oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2014. december 29. 06:47,  Ausztria belülről tíz év után 239 komment

2014. december 29. 06:47 Határátkelő

Ausztria belülről tíz év után

Erősen kezdjük az év utolsó (nem teljes) hetét, hiszen Heinz-Harald egészen összetett és nekem nagyon tetsző posztot írt Ausztriáról, társadalomról, politikáról, hagyományokról, zenéről, sportról – szóval van benne minden, amitől igazán jó lesz egy írás.

ausztria_salzburg_tel.jpg

„Én is rendszeres olvasója vagyok a blognak, kommentálni sajnos nincs időm, de mindent egybevéve kedvelem a Határátkelőt. Ausztriáról írtak már bőven, ilyet is, olyat is. Volt, amit kedveltem, volt, ami feldühített és volt a kettő között is sok minden. Ám talán olyan, aki hosszabb ideje itt él Ausztriában és osztrák a párja talán még nem. Hátha az én írásom is érdekesnek, szórakoztatónak találtatik.

Én majdnem pontosan tíz ével települtem ki Bécsbe, nem volt állásom csak egy kedvesem, akivel egy Erasmusos félév alatt „gabalyodtunk össze” Berlinben. Nézzük tényszerűen, hét éve vagyunk házasok és van három gyönyörű gyerekünk (Lány, fiú, lány).

Valaki írt régebben egy bürokratikus, vicces beszámolót egy házasság lepapírozásáról Monarchiás háttérrel, no, mi annyira nem voltunk bonyolultak, de azért volt egy-két fogcsikorgatós pillanatunk. A gyermekek az első kivételével csak osztrák állampolgárok, tehát itt nem volt különösebb probléma. Én ugyanis közben megkaptam az állampolgárságot itt.

Egy különleges család

Az én egyéni hátteremről, azaz a feleségem családjáról. Sok minden tanultam itt meg és újra elfogadásról, etnikumról, vallásról és hazáról. Miért is?

Nos, akkor kedvesemékről dióhéjban. Ők salzburgiak, azaz ő és az édesanyja, apósom, bár jelenleg Salzkammergutban lakik, felső-ausztriai, de ha már a nagyszülőkig elmegyünk, akkor lesz csak még érdekesebb a kép.

Feleségem anyai nagyszülei Salzburg nem kicsit arisztokratikus (ez időnként nagyon vicces helyzeteket teremt) elitjéhez tartoznak/tak. Igaz, ebből a Nagypapa szudétanémetként száműződött az első világháború után Salzburgba. A szudétanémet nem elírás, a nagypapa németnek tartotta magát.

A nagymama igen élemedett korban van, de még hála az égnek minden rendben van vele, no, ő ős-salzburgi, olyan salzburgi városi dialektussal, ami a nyelvész sógornőm szerint konkrétan ki fog halni nem sokára. Anyósom érti, néhol beszéli is, de már szerintem is egy másik aldialektusban, nagyon hasonlóban ugyan, de másikban beszél. Az Omi (Nagyi), brutális egy figura, nagyon sok mindent átélt.

Apósom édesapja igazi osztrák gazdálkodó, mondhatnánk paraszt, de inkább amolyan intézőféle volt, echte Ried am Inn környéki arc, sajnos már ő is meghalt, de itt is él még a nagyi, aki szintén nem egy egyszerű teremtés, ő meg egy cseh származású hivatalnok leánya, a dédpapa Monarchia szétesése után itt maradt hivatalnoknak (Császári és királyi gőzhajózás).

Kicsit ért, beszél csehül, de már ő is igazi osztrák gazdasszonyként lett az aki. Egy szabad szájú, kicsit matriárka jellegű családösszetartó.

A származás jelentősége

Remélem mindenki tudott követni, mert van még. Mert talán az egyik legfontosabb, amit el szeretnék mondani Ausztriáról, hogy szerintem nagyon nem hasonló Magyarországhoz, mert (részben) sokkal jobban számít itt, ki honnan jön, milyen dialektust beszél és melyik társadalmi osztályhoz sorolható.

Feleségem például salzburgi értelmiségi, történetesen gyógypedagógus, aki gyógypedagógusokat képez. Ha valakivel beszél, aki őt nem ismeri, akkor annak, ha képzettebb és erre érzékenyebb, akkor hamar megvan, hogy ő salzburgi és az is hogy Salzburg melyik negyedéből jön. (Ez persze nem nélkülöz némi általánosítást, de nagyjából igaz.)

Ezzel szemben én nem nagyon emlékszem olyanra, hogy született budapestiként nagyon be tudjak embereket lőni a beszédjük alapján otthon, Magyarországon.
Én a Közgazdaságtudományi Egyetemet végeztem el, de a PhD-t már itt Bécsben raktam le.

Elképesztő, hogy itt mennyire számít még mindig, hogy kinek milyen címe van, éppen ezért én ki nem írom, mert inkább ne.

A gyermeknevelésről többnyelvű közegben

Én ma már egy kedves magyar, baráti házaspárral való hosszas beszélgetés, témán való átrágódás után csak magyarul beszélek a gyerekeinkkel. Az elsővel nem így volt, de mivel sűrűn jöttek sorban, így ma már ez nem észrevehető. ( A gyerekek között 16 hónap és 15 hónap van, a legidősebb most volt hat.)

Teljesen és szépen lettek kétnyelvűek, a legkisebbiknél azért akadnak szép, vegyes mondatok. A családban is van erre példa, apósomék elváltak, viszonylag régen és apósom egy francia nyelvű karibi hölgyet hozott haza, a válás után. Akitől a feleségemnek van egy most 16 éves féltestvére, húga.

Elképesztően vicces tud lenni, ahogyan apósom felesége megszólal olyan igazi salzkammerguti tájszólásban, majd a lányával lágyan franciául cseveg. Apósomék ugyanis Traunseenél laknak.

Az Alpok

Ha azt szeretném leírni, hogy Ausztria miben más, akkor biztosan az Alpokkal kezdeném, persze meg a nyelv, meg stb., de engem személy szerint a feleségem mellett az Alpok fűzött meg.

Itt a Salzkammergutban legalább annyira otthon tudom magam érezni, mint valamikor Budapesten. Marha nehéz ennyi év távlatából írni, beszélni erről, nem tudom, ki hogyan van vele. Budapest mindig a szülővárosom lesz, a hely ahol felnőttem és a hely ahol már annyi minden megváltozott, tudom ez az élet sora, de azért kicsit fura nekem, hogy például a Fradi-pálya már nem úgy néz ki és a Zrínyi is eltűnt onnan szemből, hogy a Kálvin tér és a Blaha, hát nem kicsit változtak meg.

Valaki nem olyan régen írt egy alapvetően korrekt beszámolót, hogy ő itt élő magyarként hogyan látja Ausztriát és a szűkebb környezetét. Ő írta azt a mondatot le, hogy Ausztria egy konzervatív ország, na, ez az egy mondat rendesen felhúzott, tulajdonképpen ezért írom a posztot, hogy nem. Szerintem Ausztria nem egy konzervatív ország.

Szerintem egy ország sem írható le úgy, hogy konzervatív, az is egy nagyon veszélyes terep, hogy melyik ország társadalma a konzervatívabb… Mi számít konzervatív értékrendnek, mi és hol?

Szerintem Ausztria nagyon nehezen hasonlítható össze Magyarországgal és szerintem per pillanat nagyon sok értékmutató dologban sokkal lazábbak, mint a magyarok.

A mássághoz való viszony

Első példa legyen a másság. Röviden válaszolok, Conchita Wurst. Ma nem nagyon van olyan szelete a reklámiparnak, ahol nem tűnik fel ő és reklámoz valamit. Nincs olyan politikus az országban, az FPÖ-s HC Strachén kívül, aki ne szívesen fotózkodna vele.

A bécsi meleg büszkeség napja egy helyes és színes ünnep. Elképzelhetetlen a számomra, hogy ott rendbontás legyen, mint mondjuk Belgrádban, vagy mint Budapesten. A családban van meleg és ez teljesen nyilvános, senkinek semmi baja vele.

Vannak itt is Salzkammergutban, vannak Salzburgban és persze vannak homofóbok Bécsben, nem is kevesen, de összehasonlítani a magyarok mássághoz való hozzáállását, az osztrákokéhoz, nem nagyon lehet.

A politika

Akkor éppen eme írás miatt a következő példám az osztrák politika. Na ez is egy ingoványos terep. Itt színekben beszélünk. A vöröset, gondolom én, nem kell magyaráznom (SPÖ), a fekete a konzervatívokat jelöli, a kék a valamikori liberálisok, ma inkább populista szélsőjobb, a zöldek nem szorulnak magyarázatra és a legújabb hajtás a rózsaszínű liberális-konzervatív Neos.

Jaj, kihagytam a Haider-féle és Haider halála után teljesen eltűnni látszó narancs BZÖ-t és a szintén friss sárga Team Stronach-ot, ami éppen a teljes káoszba hullik alá. (Bejutottak a parlamentbe, tartományokba, de úgy néz ki az alapító FRANK kiszáll és ez kinyírja a pártot. Frank Stronach egy igen idős milliárdos, akinek időskorára nem (csak) a foci a hobbija.)

Az osztrák belpolitika nem szép, időnként kifejezetten gusztustalan, de azért demokráciára emlékeztet. Már viszonylag régóta az a probléma, hogy a két nagy párt folyamatosan veszít a népszerűségéből, az FPÖ meg jön fel. Már két ciklus óta nagykoalíció van, hát nem egy sikeres házasság, de válni meg nem mernek.

Szigorúan ítélik meg a korrupciót

Van itt is korrupció, de még milyen, volt az országnak épp a legutolsó „botrány” kormánya idején (fekete-kék) egy pénzügyminisztere a Karl-Heinz Grasser, na, ő beférne egy Orbán kormányba, amolyan rejtői alak, aki néha el-elfelejtett ezt azt, például, hogy egyszer a táskájában x millió euró volt és ő azt kivitte az országból. Khhhm. Ha valakit érdekel bővebben a még véget nem ért ügy, itt olvashat róla.

Az ember érzése az, hogy itt is vannak eszméletlen komoly panamák, de valahogy azért vannak emberek, akik bele buknak, sőt akár börtönbe is kerülnek. Magyarországhoz képest nekem ez felüdülés és bizalomra okot adó fejlemény. Mondom én még 2004-ben léptem le, bőven Őszöd előtt. Na, nem mintha ez érdem lenne.

Ezzel szemben korrupció ügyileg elmesélek egy személyes esetet. Én szép lassan 4 éve az osztrák kormánynak dolgozom, egy adott minisztérium, egy adott kutatóintézetében. Mi alapjáraton nem vagyunk egy nagyon korrupció veszélynek kitett gittegylet, de azért a vizsgán, amit egy ilyen tisztségviselőnek kötelezően le kell tennie, volt egy igen kiemelt rész, hogy csokit és csokrot (etc.) sem szabad elfogadni. A kérdés persze arra vonatkozott, hogy de ha mégis akkor mi a teendő. Én azt hiszem anno jól válaszoltam.

Nem olyan nagyon régen el kellett mennem nekem is leendő szociális munkások továbbképzésére, bizonyos dolgokat előadni. Előadás lement, szorgos hátbaveregetés, mert jajdeérdekes volt. Köszönöm, mondtam én és persze jól is esett, talán egy palesztin származású idősebb „tanuló” is ott volt és lelkendezett, hogy az már zavaró volt. (Én személy szerint az arab mentalitással „jövök ki” a legnehezebben.)

Kérdezett még egyet-kettőt majd szó szerint elfutott. Kicsit később feltűnt egy tálca előre becsomagolt baklavával, hogy ő ezt a rokonától most szerválta és tessék, nekem.

Kicsit még jobban zavarba jöttem, de hála az égnek felvillant az a kis lámpa, hogy volt valami ilyen anno a képzésen, meg a tesztben. Mondtam hát, hogy köszönöm nem, ezért és ezért. Itt szegény arab bácsi jött zavarba, de erősen és persze nyomta nekem a sütit.

A helyzetet látva odajött egy kollégám és kérdezte, rendkívül officiálisan, hogy akkor mi is van? Meghallgatta a sztorit és röviden kérdezte tőlem, hogy akkor felvehetjük-e a jegyzőkönyvet. Itt már tényleg zavarban voltam, mert szegény arab fickót akartam volna a meglepően kínos szituációból kiszabadítani, nem pedig mélyebbre lökni.

Kolléga ezen a ponton felvett egy meglepően profi és automatikus viselkedést, arab pasas egyértelműen és ellentmondás nem tűrően le lett szerelve, hogy ez nem ellene irányul és lehet le lépni, majd két ott tartózkodó helyi irodista hölgy, mint független tanú, jelenlétében felvettünk egy jegyzőkönyvet, nem lett egy A4-es tele. Aláírás, pecsét és az ügy iktatva.

Én munkahelyre visszatérve megkérdeztem a megbízható öreg veterán munkatársat, hogy akkor ez most komoly? Ő válaszolt, persze közben mosolygott is nem is keveset, hogy igen, vett ő már fel egy csokor virágról is jegyzőkönyvet.

Van egy morális határ

Akkor a korrupciós kitérő után vissza a politikához! Nem vagyok politológus, de azért azt merem állítani, hogy a két ország politikai viszonyai nem igazán összehasonlíthatóak. Itt valamiféle politikai kultúra szerintem van és van egy közmegegyezéses morális határ is, az FPÖ például rendszeresen ezen vonal alatt van és én ezt így el is tudom fogadni. Azt is hozzá kell tennem, hogy ettől még fogalmam sincs mi lesz, ha tényleg előre hozott választások lesznek.

Ezzel szemben amennyit a magyar belpolitikából látok az alapján otthon sanszom sem lenne dönteni, hogy hova szavazok, mert egyszerűen semmi, minimálisan elfogadható pártot nem látok a palettán. Itt viszont kis túlzással az FPÖ-t leszámítva van választásom, jó, a feketékre is nehezen hiszem, hogy tolnék egy voksot, de mindegy, van alternatíva.

Történelem

Az osztrákok egyszerűen nem töriznek annyit, mint mi, értem ez alatt, hogy az egyszeri ember nem foglakozik annyit a történelemmel és annak vélt vagy valós kihatásaival az ő makróvilágára.

A nemzeti ünnep az 1955. október 26-át ünnepli, a függetlenség ratifikációját. Jövőre lesz 60 éves az ünnep. Ez teljesen egybecseng azzal, hogy az osztrák társadalom alaposan megküzdött a „na, mi hova is tartozunk”-kal. Ha azt nézem, hogy ez 1920-tól csak 35 év, akkor tulajdonképpen sima ügy volt. Álljon itt egy töris blogbejegyzés pont a fentebb említett barátunktól, hogy azért az annyira még sem volt egy sima ügy.

A család nálunk főleg a németek kitelepítésével szokott foglalkozni, illetve szolidan németellenesek, ezt Salzburgban a francia nevelőnő és nyelv ápolása jelentette, jelenti főleg.

Az első világháború most lett csak, a sok kiállításnak hála, téma. Van még egy erősen jobboldali, nem náci réteg, akik főleg futballszurkolók és bizonyos zenekarok közelében csoportosulnak, ők a becserélném Dél-Tirolt Voralbergre vonal fő képviselői.

Igen, Voralberg mindenféleképpen kicsit kilóg Ausztriából. Földrajzilag, nyelvileg, kulturálisan és történetileg is Svájc része kéne, hogy legyen. Anno a Habsburgok szerezték és az első világháború utáni rendezésben (bár felmerült, hogy mégis), nem kerülhetett a semleges Svájchoz vissza. Az osztrákok egy része kicsit olyan érzelmekkel viselkedik e tartomány irányába, mint mi magyarok szoktuk Sopront és környékét emlegetni.

Zene és kultúra

Tényleg dióhéjban: itt is van minden, gagyitól a klasszikusokig. Egy osztrák például zenei ízléstől függetlenül, büszke Falcora, mert ő világsikereket ért el. A legviccesebb a Falco-jelenségben, hogy ő alapvetően rocker volt, csak a diszkóval futott be.

Van itt amolyan Cseh Tamás- és Karthagó-, illetve Illés-szerű együttes és előadó, kinek-kinek ízlése szerint. Wolfgang Ambros több slágere is korosztályoktól független örökzöld, Rainhard Feindrich és a Seer pedig az 50-es plusz korosztály örök szerelme.

Emlékezzünk meg a helyi Fásy-mulató sztárjáról, a síelőből lett énekesről Hansi Hinterseer-ről. Engem az egész osztrák kultúrából a zene fogott meg a legkevésbé. Gyakorlatilag csak esetlegesen találkozom vele.

és persze sokan mások.

Ezzel szemben a színház valami fergetegesen eltalált, sokat is járunk, van mire, nagyon színvonalas a választék és nem csak Bécsben. Salzburg kicsit helytelenül, szinte kizárólag a Salzburgi Ünnepi Játékokról szól, meg Mozartról persze, de azért itt is van bőven lehetőség korrekt és elgondolkodtató darabokat látni. Az osztrákok szeretnek színházba, operába járni és igen, nagyon szeretik az operettet. Hiába tökéletes osztrák már nem leszek.

Sport

Gondolom nem meglepő, hogy itt teljesen más a nemzeti sport. Igen, a síelés minden formája a nyerő. Vannak a helyi előnyök, mint az Alpok és egy számomra először erősen meglepő eksztatikus hozzáállás. Nagyon kevés osztrák nem vágja a síelés nagyjait és jelenét és nagyon sokan síelnek rendszeresen.

A család például bérel minden évben nagyjából karácsonytól három királyokig egy hatalmas házat egy síkomplexum kellős közepén. Állítólag a 60-as évek óta tart ez a hagyomány, én imádom.

Itt a nagycsalád jelenik meg, értsd több mint 40-en szoktunk lenni ott fenn, persze ki meddig tud ott lenni, de azért a többség végignyomja a több mint 3 hetet.

Egy fő családi szabály van, a hegyen viszály nem lehet, tilos fent a veszekedés. Ahhoz le kell sífelvonózni, a vitázóknak együtt. Ez szigorúan be van tartva és működik. Ezek után az sem meglepő, hogy én is beleszerettem a síelésbe és évente majd két hónapot a család síeléssel is tölt. Az gyalázat, hogy a hatéves lányom már most simán lesíel engem…

Nem csak itt találkoztam a sífutamok közönségével (síszurkoló?), döbbenetesen fanatikusan tolják és tényleg buli ott lenni, csak az a fránya igénytelen playback zene ne lenne mellé suvasztva.

A foci is elvan, Bécs és Budapest ikervárosok: itt is, ott is a zöldek a legnépszerűbbek (átlag 16 000) és a lilák a nagy ellenfél (átlag 9000). Ami itt elgondolkozató, hogy a fránya kapitalizmus csak selejtez. Vannak olyan klubok, amiknek hiába volt több ezres közönsége, mivel csődbe ment, hát megszűnt.

Itt például Haider megalomániája: a klagenfurti focicsapat Haider halálával ment is a temetőbe vagy a grazi GAK. Itt nincs olyan, mint az MTK, hogy nézője már évtizedek óta nincs és állami pénzből elsőligás. Vannak persze kínos esetek, de a foci is működik. Az első liga 10 csapatos, mert ennyit bír el. (Például egy osztráknak halvány lila gőze sincs mi az a vízilabda.)

Haider amúgy egy külön posztot is megérne, mert személyével, azaz annak a tényszerű leírásával egészen jól szemléltetni lehetne, hogy Ausztria mennyire különböző tud lenni.

Ami talán még egészen osztrák nekem, hogy itt jelesebb alkalmakkor majdnem mindenki népviseletbe öltözködik, a többségnek pedig legalább egy bőrnacija van. Nekem sem Magyarországon sem itt eszembe sem jut népviseletbe öltözni.

Ez teljesen más itt és komolyan is veszik, tájegységekre lebontva, de évről évre a divatot követve jönnek ki ruhák, amik horror pénzekbe kerülnek, de egy életre szólnak. Sőt, nem egyszer öröklődnek.

Ami a nyelvet illeti, én anno egy középfokúval jöttem ki és férfiasan bevallom, kevés volt (Rigó utca, Rigó utca elmész te a ….) a magyar középfok itt. Majdnem két évembe telt, hogy eljussak oda, hogy tényleg piacképes legyek.

Az osztrákokról (amúgy) röviden

Szerintem pont olyanok, mint mi, kicsik és nagyok, szögletesek és előítéletesek vidékiek és városiak stb., kicsit több a dialektus, mint a magyar nyelvben, de ennyi. Azt figyeltem meg, hogy minél képzettebb egy ember, minél több időt töltött el iskolában, annál pallérozottabb a nyelvi háttere. A diplomások túlnyomó többsége képes szépen hochdeutsch-ul beszélni.

Az egyszeri gazdálkodó és munkás nem biztos, hogy tanult annyit németül, hogy ne csak dialektusban akarjon beszélni. Ettől még totál rendes emberek is vannak, még ha nem is beszél irodalmian és nyelvtanilag tökéletesen.

A jöttmentekről való előítéletekről én csak annyit tudok mondani, hogy ha valakit szemetelni látok, akkor az 90%-ban egy középkorú, de talán még inkább idősebb osztrák és viszonylag gyakran nő. Ez természetesen az én megfigyelésem, semmi általánosat ne következtessünk le belőle. Én, ha migránssal találkoztam, szinte mindig jó kép alakult ki róla. Természetesen én is migráns vagyok és maradok, ezt se felejtsük el.

Szeretek itt élni és persze erről nem az csak az Alpok tehet. Minden társadalomnak és népnek vannak diszkrét bájai, az osztrákoknak sem csak Hansi Hinterseer jutott, de ettől még vígan el lehet itt lenni.

Aki itt él vagy itt akar élni, annak egy személyes tanács: akarja megismerni a szomszédot és a kollégát, az oviban a másik anyukát és ne ítéljen korán, inkább próbáljon meg a dolgok mögé menni, mi miért lehet erre. Nem lehet mindent, sok mindent, a mi fura kicsit szocialista, kicsit nacionalista és magában dünnyögő világképünkbe beleilleszteni és ez így normális.”

A kommentelési szabályokról itt olvashatsz.

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: Ausztria

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr107017245

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Muscari 2014.12.30. 01:22:57

@diggerdriver: így is megismertelek ám :-)

SodalisO · http://hataronkivul.blog.hu/ 2014.12.30. 01:23:44

@diggerdriver: bizony, igy volt. :-)))
Szamomra a plussz az volt, hogy kiderult, igazan jokat tudunk rohogni is nem csak kommentelni.

FutureFry 2014.12.30. 01:24:09

@Muscari: @tildy[UK]:
Az amerikában élőknek: Trader Joe's barackos rétes (peach strudel)! (Fagyasztott, de csak be kell dobni a sütőbe.)
Na jó, ez nagyon off lett...

Muscari 2014.12.30. 01:29:22

@sodalisO [eng]: @diggerdriver: örülök, hogy jól éreztétek magatokat, remélem legközelebb én is ott leszek majd.

@FutureFry: hú de megkívántam :-)

FutureFry 2014.12.30. 01:43:33

@FutureFry: @blackhair-lady: @Muscari:
Már jó régen nem vettem... Most nézem, lehet, hogy már nem árulják! Pedig _brutál_ jó (volt). Volt "rendes" almás is, de az sincs már? De nem csak nekem hiányzik:
www.youtube.com/watch?v=sFyX68aHuc0

rezsöatya 2014.12.30. 02:56:22

Nekunk most lett vege...

es egyaltalan nem volt uncsi...! :D

:-))))))

kardio1 2014.12.30. 02:58:48

@Philosoraptor: Nem keverlek puhacicaval. Tudom, hogy ô is mondta, hogy akkor indulnak. Ugy remlett, meg regebben emlitetted 2015 februart, hogy akkor mesz Hollandiaba penzt keresni az angliai indulotokehez. Lehet, rosszul emlekszem.

Pepibubó 2014.12.30. 04:28:00

A poszt tetszik. Köszönöm, mert sok munka volt vele, és érdekes, hasznos tények is. Újdonságok, amelyek a fanyalgóknak is bizonyosan azok.
Jellemző, hogy a magyar média számára a rendszerváltás óta eltelt 25 év kevés volt például a csokis-csokros-jegyzőkönyves megoldásnak nemhogy az elfogadtatásához, hanem még a komoly felvetéséhez is.
Talán nem véletlenül...
Jó telelést a hegyen!

2014.12.30. 06:16:06

@kardio1: Biztos, hogy rosszul emlékszel. :P

tanato 2014.12.30. 07:53:49

@flash.gordon: Ebben annyi igazság van,hogy ha az illető gyorséttermi keleti lány nagyon jó külsejű, kaphat nyugati férfit hamarabb mint egy gyorséttermi keleti fiú.De ez már megint nem migrációs probléma.Egyszerűen más a fiúk és a lányok párválasztási szokása ,a lányok hosszabb távon gondolkodván nem kizárólag a külsőt nézik,hanem szeretnek vagy ugyanolyan vagy maguknál egy kissé magasabb társadalmi pozíciójú fiút találni,az anyasági ösztönük miatt.Legyen az akár a föld legszegényebb országából származó is.Amint már említettem is ,minimum száz ilyen párt ismerek Mo,-on is.

tanato 2014.12.30. 07:55:22

@sodalisO [eng]: Szívesen ott lettem volna be is jelentkeztem,de a felkínált napok közül pont tegnap dolgoztam 24 órában most értem haza.Na de hátha lesz még ilyen valamikor,ha előbb tudom el tudok menni.

Május 40. 2014.12.30. 08:55:49

"Igen, Voralberg mindenféleképpen kicsit kilóg Ausztriából (...) Az osztrákok egy része kicsit olyan érzelmekkel viselkedik e tartomány irányába, mint mi magyarok szoktuk Sopront és környékét emlegetni."

Kifejtenéd pontosabban ezt a párhuzamot Sopron és VoraRlberg között?

**mimi** 2014.12.30. 09:04:41

A poszt nekem tetszett :-)
A talalkozon remekul ereztem magam,nagyon orulok annak,hogy megismertem szemelyesen is az ott levoket.
Azt est fenypontja az auto tolas volt!
megegyszer koszonom a fiuknak a gyors es szakszeru segitseget!
Pasztasuttanak pedig azt,hogy megszervezte a talalkozot!
Eljen a vilagbeke! :-)

puhacica 2014.12.30. 09:12:45

@morsels: te hallottal mar valaha olyasmirol, hogy 'poen'?

@diggerdriver: tenyleg az volt, minden varakozasomat felulmulta. :)

@sodalisO [eng]: @rezsöatya: kivilagos virradatig...? jol belehuztatok! :D

pasztasuta 2014.12.30. 09:12:53

@diggerdriver: @rezsöatya: @sodalisO [eng]: @**mimi**: @Herr Géza: Olyan jó volt! Akkor a következő Londonban, Delhiben vagy Firenzében lesz?? :))
@tanato: Hogy kicsit vigasztaljalak rólad külön megemlékeztünk. ;)

puhacica 2014.12.30. 09:14:04

@**mimi**: akkor rendben hazaertetek? :)

pasztasuta 2014.12.30. 09:14:42

@pasztasuta: plussz @puhacica: és a szupi muffinjai!! :)

puhacica 2014.12.30. 09:16:20

@pasztasuta: en Firenzere szavazok, de az ne egy estes talalkozo legyen! :D

adg 2014.12.30. 09:28:30

@puhacica: En darwinra szavaznek, legyen itt, akkor en is el tudok menni. Majd megbarbizunk valami kengurut a bicsen. Ti meg ha mar ugyis utaztok, nem mindegy meddig mentek? :)
Keritek szallast. Na?

pasztasuta 2014.12.30. 09:28:31

@puhacica: Jóóó! De a vacsora legyen az Ötszázak termében és hívjuk meg a teremőröket az Uffizziből. :))

flash.gordon · http://kulhonban.blogspot.co.at 2014.12.30. 09:30:23

@tanato: No, akkor a végén csak leírod azt, amit Lucas Meier állított mindig is. :) Azzal a különbséggel, hogy az otthon maradt magyar lányok párhuzamával próbálod elvenni az élét a dolognak. :)

pasztasuta 2014.12.30. 09:32:45

@adg [Au, Darwin]: Sör, bor remélem már behűtve.. ;) Bícs jól hangzik, ott csak a cápák cápnak nemigaz? :D

puhacica 2014.12.30. 09:35:48

@pasztasuta: nem rossz, nem rossz, de beszallt egy ujabb jelentkezo. @adg [Au, Darwin]: helyszine egy picivel vonzobb. de csak egy picivel. :D lehet emelni a tetet, holgyeim es uraim, a dontes meg nem szuletett meg! :D :D :D

tanato 2014.12.30. 09:36:31

@flash.gordon: Nem,csak azt mondom ez nem migrációs probléma,a fiúk a külsőre mennek főleg ,a lányoknál meg ez kicsit másképpen van.És nem csak a magyar lányok,a harmadik világbeliek is meg a nyugatiak is.A Mekiben dolgozó alkoholizáló segéd meg itthon is nehezen talál partnert magának./főleg olyat amit elképzelni szeretne./

adg 2014.12.30. 09:40:05

@pasztasuta: Itt nem nagyon capnak. Ilyenkor a medizak meduznak, de szaraz evszakra elmennek, es miek a bics.
Addig a sor is meghul, megyek foglalok egy barbit, megy gyûjtök kengurut az autopalya mellett. Ott mindig van, csak versenyezni kell a sasokkal, mert ok is odajarnak kangahusiert. :)

g.d 2014.12.30. 09:40:17

1. A Fradi-pályával szemben a Bolyai volt, nem a Zrínyi.
2. Az el nem fogadott sütiről milyen jegyzőkönyvet kellett írni és mégis miért?

rezsöatya 2014.12.30. 09:50:06

@**mimi**: forgalommal szemben erdekesebb lett volna tolni, de leszavaztak... :D

SodalisO · http://hataronkivul.blog.hu/ 2014.12.30. 10:40:15

Ha laptop kozelben leszek en is kuldom a tegnap esti kepeket..:-D

Shanarey 2014.12.30. 10:46:53

A kocsi tolás az inkább vicces volt, mert túl sokan voltunk arra a pici autóra.

:-)

Na megyek mert dolgom van.

SodalisO · http://hataronkivul.blog.hu/ 2014.12.30. 11:24:39

@pasztasuta: igen, szerintem is nagyon jo volt, en kulon orulok, hogy megismerhettelek benneteket. Most valahogy ugy erzem mi jobban osszetartozunk.

Ugyandehogy (törölt) 2014.12.30. 11:36:16

@puhacica: en darwinra szavazok.akkor vegre ti is sokat utaznatok a talalkozoert:-)

pasztasuta 2014.12.30. 11:50:51

@sodalisO [eng]: Figyu akkor szoba van nálatok kiadó ingyen??a nagybátyám unokatestvérenek a sógornőjének van-e szabad szék a fodrászatban?? :D

Vigyázz mert majd bejelentkezem skypeon Firenzéből. <3

Amúgy az a jó, hogy olvasom az ott lévők kommentjeit és látom, hogyan 'mondja'. :)

SodalisO · http://hataronkivul.blog.hu/ 2014.12.30. 12:15:17

@pasztasuta: :-D neked barmiben barmikor.

Ja en is latlak ! ;-)

SodalisO · http://hataronkivul.blog.hu/ 2014.12.30. 12:45:23

@pasztasuta: oh, es David...imadnivalo, a stilusa meg fergeteges.:-D

gmihaly 2014.12.30. 12:48:10

1:: Salzburg az nagyon nem Bécs, erről egy ottani, az ottani antiszemitizmusról szóló múzeumi kiállítás segítségével szereztem tudomás. 2: Az, hogy számon tartják, ki honnan jött, az valszeg a középkorból megörökölt "testre szabott" jogállás folyományaként kialakult "érzés". 3: Az ottani média korrupció-ügyben másképpen álszent, mint a magyar, ez egyik az ottani hipokritaságok közül. A hazai média a korrupció-ürügy-tény által keltett balhén rugózik. Nem kell minden magyarországi médiahacacárét készpénznek venni. A médiák esetenként kártékony voltáról nem is beszélve.

Le Orme 2 2014.12.30. 12:48:16

Ausztriában „sokkal jobban számít itt, ki honnan jön, milyen dialektust beszél és melyik társadalmi osztályhoz sorolható”. Értem. Tehát Ausztria tekintélyelvű, zárt társadalom, a származással lehet előbbre jutni, nem a tudással, szorgalommal, kreativitással, tehetséggel.

morsels (törölt) 2014.12.30. 13:11:47

@diggerdriver:
Na igen, ez a hangulat tokeletesen atjott a keprol.

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2014.12.30. 13:23:31

@Babette .: Darwint nehez lenne felulmulni, persze Firenze holtversenyben van :).

Igaz Barát 2014.12.30. 13:29:52

@blackhair-lady: Köszi, már nekem is nyújtja a youtube a szalagot. Marha jó!

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2014.12.30. 13:30:10

@rezsöatya: en is fenn voltam meg vagy kettoig, es utana meg veletek almodtam :-):-):-)! marmint az egesz tarsasaggal :). hat fura egy ejszaka volt :)!

adg 2014.12.30. 13:34:49

@zöldeketbeszélek: Hat azert volna egy-ket otletem, hogy mit kellene atlopni ide Firenzebol. Kezdenem az epitett kornyezettel, az hianyzik innen a legjobban talan. De majd meglatod a HA bulin. :)

pasztasuta 2014.12.30. 13:46:29

@adg [Au, Darwin]: Csak óvatosan mert macskakő meg szűk sikátor is jár hozzá...Ja és a járda az csak opció, minek is hát mindenki ott és úgy közlekedik ahol/ahogy jól esik. Na milyen gyilkos pókot exportàlsz érte cserébe? :))

Ugyandehogy (törölt) 2014.12.30. 14:02:43

@zöldeketbeszélek: hogy lenne mar? Csak a homersekletet emlitenem elsonek....

geeeteee 2014.12.30. 14:04:30

Tetszet a poszt, ismerős is vagyok arra. A hsz-eket nem olvastam végig. Az osztrák konzervhez meg tennék még három betűt. ÖKM
:D

adg 2014.12.30. 14:10:27

@pasztasuta: Macskako meg sikator nem kell, azt otthagynam. Az utak itt jobbak. Viszont nevetseges, hogy van egy-ket szaz ev koruli muemlek haz a varosban, es kesz. A varos 95%-a az elmult 40 evben epult.
Allatot nem kuldenek, azok elfernek, semmi bajom veluk.
Talan a nadbekakat, de nem Firenzebe, hanem vissza del amerikaba, ahonnan betelepitette valami barom ide. Ez a vilag egyik legnagyobb varagyos bekaja, akar 2 kilosra is megno, es itt nincs ellensege az emberen kivul. Mindent felzabal, es olyan mergezo, hogy egy 5 meteres krokodilt is megol, ha az megeszi.
Lassan az egesz orszagban elterjed. Hajtovadaszatot szoktak rendezni nekik. Valami masik idiota kitalalta, hogy telepitsek be a termeszetes ellenseget is, de szerencsere volt egy gondolkodo ember is a csapatban, es ez elmaradt.

geeeteee 2014.12.30. 14:50:50

@adg [Au, Darwin]: Igy van. És amig a határon próbálják visszatartani, azok a varangyok kamionra ülnek, és máris a vadnyugat fővárosában düllesztik a szemüket. És tartozok még egy t-vel.

blackhairlady 2014.12.30. 14:53:34

@adg [Au, Darwin]: Te olyan bolondos vagy:))))))))))))))))

blackhairlady 2014.12.30. 14:59:42

@adg [Au, Darwin]: A repulojegyeket meg lehet nyerni valahol? HA biztositja a keretbol, vagy ismet gyujtest szervezunk?:DDD

adg 2014.12.30. 15:07:44

@blackhair-lady: Ez hataratkelo buli, nyilvan mindent HA fizet. Kaja, pia, utikoltseg, ital, szallas, pia, esetleg kis innivalo, az fontos. Ilyen klima mellett szabadban 4-6 litert kell inni egy delutan.

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2014.12.30. 15:10:31

@adg [Au, Darwin]: mi lenne a termeszetes ellensege?

@Babette .: hat ugye attol fugg, ki milyen szempont szerint rangsorol :-).

@blackhair-lady: en mar ma elkezdem a fem ketszazasokat a kutyas badogperdelybe dobalni :-).

Igaz Barát 2014.12.30. 15:16:15

@adg [Au, Darwin]: Szerintem írj fel valami diszkrét kis személyre szabott ajándékot is a résztvevőknek, ha már HA fizeti. :)

SodalisO · http://hataronkivul.blog.hu/ 2014.12.30. 16:29:13

@Babette .: nagyon klassz lett...de mert pont ram gondoltal? Ezt most nem vagom hirtelen, kerek kis segitseget.:-)

geeeteee 2014.12.30. 16:29:34

Vissza a labancokhoz, mintha ez egy osztrák poszt lenne. Szerintem a többség huncut Rudolf. Az a bolondos herceg. Az arisztokraták még inkább. Voltam Vízkeresztbe nyúló karácsonyi bulikon, de csak olyan szerény fajtán, családi, céges. Többet nem árulhatok el.

geeeteee 2014.12.30. 16:29:59

Ok, legyen, unokanővérem amcsi férje békaszedő volt Port Douglas-ban a golfpályán. Ausztráliában van ilyen állás. Aztán mégsem maradt meg ott, pedig béka volt elég. VIC, azután vissza Utah, azóta meg oda vissza. People are strange.

geeeteee 2014.12.30. 16:30:01

Igen, a békák kifejelték a lyukból a labdát.

geeeteee 2014.12.30. 17:34:33

Valami nagyon rosszat mondhattam, itt hajnali negyed egy, fehér kiwi csaj, a szőrt szedi össze egy öreg macska után. Nem egy, hanem a Szimba után. Adjatok már kölcsön egy cerkahegyezőt.

geeeteee 2014.12.30. 17:34:38

Ezt nem úszom meg, pedig már rég kiosztottam magamnak a korkedvezményes nyugdíjat.

geeeteee 2014.12.30. 17:58:57

Nem kérdés, jelen van az ambivalencia. Ahogy ki tudnak rúgni egy részeg tolószékest. Ahhoz lendület kell, hogy hanyatt essen. Gratis lif, tail lift, ladebordwand. Nagyon megható. Ausztriában az érzelem nagyon fontos. És a hangsúly is. :D

Ami még elkápráztató, az az óriási koszorúik, amik épp elférnek a temetőkapu felett.

geeeteee 2014.12.30. 18:06:47

Még mindig zörög, pedig semmi probléma nem volt addig, amíg nem tudtam kimondani azt, hogy fussy. Már a kávéfőző is rotyog. Mi más, megcsinálom.

Hogy nem beszél németül, az nem furcsa. Az angol meg olyan gyurma. Wait, kinetic sand.

DieNanny CH 2014.12.30. 18:14:11

@geeeteee:

Az utolsó 6 kommentedet nem értem...

Ugyandehogy (törölt) 2014.12.30. 18:14:49

@sodalisO [eng]: te meselted, hogyan osztjak fel a szobakat a pakik..

blackhairlady 2014.12.30. 18:43:54

@zöldeketbeszélek: Dobjal helyettem is, nekem olyanom nincs itt:)))) (se kutyasom se ketszazasom:)Na jo, gyujtok en is dollarosokat, hatha osszejon, igazan megneznem magamnak azt az australiat:)

geeeteee 2014.12.30. 18:44:53

És amikor világosan látod az okát a dialektusoknak, írek, skótok, görögök, a malakák meg a digó taljánok, stb., you ll say different places.

Az Apetloniak ugratják az Illmitzieket. Nem a hegyekben van. Régvolt mocsár Burgenland.

Voralberg pedig tényleg Svájc. Oda átlátni, vissza meg nem. Azokban a kurva alagutakban is vannak kanyarok, meg emelkedők és lejtők. Van ott egy kedvenc falum, Rankweil. Hordtam oda az almalevet, ott csinálják a RedBullt. Meg a taurint Bécsújhelyről a Neubertől.

blackhairlady 2014.12.30. 18:45:26

@adg [Au, Darwin]: Ja hogy nyilvan. akkor jo, zoldike, nem kell akutyas persely csak a nev cim es utlevelszam a jegyrendeleshez:))

geeeteee 2014.12.30. 18:54:55

@DieNanny *ISTJ* [SZ,CH]: poor thing

Helyzetjelentés volt, került is kandúr, megúsztam, és nem vagyok strici.

Amúgy a nagyja magyarul volt, de én tudok samomanből is sviccerdüccsöt facsarni.

geeeteee 2014.12.30. 19:03:19

@DieNanny *ISTJ* [SZ,CH]: De lehet, hogy ez csak ilyen internacionalista cionista lista. Ostie Kamerads. Wie gehts Oida?

Muscari 2014.12.30. 19:32:23

@geeeteee: te meg ki vagy és hol élsz? Fogalmazásgátló tablettát szedsz?

SodalisO · http://hataronkivul.blog.hu/ 2014.12.30. 19:43:32

@Babette .: ahhh igaz, valóban...de azért ők nem hoznak létre ennyire harmonikus enteriört...sajnos..:-) Bár tennék.:-D
@zöldeketbeszélek: ezek szerint "mély"nyomokat hagytunk benned ha még álmodban is velünk vergődtél....vagy csak egyszerűen rövid volt az este...nekem tuti lett volna kedvem maradni és még még dumcsizni, még annyi kérdés maradt megválaszolatlanul...:-)) Pedig így utólag délután 5-től éjfélig az majdnem közel 7 óra...és mégsem volt elég mindenre...szóval tényleg ismételni kell:-DD
@puhacica: én nem utazom repülővel olyan messzire, engem kanálban szednétek le a gépről, péppé ölne az ideg.....:-DD rühellek repülni. max 2 óra oszt annyi:-((((
@pasztasuta: ..és én még meg sem köszöntem neked a szervezés felvállalását , tökéletes helyszínt , időzítést, és hála a karácsonyi szabadságoknak jó páran ott voltunk, vagyis aki megígérte mind ott volt....Köszike!:-)))

kardio1 2014.12.30. 21:19:24

@sodalisO [eng]: Lesz jövôre is? Akkor vsz. a karàcsonyi szünetben otthon leszünk.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.12.30. 21:54:39

@kardio1:
Figyu, Darwinról csak álmodik a nyomor a többieknek bilibe ér a kezük.
Jövőre ugyanitt.

kardio1 2014.12.30. 21:59:46

@diggerdriver: Melyik napon is volt? Es helyileg hol?
PS.: kritikus vagyok a darwinizmust illetôen én is :)

kardio1 2014.12.30. 22:14:47

@diggerdriver: Az jo, a tegnapi nap közel àll hozzàm. Azért remélem, idôvel a helyszint is meg fogom tudni jövôre, mert anélkül nehéz lesz odatalàlnom. Egyébként nem a pontos helyszint, hanem inkàbb a vàrost kérdeztem. de ha titkos, hàt titkos... :))

puhacica 2014.12.30. 22:41:50

@Babette .: sajnalom is, hogy nem tudtunk beszelgetni!

@sodalisO [eng]: akkor teged majd jol elaltatunk valahogy es cirka 2 nap repules utan a Paradicsomban ebredhetsz. vagy valami olyasmiben. :D

rezsöatya 2014.12.31. 00:17:33

@sodalisO [eng]: "... engem kanálban szednétek le a gépről..."

@puhacica: "...2 nap repules utan a Paradicsomban ebredhetsz..."

Osszeraktam, vizualis tipus vagyok;

SodalisO-bol lesz a paradicsomos husgolyo...

rezsöatya 2014.12.31. 00:20:26

@diggerdriver: figyu, ha minden (elfogyasztani kivant) paradicsomos husgolyo helyett 1 £-ot teszel a perselybe, te is ott lehetsz jovore Darwinban!

adg 2014.12.31. 03:47:47

@kardio1: Valami nekem is azt sugja, hogy nem itt lesz a kovetkezo talalkozo.
Nem is ertem...

geeeteee 2014.12.31. 09:03:09

@Muscari: Írtam ám, talán a sok sch miatt nem ment át a válasz, vagy pedig túl konkrét lehettem. És te?

geeeteee 2014.12.31. 09:03:09

A darwinizmus meg jobb a szárazabb évszak. Lefogadom, hogy most is esik. :)

geeeteee 2014.12.31. 09:03:09

Osztrák posztban pedig kötelezővé tennén a Schneestangelt és a Käseleberkäsét. :D

geeeteee 2014.12.31. 09:05:24

Valahol a székláb alá kerülhetett a drót, semmi sem megy át, amit írok. És ebben még s_c_h sincs.

adg 2014.12.31. 09:17:21

@geeeteee: Most epp igen, mint esetleg olvashattad az uj posztnal. :)
Amugy regota ez a legszarazabb esos evszak, szinte alig volt eso eddig. Talan januartol lesz mar tobb. En ezt sokkal jobban szeretem, mint a szarazat, sokkal szebb, zoldebb. Szerintem te mar voltal it, nem?

Kii vagy te? Annyira ismeros a stilusod valahonnan....
Meg a monogram is stimmel. Perthbol?

pasztasuta 2014.12.31. 18:10:50

@sodalisO [eng]: örülök, hogy együtt voltunk és hogy jól éreztük magunkat. :)

lüke 2015.01.01. 13:12:40

@kardio1:J' le sais.HH más műfaj,az össznémet népzenének /Volksmusik/ van egy rendszeres-Musikantenstadl  -műsora,melyet korábban Moik,ma Andy Borg ,osztrákok, vezetnek s az elszasziak is részt vesznek benne.Ez a műsor pedig magában foglalja a német nyelvű slágergyárosok- Meinunger  Siegel- által ,a hosszúhajúaknak -Drews,Carpendale ,Bohlen:)- gyártott zenét

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása