oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2014. június 01. 06:44,  Az élvezetek napja 379 komment

2014. június 01. 06:44 Határátkelő

Az élvezetek napja

No, akkor a tegnapi ünneplés után „business as usual”, azaz ha vasárnap, akkor jöjjenek a blogajánlók! Ma az élvezetekre koncentrálunk, úgyhogy elmegyünk egy udmurti modellversenyre, sétálunk egy jó nagyot Új-Zélandon, majd az emígyen támadt éhségünket kínai grillezett kajával verjük el.

udmurt cím.JPG

Kezdjük a modellversennyel, amiről a Káma-túra blog (mi más…) számolt be. Miután Európa nyugati feléből ez igencsak egzotikus látvány, nem csak szövegben, hanem két fotón (ezek közül az egyik a poszt nyitóképe) is ízelítőt kaptok.

„A modellverseny azzal kezdődött, hogy a modellek bemutatták a saját járásukra, falujukra jellemző udmurt népviseletet. Miután megismerkedtünk a modellekkel, elkezdődött a divatbemutató, ahol különböző ruhatervezők kollekcióit vonultatták fel a lányok. Voltak olyan ruhák, amelyeket már láttunk korábban, más bemutatón, de a zöme azért a számunkra is újdonság volt.

Egy-egy kollekció felvonultatása után a műsorvezetők mindig megszólaltatták a tervezőt is, hogy mondjon néhány gondolatot a ruhákról, de nagy meglepetésünkre több dizájnerből is alig lehetett kihúzni pár szót, ami pedig az oroszországiakra általában nem jellemző.

A felvonuló lányok közül egyébként nem mind volt versenyben az idei díjért. A modellügynökség pár éve működik, és tavaly már rendeztek egy ilyen versenyt az első „évfolyamnak”. Ők most csak „sima” manökenekként vettek részt az eseményen, az első helyért csak a másodévesek versengtek.

udmurt cikk.JPG

Mint ahogy azt a díjkiosztó alatt az egyszemélyes zsűritől, Daralitől – aki egyébként ennek az egész ügynökségnek a kitalálója és működtetője – megtudtuk, nem a modellek szépsége számított a díj odaítélésekor, hanem az elmúlt egy évben elvégzett munka és az elsajátított tudás. (...)

Amit viszont mindenképp jó volt látni, hogy a lányok nem olyan ijesztően soványak voltak, mint a nagy, híres kifutókon, hanem kellemes arányokkal rendelkeztek.”

Eddig tehát a rövid részlet a posztból, amiben persze jó sok képet is láthattok, szerintem feltétlenül érdemes kattintani, mégpedig ide!

Belvárosi séta

Irány akkor a világ másik fele, Új-Zéland, ahonnan szívesen olvasom mindig Klári írásait Az új álom című blogról. Legutóbb egy sétát örökített meg jó sok képben, ezek közül választottam most egyet.

Új-Zéland_1.JPG

„A felhők jönnek-mennek. Ma napsütésre ébredtünk. Olyan szép idő volt ma, annak ellenére, hogy fújt a szél, hogy arra gondoltunk bemegyünk a városba piacolni és sétálni.”

Egészen elképesztő, hogy Új-Zélandon télen is ilyen szép idő van és zöldellnek a fák, ha még több képet szeretnétek látni, akkor kattintsatok ide!

Minőségi kaja lepukkant helyeken

Végezetül irány Kína, ahol (egészen pontosan Xianningban) írja rendkívül lelkesen nagyon jó blogját Veve. Ezúttal arról, hogy mit lehet enni, ha az ember hirtelen megéhezik és egy utcai grillezőre szorul.

Kína kaja.jpg„Nyugati mércével rendkívül lepukkadt helyek, de az étkek minőségéből ez nem von le semmit.

Már eleve nyársra húzott, általában hűtőpultban tárolt dolgokból választhat az éhező, az összeválogatott jóságokat aztán gyorsan el is készítik az erre szakosodott vendéglátók.

A fém- vagy fapálcákon zöldségek (ou, vagyis lótuszgyökér, krumpli, gomba, babcsíra, hagyma, stb.), tengeri bizbaszok (tintahal, polip, hal, kagyló) vagy húsfélék (főleg csirke, szárny, láb, de kis saslikra emlékeztető disznóhúsnyársak is) sorakoznak, amiket aztán az izzó szén felett pirítanak kellemesre.

Az árak rendkívül barátiak. Egy-egy tétel 1-4 yuan között mozog, utóbbiért már tintahal jár.”

Az eredeti posztban akad még kép (egyik-másik felettébb elgondolkodtató, hogy visszafogott legyek), szóval érdemes ide kattintani.

Mielőtt átadnám nektek a szót, szeretnék egy változásról beszámolni. Miután a tegnapi kommentek során úgy vettem észre, páran nem értenek a szép szóból, ezért úgy döntöttem, mostantól annyiban változik a rendszer, hogy akiről úgy ítélem meg, valamelyik kommentjével megsérti a felállított szabályokat, azt egy figyelmeztetés után leveszem a listáról. Utána is kommentelhet, de csak előszűrés után. Eddig az volt az alapelvem, hogy gyakorlatilag mindenki felkerülhet a listára, aki nem bizonyítja az ellenkezőjét. Aki felkerült a Prémium Kommentelők listájára, az vállalta a normális kommentelést. Ha nem tudja betartani, akkor lekerül a listáról.

A kommentelési szabályokról itt olvashatsz.

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: blogajánló Oroszország Kína Új-Zéland

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr406240984

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

33621 2014.06.01. 21:14:04

@Muscari: Vagy esetleg túrós kakaós palacsinta is lehet. Vagy rakott diós lekváros, pudingos.

Határátkelő 2014.06.01. 21:14:35

@Imre apó: Igény van, és lehet több poszt is! :)

blackhairlady 2014.06.01. 21:27:53

@svájci sapka (ch): Az biztos, hogy itt nalunk az iskolakban enni lehetne a padlorol, minden a megfelelo helyen tarolva, a mosogatasnal pontosan vezetni kell a mosogato hofokat orankent, a husok belso homersekletet merni kell sutes, fozes utan es tarolaskor is, ha kisebb akkor tovabb sutni, illetve ha tarolaskor jobban kihult akkor kidobni. Az ellenorzes szinte heti rendszeressegu. Itt biztos nem kap a gyarek gyomorrontast:)

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2014.06.01. 21:30:24

@Rebarbaraa:
Amikor most kezdtem még 89 voltam.
A fénykoromban (amikor a nick is keletkezett) 102kg-val mérlegeltem... 173 "magas" vagyok :)

Szerintem is fontos a fokozattoság, nekem is elszállt volna az agyam, ha rögtön heti 6 edzéssel kezdek. De így, 2-3-4-5-tel tartható volt. Most pedig hiányzik, ha 2 napig nem csinálok semmit.

@**mimi**:
:D

33621 2014.06.01. 21:31:18

Tisztelt kommentelő társaim!

Ha már kajáról van szó. A múltkoriban volt szó itt a jól kenhető vajról és akkor sokan a Lurpak márkájút ajánlották ha jól rémlik. Azt hittem azt csak Nyugaton lehet kapni, de ma meglepetésemre a Tescoban találtan is vagy négy féle változatban. Vettem is egy 200g-os csomaggal 645Ft-ért. Jól választottam? A kinti árhoz képest ez olcsó, drága, vagy ugyanannyi! Várom válaszotokat!

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2014.06.01. 21:31:33

@Der echte Weinachtsmann:
Elvileg kell, de úgy látom, hogy levágta a blogmotor az elejéről.

A legalsót (direkt link a képphez).

Rebarbaraa 2014.06.01. 21:38:49

@Kövérmadár [swe]: 173 cm-hez a kovetkezokeppen kell szamitani a sulyt: magassag-100+/-5% (30 eves kor felett. mert akkor megvaltozik a szervezet, hajlamosabb a hizasra az is aki egyebkent nem) Szoval neked 70-75 kozott van az idealis. (csontozat is beleszamit. es a 70kg a very fitt kategorianak szamit)
Szoval szerintem mar nem igen kell fogynod. Ha ezt tartod is popec.

Chamroe 2014.06.01. 21:39:12

@33621: én itthon szoktam venni ezt a márkát. Ízre nagyon bejön, bár épp itt hívták fel a figyelmemet, hogy csak kb 80%-a a vaj, a többi valami növényi cucc, a kenhetőségért.

Ennike (DK) 2014.06.01. 21:39:33

@33621: itt 15-18 korona, szamolj 40 koronaval

Don Kartasch [Warwickshire, UK] 2014.06.01. 21:40:57

@33621: Azt hiszem én voltam a ludas ezügyben mert én vagyok itt a helyi Lurpak nagykövet. :D

www.mysupermarket.co.uk/shelves/Butter_And_Spreads_in_ASDA.html?_fbr=Lurpak

UK-ban 250 grammos kiszerelés van £1.7-ért akció nélkül, ami most 632 Ft. Szóval annyi a külöbség, hogy az itteniben 50 grammal több van, nem nagy differencia.

Der echte Weihnachtsmann 2014.06.01. 21:41:21

@33621: mondjuk ezt a lurpakot nem ismerem nalunk itt a kaergardent szoktuk venni. Rendes van ize van csak van belekeverve egy kis repceolaj a kenhetoseg vegett. Na ez ha akcio van €1,39 ha nincs €1,89. Ehhez kepest kicsit soknak tunik a 645 Huf. De mondom, ezt a lurpakot nem ismerem csak gondolom hogy hasonlo cucc.

Muscari 2014.06.01. 21:43:46

@NorthPier: en a Crepe Suzette-t szeretem nagyon, az narancslevel van, de nem megtoltve, hanem negyedbe hajtva uszik benne es talalaskor flambirozzak Grand Marnier-val. Hat az valami mennyei.

Ha valaki nyaron esetleg a horvatorszagi Murterben jar, a regi varos- (inkabb falu, mert gyakorlatilag egy utca) reszben van egy kis etterem, ahol istenien csinaljak.

Der echte Weihnachtsmann 2014.06.01. 21:49:39

@33621: de most eszmelek fel. 645 Ft? A tobbi van is ilyesmi szinten mozog? Akkor Ott nagyon elszabadultak az arak. Latszik hogy ket eve nem voltam.

Muscari 2014.06.01. 21:50:32

@NorthPier: hm, ez nagyon jol hangzik. En mindig vajjal sutom a palacsinat, sokkal fimomabb.

Anyosom pedig elesztot is tesz bele, igy kicsit vastagabb, lukacsos lesz a tesztaja. ismeri igy valaki?

@Don Kartasch [Warwickshire, UK]: a Lurpak nagyon finom, de nekem most Countrylife van, szinten kenheto valtozat es az is jo.

Muscari 2014.06.01. 21:53:18

@Chamroe: igen, olajat adnak hozza, attol lesz kenheto. Na de meg mindig sokkal jobb, mint a margarin, mert mindketto termeszetes anyag es transzzsir se nagyon van benne.
Ez utobbi nagyon egeszsegtelen, sajnos a margarin gyartasakor keletkezik belole egy adag.

Chamroe 2014.06.01. 21:54:35

@Don Kartasch [Warwickshire, UK]: khm.. Uk-ban te, Mo-n meg én, ok?
A jutalékot meg felezzük :-)

Muscari 2014.06.01. 21:56:21

@33621: sajnos sokkal dragabb, mint itt Angliaban. Fel kilos kiszerelesben ket fontert lehet venni, ha kifogja az ember, de rendszeresen van olyan, hogy ket db ot font. Akkor is 925 Ft-ra jon ki a fel kilo.

blackhairlady 2014.06.01. 21:58:13

@rezsöatya: Akkor en is elmondom a magamaet:)
Hagymas krumplisalata sortesztas csirkemellel, illetve rakottkrumli, a ferjemnek a jol megerdemelt T-bone steak:)
Sutottem epres pitet tegnap, illetve mazsa szamra esszuk a sargadinnyet, olyan edes mint a mez, nem tudunk betelni vele.

Don Kartasch [Warwickshire, UK] 2014.06.01. 22:07:29

@Chamroe: Rendben. Lurpakos kocsit felvéltva használjuk?

@Muscari: Mi Kerrygoldot szoktunk még venni. Az is nagyon jó. :)

@morsels: Ma chipotle pácos csirke virgácsok voltak ebédre salátával:

www.epicurious.com/recipes/food/views/Spicy-Chipotle-Grilled-Chicken-235349

Eddig messze a legjobb pác, amit valaha csináltam. Köszi mégegyszer a chipotle tippet, szerintem viszek belőle haza is a családnak! ;)

Muscari 2014.06.01. 22:12:33

@blackhair-lady: en csak sertesorkolt-feleseget csinaltam nokedlivel. Azert csk feleseg, mert kicsit maskepp fuszereztem, egykeves fustolt pirospaprika melle jocskan adagoltam gyombert es kurkumat.

Ez utobbi ferjem kedvenc fuszere, szinte mindenbe tesz, ezert minden csupa sarga. Megfogta mar a konyhapultot, a konyharuhakat, meg a muanyag kiszedo kanalat is.

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2014.06.01. 22:15:22

@Rebarbaraa:
Igyekszem tartani.
Most kezdtem a testéptést, az a terv, hogy 9-10 hónap tömegelés, utána 3 hónap diéta, hogy elveszítsem a feleslegesen lerakódott zsírt. Majd újra 9-10 hónap tömegelés és így tovább. 3-5 év alatt szeretnék így elérni egy viszonylat sportos testalkatot, a minimálisan szükséges testzsír%-kal (mondjuk 10-12%).
Meglátjuk, mit dobott a genetika :)

@Don Kartasch [Warwickshire, UK]:
Múltkor írtad, hogy a vajat nem a hűtőben tartjátok nyáron. Kell hozzá speciális tartó, hogy ne avasodjon meg a konyhában?

Quercus a favágó 2014.06.01. 22:19:22

@Muscari:

Már van itthon is érvényes kormányrendelet, amely előírja, hogy a forgalomba hozott élelmiszerekben az összes zsírtartalom 2%-a lehet transzzsír. Ha jól emlékszem 2015 februárig kell legkésőbb eleget tenni a jogszabályi előírásoknak.

33621 2014.06.01. 22:22:51

Mindenkinek köszönet a válaszért!

Don Kartasch [Warwickshire, UK] 2014.06.01. 22:23:33

@Muscari: Inkább szósznak mondanám. Chilli alapú, fűszeres, sűrű pikáns massza (van belőle kicsit csípős meg nagyon csípős is több fokozatban). Nagyon finom húsokra kenve sütés előtt.

@Kövérmadár [swe]: Nem, kinn van a dobozában a konyhapulton. Soha nem lett még semmi baja.

Chamroe 2014.06.01. 22:23:45

@Don Kartasch [Warwickshire, UK]: nagyvonalú leszek, maradhat nálad, a győri tömegközlekedés szuper jó :-)

Muscari 2014.06.01. 22:37:21

@Der echte Weinachtsmann: igen, smoked paprika nevre hallgat. Gallyra fustolt ize van, a multkor a lanyom sutott csirket es fokhagymaval meg ezzel fuszerezte meg. Total kolbasz ize lett :-)

@QUERCUS(a favágó): igen, hallottam rola. Ez is modern korunk velejaroja, a sokszorosan feldolgozott mukajakban gyakran elofordul.

Chamroe 2014.06.01. 22:37:37

@Muscari: margarint már vagy 10 éve nem vettem, a fiam is csak az oviban találkozik vele, sajnos...
A sütiket is vajjal sütöm, sokkal finomabbak.

Der echte Weihnachtsmann 2014.06.01. 22:44:18

@Muscari: az tuti jo izu fuszer. Na megnezem nalunk van e ilyen.
Sose hallottam eddig rola
Koszi

blackhairlady 2014.06.01. 22:46:35

@Muscari: En csutortokon indulok, penteken erek haza. Kivancsi leszek az uj benyomasokra. Pont egy eve voltam otthon utoljara, a 4 ev alatt miota kikoltoztunk, 4x voltam. Mind a negyszer mas erzelmek jottek elo.
Azert jo erzes, hogy a nagyon kedves ismeroseim mar elkezdtek erdeklodni, hogy mikor megyek az iden:)
A 4-es metrot en is ki akarom probalni, a kepeket lattam a megallokrol, nekem tetszettek. Nema nagyon hianyzik semmi kaja, itt mindent megfozok amit otthon szerettunk, talan a hekk a Balatonon es az unokabatyam ettermeben a halaszle, es a piacon a veres-majas hurka amit nem hagyhatok ki. Ja es a gyerekem a Turo rudit:)) Elnezest az erzekenyektol, de o imadja, es hianyzik neki:)))))))

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2014.06.01. 22:46:50

Segitseget kernek: kenyelembutorhaz.hu/kepek/szekreny/divian/daniela/daniela1.jpg
ilyen jellegu butort UK-ben hol talalok? Mar keresztul-kasul turtama netet, nulla eredmennyel.

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2014.06.01. 22:55:54

@Don Kartasch [Warwickshire, UK]:
Tehat dobozos :)
Itt eddig csak foliasat lattam. Ami dobozban volt az mind margarin vagy valami keverek.

**mimi** 2014.06.01. 22:56:56

@blackhair-lady: és Muscari
nagyon érdekelne engem is , hogy milyen érzéseitek vannak amikor Mo-n jártok....

Papagály (törölt) 2014.06.01. 22:57:21

@blackhair-lady:
"Így készíts finom túrórudi házilag!"
twice.hu/receptek/igy-keszits-finom-turorudi-hazilag

(de máshogy képezd a tárgyesetet ;) )

SzZoole 2014.06.01. 22:59:45

@tildy[UK]: ilyet szerintem sehol,itt nem nagyon jellemzo az ilyen fajta butor,de Golders Greenben van egy asztalos baratom a kep alapjan es a meretek ismereteben biztos vagyok benne,hogy meg tudja neked csinalni,ha erdekel.

blackhairlady 2014.06.01. 23:03:44

@diggerdriver: Sikerult elvinni oket valami klassz varba vagy haonlo helyre?

blackhairlady 2014.06.01. 23:06:08

@QUERCUS(a favágó): Nekem mindket anyosom fantasztikus asszony. A magyarorszagi exanyos a masodik akit meglatogatok amikor haza megyek. Az itteni csak mostoha es az apos sem el mar, de meg mindig latogatjuk egymast. szerencses vagyok ilyen szempontbol.

nyuszigonosz 2014.06.01. 23:07:31

@Der echte Weinachtsmann: www.gewuerze-der-welt.net/Paprika/Geraeuchertes-Paprikapulver-La-Vera-edelsuess

Létezik és így - vagy hasonlóan- néz ki.
Lényegében a neve a fontos, és azszerint lehet keresni, akár az Amazonon vagy üzletben.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2014.06.01. 23:07:37

@Zoole[uk]: hat szerintem ebbol valoszinuleg csinaltatas lesz, igencsak.
Amiket eddig talaltam az mind tul modern nekem, es tul szogletes.

kenyelembutorhaz.hu/elemes_szekrenyek_szekrenysorok_daniela.html a meretek itt vannak, egy arajanlatot megkoszonnek ra. (a jobboldani nyitott kis konyvespolc es keskeny ruhasszekreny nem kellene )
Orok halam!

SzZoole 2014.06.01. 23:08:48

A tegnapi nap leggjobb sztorija b.petya muvesz ur hazasagi tortenete volt,nekem.
Rendkivul meg ihletet es mivel a mai nap volt a 18.hazasagi evfordulonk a nejemel ezert felkerestuk Rezsoatyat a Temze parti kisvarosaban es meg kertuk hogy a Temze parton adjon ossze minket ujra es O megtette.Ezutal is szeretnem neki ujra megkoszoni:)))

nyuszigonosz 2014.06.01. 23:09:13

@blackhair-lady: Mélt megkaptam, köszönöm.

Nagyon jó utat majd.

**mimi** 2014.06.01. 23:11:30

@Zoole[uk]:
de kedves történet:))
Gratulálok nektek! :))))

SzZoole 2014.06.01. 23:12:06

@tildy[UK]: megkerdezem neked,de ha gondolod egyut is elmehetunk es szemelyesen is elmondhatod az igenyed,nekem barmikor jo.

SzZoole 2014.06.01. 23:15:46

@Kövérmadár [swe]: koszi:)))
A 20.evfordulot a hires Gretna Green-be terveztuk:)))

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2014.06.01. 23:17:05

@Zoole[uk]: akar, az is szuper lenne nekem. Irok privatot hamarosan ezzel kapcsolatban, de most kicsit pilledek, ma meloztam itthon.

Belefaradtam, hogy nincs semmi inyemre valo butor errefele.

blackhairlady 2014.06.01. 23:17:33

@**mimi**: Majd talan megirom:) (Ez nem igeret volt, nem lehet behajtani rajtam:))))

blackhairlady 2014.06.01. 23:19:10

@Papagály: Csinaltam en mar sok recept alapjan, de a gyermekem szerint a pottyos az igazi, abbol is amiben gyumolcs toltelek van:)
Persze elfogyott a hazi is, de ha mar otthon leszxunk tuti ezen fog elni, meg sajtlin meg pick parizsin, es kiskiflin. Nem kell miatta halalra foznom magam:DDD

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2014.06.01. 23:21:06

@blackhair-lady:
Huu, a sajtli nagyon baro! Hianyzik a virsli Svedorszagban... de azert tulelem :)

Világpolgár2012 2014.06.01. 23:23:03

@Don Kartasch [Warwickshire, UK]:
Van egy jó mexikói csirke receptem, amiben chipotle chilli van, tortillába lehet tölteni. Ha érdekel, elküldhetem.

blackhairlady 2014.06.01. 23:26:35

@Kövérmadár [swe]: O is tul eli, csak most, hogy kozeleg az ido, szoba kerulnek az otthonrol hianyzo kajak, igy kerultek ezek is elo:)
Itt tudnek venni egyebkent roppanos virslit ami hasonlit a sajtlihoz es a fustlihez, csak sajnos nemet import es dragabb mintha belszint vennek:( Azert neha megengedjuk magunknak:)

SzZoole 2014.06.01. 23:35:51

@Kövérmadár [swe]: nem tudod mirol hires Gretna Green?
Google a baratod:)))

Világpolgár2012 2014.06.01. 23:46:56

@blackhair-lady:
Tudom, hogy sok recept van, főleg az USA-ban, de én szeretem a jól bevált, már kipróbált recepteket :) Mindig változtatok a recepteken, főleg, ha nem minden belevelót lehet egyszerűen beszerezni, de gondolom ezzel nem vagyok egyedül. Most már hónapok óta 'cochinita pibil'-t akarok csinálni, de csak Londonban lehet achiote paste-et kapni. Majd az internetről kell rendelnem, hacsak nem rászánok egy napot egy londoni bevásárló túrára.

Taxomükke (UK) 2014.06.01. 23:50:01

@Chang Yai: "nemtom, hogyan élték túl a gyarmatosítók ezt az éghajlatot hűtők nélkül annó."
Nem élte túl egy sem, már mind halottak.

rezsöatya 2014.06.02. 00:26:37

@NorthPier: Oaklands markajelu, British White Potatoes. Ez volt a zsakra irva. 7.5 kg £ 2.99-ert.
Igen, itt minden vizes...:-)))
A fozovizet leontom, igy is marad annyi viztartalma, hogy keves liszttel elkeverve pont jo allagu lesz. Akinek vittem belole (szinten hataratkelos), megdicserte, hogy az o anyukaja is pont ilyenre kesziti... (kell ennel tobb?) :-)))

rezsöatya 2014.06.02. 00:28:43

@Zoole[uk]: te meg itt hulyeskedsz, a "keson jovoknek" meg magyarazkodhatom, hogy nem vagyok csuhas...! :-))))

rezsöatya 2014.06.02. 00:32:34

@tildy[UK]: miert akarsz magyar szekrenysort az UK-ban? Ezt mar egy korabbi posztnal is felvetetted, akkor sem ertettem... amugy ,ha ragaszkodsz hozza, szerintem megoldhato a kiszallitasa Mo-rol. Gondolom, lapraszerelt allapotban arusitjak ugyis...

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2014.06.02. 01:01:27

@rezsöatya: nem MAGYART akarok, hanem mint már korábban is írtam, ragaszkodom bizonyos dolgokhoz, bizonyos formavilághoz.

Teszek rá, ha épp a lengyeleknél találok hasonlót. Jó lesz akkor az is.

Nekem a szögletes "ikeás" vonalak nem jönnek be, nem az én világom. Ez a formavilág jön be, akár magyar, akár nem.

Erre két megoldás van:
Vagy elfogadom, és bámulom majd évekig a lakásomban amit itt lehet kapni, vagy olyat szerzek, ami talán tetszik is.

Utóbbi jobb opciónak tűnik, hm?

Kiszállítás megoldható, persze (a matracom is otthonról van ) de te talán nem nézzek szét első körben a környezetedben?

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2014.06.02. 01:06:25

@tildy[UK]: környezetemben, na.

Személyes vélemény: nekem nagyon nem jönnek be az itteni bútorok , mármint ami emberi áron (max 600-1000 font per nappali szett) vannak.

Ha röviden és velősen akarnél fogalmazni, akkor nekem ocsmányak, de mivel polkorrekt szeretnék lenni és senkit sem túlságosan megbántani, ezért akit sértene , maradjon a "nekem nem jön be" verziónál.

rezsöatya 2014.06.02. 01:06:39

@tildy[UK]: el nem tudom kepzelni, hogy itt ne talalnal olyat, ami tetszik Neked...
(mondjuk nokedliszaggato tenyleg nincs...! :-))))) )

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2014.06.02. 01:23:43

@rezsöatya: Eddig még nem sikerült találni. Már jó 1 éve keresek. Már amikor épp rámjön a kereshetnék.

blackhairlady 2014.06.02. 02:49:21

@Világpolgár2012: Bevallom oszinten, meg kellett neznem a googleben a kaja es a hozzavalo krem kepet, nem hallottam meg rola. De nagyon jol nez ki, biztosan nagyon finom is.
A levelben sutesrol most eszembe jutott, hogy a heten kene csinalnom Tamalest, mar reg volt.

blackhairlady 2014.06.02. 02:58:20

@tildy[UK]: http://www.wharfside.co.uk/living-room-furniture/detail/arch-top-wall-unit-cda\
Egy kicsit hasonlit ra, nem?

Világpolgár2012 2014.06.02. 03:44:27

@blackhair-lady:
Banánlevelet azért nem szerzek be, bár az internetről valószínűleg azt is lehetne :) A malac sem hiszem, hogy szopós lesz, bár azt már tudom, hogy hol lehet találni. Hetekig hívogattam és felkerestem egy csomó hentest, amíg találtam egyet, aki be tudja szerezni és nem nézett hülyének :)

Világpolgár2012 2014.06.02. 03:51:41

@blackhair-lady: @tildy[UK]:
Ha hiszed, ha nem, én is ezt találtam :) Csak éppen nem találtam meg a UK distributor-t! Itt az eredeti dán honlap:

dyrlund.com/living-room

Ezt is átnéztem, de itt is szinte csak nagyon modern elemek vannak, bár itt találtam a dán céget:

www.archiexpo.com/architecture-design-manufacturer/living-room-wall-unit-4275.html

blackhairlady 2014.06.02. 04:55:32

@Világpolgár2012: Mit meg nem teszel egy kajaert:)

En sem talalom a forgalmazot, pedig akkor dobta ki a talalatot amikor UK-t irtam a keresobe.

Morgo1229 2014.06.02. 06:57:55

@Muscari: en mar jartam Murterben. Nagyon jo emlek. Emlkszem autoval mentunk strandolni. Igy sajat partszakasz jutott. Kozel s tavol sehol egy lelek. Te mikor voltal ? en kb 15 eve... Aztan ugye azota mar majdnem murder lett a gyerekem apjaval. :-)

Morgo1229 2014.06.02. 07:10:58

@Muscari: es Te mar meg is jottel Ma.o-rol? Persze, hogy beszamolok a Beagelrol. Miley lesz allitolag a neve. Na hagyjuk ki is o. Bar a zene nem rossz nem ertem mi francnak kell meztelenkedni allandoan. Megszulettek a kutyak. 3 fiu 3 lany. Hazaugrok en is egy napra hogy a gyereket hazavigyem, mert lesz 1 het szunet. Aztan majd a nagyi visszahozza. Gondoltam ne itt aszalodjon inkabb o is egyen cseresznyet :-) Akkor negnezzuk a kutyat is. Koszi az erdeklodest !

SzZoole 2014.06.02. 08:41:32

@rezsöatya: most ezt miert kellet fel rakni,mindenki rajtunk fog nevetni:)))

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2014.06.02. 09:37:32

@blackhair-lady: Egy picit:) Mindenesetre amit vilagpolgar linkelt meg amit te is, ott van pár, ami kis kompromiszummal rendben van:)

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2014.06.02. 09:38:21

@Világpolgár2012: http://dyrlund.com/•-w_1250_1250-2_1250-3_9256s_9256e_8312_k1-wand_buche-1 ez így ahogy van jöhet is:D

blackhairlady 2014.06.02. 13:54:44

@tildy[UK]: Akkor sikeres volt az ejszakai keresgelesunk Vilagpolgarral?:))

Világpolgár2012 2014.06.02. 14:36:03

@tildy[UK]: @blackhair-lady:

Na, a végén nekem kell megvennem a szekrénysort, mert ma reggel már kaptam is egy e-mailt a UK forgalmazótól :) Egyébként a Wharfside az, akiket Blackhair lady talált :)

Tildy, írok privátot, megpróbálom átküldeni az e-mailt.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2014.06.02. 14:48:56

@blackhair-lady: Bizonyam! azt az oldalt nem is neztem, nem tudtam van UK storejuk is:)
@Világpolgár2012: Nagyon koszonom :)

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2014.06.02. 14:50:18

Marmint na a dan oldalon nem neztem. Meg is van, ami nekem kell, orok hala mindkettotoknek:

www.wharfside.co.uk/living-room-furniture/detail/solid-wood-wall-units-cdk2

DieNanny CH 2014.06.02. 17:48:31

@Zoole[uk]:

Gratulálok! Most megint meghatódtam... :-)

bpetya75 2014.06.02. 17:55:52

@Zoole[uk]:

Basszus! Erről majdnem lemaradtam. Nanny érdeme, hogy mégsem.

Gratulálok! :-DDDD

blackhairlady 2014.06.02. 22:33:04

@tildy[UK]: Orulok, hogy segithettunk:) Tulajdonkeppen ugyan az amit szerettel volna (es pont olyan amilyen nekem volt otthon:) csak nincs lekerekitve. Nekem is tetszik:)

blackhairlady 2014.06.02. 22:34:18

@Világpolgár2012: En nem kaptam toluk e-mailt, ezek szerint te kivaltsagos vagy:)))))

Világpolgár2012 2014.06.02. 23:27:56

@blackhair-lady:
Ez úgy történt, hogy az ArchiExpo-ra regisztrálva vagyok, mert haszos az építőiparban tanulóknak/dolgozóknak, bár nem bútorokat szoktam nézni. Tegnap gondolotam, hogy megnézem ott is a szekrénysort Tildynek, ha már a hagyomás boltok nem jöttek be neki. A forgalmazókat csak regisztrálva lehet megnézni. Annyit csináltam, hogy rákattintottam a dán cég forgalmazóira, bejelöltem Londont, a honlapon azonban nem mutatott egy céget sem Angliában. Ma reggel viszont jöttek az e-mailek. Az ArchiExpo küldött e-mailt a dán cégnek, dán cég küldött e-mailt a londoni forgalmazónak és a londoni forgalmazó írt nekem. Ez ám a customer service :) Ha majd Tildy tudat az árakról, akkor visszaírok nekik.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2014.06.02. 23:43:18

@Világpolgár2012: Szerintem ebbol hetvege lesz, mert akkor tudok elmenni a bemutatotermukbe. Illetve addig is lehet emailben megerdeklodom toluk:)

Világpolgár2012 2014.06.02. 23:55:38

@tildy[UK]:
Csak azért írok nekik vissza, mert jól nevelt vagyok, de csak akkor ha nem 5000 fontot kérnek a szekrénysorért :) De sietni nem kell. A múltkor az egyik dolgozatomhoz napelemekről kértem árlistát, pár cég rögtön jönni is akart felmérni a tetőmet, azon jót röhögtem, meg persze nem is válaszoltam. Szerencsére volt egy pár cég, akik normálisan elküldték az árakat és én meg szépen megköszöntem :)

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2014.06.03. 00:12:30

@Világpolgár2012: ha megtenned, hogy szólsz nekik, hogy akinek szüksége volt az infókra, hamarosan megkeresi őket:D Köszönöm.

:D Kicsit soka munka, nem jutottam még oda, hogy írjak nekik. Amúgy szimpatikusnak tűnnek:)

Világpolgár2012 2014.06.03. 00:16:56

@tildy[UK]:
Persze, azt megteszem szívesen :)

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása