Egy rossz svájcifrank-hitel, némi kilátástalanság, egy német cég és sok elszántság is elég lehet ahhoz, hogy neki lehessen vágni a határátkelésnek. Mint Theg történetéből kiderül, azért a Saar-vidéknek is akadnak hátulütői, de pár évre azért jó lesz. (A fényképekért jár a köszönet!)

Rathaus 

„A történetünk 2011 körül kezdődött. Ekkor fogalmazódott meg bennem először, hogy le kéne lépni.

Ekkor 3 éve dolgoztam szoftverfejlesztőként és éppen elkezdtem a PhD képzést. A párom még a vegyész master tanulmányai elején járt, így még rendesen le voltunk kötve. Volt időnk tervezgetni.

Az okok

Hogy miért éreztem késztetést környezetváltozásra? Leginkább a saját hülyeségem, és a CHF árfolyam meredek emelkedésének sajátos konstellációja volt az ok.

Másodsorban pedig nem láttam, hogy egyről a kettőre juthatnánk otthon, és a politikai palettán végignézve esélyt sem láttam arra, hogy a helyzet belátható időn belül javulni fog.

Menjünk, de hova?

Azt, hogy merre induljunk, nem volt egyszerű eldönteni. Én jól beszélek angolul, munkám során napi szinten használom, viszont Anglia ellen szólt, hogy a párom egyáltalán nem beszéli a nyelvet és a ködös Albion kívülről nagyon ridegnek és embertelennek tűnik számomra.

Egy német cég magyarországi irodájában dolgoztam ekkor, így a kapcsolat megvolt Németországgal. A problémát a német nyelv ismeretének teljes hiánya jelentette részemről. Elkezdtem tehát gyűrni a németet.

Gáncsolásból lehetőség

Egy kicsit ugorjunk az időben! 2013 tavaszán jött egy pályázati felhívás a német anyacégünktől, hogy egyik üzleti partnerük (nevezzük csak B-nek) PhD hallgatókat keres R+D területre.

El is küldtem a pályázatomat, ami a német főnökön keresztül jutott el a B-hez. Illetve csak jutott volna. Nem adta tovább, azzal az indoklással, hogy a cégnek szüksége van rám, illetve a B-nél tudják, hogy náluk dolgozom, és nem szeretnék, hogy azt higgyék, gyengült a csapat.

Ekkor már nagyon menni akartam, így a következő személyes találkozásunk alkalmával rákérdeztem, hogy ez most mi volt? Illetve, hogy csak olcsó munkaerőként van-e rám szükségük, vagy jöhetnék ki hozzájuk is?

A kérdésen először meglepődött, majd vigyorogva közölte, hogy örömmel látnának a saarbrückeni csapatban.

Ludwigkirche

Költözés és kezdetek

Egy fél évet ismét ugrunk az időben. Miután mindent sikerült megbeszélnünk, augusztus végén bepakoltunk a fent említett hülyeségbe, és röpke 16 órás autóút után megérkeztünk a Saar-vidékre.

Szerencsére tudtak nekünk intézni egy bútorozott albérletet, elég elfogadható áron. Beköltöztünk, bejelentkeztünk a Bürgeramtban, majd elkezdődtek a dolgos hétköznapok, amelyek nekem munkával, menyasszonyomnak pedig álláskereséssel teltek.

Sajnos a vegyipar itt nem egy húzóágazat. Ennek megfelelően a vegyész állások két csoportba oszthatók: postdoc és laboráns/technikus. Ezekből sem lehet sokat találni.

Az első körben minden lehetséges helyre beküldtük a párom önéletrajzát, ahol úgy gondoltuk, hogy a legcsekélyebb esély mutatkozik arra, hogy alkalmazzanak valakit vegyész végzettséggel.

Ezek között voltak meghirdetett állások és olyan cégek, amiket a Google dobott ki a “Saarbrücken Chemie” keresőszavakra. Egy-két helyről jött is válasz, de mind negatív volt.

Így végső elkeseredettségben a másik felem beadta önéletrajzát egy B betűs nemzetközi gyorsétterem-lánchoz. Fel is vették, kezdetben tálcákat szedni és takarítani, majd rövidesen a konyhára került.

Nem volt egy álommeló. A szerződésben foglalt heti 30 óra helyett inkább a 42-46 óra volt a jellemző. Sokszor éjfélig, amikor már tömegközlekedés sincs. Pozitívum viszont, hogy többet keresett, mint én mielőtt kijöttünk.

Bolhapiac

Majd jött a karácsony. Eléggé betetézett a honvágyunk, és eleve úgy jöttünk el, hogy karácsonyra hazamegyünk. A B betűs gyorsétteremlánc viszont másképp gondolta. Így 2 havi munkaviszony után a párom ismét az álláskeresők táborához csatlakozott.

Ismét megpályázott minden aktuális vegyész állást és még decemberben fel is keresték, hogy január közepén lenne egy interjú.

Innen a beszélgetés után sajnos nem jeleztek még vissza. És mivel már jó pár hét eltelt, valószínű, hogy nem is fognak. Most ott tartunk, hogy bejelentkezett a munkaügyi hivatalba, ahol egy tanácsadóval fog beszélgetni hamarosan. Reméljük a legjobbakat!

Nyugat-Európa közepén

A városról és tágabb környezetéről is írnék pár szót. A történelem folyamán igen sokszor cserélt gazdát ez a környék. Ez és a világ minden tájáról érkező bevándorlók elég sokszínű lakosságot eredményeznek.

Az emberek kicsit zárkózottnak tűnnek elsőre. Nem sok barátságot sikerült kialakítanom ez alatt a fél év alatt. Egy volt kollégával szoktunk néha sörözni és egyszer voltam nála schwenkerezni is, ami a grillezés és a bográcsozás keveréke, egy állványra fellógatott rácson hús és kolbász sütése.

Nekem tetszik, hogy a városban régi épületek vegyülnek a modern építészet alkotásaival. Jól megfér egymás mellett egy új építésű irodaház és egy 19. századi templom. Ezen felül az is, hogy nagyon sok a zöld terület.

Ráadásul mindenütt dombok vannak, amihez alföldi gyerekként sem a szemem, sem a lábam nem szokott hozzá. Az időjárással is teljesen ki lennék békülve, ha nem esne folyton az eső.

A kocsmák és éttermek árai kissé borsosak, ennek ellenére elég sokan vannak a szórakozóhelyeken esténként, főleg hétvégén. Egy sör bolti és kocsmai ára között nem ritka az ötszörös szorzó sem, étteremben pedig két ember átlagban 20-40 eurót hagy ott, minőségtől és étvágytól függően.

A város pár éve elnyerte az autósok számára legbarátságtalanabb város díját egy szavazáson. Ennek ellenére mindenki autóval közlekedik. A parkolójegy általában 2 euró / óra, de így is előfordul, hogy várni kell felszabaduló parkolóhelyekre.

Színház

Van mit megnézni

Egyik nagy előnye az itt élésnek, hogy a közelben sok érdekes hely van, ahol hétvégenként lehet kirándulni. Egy órás autóútra van Luxemburg, ahol már többször is megfordultunk. Nagyon szép város, mindig szívesen megyünk oda.

Országon belül eddig Triert, Zweibrückent, Pirmasenst és Neunkirchent sikerült bevennünk. A Franciaországba jutáshoz elég egy útkereszteződést elvéteni, így jutottunk el Stiring-Wendelbe és Saaregueminesbe (németesen Saargemündbe).

Tervezzük még, hogy tavasszal átugrunk Párizsba és még előtte valamikor Metzbe is, valamint Belgium is a célpontok listáján van, egyelőre konkrét város nélkül, csak annyi biztos, hogy trappista sör nélkül nem jövünk haza.

Egyelőre úgy tűnik, hogy egy pár évig még maradunk. Később szeretnénk kicsit közelebb költözni Magyarországhoz. A hazaút autóval eléggé megterhelő, repülővel pedig csak a legszükségesebbeket tudnánk magunkkal vinni.

Tehát, itt tartunk most. Minden építő jellegű kritikát és hozzászólást szívesen fogadunk.”

A kommentelési szabályokról ide kattintva olvashatsz.