oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2014. február 20. 06:42,  A napfény városából a Saar-vidékre 502 komment

2014. február 20. 06:42 Határátkelő

A napfény városából a Saar-vidékre

Egy rossz svájcifrank-hitel, némi kilátástalanság, egy német cég és sok elszántság is elég lehet ahhoz, hogy neki lehessen vágni a határátkelésnek. Mint Theg történetéből kiderül, azért a Saar-vidéknek is akadnak hátulütői, de pár évre azért jó lesz. (A fényképekért jár a köszönet!)

cím Rathaus.jpgRathaus 

„A történetünk 2011 körül kezdődött. Ekkor fogalmazódott meg bennem először, hogy le kéne lépni.

Ekkor 3 éve dolgoztam szoftverfejlesztőként és éppen elkezdtem a PhD képzést. A párom még a vegyész master tanulmányai elején járt, így még rendesen le voltunk kötve. Volt időnk tervezgetni.

Az okok

Hogy miért éreztem késztetést környezetváltozásra? Leginkább a saját hülyeségem, és a CHF árfolyam meredek emelkedésének sajátos konstellációja volt az ok.

Másodsorban pedig nem láttam, hogy egyről a kettőre juthatnánk otthon, és a politikai palettán végignézve esélyt sem láttam arra, hogy a helyzet belátható időn belül javulni fog.

Menjünk, de hova?

Azt, hogy merre induljunk, nem volt egyszerű eldönteni. Én jól beszélek angolul, munkám során napi szinten használom, viszont Anglia ellen szólt, hogy a párom egyáltalán nem beszéli a nyelvet és a ködös Albion kívülről nagyon ridegnek és embertelennek tűnik számomra.

Egy német cég magyarországi irodájában dolgoztam ekkor, így a kapcsolat megvolt Németországgal. A problémát a német nyelv ismeretének teljes hiánya jelentette részemről. Elkezdtem tehát gyűrni a németet.

Gáncsolásból lehetőség

Egy kicsit ugorjunk az időben! 2013 tavaszán jött egy pályázati felhívás a német anyacégünktől, hogy egyik üzleti partnerük (nevezzük csak B-nek) PhD hallgatókat keres R+D területre.

El is küldtem a pályázatomat, ami a német főnökön keresztül jutott el a B-hez. Illetve csak jutott volna. Nem adta tovább, azzal az indoklással, hogy a cégnek szüksége van rám, illetve a B-nél tudják, hogy náluk dolgozom, és nem szeretnék, hogy azt higgyék, gyengült a csapat.

Ekkor már nagyon menni akartam, így a következő személyes találkozásunk alkalmával rákérdeztem, hogy ez most mi volt? Illetve, hogy csak olcsó munkaerőként van-e rám szükségük, vagy jöhetnék ki hozzájuk is?

A kérdésen először meglepődött, majd vigyorogva közölte, hogy örömmel látnának a saarbrückeni csapatban.

ludwigkirche.jpgLudwigkirche

Költözés és kezdetek

Egy fél évet ismét ugrunk az időben. Miután mindent sikerült megbeszélnünk, augusztus végén bepakoltunk a fent említett hülyeségbe, és röpke 16 órás autóút után megérkeztünk a Saar-vidékre.

Szerencsére tudtak nekünk intézni egy bútorozott albérletet, elég elfogadható áron. Beköltöztünk, bejelentkeztünk a Bürgeramtban, majd elkezdődtek a dolgos hétköznapok, amelyek nekem munkával, menyasszonyomnak pedig álláskereséssel teltek.

Sajnos a vegyipar itt nem egy húzóágazat. Ennek megfelelően a vegyész állások két csoportba oszthatók: postdoc és laboráns/technikus. Ezekből sem lehet sokat találni.

Az első körben minden lehetséges helyre beküldtük a párom önéletrajzát, ahol úgy gondoltuk, hogy a legcsekélyebb esély mutatkozik arra, hogy alkalmazzanak valakit vegyész végzettséggel.

Ezek között voltak meghirdetett állások és olyan cégek, amiket a Google dobott ki a “Saarbrücken Chemie” keresőszavakra. Egy-két helyről jött is válasz, de mind negatív volt.

Így végső elkeseredettségben a másik felem beadta önéletrajzát egy B betűs nemzetközi gyorsétterem-lánchoz. Fel is vették, kezdetben tálcákat szedni és takarítani, majd rövidesen a konyhára került.

Nem volt egy álommeló. A szerződésben foglalt heti 30 óra helyett inkább a 42-46 óra volt a jellemző. Sokszor éjfélig, amikor már tömegközlekedés sincs. Pozitívum viszont, hogy többet keresett, mint én mielőtt kijöttünk.

bolhapiac.jpgBolhapiac

Majd jött a karácsony. Eléggé betetézett a honvágyunk, és eleve úgy jöttünk el, hogy karácsonyra hazamegyünk. A B betűs gyorsétteremlánc viszont másképp gondolta. Így 2 havi munkaviszony után a párom ismét az álláskeresők táborához csatlakozott.

Ismét megpályázott minden aktuális vegyész állást és még decemberben fel is keresték, hogy január közepén lenne egy interjú.

Innen a beszélgetés után sajnos nem jeleztek még vissza. És mivel már jó pár hét eltelt, valószínű, hogy nem is fognak. Most ott tartunk, hogy bejelentkezett a munkaügyi hivatalba, ahol egy tanácsadóval fog beszélgetni hamarosan. Reméljük a legjobbakat!

Nyugat-Európa közepén

A városról és tágabb környezetéről is írnék pár szót. A történelem folyamán igen sokszor cserélt gazdát ez a környék. Ez és a világ minden tájáról érkező bevándorlók elég sokszínű lakosságot eredményeznek.

Az emberek kicsit zárkózottnak tűnnek elsőre. Nem sok barátságot sikerült kialakítanom ez alatt a fél év alatt. Egy volt kollégával szoktunk néha sörözni és egyszer voltam nála schwenkerezni is, ami a grillezés és a bográcsozás keveréke, egy állványra fellógatott rácson hús és kolbász sütése.

Nekem tetszik, hogy a városban régi épületek vegyülnek a modern építészet alkotásaival. Jól megfér egymás mellett egy új építésű irodaház és egy 19. századi templom. Ezen felül az is, hogy nagyon sok a zöld terület.

Ráadásul mindenütt dombok vannak, amihez alföldi gyerekként sem a szemem, sem a lábam nem szokott hozzá. Az időjárással is teljesen ki lennék békülve, ha nem esne folyton az eső.

A kocsmák és éttermek árai kissé borsosak, ennek ellenére elég sokan vannak a szórakozóhelyeken esténként, főleg hétvégén. Egy sör bolti és kocsmai ára között nem ritka az ötszörös szorzó sem, étteremben pedig két ember átlagban 20-40 eurót hagy ott, minőségtől és étvágytól függően.

A város pár éve elnyerte az autósok számára legbarátságtalanabb város díját egy szavazáson. Ennek ellenére mindenki autóval közlekedik. A parkolójegy általában 2 euró / óra, de így is előfordul, hogy várni kell felszabaduló parkolóhelyekre.

színház_1.jpgSzínház

Van mit megnézni

Egyik nagy előnye az itt élésnek, hogy a közelben sok érdekes hely van, ahol hétvégenként lehet kirándulni. Egy órás autóútra van Luxemburg, ahol már többször is megfordultunk. Nagyon szép város, mindig szívesen megyünk oda.

Országon belül eddig Triert, Zweibrückent, Pirmasenst és Neunkirchent sikerült bevennünk. A Franciaországba jutáshoz elég egy útkereszteződést elvéteni, így jutottunk el Stiring-Wendelbe és Saaregueminesbe (németesen Saargemündbe).

Tervezzük még, hogy tavasszal átugrunk Párizsba és még előtte valamikor Metzbe is, valamint Belgium is a célpontok listáján van, egyelőre konkrét város nélkül, csak annyi biztos, hogy trappista sör nélkül nem jövünk haza.

Egyelőre úgy tűnik, hogy egy pár évig még maradunk. Később szeretnénk kicsit közelebb költözni Magyarországhoz. A hazaút autóval eléggé megterhelő, repülővel pedig csak a legszükségesebbeket tudnánk magunkkal vinni.

Tehát, itt tartunk most. Minden építő jellegű kritikát és hozzászólást szívesen fogadunk.”

A kommentelési szabályokról ide kattintva olvashatsz.

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: Németország Saarbrücken

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr925822814

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

rezsoatya (törölt) 2014.02.20. 06:56:50

Hat csak kitartast tovabbra is, anelkul nem megy! Kitartassal meg a vilag a labaitoknal lesz! Hiaba, a hataratkeles egy ilyen mufaj...

svájci sapka (ch) · http://svajcisapka.blogspot.ch/ 2014.02.20. 07:13:30

Hát, hát... azért én próbálkoznék a szakmában elhelyezkedni. Ha már ennyit tanult...
Azt nem olvastam, vagy nem emlékszem, hogy áll a párod a némettel?

Ezt nem egészen értettem:"
A kocsmák és éttermek árai kissé borsosak, ....étteremben pedig két ember átlagban 20-40 eurót hagy ott, minőségtől és étvágytól függően."
Ez mihez képest borsos? Otthon is ennyibe kerül egy étterem.

rumitom 2014.02.20. 07:29:08

hm, nekem is hasonlo problemaim voltak Frankfurttal, nagyon szeretem a varost, de a semmi kozepen van messze a tengerttol es a hegyektol. a frankfurti repter meg rajta van a legkevesbve kedvelt repterek listamon (rogton ferihegy utan)

szaszo71(D) 2014.02.20. 07:35:25

Gratulálok, kitartás!
Nem akarlak elkeseríteni, de a párod sok jót ne várjon az Arbeitsagentur tanácsadójától. Azt a tanácsot fogja adni,hogy ahová csak tudja, küldje be az önéletrajzát:)))

VHB 2014.02.20. 07:43:53

"A hazaút autóval eléggé megterhelő,"
Angliából nézve ez nagyon vicces :-)

" repülővel pedig csak a legszükségesebbeket tudnánk magunkkal vinni."
Mit szoktatok hazavinni? 2 fő légitársaságtól függően akár 60kg cuccot is vihet. (20kg feladott + 10kg kézi/fő)

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2014.02.20. 07:48:30

Nagyon jo poszt volt, a gasztro resznek kulon orultem (ok, par szo volt csak :) ). Szeretem a nemet konyhat, barmi is az! ;)

Egy kerdes: ha mar kint vannak es elso korben vittek, amit tudtak, akkor miert fontos a tovabbiakban, hogy autoval jatjanak vissza? Ertem, hogy repulo es legszuksegesebbek, de...

Illetve ha idovel kozelebb akarnak koltozni, akkor minek kihordani az "atmeneti" szallasra mindent, majd odebbkoltoztetni ujra?

A etterem itt dragabb :) a hetvegen 460kr-t fizettunk ket fonek (elo+foetel+ital). Az 51 euro.

Sokan jarnak innen is autoval Mo-ra, mert nehezen alljak meg, hogy telepakoljak mindenfele hazaival es mint a nemet-torok vendegmunkas, satortaborral indulnak neki.
Nem tudnam csinalni...

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2014.02.20. 08:08:18

@szaszo71:
Akkor ott is hasonloan segitokeszek, mint itt :(
Bar Nori ugy talalt munkat, hogy a fonoke "talalta" meg ot az Arbetsförmedlingen adatbazisaban.
Igy akar meg hasznos is lehet...

Ugy latom a munkanelkuli hivatalok mindenhol megerik a penzuket. Azert vannak, mert nelkuluk meg az ottani dolgozoknak sem lenne munkaja :)

Shebelle 2014.02.20. 08:09:12

Örülök a posztnak! Köszi. Gratulálok és kitartást kívánok.
Volna egy kérdésem, a tálcák összeszedése és a vegyész szakma között nem lenne valami közbülső opció?!!! Szerintem keressetek rá, hátha...., még ha "csak" kémcsőket kellene elmosogatnia, is jobb, mint a konyhai kisegítő meló, vagy gyógyszertár laborjában stb......, ez persze csak egy felvetés.
A másik észrevételem a közelebb költözés, ha igy döntötök, gondolom akkor mindkettőtök szempontját figyelembe veszitek, egy ötlet, ha nagyobb a kereslet az informatikus felé, akkor probáljatok elsősorban a kedvesednek először munkát találni, illetve ott keressetek ahol nagyobb az esélye elhelyezkedni természetesen ahol te is labdába rughatsz.. De gondolom, ezt ti is tudjátok.
szívből kívánom hogy megtaláljátok mindketten a számításaitokat!

Pernilla 2014.02.20. 08:14:02

Hát, minden tiszteletem a barátnődé, hogy a "B-ben" vállalt munkát, mert nem volt más...
20-40 euró étteremben tényleg nem sok, ahogyan tilmir is írta.
Sok sikert nektek a továbbiakban!

Quercus a favágó 2014.02.20. 08:29:21

Az úgynevezett "deviza alapú" hitel(ami egy mocskos átverés), ha másra nem, arra minden képen jó volt,hogy emberek tíz/százezreinek fölnyíljon a szeme, és megpróbáljanak élhetőbb világot keresni maguknak.

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.02.20. 08:33:18

Titkos az étterem neve? Ezért kell B betúsnek nevezni?

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2014.02.20. 08:33:45

@QUERCUS: Szerintem nem a szemük nyílt fel, hanem egyszerűen elmenekültek a problémák elől. Mármint nem a posztolóra gondolok, hanem a kommentedben szereplő tíz/százezrekre.

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2014.02.20. 08:34:55

@Shebelle: Nem tudom, No-ban hogy van ez, de gyógyszertárban itthon csak gyógyszerészként lehet elhelyezkedni. Nekem is van egy szakmám, ami a vegyész szakmacsoportba tartozik, mégsem helyezkedhetek el patikában.

Quercus a favágó 2014.02.20. 08:38:58

@zöldeketbeszélek:

Lehet. De Magyarország majd akkor lesz normális élhető ország, amikor nem nekik/nekünk kell menekülni.

nezzazegfele [Hu ] · http://www.nezzazegfele.blog.hu 2014.02.20. 08:40:05

Érdekes történet volt ez is. Szép képekkel. :)

Ami a jövőbeni munkát illeti:
beadnám a helyetekben az önéletrajzot állásközvetítőknek, iskoláknak, hirdetési oldalakra tennék fel hirdetést és beállítanék egy Linkedin profilt.
(Engem a héten Bangladesből és Olaszországból találtak meg, úgyhogy az esélyek száma végtelen :D )

Az alábbi kulcsszavakkal kiegészítve keresnék így:
szakszó + stellenangebote + város (tartomány/környék, stb.)

www.menrath-online.de/glossarychem2.html

Valahogy így, a chemie-t kicserélve mindig:
www.google.hu/search?num=20&q=chemie+saarland+stellenangebote&oq=chemie+saar&gs_l=serp.3.8.0i22i30l10.231229.232131.0.241630.4.3.0.1.1.0.215.466.0j2j1.3.0....0...1c.1.35.serp..0.4.478.rjfs1UZmBBY

Azt hiszem írok egy posztot a blogomba.

Shebelle 2014.02.20. 08:41:36

@zöldeketbeszélek: Ez érdekes, nem tudtam. Igaz nem arra gondoltam, hogy beálljon a pult mögé, hanem az anyagok keverésére hátul, vagy ilyen patikák nincsenek, mert nálunk vannak, s ezért gondoltam? Vagy más laboráns munkára...., ami közelebb viszi őt a tűzhöz

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2014.02.20. 08:45:37

@Shebelle: Hátul sem kevergethetne legjobb tudomásom szerint (aztán majd valaki kijavít, ha tévedek). A posztból nekem úgy tűnt, minden lehetőséget megpróbált, az alacsonyabb szintű labormunkákat is.

Herr Géza 2014.02.20. 08:50:28

@szaszo71: Ha nem olvasom a hsz.-ed ugyanígy kezdtem volna a mondandómat. Talán annyival keményebben, hogy a "ne sokat" helyett a "semmit se" kapcsolatot használtam volna. Egy kelet-balkáni cég jóvoltából sikerült nekem is testközeli tapasztalatokat szereznem az Arbeitsamt müködéséröl, mit mondjak, nem ettöl híresek a németek. Az én "tanácsadóm" tevékenysége abban merült ki, hogy a beadott papírjaimat, CV-met a jelenlétemben elolvasta, majd elkezdett a hivatal adatbázisában keresni és még azt az álláshirdetést sem találta meg, amit én otthonról ugyaninnen már rég ismertem és jelentkeztem is rá. Pedig az állás kb. 90%-os szinten nekem volt "kitalálva". Sajnálkozott, hogy éppen aktuálisan semmit nem tud nekem mondani és azzal a jó tanáccsal lettem elengedve, hogy keressek én is (!!) tovább a honlapjukon, hátha lesz valami.Amikor a legközelebbi ilyenre nem akartam elmenni kaptam is a dörgedelmes kioktatást, hogy nem vagyok együttmüködö és minimum megvonják a munkanélküli ellátást (amiböl addig még egy centet sem láttam), de a felsorakoztatott paragrafusok mennyisége alapján a letöltendö börtönt sem tartottam kizártnak.Szerencsér egy nappal az idöpont elött megvolt az új állás, így aztán már jogosan mondhattam "nyet"-et.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2014.02.20. 08:52:47

Parizst nekem egyszer eleg volt latni. Semmikeppen nem vagyom vissza.

nezzazegfele [Hu ] · http://www.nezzazegfele.blog.hu 2014.02.20. 08:53:48

@zöldeketbeszélek:
Nézd, nevezhetjük menekülésnek a dolgot, pl. esetünkben is.

De ha az az ára, hogy a gyerekeimnek normális életet biztosítsak, hogy az egészségemet rendbe tegyem, és emberhez méltó életet éljünk, ne csak vegetáljunk, akkor szívesen menekülök - előre.

Shebelle 2014.02.20. 08:54:16

@zöldeketbeszélek: Sejtettem én, hogy megpróbált mindent, de néha az ember úgy segítene!!! Már ha mással nem is, de egy kis ihlet adással :) .

Herr Géza 2014.02.20. 09:01:11

"Sajnos a vegyipar itt nem egy húzóágazat."
WTF ?? Hát ha a poszter Saarland tartományra gondol, akkor igaz, de ott már más húzóágazat sincs.(A Saar-vidék a volt nyugati tartományok egyik sereghajtója gazdasági téren..)
Ellenben ott van a "szomszédban" Ludwigshafen és a BASF, ahol vegyész végzettséggel kb. 5 perc alatt talál a lány állást. Tudom, Saarbrückenböl oda járni dolgozni nem lenne egy élmény, de kompromisszumként tudom ajánlani lakóhelynek pl. Kaiserslautern-t. Onnan mindkettötöknek kb. fél-fél óra lenne az autóút a munkahelyig....

Herr Géza 2014.02.20. 09:03:03

@tildy[UK]: Pedig milyen élmény lenne ott egy romantikus hétvége hinta-palintával !!? :DDDDD

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2014.02.20. 09:04:09

@Herr Géza: Parizs abszolut nem romantikus. Milyen hintapalintarol beszelsz?

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2014.02.20. 09:04:42

@nezzazegfele: Semmi kifogásom a menekülés ellen, csak arra reagáltam, hogy Quercus szerint ezeknek az embereknek kinyílt a szemük. Miért nyílt volna ki? Hirtelen pénzügyi szakértők lettek és átlátták ennek az egész devizahitel-csőd történet minden aspektusát? Dehogy. Hirtelen pocsék anyagi helyzetbe kerültek, amit a hazai jövedelmükből nem tudtak rendezni, ezért dobbantottak. Amivel, mint mondom, semmi gond, csak nem kell túlmisztifikálni.
Mi pld. szintén vettünk fel ingatlanhitelt, de forint alapon. Nem azért, mert annyira okosak vagyunk, hanem volt bennünk egy bizonyos fokú gyanakvás, amellett ha a pénzről van szó, eléggé kockázatkerülők vagyunk. Nagyon valószínű, hogy ha devizahitelt vettünk volna fel, már én is küldtem volna egy posztot HÁ-nek :).

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2014.02.20. 09:05:55

@Shebelle: Na látom, Herr Géza már elő is állt egy érdekes javaslattal a posztolónak.

Herr Géza 2014.02.20. 09:10:18

@nezzazegfele: Én meg javasolnám a stepstone.de és az experteer.de oldalakat. Diplomásoknak szerintem ezek a legjobb álláskeresök. Az utóbbinál sajnos igazából a pémium verzió a használható és az fizetös, de hát valamit-valamiért. Viszont ezen nyomul a legtöbb fejvadász is a tapasztalatom alapján, szóval hamar behozhatja az árát...

Herr Géza 2014.02.20. 09:11:38

@tildy[UK]: Azt ne mondd, hogy pont Te nem olvastad @hazelotthinta szerelmi vallomásait ? :DDD

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2014.02.20. 09:12:31

@nezzazegfele: Tetszik, amit írtál, ti aztán nem a lavórba sírdogáltok :)! Kommenteltem volna, de úgy látom, ez az opció nem lehetséges.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2014.02.20. 09:13:28

@Herr Géza: ja, hogy. De olvastam. Ha mennek, se vele mennek, de egyebkent sem mennek. Parizs nagyon nem jott be. Stockholm barmikor, Parizs eleg votl egyszer.

nezzazegfele [Hu ] · http://www.nezzazegfele.blog.hu 2014.02.20. 09:17:20

@Herr Géza: @tildy[UK]: :D

@zöldeketbeszélek:
Jó Nektek, hogy volt lehetőség a forinthitelre. Nekünk nem volt. Pedig azt akartunk.
Akkoriban volt itt az albérlet 35e, a deviza 15e, a forint meg 55e. Ahol laktunk, onnan sürgősséggel mennünk kellett.
Na, most erre volt a minimálbéres fizu, meg a gyesem.
Kértük, hogy nyomtassák ki a kiszámolt törlesztőket, mert át kell gondolnunk. Egy hétig rágtuk magunkat rajta, közben minden nap telefonáltak, hogy döntöttünk-e már?
Korrekt táblázatot kaptunk a fizetni valóról, és már az első részlet, amit kb. fél év múlva kellett fizetnünk volt 27e.
Ez sosem csökkent, mindig csak nőtt.
Hányszor megkaptuk pedig az arcunkba, hogy szerencsejátoksok voltunk, együk meg, amit főztünk.
Aki nálunk többet agyalt a lehetőségeken, és több albérletet keresett fel, hogy legyen választási lehetőség, az festi magát.
...és amikor ezt adalékként hozzátesszük a mondókénkhoz, akkor meg azt mondják, hááát, igen, ti így voltatok, de sokan mások meg az árfolyamkülönbözetre játszottak...
Mintha csak az lenne a lényeg ebben az országban, hogy legyen kit szidni...
Komolyan nem értem.
Na ja, és amikor megemlítem valakinek, hogy megyünk kifelé előbb-utóbb, akkor meg cinkosan kacsint, hogy áhááá, leléptek a hitel elől, ugye?!
Nem, nem a hitel elől lépünk le.
Azért lépünk le, hogy tudjuk végre fizetni a hitelt. Egyben. Ki.
Hogy végre levegőt kapjunk...

nezzazegfele [Hu ] · http://www.nezzazegfele.blog.hu 2014.02.20. 09:19:32

@Herr Géza: Ez jó, felrakom az oldalamra a linkeket, köszi. :)

@zöldeketbeszélek: A blog? Mindjárt nézem, van valami opció, ahol be lehet engedni egyesével az olvasókat.

