Nehéz mit írni a mai poszt elé, hiszen egyfelől elég lenne annyi, hogy Hinta, másfelől viszont arra kérnék mindenkit, mielőtt nekiáll kommentelni, olvassa el a posztot. Nem csak azért, mert így illik, hanem azért is, mert szerintem érdekes és árnyalja is a blog egyik állandó kommentelőjéről kialakult képet.

"A bemutatkozó posztom nagyszájú, elég elnagyolt és dühös írás volt. Tombolt bennem 21 évesen is a tini düh, az infantilizmus csapongó hullámaival sodródtam. Így írtam a posztom is. Ma sincs ez alapjaiban másként, csupán kezdenek elcsitulni a hullámok, kezd állóvízzé változni a körülölelő éteri tenger.

Most szeretnék egy letisztultabb, lélektanibb, kevésbé véresszájú írással szolgálni a közönségnek. Felgyűltek bennem a gondolatok és húzom magam után egy súlyos zsákban, amit most kinyitok és a tisztes társaság elé terítem az üveggolyókat. Íme hát :

Alapvágás

Friss kivándoroltnak (bár Isten tudja, ez mit jelent igazából) számítok még mindig, lévén bő 2 éve nem élek otthon. Nem vagyok tipikus kivándorló, nem győzöm hangsúlyozni, nem vágyakoztam sose sehová, nem számolgattam, nem kalkuláltam, legfőképpen nem álmodoztam róla. Egyszerűen így alakult. Egyik nap még otthon voltam kétszeresen bukott munkanélküli alkoholista, másik nap pedig egy másik országban ébredtem fel. Nagyjából ennyi, a többi az első posztomban található. A felvezetés után pedig jöjjön a veleje.

Ausztria

Kevés alkalommal hangoztattam a blogon, de én mióta itt vagyok szeretni akarom Ausztriát. Szolid, lágy romantikával gondolok a magyar-osztrák kapcsolatra, és el akarom hinni, hogy ez a két nép szereti egymást és tényleg testvérnépnek tartanak, ahogy mi is őket.

Hogy ebből mi igaz, arról már azért vannak elképzeléseim. Értek már pozitív élmények is a magyarságom miatt, de negatív mozzanatok is. Egyre inkább úgy vagyok vele, hogy teszek rá, mit gondolnak rólam a helyiek. Nem érdekel, hány munkanélküli osztrák 50 éves apuka munkáját veszem el, ahogy az sem érdekel, hogy utál-e az utca embere, mint dolgozó bevándorlót. Az általános idegengyűlölet kérdése amúgy is sokkal érdekesebb és aktuálisabb, amit azonnal kifejtek.

Idegengyűlölet

Ugyebár az osztrákok egy hegyi népség. Belterjes banda, nem annyira kevertek, mint mi. Ez is hozzájárulhat ahhoz, hogy nagyon zárkózott nép, a magyarokhoz képest kifejezetten hűvösek. Én úgy szoktam fogalmazni, hogy hegyi robotemberek. Ez nem bántás, vagy sértés, vagy gúnyolódás, egyszerűen nekem robotszerűnek tűnnek. Szóval egy belterjes, hegyi népség, akik viszonylag hirtelen a nyakukba kaptak több százezer, milliónyi menekültet, szerencsevadászt, örömlányt, bűnözőt, munkást. Mit tudnak velük kezdeni?

Az általános észrevétel az, hogy leginkább semmit. Közömbösek, de még inkább utálják az egészet. A szemeik előtt erodálódik szét a homogén Ausztria. Nem csoda, hogy nem tetszik nekik a folyamat. Annyira nem, hogy a köztudottan bevándorlás ellenes párt (FPÖ) a legnépszerűbb jelenleg a felmérések alapján.

Egyébként nekem az a véleményem erről az egész multikulti berendezkedésről, hogy nagyon beteges. Egyszerűen nem lehet összezárni ennyiféle embert egy rakásba. Józan paraszti ésszel belátható, hogy nem. A feszültségek pedig nőnek. A végét talán senki nem látja, vagy nem is akarja senki látni.

Vegyülni viszont nem egyszerű dolog. 2,5 év alatt én például egyetlen osztrák barátra, de még csak haverra se tettem szert. De ugye ez nyilván az én hibám, mert nem vagyok képes integrálódni... Ezt majd azokkal szeretném elsősorban megbeszélni, akik már ültek tök magányosan hónapokon át kis kocsmákban (vagy bárhol), és megtapasztalták milyen is az igazi kirekesztettség. Mikor egy társadalom peremén evickélsz csak. Ezt elképzelni nem lehet, ennek a súlyát tényleg csak akkor érzed, mikor benne vagy.

Osztrák nők

Rövid leszek: gyönyörűek. Nekem sokkal inkább tetszenek, mint a magyar lányok. Annyi szép lányt látok naponta, mialatt bevillamosozok a munkahelyre, hogy már korán reggel be van aranyozva a napom. Nem is értem a fújást a germán nőkre. Az osztrák lányok kivételesen szépek! Kár, hogy leköpnek. Ezt pedig mindenféle felhang nélkül mondom, őszintén.

Kelet-európai férfinak lenni egyszerűen ciki itt. Nem érdekled a nőket, fehér vagy, csóró, impotens vagy teljesen a számukra. Szerintem egy közép-afrikai fekete nagyobb esélyekkel indul egy osztrák lánynál, mint egy magyar aranyifjú. Legalább ő egzotikus, én még az se vagyok nekik.

Aki pedig azt gondolja, hogy ezt én hasraütés-szerűen írom, annak üzenném: nem, én bepróbálkoztam, nem is egynél. Summázva a tömör lényeg : Nem szeretik túlságosan a külföldi fiúkat. Ez nem negatív csapkodás, ez tény. Aki nem hiszi, nyugodtan beülhet egy stájer kiskocsmába és próbálkozhat flörtölgetni színosztrák. Ne lepődjön meg, ha csak lenézést meg hűvösséget kap.

Munka

2,5 év alatt a többi, általában nagyon sikeres és ambiciózus kivándorlóval ellentétben, az én szakmai fejlődésem egy nagy kövér nulla. Ugyanott dolgozom, ahol eddig, sütögetem serényen a hamburgerhusikat. Egész mesteri szinten művelem már, virtust teremtettem belőle. És még mindig kifejezetten szeretek bejárni. Úgyhogy szerintem ebből még sok-sok éves szerelem (vagy legalábbis kapcsolat) lesz.

A munkahelyi körülmények viszont elég balkániak már. Például nem fizetnek túlórát, ünnepnapot (megoldják ilyen-olyan trükkökkel, a lényeg hogy sose kapsz csak alapbért), éjszakai pótlékot, szóval nagyjából semmit nem kapsz tényleg, csak az alapbéred. Isten hozott Nyugat-Európában, ahol megbecsülik a melóst is!

Nehogy azt gondolja bárki is hogy ez egy nagyon egyedi eset és azért fordul elő mert ez "csak" egy meki. Apám munkahelyén (ő mosogató) is ugyanez van nagyjából. Ott még egy fokkal durvább is a helyzet. Általában havi szinten 20-30 plusz órája van, természetesen egy centet nem lát belőle. Kötekedj? Két perc alatt találnak 40 törököt a helyedre, élni meg kéne valamiből, úgyhogy a munkát se lenne ésszerű elveszteni. Egyébként a legtöbb embernek hasonló meló jut szerintem.

A mi intézményünk (csak így hívom a mekit már) is tele van például osztrákkal. Igen, minő meglepetés, a helyi képzetlen emberek a mekiben dolgoznak! Ki gondolta volna? Egyébként én nagyon szeretek osztrákokkal dolgozni. Sokkal kevésbé szolgalelkűek mint mi, nem hajtanak annyira, sokkal lazábbak mint a keletiek, akik megfeszülnek egy mekiben is. Osztrákokkal tényleg jó dolgozni, én ezt tapasztaltam, ez a mese valóban igaz lehet.

Persze egy nagyon széles réteg nem dolgozik. Ők jellemzően osztrák fiatalok, akik összeállnak sokadmagukkal, isznak, drogoznak, buliznak. Hinta adójából. Éveken át. Ezt nem én találom ki, hanem tény. Az első lakásunk alatt is egy ilyen drogos banda lakott. Biztos csak véletlenül költöztünk pont egy ilyen laktanya fölé. A bevándorlókat meg ostorral csapkodja az AMS (munkaügyi központ), hogy irány dolgozni. Az ironikus pedig tényleg az, hogy ha meg valami balhé van, akkor jól le lehet verni a port a bevándorlókon. Biztos miattuk van minden.

Megélhetés

Nagyon fontos rész, de az előző posztomban elég elnagyoltan beszéltem erről. Ennek a legfőbb oka a mamahotelben való lakásom volt. Az azért rendesen torzította a költségeket. Jelenleg a testvéremmel élek egy szociális bérlakásban. Szerencséje volt, szert tett egyre. Így a belvárosban lakhatunk, viszonylag jó áron. A jó ár annyit jelent, hogy a lakbérre elmegy a fizetésem kevesebb, mint ötöde. Arányokról beszélek inkább, beszédesebbek mint a konkrét,nyers számok.

Cserébe egy 12-13 négyzetméteres szobakonyhában fetrengek. Nem a kényelem netovábbja, de éltet az, hogy legalább nem egy vagyonba kerül a lakhatásom. Meg keresem a mélypontot is, amolyan harcosok klubja módra. Rájöttem, hogy az ember mindent képes megszokni. Igen, azt is, hogy egy zúgó hűtő mellett alszik el nap mint nap.

A rengeteg beömlő elem nagyon eltorzítja az egész lakáspiacot. Erősen keresleti piac van ugyanis, ami szépen tornázza felfelé az albérletárakat. Finoman szólva se igazán követik ezt az emelkedést például a bérek. Egy koszos 25 négyzetméteres albérlet (ami nincs kint a fenében) simán kerül 400-450 euróba is rezsistül. Ez a melósnak nem kis költség. Főleg ha még teljes idős munkája sincs. Itt pedig nagyon is jellemző, hogy a mosogatós / takkeres, hasonló melók részmunkaidősek csak.

Ha a melós kivesz egy szerény lakást, nem dőzsöl, nem tart kocsit, főz magára, nem sokat szórakozik, akkor meg tud élni. Lehet ez jobb, mint amit otthon viríthatna, de jólétnek én nem nevezném. Mert ugye csattogni szoktak mindig az emberek, hogy nyugati jólét meg a társai. Én azonban nem nevezném jólétnek azt, ami arról szól, hogy rohanunk a melóba, hazaérünk dög fáradtan, nekiállunk főzni (mert ugye alternatíva nincs ha melós vagy, rendelgetni kaját egyszerűen nincs pénz), aztán másnap kezdődik minden újra. Szóval az alapvető jelenség az, hogy az emberek tapossák egymást a lakásokért, azok meg csak egyre drágulnak.

Elég szerencsések vagyunk a szociális bérlakásunkkal, de ez is drágult például ebben az évben hirtelen 10 %-ot. Egyébként nagyjából 100 euróval olcsóbb, mint egy piaci lakás ugyanitt (tehát egy ekkora lakás a belváros környékén), szóval annyira nem is szociális, mint amennyire annak hangzik. De hogy ne csak a lakásokon pörögjek, jöjjön a többi része is.

Koszt

Minden híresztelés ellenére (Ausztriában biztosan), magasabbak az élelmiszerárak, mint otthon. Itt most nem lesz vásárlóerő összehasonlítás, hogy én mennyit dolgozok egy liter tejért, meg a budapesti melós mennyit, nem lesz. Csak közöltem a tényt, hogy magasabbak az élelmiszerárak.

Én (vagyis mi) simán eldurrantunk 50 eurót hetente kajára. Néha többet is. Azért csak ennyit, mert főzünk általában, meg nem eszünk drága dolgokat. Szerintem 1 főre is kell legalább 40 euró hetente, de az nagyon a minimum. Ez annak fényében vicces, hogy ezen a blogon a 200 eurós kajabüdzsén is felháborodtak sokan, hogy az milyen sok. Hát annyira sok hogy élhetsz a disznó-csirke-pulyka szentháromságon belőle.

Igazából kár is ennyit pörögni a kaján, úgyis a lakhatás az oroszlánrésze a melós fogyasztói kosarának. Ausztriában se az a gond, hogy kevés kenyeret, húst, gyümölcsöt vehetsz a béredből, hanem az, hogy a lakhatás drága melósmércével. Aki akarja érteni, úgyis érteni fogja, aki nem akarja ezt érteni, csak annyit akar gondolni, hogy itt minden jobb, annak könyvet is írhatnék, semmi hatása nem lenne.

Költségek, amikről a többség hallgat

A kedvencem az úgynevezett TV-adó. Ausztriában köteles vagy fizetni tv adót (mintha nem adóznál amúgy is eleget..), amennyiben van TV-d, vagy pl. PC-d. Magyarul, nagyjából mindenkinek kötelező. Havi 25 euró körüli összeg. Ez nekünk pl. több mint az internet előfizetésünk díja. El lehet ezen is gondolkodni egy kicsit.

Ami még nagyon brutális, az az autók fenntartási költsége. A biztosítás drága. Egy kis autóra is simán 70-80 euró (havonta!), csak a biztosítás. Nincs kocsim (meglepő, melósként? miből legyen?), nem értek hozzá, de tény, hogy kocsit tartani nem olcsó mulatság Ausztriában, a bérekhez képest sem. Érdekes amúgy, hogy mindenki a benzin árával szokott csattogni, de arról szinte senki nem beszél, hogy havonta fizet annyit biztosításra, mint otthon egy évben.

8 óra munka, 8 óra pihenés, 8 óra szórakozás (?)

Ez a remek zeneszám biztos nem osztrák melósoknak íródott, mivel ha 8 órát szórakoznék, akkor nagyon gyorsan elfogyna a bérem. Viszont a szórakozás is része (kéne hogy legyen) az életnek, így muszáj arról is firkálnom pár sort. Rövid leszek, mint a nőknél: baromi drága. Pontosabban éppen annyira drága, mint otthon szórakozni.

A kedvenc kiskocsmámban például 3,10 EUR egy korsó sör. Nyugodtan át lehet ezt is váltogatni forintra, mint a fizetéseket és el lehet gondolkodni. Persze lehet úgyis élni, hogy csak bebújunk a kis nyomor bérlakásunkba (már ha egyáltalán van lakásunk) és meló-evés-ivás-alvás négyest toljuk, esetleg a lakótársainkkal isszuk az olcsó bolti sört, de az embernek egyszerűen szüksége van kikapcsolódásra is. A kocsma csak egy metafora erre. Nekem ez az, másnak meg más.

Az viszont tény hogy csak nagyon szerényen tud szórakozni a melós. Úgyhogy attól is kaparom a falat, hogy állandóan hangoztatják, hogy bezzeg Nyugaton a melós is beülhet egy kávéra, enni, inni meg minden. Ja, beülhet, kéthetente egyszer. Ha amúgy is spórol mindenen. A szórakozás minden szegmense bérarányosan drágább. Egy ócska szórakozóhelyre (hozzátenném, a legolcsóbb helyekről beszélek) is 10 euró a belépő. Az italárakat inkább le se írom, mert szívbajt kap az olvasó.

Egyszóval a nyugati mesés vásárlóerő egyáltalán nem mutatkozik meg a szórakozás terén. Cinikusan úgy szoktam fogalmazni, hogy a nyugati vásárlóerő arról szól, hogy a lidlben több vackot tudsz a kosaradba szórni a béredből, mint otthon. Semmi több. Én nem vagyok hajlandó PC-ben mérni a vásárlóerőt, meg ruhákban. Nem PC-t reggelizünk, nem ruhákat iszunk. Lakásokban élünk és ételt eszünk. Ezek számítanak.

Kinek ajánlom a nyugati melós életet?

Én annak ajánlom ezt az életet, aki otthon nem képes kilépni a melós létből, mert akkor egy halvány fokkal jobban élhet. Legalábbis ha van pénzügyi fegyelme, és megfelel neki a szerény élet (= bebuszozni melóhelyre, keveset szórakozni, szerény lakásban - ez se mindenhol, az én városomban éppen kivitelezhető), akkor talán érdemes megpróbálni.

Ha viszont ezért ott kell hagyni mindent és mindenkit (a családodat, barátokat), akkor ebben már nagyon nem lennék ennyire biztos. Egy kicsit jobb megélhetésért országot váltani szerintem nem a legjobb buli. Nekem nagyon speciális helyzetem van, hogy itt élnek a szüleim is, tényleg nincs szinte senkim otthon. Ez is lehet annak az oka, hogy viszonylag jól érzem magam itt.

Meg persze én a családtagommal élek most is együtt, tudok spórolgatni, érzem, hogy van azért lenyomata a munkámnak. Az egyedüli melós, aki szinte számlától számláig él (amennyiben nem nyomorog többedmagával), az szerintem ezt nem érzi. Cserébe még magányos is. Aki viszont otthon meg tud élni, annak én nagyon nem javasolnám az országváltást.

Kilátások, jövőkép

Őszintén szólva fogalmam sincs. Nem tudom, mit hoz a holnap, vagy a holnapután. Az is lehet, hogy itt ragadok, az is hogy nem. Nem tervezgetek különösebben. Próbálom magam jól érezni, ennyi az egész. Igen, tök magányosan, 23 évesen, külföldön, barátnőről meg hasonló luxus dolgokról csak ábrándozva.

Nem jelentgetek ki semmit, nem imádom a Nyugatot, örülök, hogy meg tudok élni, ennyi az egész. Nem tervezgetek karriert, hányok az önmegvalósítástól és nem akarok uborkafára mászkálni, hogy vígan taposhassak onnan lefelé én is. Egyszerűen élvezni szeretném az életet.

Jelenleg pont ugyanazzal zárnám az írásomat, mint az első írást: 9/10es életnek érzem az életem. Nem azért, mert ez Nyugat-Európa, hanem azért, mert nincsenek nagy igényeim. A változás pedig az, hogy egyáltalán nem biztos, hogy valaha is hazamegyek."

A kommentelési szabályokról itt olvashatsz.