Az utóbbi egy évben megnőtt a Bécsbe kitelepült magyarok aránya, még statisztikailag is kimutathatóan, ami új szituációkat is teremtett – írja mai szerzőnk, Barna, akinek posztja alighanem kavar majd némi indulatot. Igen, az Ausztriában élő magyarok egy típusáról írta meg véleményét.
„Azt gondoltam kiegészítem az előző írásomat (ide kattintva olvasható el), mert többen jelezték a kommentekben, hogy igényük lenne rá. Sajnos erre még nem volt annyi időm, mint amennyibe egy korrekt, szolid történeti, kulturális áttekintő kerülne. Viszont.
Viszont a kitelepült magyarokkal én, mint beilleszkedésről, kulturális különbségekről kutató ember, egyre többet kerülök kapcsolatba. Ez lehetne pozitív is, de.
Mindenhol rohamosan megnőtt a számuk. Hol van már az a 3 évvel ezelőtti állapot, amikor jó, ha ketten beültek egy szombat délután a Wien MA 17 (Bécs város migránsoknak szóló, beilleszkedést segítő anyanyelvi programsorozata) magyaroknak meghirdetett előadására.
Az utóbbi egy évben exponenciálisan megnőtt a kitelepült magyarok aránya, még statisztikailag is kimutathatóan. Ez jól sejthetően új és eddig nem tapasztalt szituációkat is teremtett.
Én személy szerint először meglepődve, majd őszintén szólva egyre indulatosabban olvastam a sok segítség kezdetű felhívást és az azokat követő, többnyire indulatos vitába torkolló eszmecseréket. Legyen ez FBook, Index fórum vagy akár egyéb internetes fórum.
A frusztrációról
Tiszta sor, ha valaki kényszerből, és ez az újkori általam tapasztalt itt Ausztriában megjelenő új magyar migrációs hullámra fokozottan igaz, vált lakóhelyet és nyelvileg és kulturálisan idegen helyre költözik - az tud frusztráló lenni.
Ez a frusztráció szinte mindenkinél megjelenik fázisaiban, hatásában és erősségében természetesen vannak különbségek, de általában hasonlóak. Ez egy teljesen logikus reakció akkor is, ha az ember nem érti a nyelvet és mondjuk nyomás alatt van, hogy valami hivatalos és éppen nagyon fontos irat beszerződjék, ami marhára nehezen megy, mert itt is vannak a bürokráciának nehéz és áttekinthetetlen akadályai és persze az adott bürokrata sem feltétlenül van egyszerű helyzetben, illetve nehéz napja van és / vagy az ő szempontjából a 63. németül egy kukkot sem értő emberrel találkozik.
Szóval akkor jön a zavar és elkeseredettség kiélése. Naná hogy ez többnyire nem a megfelelő, már ha van ilyen, emberen, embereken csapódik le.
Az én személyes észrevételeim
GOOGLE A BARÁTOD! (Feleséged, anyád egál, a legfontosabb rokonod per pillanat.)
A német szótár is és már nem kell Halász Elődöt jó sok pénzért megvenni. (sztaki.hu)
Ne magyarul keress!
Oké, hogy keresni az interneten sem egyszerű dolog, németül meg tud több mint izgalmas lenni, de hogy örökké valami egészen pontos leírás kell azonnalésderögtön, hogy akkor ez itt micsoda és miért?
Ha 1000-szer nem mondtam, írtam le én egyedül, hogy a Meldezettel / lakcímkártya hol és hogyan és mindig az kell, hogy az első legyen... Ami persze sokszor tök logikus, hát XY még nem járt erre, de hogy bruttó hat sort nem vitte le a kurzort azért az tud idegelni.
Az általános kérdések özöne
A másik, amitől megint nem csak én mászom a falra az a tök általános kérdések özöne: „Itt vagyok Linzben, nem tud valaki melót?" Vagy: „Sajnos a németem még csak alap, de nem tud valaki valamilyen „nyelv nélküli" melót?" De milyet, cseszd meg? A pornóiparba folyamatos a felvétel. A Voest Alpinhoz is, igaz oda már nyelvtudást is kérnek a kézimunka mellé.
Ha valaki visszaír, hogy de bocsi, nem-e lehetne-e, hogy konkretizáld egy kicsit. Mondjuk alkosd meg elsőnek a német önéletrajzodat. (Az sem kis meló. Viszont egy jó önéletrajz.) Na, akkor jön az első fröccs. Jó savas többnyire. Az epic mondattal: „Tipikus magyar vagy csak kukacoskodni, köcsögölni, férgeskedni, baszkurálodni (etc) tucc..." Megfelelő rész aláhúzandó.
Abszolút kedvenc kérdés: „Kaució és provízió nélküli lakás kéne, sürgősen, nem tud valaki?" Vegyél.
Tanuljunk meg kérdezni, keresni, informálódni és ne ijedjünk meg, ha ellentétes információk látnak napvilágot. Itt jegyezném meg, hogy „priviben" kérdezni és válaszolni szerintem nem taktikus. Honnan tudjuk, hogy a válaszadó a kompetens?
Frankhitellel, kisgyerekkel...
Az is tény, hogy ezen jobb sorsra érdemes dolgozók egy része frankhiteles, már egy-két Magyarországon evvel foglalkozó ügyvéd neve is beugrik a FBookról, ami fokozottan szar élethelyzet lehet, meg többnyire kisgyerekesek, ami megint egy stressz faktor. Ami ezt megfűszerezi, az a már fent említett nyelvtudás hiánya.
Optimális esetben a pár egyik felének van munkája és erre alapozva jöttek ki, de akad olyan is, aki mindenét pénzé téve vágott bele a nagy kalandba, és áll itt pőrén és bután, hogy de hát itt sem kolbászból van a kerítés, illetve az alamizsnáért is tülekedni kell. Vazze, ezek a románok hogy könyökölnek...
Nagyon el vagyunk szállva magunktól
Mindehhez jöjjön egy kis néplélek analízis tőlem. Nagyon el vagyunk szállva magunktól. Ez szinte mindenkiről elmondható, hiszen egy alapvető nemzeti toposz maradt a mi a Nyugathoz tartozunk, illetve a mindig is velünk ért véget Európa.
Nem, nem. Nálunk. Egészen pontosan Bécsnél ér szerintem véget ma Európa (jó, jó, van ott még Burgenland is, de minek)
Meg a kultúrnemzet. Ja, az. Sem írni, sem olvasni nem igazán tudunk. Semmilyen nyelven.
Az a fajta arrogancia az osztrákokkal szemben lépten-nyomon olvasható az FB-fórumokon, hogy ezek (az osztrákok) igénytelenek, bunkók, kirekesztők, pökhendiek és így tovább, de evvel szemben a magyaros furfang, ész és egyebek, itt határ egyébként a csillagos ég.
Szóval az én olvasatomban többnyire akár 3 év körüli itt tartózkodással is lehet, hogy még mindig mi vagyunk a vendégek és nem feltétlenül mi szartuk a spanyolviaszt.
A sztereotip gondolkodás csak ront a helyzeten. Nagyon nem ismerünk más népeket, kultúrát és főleg más munkamorált, tisztelet a kivételnek. A Kultúra nem ismerete nem ment fel a rasszizmus bűne alól, még akkor sem, ha a másik is előítéletes.
Itt Ausztriában is van jó sok féle ember, kicsi, nagy, kövér, sovány, okos és buta, millió árnyalattal és nem kicsit más nyelvvel.
Nyelv
Nem tudom, ez általános lehet-e Kelet-Európában, de nálunk gyakori, az biztos, hogy azt hisszük, tudunk egy adott nyelven, vagy legalábbis értjük. Hát B+ nem.
Annyi, de annyi magyarral találkoztam, aki a jól bevált „kicsit beszélek németül, de ezek itt..." védekező mechanizmus 1.0-val jön. A sajnos mondjuk a 6 mondat meg az ich, du, nein, ja, danke plusz az ultimet joker bólogatás Jaaaaaa-Jaaaaaa, az nem némettudás.
A jó múltkor segítséget kért egy magyar szerelő srác, állítása szerint perfekt németül és már 4 éve itt dolgozik, mondom én hülye sokadjára, hogy persze, de miről is lenne szó.
Na, az adóbevallásán át a barátnője szociális juttatásait kezelő hivatalon keresztül mindent velem, általam szeretett volna megcsináltatni. No és persze az a perfekt az jó, ha A2. Igaz, ez még a jobbik eset.
Sokan nem tudják, hol a határ
Az is egy tipikus dolog, hogy valakik elanyátlanodnak itt idegenben és segítséget igényelnek. Szerintem jó sokan segítenek is, de hogy rendszeres az ilyenkor egy kissé gátlástalan, na ezt is meg ezt is meg ezt is léci...
Sokan nem tudják, hol a határ a segítségkérésben és hogy a másik embernek is van élete, sőt élné is azt. Mert itt, ha egy idő után visszautasítás jön, hogy bocs, de erre már nincs időm (és egyébként is legalább mutass valami kezdeményező készséget, legalább próbáld meg elintézni), akkor szinte mindig jön a fikázás.
Én meg utálok utált lenni. Mert ám az a tuti, ha a helyi valamelyik magyar szervezetben, oldalon és / vagy fórumon megtalálja egymást egy pár ilyen ember, na, ott akkor megy az észosztás és a virítás.
Meg az információcsere, aminek a lényege többnyire a hol hogyan lehet kicselezni a rendszert. Nagyon jellemző tulajdonságunk az okosba megoldjuk. Én meg szégyelljem, hogy befizetem a parkolást meg a GIS-t...
A funkcionális analfabetizmus
Az abszolút kedvencem azonban a funkcionális analfabetizmus, elképesztő mennyire sokan mennyire nem értik vagy nem figyelmesen olvassák végig, amit nekik írnak. Tényleg idegesítő tud lenni az X-edik visszakérdezés ugyanarra a konkrét esetre és persze a FB-on még véletlenül sem olvasnak vissza.
Az osztrákok tudnak nagyon hasonlóak lenni hozzánk attitűdben, szokásokban, de ez egy veszélyes aspektus tud lenni, mert igen, egyfelől nagyon sok minden hasonló, akár azonos nem, nem a Gulash, Palatschinken, Paprika szentháromságra gondolok, másfelől meg ők egy másik nemzet egészen más nemzeti öntudattal.
A magyar nemzeti öntudat az egyik legveszélyesebb fegyverünk, ami csak létezik, csak az a baj, hogy általában mi halunk bele, nem is kicsit.
Fika itt, vetítés ott
Ja, van még egy kedvencem az itt minden szar, ezek nem tudnak semmit, de otthon megy az igen, igen, már azon gondolkozom, veszünk mi is egy olyat, a szomszédnak a Hansnak is van, nem rossz...
Fika itt, vetítés ott. Fenn kell tartani a látszatot.
Szóval egy szó mint száz, szerintem ha egy ember nekivág a nagyvilágnak, akkor legyen türelmes és felkészült. Az alázat, tudás (csak a konvertibilis) és szorgalom sem árthat.
Tudom, sznob vagyok meg kultúrfasiszta, de idáig azt hittem magamról, hogy segítőkész társasági ember vagyok, ám egyre inkább azt veszem észre magamon, hogy bizonyos távolságtartást a „legújabbakkal" egyszerűen nem tudom levetkőzni.
Leszögezném, hogy ennek nem az az oka, hogy óh, én mennyire rég vagyok itt, és óh, én milyen mélyen integrálódott vagyok. Azonban szomorúan azt kell megállapítanom a „magyar" manapság a társadalmi ranglétra legalján kezd és úgy is viselkedik. Többnyire nem túl civilizáltan. Tisztelet a kivételnek."
A kommentelési szabályokról ide kattintva olvashatsz.
Utolsó kommentek