Lavórra nem telik, ellenben itt a Tisza, ha árad, akkor mi voltunk... :D

svájci sapka (ch) · http://svajcisapka.blogspot.ch/ 2014.02.20. 09:20:24

@zöldeketbeszélek: Akkor szerencsésnek is mondhatjátok magatokat, ugyanis volt olyan időszak amikor a bank nem "támogatta", hogy forint hitelt értékesítsünk, aztán meg ki is vezettük a lehetséges opciók közül. :( Szóval, nem egészen választás kérdése volt. :(

Shebelle 2014.02.20. 09:20:29

Hát igen, Párizs valakinek tetszik valakinek nem. Én imádtam, egyik barátnőm meg soha többet. Kis érdekességként, a csoportból négy párból négy tönkrement,mármint a kapcsolatuk. Tanulságként azt szűrtem le, aki próbára akarja tenni mit bir ki a kapcsolata az menjen Párizsba :D

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2014.02.20. 09:21:17

@QUERCUS:
No de aki "menekul", jobbara a penz miatt teszi. Akinek menekulni kellene, annak mar most is sok van belole. Ordogi kor...

@tildy[UK]:
Romaban voltal?
Parizs giccsparade, egynek jo volt... Roma viszont fantasztikus, szerintunk! Stockholm meg... ;)

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2014.02.20. 09:26:16

@nezzazegfele: @tilmir (ch): Kétszer futottunk neki a lakáskeresésnek, egyszer még 2008-ban, akkor kinéztünk egy újépítésű lakást, 16 miláért. Még lehetett 10% önerővel hitelt igényelni, svájci frankost. Tipródtunk rajta egy darabig, de 2009-ben felemelték az önerőt 25%-ra, ez el is döntötte a dolgot, plusz már ugye elkezdtek szállingózni az infók, hogy a devizahitellel lesznek gondok. Végül 2010 őszén vettük fel a forinthitelt egy 8milás panelre. Nem emlékszem, választhattunk volna-e devizahitelt, de eleve úgy mentünk, hogy az kizárt számunkra.

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2014.02.20. 09:30:06

Na léptem, mert ebből így nem lesz nyelvvizsga...ha megjelennék itt este előtt, valaki rúgjon ki, önveszélyes vagyok :))!

nezzazegfele [Hu ] · http://www.nezzazegfele.blog.hu 2014.02.20. 09:31:11

@Shebelle: Ez érdekes, hogy volt? :)

@zöldeketbeszélek: Mi 2006-ban vettünk fel. Nem volt választási opciónk a mi helyzetünkben.

(Most próbáld meg a hozzászólást a blogon.)

Herr Géza 2014.02.20. 09:31:33

@tilmir (ch): Pedig még az elöbb kihagytam az utolsó "döfésüket". Egy csütörtöki napon reggel 8.30-kor volt a második felvonásra idöpontom és szerda du. 3/4 5-kor telefonált az új cégem a jó hírrel, persze akkor az Arbeitsamtban már csak a rögzítövel tudok társalogni. Reggel nyolckor hívom a nöt, hogy akkor az idöpont "okafogyott" és nem jövök. Hót le lettem b@szva, hogy miért csak az utolsó pillanatban szólok. Mondom neki hüvösen: azért, mert önök 16.01-kor már a telefon környékén sincsenek és sajnos a privát telefonszámát elfelejtette megadni. :DDD Ez hatott... Az "Auf Wiederhören"-emre válasz már nem jött.

Ennike (DK) 2014.02.20. 09:35:10

@QUERCUS: az en esetemben 100% os az igazsagtartalma.
@zöldeketbeszélek: az en esetemben 0% az igazsagtartalma, 2 allasban, havi 300 orat dolgozni foiskolara jarni, haztartast vezetni eveken keresztul nem gondolom, hogy menekules a problemak elol, inkabb azt, hogy adni magadnak egy eselyt, kiprobalni magadat, es mint sokszor irtam ennek is ara van, nem is keves, foleg az en koromban...azt is mondhatom az elet es a belepusztulas kozott az eletoszton gyozott. Quercus kommentjet abszolut igy ertem.

svájci sapka (ch) · http://svajcisapka.blogspot.ch/ 2014.02.20. 09:40:52

@zöldeketbeszélek: Nem emlékszem, hogy mi mikor vezettük ki, de soha nem preferáltuk a forint hitelt. Megjegyzem, az ügynökök a töredékét kapták jutalékként a forint hitel után, mint a deviza után. :(
Ki volt az találva... :(

Globetrotter2014 2014.02.20. 09:41:36

@tildy[UK]: ????
Vacsora a latin negyedban (kb a Budapesti árakon), hajókázás a Szajnán, séta a Tuleriáknál, hogy csak pár ötlet...

Nem árt ha az ember bemegy a küllvárosból, lesz ott romantika :)

@nezzazegfele: fura de mi is pont így jártunk. HUF hitelt nem lehet. Nem olyan a munkaviszony, De devizahitelt bármilyet bármennyit...

2008 körül nyernünk azokon nem lehetett. És érdekes módon pont ebben az évben jártak csúcsra a devizahitelek.

Mi szerencsére egy sokszorosan túlbiztosított projektbe kezdtünk (áthidaló kellett amíg eladtuk a meglévő kisebb ingatlant), de sokat elárul hogy két évig parkoltattuk a pénzt amíg az előtörlesztés ki nem jött...

Politika ide politika oda ez egy felelőtlen xarkavarás volt az előzőektől, ami az egész országot hazavágta, nem csak egyéneket, és amit a mostaniak tette rendbe.

Globetrotter2014 2014.02.20. 09:41:40

Kicsit rövid poszt de ha jól értem még frissek az élmények.

Ha már arra jár valaki, javaslom a Villeroy múzeumot (Merzig/Mettlach), ott van a szomszédban.
Saarburg és Trier sincs messze, ha már Luxembourg is sorra kerül...

Na és persze Strasbourg is megér egy ott alvást, esetleg elugrani Metzbe.

Szóval azért van látnivaló arrafelé...

electroger 2014.02.20. 09:41:48

Dolgoztam én is Saarbrückenben,gyönyörű város és környék.Jól eső nosztalgiával olvastam a posztot!Sok sikert!
Ja,Völklingenben a régi vasmű egy részét múzeummá alakítva be lehet járni,érdemes megnézni!Meg Mettlach is gyönyörű!

fhdgy 2014.02.20. 09:41:54

Theg: Írtátok, hogy voltatok Pirmasensben. Ott van egy nagy vegyipari cég, a Kömmerling. Nekik vannak gyáraik közvetlenül a francia határ másik oldalán, bár én csak a pirmasensit láttam. Pirmasens-Saarbrücken kb. 50 km., német fogalmak szerint nem nagy távolság. Ha középen laknátok, 25 km. erre, 25 km. arra. Én megpróbálnám. Ha privátban reagálsz, remélhetőleg tudnék egy kicsit segíteni is!

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2014.02.20. 09:48:20

@Ennike (DK): Kifejezetten a devizahitelesekről beszélgettünk, nem általában a határátkelésről.

Ennike (DK) 2014.02.20. 09:50:25

@zöldeketbeszélek: nekem is van devizahiteles lakasom Zugloban...

Quercus a favágó 2014.02.20. 09:51:30

@nezzazegfele:

A devizahiteles átveréssel kapcsolatban jó pár dologról nem szívesen vesznek tudomást. Nem véletlenül.

-2008 feb. 26-ig a forintnak intervenciós sávja volt. Ez azt jelentette, hogy a deviza árfolyamok +- 15%-os sávban mozoghattak.
-a 297/2001-es korm. rendelet szabályozza a pénzváltási tevékenységet. A lényeg, hogy egyetlen hitelfelvevő sem kapott soha bizonylatot az átváltásokról. Persze azért nem, mert ilyenek nem történtek. A konverziós díjat persze mindig fölszámolták. Ez nemes egyszerűséggel csalás.
-Figyelmen kívül hagyják a 113/1999-es Kúria elvi határozatát, mely egyértelműen leírja, mikor köt színlelt szerződést egy pénzintézet.
- Miért kellett a jegybanki alapkamatot hosszú éveken keresztül jóval az inflációt meghaladó szinten tartani?

Még lehetne folytatni. A lényeg. Ezt a kérdést nem a Kúria fogja megoldani. Ők erre alkalmatlanok.
A kormány fogja megoldani. Mert amíg ezt meg nem teszi, nincs gazdasági fellendülés.

Don Kartasch [Warwickshire, UK] 2014.02.20. 09:56:31

Ketto dolog ugrott be:

1. Bar nem vagyok kepben a nemet IT fizukkal, de en igy latatlanban azt gondoltam volna hogy ket ember meg tud elni belole. Na mar most, azt en sem kivanom parodnak hogy legyen orokke haztartasbeli, de ha par honapot elvagytok 1 fizuval is, akkor lehet probalkozhatna fizetesmentes gyakornokkent bekerulni egy ilyen ceghez. Aztan, ha ott bizonyitott, gondolom mar batrabban felveszik akar oda, akar mas vegyesz ceghez.

Bar teny, azt nem tudom hogy a CHF hitel mennyire arnyalja a megelhetesi korkepet.

2. Bar eletemben nem szoftverfejlesztettem meg, de nem opcio hogy home office-bol dolgozol? Ha nem is teljes munkaidoben, de mondjuk mar az is felsiker lenne ha hetente csak 1-2 napot kene fizikailag benn toltened. Akkor mar gondolom joval nagyobb sugaru korben tudna az asszonyka keresgelni, nem? Persze, ez koltozessel jar, ami sehol sem egy leanyalom...

(Ha sok suletlenseget mondtam, akkor bocsanat a nevem. Csak brainstormingolok itt csendes maganyomban. :) )

Ennike (DK) 2014.02.20. 09:59:00

@zöldeketbeszélek: 14 millioert lett veve, 2007-ben, tobb mint 8 milla kamatot fizettem, a lakast a vett aron nem lehet eladni es a tarozas 17 millio, ezt hivjak total csodnek, es hatalmas egbekialto, BUTASAGNAK, mert nem irok le csunyabb szavakat,szivhatom a fogam meg sok even keresztul, amig elek es dolgozom, egyedul ket haztartast tudok fenntartani es fizetni, azt mondom senki ne irigyelje, csinalja utanam, csak az elet nem feher es fekete.

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2014.02.20. 10:08:00

@Ennike (DK): Ki irigyelné? Nem hiszem, hogy akár csak utaltam volna ilyesmire. Borzasztó és sajnos rengetegen vannak hasonló helyzetben. Van, aki tényleg csődbe kell vigye a tartozását (bár ugye magáncsőd Mo-n nem létezik), aztán árverezzék el és kész. A durva az, hogy árverezés után is simán maradhat pár millió tartozás, amit tovább kell fizetni úgy, hogy ingatlan már nincs is mögötte. És akkor még szerencsés az illető, hogy van egy másik hely (ország, város), ahol lakhat.

nezzazegfele [Hu ] · http://www.nezzazegfele.blog.hu 2014.02.20. 10:11:22

@ZF2: A legdurvább az volt, hogy mindenáron be akarták vonni a szüleink ingatlanát további fedezetként.
Mi mondtuk, hogy arról szó sem lehet. Ekkor egy kis időre eltűntek az ügynökök, és majd a tulaj hívott minket, hogy mi történt, mert nem jelentkezik az ügynök, hogy áll a hitelfelvételünk?
Nekik volt eredetileg az ügynökük, mert a későbbi házunkon lévő hitelüket átvitték az új házukra.
Így az ügynök keresett meg minket, hogy van számunkra egy ajánlata.
Tényleg csak egy volt, hiába erősködtünk mi a forinthitel mellett.
Nekem előtte volt már egy forinthitelem, kiszámítható volt, könnyen és időre visszafizettem, nem volt vele semmi gondom.
A devizától tartottam, így visszagondolva reális volt a félelmem, amit az ügynök mindig elütött egy feleslegesen aggódtok példasztorival.
Aztán aláírás után jöttek elő a rejtett költségek, amikről elfelejtettek beszélni...
De akárhányszor rágtuk át, egyszerűen nem volt választásunk, veszélyeztett terhes voltam habituális vetélőként, ahol laktunk onnan menni kellett, az albérlet iszonyúan drága volt a mi bevételünkhöz.
Később, mikor egyenesbe jöttünk, akkor árajánlatot kértünk egy kőművestől bontás-építésre, mert egy szirszar vályogházat képzeljetek el, csak jó helyén a városnak.
Kiszámoltuk, hogy mennyi idő alatt és hogy tudjuk összeszedni a rávalót, majd fél év nem telt bele és beütött a krach.

@QUERCUS:
A közgazhoz nem értek. Voltak részek, amiket szerettem, de átlagban nem. Örültem amikor lerakhattam a tárgyat a fősulin. Nem is kívánok belemerülni a válaszadásba, mert értelmetlen lenne részemről suszter a kaptafánál elven vagyok. :)
Tény, hogy nem kevés ember tanácsát kértük ki a felvétel előtt, és szinte senkiben nem voltak olyan és akkora ellenérzések a hitellel kapcsolatban, mint nekünk, az érintetteknek.

@Don Kartasch:
Szerintem jókat mondtál.
Az Elance projektmunkái is jók lehetnének a poszternek.

házelőtthinta · http://hamisgulyas.wordpress.com 2014.02.20. 10:14:15

@Ennike (DK): Minek voltál nagyravágyó? csak ennyit tudok kérdezni. minek vettél úgy lakást hogy pénzed se volt rá?

a margin call című filmben van egy jó jelenet pont erről : "ha így akarnak élni a házukkal meg kocsijaikkal amikre pénzük sincs, hát tegyék, de utána ne ránk mutogassanak."

aki annak idejné elhitte hogy tényleg van olyan hogy önerő nélkül adnak 10 milliós hiteleket és ez működni is fog, az meg is érdemli a sorsát.

csodálkozol hogy nem lehet eladni a vett áron? helló, az ingatlanbuborék volt! hitelekkel volt túlfűtve a piac..most kezd beállni a hazai ingatlanpiac a reális értékere.

@tilmir (ch):

otthon? 20-40 eur? otthon nem egy jó hely van ahol 1500 forintért is jót eszel. sőt, bemész egy főzelékfalóba és jól laksz egy ezresből. ja de az nem étterem nektek biztos. hát a külföldi 20 eurós is a legalja helyek úgy általában. Jó hogy már azt írjátok hogy külföldön is ugyanannyiba kerülnek a szolgáltatások háromszoros medián bérekkel....

8 milliós panelt hitellel. az igen. Az eszetekebe se jutott gondolom hogy spórolni is lehet. 16 milliós lakás és nem volt 25 % önerő? Éljen a tudatos vásárlás... minek vesz lakást az aki pénze sincs rá? ennyire fűti a birtoklásvágy? Tényleg, minek vesznek olyan emberek lakást akiknek pénzük sincs rá. Lakjanak az anyukájukkal mint én. A legviccesebb hogy utána fújnak hogy elveszik a lakásuka ami soha nem is volt az övék.

Ennike (DK) 2014.02.20. 10:15:18

@zöldeketbeszélek: a posztok es kommentek mogott sorsok vannak, lehet itt jopofizni, es mutatni, hogy mennyire szuper a hataratkeles, de ha ala kapargatsz es melyen magadba nezel, akkor vannak sebek, vannak fajdalmak, vannak visszacsinalhatatlan dontesek. Vannak napsugaras es felhos esos napok, ez idegenben hatvanyozodik.
Ha andaluzkutyanak nem, hat nekem ez a blog, a posztok es a kommentek, hatalmas tanulmany az emberrol magarol, engem mindig ez erdekelt, , az is ha itt alruhaba alneveken bujkalva, kifejti velemenyet, a mod, ahogyan teszi, az informacioadat, az empatia, es a mocskos poltika, ahogy belekeveredik.
Nem titok, igy 6 ev utan nalam is most hullamvolgy van, de ez, barhol, barmikor elofordulhat, hataroktol fuggetlenul, vannak, neha krizisek az ember eleteben, es olyankor a valosag is neha sotetebb , mint amilyen valojaban.

nezzazegfele [Hu ] · http://www.nezzazegfele.blog.hu 2014.02.20. 10:16:30

@házelőtthinta: Anyám meghalt amikor 17 voltam. Költözzek a temetőbe én is?

svájci sapka (ch) · http://svajcisapka.blogspot.ch/ 2014.02.20. 10:23:10

@házelőtthinta: Már megint itt vagy? :)
Éttermet említett az író (értő olvasás - ált. isk. alsó tagozat)!
Semmi bajom a főzelékfalóval, de az nem étterem kategória.
Ez ugye világos?
Nos, múltkor voltam étteremben otthon, vidéken, nem michelin csillagosban. Ketten voltunk, vacsora 15 ezer. Számold át kérlek!

Herr Géza 2014.02.20. 10:23:29

@házelőtthinta: " Lakjanak az anyukájukkal mint én."
Kíváncsi vagyok ki lesz a gyorsabb, tilmir vagy én ezzel:

TE NEM VAGY SZÁZAS !! Kár, hogy Lipótmezöt "beszántották". :DD

Herr Géza 2014.02.20. 10:24:38

@tilmir (ch): Na de tilmir, nem volt hamburger ??? :XD

Herr Géza 2014.02.20. 10:27:19

@házelőtthinta: "...hát a külföldi 20 eurós is a legalja helyek úgy általában."
Ismét csak: Te hülye vagy fiam...

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.02.20. 10:30:19

Szóval a B betűs gyorsétterem a Bürgeramt?

Quercus a favágó 2014.02.20. 10:30:49

@házelőtthinta:

Barátom. Én hívő ember vagyok(nem vallásos, mert az nem ugyan az).
Most egy dolgot kérek a Jó Istentől. Szeretnék előre töredéke olyan okos lenni, mint te utólag. Ha megkapom ezt a lehetőséget, életem hátralevő részében nem lesz gondom.

svájci sapka (ch) · http://svajcisapka.blogspot.ch/ 2014.02.20. 10:35:16

@Herr Géza: Ja, éppen. Kénytelen voltam rendes kaját enni. Ha jól emlékszem még egy pohár bort is mertem inni. :)

Herr Géza 2014.02.20. 10:36:58

@tilmir (ch): Tegnap voltunk kínaiban (na nem hinta-palinta jellegü büfében), 1a színvonal és kaják, all-you-can-eat esti csúcsidöben, hármunkra szolíd italfogyasztással 55.-€. Kb. fejenkét 10 különbözö kajából ettünk "cak egy kicit"... (Ja, a kamasz fiam kettönek számít...) Otthon ugyanez bármely bevásárlóközpont kajacentrumában (fözelékfalóval is), épp, hogy ehetö minöségben, müa. tányérból, müa. kanállal hármunknak 6-8000 HUF. Az ár ugyan fele a németnek, de a gasztronómiai "élmény" az ötöde sincs. Miröl beszélünk ??

Latcho Rom 2014.02.20. 10:37:13

Jo iras, koszonet..

Azon elgondolkodtam hogy mennyire mobilisabb az ember gyerek nelkul..

madar: irj par peldat parizs giccserol, miert latod/lattad ilyennek..please.

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.02.20. 10:39:56

@QUERCUS:

S ezt miért nem lehetett leírni a cikkben?

Latcho Rom 2014.02.20. 10:39:58

@tilmir (ch): bantjatok szegeny fozelekfalot, nekem szemem konnybe labad ha a krumpli, tokfozelekukre gondolok, feltettel! :)

rezsoatya (törölt) 2014.02.20. 10:40:26

@házelőtthinta: inkabb udvarolj tovabb Tildynek! (vagy radkuldom Diggert! :-))))) )

rezsoatya (törölt) 2014.02.20. 10:44:49

@shakti_rom: feltetlenul tanulj meg fozni! Tokfozelek a legegyszerubb!

Quercus a favágó 2014.02.20. 10:45:45

@Ennike (DK):

A magyar embernek van egy veleszületett rendellenessége. Valakit, valakiket gyűlölnie kell. Aztán ezt a tulajdonságát az évek során továbbfejleszti. Már nem csak az adott célszemélyt, csoportot gyűlöli, hanem azokat is akik azokat nem gyűlölik.
Ez a politikai játszótéren tökéletesen levezethető. Gyűlölöm az MSZP-t, Fideszt, Jobbikot, stb.(a nem kívánt törlendő). Te nem gyűlölöd? Akkor téged is gyűlöllek. Megérdemlik a devizahitelesek, mert hülyék voltak. Szerinted nem? Akkor te is hülye vagy.
És így tovább, és így tovább.....

A fejekben kell először rendet tenni.

Latcho Rom 2014.02.20. 10:46:34

@rezsoatya: is! :)

na keresek vmi hajnali tarogato muzsikat, aztan indul itt a bakterhaz :)

maxi: gyoztek mar a hos forrrrrradalmarok kievben? ;)

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2014.02.20. 10:47:21

Még mindig úgy gondoljátok, hogy ez a kis pöcs nem egy rosszindulatú troll?!

