Ma ismét egy olyan szerző története következik, aki már jó pár éve külföldön él. Berni anno azért vágott neki, mert a magyarországi egyetemen nem ment neki a holland nyelv, és gondolta, a helyszínen könnyebb megtanulni. Igaza lett, más kérdés, hogy az előzetesen eltervezett hónapokat most már években méri.

„Rengeteget olvasom a blogot, és most én is úgy éreztem – meg az időm is engedte -, hogy végre megosztom veletek kis történetem. Hollandiában élek, már több mint 8 éve.

Szeretem a hazámat, nyugdíjas éveimet csak Magyarországon, esetleg a Karib-tengeren tudom elképzelni, de egyelőre meg sem fordul a fejemben, hogy rövid időn belül visszaköltözzek. Az okokat, gondolom, senkinek nem kell taglalnom, így hát belekezdek, hogyan is kerültem ide.

Nyelvi nehézségekkel kezdődött

Röpke 10 évvel ezelőtt kezdtem meg tanulmányaimat egy otthoni egyetem kommunikáció-holland szakán, és már rögtön az első félévben kiderült, hogy a hollandot nem nekem találták ki.

Küszködtem vele irtózatosan, miközben kommunikációból szárnyaltam, pedig Isten bizony érdekelt a nyelv, kultúra, és még tanultam is, magánórákra is jártam.

Ezeken az órákon nem volt probléma semmivel, a feladatokat jól oldottam meg, de az egyetemen egyetlen nyelvtanár kivételével (holland lektor) mindenki megbuktatott.

Nyelvtanulás a helyszínen

Második évfolyam október környékén elhatároztam, hogy akkor is megtanulom a nyelvet, de bizony ehhez el kell menjek egy kis időre olyan területre, ahol ezt tényleg beszélik is: au pair lettem Hollandiában, 2006. január 29-én repültem Amszterdamba.

Eredetileg 10 hónapra jöttem, ám hamar megszoktam és megszerettem az itteni életformát, így kértem, hogy maradhassak még plusz 6 hónapot. A család, ahol voltam, örült neki, az egyetem otthon kevésbe, kis híján kidobtak, amiért nem mentem vissza (hogy ezt megelőzzem, én magam hagytam őket ott).

Mi lett a nyelvvel? Fél év alatt összeszedtem magam, 12 hónapra rá bárhol-bárkivel elbeszélgettem hollandul, majd levizsgáztam a nyelvből (itteni, spéci vizsga) és 2007 szeptemberében kezdhettem tanulmányaimat az Utrechti Egyetemen, kommunikáció szakon, hollandul.

Magyarországi 2 évem (mikor kijöttem, azt a fél évet távoktatásban csináltam, így jött ki a 2 év) beszámították egy fél évbe, de mindenképp megérte mindent a kezdetektől, újra végigcsinálni.

Az alapképzés után jelentkeztem mesterképzésre, amit 2011-ben be is fejeztem, azóta pedig dolgozom, szerencsére megszakítások nélkül, eddig folyamatosan.

Miért volt jó döntés?

1) Még nem töltöttem be a 20. életévem, amikor elindultam. Fiatalon kell belevágni, amikor még nincs mit, vagy csak keveset tudsz veszíteni. Az ember csak több lesz egy ilyen élménnyel, akár így, akár úgy sül el. Nem lehet mindenkinek szerencséje, de – igaz közhely – ami nem öl meg, az megerősít.

2) Elvégezni egy külföldi egyetemet, igazi élmény. Rajtam kívül csak egy másik, német lány volt az osztályban, neki is más volt a főiránya. Igazi csodabogár vagy az akcentusoddal egy olyan képzésen, ahol a nyelvi helyesség elengedhetetlen.

Kemény munka volt a tökéletességre törekedni, de megérte. Jobb napjaimon senki nem veszi észre, hogy nem holland vagyok. Rosszabb napokon előjön az akcentus, de annak is megvan a maga sármja, főleg, ha nem akcentusnak, hanem dialektusnak hiszik az „őslakosok”.

3) Megismertem jelenlegi páromat. Magyar, nem messze lakott tőlem, mégsem találkoztunk jó ideig. Most már lassan 5 éve együtt, nem tervezzük a hazatelepülést.

4) Köszönöm a holland oktatási rendszernek, hogy lehetővé tette, hogy úgy le tudtam diplomázni, hogy egy fillér diákhitel nem szakadt a nyakamba. Erről bővebben Diána is írt már egy posztot, olvassátok el, ha érdekel valakit, hogy mennek a dolgok.

5) Anyagi biztonság, jólét, és lehetőség, hogy otthon maradt családomat támogassam, ha a szükség úgy hozza.

6) Gyerekeim, ha egyszer lesznek, 2 nyelvet fognak párhuzamosan tanulni. Legalább. És sokat fognak tanulni a feliratos mesékből, filmekből, amit nem minden esetben szinkronizálnak a hollandok.

Mi hiányzik?

Magyarország. A táj változatossága, a magyar beszéd, a család a barátok, anya finom főztje. De nem hiányzik a siránkozás, a kilátástalanság, a rosszindulat, ami bennünk gyökerezik.

Idenkint próbáltam magyarokkal barátkozni, de hamar rájössz, hogy csak addig vagy barát, amíg szükségük van valamire. Amint „elhollandosodnak”, onnantól már ciki nekik nem hollandokkal érintkezni. Tisztelet a határon túli magyaroknak, és legkedvesebb barátnőmnek, Krisztának, Szlovákiából.

Nem kolbászból van a kerítés

Igen, ez tényleg így van. Semmit sem adnak ingyen, és semmi sem megy könnyen. Csak könnyebben. Mint otthon. Ezért még egy darabig maradunk. Vagy lehet, hogy sokáig. Nyugdíjig. De az élet kiszámíthatatlan… ki tudja, mi lesz jövőre?

Köszönöm, hogy olvastatok.”

A kommentelési szabályokról itt olvashatsz.

Együnk valami finomat! Arra gondoltam, megkérlek titeket, írjátok meg, mi a kedvenc ételetek ott, ahol éltek, hogyan készítitek el, illetve hogyan készítitek el a kedvenc magyar fogásaitokat – hogyan pótoljátok az alapanyagokat, fűszereket, mit változtattok, ha kell. Ha mindehhez fényképe(ke)t is küldtök, akkor ez az egész nagyon hasznos és (nem utolsósorban) jó móka lesz. Várom tehát a recepteket, fényképeket, kis történettel ahataratkeloKUKAChotmail.com címre. Már az első nap után több is érkezett, úgyhogy hajrá!