vannak.

Shanarey 2015.02.14. 21:34:55

@geegee:

Szerintem csak ott gyártják.
:-)

tanato 2015.02.14. 21:40:53

@33621: Így van,itthon még nem tudtunk róla.

tanato 2015.02.14. 21:48:13

@Mirjam2: Ez látod érdekes,de mutatja azért az irányt.

pacilecsenye 2015.02.14. 22:07:30

@diggerdriver:
nem kell kiirtani a veszett állatokat, magyarország is régóta immunizál, nem csak az osztrákok. részleteket ld.:
nebih.gov.hu/aktualitasok/hirek/archivum/2012/09_25_rokak_oralis_immunizalas.html

jogi háttér:
A veszettség elleni védekezés részletes szabályairól szóló 164/2008. (XII. 20.) FVM rendelet

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.02.14. 22:33:02

@Mirjam2: Na ettől én is kész lennék.Valszeg becsempésznék a zsákruha alá egy akkus ventillátort.Lehet, hogy úgy néznék ki a felfuvalkodott ruhában, mint valami hólyag, de tosznék rá... :D
Hanem azért neked q nagy mázlid van, hogy ilyen helyre sikerült határátkelned...Mi lett volna ha mondjuk a Ferenc József-földön lenne nagy igény a szakmádra...?
:-)))))))))))

Ott még a jegesmedvégyek is motormelegítőről indulnak...

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.02.14. 22:37:30

@Mirjam2: Ha arrafelé valaki izzad mint a ló, a port ráfújja a szél a bőrre, plusz még esetleg a felkorbácsot tenger párája bejut a szájba a porral együtt, akkor kész sógyurmát lehet köpni ...?
:D

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.02.14. 22:41:12

@Shanarey(England) ISTP: Kösz, megnézem ezt a lámpát.Hát ja, a napelemes töltő is jó lehet arrafelé.

montroyal ( CAN qc) 2015.02.14. 23:53:11

@Hari Seldon 2: százszor inkább Québec egész télen,

www.meteomedia.com/tendance-meteo-14-jours/canada/quebec/quebec

és kezd javulni , rohamosan melehszik -30-rol ...DDD

montroyal ( CAN qc) 2015.02.15. 00:01:59

@NIKI LAURA: turistanak gyonyoru Del-afrika... igaz csak csoportosan .. feher embert nem latni Johannesburg belvarosaban ... a torveny szerint a munkahelyeken a letszamba tukrozni kell a lakossag aranyat ... kb 10 az 1 -hez ..... viszont mi egy igazi gettoba nyomortelepen setalgattunk .. a programba volt ... nagyon kedvesek voltak tancoltak enekeltek nekunk ... a gyerekeknek nem szabadott adni semmit ... azert en titokba adtam ...

montroyal ( CAN qc) 2015.02.15. 00:12:28

@geegee: Bécsben amikor a szuleim meglatogattak, ok aludtak az agyban en a foldon ... ugy szaladgaltak rajtam a svabbogarak , de nem haraptak , . ha a villanyt felkapcsoltuk gyorsan eltuntek ... akkorak voltak hogy eltaposni se biztos hogy sikerult raugras nelkul ... na azt is tuleltem ...

Fahim 2015.02.15. 01:01:43

Köszönöm a sok pozitív visszajelzést, lesz még afrikai hangulat itt, megígérem :)

Fahim 2015.02.15. 01:04:10

@Mirjam2: Afrikában utazni a szenvedélyem és művészetem(low budget keretek között), hosszú távon szeretnék ezzel a kontinenssel foglalkozni.

adg 2015.02.15. 02:43:23

@montroyal ( CAN qc): @Shanarey(England) ISTP: @geegee:
Csotany.
A csotany alapvetoen veszelytelen allat. Nem csip, nem harap, nem bant.
Ellenben terjeszthet par betegseget, mert szereti a nedves paras helyeket, mint pl csatornakat, valamint ejjel bejarja az egesz lakast, es belemegy a kajaba is, ha nincs elzarva. De gyerekjatek, minden fiok es polc, konyha, stb. Mindenhol ott van, rettentoen szapora es ellenallo, a larvaival is tele van minden.
Ezenfelul, a csotany alapvetoen tropusi, meleg egovi allat. Aki csak pesten latott berhazakban svabbogarat, az szorozza fel a populaciot egy jo nagy szammal, hogy el tudja kepzelni. Tropusokon millionyian vannak, es nem csak a svabbogar, hanem tobb fajta. Pl az ameikai csotany, ami akkora mint egy nagyobb csibor, es ha lecsapod, minden cafatja amire jut egy lab, szalad tovabb, es keni szet a benne levo dzsuvat.
Vagy amikor kihuzol egy regen hasznalt fiokot, es 50 csotany szalad mindenfele.

Kiirtani meg kb lehetetlen, max kordaban tartani. Lehet idonkent elgazositani az egesz hazat, ez a leghatekonyabb, de nem tudom melyik a karosabb, a csotany vagy a gaz maradeka.
Vannak csapdak, amik nem ernek szart sem.
Vagy magad is befujhatod a kedvenc helyeiket, mi ezt csinaljuk, nagyjabol sikerul kordaban tartani oket, most egesz jok vagyunk.
Meg persze minel jobban le kell zarni a hazon levo nyilasokat, ami uj epuleteknel nem gond, de regebbi hazaknal, mint a mienk, lehetetlen.
Mi negy fajta csotannyal lakunk egyutt, a fel centitol az 5 centiig terjed a skala. Ez ilyen, meleg klima alatt ez van. A hangya rosszabb, azt sem lehet rendesen kiirtani.
Szoval kulonosebb problemat nem okoznak, csak kellemetlen, hogy este itt szaladgalnak, belemasznak mindenbe, nelunk meg irtani kell. De tuleljuk, ha ennel nem lesz nagyobb gondom ezutan, akkor boldog emberkent pusztulhatok el.

adg 2015.02.15. 02:47:07

@Fahim: nagyon jot irtal, en szivesen olvasnam akar folytatasokban is. :)

2015.02.15. 14:53:39

@Fahim: Oke, koszonom a valaszt. Tovabbi kellemes utazast! :)

montroyal ( CAN qc) 2015.02.15. 18:03:41

@adg [Au, Darwin]: koszonom a erdekes leirast ... szinte megszerettem oket ...:-)

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.02.16. 01:04:44

@adg [Au, Darwin]: Kösz.:-))
Azt tudtam, hogy a csótányok kb az atomháborút is túlélnék.Szerencsére nem nagyon találkozom velük, konkrétan 25 éves koromig nem is láttam saját szemmel... :D
Úgy hozott egy kollégám az albérletéből gyufásdobozban egyet megmutatni... :-)

A hangyák, odahaza a szülői és saját lakásokban évente egyszer-kétszer vonulnak, utána-előtte meg sosem látjuk.Nem is értem az egészet.Csapdákat kitenni semmit sem ér, nem tudják, hogy az nekik van kirakva... :-)))
Fura ez a bogárvilág.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.02.16. 01:06:20

@montroyal ( CAN qc): Én is csak ezt tapasztaltam, hogy fényre elszelelnek.De az a pár nap a kórházban nem számít relevánsnak...

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása