Sokan kértétek, hát íme Lex D'Arquebus története. Aki a „klasszikus határátkelős posztokat” szereti (már ha van ilyen), az most dörzsölheti a tenyerét, mert ez a svájci történet szerintem az: információ is van benne, ugyanakkor személyes is, és jól megírt. A képekről nem is beszélve.

„Azt, hogy miért indultam neki, nem tudnám egyértelműen megfogalmazni. Nem mondhatom, hogy volt egy hitelünk és már nem tudtuk fizetni, mert ez nem lenne igaz. Volt / van hitelünk, tudtuk is fizetni, de valahogy mégsem láttuk azt, hogy bármikor is vége lenne. Vagy láttuk, hogy mikor lesz vége, de úgy éreztük, hogy addig nem tudunk és akarunk várni.

Nem a létbizonytalanság, hanem talán az ország bizonytalansága volt az egyik tényező, valamint az, hogy ha a két hitelből az egyiket kiütnénk, akkor kábé úgy élhetnénk, ahogy azt elképzeltük akkor, amikor elindítottuk a közös életünket.

Tehát megvoltunk, egy kényelmes lakásban, született egy fiunk, és egyre inkább éreztük, hogy valahogy előbbre kéne jutni, valami tartalmat teremteni, nem pedig csak élni a világban.

Akkor már pedzegettem a feleségemnek, hogy meg kéne próbálni külföldön, hátha szerencsénk lenne és találnánk valami pozitív lehetőséget, de ez sokáig csak beszélgetés és pillanatnyi fellángolás maradt.

Alapos előkészületek

2012 végén azonban, már nem emlékszem mi volt a kiváltó ok, de az egyik ilyen felindulásomra ő is azt mondta, hogy rendben, próbáld meg. Na, ezen meglepődtem, de ha már ő is ezt mondja, akkor nézzük meg a lehetőségeket.

Mivel családdal nem ugrál úgy az ember, mint fiatalon, elkezdtük apránként megtervezni, hogy mit is kéne csináljunk. Legelőször felvázoltuk a célt, ami jelesül az egyik hitel kifizetését jelentette.

Ezután jött, hogy ahhoz, hogy ezt a célt elérjük, milyen megtakarítást kell megcélozni (egyelőre forintos összegben) havonta (1 éves időtartamra vetítve), mennyi kell megélhetési költségnek nekik, Magyarországon. Kezünkben volt egy havonkénti szükséges összeg, ami kellett ahhoz, hogy a cél megvalósítható legyen.

Következő lépésként feltérképeztük, hogy milyen országok jöhetnek szóba, így lett Anglia, Németország és feltételes módban Svájc, mivel azt hallottuk, oda nehéz bejutni.

Első lépés, Anglia: a szükséges kézben maradt összeg nehezen, de elérhető lett volna, de nagyon nagy szerencse kellett volna hozzá. Nyelvtudás meglenne, úgyhogy 1-2 pályázatot beadtam, de sehonnan sem kaptam pozitív választ. Megmondom őszintén, annyira nem is bántam, valahogy nem vágytam oda.

Németország: anyagilag szintén a határon mozog, ráadásul tisztán angoltudással nem sok lehetőség adódik, volt pár jelentkezésem, volt, ami ezen túl is jutott, de végül mindegyik elutasítás lett.

Célozzuk meg Svájcot

Svájci frank, nézzük meg Svájcot. Sok helyen olvastam, hogy nehéz bejutni az országba, viszont cserébe kellemes az adózási ráta, megfelelően magas jövedelemmel párosulva.

Utánanéztünk, hogy a szakmámmal és tapasztalatommal milyen átlagos fizetéseket lehet elérni, majd számoltunk, és jött, hogy akár sikerülhet is, ha találnék egy nekem való ajánlatot.

Megkérdeztük a bankot is, hogy ha végtörlesztenénk, akkor azt lehet-e direktben svájci frankban, vagy át kell váltani? Szerencsére magát a tőkét lehetett CHF-ben, csak a kapcsolódó költségeket nem.

Elkezdtem bőszen küldözgetni az önéletrajzomat, voltak visszajelzések is, de a siker váratott magára. Elhatároztam, hogy ha 2013. március végéig nem sikerül, akkor nem az a sorsunk, hogy elhagyjuk az országot.

Lehet naivitás, de hittem abban, hogy ha ez van megírva, akkor sikerülni fog. Ha meg nem, akkor sincs tragédia, maradunk otthon és éljük tovább az életünket. Mondanom sem kell, nem jött össze, így már nem küldözgettem pályázatokat, maximum átfutottam az érkező hírleveleket.

Fél percen belül csörgött a telefonom

Május eleje lehetett aztán, amikor érkezett egy kiírás, teljesen az én tudásomra és tapasztalatomra címezve, viszont 6 hónapos, szerződéses munka lett volna, egy fejvadász cég oldalán, amiről később kiderült, hogy munkaerő közvetítő, de ne szaladjunk ennyire előre.

Regisztráltam az oldalon, de nem emiatt, hanem hogy ha van náluk fix időtartamú, akkor előbb-utóbb lehet határozatlan idejű is. Miután megnyomtam az „elküld” gombot, fél percen belül csörgött a mobilom, svájci számról. Látták, hogy regisztráltam, és lenne itt egy ajánlatuk. Mondtam, hogy érdekel, hiszen az még nem jelent semmi elkötelezettséget.

Hétvége előtt hívott fel újra, hogy átadta a megbízó cégnek az önéletrajzom, és szeretnék, ha a következő héten megjelennék egy személyes interjún, ám az akkor munkahelyemen épp olyan időszakban voltunk, hogy nem lehetett hiányozni, emiatt kértem, hogy ha már muszáj a következő hét, akkor legyen péntek, előbb nem megy.

A repülőjegyet ők fizetik, ha felvesznek, a felét, ha a cég utasít el, és én magam, ha felvennének, de én utasítom el. Közben az lett, hogy akkor egyezzünk meg egy telefonos interjúban pénteken, ha nehézkes a kiutazás az akkori munkám miatt.

Maradt egy hónap a szervezésre

Az interjú 1.5 órán át tartott a vezérigazgatóval és a fejlesztési csoportvezetővel. Úgy éreztem, sikerült pozitív benyomást tegyek, és jól éreztem, mert a következő héten még az IT vezetővel is történt egy interjú (előző héten szabin volt), ami szintén jól sikerült.

Ennek ellenére jó nagy csend következett, de a végén már azt mondtam magamnak, mi tart ennyi ideig, és felhívtam a közvetítő céget, hogy akkor most mi a helyzet?

Az volt, hogy nagyon vacillálnak, mert nekik az lenne a legjobb, hogy ha egy héttel előbb tudnék kezdeni. Ha ez megoldható, akkor engem választanának a jelentkezők közül. Királyság, csak ha nem telefonálok, ez nem derül ki?

Osztottunk, szoroztunk a szabadsággal, felmondási idővel, és ha minden kötél szakad, akkor megoldható 1 héttel előbb a kezdés. Ehhez viszont az kellett, hogy még az adott héten szerződjünk, mert addig érthető okokból nem szerettem volna felmondani.

Csütörtök délután háromkor érkezett meg a szerződés, és volt benne egy eltérés a megbeszéltekhez képest, ami újabb megbeszéléseket igényelt, így jött ki, hogy annyira necces lett a felmondás-kezdés időpontja, hogy adott ideig mindkét munkaviszonyom megvolt.

Szóval kezemben az aláírt szerződés, van körülbelül 1 hónapunk megszervezni mindent, és kimenni.

Az első lépés: a lakás

Miután megvolt a szükséges kezdőtőke, az első, és legfontosabb volt a lakás, vagy szoba, vagy bármi, ahol meghúzhatom magam. Mondjuk a szoba, mint olyan már a végén jött, mikor már látszott, hogy a lakás teljesen esélytelen.

Mivel mindezt Magyarországról próbáltam előadni, körülbelül mindenhonnan lepattantam, azon a kitételen, hogy gyere el ekkor és ekkor megnézni a lakást. Akkor még csak olvastam róla, hogyan megy a lakásbérlet, de még nem tapasztaltam, az csak később jött.

Három hét idegbaj, és a végén már kapkodás után, sikerült az indulás előtt 1 héttel egy business home-nak nevezett helyen egy szobát találnom, amolyan munkásszálló jelleggel, de képek alapján kulturált, jó megjelenésű helynek tűnt.

Sajnos, közös zuhanyzó, meg konyhahasználat, de akkor már mindegy volt, csak legyen egy helyem, ahol alszok. Aztán jött a sokk, amit a kaució jelentett, 2000 CHF, és akkor ez még nem is kevés, ahhoz képest, hogy mennyit elkérnek amúgy egy-egy lakásnál. Létezik olyan, hogy kaució-biztosítás, de egyrészt nem mindenki fogadja el, másrészt fix szerződéssel, friss bevándorlóként nem is kötnek veled ilyet.

Megszerveztük az utazást, és július elején, megpakolva az autót, nekivágtunk a 10-12 órás útnak, életünk legnagyobb kalandjának. A legrosszabb talán az volt, amikor elbúcsúztam a fiamtól, hajnalban, úgy, hogy azt sem tudtam, biztosra, mikor jövök haza legközelebb. 4 éves volt akkor, nem tudom, mit fogott fel belőle a kis lelke.

Nehéz szívvel hagytam ott, még mindig látom, ahogy integet az ajtóban, és fogalma sem volt, hogy nem csak egy fél napra megyek el, hanem ki tudja meddig? A feleségemtől való búcsúzást még tudtam halogatni, hiszen ő elkísért az úton.

Az egészben a legnehezebb az egyedüllét és a magány. Persze, vannak körülötted emberek, de jómagam sosem voltam az a könnyen barátkozó fajta. 20-25 évesen még kaland a kollégium feeling, de családosként már másra vágyik az ember, mint bulizásra, meg ivászatra. Szerencsére internet volt a szoba árában, így rengeteg filmet és sorozatot tudtam megnézni, amikre otthon nem volt időm, vagy energiám.

Hogy milyen Zürich? Színes, de kezdjük az elején!

Mikor megérkeztem, kiraktuk a cuccaimat, és érzelmes búcsú után ott ültem egyedül a szobában. Arra gondoltam, mit keresek itt? Tényleg ezt akartam, hátrahagyni a családomat, a feleségem, a fiam?

Talán ennek az érzelmi sokknak köszönhető, hogy az általában kialakuló eufórikus állapot, hogy denagyonjó itt nálam elmaradt, vagy inkább csak lassan alakult ki.

Egyedül barangoltam a városban, és próbáltam felfedezni a környékem. Az első dolgom az volt, hogy vegyek egy ZKV bérletet (BKV után szabadon, amúgy ZVV). Szerintem az állomások 99%-ában van automata, ahol jegyet és bérletet lehet venni, ezeknek érzésre 1%-a fogad el papírpénzt. Úgyhogy első alkalommal ott tanakodtam, hogy mi legyen, mert persze érmém nem volt, ellenben magyar bankkártya igen, mert azt meg az összes elfogadja.

Vettem egy darab jegyet és elvillamosoztam az első olyan állomásra, ahol bérletet tudtam venni. Majd beutaztam a belvárosba, kicsit körülnézni, de inkább csak azt éreztem, hogy mennyivel jobb lenne mindezt hárman átélni, mint egyedül.

Fokozatosan szerettem meg

A munka négy nappal később kezdődött és ez azért sokat segített a kezdetekben, hogy van egy állandó momentum. A közvetlen kollégák nagyon barátságosak, van közöttük mindenféle náció, úgyhogy lehet gyakorolni a különböző angol akcentusokat.

A várost, és az ittlétet fokozatosan szerettem meg. Nem zavarnak egyelőre a szabályok áltat meghatározott helyzetek, bár azt látom, hogy vannak rugalmasan kezeltek is.

Hazajárni, ha nem akarsz 10-12 órát utazni, a SWISS üzemeltet közvetlen járatokat, eléggé borsos áron, vagy átszállással Bécsben, esetleg Münchenben. Bár elvetemült módon, előfordult, hogy Brüsszelen keresztül mentem, mert akkor épp az volt emberi áron.

Összességében azt kell mondjam, hogy egyelőre nem látom, hogy rossz döntés lett volna. Sokkal nyugodtabb vagyok, más dolgok foglalkoztatnak, mint eddig. Gondolom, az a rész, hogy anyagilag megérte, nem kérdés.

A kérdés az, hogy vajon a jövőre nézve, mit fog adni nekünk az ország. Most ott tartunk, hogy készülődünk, szervezzük a család kiköltözését. Lehetne az, hogy én itt, ők ott és gyűjtünk, de mi értelme a nyugati életnek, ha nincsenek velem a szeretteim?

Így kerestünk Zürichhez közel egy megfelelő lakást, és intézzük az otthoni dolgokat, hogy hamar jöjjenek ők is, és éljük át együtt, mindazt, amiből én már ízelítőt kaptam, de ez már nem az én, hanem a mi történetünk lesz.

Általános tapasztalatok

Tömegközlekedés

Ez az, ami nagyon jól működik. Igaz, jobbára csak helyi szinten használom, de kulturált, pontos. Jó esetben. Persze, előfordulnak késések, fennakadások, de olyankor az mindig ki van írva, nem csak áll az ember a megállóban. Hozzá kell szokni, hogy 99%-ban akkor megy a vonat, amikor kell. Nincs az, hogy mondjuk 08:00-kor indul, de még szaladsz rá, hátha 08:01-kor eléred. Hát nem.

A tömegközlekedési térkép zónákra van osztva, és egy-egy zónára veszel jegyet, bérletet, és onnantól azon belül bármilyen tömegközlekedési eszközt használhatsz. Vonat, busz, villamos, troli, hajó.

A jegyek 1 órára, vagy 24 órára szólnak, árban a 24 órás duplája az 1 órásnak. A jegynek egészen az utazás végéig érvényesnek kell lennie, és ha elkapnak, keményen büntetnek (bár ahogy hallottam, a budapesti büntetési tétel lassan utoléri az ittenit).

Első alkalommal 100 CHF, és regisztrálják az adataid, a következőnél még több, és talán 3 után meg kitiltanak? Ennek ellenére ritkán találkozom ellenőrrel, de olyan is volt, hogy ahány ajtaja van a villamosnak, annyian beálltak a megállóba, az összes leszállót ellenőrizték, majd a villamoson is mindenkit.

Bank

Nekem a Credit Suisse-nél van számlám, így csak arról tudok nyilatkozni. Felejtsd el a 4 órás átutalást, másnap reggel indul el a pénz, viszont aznap meg is érkezik pl. Magyarországra. Az alapból adott bankkártya debit kártya, azaz vásárlás és pénzfelvét, de nem használható online vásárlásokra.

Erre két megoldás létezik, az egyik a pre-paid kártya, amire át kell tenni pénzt, és utána használhatod. Lehet online, személyesen és telefonon rátölteni, ebből az online 1 nap, a személyes 2-3 nap, a telefonon történt töltés meg 3-4 óra, szóval nem egy gyorsreagálású csoport.

A másik a credit avagy hitelkártyák. Ez a szokásos költök róla és aztán vagy utalhatok, vagy csoportos beszedéssel leemelik az elköltött pénzt a számláról. Viszont azonnal használható bármire, a pénzfelvét viszont drága vele.

Egész barátságos az online felület, könnyen használható. Még valami, ami eszembe jutott, a debit kártya külföldi használata korlátozott, Magyarországot külön engedélyeztetnem kellett, hogy használhassam. Biztonság mindenek felett?

Mobil

Nekem Orange előfizetésem van, mert kevesebben voltak az üzletben, mikor valami számot akartam venni. Lehet, hogy intő jelnek kellett volna lennie. Egy feltöltős kártyával nyitottam, amihez 300 Mb adatforgalom tartozott.

Ez mondjuk nem havi 300, hanem egyszeri, emiatt döntöttem úgy, hogy átváltok előfizetésre, megtartván a számot. Na, ez az, ami nagyon nem ment nekik, augusztustól novemberig tartott a procedúra, hogy az átmeneti számból és az eredetiből egy előfizetést fabrikáljanak, de azért a végére csak sikerült.

Ráadásul ki sem derült, hogy mi volt a probléma, egyszer csak megoldották. A térerő hektikus, ilyen szempontból a Swisscom viszi a pálmát az elmondások szerint, cserébe magasabb havidíjak vannak.

Vásárlás

Legelőször is, nem szabad átváltani forintba. OK, ha turista vagy, persze, de ha itt élsz, akkor itt kapsz fizetést, ahhoz kell mérni, hogy mit enged meg magának az ember, és mit nem. Úgy látom, hogy körülbelül minden drágább, mint otthon, még a svájci termékek is. A húsfélék eszméletlen áron vannak, a többi úgy összességében 20%-kal több mint Magyarországon.

Rengetegen járnak át Németországba vásárolni, mi is voltunk egyszer, a paskolóban nem lehetett találni szinte egy német rendszámú autót sem. Ami ismerős, az Aldi és a Lidl, emellett svájci üzletláncok vannak, Migros, Coop és Denner.

Én mindegyikbe járok, mindenhol megvan, hogy mit keresek, mit veszek. Mondjuk meglepődtem az elején, mikor bementem a Migros-ba, hogy vegyek sört a nyári kánikulában, és nem volt. Nemhogy sör, hanem semmilyen alkohol, azt Coop vagy Dennerben lehet csak venni.

Felvágottból még nem találtam olyat, amire rárepültem volna, hogy ez mennyire finom, de még nem kóstoltam végig mindent. Az otthoni Karát (Penny – Index.hu tesztgyőztes) szalámihoz hasonló katarzist még nem sikerült átélni.

Étkezés

Ebédelni a közeli vendéglátóegységekbe szoktunk menni, itt 18-25 frank egy-egy alkalom, innivalóval. Jobbára olasz étterembe vagy pizzériába megyünk, vagy kínaiba, esetleg indiaiba. Egyszer próbáltam egy svájci éttermet, de nem volt túl szimpatikus és még drága is volt.

A Migros és a Coop üzemeltet kifőzdét vagy éttermet, itt olcsóbban is meg lehet úszni, de nem szoktunk járni. Nagy néha, amikor junk / fast foodra vagyok éhes, akkor eszek egy olcsó menüt a Migrosban, vagy a szinte mindenhol jelen levő török kebabost látogatom meg. Gyrossal még nem találkoztam, inkább a törökök vannak.

És mindenhol a fehér kolbászt nyomatják, nem tudják, mi a jó. Mikor hozok otthonról magyar kolbászt, totál meg vannak őrülve, a spanyolok két pofára eszik.

Minden egyéb ömlesztve

Fodrász

30 frank egy mosás-vágás, és még nem sikerült nem törökhöz mennem, nagyon sokan fodrászok, akik itt élnek.

Lakhatás

Eddig két helyen laktam, az egyik egy munkásszálló volt, ugródeszkának megfelelő, cserébe drága, viszont látatlanban nem sok variáció volt. Addig kibírható, amíg az ember nem talál egy lakást, vagy, mint esetemben, nem kap egy végleges szerződést, és kiköltözteti a családot. A mostani már egy családnak megfelelő méretű lakás, egyelőre egyedül vagyok benne, de ez hamarosan megváltozik.

A keresés folyamata, hogy kinézel hirdetést, aztán felveszed a kapcsolatot a hirdetővel. Akkor kapsz egy időpontot, vagy egy másik kontaktot, akinél kérhetsz időpontot, hogy mikor lehet menni megnézni a lakást. Ha tetszik, akkor pályázni kell egy űrlapon, és ha szimpatikus vagy (néha nem találkozol a döntéshozóval, mert akinél megnézed a lakást az az aktuális bérlő), akkor megkapod.

Na most, sok helyen van olyan, hogy benne van apróbetűben, hogy ha a tiéd a lakás, de mégsem kell, akkor adminisztrációs költséget kell fizetni (100+ CHF). Tehát vagy rászánod a pénzt az ilyen esetekre, vagy jól elhúzod a keresést, mert egyszerre csak egy jelentkezést adsz be és vársz. Közben lehet, hogy elvisznek lakásokat emiatt, mert nem pályázol, amíg nem válaszolnak. Mi az utóbbit jártuk végig, mert nem hajtott a tatár, hogy adott időre kellett lakást találni.

Autóbérlés

Van közösségi autóbérlés, előre le lehet foglalni adott kategóriájú autót, és jellemzően vasútállomások környékén fel lehet venni, majd letenni, bizonyos fair szabályok mellett. Hasznos, mivel a parkolás kardinális kérdés Zürichben, sokaknak pont emiatt nincs autója, hanem a közösségit használja, amikor szüksége van rá.

Szabadidő

Kirándulni mindig van lehetőség, túrázni, bár én ritkán, vagy egyáltalán nem szoktam. Péntek-szombat szabad asztalt találni valamilyen beülős helyen elég nagy kihívást tud jelenteni, ahol lehet, érdemes előre asztalt foglalni.

Ami nagyon idegesítő, hogy a moziban mindig van szünet a film közben. Néha jelenet közepén szakítják meg, mert ott a fele, vagy nem tudom, mi a szempont. Szerintem minden filmet lehet nézni angolul, német és francia felirattal.

Jó időben szeretnek piknikezni, tóparton, parkokban, erdőben. Sok helyen kiépített grill helyek várják az embereket, csak a hozzávalókat kell vinni és máris lehet sütögetni.

Nagyon használható kerékpárút-hálózat van, sokat bicikliznek, görkorcsolyáznak, és van is hova menni, nagyon szép helyekre juthat el így is az utazó.

Emberek

Akikkel találkoztam, azok kedvesek, segítőkészek. Egy-két kivételtől eltekintve, mindig próbálnak megérteni, ha valamit próbálok németül makogni (még mindig nem beszélem). Talán azért, mert nagyon sok a bevándorló (erről volt ugye a népszavazás is). Innen jut eszembe, hogy most arról szavaznak, hogy vegyenek-e Gripeneket vagy ne.

Mi lehet még érdekes?

Kellemes itt élni, de persze itt sem kolbászból van a kerítés. A munkaidő heti 42 óra, azaz napi 8 óra és 24 perc. Ebből a 24 perc a kötelező pihenőidő. Nem tudom, máshol hogy van, de itt figyelnek is rá, ha túl sok plusz órát generálok, akkor szólnak, hogy ki kéne venni.

Árnyalja a képet, hogy a jelenléti ívet saját magunk töltjük, szóval annyit írsz be, amennyit gondolsz. Munkakezdés, törzsidő nincs előírva, jössz-mész, amikor gondolod, kirívó esetben szólok a főnöknek, hogy mondjuk csak 4 órát leszek, mert délben megy a gépem, vagy ilyesmi. Rugalmasak, nyitottak, és ha van valami bajod, próbálnak segíteni.

Hamarosan már mindezt családostul fogjuk átélni, úgyhogy új tapasztalatokkal leszünk gazdagabbak, és másfélék is lesznek, köszönhetően, hogy az életstílus megváltozik. Kíváncsi vagyok, milyen lesz az óvoda a fiamnak, hogy fogja megtanulni a nyelvet, jól fogja-e érezni magát. Ez azonban már egy következő poszt lesz.”

A kommentelési szabályokról itt olvashatsz.