Határátkelő???

Herr Géza 2014.02.20. 10:47:38

Ha már Németország, egy mérsékelt OFF:
Cégem SOS keres épületgépész fiatal mérnökleányt/legényt és/vagy a területen szerzett tapasztalattal bíró müszaki rajzolót/szerkesztöt számítógépes tervezésre/szerkesztésre (CATS, Plancal ismerettel elönyben) szolíd német nyelvtudással, hosszú távra, német szabvány szerinti alkalmazottként. Lakásbérlésben, egyebekben tudunk/tudok segíteni. Hely: Münsingen bei Bad Urach. CV stb. az epuletgepesz kukac online pont de címre kéretik, de iziben.
KÖSZI!
ON

svájci sapka (ch) · http://svajcisapka.blogspot.ch/ 2014.02.20. 10:48:22

@Herr Géza: Így-így...
@shakti_rom: dehogy "báncsuk", jójaz! :)
@nezzazegfele: Most magamba is nézek... :D

Ennike (DK) 2014.02.20. 10:51:13

@QUERCUS: Ennel pontosabban en sem fogalmazhattam volna, teljesen egyetertek a gondolataiddal.

Latcho Rom 2014.02.20. 10:52:19

ez jo lesz.

Jimmyrol csak annyit hogy evek ota rehabokban kuzd, nemcsak addikt, de komoly mentalis problemakkal, most is korhazban van. Talan a legnagyobb igerete volt a manouche gitarnak.

Tehat, Claire de Lune..

youtu.be/Rtn2RYuTDT8

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.02.20. 10:52:54

@QUERCUS:

Na és? A blogra vonatkozik a reklámtörvény?

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.02.20. 10:53:57

@shakti_rom:

Háború zajlik jelenleg Kijevben. Még nem tudható a vége.

nezzazegfele [Hu ] · http://www.nezzazegfele.blog.hu 2014.02.20. 10:54:06

@shakti_rom: Kijev élőben
www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&v=Y_LFrMcoEm4

@zöldeketbeszélek: Egy biztos, hogy nincs teljesen rendben.

@tilmir (ch): Szerencsés helyzetben vagy: ha magadba nézel, biztosan találsz ott valamit. Ezt nem mindenki mondhatja el... :D
Tudod, ahogy Hofi mondta: elment az eszem, de ez jó, akinek nem ment el, nem biztos, hogy volt neki. (Vagy ilyesmi.) :D

házelőtthinta · http://hamisgulyas.wordpress.com 2014.02.20. 10:55:54

Jólvan. Akkor nyugati árak vannak otthon az étteremekben, mert tilmir egy túlárazott vidéki vendéglőben evett mikor otthon nyaralt. az meg egyszerűen anomália hogy otthon 70 ezret kell kitermelni a mosogatófiúnak külföldön meg ötszörannyit. de sebaj, külföldön ezt megoldják ugyanolyan árakkal is! a kocsma is nyugati áron pörög, igaz ferencvárosban 300 forintért iszol sört egy már nem füstös kiskocsmában nyugaton meg 3 eur alatt kb sehol. de az árak ugyanazok!!

de ne én legyek már a buta amikor leírom hogy az miért vesz lakást akinek pénze sincs rá...tudom hogy fáj ezzel szembesülni de ez van. én pl addig nem megyek saját lakásba amíg zsebből ki nem fizetem. ha nem tudom akkor marad az albérletlét. tudni kell az emberek hogy hol a helye.

Latcho Rom 2014.02.20. 10:56:52

@rezsoatya: tudok en...de az nem ugyanaz :) Ismered a kiralyhegyi pali viccet arrol hogy hol kapirgal a csibe,,:)
Fozelekfalo nekem liszt ferenc ter is, konyvesboltok, nok, kiules, nosztalgia city :)

Ugyandehogy (törölt) 2014.02.20. 11:00:54

@Herr Géza: ugyanez nincs építészmérnökkel és archicaddel?:D

Latcho Rom 2014.02.20. 11:03:45

@nezzazegfele: @maxval a gondolkodó birca: media, internet nelkul mar beszantottak volna oket a betonba a tankok.

Csuda egy vilagban elunk.

Ez egesz quercuszosra sikerult ;)

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2014.02.20. 11:04:14

@nezzazegfele: Szerinted hogy lehet megmagyarázni egy - állítólag - 23 éves, alapvetően rosszindulatú, cinikus, anyuka szoknyáján ülő srácnak, aki még arra sem válaszolt, hogy hány évesen hagyta ott a borsodi szülőfaluját, hogy Magyarország nem Ausztria? Hogy itt alapvetően mások a lakhatási lehetőségek? Hogy itt nincs olyan, hogy biztonságos albérlés, hacsak nem valami kőgazdag muksó vagy, aki cégtől bérel a belvárosban egy 200 nm-es luxuslakást? Hogy a 8 milliós panel az Bp-en az alja a lakáspiacnak? Hogy 23 évesen tök mindegy, milyen albérletben élsz, 10 évvel később, családosan már nem pattoghatsz egyikből a másikba? Hogy itthon nincs az az isten, hogy munkabérből egy lakás teljes vételárát összespórold, hacsak nem vagy bankelnök vagy valami hasonló? Áhh, veszett fejsze nyele...

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.02.20. 11:09:01

@shakti_rom:

Ma már a médiákban megy az igazi háború. Ami az utcán megy, az csak töltelék és ürügy.

Egyébként kárörömből megkockáztatnám, hogy nyerjenek most Klicsko és fasiszta keretlegényei, Aztán vicces lesz látni, hogy Brüsszelből nem fog jönni semmi pénz, csak vállveregetés, s májustól 15 ezer %-os infláció az országban. A következő választáson meg majd a népi erők 70 %-ot fognak kapni Lvovban, Klicsko meg mehet haza Németországba enni a nyugdíjas boxolók nehéz kenyerét.

rezsoatya (törölt) 2014.02.20. 11:09:09

@shakti_rom: a konyvesbolttal, kiulessel nincs bajom. Az ettermekkel/fozelekfalokkal/bufekkel annal inkabb. Lehet mania, vallalom, de en csak a hazi/sajat etelbol tudok joizut enni...

www.youtube.com/watch?v=OhBmWxQpedI&feature=youtube_gdata_player

www.youtube.com/watch?v=mApBD9FKD3Q&feature=youtube_gdata_player

Herr Géza 2014.02.20. 11:09:21

@házelőtthinta: "...nyugaton meg 3 eur alatt kb sehol. de az árak ugyanazok!!"
Kicsi fiam: soroljam, hogy csak ebben a városban hány kiskocsmában tudok akár 2,20-ért sört inni ??? És hány 300 forintos sör jön ki pl. a magyar minimálbérböl és hány 2,20-as a németböl ??
Vazze, eljutottál már majdnem Közép-Ausztriáig, de mindent tudsz Nyugat-Európáról! Nehogy má' ....

svájci sapka (ch) · http://svajcisapka.blogspot.ch/ 2014.02.20. 11:10:02

@házelőtthinta: Ismétlem, nem késdobálóról volt szó.!!!! Ezt olyan nehéz felfogni?
Lehet, neked arra van igényed, de szerencsére nem mindenki van ezzel így.

Csak szemléltetőül, itt egy vidéki, nem puccos étterem árlistája.
www.anyukammondta.hu/am.pdf
Hamar összejön a 15 ropi.

nezzazegfele [Hu ] · http://www.nezzazegfele.blog.hu 2014.02.20. 11:10:59

@Babette_: :D

@shakti_rom: +1

@zöldeketbeszélek: Egyetértek. Legutolsó hozzászólása lol... Kérdésre nem válaszol. Egyre inkább tűnik trollnak (bármi baja van is).

rezsoatya (törölt) 2014.02.20. 11:12:09

@shakti_rom: hajnali tarogato muzsika? Ne csodald, ha indul a bakterhaz lesz belole! :-)
(az megvan?: "hajnali haromkor becsongetett a szomszedom. Szerencseje, hogy ebren voltam... epp doboltam!") :D

Don Kartasch [Warwickshire, UK] 2014.02.20. 11:13:08

@Herr Géza: Vannak epuletgepeszes ismeroseim, bar nem tudom mennyire vannak emigralos kedvukben. Kitegyem facebook falamra, hatha valamelyikuk raugrik?

Herr Géza 2014.02.20. 11:13:40

@Babette_: Sajna (?) épületgépész cég vagyunk, így ez a vonal kell, a számítógépes oldal kevésbé lényeges, mert aki már akármivel is dolgozott a következöt is gyorsan megtanulja, a tanfolyamot meg állnánk...

Latcho Rom 2014.02.20. 11:15:40

@rezsoatya: megvan, persze..

megegy, most frissiben baratunk es dicso honfitarsunk Little G Weevil facebookos linkje:

www.youtube.com/watch?v=eq2gyloP17k&sns=em

Sent from my iPad

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2014.02.20. 11:17:28

@nezzazegfele: Én meg egy hülye vagyok, hogy már megint hagyom magam felhúzni.

Herr Géza 2014.02.20. 11:18:02

@Don Kartasch: Megköszönném! Tényleg akut az ügy, mert kicsi a cég, beugrott egy nagy munka és ezzel együtt a cég decemberi költözése miatt a helyhez kötöttebb emberek jobb esetben is csak pár hétre vállalták az új helyre való munkába járást. Épp tegnapelött mondott fel az utolsó mohikán a szerkesztök közül...
Szóval kösszzzz!

Zka · http://www.youtube.com/watch?v=_wpDbI1gca0 2014.02.20. 11:19:44

@QUERCUS: " A lényeg, hogy egyetlen hitelfelvevő sem kapott soha bizonylatot az átváltásokról. Persze azért nem, mert ilyenek nem történtek."

Bocs, de ez hülyeség. Ha te veszel tőlem valamit számla nélkül akkor valójában nem vettél tőlem semmit? Szerinted a bankok kapzsiságból és szórakozásból döntötték be a saját hiteleik nagyrészét? Nem vallana túl nagy észre. Felejtsük el ezt a hülye összeesküvéselméletet már, ami szerint nincs deviza a devizahitelek mögött.

Latcho Rom 2014.02.20. 11:19:50

@maxval a gondolkodó birca: media meg mindig csak tukor maximovics...

nezd az oreg neniket a kievi sancokon, ugy neznek ki mint te meg en, karosszekes internet politikusok? ugyehogy nem.

na menek, oszt majd leszek

karel gott, ezustkanalas jatszoterezo bankar: logsz nekem egy magyarazattal, vagy itt, vagy privatban, thanks

Latcho Rom 2014.02.20. 11:22:09

@maxval a gondolkodó birca: hmm, felreolvastalak, szorri, majd kesobb meg klicskozunk..

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2014.02.20. 11:26:37

@shakti_rom: Figyu, sok hibám van, de mazochista nem vagyok. Ja, és rengeteg kávét iszom, szóval nincs szükségem plusz vérnyomásemelőre :).

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2014.02.20. 11:27:19

@Zka: Igen, a házi trollunk. Sajnos, mindig talál némi ennivalót itt.

Herr Géza 2014.02.20. 11:27:38

@tilmir (ch): Szintén köszi ! Apropó: mi van a fütéseddel ? Menjek ?

házelőtthinta · http://hamisgulyas.wordpress.com 2014.02.20. 11:27:55

Összefoglalnám : Én nem trollkodom, nem akarok senkit bántani, én egyszerűen csak leírok tényeket. Leírom hogy butaság csupasz seggel házat venni(kényszert meg ne írjatok, olyanról én még nem hallottam hoyg valaki azért vett lakást hitelből mert éhen halt volna nélküle), leírom hogy otthon nincsenek nyugati árak, leírom hogy szar az életem mert senki nem ölel részegen hazafele.
Ha pedig butaságot olvasok akkor muszáj reagálnom és belekötnöm. ez egyáltalán nem trollkodás. vita! nincs rosszabb mint a hideg fejjel történő bólogatva együttértés! inkább vitatkozzunk itt egész nap de ne bólogassunk belenyugodva a másik igazába! az emberiséget nem az egyetértés vitte előre a történelem folyamán hanem az ellenállás.

Azonban most ünnepélyesen felajánlok egy boltot. Ha legalább 10 ember jelzi most hogy nem akar engem itt olvasni, akkor a jövőben nem írogatok ide ilyen sűrűséggel mert elfogadom hogy nem kívánatos személy vagyok ebben a közösségben.

házelőtthinta · http://hamisgulyas.wordpress.com 2014.02.20. 11:27:55

@Herr Géza: sarkítasz. én budapestről beszéltem. egy kisvárosban otthon 200 forintért iszol sört. németben 2,2 eurért. a 65 ezerből kijön 32 sör, a németből meg kijön 50. hűha. tényleg hatalmas különbség! és itt én is sarkítottam mert medián bérekkel kellene számolni.

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2014.02.20. 11:33:01

@házelőtthinta: Te süket és vak vagy minden érvre, te valójában nem tudsz vitatkozni. Gyakorolnod kellene. Ja, nem itt.

Ha tényleg komolyan gondolod, máris kaptál személyemben egy voksot.

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2014.02.20. 11:45:50

@házelőtthinta:
Az alapkoncepcioddal egyetertek, a talalassal nem es 1-2 megjegyzes:

Ha egy par szeretne a sajat labara allni es ugy altalaban elkezdeni az eletet, ahhoz kell egy kulon eletter. Szulokkel, testverrel egyutt lakni horror idosebb korban (kb. onnantol, hogy van munkahelye a delikvensnek. Addig csak kenyszer). En pl. kozepiskola utan elmentem Szegedre egyetemre (1 evre). Addigi eletem legboldogabb egy eve volt, tavol a szuloi haztol.

De a lenyeg: tetelezzunk fel ket keresot. Kulon szeretnenek koltozni. Mondjuk hitelt is kapnak (gondolom tipikus devizahiteles szituacio). Ket lehetoseguk van: alberlet es az eletben nen sporolnak ossze egy sajat valamire; vagy hitel (kezdoreszletig kihuzzak anyunal).

De egy 25 eves parnak ne legyen mar opcio a szulokkel eles. En sem tehettem mast, nem errol van szo, de baromi otvar erzes.

Tehat sajnos, ha elore akar lepni az ember gyorsan es nem 50 evesen akar kulonkoltozni, akkor nem sok mas ut van. Kulfoldon, csak, hogy a kedvenc helyeidet hozzam fel, ez azert jarhato ut. Megszivni itt is meg lehet, szo se rola...

Megint az a keseritett tevehugy (sor) a merce? 300 ft a Ferencvarosban? Adok 500-at ha nem kell meginnom! :)

Btw. havi 2500-3000 koronat koltunk ketten ennivalora + haztartasi dolgokra (sampon, tusfurdo, mosogatoszer, oblito, zsebkendo...) ez 2750-nel szamolva 307 eur, 253 gbp, 374 chf vagy 96.400 huf. Ez sok? Es ha a netto bevetelhez viszonyitott aranya 8,4%, akkor sok vagy keves?
Mi a sok es mi a draga?

Miert vagy ennyire megkeseredett?

házelőtthinta · http://hamisgulyas.wordpress.com 2014.02.20. 11:48:31

@zöldeketbeszélek: nyitott vagyok a vitatkozásra. nem vagyok süket normális és értelmes kérdésekre válaszok. a mikor jötté el a faludból kérdést én nem tartom revelánsnak. mégis mit számít? Ha nyitsz egy vitát szívesen vitatkozom csak ne az legyen a vége hogy te úgyse tudhatsz erről semmit hinta mert az anyukáddal laksz. szóval mondd meg hol voltam süket és vak és igyekszem pótolni a dolgot.

@Zka: ja igen, egy nulla lemaradt. reggel van még nagyon.

Latcho Rom 2014.02.20. 11:49:04

@házelőtthinta: engem nem zavarsz, de ugy tunik a csaladot igen, tehat innen is egy
voks

eddig 2

Zka · http://www.youtube.com/watch?v=_wpDbI1gca0 2014.02.20. 11:51:06

@Kövérmadár [swe]: annyiban igaza van hintának, hogy ha valakinek nincs pénze valamire akkor nincs és eszerint kell eljárni. Tehát marad a szülőknél, vagy megoldja, hogy többet keressen, vagy emigrál, valami. Nincs ingyenebéd és aki tovább nyújtózkodik, mint a takarója engedi az hülye és magát szívatja.
Én is csak 28 évesen vettem a lakást, pedig viszonylag jól kerestem már akkor is. Mondjuk ha elég hülye lettem volna 0-10% önrészre hitelbe vágni, biztos ment volna előbb is.
Így viszont mostanra már vissza is van fizetve az egész hitel és gondolkodhatunk hogy a gyereknek vegyünk lakást, pedig még óvodás.

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2014.02.20. 11:55:49

@házelőtthinta: Kattints a saját nickedre és nézd meg az aktivitásodat. Olvasd el a saját hozzászólásaidat. Aztán ezt vesd össze azzal, hogy állítólag most az életigenlés a legfőbb feladatod, mert megtanultad becsülni azt, hiszen majdnem elveszítetted. Hát nem tudom, nekem is volt halálközeli élményem, de nem lettem tőle kötözködő, szelektíven olvasó és cinikus.
És ezt úgy írom, hogy egyike voltam azoknak, akik azt mondták, nem vagy te rossz srác, csak egy kicsit zöld még.

Herr Géza 2014.02.20. 11:58:00

@házelőtthinta: Matekóra ? Ált. isk. 4. osztály környéke ? Rémlik valami ? Mert hogy szorozni (sem) nagyon nem tudsz...
Mellesleg arany pofám, nem én állítottam, hogy itt olcsó az élet, hanem Te azt, hogy drága. Ezt cáfolandó az általad feldobott sörös számításra a cáfolat. Maradjunk annyiban, hogy én nyertem, jó ???

nezzazegfele [Hu ] · http://www.nezzazegfele.blog.hu 2014.02.20. 12:00:06

@Herr Géza: Elküldtem az emberemnek, este megnézi ő is. Egyébként villszer-informatikus-biztonságtechnikai szerelő.
A blogomra kattintva van egy bejegyzés a témában, utána tudsz nézni.
nezzazegfele.blog.hu/2013/08/10/kulfodre_keszulunk#more5454311

Falamra is kiraktam.

@zöldeketbeszélek:
Akkor ma sem kell kávé? :D

@házelőtthinta: Válaszolj a kérdésemre légy szíves...

Latcho Rom 2014.02.20. 12:00:46

nyomd meg kanada, 2 arany is lehet ma, lanyoktol mimdketto
Go!

adg 2014.02.20. 12:01:56

Lehet, hogy csak el kéne otthonról költöznöd, akkor is, ha az nem olyan gazdaságos, nagyobbra nyílna a világ. Könnyebb ismerkedni is, jobban buknak a lányok valakire, aki nem anyuval él. Találnál egy dögös csajt, aki kellő határozottsággal rendberak, levezeti a fölös feszkódat, mindenki jobban járna. Neked is jobb lenne, itt is kevesebb vita lenne belőled.

Én szorítok neked, 23 évesen ideje van már...

-----------------
Kedvencem a "megérdemli, minek csinált olyat" jellegű beszólás. Mennyivel jobban hangzik, hogy pl. "nem volt egy jó döntés, de nézzük, tudok-e valamit segíteni, vagy ha nem, akkor kussolok, nem rúgok beléd én is." Biztos minden infód megvan mások döntésének hátteréről?

Herr Géza 2014.02.20. 12:02:25

@házelőtthinta: " reggel van még nagyon." Ja, nézz már az órára ember !!

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2014.02.20. 12:02:52

@Zka: Szerintem meg ha úgy veszel fel hitelt, hogy van valamennyi önerőd, akkora lakást veszel, amekkorának nem túl megterhelő a rezsije, a törlesztőd nem akkora, amekkorát még éppen ki tudsz gazdálkodni, hanem ennél kevesebb és még biztosítást is kötsz rá, ja, és rövid futamidőt választasz (minél hosszabb a futamidő, annál nagyobb az esélye valami előre nem látható gikszernek), akkor az nem bolondság.

Az albérleti díjak már majdnem akkorák, mint egy törlesztő és soha nem lesz a tiéd. De még ha ez nem is zavar, akkor is, családdal egyik albiból ki, a másikból be, ha nem találsz normálisat a közelben, akkor iskola, óvodaváltás stb. Nem hiszem, hogy felemelő így élni évekig.

Latcho Rom 2014.02.20. 12:03:14

@Herr Géza: tudtam digsi nem ad voksot ha en igen, varnom kellet volna :))

3 anti hinta voks

Don Kartasch [Warwickshire, UK] 2014.02.20. 12:05:29

@Herr Géza: Oks, este kiteszem, akkor nezik a legtobben ugyis.

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2014.02.20. 12:06:51

@shakti_rom: Nem, ő csak szeret vitatkozni. Ha kell, ha nem, erre hinta tökéletes partner :).

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2014.02.20. 12:07:44

@shakti_rom: Ne idegelj, enyém volt az első voks! Na, léptem, iszonyú rossz a lelkiismeretem :).

házelőtthinta · http://hamisgulyas.wordpress.com 2014.02.20. 12:11:50

@Kövérmadár [swe]: Tudod én egyet nem értek. Szülőkkel lakni horror meg minden, aztán elmennek külföldre sok esetben idegenekkel együtt lakni. az mégis mitől jobb? jobb esetben ismerősökkel. Inkább élek anyámmal mint idegenekkel. Ha párról van szó akkor nyilván kell az intim légtér. egy párnak nincs is valami nehéz dolga. nyugaton főleg nem.feltéve ha van munkájuk. De pl nekem kurvára nincs szükségem rá jelenleg. egyedül vagyok, mit intimkedjek? a hülye picsák nem jönnének fel max, mert hú de ciki hogy 23 évesen te nem egyedül élsz. a világ tragédiája tényleg. Csak fura hogy engem is mindig betalálnak a 30 körüliek, hogy hogy élek, közben meg ők is ott élnek egy rakáson egymással mert drága az albérlet...

nem tudom hogy sok e. csak annyit írtam hogy otthon olcsóbbak a szolgáltatások, amikhez kell humán munkaerő. ezt azért ne tagadjuk már le. már csak a fogturisták miatt se. ennyi. a kajákkal megint más a helyzet.

