Erősen kezdjük az év utolsó (nem teljes) hetét, hiszen Heinz-Harald egészen összetett és nekem nagyon tetsző posztot írt Ausztriáról, társadalomról, politikáról, hagyományokról, zenéről, sportról – szóval van benne minden, amitől igazán jó lesz egy írás.

„Én is rendszeres olvasója vagyok a blognak, kommentálni sajnos nincs időm, de mindent egybevéve kedvelem a Határátkelőt. Ausztriáról írtak már bőven, ilyet is, olyat is. Volt, amit kedveltem, volt, ami feldühített és volt a kettő között is sok minden. Ám talán olyan, aki hosszabb ideje itt él Ausztriában és osztrák a párja talán még nem. Hátha az én írásom is érdekesnek, szórakoztatónak találtatik.

Én majdnem pontosan tíz ével települtem ki Bécsbe, nem volt állásom csak egy kedvesem, akivel egy Erasmusos félév alatt „gabalyodtunk össze” Berlinben. Nézzük tényszerűen, hét éve vagyunk házasok és van három gyönyörű gyerekünk (Lány, fiú, lány).

Valaki írt régebben egy bürokratikus, vicces beszámolót egy házasság lepapírozásáról Monarchiás háttérrel, no, mi annyira nem voltunk bonyolultak, de azért volt egy-két fogcsikorgatós pillanatunk. A gyermekek az első kivételével csak osztrák állampolgárok, tehát itt nem volt különösebb probléma. Én ugyanis közben megkaptam az állampolgárságot itt.

Egy különleges család

Az én egyéni hátteremről, azaz a feleségem családjáról. Sok minden tanultam itt meg és újra elfogadásról, etnikumról, vallásról és hazáról. Miért is?

Nos, akkor kedvesemékről dióhéjban. Ők salzburgiak, azaz ő és az édesanyja, apósom, bár jelenleg Salzkammergutban lakik, felső-ausztriai, de ha már a nagyszülőkig elmegyünk, akkor lesz csak még érdekesebb a kép.

Feleségem anyai nagyszülei Salzburg nem kicsit arisztokratikus (ez időnként nagyon vicces helyzeteket teremt) elitjéhez tartoznak/tak. Igaz, ebből a Nagypapa szudétanémetként száműződött az első világháború után Salzburgba. A szudétanémet nem elírás, a nagypapa németnek tartotta magát.

A nagymama igen élemedett korban van, de még hála az égnek minden rendben van vele, no, ő ős-salzburgi, olyan salzburgi városi dialektussal, ami a nyelvész sógornőm szerint konkrétan ki fog halni nem sokára. Anyósom érti, néhol beszéli is, de már szerintem is egy másik aldialektusban, nagyon hasonlóban ugyan, de másikban beszél. Az Omi (Nagyi), brutális egy figura, nagyon sok mindent átélt.

Apósom édesapja igazi osztrák gazdálkodó, mondhatnánk paraszt, de inkább amolyan intézőféle volt, echte Ried am Inn környéki arc, sajnos már ő is meghalt, de itt is él még a nagyi, aki szintén nem egy egyszerű teremtés, ő meg egy cseh származású hivatalnok leánya, a dédpapa Monarchia szétesése után itt maradt hivatalnoknak (Császári és királyi gőzhajózás).

Kicsit ért, beszél csehül, de már ő is igazi osztrák gazdasszonyként lett az aki. Egy szabad szájú, kicsit matriárka jellegű családösszetartó.

A származás jelentősége

Remélem mindenki tudott követni, mert van még. Mert talán az egyik legfontosabb, amit el szeretnék mondani Ausztriáról, hogy szerintem nagyon nem hasonló Magyarországhoz, mert (részben) sokkal jobban számít itt, ki honnan jön, milyen dialektust beszél és melyik társadalmi osztályhoz sorolható.

Feleségem például salzburgi értelmiségi, történetesen gyógypedagógus, aki gyógypedagógusokat képez. Ha valakivel beszél, aki őt nem ismeri, akkor annak, ha képzettebb és erre érzékenyebb, akkor hamar megvan, hogy ő salzburgi és az is hogy Salzburg melyik negyedéből jön. (Ez persze nem nélkülöz némi általánosítást, de nagyjából igaz.)

Ezzel szemben én nem nagyon emlékszem olyanra, hogy született budapestiként nagyon be tudjak embereket lőni a beszédjük alapján otthon, Magyarországon.
Én a Közgazdaságtudományi Egyetemet végeztem el, de a PhD-t már itt Bécsben raktam le.

Elképesztő, hogy itt mennyire számít még mindig, hogy kinek milyen címe van, éppen ezért én ki nem írom, mert inkább ne.

A gyermeknevelésről többnyelvű közegben

Én ma már egy kedves magyar, baráti házaspárral való hosszas beszélgetés, témán való átrágódás után csak magyarul beszélek a gyerekeinkkel. Az elsővel nem így volt, de mivel sűrűn jöttek sorban, így ma már ez nem észrevehető. ( A gyerekek között 16 hónap és 15 hónap van, a legidősebb most volt hat.)

Teljesen és szépen lettek kétnyelvűek, a legkisebbiknél azért akadnak szép, vegyes mondatok. A családban is van erre példa, apósomék elváltak, viszonylag régen és apósom egy francia nyelvű karibi hölgyet hozott haza, a válás után. Akitől a feleségemnek van egy most 16 éves féltestvére, húga.

Elképesztően vicces tud lenni, ahogyan apósom felesége megszólal olyan igazi salzkammerguti tájszólásban, majd a lányával lágyan franciául cseveg. Apósomék ugyanis Traunseenél laknak.

Az Alpok

Ha azt szeretném leírni, hogy Ausztria miben más, akkor biztosan az Alpokkal kezdeném, persze meg a nyelv, meg stb., de engem személy szerint a feleségem mellett az Alpok fűzött meg.

Itt a Salzkammergutban legalább annyira otthon tudom magam érezni, mint valamikor Budapesten. Marha nehéz ennyi év távlatából írni, beszélni erről, nem tudom, ki hogyan van vele. Budapest mindig a szülővárosom lesz, a hely ahol felnőttem és a hely ahol már annyi minden megváltozott, tudom ez az élet sora, de azért kicsit fura nekem, hogy például a Fradi-pálya már nem úgy néz ki és a Zrínyi is eltűnt onnan szemből, hogy a Kálvin tér és a Blaha, hát nem kicsit változtak meg.

Valaki nem olyan régen írt egy alapvetően korrekt beszámolót, hogy ő itt élő magyarként hogyan látja Ausztriát és a szűkebb környezetét. Ő írta azt a mondatot le, hogy Ausztria egy konzervatív ország, na, ez az egy mondat rendesen felhúzott, tulajdonképpen ezért írom a posztot, hogy nem. Szerintem Ausztria nem egy konzervatív ország.

Szerintem egy ország sem írható le úgy, hogy konzervatív, az is egy nagyon veszélyes terep, hogy melyik ország társadalma a konzervatívabb… Mi számít konzervatív értékrendnek, mi és hol?

Szerintem Ausztria nagyon nehezen hasonlítható össze Magyarországgal és szerintem per pillanat nagyon sok értékmutató dologban sokkal lazábbak, mint a magyarok.

A mássághoz való viszony

Első példa legyen a másság. Röviden válaszolok, Conchita Wurst. Ma nem nagyon van olyan szelete a reklámiparnak, ahol nem tűnik fel ő és reklámoz valamit. Nincs olyan politikus az országban, az FPÖ-s HC Strachén kívül, aki ne szívesen fotózkodna vele.

A bécsi meleg büszkeség napja egy helyes és színes ünnep. Elképzelhetetlen a számomra, hogy ott rendbontás legyen, mint mondjuk Belgrádban, vagy mint Budapesten. A családban van meleg és ez teljesen nyilvános, senkinek semmi baja vele.

Vannak itt is Salzkammergutban, vannak Salzburgban és persze vannak homofóbok Bécsben, nem is kevesen, de összehasonlítani a magyarok mássághoz való hozzáállását, az osztrákokéhoz, nem nagyon lehet.

A politika

Akkor éppen eme írás miatt a következő példám az osztrák politika. Na ez is egy ingoványos terep. Itt színekben beszélünk. A vöröset, gondolom én, nem kell magyaráznom (SPÖ), a fekete a konzervatívokat jelöli, a kék a valamikori liberálisok, ma inkább populista szélsőjobb, a zöldek nem szorulnak magyarázatra és a legújabb hajtás a rózsaszínű liberális-konzervatív Neos.

Jaj, kihagytam a Haider-féle és Haider halála után teljesen eltűnni látszó narancs BZÖ-t és a szintén friss sárga Team Stronach-ot, ami éppen a teljes káoszba hullik alá. (Bejutottak a parlamentbe, tartományokba, de úgy néz ki az alapító FRANK kiszáll és ez kinyírja a pártot. Frank Stronach egy igen idős milliárdos, akinek időskorára nem (csak) a foci a hobbija.)

Az osztrák belpolitika nem szép, időnként kifejezetten gusztustalan, de azért demokráciára emlékeztet. Már viszonylag régóta az a probléma, hogy a két nagy párt folyamatosan veszít a népszerűségéből, az FPÖ meg jön fel. Már két ciklus óta nagykoalíció van, hát nem egy sikeres házasság, de válni meg nem mernek.

Szigorúan ítélik meg a korrupciót

Van itt is korrupció, de még milyen, volt az országnak épp a legutolsó „botrány” kormánya idején (fekete-kék) egy pénzügyminisztere a Karl-Heinz Grasser, na, ő beférne egy Orbán kormányba, amolyan rejtői alak, aki néha el-elfelejtett ezt azt, például, hogy egyszer a táskájában x millió euró volt és ő azt kivitte az országból. Khhhm. Ha valakit érdekel bővebben a még véget nem ért ügy, itt olvashat róla.

Az ember érzése az, hogy itt is vannak eszméletlen komoly panamák, de valahogy azért vannak emberek, akik bele buknak, sőt akár börtönbe is kerülnek. Magyarországhoz képest nekem ez felüdülés és bizalomra okot adó fejlemény. Mondom én még 2004-ben léptem le, bőven Őszöd előtt. Na, nem mintha ez érdem lenne.

Ezzel szemben korrupció ügyileg elmesélek egy személyes esetet. Én szép lassan 4 éve az osztrák kormánynak dolgozom, egy adott minisztérium, egy adott kutatóintézetében. Mi alapjáraton nem vagyunk egy nagyon korrupció veszélynek kitett gittegylet, de azért a vizsgán, amit egy ilyen tisztségviselőnek kötelezően le kell tennie, volt egy igen kiemelt rész, hogy csokit és csokrot (etc.) sem szabad elfogadni. A kérdés persze arra vonatkozott, hogy de ha mégis akkor mi a teendő. Én azt hiszem anno jól válaszoltam.

Nem olyan nagyon régen el kellett mennem nekem is leendő szociális munkások továbbképzésére, bizonyos dolgokat előadni. Előadás lement, szorgos hátbaveregetés, mert jajdeérdekes volt. Köszönöm, mondtam én és persze jól is esett, talán egy palesztin származású idősebb „tanuló” is ott volt és lelkendezett, hogy az már zavaró volt. (Én személy szerint az arab mentalitással „jövök ki” a legnehezebben.)

Kérdezett még egyet-kettőt majd szó szerint elfutott. Kicsit később feltűnt egy tálca előre becsomagolt baklavával, hogy ő ezt a rokonától most szerválta és tessék, nekem.

Kicsit még jobban zavarba jöttem, de hála az égnek felvillant az a kis lámpa, hogy volt valami ilyen anno a képzésen, meg a tesztben. Mondtam hát, hogy köszönöm nem, ezért és ezért. Itt szegény arab bácsi jött zavarba, de erősen és persze nyomta nekem a sütit.

A helyzetet látva odajött egy kollégám és kérdezte, rendkívül officiálisan, hogy akkor mi is van? Meghallgatta a sztorit és röviden kérdezte tőlem, hogy akkor felvehetjük-e a jegyzőkönyvet. Itt már tényleg zavarban voltam, mert szegény arab fickót akartam volna a meglepően kínos szituációból kiszabadítani, nem pedig mélyebbre lökni.

Kolléga ezen a ponton felvett egy meglepően profi és automatikus viselkedést, arab pasas egyértelműen és ellentmondás nem tűrően le lett szerelve, hogy ez nem ellene irányul és lehet le lépni, majd két ott tartózkodó helyi irodista hölgy, mint független tanú, jelenlétében felvettünk egy jegyzőkönyvet, nem lett egy A4-es tele. Aláírás, pecsét és az ügy iktatva.

Én munkahelyre visszatérve megkérdeztem a megbízható öreg veterán munkatársat, hogy akkor ez most komoly? Ő válaszolt, persze közben mosolygott is nem is keveset, hogy igen, vett ő már fel egy csokor virágról is jegyzőkönyvet.

Van egy morális határ

Akkor a korrupciós kitérő után vissza a politikához! Nem vagyok politológus, de azért azt merem állítani, hogy a két ország politikai viszonyai nem igazán összehasonlíthatóak. Itt valamiféle politikai kultúra szerintem van és van egy közmegegyezéses morális határ is, az FPÖ például rendszeresen ezen vonal alatt van és én ezt így el is tudom fogadni. Azt is hozzá kell tennem, hogy ettől még fogalmam sincs mi lesz, ha tényleg előre hozott választások lesznek.

Ezzel szemben amennyit a magyar belpolitikából látok az alapján otthon sanszom sem lenne dönteni, hogy hova szavazok, mert egyszerűen semmi, minimálisan elfogadható pártot nem látok a palettán. Itt viszont kis túlzással az FPÖ-t leszámítva van választásom, jó, a feketékre is nehezen hiszem, hogy tolnék egy voksot, de mindegy, van alternatíva.

Történelem

Az osztrákok egyszerűen nem töriznek annyit, mint mi, értem ez alatt, hogy az egyszeri ember nem foglakozik annyit a történelemmel és annak vélt vagy valós kihatásaival az ő makróvilágára.

A nemzeti ünnep az 1955. október 26-át ünnepli, a függetlenség ratifikációját. Jövőre lesz 60 éves az ünnep. Ez teljesen egybecseng azzal, hogy az osztrák társadalom alaposan megküzdött a „na, mi hova is tartozunk”-kal. Ha azt nézem, hogy ez 1920-tól csak 35 év, akkor tulajdonképpen sima ügy volt. Álljon itt egy töris blogbejegyzés pont a fentebb említett barátunktól, hogy azért az annyira még sem volt egy sima ügy.

A család nálunk főleg a németek kitelepítésével szokott foglalkozni, illetve szolidan németellenesek, ezt Salzburgban a francia nevelőnő és nyelv ápolása jelentette, jelenti főleg.

Az első világháború most lett csak, a sok kiállításnak hála, téma. Van még egy erősen jobboldali, nem náci réteg, akik főleg futballszurkolók és bizonyos zenekarok közelében csoportosulnak, ők a becserélném Dél-Tirolt Voralbergre vonal fő képviselői.

Igen, Voralberg mindenféleképpen kicsit kilóg Ausztriából. Földrajzilag, nyelvileg, kulturálisan és történetileg is Svájc része kéne, hogy legyen. Anno a Habsburgok szerezték és az első világháború utáni rendezésben (bár felmerült, hogy mégis), nem kerülhetett a semleges Svájchoz vissza. Az osztrákok egy része kicsit olyan érzelmekkel viselkedik e tartomány irányába, mint mi magyarok szoktuk Sopront és környékét emlegetni.

Zene és kultúra

Tényleg dióhéjban: itt is van minden, gagyitól a klasszikusokig. Egy osztrák például zenei ízléstől függetlenül, büszke Falcora, mert ő világsikereket ért el. A legviccesebb a Falco-jelenségben, hogy ő alapvetően rocker volt, csak a diszkóval futott be.

Van itt amolyan Cseh Tamás- és Karthagó-, illetve Illés-szerű együttes és előadó, kinek-kinek ízlése szerint. Wolfgang Ambros több slágere is korosztályoktól független örökzöld, Rainhard Feindrich és a Seer pedig az 50-es plusz korosztály örök szerelme.

Emlékezzünk meg a helyi Fásy-mulató sztárjáról, a síelőből lett énekesről Hansi Hinterseer-ről. Engem az egész osztrák kultúrából a zene fogott meg a legkevésbé. Gyakorlatilag csak esetlegesen találkozom vele.

és persze sokan mások.

Ezzel szemben a színház valami fergetegesen eltalált, sokat is járunk, van mire, nagyon színvonalas a választék és nem csak Bécsben. Salzburg kicsit helytelenül, szinte kizárólag a Salzburgi Ünnepi Játékokról szól, meg Mozartról persze, de azért itt is van bőven lehetőség korrekt és elgondolkodtató darabokat látni. Az osztrákok szeretnek színházba, operába járni és igen, nagyon szeretik az operettet. Hiába tökéletes osztrák már nem leszek.

Sport

Gondolom nem meglepő, hogy itt teljesen más a nemzeti sport. Igen, a síelés minden formája a nyerő. Vannak a helyi előnyök, mint az Alpok és egy számomra először erősen meglepő eksztatikus hozzáállás. Nagyon kevés osztrák nem vágja a síelés nagyjait és jelenét és nagyon sokan síelnek rendszeresen.

A család például bérel minden évben nagyjából karácsonytól három királyokig egy hatalmas házat egy síkomplexum kellős közepén. Állítólag a 60-as évek óta tart ez a hagyomány, én imádom.

Itt a nagycsalád jelenik meg, értsd több mint 40-en szoktunk lenni ott fenn, persze ki meddig tud ott lenni, de azért a többség végignyomja a több mint 3 hetet.

Egy fő családi szabály van, a hegyen viszály nem lehet, tilos fent a veszekedés. Ahhoz le kell sífelvonózni, a vitázóknak együtt. Ez szigorúan be van tartva és működik. Ezek után az sem meglepő, hogy én is beleszerettem a síelésbe és évente majd két hónapot a család síeléssel is tölt. Az gyalázat, hogy a hatéves lányom már most simán lesíel engem…

Nem csak itt találkoztam a sífutamok közönségével (síszurkoló?), döbbenetesen fanatikusan tolják és tényleg buli ott lenni, csak az a fránya igénytelen playback zene ne lenne mellé suvasztva.

A foci is elvan, Bécs és Budapest ikervárosok: itt is, ott is a zöldek a legnépszerűbbek (átlag 16 000) és a lilák a nagy ellenfél (átlag 9000). Ami itt elgondolkozató, hogy a fránya kapitalizmus csak selejtez. Vannak olyan klubok, amiknek hiába volt több ezres közönsége, mivel csődbe ment, hát megszűnt.

Itt például Haider megalomániája: a klagenfurti focicsapat Haider halálával ment is a temetőbe vagy a grazi GAK. Itt nincs olyan, mint az MTK, hogy nézője már évtizedek óta nincs és állami pénzből elsőligás. Vannak persze kínos esetek, de a foci is működik. Az első liga 10 csapatos, mert ennyit bír el. (Például egy osztráknak halvány lila gőze sincs mi az a vízilabda.)

Haider amúgy egy külön posztot is megérne, mert személyével, azaz annak a tényszerű leírásával egészen jól szemléltetni lehetne, hogy Ausztria mennyire különböző tud lenni.

Ami talán még egészen osztrák nekem, hogy itt jelesebb alkalmakkor majdnem mindenki népviseletbe öltözködik, a többségnek pedig legalább egy bőrnacija van. Nekem sem Magyarországon sem itt eszembe sem jut népviseletbe öltözni.

Ez teljesen más itt és komolyan is veszik, tájegységekre lebontva, de évről évre a divatot követve jönnek ki ruhák, amik horror pénzekbe kerülnek, de egy életre szólnak. Sőt, nem egyszer öröklődnek.

Ami a nyelvet illeti, én anno egy középfokúval jöttem ki és férfiasan bevallom, kevés volt (Rigó utca, Rigó utca elmész te a ….) a magyar középfok itt. Majdnem két évembe telt, hogy eljussak oda, hogy tényleg piacképes legyek.

Az osztrákokról (amúgy) röviden

Szerintem pont olyanok, mint mi, kicsik és nagyok, szögletesek és előítéletesek vidékiek és városiak stb., kicsit több a dialektus, mint a magyar nyelvben, de ennyi. Azt figyeltem meg, hogy minél képzettebb egy ember, minél több időt töltött el iskolában, annál pallérozottabb a nyelvi háttere. A diplomások túlnyomó többsége képes szépen hochdeutsch-ul beszélni.

Az egyszeri gazdálkodó és munkás nem biztos, hogy tanult annyit németül, hogy ne csak dialektusban akarjon beszélni. Ettől még totál rendes emberek is vannak, még ha nem is beszél irodalmian és nyelvtanilag tökéletesen.

A jöttmentekről való előítéletekről én csak annyit tudok mondani, hogy ha valakit szemetelni látok, akkor az 90%-ban egy középkorú, de talán még inkább idősebb osztrák és viszonylag gyakran nő. Ez természetesen az én megfigyelésem, semmi általánosat ne következtessünk le belőle. Én, ha migránssal találkoztam, szinte mindig jó kép alakult ki róla. Természetesen én is migráns vagyok és maradok, ezt se felejtsük el.

Szeretek itt élni és persze erről nem az csak az Alpok tehet. Minden társadalomnak és népnek vannak diszkrét bájai, az osztrákoknak sem csak Hansi Hinterseer jutott, de ettől még vígan el lehet itt lenni.

Aki itt él vagy itt akar élni, annak egy személyes tanács: akarja megismerni a szomszédot és a kollégát, az oviban a másik anyukát és ne ítéljen korán, inkább próbáljon meg a dolgok mögé menni, mi miért lehet erre. Nem lehet mindent, sok mindent, a mi fura kicsit szocialista, kicsit nacionalista és magában dünnyögő világképünkbe beleilleszteni és ez így normális.”

A kommentelési szabályokról itt olvashatsz.