Zka · http://www.youtube.com/watch?v=_wpDbI1gca0 2014.02.20. 12:17:19

@zöldeketbeszélek: mi úgy vettük fel a hitelt, hogy azzal számoltuk, tudnánk-e fizetni ha mindketten minimálbéren dolgoznánk évekig. Végül az anyagi helyzetünk nagyon jól alakult, de lehetett volna ez máshogy is.

@adg [AU]: az a baj, hogy sok bedőlt hitelről messziről ordít, hogy soha nem gondolkodtak el a felvétele előtt felelősen az egész dologról. Nekem volt ismerősöm, aki az előfizetéses (havi 3-4 rongy) játékban elbúcsúzott tőlünk, hogy mostantól nem lesz pénze játszani mert lakáshitelt vett fel. Igazán jól átgondolt döntés lehetett, ha nem maradt havi 4K felesleges pénzük. Kíváncsi lennék, mi történt velük amikor elszállt az árfolyam és jött a munkanélküliségi hullám pár évre rá. De van egy tippem.

Globetrotter2014 2014.02.20. 12:26:46

@nezzazegfele: mi egy kicsit jobb helyzetben voltunk de kb ugyanez volt a helyzet hitellehetőségekben. Mi nem éltünk ügynökkel, vagy 10 bankot megkérdeztünk (kb 25% hitel kellett). Mind hasonló válasszal, HUF nem, de bármelyik devizahitelt szívesen... Abban hülyék voltunk hogy nem a CHF-et keleltt volna, de úgy 2009 körül bármelyiknél közel 40%os árfolyambukta lett volna...

230as EUR árfolyamnál nem lehet devizahitelen nyerni. Hazudik aki bármi mást állít...

Latcho Rom 2014.02.20. 12:29:04

@zöldeketbeszélek: nyakaskodnit akartal irni, nem? :-)
quelle difi la
en is indulok :-)

TilosazA (UK) 2014.02.20. 12:29:06

@házelőtthinta: Amúgy én értelek hogy mit mondasz, és ez csak az én véleményem, de én is fenntartásokkal kezeltem azt, aki még a szüleivel lakott. Minél idősebb volt, annál inkább. Az ember elvár egy férfitől egy bizonyos önállóságot. És ezt leginkább úgy lehet megtanulni, ha egyedül élsz. Még van időd, de kb 5 év múlva már egyre kevesebben fognak veled szóba állni, meghallva hogy még mindig a szüleidre támaszkodsz.

adg 2014.02.20. 12:31:30

@Zka: A jelenség létezik, de mivel jut bármi is előbbre, ha közlem vele, hogy megérdemelte. Mindenkinek vannak hülye vagy felelőtlen döntései időnként. A másik megérdemelte, hogy elesett, a harmadik meg hogy kirabolták, amaz megérdemelte, hogy lelőtték, vagy hogy beledöglött a kábítószerbe.
Nem azt mondom tehát, hogy mindenképpen sajnálni kell, vagy gyorsan kifizetni a hitelét és csókot nyomni a homlokára biztatásképpen, csak nem biztos, hogy megérdemelte.

Zka · http://www.youtube.com/watch?v=_wpDbI1gca0 2014.02.20. 12:37:18

@adg [AU]: azért ne mossuk már össze a kívülről érkező erőszakot és a saját hülye döntések következményeit.

adg 2014.02.20. 12:44:03

@Zka: Olvass kicsit más fórumokon is! Megérdemelte, hogy kirabolták/megverték/stb, minek mászkál éjjel a városban/hagyta a cuccát a kocsiban/vett új autót/nyitotta ki az ajtót/stb. Sokak szerinte ezeket is megérdemlik az áldozatok.

De mindegy, ha neked attól jó, akkor megérdemelte.
Szerintem meg magától is rájött, hogy elcseszte.

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2014.02.20. 12:47:29

@Zka: @adg [AU]: Sajnos adg-nek igaza van, hihetetlen az emberek rosszindulata időnként. Megerőszakolták? Biztos flörtölt, biztos először igent mondott, biztos kihívóan öltözködött...Kirabolták? Miért mászkált éjszaka egyedül? Miért nem végzett el egy önvédelmi tanfolyamot? Miért hord magánál pénzt, értékes órát, stb. Betörtek a lakásába? Biztos nem volt jó a zár. Nem költött jó zárra. Nem zárta be az ajtót.
És még lehetne folytatni.

Quercus a favágó 2014.02.20. 13:02:55

A "hinta ügyhöz".
Ha azt akarom, hogy mindenkinek mindenről ugyan az legyen a véleménye, belépek a Fideszbe.

Ugyandehogy (törölt) 2014.02.20. 13:08:16

@Kövérmadár [swe]: miért nem opció a szülőkkel?
ha nincs más?
hát nem könnyebb összerakni a gyerekkocsira valót?

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2014.02.20. 13:13:34

@házelőtthinta:
Nem tagadom, az elo munkaero tenyleg olcso. Nagyon is. Itt pedig bevvallom, hogy hajhullatosan draga. Siman kifizetem egy napi beremet egy mesterembernek egyetlen oraert...

Nem laknek egyutt idegenekkel sem... en sem ertem, hogy miert jo egyeseknek 6-8-10-en egyutt elni.
Bar annyiban megis, hogy legalabb azonos generacio (jellemzoen), mig a szulo nem. De ha azt mondanak, hogy lakjak egyutt 3 30 evessel, inkabb a hid ala :)

@Zka:
Nem tartom rossz dolognak a hitelt. Ingyenebednek sem, hisz az ara a kamat. Bevallom, hitelfelhasznalo vagyok, van most is 3 (diak, auto es hitelkartya). Nem vagyok eladosodva, de olyan alacsony a kamat, hogy inkabb torlesztek, fogyasztok es megtakaritok, mint csak torlesszek. A reszletek pedig ugy vannak vallalva, ahogy nektek is: munkanelkulibol is menne a fizetese.

Ha mindent kiszamolnek, akkor digger lesterilezne, az meg sertes es nem vagyom ra :) jobb igy, engedni egy kis felelotlenseget is :)

@zöldeketbeszélek:
Igy van...

Zka · http://www.youtube.com/watch?v=_wpDbI1gca0 2014.02.20. 13:14:29

@adg [AU]: folytatod az egybemosást. Az áldozathibáztatás nem kenyerem. Ellenben a saját hülyeségét és felelőtlenségét vállalja már fel az ember. Elárulom, itthon nagyon sokan nem vállalják fel és mennek tüntetni (vagy csak a fórumokat telesírni) hogy mennyire gonoszak a bankok meg az egész világ. Ha kint vagy Ausztráliában, ezt lehet, hogy nem látod, de mi itthon látjuk.

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2014.02.20. 13:16:31

@Babette_:
Konnyebb es termeszetesen, mint opcio letezik, de szamomra az utolso helyen.
Ez igy nem pontos, mert nem is opcio, leven anyu mar nem el, apammal pedig pereskedunk :)

Kozepiskola utan azert mentem Szegedre, mert messze volt a csaladi feszektol ;)

házelőtthinta · http://hamisgulyas.wordpress.com 2014.02.20. 13:19:44

@TilosazA (En/Mum): Az olyan ember aki azért nem áll szóba velem, mert anyámmal élek, arra az emberre én nem is vagyok kíváncsi. Én nem abban mérem az embereket hogy kikkel élnek meg hogy élnek. Engem az emberek jelleme mozgat. a személyiségük. Hogy jó barátok e. Hogy számíthatsz e rájuk.Persze a nők ilyen idealisták. a 23 évesnek legyen budai palotája, kocsija, vastag zsebe. nektek ez az etalon. Talán nem is véletlen hogy nincs barátnőm, de barátaim se nagyon. más az értékrendem.

egyébként jellemző hogy a fiatalok véleménye ez. ez a tilosazá is valami huszonéves nő lehet. ők ilyen radikálisak. az idősebbek megértik hogy valaki a szüleivel él 23 évesen. ugye hogy huszonéves vagy? elköltöztél anyutól pár éve és aki nem így él mind önállótlan lúzer.

adg 2014.02.20. 13:23:49

@Zka: Szerintem maradjunk annyiban, hogy lehet, hogy látom. Abban viszont biztos vagyok, hogy épeszű ember nem akarja annyira látni, mint én. De megérdemeltem.

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2014.02.20. 13:25:00

@QUERCUS:
:D
Ha egyet ertek, akkor Fideszes vagyok? Ha nem ertek egyet, akkor Fideszes berkommentelo troll?

Ebbol nehez jol kijonni...

- Fideszes vagyok!
- Es mondja, mit irt ra fel az orvos?

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2014.02.20. 13:33:07

@shakti_rom:
A "parizsi stilusra" az a korszak a jellemzo, amikor a rongyrazas volt a meno. Arannyal befuttatott loszerszamok, csilli-villi pempos mutyur.
A Louvre-ot boszme modon elcsesztek a piramisokkal, akik ilyet megengednek, jo emberek nem lehetnek :)

Elotte voltunk egy evvel Romaban, az volt a tokeletes varos a maga tortenelmisegevel. Parizs csak Parizs. Nem rossz, de lattunk mar szebbet is.

Mondjuk velem van a baj, mert tetszik az okor (Roma, Gorogorszag) es az uj vilag (felhokarcolokkal, stb). A ketto kozotti resz nem az en vilagom :)

Latcho Rom 2014.02.20. 13:34:29

@Kövérmadár [swe]: Uhum. Erre majd kesobb irok, rokendroll van meloban.

nezzazegfele [Hu ] · http://www.nezzazegfele.blog.hu 2014.02.20. 13:36:42

@ZF2: Értelek.

@QUERCUS: Ez jó... :D De libikóka számomra már valódi... :)

bpetya75 2014.02.20. 13:41:47

@QUERCUS:

"A kormány fogja megoldani. Mert amíg ezt meg nem teszi, nincs gazdasági fellendülés. "

Egyelőre csak halogatják a megoldást. Persze nem lehetetlen, hogy így is kezelni tudják a helyzetet. Biztosra veszem, hogy sok hitelfelvevő követte el azt a hibát, hogy több devizahitellel is megajándékozta magát. A személyi kölcsönök, autóhitelek lassan kezdenek kifutni. Az árfolyamgát arra kiválóan alkalmas, hogy a lakáshitel mellett fizetendő egyebeket kifuttassa az ember.

Aztán persze meglátjuk. Ha 340-ig berogyasztják a forintot, akkor még a választások előtt bajok lesznek...

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2014.02.20. 13:42:07

@hinta
Egyre inkabb az a benyomasom egyebkent, hogy sokmindenrol azert gondolkodsz igy, mert nincs mas valasztasod. A valtoztatasra valo igenyedet tudatosan leepitetted, megmagyaraztad, hogy nincsen ra szukseged, nem akarod.
Pedig lehet, hogy valahol melyen elnyomva, ott van benned elnyomva.

Ha igy van, az oka is benned van es vsltoztathatsz rajta... most meg.
De oriasi szivas lesz majd, amikor 40 evesen jossz ra, hogy nem sikerult szembe menni a vilaggal, az egyetlen dolog, amit "nyertel", hogy eltelt az ido, amit mar soha nem kapsz vissza.

Te tudod, a te dolgod, nekem semmi kozom hozza... de lattam mar ilyet.

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2014.02.20. 13:44:16

@QUERCUS:
Mert a mondas is ugy van, hogy "madarat trollarol..."

Don Kartasch [Warwickshire, UK] 2014.02.20. 13:44:41

@Kövérmadár [swe]: "Btw. havi 2500-3000 koronat koltunk ketten ennivalora + haztartasi dolgokra (sampon, tusfurdo, mosogatoszer, oblito, zsebkendo...) ez 2750-nel szamolva 307 eur, 253 gbp, 374 chf vagy 96.400 huf. Ez sok? Es ha a netto bevetelhez viszonyitott aranya 8,4%, akkor sok vagy keves?
Mi a sok es mi a draga?"

Fuck, Svedorszag nem is draga! Egy honapra eleg 250 GBP?
Nalunk ket fore havi 400 GBP a budzse, igaz ebben tobbynire mar benne van a ruhavasarlas meg aprobb lakashoz szukseges dolgok (evoeszkozok, kesek, ilyesmik). Oszt meg nyulunk sincs!!! :D

Don Kartasch [Warwickshire, UK] 2014.02.20. 13:49:32

@bpetya75: "Aztán persze meglátjuk. Ha 340-ig berogyasztják a forintot, akkor még a választások előtt bajok lesznek..."

Nem kerem, en ezt mar hetekkel ezelott megfejtettem. Nem arrol van szo hogy a kormany butuska gazdasagi intezkedesi es nyilatkozatai miatt esik a forint a piacon. Szo sincs rola!
A kormany direkt lenyomja a forintot mert vegre rajottek hogy igy tudnak a legtobbet segiteni a kulfoldon dolgozo es onnan hazautalgato magyaroknak! :DDD

Vegre felismertek az igenyeket! Latjak hogy a legtobb lakashitelt ugyis kulfoldrol torlesztik, akkor meg mar segitsunk a szerencsetleneknek. :D

Elvegre, tobb kulfoldi magyar van mint bedolt devizahiteles, nem? Akkor meg??? :D

A heten utaltam 1000 GBP-t en is a magyar szamlamra. Most majdnem 40 000 HUF-al tobb lett mint egy evvel ezelott ilyenkor. Tiszta buli! :)

(ezt kerem senki ne vegye komolyan, csak bolondozok)

Don Kartasch [Warwickshire, UK] 2014.02.20. 13:51:03

@Zka: " vagy csak rament esznek mindennap :) "

Szerintem mindharman nyultapon vannak es charity rucikban osszebujva fagyoskodnak a lakas egyetlen fatuzelesu kemenceje elott. :)

bpetya75 2014.02.20. 13:51:31

@adg [AU]:

Az olvtárs véleménye nekem is sarkosnak tűnt régebben. Vagy finomodott mostanra, vagy az én látásmódom karcosodott hozzá az övéhez, de alapvetően egyetértek vele.

Mi is csúnyán belenyúltunk, majdnem bele is rogytunk, és még túl sem vagyunk rajta. Azt, hogy egyelőre úgy tűnik, ki tudjuk majd köhögni az összes részletet, a Jóisten, a család és a barátok segítsége mellett annak köszönhetjük, hogy a felelősséghárítás helyett a problémamegoldásra koncentráltunk. Például hozzád/hozzátok hasonlóan, de sajnos sokakkal ellentétben.

bpetya75 2014.02.20. 13:55:22

@Kövérmadár [swe]:

Ahhoz képest, hogy a rólad szerzett első benyomásaim qrvára negatívok voltak...

@Don Kartasch:

Nagyon vicces, mondhatom nagyon vicces. :-P

SilentDreams 2014.02.20. 14:06:34

@Don Kartasch: Csak akkor van baj, ha Forintot utalnék ki Euro/Font egyéb számlára....

Nekem inkább ez az irány jatszana, de ehhez erös Forint lenne jó.... Olyan ~250 Ft = 1 Euro körüli :)

Quercus a favágó 2014.02.20. 14:09:24

@bpetya75:

Orbán megígérte a külföldi nagyköveteknek, hogy a választások után rendezi a devizahitel problémát, aztán leülnek a bankokkal, és megbeszélik a vitás kérdéseket.

Quercus a favágó 2014.02.20. 14:17:41

@SilentDreams:

"Olyan ~250 Ft = 1 Euro körüli :)"

Szerintem hamarabb fogod megharapni a saját protkóddal a saját füled......

adg 2014.02.20. 14:18:40

@bpetya75: Csakhogy nem a felelossegrol beszeltem. Annyit mondtam, hogy senkinek nem lesz jobb attol, ha odavagjuk, hogy ugy kell neked. Alapvetoen mindenki egye meg, amit fozott, bar neha jobb kisegiteni valakit, mint szarban hagyni. De ha nem tudok vagy akarok segiteni, akkor nem rugok bele en is egyet.

Majdnem holnap van, jo ejt!

SilentDreams 2014.02.20. 14:20:25

@QUERCUS: Ammán baj :)

Akkor nem keszek olyan nagyravágyó, jó lesz a 280-290 Ft/Euro is. Persze ha 350 a cél, akkor ezt is hiába várom....

2014.02.20. 14:20:47

Nem olvastam vegig a kimmenteket es kezdodok a nap, de a Gezatol es Shaktitol tobbet vartam, mint egy Hinta kiszavazosdit. Mintha nem is felnott emberek lennetek. Zoldsegnek legalabb van indoka, meg soha nem ert egy erett demokraciabanNade, ti???!!!
Bit of a disappointment

Hinta, maradj

Quercus es Babette, nektek koszonom az erett viselkedest

bpetya75 2014.02.20. 14:24:56

@QUERCUS:

"hogy a választások után rendezi a devizahitel problémát, aztán leülnek a bankokkal" Öregem! Én ezt baromira nem értem. Nem a rendezés részeként kéne leülni a bankokkal? Vagy úgy érti, hogy "saját" zsebből rendezi a zemberek hiteleit???

@zöldeketbeszélek:

Szerencse, hogy nem raktuk bele a "hüjegyerek" feliratú skatulyába. Hinta is megérdemel még pár esélyt, hátha kinövi magát :-P

@adg [AU]:

Alapvetően egyetértek, de vannak helyzetek, amikor egy kijózanító pofonrúgással többre mész.

Jó éjt! :-)

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2014.02.20. 14:28:23

@bpetya75: A magam részéről pozitívan kezdtem.
Nézd meg a mai ámokfutását is. Madárnak van egy-két fixációja, de ennyi. Nem általánosít, nem szelektál, nincs üldözési mániája. Nekem totál elegem van belőle. Nem arról van szó, hogy valakinek rossz napja van és kicsit elszáll, ez megy folyamatosan. Oké, ez egy jó nagy állatkert, mindenkinek van benne helye, számomra akkor is egy troll.

Quercus a favágó 2014.02.20. 14:31:52

@bpetya75:

Jogszabály módosítással. Visszamenőleges hatállyal. Nem gond.
Forintosítják, a kamat a mindenkori jegybanki alapkamat, visszamenőleg kiszámolva. Lesz akinek ez azt jelenti majd, hogy megszűnt a hitelszerződése, mert teljesített.

A bankok meg megkapják kárpótlásul, hogy csökkentik a rájuk kimért különadót.
Egyszerű ez kolléga, mint az ágybaszarás.

Quercus a favágó 2014.02.20. 14:33:54

@charlieharper (tudja mi az a fereglyuk):

Te charlie, ezt nem kék mezőben kellett volna írnod?

bpetya75 2014.02.20. 14:33:58

@zöldeketbeszélek:

Nem értek egyet veled. Tutira nem troll. Érdeklik a vélemények, csak van amelyikkel nem tud mit kezdeni. Ilyen például a nőies érzékenység.

Nem troll, csak bumfordi. Elefánt a porcelánboltban. Emlékeztet egy egyetemi évfolyamtársamra. Ha fáraszt, szűrd, de azért vannak jó meglátásai. A csomagolás nem valami csillivilli, de legalább nem a szart takargatja vele.

bpetya75 2014.02.20. 14:35:46

@QUERCUS:

Ha ez így lesz, akkor foghatják a fejüket azok, akik részleges vagy teljes semmisségért bíróságra mentek. Egy sikeres teljes semmisségnek is ez lenne a vége.

MagyarJoe 2014.02.20. 14:36:10

@Babette_: Anglia... tobbek kozott vszinu azt a kiskaput fogjak becsukni, ami eddig a self-employed emberek elott nyitva volt: ha nem is volt beveteled, akkor is meg lehetett igenyelni a tax-creditet, ami sok gyerek utan szep kis osszeg. Allitolag ezt sokan kihasznaltak....

Parizs: sajat penzbol egyszer is eleg.... mas penzen barmikor :)
Mindenkepp erdemes olcso belvarosi szallodat valasztani (Opera kornyeken) a tobbcsillagos kulvarosi helyett. Varosnezeshez peddig az egyetemistak altal mukodtetett "walking tours"-t.

bpetya75 2014.02.20. 14:37:26

@QUERCUS:

Ez egyébként a hallottam valahol kategória, vagy tudsz linket dobni a témáról?

Quercus a favágó 2014.02.20. 14:38:41

@bpetya75:

Saját gyártású összeesküvéselmélet.

Latcho Rom 2014.02.20. 14:41:19

@charlieharper (tudja mi az a fereglyuk):

elbujtam szegyenemben. Eretlen sziv vagyok.
broáf.

Mostantol te vagy a hitelesitett hintáslegény. Emo szurovel :-))

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.02.20. 14:50:40

@bpetya75:
Igazad van meg Charlinak is.
Messze nem üti meg azt a mércét hogy kiszavazzam.
Egy jó poénért eladnám a lelkemet de nem szavaznám ki.
Ártalmatlan és egy szinfoltja a blognak.

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2014.02.20. 14:51:29

@bpetya75: Szóval a személyes sértés, a nők általános sértegetése nem trollkodás. Örülök, hogy ez csak a véleménnyilvánítás kevésbé kifinomult módja. Most, hogy ezt is tudom, egy ideig hanyagolom a blogot, már csak azért is, hogy abbahagyjam a hintázást, amivel csak az egóját növesztem.

bpetya75 2014.02.20. 14:54:08

@QUERCUS:

Ha igazad lesz, akkor conteo-bajnokká avatlak :-D

@diggerdriver:

A darabossága nem áll túl távol tőlünk. Igaz-e? ;-P

Latcho Rom 2014.02.20. 14:54:26

@zöldeketbeszélek: maradj csak a senekeden.

Elobb befejezzuk a szavazast, eddig 3 van. Azok a szavazatok nem szamolnak akik mellette teszik le a voksot, nem ez volt megallapodas.

Nekem sincs arra idom hogy a sok ertelmetlen marhasagon keresztulragjam magam, day in day out.

bpetya75 2014.02.20. 14:57:17

@zöldeketbeszélek:

Nem már Zöldi!!!

Egy tájékozatlan ember beszólásokban megnyilvánuló bizonytalankodásán fölösleges megsértődni. Nem tudja, hogyan viszonyuljon hozzátok, ezért haragszik rátok.

Mikor vizsgázol?

Quercus a favágó 2014.02.20. 14:57:26

@zöldeketbeszélek:

Nincs a srácnak barátnője. Tildyt mézesmadzaggal akarja megfogni, Téged meg kötözködéssel.
Tu capasci?

Latcho Rom 2014.02.20. 14:59:42

@bpetya75: most akkor egesz nap ez a nonsense fog menni?

2014.02.20. 15:01:10

@Herr Géza: @tilmir (ch): @Kövérmadár [swe]: komolyan mondom, hogy nem ertelek titeket. O egy troll. Troll. TROLL. troll? TrOlL! thrhollllll!
Ennyire raertek, hogy borsot hanytok a falra?

Ha meg nem troll, akkor pontosan ennyire hulye. Az se jobb. Szoval a kerdes ugyanaz, ennyire raertek? :D

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2014.02.20. 15:02:07

@shakti_rom: @bpetya75: @QUERCUS: A szavazás tényleg gyerekes dolog - nem véletlenül éppen Hinta vetette fel - a lényeg, hogy mit tekint a blog közössége trollkodásnak, mit nem. Hinta nem most kezdett olvasni és kommentelni a blogon, sokmindent tudhat rólunk, mi pedig azt tudjuk róla, amit ő maga árult el magáról. Ami vagy igaz, vagy sem, ellenőrizni nem lehet. De erre támaszkodva sajnáljátok szegény bizonytalan srácot, aki így nyugodtan becsmérelhet mindenkit, holott két akkora virtuális pofont érdemelne, hogy a klavija adja a harmadikat. Na hagyjuk is, semmi értelme.

2014.02.20. 15:03:12

@zöldeketbeszélek: teged is legyozott.

van egy nagyon hatekony SZURES gomb a hozzaszolasai alatt, csak sajnos minden cikknel ujra meg kell nyomni. De megeri, higgyetek el nekem!

Azt leszamitva, hogy meg mindig mindenki felul neki, es mindenki neki valaszolgat... dehat a jo troll arrol ismerszik meg, hogy hetek-honapok utan is probalnak vitatkozni vele. :)

Latcho Rom 2014.02.20. 15:03:27

@zöldeketbeszélek: szerepelni akar min gobbi hilda, s most jokat rohog rajtunk..

Edugultam, hintazzon aki akar, wtf..

2014.02.20. 15:05:41

NIKI LAUDA sokkal jopofabb troll volt, legalabb szorakoztatott, bar az o hulyesegeit is ijesztoen sokan nyeltek be verkomolyan... :)

Ha valaki nagyon hianyzik, akkor az Zerokomponista.

bpetya75 2014.02.20. 15:10:03

@shakti_rom:

Ha rajtam áll, akkor nem. Csak elmondtam a véleményem a témáról

@Kövérmadár [swe]: megközelítését sokkal jobbnak tartom, mint a megorrolást.

@zöldeketbeszélek:

Második félév végén volt a matekszigorlatunk. Elég kemény volt. Egyik évfolyamtársam negyedik nekifutásra abszolválta (egy karót nem írtak be neki). Még öltönyben bejött a szobánkba: "Most viseljetek el egy kicsit" Azzal benyomta a lejátszóba a Rapülők cd-t és 7-8* egymás után meghallgatta a Lapát című számot. Közben időnként elüvöltötte magát, hogy "Kurva anyád Führerné!". Hinta rá emlékeztet. Nem tudok haragudni rá.

Te is emlékeztetsz valakire, rád se tudnék :-P

Hari Seldon 2 2014.02.20. 15:12:55

Szia.
Miután itt lakunk a "szomszédban" Forbach-ban, kicsit kivesézem a dolgokat.
Kötözközés 1:
"Miután mindent sikerült megbeszélnünk, augusztus végén bepakoltunk a fent említett hülyeségbe, és röpke 16 órás autóút után megérkeztünk a Saar-vidékre."
Mivel jöttetek? Velorex-el? :-)
Nekünk ide a szomszédba három gyerekkel megállásokkal nem több mint 12 óra, gyerek nélkül tényleg alig több mint 11. Igaz ilyenkor ahol lehet, beállítom a sebességet 130 fölé egy kicsit, de ha te Szegedről jössz,akkor sem lehet több mint 14 óra.
Kötözködés 2:
"Ráadásul mindenütt dombok vannak, amihez alföldi gyerekként sem a szemem, sem a lábam nem szokott hozzá. Az időjárással is teljesen ki lennék békülve, ha nem esne folyton az eső."
Nem értem, hogy a magyarok miért panaszkodnak folyton az eső miatt. Nekem nem tűnik soknak, és ,mondjuk személyesen én szeretem az esőt. (jó gondolom mint szegedi te a porzó határhoz vagy szokva. Egyébként én nagyon szeretem azt a várost)
Megjegyzés:
"A kocsmák és éttermek árai kissé borsosak, ennek ellenére elég sokan vannak a szórakozóhelyeken esténként, főleg hétvégén. Egy sör bolti és kocsmai ára között nem ritka az ötszörös szorzó sem, étteremben pedig két ember átlagban 20-40 eurót hagy ott, minőségtől és étvágytól függően."
Szerencsére minket ez ne érint, egyrészt mi soha nem járunk kocsmába, hiszen az nincs "megtervezve" (ezt csak neked digger) Másrészt amennyire látom egész Ny-európában hasonló az árképzés. Persze, mi könnyen beszélünk, mert három gyerekkel, ha akarnánk akkor sem tudnánk eljárogatni.
Megjegyzés 2:
"A város pár éve elnyerte az autósok számára legbarátságtalanabb város díját egy szavazáson."
Ezt simán elhiszem. Idióta 30-as táblák vannak mindenhol. (pl Franco-allemagne park környékén)
Meg az is röhely,hogy ha Frankfurt Hahn-ra megyek, keresztül kell csatangolnom a városon.

Kérdés: szoktatok a forbach-i Corában vásárolni? Elképzelhető, hogy találkoztunk már tudtunk nélkül. Mondjuk mi érdekes jelenség vagyunk három gyerekkel.

Latcho Rom 2014.02.20. 15:15:14

@QUERCUS: Irtad tegnap hogy erdesz vagy, amikor a kivandorlasral beszelgettunk - hogy ausztriaba keszulsz.

Hogy van egy erdesznek internetkapcsolata, ennyi ideje mint neked..vagy ket melo kozott vagy eppen?

Hari Seldon 2 2014.02.20. 15:16:23

@Herr Géza:
Ludwigshafen azért onnan jó 100 km. Nem mondom, hogy lehetetlen naponta annyit autózni, de nagyon meg kéne érnie, hogy arra akarjon dolgozni.

Herr Géza 2014.02.20. 15:18:42

Németország, te csodás.. Hogy miért szeretek itt élni? Mert olyan kiszámíthatóak. Rendhagyó példa:

kepfeltoltes.hu/view/140220/Mondeo_hirdet_s_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

LOL! A hirdetést feltették 2013.12.03.-án, most úgy látta a cég (!!), hogy nincs nagy tolongás, hát iziben is engedtek kökemény 13.- (!!) eurót az árból... Hogy oda ne rohanjak ! :XD

Quercus a favágó 2014.02.20. 15:20:59

@shakti_rom:

Szar idő van, esik, nem tudok dolgozni.

Hari Seldon 2 2014.02.20. 15:21:46

@shakti_rom:

Hehe. három gyerek (tudom, állandóan dicsekszek :-) ) és mi is lakunk a posztolótól 8 km-re... :-)
Szerintem meg legtöbbet az számít hogy mekkora az elszántság és milyen a hozzáállás. Hogy akar, vagy nem valaki nekivágni.

bpetya75 2014.02.20. 15:23:25

@Hari Seldon 2:

"mi soha nem járunk kocsmába, hiszen az nincs "megtervezve" (ezt csak neked digger) "

Ez tetszett :-D

Miért vagytok érdekes látvány három gyerekkel? Kevés arra a nagycsaládos?

bpetya75 2014.02.20. 15:24:47

@Hari Seldon 2:

Aha! Szóval "csak" a büszkeség mondatta veled!? ;-P

Latcho Rom 2014.02.20. 15:26:22

@QUERCUS: Jo idoben mi lenne a munkad? nem bactatlak, csak 0 tudasom van az erdeszsegrol...

Latcho Rom 2014.02.20. 15:28:32

@Hari Seldon 2: Nem tudom hogy nekem lett volna batorsagom, mi gyerek nelkul indultunk, az elso fiu made in paris, de itt szuletett.

Herr Géza 2014.02.20. 15:30:59

@Hari Seldon 2: Valamit el tetszett nézni !! Én Kaiserslautern-t javallottam lakóhelynek, onnan a BASF 60 km (autópálya háztól-házig), Saarbrücken meg 70 (szintén Autobahn). Tudom miröl beszélek, mert laktam a környéken és dolgoztam a BASF területén több, mint egy évet. Itt (sem) megy ritkaságszámba 80-100 km-röl járni dolgozni... A havi benzin-/dízelköltség kijön 200.- euróból (tudom, egy autónak van még némi egyéb költsége is), de a BASF igen jól fizet.
Jártam én fél évig 145 km-röl is melóba, ott is inkább már az idö volt gond (2 x 1-1,5 óra az sok volt azért).

Hari Seldon 2 2014.02.20. 15:32:28

@bpetya75:
Nagycsaládos van itt bőven, és az "őslakosok" is "jól el vannak látva gyerekkel" (hogy csúnyán fogalmazzak)
Látvány: két felnőtt, az apa hasán kapálózik Johanna (most már kiírom, ha már a beszámolóban is megírtam) időnként le akar venni egy kést vagy wc papírt vagy bármit amire éppen nincs szükség, és ha megkaparintja akkor aztán öt perc amíg kiszedjük a kezéből. A másik kettő meg hol ezt akar, hol azt, időnként ki akarnak szállni, és ők akarják tolni a kocsit. Időnként megpróbálnak elrohangálni. De szemem mint a kaméleoné... Aztán ha végképp elfogy a cérna, megeresztek egy jó kis káromkodást, amiben a hetes szám és valami egyházi dolog szerepel. Igyekszem visszafogni magam, de azért estére mindig elfárad az ember. Szerencsére senki sem érti... :-) (még a gyerekek sem)
Szóval a 40 perces bevásárlás 2 óráig tart.

Hari Seldon 2 2014.02.20. 15:33:28

@Herr Géza:
Ja, hogy ne Saarbrückenbe lakjanak. OK így már érthető.

Hari Seldon 2 2014.02.20. 15:34:52

Megjelent már a posztoló?

Herr Géza 2014.02.20. 15:35:25

@Whave: Igen, mi vagyunk a három borsót-a falra-hányó ! :XDD
Ezerszer megfogadtam, de nem bírom megállni, hogy ne válaszoljak a f@szságaira. Ö viszont akkor sem hallgat el, ha senki nem szól hozzá....

VHB 2014.02.20. 15:42:29

@Herr Géza: Egyszer egy német családnál vendégeskedtünk. Megkérdezték, hogy mit szeretnénk vacsorára? Mondtuk, hogy ennénk egy jó kínait. Elmosolyodtak, hogy ők is nagyon szeretik a kínait és a napokban fedeztek fel egy új helyet. 1 órával később és 110km-el arrébb megálltunk a kínai étterem előtt. :)

2014.02.20. 15:42:34

@Herr Géza: mert senki nem hasznalja eleg szigoruan azt a bizonyos Szures gombot. Ilyen a jo troll, nem tudod megallni, hogy ne szolj hozza :)

Hari Seldon 2 2014.02.20. 15:44:12

Egyébként mit szóltok, ehhez a nagy eső ellenességhez? Nem tudom, de Magyarországon van egy olyan képzet,hogy ha valahol nem 500 mm a csapadék hanem mondjuk 700, akkor az esős, és brr...
Mi itt simán sétálgatunk szemerkélő esőben, semmi bajunk nem lesz tőle. Ráadásul felénk, az eső legalább kétharmada éjjel esik le.

tsabus UAE 2014.02.20. 15:45:58

@ZF2: "...ez egy felelőtlen xarkavarás volt az előzőektől..."
Hogy tényszerűek maradjunk: A mostaniak vezették be az előzőek előtt...

bpetya75 2014.02.20. 15:48:12

@Hari Seldon 2:

Mi a kicsi nélkül oldjuk meg a bevásárlást. Max a faluban megyünk együtt boltba. Novemberben volt egy kísérletünk, akkor asszony a kicsivel kettesben ruhaboltba ment, én meg a két naggyal nagybevásároltam. Mikor odaértünk a kettőért, asszony már síkideg volt, a kicsi épp készült meglépni az üzletből egy melltartóval, a biztonsági őrnek meg kellett párat nyelnie, mert nekem már nem akart beszólni annyira...

VHB 2014.02.20. 15:48:56

@Hari Seldon 2: "Szóval a 40 perces bevásárlás 2 óráig tart."

Nálatok nincs házhozszállítás?

Herr Géza 2014.02.20. 15:50:42

@Whave: Az kevés, hogy én szürök, attól még mások reagálnak a dumáira, én meg azt sem tudom miröl van szó. Nekem ez "széttördeli" a blogot. Az meg nem okés...

Herr Géza 2014.02.20. 15:51:25

@VHB: Ilyen ez a fránya mobilitás :DDD .

Hari Seldon 2 2014.02.20. 15:53:06

@bpetya75:
Igen. Időnként én is egyedül megyek bevásárolni. De! Este a gyerek altatás ideje is! Tehát, mindenki be az autóba, irány a Cora, utána egy kis körhinta a bevásárlóközpont folyosóján levő "pénznyelőknél". Utána a gyerekek be a kocsiba (ez van este fél nyolc és nyolc között) Kis kerülő Petit Roselle felé, és hazaérve mindenki alszik. Utána meg már nem kelnek fel. Szépen felviszem őket, és berakom az ágyba. egyik sem ébred fel közben! Szuper módszer.

Herr Géza 2014.02.20. 15:56:45

@Hari Seldon 2: Bocs, csak a rend kedvéért: ki az / mi az a Petit Roselle ? Csak nem vmi krimó? És pálinkás kenyeret is kapnak ? Mert akkor érthetö.... :DDD

2014.02.20. 15:58:32

@Herr Géza: kinek mi. Nekem az nem okes, az tordeli szet a blogot, hogy idenezek, es mindenki ezzel a majommal beszelget, a nyilvanvaloan bicskanyitogatas celjaval beirt baromsagaira reagalva tobb bekezdeses eszosztasokat :)

TilosazA (UK) 2014.02.20. 15:58:53

@házelőtthinta: Most fejeztem be veled a beszélgetést. Menj a fenébe.
Nem, nem huszonéves vagyok, az én anyám is meghalt gyerekkoromban, k.va korán a saját lábamra kellett állnom, tudom miről beszéltem. Keress egy pszichológust, így senki nem lesz melletted, ha mindenkibe csak belerúgni vagy képes.

bpetya75 2014.02.20. 15:59:39

@Hari Seldon 2:

Akkor nálatok még nem nagyok a gyerekek, vagy jóval erősebb vagy nálam. A középsővel még megbirkózom, de a nagyot a maga 40+ kilójával már nem tudnám úgy bevinni a házba, hogy ne ébredjen fel.

Egyébként tényleg jó módszer, ha üzemanyagból futja :-P

Hari Seldon 2 2014.02.20. 16:01:31

@Herr Géza:
Semmi különös: kis falu a szomszédunkban pár kilométerre.
Azért írtam, hogy ilyenkor már elég egy kis kitérő, és teljes a siker.
Ahogy elindulunk, a feleségem időnként hátranéz rájuk, és jelzi az állást:
33 %-os siker
66%-os siker
100% rendben vagyunk...

bpetya75 2014.02.20. 16:03:43

@TilosazA (En/Mum):

Ne mérgelődj már! Már másodszor idézem Madártól ezt, mert szerintem nagyon jó a meglátás: @Kövérmadár [swe]:

Világbéke! :-)

bpetya75 2014.02.20. 16:05:04

@Hari Seldon 2:

Gondolom a kicsi alszik el legkésőbb.

Na, tiplizek. De azért I'llbeback!

Hari Seldon 2 2014.02.20. 16:07:04

@bpetya75:
A lányok 4 évesek lesznek, a legkissebb meg 1,5.
Akkor költöztünk ki, amikor a "nagyok" körülbelül 3 éves és 4 hónaposak voltak a legkisebb meg még nem volt egy éves.
tehát körülbelül akkor mint a posztoló.

Herr Géza 2014.02.20. 16:09:08

@Whave: Hát éppen ezért csatlakoztam "a szürjük ki, de teljesen" táborhoz.

TilosazA (UK) 2014.02.20. 16:12:41

@bpetya75: Igyekszem. De az emberi sötétség és rosszindulat ha ilyen nagy koncentrációban párosul, egyszerűen hánynom kell tőle. Úgy fogom vissza magam hogy ne írjam le részletesen hogy miben téved. Nem írom le,nem írom le,nem írom le..... Tök mindegy ugyanis, ez egy majom. Éééééés szűrés gomb be.
:)
Máris jobban érzem magam.

Latcho Rom 2014.02.20. 16:13:55

@Kövérmadár [swe]:

"A "parizsi stilusra" az a korszak a jellemzo, amikor a rongyrazas volt a meno. Arannyal befuttatott loszerszamok, csilli-villi pempos mutyur."

Igen, a csilivili, a napoleoni pompa valaoban a giccs hatarat surolja

"A Louvre-ot boszme modon elcsesztek a piramisokkal, akik ilyet megengednek, jo emberek nem lehetnek :)"

En eletben meg nem lattam a piramist, altalaban szeretem ha az epiteszet regi dolgokat keveri a mondernnel, csuda dolgok tudnak szuletni igy. Amit lattam kepeken s filmeken a piramisrol, nekem bejon, nem boszme.

"Elotte voltunk egy evvel Romaban, az volt a tokeletes varos a maga tortenelmisegevel. Parizs csak Parizs. Nem rossz, de lattunk mar szebbet is."

szebb, nem szebb, ezt talan epp annyira nem szabad varosokra alkalmazni mint konyvekre, filmekre, zenekere, s tan emberekre sem. Masok.

"Mondjuk velem van a baj, mert tetszik az okor (Roma, Gorogorszag) es az uj vilag (felhokarcolokkal, stb). A ketto kozotti resz nem az en vilagom :) "

En ugy emlekszem Parizsra, az ott leelt 2 evre hogy egy csodas varos. Megkaparod az aranyozott felszint s gyonyoru dolgokat talalhatsz.

Parizs olyen s ugy gyonyoru hogy az mar a giccs hatarat surolja :-)

csarli tedd fol az Emo szurodet megint, lehet hogy ezutan a roffenes utan atmegyek trollba :-))

házelőtthinta · http://hamisgulyas.wordpress.com 2014.02.20. 16:14:34

@zöldeketbeszélek: nem sértegettem senkit. Tilos kezdett betalálni hogy szóba se állna ilyen alakokkal. az talán nem volt sértés?A nőket se sértegettem csak megjegyeztem hogy a normális vágás az, hogy az embert a pénztárcájában mérik. Én csak ezt tapasztalom abból a kevésből amit néha tapasztalok. Velem nincs jövő mert jól érzem magam egy fos munkahelyen és nem érdekel csak a szerelem meg a szabadság. Tehát rám nem lehet alapozni. külön vicces volt ahogy leírta tilos hogy még van időm de siessek mert későpbb már nem is leszek ember a mások szemében. vicces. ha titeket ennyire érdekel a külvilág, meg hogy mások mit gondolnak azt én csak sajnálni tudom...én nem a világért élek hanem magamért...valószínűleg ezért nincs barátnőm se.. sose érdekelt még igazán senki. most se nagyon érdekel. mégis mi érdekeljen a kicsinyes embereken? akik pénzről meg utazásokról álmodoznak? meg blogon önigazolnak hogy az övék a helyes út, belém meg rúgnak egyet, mint a többi. lehet nem is akar belémrúgni, de mivel a többi is belémrúgott így követi a népet.

Engem már nem érdekel semmilyen út, bátran nézek a pusztulás szemébe is, mert tiszta lélekkel élek/éltem és soha nem bántottam senkit. Nem tudom ti hogy vagytok vele de engem felszabadít ez az érzés. Tudjátok olyan mintha fogná valaki a kezem és vezetne és tudom hogy nem eshetek el. Érinthetetlennek érzem magam. Kár hogy a lányok se sokszor érintenek meg. :D

Herr Géza 2014.02.20. 16:18:45

Kész. Elmebeteg. Szürés be.. Máris jobb.

VHB 2014.02.20. 16:26:50

@házelőtthinta: " Érinthetetlennek érzem magam. Kár hogy a lányok se sokszor érintenek meg. :D"

Ha megtalálod a kettő közötti a szoros összefüggést, egy gonddal kevesebb.

Nem reagáltál az ötletemre, hogy akarsz-e pizzafutár lenni?

TilosazA (UK) 2014.02.20. 16:29:49

@Herr Géza: Ugye? High-five! :)
Még a nap is kisütött...

Ugyandehogy (törölt) 2014.02.20. 16:38:10

@QUERCUS: egymás mellett voltunk, az a lényeg.

nezzazegfele [Hu ] · http://www.nezzazegfele.blog.hu 2014.02.20. 16:40:46

A kijevi parlamentet mutatják:

www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&v=Y_LFrMcoEm4

Ha valaki perfekt oroszból, akkor érdekelne, hogy miről beszélnek.

Hari Seldon 2 2014.02.20. 16:42:01

@TilosazA (En/Mum):
Csak most olvastam el a kerti gyerekjátszó írását.
Most már értem miért ez as nagy szűrésmánia.
Kicsit olyan emós-alternatív-földönkívüli a srác.

Hari Seldon 2 2014.02.20. 16:44:25

@nezzazegfele:
Az "oroszpárti" diktátort elzavarják?

Herr Géza 2014.02.20. 16:46:33

@TilosazA (En/Mum) @shakti_rom: : Kinéztem az ablakon, süt a nap és kb. 3 kilométeres körzetben konkrétan nincs egy hinta sem, ház elött meg pláne nincs....

Latcho Rom 2014.02.20. 16:48:49

@Hari Seldon 2: Maximka hozza a kancsukát, nix diktatator!! :-))

TilosazA (UK) 2014.02.20. 16:52:49

@Babette_: Remélem igen, megnő. :) Miért?

Ugyandehogy (törölt) 2014.02.20. 16:56:13

@TilosazA (En/Mum): hát nagyjából 16-25 között ilyenek....nagyjából, nagyrészt, egyrészt, mittomén, de a barátai között biztosan fogsz ilyen típust látni. teljesen normális.
ilyennek is lennie kell.

Hari Seldon 2 2014.02.20. 17:03:17

Theg már volt itt? Vagy csak én nem láttam.

TilosazA (UK) 2014.02.20. 17:05:37

@Babette_: Biztos vannak ilyenek is. Az én ismerőseim között nem voltak még anno. Majd jól falra mászok akkor újra tőlük. Nincs gond.

Globetrotter2014 2014.02.20. 17:11:45

@Kövérmadár [swe]: A piramis jó mert nem feltűnő. Ez az egyetlen ami megtűrhető a régi épületekkel, Bécsben is engedtek pl üvegpallókat a régi neoklasszicista házak között.

Róma meg nekem nem jött be, Egy rendezetlen valami, ahol szegény olaszok nem tudják hogy mit romboljanak le hogy még régebbi műemlékeket leljenek.

Párizs (vagy pl Bécs, részben Budapest) egy kirakat. Róma egy "raktár". Persze a világ legértékesebb raktára de inkább a szellemiség érint meg mint a városkép...

Globetrotter2014 2014.02.20. 17:15:29

@tsabus: NEM! Az Orbán I kormány találta ki a hitelezés beindítását (pl az állami fedezetű közalkalmazotti hitelt) és dobták be a választás előtt, de 2005ig nem volt érdemben devizahitel.

A kettőt alapvetően el kell különíteni. Az egyik egy lehetőség az országnak és az embereknek (ami minden nyugati országban alkalmazott), a másik egy értelmetlen hazárdjáték. Amivel ráadásul rendesen vissza is értek.

Az pedig több mint gyanús hogy a bankok ezt megtehették PSZAF intézkedés nélkül, ráadásul az MNB nem csinált semmit a 230 alatti euro árfolyammal.

Lehet bármilyen hülye Matolcsy megjelenése, de nekem ne magyarázza senki hogy a mostani kamatvágás rossz miközben a Simor ott ült a értelmetlenül erős HUF mellett és kamatvágás helyett utalt egy szépet Ciprusra.

Sok baromságot csináltak Matolcsyék (pl különadók), de 2008at nehéz összeesküvés-elméletek nélkül elfogadni...

TilosazA (UK) 2014.02.20. 17:30:35

@shakti_rom: 30.000 hajléktalan? Van ennyi országosan? Nekem ez fura.

Don Kartasch [Warwickshire, UK] 2014.02.20. 17:36:02

@házelőtthinta: De amugy minden bantas nelkul, ha ezeket a gondolatokat te versbe szedve ontened formaba, akkor szerintem halalod utan kotve-fuzve kiadnak (mar ha van erzeked a verseleshez, persze). :)

Legalabbis nekem neha ilyen Ady-s utanerzeseim vannak nehany gondolatod utan.

Quercus a favágó 2014.02.20. 17:40:30

@shakti_rom:

Elsősorban inkább fát termelek. Az erdészkedés arról szól, hogy szakirányítok a magán erdőgazdálkodóknál. Bár ezt óvatosan kell kezelni, mert a tisztázatlan jogi háttér miatt, ha zűr van, mindenki velünk akarja elvitetni a balhét.

Latcho Rom 2014.02.20. 17:41:13

@TilosazA (En/Mum): No clue..nem en irtam/kutattam ezeket a szamokat.
Ha azt vesszuk hogy mennyi ember el a letminimum alatt hottszegenysegben- nem lep meg a 30K egyaltalan.

Latcho Rom 2014.02.20. 17:42:09

@QUERCUS: Ketkezi munka vagy iranyitas?

Quercus a favágó 2014.02.20. 17:46:31

@shakti_rom:

A termelés kétkezi. Én csinálom. Jó kondiba tart(csak szólok,lányok!)
A szakirányítás zömében papírmunka, illetve terepi.

Latcho Rom 2014.02.20. 17:48:36

@TilosazA (En/Mum): csmonitor egy megbizhato lap. Se libsi, se jobbsi, se semmi:
Christian Science Monitor, talan meg a maxnak is megfelel.

Ok ebben a cikkben az ENSZ szamaira hivatkoznak, 30-35 ezerre becslik, Mult evi adat, erre rátehetsz 5-10 ezret lazán.

www.csmonitor.com/World/Europe/2013/0312/Hungary-s-homeless-may-soon-have-a-new-label-criminal

Latcho Rom 2014.02.20. 17:50:11

@QUERCUS: Fiu vagyok kedves kergeskezu, s abban is holgyparti, eroteljesen :-)

Szep melo lehet, merrefele is dolgozol?

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2014.02.20. 17:50:23

@bpetya75:
Ahhoz képest mi? Nem fejezted be a mondatot... :)

@ZF2:
Nem feltűnő? Mi észre vettük :) Illetve a kérdés még, hogy minek kellett oda?

A kirakatot meghagyom a lyányoknak, nekem pasis raktárak kellenek :)

@shakti_rom:
:)
Te éltél ott két évet, mi pedig várost néztünk néhány napig. Természetes, hogy nem ugyanúgy éltük meg.

@Whave:
Akkor épp ráértem :)

@blackhair-lady:
ZF2 jól leírta: Párizs egy kirakat, az pedig nem az én világom.

tanato 2014.02.20. 17:50:44

@házelőtthinta: Ha akarsz beszélgetni írjál privátban,tudod orvos volnék,hátha tudok segíteni.Nagyon komoly depressziósnak tűnsz.

Latcho Rom 2014.02.20. 17:54:43

@QUERCUS: Tudom angolod nem egeszen jo:

"The United Nations reported an estimated 8,000 homeless people live in Budapest and 30,000 to 35,000 live in Hungary, where the unemployment rate is 10.9 percent."

2013-ben az ENSZ 8 ezer budapesti es 30-35 ezer masutt elore becsuli a fedel nelkuliek szamat.

Erre Bayer Putyu elbol azt irna a koszlott ujsagjaban hogy ezek az adatok Grun bacsitol szarmaznak, a dob utcabol.
A Bayer kommentar tolem, nem a csmonitorbol szarmazik :-))

Quercus a favágó 2014.02.20. 17:55:03

@shakti_rom:

Tudom. A zárójel nem neked szólt, hanem a női szakasznak. Bár hintával ellentétben nincsenek elvonási tüneteim a nők területén.

Egyébként Borsod.

Latcho Rom 2014.02.20. 17:57:47

@Kövérmadár [swe]: Igy van, melyebbre kotortunk a joban s rosszban is.

Sose nezted a parizsi eget, ugy delutan 5 korul?

Latcho Rom 2014.02.20. 17:58:42

@QUERCUS: Vicc volt te :-)

encs kozelben van?

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2014.02.20. 17:59:22

@zöldeketbeszélek:
Hahh, kinek nincsenek fixációi?
Még a felszínt sem kapargatjátok ;)

Quercus a favágó 2014.02.20. 17:59:47

@shakti_rom:

Matyóföld. Nem egyszerű esetek. Én ugyan is palóc vagyok.

blackhairlady 2014.02.20. 18:01:49

@Kövérmadár [swe]: "nekem pasis raktárak kellenek :"
Leirtad a pasi szot, tehat ez valamit jelent:)))

Nekem Parizs gyonyoru, romantikusm, es gyonyoru, es romantikus. Azt irtam mar, hogy gyonyoru?:)
Csodas varos megcsodasabb emlekekkel.
Igazabol az a baj, hogy sosem tudom mit jelent az, hogy giccs, hogy valami giccses. Biztos az en izlesvilagommal van baj.

Dragonlady (Bp, Hun) 2014.02.20. 18:02:42

a szűréssel az lenne a baj, hogy akkor utána a maradék 250 kommentből 150-et nem értenék, hogy miről van szó.

Latcho Rom 2014.02.20. 18:02:47

@blackhair-lady: Tul szep, csinalt, kamusi, talmi.

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2014.02.20. 18:03:04

@shakti_rom:
Nem, még csak meg sem fordult a fejemben...
De a Pére-Lachaise pl. nagyon jó votl :)

Voltak szép részei, épületei,de összességében középutas volt a nagyon régi és a nagyon új között. Valószínű ezért sem vagyok elájulva önmagában Budapesttől (holott vannak szép részei), de Stockholmtól sem (nagyobb különbség, hogy millió sziget van összekötve, ami csak addig poén, míg nem kell vezetni :) ).

Róma és Athén (itt sosem voltam, de nevezhetjük a görög szigeteket is ilyennek) nekem a legszebbek :)

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2014.02.20. 18:05:24

@blackhair-lady:
Leírtam, nem tudom mit jelent... de pl. nem tudom megnyalni a könyökömet, az is jelent biztos valamit :D

Csendesen mondom csak, de nekem Miami is gyönyörű volt a modernségével és nagyon tetszett a külvárosa (kertváros?) is.

Quercus a favágó 2014.02.20. 18:07:14

@tanato:

Hát lehet, hogy igazad van doki. Elég életszerűnek tűnik a srác.
Ha troll, nagyon jól vezeti elő.
Bár szerintem az az igazi gond, hogy nincs csaja. Na most a meki hátsó konyhájában nem is lesz. Ausztriában meg szerintem sehol.
Haza kellene vezényelnie magát, itthon jól becsajozni, aztán együtt újra nekivágni. Ha talál olyan kislányt, aki hasonló cipőbe jár mint ő, sokat tudnak segíteni egymásnak. Márpedig kilátástalanságban vergődő fiatal lány van épp elég Magyarországon.

Latcho Rom 2014.02.20. 18:11:05

@Kövérmadár [swe]: Morrison, Chopin grave megvolt?

Ott volt a magyar legiosok kocsmaja is a kozelben, Rejto irta vazze, olyan csavok jartak oda..

bleklady: s foleg olcso, arban, kivitelben, olcso erzelmekre appelalva.
(charile EMO szuro up!):
Mint az arokaso cuccai(charile EMO szuru uppp :0(

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2014.02.20. 18:12:49

@Hari Seldon 2: Na, nekünk csak egy van, de azzal se lehet bírni.Mi már el se merünk menni vele bevásárolni, vagy ilyesmi, elég volt a cirkuszaiból...ilyenkor gondolkodom erősen, hogy mi a rákot csinál az akinek három van...? :-o

Latcho Rom 2014.02.20. 18:12:58

@Kövérmadár [swe]: Kozel volt, olyan mint a tenger, sehol masutt nem lattam ezt, atolelte a szurkes, feheres varost.
Tiszta varazslat volt :-)

Latcho Rom 2014.02.20. 18:13:55

Maradek spenotfozeleket kajazok, csodajara jarnak a kanukok :-)

Quercus a favágó 2014.02.20. 18:15:49

@blackhair-lady:

Madár az álom vő. Gondolj bele, az anyósa vágja a haját. Vannak, akik meg szólni nem akarnak anyukához.

Hari Seldon 2 2014.02.20. 18:16:28

@geegee:
Csak szervezés...
Ú, bakker, mit mondtam? Megint mit szól ehhez digger... :-)

Hari Seldon 2 2014.02.20. 18:17:15

@Hari Seldon 2:
Izé. Akarom mondani spontán szervezés. :-)

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2014.02.20. 18:18:36

@shakti_rom:
Persze, hogy megvoltak :D

NY nyárra van kiírva, meglátjuk, hogy mit kapunk :) Tudod, odaát Párizs és Európa mindenek csúcsa, nekem meg az odaát :D

SilentDreams 2014.02.20. 18:21:27

@blackhair-lady: Nekem sem gyakran tünik bármi giccsesnek, de a "giccs" szó hallatán a barcelonai Sagrada Família templom azonnal beugrik. Csak kívülröl láttam, de az is elég volt :))))

Quercus a favágó 2014.02.20. 18:23:43

www.hir24.hu/belfold/2014/02/20/az-embernek-megszunik-az-eletcelja-es-belesz-rik-mindenbe/#a3

Nem akarok beleszólni a hajléktalan témába. Annyit azért halkan megjegyeznék. Nem tudjuk honnan indult, csak azt, hová érkezett.

blackhairlady 2014.02.20. 18:27:43

@Kövérmadár [swe]: Nekem is gyonyoru volt Miami:))) Mondom en, hogy izlesficamom van:))

A pasi szo leirasaval egy regebbi komment folyamra utaltam, ahol egy hozzaszolo azt irta, hogy az illeto biztosan homokos, mert egy ferf sosem irja le a pasi szot.

Quercus a favágó 2014.02.20. 18:29:37

mno.hu/magyar_nemzet_belfoldi_hirei/szerzodesek-tomege-lehet-ervenytelen-1211928

Ez meg a "deviza alapú" hitelekhez egy adalék.
Most teljesen magam alatt vagyok. Már a bankok sem tökéletesek.

blackhairlady 2014.02.20. 18:31:06

@QUERCUS: Es meg a szilvesztert is naluk toltottek:))))
Bocsi Madar, nem akarlak am cikizni, nekem ez szimpatikus. En mar elvaltam az elso ferjemtol majdnem 20 eve, de az anyukaja a masodik akit meglatogatok amikor hazamegyunk, az en anyukam utan:)

tanato 2014.02.20. 18:31:42

@Hari Seldon 2: Belgyógyász és háziorvosi szakvizsgám, van.

Latcho Rom 2014.02.20. 18:32:17

@SilentDreams: Keresztet vetettem rad, ordogot eluzven :-))

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2014.02.20. 18:32:52

@QUERCUS:
Persze, hogy ő vágja!
Gondolj bele, nem fizetek azért, hogy nő a hajam, hát azért sem fogok, hogy rövidebb legyen :D

blackhairlady 2014.02.20. 18:33:13

@Kövérmadár [swe]: En is kivancsi leszk hogy fog tetszeni. En legszivesebben oda koltoznek, Havaii utan. vonzodom a nagyvarosokhoz es a tomeghez:)
Google mapen mar bejartam New Your sok sok utcajat, szinte mar haza mennek:))

tanato 2014.02.20. 18:33:17

@QUERCUS: Vagy troll,vagy depressziós beteg.Ha az utóbbi segítségre van szüksége.

Latcho Rom 2014.02.20. 18:35:36

@Kövérmadár [swe]: Hogy csucs az tulzas, nem adnam oda barcelonat, gaudistol mindenestol parizsert, dehogy adnam..

blackhairlady 2014.02.20. 18:35:37

@SilentDreams: Basszus, akkor tenyleg nem tudom a giccs milyenseget, nekem nagyon nagyon tetszik az az epulet is:)
Viszont most beugrott egy dolog amikor olvastam a giccs szot. A ciganyasszonyok oltozete, ekszerei, ugy osszessegeben. Na arra tudnam mondani, hogy giccses.

Latcho Rom 2014.02.20. 18:36:54

@tanato: esetleg mindketto egyutt, tenger ilyen van. Kivalo release, magany uzo szelep ez..

Hari Seldon 2 2014.02.20. 18:39:49

@shakti_rom:
Nekem Gaudi és a "termeszvár-templom" nem jön be.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2014.02.20. 18:40:52

@Hari Seldon 2: "Egyébként mit szóltok, ehhez a nagy eső ellenességhez?"

Huh, a magam részéről, az esőnél undorítóbb nincsen.Mi is mászkálunk a szemerkélő esőben, de anyázkodva, mert nem tudunk mást csinálni.Ha gyaloglok, akkor ugye vagy ernyő, és akkor foglalt az egyik kezem, pedig rohadtul kéne, esetleg.Vagy esőkabát, abba meg belefülledek, folyik rólam a víz belül, pont ugyanúgy mintha rajtam se lenne.Hurrá.Ha autózom, akkor minden ablak esőcseppes, szórja a fényt este ezerfelé, alig látni valamit, visszacsillan a sok barom extra ködlámpafénye, plusz marha idegesítő az ablaktörlőzés is.Szóval csak a baj van vele.Akkor már inkább legyen hó, abban lehet játszani, ökörködni, sportolni.
Otthon is rühelltem a rohadék esős tavaszi hónapokat, teljes április meg június, ugye.Májusi eső aranyat ér?Hát bökje meg, adok két aranyat, csak ne essen.Bárcsak sose lenne eső.Vagy maximum éjszaka, illetve csak a földek felett.Ráadásul ez a svéd eső még rátesz egy lapáttal, ilyen permet szerű hullik, soxor hetekig; ahelyett, hogy lenne egy kurv@ nagy zuhany, 20 percig és utána takarodna a francba.

Na, ragozzam még? :D

nezzazegfele [Hu ] · http://www.nezzazegfele.blog.hu 2014.02.20. 18:41:04

@blackhair-lady: kertitörpe, művirággal díszített bicikli :))) a legszebb álom környezetben is kiveri nálam a biztosítékot az ilyesmi... :D

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2014.02.20. 18:44:16

@bpetya75: :D Ciciruha! :-))
Na ilyesmi van nálunk is, katasztrófa tud lenni.Én is jól felku...bosszantom magam; szóval inkább nem megyünk vele semmi ilyesmi helyret.Sajnos nekünk nincs kint senki, egyikünknek mindig vigyáznia kell a kölökre, a másik meg jár intézni a dolgokat.Elég utálatos dolog.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2014.02.20. 18:54:16

@Hari Seldon 2: Ügyesen csinálhatod, nekem nem menne...

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2014.02.20. 19:00:51

@blackhair-lady:
Na hallod?! Még ki is merem mondani hangosan :D

Nem értem az anyósos dolgot sem... okkal voltunk ott, bár nem sikerült jól :) Ha party van, akkor apósom verhetetlen mókamester. Persze anyós is otthon volt... ;)

@SilentDreams:
Pedig az jópofa épület! :D

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2014.02.20. 19:06:24

@blackhair-lady:
Ilyet após csinált Rómával. Mikor odautaztak anyóssal, anyós elképedt, hogy hogyn tud ilyen jól tájékozódni... már bejárta milliószor a google maps-en :)

Nekem jellemzően tömegiszonyom van, de van az a méret, ami fölött nem zavar már, hanem vonzóvá válik. Budapesten lakni nem szerettem, bár talán a környék nem volt jó annyira. Majd kiderül...
NY után még van jópár hely az USA-n belül, amit látnunk kell mindenképpen. Texas is ilyen nekem ;)
(mert úgy nem halhatok meg, hogy bele ne ugorjak a southforki medencébe egy szürke öltönyben... nincs az az isten, hogy ezt kihagyjam :D )

@geegee:
Vigyétek vissza ;)

Svéd eső? Az megvan, amikor két éve, nyáron VÉGIG szakadt? A szabadságom alatt (4 hét) össze-vissza 3 nap száraz idő volt...

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.02.20. 19:15:22

@Kövérmadár [swe]:
Te Madár az én hajamat a feleségem vágja.
Iszonyú drága.
Heti 80.
:)))))))))))))))))))))))))))))))))))))

házelőtthinta · http://hamisgulyas.wordpress.com 2014.02.20. 19:17:48

@tanato: Ezt jól diagnosztizáltad. Valóban valami ilyesmi lehet a bajom. Nem szeretek kategorizálni. Közönyt érzek a világ felé, lelki ürességet, totális nihil, néha enni sincs kedvem, csak már remegek az éhségtől és azért erőltetek magamba kaját. Nem érdekelnek a történések, egy két dolog érdekel az egész világban igazán, de leginkább az hogy hogyan lehetne minél előbb vége ennek az egésznek.Hidegen hagynak az emberek, fárasztanak, képtelen vagyok megérteni, meghallgatni őket. Emberi kapcsolatokat nem tudok kialakítani. Viszont vannak olyan hullámaim amikor egészen élvezem ezt az egészet. Nem tudom miért.

tanato 2014.02.20. 19:24:37

@házelőtthinta: Van segítség,gyógyszeres is meg psychoterápiás is.Most megyek éjjeli műszakba,de holnap estefelé beszélhetünk róla.,ha van kedved.

SzZoole 2014.02.20. 19:41:00

Hogy mekkora egy manipulator ez a palinta gyerek!!!
Ne higyetek neki,mindenkit csak be akar hintaztatni,magaban meg jo nagyot rohog rajtatok.
Csak gerjeszti az egeszet,ezel a kis csinyel akar figyelmet szerezni maganak,jo paran be is doltetek neki
Engem nem versz at kis csavo,mar reg ki jartam ezt az iskolat a tanatonak irt kommentedbol jottem ra,szerintem azt is rohogve irtad.

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2014.02.20. 19:46:46

@diggerdriver:
Igen, hallottam róla, hogy ennyire tartod a nejedet :)

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.02.20. 19:46:58

Na szóval...

kepkezelo.com/images/xr0pk122g24xfjphngnv.jpg

Nem tetszett a poszt.
Lehet hogy nem a poszt írójának a hibája de nekem olyan semmilyen volt.
Valahogy nem volt érdekes.
Ha divatos kifejezést használnék akkor azt mondanám nem jött át.
Sajnálom.

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2014.02.20. 19:48:06

Láttam az ukrán híreket... félelmetes...

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.02.20. 19:50:10

@Zoole[uk]:
Na ezzel most nagyon egyetértek.
Olyan szakszerű kórismét adott magáról hogy egy szaklap is megirigyelhetné.
Ez volt a bukta komment.

2014.02.20. 19:57:19

Saar-videk eleg hi-tech kornyek, nem? :D Luxemburgos kepet is kuldhettel volna, az elegge erdekel...

Don Kartasch [Warwickshire, UK] 2014.02.20. 20:09:25

@Kövérmadár [swe]: "Láttam az ukrán híreket... félelmetes..."

Egesz delutan a hireket neztem. Ez mar szerintem polgarhaboru, vannak forrasok ahol mar kozel 100 halottrol beszelnek, majdnem ezer sebesult... kivancsi vagyok hogy vegul mi lesz a dolog kimenetele.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2014.02.20. 20:16:43

@Kövérmadár [swe]: Hát néha már gondolkozok rajta...

Tavaly is ilyen volt, már mint a 2012-es nyár.Hát az valami döbbenet volt, egész évben anyáztam az időre.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2014.02.20. 20:20:07

Visszatérve a poszt címére, melyik is a napfény városa?Lehet, figyelmetlenül olvastam?

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.02.20. 20:32:10

A minap, barátomtól Rezsőfateról kaptam egy film linkjét.
Valami elképesztően jó film.
Ha nem szólalna meg benne senki akkor is jó film volna de így meg szenzációs.
Be akartam tenni ide a Youtube linkjét de azt írja hogy a filmet valaki eltávolította.
Ha valaki le tudja tölteni valahonnan az ne hagyja ki.
Az a címe hogy Szerelempatak.
Kösz Fater.

blackhairlady 2014.02.20. 20:33:29

@nezzazegfele: A kertitorpet csak nem bantani, nalunk az kabalaallat:)))) Ha valami szerencsere ahitozunk akkor csak megsimizzuk a kis sapijat es imadkozunk a Kertitorpek Istenehez:DDDD

blackhairlady 2014.02.20. 20:36:44

@Kövérmadár [swe]: Majd ird meg mikor jossz es jol talizunk egyet:))))) Asszem irtam mar, hogy en jartam ott:)

Key Westbe menjetek el, szerintem imadnatok Norival.

Latcho Rom 2014.02.20. 20:37:26

Szerelmpatakot az indafilmrol lehet letolteni.

Elotte kell keresni egy magyar proxy szervert, betenni a firefox network beallitasahoz a magyar DNS nevet.

Utana megkeresed a filmet az indafilmen, beinditod, neha nagyon lassu a proxy miatt, s letoltod a firefox pluginhelperrel.

Sok mas kivalo magyar film, dokuk is talalhatok az indafilm.hu szájton.

Szivesen digger.

Latcho Rom 2014.02.20. 20:39:41

@shakti_rom: DNS nevet = DNS számot pontosabban.

Latcho Rom 2014.02.20. 20:53:29

:-))))))

lanyok nyertek!

ca.sports.yahoo.com/olympics/sochi-2014/ice-hockey/women-final-IHW400101/

Az se volt nagy baj hogy Szabadost a kapusunkat Szábádosznak hivták.

:-))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2014.02.20. 20:58:00

@Don Kartasch:
Én is... gondolom megnyugszanak az emberek. Bár azt sem tudom, hogy mi váltotta ki ezt az egészet.

@blackhair-lady:
Mindenképpen! :)

@geegee:
Arról beszélek, a 2012-es nyár volt hajmeresztő :(
A 2013-as viszont szuperül sikerült, az idei tél is inkább egy hűvösebb ősznek felel meg, bár hajnalban megint pár centis hó volt, de estére oda is lett.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.02.20. 21:06:23

Ma megint egy eddig ismeretlen eszközt használtam.
Itt általánosan használják a targoncavillát munkagépeken.
Ez már vagy a harmadik eszköz amit itt láttam először.

kepkezelo.com/images/vbrtq970cjctk1l6m9zb.jpg

kepkezelo.com/images/4p0q3avotwap5cm3fda9.jpg

Egy ilyen agyagcső 200font.
Úgy vittem mint a hímestojást.

33621 2014.02.20. 21:06:27

@QUERCUS: Palóc vagy! Nem hallom a tájszólásodat. Á :-)

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.02.20. 21:13:40

@33621:
Hátvánbá bábászáppánt háráp á kácsá.
:))))))))))))))))))))))))))))

Don Kartasch [Warwickshire, UK] 2014.02.20. 21:14:20

@Kövérmadár [swe]: Eleinte tuntetesnek indult mert az EU szeretett volna kicsit nyitni Ukrajna fele, erre meg Putyin egybol megemelte a gazarat meg eleg csunya kereskedelmi szankciokat helyezett kilatasba, amire fel a politikai vezetes elfordult az EU-tol.

Szoval reszben ilyen "EU vs. orosz oldalhoz tartozzunk" kerdeskor a casus belli, reszben meg mar a toke tele van a nepnek a velejeig romlott korrupt es sikkaszto ukran oligarchakkal.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.02.20. 21:14:53

@33621:
Jó a buli Káráncsálján hájrá hájrá Sálgótárján.
:))))))))))))))))))))))))))))

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.02.20. 21:23:38

Egy mélycsatorna fektetésen vagyok.
Két 22tonnás gép és kettő mondom kettő melós.
200-as agyagcső ATM táblákkal dúcolt árokban.
Árok kiásása dúcolat beemelése árok aljának kiszintezése gyöngykavics csőágy megcsinálása csőfektetés gyöngykavics a cső körül majd visszatöltés mindezt a duplán körbekorlátozott területen a korlátokat folyamatosan előrevíve.
Ilyen munkán otthon minimum egy 8fős brigád vesz részt.
Az egész területen dolgozik 7 22tonnás forgókotró egy dózer egy kockahenger egy simahenger két nagy dömper és egy kicsi.
Ehhez a gépparkhoz tartozik 8 munkás.

kepkezelo.com/images/g9y8rbvo7924qrq7a88p.jpg

kepkezelo.com/images/ido556q34429gubejv7.jpg

bpetya75 2014.02.20. 21:25:45

@Kövérmadár [swe]:

Találd ki, hogyan folytatódik :-D

@Hari Seldon 2:

Nálunk a kicsi lesz 4 rövidesen.

@TilosazA (En/Mum):

:-)

@geegee:

Ilyenek ezek a büdös kölkek. Mindig csinálják a fesztivált :-D

33621 2014.02.20. 21:26:07

@diggerdriver:
Az origón reklámozták, és akinek magyar HBO-ja van akkor megtudja nézni kódolatlan hétvégén.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.02.20. 21:27:53

@33621:
Én már láttam még meg tudtam nézni a youtubeon.
Aki nem látta az nézze meg ahol hozzáfér.
Köszi hogy leírtad.

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2014.02.20. 21:28:27

@diggerdriver:
Érdekes munka lehet, kissé szétszórt lennék hozzá, de szívesen kipróbálnám :)

@Don Kartasch:
Nem sámli... a szovjeteket nyögte fél Európa vagy 50 évig és még mindig nem takarodtak el a csipába... :(

Mr Long 2014.02.20. 21:28:47

@Don Kartasch: Most neztem meg a facsen, ugyan olyan a szemuvegunk. :D

33621 2014.02.20. 21:31:47

@diggerdriver: Ezek ennyire elmaradottak? Nem ismerik a műanyagot? Nálunk az eternit cső már vagy 30 éve nem divat.

Mr Long 2014.02.20. 21:36:17

Csak bele-bele olvastam neha a mai napba, de az durva nekem, hogy HA nem jott es tett rendet koztetek. Ne bantsatok Hintat, meg lehet neki a keresztje, csak hagyjatok magara, ha mar erdemben nem akartok beszelgetni vele.

33621 2014.02.20. 21:37:02

@diggerdriver: Elég nagy trutymó van ott. Nehogy elakadjál ott a nagy géppel!

Mr Long 2014.02.20. 21:38:45

@diggerdriver: Jo az alcafestes a gep lanctalpan, hirtelen nem is lattam min megy :D

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.02.20. 21:38:59

@33621:
A 30év túlzás de 10éve valóban nem fektettem.
Itt nagyon elterjedt ez a fajta agyagcső.
Igazából nem tudnám megmondani miért.
A műanyaggal szemben semmi előnye nincs.
Érdekes az égetési technológiája.
Csak kívül ilyen szép téglaszínű ha eltörik akkor látszik hogy belül fekete.

Mr Long 2014.02.20. 21:40:05

@diggerdriver: "Csak kívül ilyen szép téglaszínű ha eltörik akkor látszik hogy belül fekete." Ketszaz fontert megmutatod a fekete reszet? :)

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.02.20. 21:55:08

@Mr Long:
Tudod mekkora öröm ha ilyen sárban kilép a lánctalpból?

Mr Long 2014.02.20. 21:56:56

@diggerdriver: Ez nem is fekete belulrol.

@Kövérmadár [swe]: Igen. Hasonlo jellegu a portrenk, amit hasznalunk.

2014.02.20. 21:59:21

@Mr Long: gondolom dolga volt. A user community meg nem hasznalja az egyik alapveto system feature-t, a.k.a. szures gomb.

@Whave: Hinta nem troll. Igazabol csak egy-ket troll volt eddig a blogon, peldaul nyaron a no, aki orvosnak hazudta magat es minden nonek itt beszolt, hogy biztos csunya es buta. Az szemelyeskedett.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.02.20. 22:09:35

@Mr Long:
Nem a cső belseje bibas, hanem ahol el van törve ott látszik.
:))))))))))))))))))

2014.02.20. 22:13:18

Quercus, ez mit jelent?
"Te charlie, ezt nem kék mezőben kellett volna írnod?"

Mr Long 2014.02.20. 22:14:30

@diggerdriver: Jaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaa!

morsels (törölt) 2014.02.20. 22:14:57

@charlieharper (tudja mi az a fereglyuk):
A 'kek mezo' gondolom az, amikor privat uzenetet kuldesz :-)

2014.02.20. 22:14:59

@diggerdriver: nem. gondoltam, hogy irok neki privatban es leirom neki, hogy mi az a derivatives meg alap fogalmakat, hogy mi az a Exchange meg ilyesmi, hamar ugyis a Margin Call-t nezi.
Rossz kovetkezteteseket von le, mert nincs meg hozza az alapismerete. Szerintem

2014.02.20. 22:15:32

@morsels: azt miert hivjak kek mezonek?

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.02.20. 22:20:41

@Zoole[uk]:
Mondjuk egy biztos.
Ha én lennék a HA tuti hogy megjelennék itt egy extrém figura álarcában.
Jól megfingatnálak benneteket aztán jókat röhögnék a reakciókon
:))))))))))))))))))))))))))

Don Kartasch [Warwickshire, UK] 2014.02.20. 22:23:09

Gyoooo, itt mindenki szinteveszto? :DDD
Zold hattere van HA kommenteknek, nem kek. :)

Remelem a nyergesvontatos jogsijat mar leadta mindenki. :D

SzZoole 2014.02.20. 22:23:44

@charlieharper (tudja mi az a fereglyuk):lehet,nem emlekszem pontosan,mostanaban ritkan jelenik meg

morsels (törölt) 2014.02.20. 22:23:56

@Mr Long:
Ha privat uzenetet akarsz kuldeni valakinek, akkor egy masik feluletet kapsz, ahova az uzenetet begepelheted. Annak a hattere kek.

De lehet, hogy nem errol volt szo, en erre gondoltam. Abbol, amit irt.

Mr Long 2014.02.20. 22:23:59

@diggerdriver: Es persze HA kiakadna a trollra es itt szajkarateznanak es megnezne ki kinek a partjan all. Lehetne szociologiai/pszichologiai tanulmany is akar.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.02.20. 22:24:46

@Zoole[uk]:
Te figyelj haver tegnap eljátszotta a hattyú halálát engem meg bekóstoltak úgy hogy már szégyenemben majdnem a kardomba dőltem erre ma megjelenik leosztja az észt majd olyan pontos diagnózist állít fel magáról hogy Freud elhiccenne egyből.
:)))))))))))))))))))))))))))

házelőtthinta · http://hamisgulyas.wordpress.com 2014.02.20. 22:25:09

@charlieharper (tudja mi az a fereglyuk): bármilyen közgazdasági jellegű dolgot szívesen fogadok, írhatsz! köszi!

@Zoole[uk]: Sajnos erről szó sincs. csak a valóságot írtam le. mivel csak magammal vagyok elfoglalva nyilván volt időm kigondolni mi a bajom. nem tudom miért nem hisztek nekem.

@diggerdriver: tudod én olyan vagyok mint a Sziámi dalban : nem élhetek az emlékeimből mert nem történt velem semmi sem. úgy nehéz tapasztalni ha nem történik veled semmi sem.

SzZoole 2014.02.20. 22:25:18

@diggerdriver: szerintem is itt van koztunk egy nickel

2014.02.20. 22:25:43

@Mr Long: megvan! a Dr Kutya csinalja ezt a tanulmanyahoz.
Tenyleg hol van mar?! Hogy viseli a dolgokat?

Mr Long 2014.02.20. 22:26:43

@Don Kartasch: Ahogy szinvak haver mondta: Tudom, hogy felulrol lefele piros-sarga-zold a rendorlampa es latom melyik vilagit belole. Repulos villamosmernok azota :DDDDDDDDDD

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.02.20. 22:27:33

@Mr Long:
Én olyan skizofrén lennék ahogy a nagykönyvben meg van írva.
:))))))))))))))))))))))

2014.02.20. 22:28:08

@diggerdriver: a felesegem leadta a pontos diagnozist (textbook-ot) a UK-ben az orvosoknak, megsem jottek ra mi a baja. Del-Afrikaban a UK orvosi papirjain rohogtek

SzZoole 2014.02.20. 22:29:11

@Don Kartasch: persze hogy le..
De szerkesztek egy ujjat:)))

morsels (törölt) 2014.02.20. 22:29:18

@charlieharper (tudja mi az a fereglyuk):
Azert a derivatives kicsit komplikaltabb, mint a reszvenyek, vagy kotvenyek.

Persze tudom, hogy te sokkal jobban tudod mint en, szoval ha szeretnel ilyen alapveto informaciokat megosztani, akkor en is szivesen olvasnam :-)

2014.02.20. 22:29:48

@házelőtthinta: majd kuldok neked nehany osszeszedett konyv cimet, volt amelyiket az egyik volt kollegam irt :)
Mind angolul van (nem tudom, hogy letezik -e magyarul). Mehet?

SzZoole 2014.02.20. 22:30:26

@diggerdriver: csak szorakozik es nevet magaban:)

2014.02.20. 22:31:15

@morsels: nem exotics-ra gondoltam, csak nehany vanilla termekre. Meg tudja mar szegeny, hogy a derivatives csak olyan 30%-ban megy az Exchange-en keresztul. Merthogy multkor itt el volt hulve a tozsde forgalman derivatives-szal kapcsolatban....

Don Kartasch [Warwickshire, UK] 2014.02.20. 22:31:28

@Kövérmadár [swe]: "Nem sámli... a szovjeteket nyögte fél Európa vagy 50 évig és még mindig nem takarodtak el a csipába... :("

De ma mintha elindult volna az EU/USA oldalarol is. Elkezdtek osszeirni az illetekeseket az ukran politikai vezetes koreibol es allitolag zaroljak a kulfoldi szamlaikat illetve nem kapnak vizumot Nyugaton. Persze az is lehet hogy ez inkabb csak kamu es PR, de ma mar a becsi repter visszaforditott egy kijevi maganrepulot szoval lehet lesz foganatja a dolognak.

Bar mindegy mert gondolom mar Moszkvaban ugyis varja oket a szep tagas befutott penthouse...

"Fácsén nézcsizted a cukcsi szemcsijét? :D"

Nezd meg, szabadidejeben kemked utanam! :D

@Mr Long:

"Most neztem meg a facsen, ugyan olyan a szemuvegunk. :D"

Ehhh, csak az enyem kamu. :D Valahol Pomaz-kulson vettem egy lepukkant vaterazos csaladanyatol vagy 4000 HUF-ert, jopar eve. :DDD

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.02.20. 22:32:26

@házelőtthinta:
Tudod ezzel az a bibi hogy olyan voltál mint mikor az elmebeteg kielemzi a saját elmebetegségét.
A valóságban ilyen nincs.

SzZoole 2014.02.20. 22:33:08

@házelőtthinta: palinta,ne nyomasd ezt a rabblo dumat,mar lejart lemez,at latok rajtad.

Don Kartasch [Warwickshire, UK] 2014.02.20. 22:35:04

" megvan! a Dr Kutya csinalja ezt a tanulmanyahoz.
Tenyleg hol van mar?! Hogy viseli a dolgokat?"

En meg pont most - hogy eletemben eloszor lenyirtam magamnak a hajam :D - gondolkodtam el hogy es hova tunt SodalisO a fancy kis pin-up girl-jeivel?

Quercus a favágó 2014.02.20. 22:39:32

@charlieharper (tudja mi az a fereglyuk):

A HA ír kék mezőben. Bár Te nem vagy az. A HA nő. Ketten csinálják a blogot a férjével. A férje itt van folyamatosan.

@diggerdriver:

Kivéve, ha pókerjátékos.

morsels (törölt) 2014.02.20. 22:39:58

@diggerdriver:
Namost en nem tudom, hogy a hazelottahinta tenyleg ,borderlines,, vagy csak kifogas, hogy szorakozik, vagy tenyleg komoly problemaja van. Fogalmam sincs, barmi lehet, ezert nem is szolok hozza.
Ahogy maxvall homofobiaja sem tud erdekelni.

Nade attol meg maga a depresszio (vagy bipolar) nem 'divatbetegseg'. Az agy mukodeset nagyban befolyasolja az, hogy a szervezet milyen hormonakat termel es milyen mennyisegben. Ezek a hormonok hatassal vannak az agy mukodesere, ami aztan hatassal van a szervezet mukodesere es igy tovabb.

Ezt nehez azoknak elhinni, akik nem mentek ilyesmin keresztul, vagy nem lattak, tapasztaltak szelsoseges dolgokat. Pedig peldaul a 'steroid rage' pont ennek a kovetkezmenye.

Szoval en nem tudom, hogy a hintas ebbe a kategoriaba tartozik, vagy troll. Konnyen lehet, hogy mindketto.
Tudod, a skizofren sem szuksegszeruen hulye.

Don Kartasch [Warwickshire, UK] 2014.02.20. 22:40:28

@QUERCUS: zold, baratom zold, olyan mint a fu meg a falevel. :)

Don Kartasch [Warwickshire, UK] 2014.02.20. 22:44:02

@33621: Jah, olvastam hogy mar tobb karpataljai telepules is kinyilvanitotta a fuggetleneseget.

Nyilvan most meg kisebb gondjuk is nagyobb ennel az ukran vezetesnek, de felek ha leverik Kijevben a forradalmat, akkor meglatogatjak a videket is... ne legyen igazam!

A felcsuti ramszesz meg persze kiment terepszemle az ukran hatarhoz, de at mar nem lepheti a hatart mert Putyin mellenyzsebeben van a csipogoja a paksi hitelszerzodes mellett... szar szitu.

2014.02.20. 22:44:14

@morsels: neked szerintem az alapok megvannak. De peldaul szerintem eleg jo "Dark pools" Scott Patterson
Akkor azt is fogod tudni, hogy nagyjabol mivel foglalkozom...:)

morsels (törölt) 2014.02.20. 22:44:56

@charlieharper (tudja mi az a fereglyuk):
Naja, mert azt egymast kozott adjak-veszik, egymasra fogadnak.
Mintha ket bookmaker azon fogadna, hogy kinek lesz tobb bevetele a fogadasibol.
Leegyszerusitve :-)

Es ez egy egeszen mas 'piacot' nyit, amihez az atlagpolgarnak sok koze nincs, viszont erosen befolyasolja a tobbi erteket.

Vagy nem igy van?

2014.02.20. 22:47:08

@diggerdriver: nem egy depresszios kollegam volt/van, trader-ek koreben gyakori. Mindegyik pontosan tudta, hogy min megy at es teljesen pontos diagnozist allitott fel. Nem egy raketatudomany a jelekbol megallapitani. A jelek meg jellemzoek

morsels (törölt) 2014.02.20. 22:47:43

@diggerdriver:
De van.
www.literatura.hu/irok/xxszazad/euproza/rejto_jeno.htm

"Esténként azután Rejtő villamosra ült, és kiutazott a Lipótmezőre, a híres tébolydába, mert súlyos idegbetegség címén és okából ott lakott, csak napközben kiengedték, mert nem volt ön- és közveszélyes. Egy este későn érkezett, már zárva volt a kapu; rugdosni kezdte. A portás megkérdezte, mit keres.

— A hálószobámat — válaszolta.

— Megőrült?! — kiáltott rá a kapus.

— Igen, azért van itt a hálószobám!"

Latcho Rom 2014.02.20. 22:50:10

@házelőtthinta: szoktal neha verseket irni Hinta?

2014.02.20. 22:50:50

@QUERCUS: semmi kek nincs benne
nekem is eros a gyanum, hogynem egy fo a HA, hanem a ferjevel, baratnoivel/baratiaval/valami szakkorrel egyutt csinalja.

morsels (törölt) 2014.02.20. 22:53:49

@charlieharper (tudja mi az a fereglyuk):
Regebben olvastam egy cikket, amiben a Four Seasons egyik VP-je ment ezen keresztul.
Persze tudom en, hogy ez vagy gyengeseg, vagy ha valaki unnepelt, ismert, celeb, akkor meg nem tudja, hogy mit csinaljon jodolgaban.

Pedig ez nem egeszen igy mukodik.

Latcho Rom 2014.02.20. 22:53:54

@charlieharper (tudja mi az a fereglyuk): nem kombinald agyon csarli, ketszemelyes écesz ez.

2014.02.20. 22:56:50

@morsels: a Lloyds CEO-ja (Lloyds az egyik nagy UK bank) ment at rajta, idegosszeroppanassal volt sick leave-en. Nem valogat. Mindenki a sajat eletet eli meg a legtragikusabban es mindenki mashogy eli meg.

@shakti_rom: vagy angolul vagy magyarul, de legalabb az egyik nyelven lenne ertheto! De nem.

Don Kartasch [Warwickshire, UK] 2014.02.20. 22:57:03

@charlieharper (tudja mi az a fereglyuk): A multkor nagy fordulatszamon porgo traderekrol beszeltunk ma meg ez jott szembe pont Facebookon:

"A Bank of America például azt szeretné, ha befektetési bankárai havonta legalább négy hétvégi napon pihennének. Vagyis minden hétvégén egyszer. Vagy szombaton, vagy vasárnap. A hétköznapok 15 órás terhelését ez a kérés persze nem érinti, de például a Goldman Sachs munkaszervezési szempontból „lehetővé tette”, hogy az elemzői a teljes hétvégét kihagyva (tehát havonta nyolc napot pihenve) heti átlagban „csak” 70-75 órát dolgozzanak. Ez ugye, öt munkanappal számolva, még mindig napi 14-15 óra.

Mi van? Miért és hogyan?

A probléma állítólag a tudásalapú gazdasággal van, és ilyen helyzet nem csak az extrém példaként emlegetett bankárvilágban tapasztalható. Természetesen minél nagyobb a konc, értsd a megkereshető pénz, annál kapzsibbak lesznek az emberek, és annál jobban hajszolják őket, vagy legalábbis hagyják hajszolni magukat. De a Wall Streettől távoli munkahelyeken is, ügyvédi irodáktól kezdve magánklinikákon át az építészstúdiókig rengeteg munkahelyen, Amerikától egészen Magyarországig nagyon sokan túldolgozzák magukat. Az angolul „overworking”-nek nevezett, lassan szociológiai problémává váló jelenség mögött a szakértők az internet és a mobiltelefon-technológia fejlődését, ezen keresztül pedig az örökös elérhetőség kialakulását sejtik.

Sokan tényleg nem is csak 15 órát dolgoznak naponta, hanem állandóan. 24/7 – ez is amerikai varázsszó, 24 órán át elérhetőnek lenni a hét mind a 7 napján. Bármikor telefonálhat a főnök, este 11-kor is, vagy jöhet e-mail hajnalban, pörög mindenki és minden munkatárs, óriási a verseny, és ha reggelre nincs az e-mail megválaszolva, akkor lusta az alkalmazott.

Főleg a fiatalokat, a bizonyítani vágyókat zsarolja a rendszer. A nyugati világban a harminc év alatti, magasan iskolázott, tudásalapú generáció küzd leginkább a kialvatlansággal, fásultsággal, kiégettséggel. És romlik drasztikusan a teljesítménye. A Harvard Business School friss felmérése szerint a nyugati világ értelmiségi munkaköreinek több mint a felében ma már minimum 65 órát kell hetente dolgozni. Ötnapos munkahéttel számolva az körülbelül napi 12 óra. Nehéz így élni, tudják ezt Magyarországon is egyre többen."

Don Kartasch [Warwickshire, UK] 2014.02.20. 22:59:08

@charlieharper (tudja mi az a fereglyuk): "vagy angolul vagy magyarul, de legalabb az egyik nyelven lenne ertheto! De nem."

Megnyugodtam. Azt hittem azert ir mindig neked mert te vagy az egyetlen aki erti is itt hogy mit mondd, de akkor te sem. :)

morsels (törölt) 2014.02.20. 23:00:05

@charlieharper (tudja mi az a fereglyuk):
En orulok azoknak, akik nem tudjak mi ez es kivanom, hogy soha nem is tudjak meg.

"@shakti_rom: vagy angolul vagy magyarul, de legalabb az egyik nyelven lenne ertheto! De nem."

Forditsak? :-)

2014.02.20. 23:00:47

@Don Kartasch: nem. Morsels szokta erteni.
Dolgozom inkabb, mert soha nem keszulok el. Hasta la vista

Latcho Rom 2014.02.20. 23:01:54

hasta la vista innen is :-)

morsels (törölt) 2014.02.20. 23:06:25

@Don Kartasch:
Eszak-Amerikaban eleve nincs evi 20-30 nap szabadsag alaphangon. Az evi 20 nap szabadsag elforful akkor, ha olyan cegnel dolgozol annyi ideig... de ez vagy valamifele kozigazgatas, vagy olyan ceg, ahol a szakszervezet mukodik. Szoval nem altalanos.
Nekem peldaul 10 napom van egy evre.

A masik... megint attol fugg, hogy hol dolgozol. Egy start up eseteben a heti 60 ora elfogadott, de az ugyvedi es financialis cegeknel (plane NY-ban) ez olyan, mint a beavatas volt a katonasagnal. Vagy ahogy itt hivjak, hazing. Egy kegyetlen rendszer, szivatjak az ujakat, akik csinaljak azert, hogy ha tuljutnak arra, akkor kitarul elottuk Darius kincse. Mondjuk addigra elvesztenek egy csomo dolgot, amit sokan az emberi ertekek koze sorolnak, dehat ez egy ilyen eletpalya.

házelőtthinta · http://hamisgulyas.wordpress.com 2014.02.20. 23:11:01

@shakti_rom: lányoknak szoktam. csak sose olvassák el őket.

házelőtthinta · http://hamisgulyas.wordpress.com 2014.02.20. 23:11:24

@Zoole[uk]: Nem értem mire gondolsz, milyen rabló duma?

@diggerdriver: Nem vagyok elmebeteg. Egy depressziós egyed is felismeri a saját betegségét. Fejtsd ki mire gondolsz! Gondolom ha egy orvos is ezt olvasta ki belőle akkor lehet benne valami. Én nem akarok itt senkit megtéveszteni. Nem só amit előadok hanem a nyirkos, rideg valóság.

@charlieharper (tudja mi az a fereglyuk): Tehát azt állítod hogy rengeteg jelentős szakirodalom nem elérhető a témában magyarul? Én eddig csak magyarul olvasgattam.Az hogy a kis buta fejemben én mit modelleztem le, nyilván a saját kis ügyem. Persze nagy eséllyel butaság, de én így látom a világot, szerintem nincs egészséges gazdaság. Persze nem tudom hogy lehetne egészségesebb.Egyébként nem gond az angol, az írott szöveget nagyjából teljesen megértem, gyakorlásnak se lenne rossz, még jó hogy német nyelvterületen élek :D

SzZoole 2014.02.20. 23:12:30

@Don Kartasch: @charlieharper (tudja mi az a fereglyuk): es meg az en helyesirasomat cseszegetik itt tobben:)))

Latcho Rom 2014.02.20. 23:20:14

@házelőtthinta: Gondoltam. Nincs veletlenul egy jogi diplomad? :-)

SzZoole 2014.02.20. 23:21:31

@Zoole[uk]: tudod Te mire irtam,tul jo a helyesirasod es a fogalmazasod egy borsodbol szarmazo hamburgersuto sutyo nem kepvisel ilyet

Latcho Rom 2014.02.20. 23:22:36

@Zoole[uk]: Neked papirod van rola testver, en is beszerzek majd egyet...:-)_

Ugye neked nem kell elmagyarazni az écesz szot mint az emo szuros, inkognitos karolyunknak? :P

SzZoole 2014.02.20. 23:24:30

@házelőtthinta:: tudod Te mire irtam,tul jo a helyesirasod es a fogalmazasod egy borsodbol szarmazo hamburgersuto sutyo nem kepvisel ilyet

SzZoole 2014.02.20. 23:29:29

@shakti_rom: szerkeszek neked egyet?:)))
Ecesz=aids-es?
Csak tippelek:)))en sem ertem mindig...sorry

Latcho Rom 2014.02.20. 23:33:30

@Zoole[uk]: ok, pesti szleng, csak a fura az benne hogy egy pecsi faszi erti ezt a jiddishbol jott szot, egy kiraly utcai jid meg nem.

akarja :-)

Azt hiszem ez a problema kelgyo beleharapott a sajat farkaba :-)

this "écesz" is closed.

SzZoole 2014.02.20. 23:34:07

@morsels: talan meg az erted,mas tippem nincs,ha mas fordits kerlek

Latcho Rom 2014.02.20. 23:34:21

@Zoole[uk]: Itt koslat utanam a stalker már megint :-)

morsels (törölt) 2014.02.20. 23:36:16

@Zoole[uk]:
Elnezest, nem akarok 'koslatni'.

SzZoole 2014.02.20. 23:39:16

@shakti_rom: most mar ertem,de mi az hogy stalker?

morsels (törölt) 2014.02.20. 23:42:52

@Zoole[uk]:
Ez nem arra volt magyarazat, hanem ram utalt, hogy en 'koslatok' utana, en vagyok a stalker. A stalker az, aki allandoan kovet valakit.

Az eredeti kerdesedre majd o elmondja a megfejtest, en nem szolok tobbet bele, igerem. :-)

SzZoole 2014.02.20. 23:46:47

@shakti_rom: @morsels: szerintem Ti csak eljatszatok,hogy utaljatok egymast masok szorakozasara,ugy probaltok jatszani itt mint a palinta,szerintem.

Latcho Rom 2014.02.20. 23:46:55

@Zoole[uk]:

Ez a meghatarorozasa:

en.wikipedia.org/wiki/Stalking

Valaki aki maniasan kovet, fizikai eroszaktol, fenyegetesektol sem riad vissza, ezektol a fazonoktol ovja magat csarli, s meg sokan masok a neten. Eleg kellemetlen dolog..
Meg lehet elozni, neha hatosagi segitseg is szukseges lehet.

Latcho Rom 2014.02.20. 23:47:40

@Zoole[uk]: Utalja a fene, a gyulolet s mania egyoldalu.

**mimi** 2014.02.20. 23:51:45

vaksik......HA kékben ír:)

Hinta érdekes...bennem is felmerült, hogy szivatja itt a jó népet, és közben nagyokat röhög..

Szerelempatakra vasárnap megyek a moziba..:)

rengeteget írtatok ma...alig győztem elolvasni:)

morsels (törölt) 2014.02.20. 23:54:18

@Zoole[uk]:
Tevedsz.
En ismerem ezt a fazont mar tobb mint 10 eve, talalkoztunk szemelyesen is, ittunk sort Pubban, nalunk, meg nala is.

Soha tobbe nem akarok talalkozni vele.

Latcho Rom 2014.02.21. 00:00:24

nemreg meg meg akartal verni

kb otszor, nem 10 de 15 ev alatt.

Minden fenyegetesed leforditva, lementve, mar az elsonel be kellett volna vonnom a cyber crime rendoroket, s ugy tunik egyre betegebb leszel, meg kell ezt lepnem.

Sokba kerulhet, foleg neked.

Viszlat

SzZoole 2014.02.21. 00:05:19

@morsels: ez a Ti dolgotok,oldjatok meg egymas kozt
Csak az a furcsa,hogy neha nagyon jol elbeszelgetek,maskor meg egymas hajat tepitek,mint a lanyok,olyan ez szamomra mintha valamilyen verseny lenne koztetek
Es en itt lezartam ezt a temat a reszemrol.

morsels (törölt) 2014.02.21. 00:21:01

@Zoole[uk]:
Ohh, en vagyok a stalker.
Vallvonas.
(persze az mar nem szamit, hogy en elobb irtam ide, mint o, de en koslatok utana)

______________ (törölt) 2014.02.21. 00:37:27

@Zoole[uk]:
nem mondom, hogy nincs igazad (meg az ellenkezőjét se :) ), de 22 évesen én is segédmunkás voltam, de a helyesírásom / fogalmazásom nem volt akkoriban se rosszabb, mint most, sőt.

attól, hogy valaki alacsonyan kvalifikált munkát végez, még lehet jó a helyesírása, fogalmazhat jól, és lehet intelligens.

ahogy ellenpéldát is könnyen tudnék mondani: volt egy nagyon értelmes osztálytársam (műszaki főiskolán tanult tovább, ezen a vonalon csinált szép karriert, de verseket is írt), akinek botrányos volt a "hejesírása"...

Latcho Rom 2014.02.21. 00:43:56

@sorsolo:

egyutt voltunk figuransok, ne szinezd, te deklasszalt kollega :))

SzZoole 2014.02.21. 00:49:12

@sorsolo: nem allitottam biztosra,csak felteteleztem.

Latcho Rom 2014.02.21. 00:49:59

max, mindenki falcol az elnokod mellol, meddig akarja meg a verontast folytatni?

index.hu/kulfold/2014/02/20/egyesevel_szedik_le_a_mesterloveszek_a_tuntetoket/

Latcho Rom 2014.02.21. 00:50:57

@Zoole[uk]: s te figurans meg mindig nem,alszol? :)

SzZoole 2014.02.21. 00:52:58

@shakti_rom: Te koszontel mar el nem en:)

______________ (törölt) 2014.02.21. 01:00:32

@Don Kartasch: nem tudom, én inkább az ellenkezőjét látom a kollégáimon meg magamon. ahogy megy fel az árfolyamunk, úgy akarunk egyre kevesebbet dolgozni. a közgazdászok csinos elemzést is tudnak köré kanyarítani (a szabadidő határhasznát feszegetve).

ma is ebédidőben a folyópartot meg a bringázást választottam. aztán persze 1 óra lett belőle, a munkaidőből meg csak 7. :)
pedig itt minden percet örömmel kifizetnének 50-70%-os túlórapénzzel. de persze nem hagyom, inkább elbiciklizem.

SzZoole 2014.02.21. 01:11:21

@shakti_rom: en fatoku?de legalabb en nem csak pisilni hordom magamal mint Te:)))
A lanyok teljesitmenye valoban szep.

SzZoole 2014.02.21. 01:20:59

@shakti_rom: szep,de most mar mentem aludni
Jocakat:)

Latcho Rom 2014.02.21. 01:25:01

@Zoole[uk]: jenkik szemet kivedte a szabados lany, most nezem vegre a meccset..

M. Péter 2014.02.21. 01:53:19

@Hari Seldon 2: Budapesten és Londonban majdnem mm-re ugyanannyi az éves csapadékmennyiség, csak Bp.-en kevesebbszer, de intenzívebben esik.

M. Péter 2014.02.21. 01:58:58

@Herr Géza: A 2,20-ért hány decis sört adnak?

Latcho Rom 2014.02.21. 02:16:24

max:

m.youtube.com/watch?v=zYQq_jzzH0Y&desktop_uri=%2Fwatch%3Fv%3DzYQq_jzzH0Y

"En orulok azoknak, akik nem tudjak mi ez es kivanom, hogy soha nem is tudjak meg."

Aha.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2014.02.21. 03:44:25

@Kövérmadár [swe]: igen, a 2013-as egy kárpótlás volt...mondjuk a minimum amit el is vártam...
Itt még megvan a hó, meg még most éjjel is esik hozzá, de nappal olvad...most már menjen a francba, eddig kellett volna esnie.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2014.02.21. 03:51:33

@diggerdriver: Há' most mit csodálkozol ezen?Magyarországon p!csa olcsó a munkaerő, nyugaton meg marhára nem...Én is megrökönyödve olvastam nem is olyan rég, hogy egész éjszakás műszakra felvesznek hómunkásokat egész komoly 3300 forintért.És lehet, hogy ez bruttó volt... :-/
Itt egy svéd 100 koronáért nem hogy egy percet sem dolgozna, hanem még a lapátot se emelné fel... :-o
Ezért is van, hogy 3 traktoros egy éjszaka alatt eltakarít egy városrészt a hótól.És még az üzemanyagköltséggel is jobban megéri, mint fizetni az élőerőt.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2014.02.21. 04:18:03

Hmm, ostoba arcok a szocsi-i olimpiáról:

subba.blog.hu/2014/02/20/szocsi_mukorcsolyas_arculata

:D

Ezek a dinka bennszülöttek Sotji-nak írják, hótt röhejes... :-))

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2014.02.21. 07:04:38

@geegee:
Jaja. Karacsonykor nem kellettunk, most mar tesszes kutavaszodni! :)

Mr Long 2014.02.21. 07:26:15

@Don Kartasch: Az enyemet meg a C&A-ban 1500-2000 jo magyar forintert.

Atment a blog harom f'o's szakkorbe?

Globetrotter2014 2014.02.21. 08:20:30

@tsabus: ez a cikk marhaság szerintem. Még 2002ben is választási blöfflnek tekintették a közalkalmazotti HUF hitelt is.

A sima hitel is ritka volt mint a fehér holló, hát még a deviza...

Egyébként a cikkben is leírják hogy a módosítás a jogszabály célja uniós jogharmonizáció volt, nem a devizahitelek elterjesztése.

Itt arról van szó, hogy 2008ban a hitelek döntő többségét devizában vették fel, ráadásul akkor amikor ennek (a hitelfelvevő számára) semmi értelme sem volt, ráadásul egyúttal ezzel komoly nemzetgazdasági károkat okozva, és felerősítve az ország kockázatait is.

nezzazegfele [Hu ] · http://www.nezzazegfele.blog.hu 2014.02.21. 08:27:08

@Don Kartasch: Nálam is kék. A céges gépen zöld. Monitortól függ. :)
Direkt úgy lettek kiválasztva a gépek, hogy webdesign beállítás esetén különböző monitorok képein lássuk, hogy a user mit fog látni kb.
Ami az egyiken gyönyörű rózsaszín pl., az a másikon kb. egy koszos kismalac színét adja vissza :D

Zka · http://www.youtube.com/watch?v=_wpDbI1gca0 2014.02.21. 08:33:29

@geegee: "Ezért is van, hogy 3 traktoros egy éjszaka alatt eltakarít egy városrészt a hótól.És még az üzemanyagköltséggel is jobban megéri, mint fizetni az élőerőt."

Hatékonyság? Na de az olcsó kommunista trükk, hát mit csinálnának a zemberek ha minden hatékony volna? :)

Herr Géza 2014.02.21. 08:33:39

@M. Péter: Változó (de nem a kis pohár), legtöbbször a csapolt sörnél 0,4 l, de ha üveges, akkor logikusan a 0,5 l-es verzió. Ennél kisebb egység itt nem divat, kivétel a Kölsch, mert azt hagyományosan a 0,2 l-es "Kölschglas"-ban adják. Na az egy nem túl szapora módja a sörivásnak (ráadásul a sör is gyenge), így, ha ott valaki azt állítja, hogy megivott 10-20 sört, akkor azért nem kell beájulni az "alkoholizmusától"... :DD

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2014.02.21. 08:36:59

@Zka:
Rajonnenek arra, hogy nincs szukseg 7mrd emberre, a fele is tud ennyit termelni ;)

**mimi** 2014.02.21. 09:22:32

@Mr Long:
éjszakai műszakba :))

Ugyandehogy (törölt) 2014.02.21. 10:28:31

@Don Kartasch: csak egy. te. az kék. rajta a betű, az a zöld.

Ugyandehogy (törölt) 2014.02.21. 10:34:32

@Zoole[uk]: écesz: tanács
éceszgéber: "ötletgyáros" (ma inkább pejoratívan használják)
jiddisül

Latcho Rom 2014.02.21. 10:39:40

@Babette_: ötlet, biznic nalam, moldovatol szabadon.

joreggelt köanyo :)

Latcho Rom 2014.02.21. 15:37:12

"Soha tobbe nem akarok talalkozni vele."

Kár. Jovo het szerda este jatszunk a bandával, gondoltam hogy meghivunk bennetek is a koncertre, mert miért ne.

S hidd el, nem hazudnám azt amit Te, amikor meghivtal minket az edesapad temetésére.- hogy "odatolakodtatok", amit aljasul terjeszttél az indexen. Minden mércén aluli dolog volt...

2014.02.21. 19:23:38

@shakti_rom (aki karel gott emos szurojet lenyulta): ugy kell egymas melle tenni szavakat, hogy egy ertelmes mondatot kepezzen

Latcho Rom 2014.02.21. 19:52:05

@charlieharper (tudja mi az a fereglyuk): illetve

"ugy kell egymas melle tenni szavakat, hogy egy ertelmes mondatot kepezzen"

ugy kell egymas melle tenni A szavakat, hogy egy ertelmes mondatot kepezzenEK.

etc...

Latcho Rom 2014.02.21. 19:53:01

us-kanada 0-1

10 perc maradt?

Latcho Rom 2014.02.21. 20:18:08

@shakti_rom (aki karel gott emos szurojet lenyulta):

1-0 :-))))))))))))))

Donto vasarnap a svedekkel, madar felkotni a nyuszigatyát :-)

Fulem hogy kerult a kepbe?? :-)

kepfeltoltes.hu/140221/flag_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

Latcho Rom 2014.02.21. 20:49:48

@charlieharper (tudja mi az a fereglyuk): elvagyunk mi ketten mint a befott kishaver, jo dolog ez, buksisimi neked :-)

Theg 2014.02.22. 16:49:52

@All: Bocsi, hogy nem reagáltam aznap, amikor megjelent a cikk!
@Hari Seldon 2:
1: A velorex egy VW Polo. Szegedtől még 1 órára lakom és egyedül vezetek. 14 óra alatt is sikerült már megtenni, de akkor sehol nem kellett araszolnunk az autópályán.
2: Én nem szeretem az esőt.
3: Otthoni árakhoz viszonyítottam. Mondjuk már az is furcsa volt, amikor Szegedre kerültem és 300 ft-ot elkértek egy sörért (kocsmban / szórakozóhelyen), ami otthon (Békés megye) ~180 ft volt.
Forbachban még nem jártunk. Ha ti jártok a saarbrückeni Globusba, esetleg ott találkozhattunk ;)

Hari Seldon 2 2014.02.23. 10:24:38

@Theg:
Szia.
Ha még benézel:
Azt is javaslom, hogy ha úgy alakul, cseréljétek le az ottani lakást ittenire. Nagyon sok saarbrückeni itt bérel lakást mert a Francia oldal olcsóbb. (volt egy cikk amiben azt is taglalták, hogy a kaja itt a vegyszerek ott olcsóbbak. A Cora tömve szokott lenni németekkel)

Ez a ,mi cikkünk:
hataratkelo.blog.hu/2014/02/13/franciaorszagot_dobta_a_matrix

Ja, ha még érdekel pár dolog és még benézel hétfőn vagy kedden, tudok adni majd egy e-mail címet.

Hari Seldon 2 2014.02.23. 10:33:12

@Theg:
Én is egyedül vezetek. A gyerekek miatt kell megállni háromszor. (mindig játszóteret keresünk a következő megállónál, vagy bármit ahol a pihenőnél kirohangálhatják magukat)

Egyébként tényleg az a legjobb ha vasárnap vezetsz, akkor nincsenek kamionok, és a külsőben is lehet menni 130-al, mert németbe gyakorlatilag mindenki nyomul annyival személyautóval.
Két helyen szokott lenni dugó: Regensburg és Nürnberg melletti autópálya szakaszokon.

(Nem biztos, hogy ma vissza tudok nézni, mert egyedül vagyok a gyerekkel, és velük kell foglalkoznom. Majd meglátom.)

Hari Seldon 2 2014.02.23. 10:42:31

@Hari Seldon 2:
Ja, inkább most megadok egy címet:
temporaryseldonkukacgmail.com

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása