oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2013. december 18. 06:47,  Európai aggyal hihetetlen hely 262 komment

2013. december 18. 06:47 Határátkelő

Európai aggyal hihetetlen hely

A mai posztot olvasva már össze is pakoltam, hogy indulunk Ausztráliába, mert... mert csak. Na jó, azért, mert amikor Balázs az oktatásról ír, akkor konkrétan könny szökött a szemembe, hogy ilyen is van és nem csak H.R. Nem is beszélve a bürokráciáról, ha ezt egyáltalán annak lehet nevezni. A jelszó: no worries!

cím_81.jpg

„Anita írása Adelaide-ből adta meg a végső lökést, hogy én is elmeséljem élményeinket az ország másik oldaláról.

Bennem már elég régen felmerült a gondolat, hogy ki kéne próbálni valami külföldre költözést, jó messze Európától. Aztán mindig úgy alakult, hogy ha nem is túl fényesen, de megvolt mindenünk, barátok, ilyen-olyan rokonok, sosem tettünk semmi komolyabb lépést az ügyben. Ráadásul lelkesedésem is csak nekem volt, így aztán nem is erőltettem nagyon.

Egy szép napon viszont hoztunk egy remek döntést, és kisegítettünk egy közeli rokont egy hitellel. Tudom, hogy ilyet csak hülyék csinálnak, de van az ügynek nem kevés részlete, amit nyilván nem fogok itt kibontogatni, és szükséges lenne az ítéletalkotáshoz. Csak azért írtam le, hogy mutasson egy nem teljesen szokásos indokot.

Nem volt egy horror összeg alapvetően, és az is forint alapú volt, de amikor egyszer levél jött a végrehajtótól, akkor rögtön tudtuk, hogy ebből nem fogunk jól kijönni. Erről ennyi elég is, sosem tudni, hogy milyen szívásból mi sülhet ki a jövőben, de enélkül nem lennénk most itt.

A város az East Point félszigetről.JPGA város az East Point félszigetről

Ebből Magyarországon nem fogunk talpra állni

A levél után felmértük a helyzetet, mi maradhat meg a játék végére, majd arra jutottunk, hogy ebből mi nem fogunk talpra állni. Legalábbis nem Magyarországon. Ez 2009 körül volt, az ingatlanok értéke zuhant, építőmérnökként munka is egyre kevesebb volt, és az tisztán látszott, hogy a lakásunk, autóink és megtakarításaink szépen el fognak menni a hitel + kamat + hiénák kielégítésére.

Ez a felismerés új erővel lökött minket a külföldre költözés irányába. Na de hová? Angol nyelvterület kellett mindenképpen. USA viszonylag kézenfekvő volt, vannak rokonok is, de valahogy nem volt igazán szimpatikus. Anglia? Sose tetszett különösebben. Kanada? Hideg.

Új-Zéland? Na, az már érdekesebb. Hát akkor legyen Ausztrália inkább, nagyobb, többen vannak. Megnéztük a letelepedési feltételeket Ausztráliába, Kanadába és Új-Zélandra, előástam egy-egy bevándorlási ügynököt mindháromból, aztán kiválasztottuk Ausztráliát.

Akkor gyorsan tanuljunk meg angolul valamennyire, az még jól jöhet. A diplomámhoz nagy nehezen sikerült egy középfok, de az is tíz éve volt. IELTS nevű szintfelmérő vizsga kell a vízumhoz, ezen kellett akkor egy 6-os eredmény minimum, ami kb. egy gyenge felsőfoknak felel meg. Bő egy év alatt sikerült elérni, kicsit több.

Mindenképpen állandó lakosi vízumot akartunk (akkor 175-ös), ami annyival kevesebb az állampolgárságnál, hogy nem szavazhatsz. Van még millió vízum, de ez a legjobb. Kinéztük Brisbane-t, Budapestnyi lakosságával és Pest megyényi területével, rengeteg zöldfelületével, „beszorulva" a tenger és a hegyek közé, rögtön megtetszett. Éghajlata megfelelő, még barátaink is vannak ott.

Azok a fránya listák

A szakmám rajta volt a hiányszakmák listáján, hát hajrá. Mire meglett a 6-os IELTS-em meg a szakmaelismertetésem, a szakmám lekerült az országos listáról. Akkor legyen államilag szponzorált, állandó lakosi vízum (176), hiszen a queenslandi állami listán rajta maradt a szakmám, mint szponzorálásra alkalmas szakma.

Na de Queensland megemelte a minimális nyelvtudás szintjét 7-esre, az én szakmám esetében. Velem nem szórakozhatnak, csináltam egy hetest is, nagy-nagy szerencsével. Addigra az lett a változás, hogy az addigi átlag 7-es helyet mindenből minimum 7 kellett. (Az IELTS-en 4 modul van, szövegértés, olvasás, írás és beszéd)

Na, ez volt a lehetetlen kategória, Brisbane ugrott, másik állam kell. Aztán néhány nap múlva eltűnt a szakmám a QLD listáról, nem is kellett rajta tovább gondolkodni, így két állam jöhetett szóba már csak, Dél-Ausztrália és az Északi Terület.

Cullen Bay.jpg

Nyilván Adelaide szimpatikusabb, nagyobb és szebb város, „normálisabb" klímával, látszólag jobb lehetőségekkel. Északon meg vagy a trópusi Darwin van, vagy sivatag, ahol nem lakik senki. Trópusokra normális ember nem megy, tele van minden pókkal, kígyóval, megesz a medúza és a krokodil, nem kapsz levegőt a párától, meg amúgy is ötven fok van.

Minden változott

Menet közben az egész bevándorlási rendszer teljesen megváltozott, kritériumok, minden. Megváltozott a pontrendszer is, de sebaj, pont megvan a minimum pontom. Ni, megint megváltozott, még sincs meg a pontom, mert már nem jár pont a nyelvtudásomra... Az anyjuk fülit. (Ez nem vicc, néhány naponta, hetente változott valami.)

Na, akkor új vízumtípus. Államilag szponzorált, ideiglenes lakosi vízum (475). Ebben az esetben 5 ponttal többet kapok a szponzorálásra, cserébe ez csak egy hároméves vízum, nem járnak szociális juttatások, pl. „családi pótlék", ami nagy szívás ám, és két évig a szponzoráló állam területén kell élni, valamint egy évet a szakmámban dolgozni. Az iskoláért szerencsére nem kell fizetni, ha kellene, itt vége is lett volna a kalandnak, mert a suli kb. 10 500 dollár gyerekenként, van ahol kevesebb.

A szponzorálási kérelem beadása előtti utolsó pillanatban hopp, nincs ott a szakmám Dél-Ausztrália listáján. Hát levették a kis görények.

Azzal a lendülettel adtuk be északra, ahol röpke hat hét alatt el is bírálták, méghozzá pozitívan. Már csak a vízumkérelmet kellett beadni, meg az orvosi vizsgálatokat megcsinálni, az már gyorsan ment, és 2012. februárra megjött a vízum.

Ez egy viszonylag jó vízum, három évig érvényes, és az utolsó belépéstől számítva három évig lehet itt tartózkodni vele, tehát akár 6 évig összesen. De a lényeg, hogy ha itt töltöttél 2 évet, és egy évet teljes állásban dolgoztál, akkor jelentkezhetsz egy állandó lakosi vízumra majdnem ingyen, és elvileg meg is kell kapnod. Ha pedig itt vagy 4 éve, ebből 1 évet állandó lakosként, akkor jogosult vagy állampolgárságra.

Sikerült eladni a lakást

A vízum birtokában hirtelen felgyorsult a világ. Tudtuk, hogy nem lesz olcsó a vízum, becslésem szerint elérte a 7 számjegyű összeget, mire meglett, tokkal-vonóval, ügynökkel, szakma elismertetéssel, stb.

Közben a várakozásoknak megfelelően elúszott az egyik kocsi, a másikat meg a lakást sikerült eladni. Ezekből nagyrészt visszafizettük a tartozást, majd kihajítottuk a rokont a másik lakásból, amit a hitelünkből vett és így szerencsére a nevünkön volt, és az utolsó pillanatban azt is sikerült eladni, valami egészen rettenetes áron. Ha mi nem tesszük, megtette volna a végrehajtó barátunk...

Maradt néhány millió forint. Novemberre vettünk repjegyet, viszonylag jó áron alig 1 misi felett, fejenként 48 kilónyi cuccal. Az ausztrál költségvetésünket nem bonyolítottam el. Első hónap 2 millió, utána havi 1, és ez egészen tökéletesen be is jött, pont így. Fél éven belül munka kell! Mindegy milyen. Majdnem mindegy.

Part.JPG

Darwin, az ausztrál Nyíregyháza

Na, megérkeztünk. Két hét brisbane-i pihenés és városnézés után leszállt velünk a gép Darwinban, de előtte 4 órát repült, pedig el sem hagyta az országot. Darwin egy kis város, kb. Nyíregyháza méretű, bár jóval nagyobb területen fekszik, mert itt nincs lakótelep például.

Nagyjából 120 ezren lakják a várost, a vele összenőtt Palmerstont pedig még vagy 40 ezren, ez így akkor 160 ezer, a maradék 70 ezer ember pedig az állam 1 millió 350 ezer km2-nyi területén kénytelen összezsúfolódni.

A második legnagyobb város, a 20 ezres Alice Springs, ami ugye az Uluru vörös monolitjáról híres, itt van 1500 km-re. De az 5000-es Nhulunbuy még komoly városnak számít. Európai aggyal hihetetlen az egész hely. Katherine a helyiek szerint itt van közel, hiszen csak 370 km. Sok szempontból ez nem egy másik ország, sokkal inkább egy másik bolygó.

Se kígyó, se rendes pók

Darwin ugyan trópusi klímájú egyértelműen, de viszonylag szerencsés, mert a várostól délre bozót van, nem dzsungel. Részben emiatt is hiányoznak a tipikus trópusi betegségek, nincs se malária, se degue-láz, se más érdekesség. Legalábbis ezzel magyarázzák.

Az elmúlt egy évben nem láttunk kígyót, pedig már meg kellett volna halnunk miattuk. Brisbane-ben a két hét elég volt, hogy találkozzunk egy barna kígyóval, szerencsére döglött volt, mert élőben elég veszélyes.

Miután eljöttünk, vendéglátónk mesélte, hogy összefogott az utca, mert láttak egy élőt is, és meg kellett keresni mielőtt megmar valakit. Rendes pókot sem láttunk még. Krokodil szokott lenni a tengerparton néha, de mi még azt sem láttunk, mert elég gyorsan begyűjtik őket. Medúzát viszont már láttunk a partra sodródva.

Esplanade - park a part mentén.JPGEsplanade - park a part mentén

Itt nem egészséges a tengerben fürdeni, és bár a medúzás történeteket kb. ezerrel kell osztani, a csípés valódi veszély az esős évszakban. Ritkán halnak meg emberek, az elmúlt 100 évben kb. 60 ember halt meg medúzától országosan. Itt a krokodil, ami nem játék, minden évben elvisz néhány idiótát, aki csak azért is átússza valamelyik folyót, mert az vagány.

Két évszak van

Szóval Darwin trópusi város, két évszak van, esős és száraz. Az esős évszak, más néven cyclone season novembertől áprilisig tart, minden nap 34-35 fok van, hozzá lehet állítani a hőmérőt, abszolút egyenletes. Éjjel lezuhan 28-30-ra is akár.

Jellemzően 1500 mm feletti eső esik egy szezonban, ami 99%-ban felhőszakadásszerű zivatarokban jelentkezik, fél-egy óra, aztán vége, minden felszárad, süt a nap. Nem rohangál nagyon senki fedezékbe, a turistát az esernyőről lehet felismerni, azt hiszi ér valamit.

A helyiek népviseletbe öltözve (tangapapucs, kisgatya, esetleg trikó) mennek dolgukra, mintha nem is esne. Eszméletlen zöld minden, a házakat úgy kell megkeresni a növények közt a régebbi lakónegyedekben. Olyan mennyiségű növény van, amit el sem tudtam képzelni korábban. És párás.

Mi novemberben érkeztünk, az döbbenet volt, az orrunk lyukából is folyt a víz. A mostani szezon már sokkal jobb, hozzászoktunk. Kevésbé izzadunk, de ez nem is gond, mert mindenki izzad, ez ilyen. Ennek megfelelően le vannak lassulva az emberek, senki nem rohan, nem ideges, halál nyugodt mindenki. Kivéve a bennszülötteket, de ők más téma. Talán később.

Viszont a száraz évszak! 28-32 fok, éjjel 23-25, nincs eső egyszer sem szinte. Nem párás, tökéletes idő, ide jön nyaralni egy rakás ember délről, mert itt nem kell fűteni, nem kell felöltözni és mindig süt a nap. Akkor még fürdeni is lehet a tengerben, bár nem igazán szoktak. Itt nincs vízhiány, nincs vízkorlátozás. Sajnos ahol nem locsolnak, ott teljesen eltűnik a fű, néhány fáról lehull a levél, a helyiek szerint ez nem nagy ár a jó időért.

Akkor nemzeti park, mint Svájc

Darwin közelében remek kirándulóhelyek vannak, kristálytiszta vizű vízesések, tavak, ide járnak a helyiek inkább fürdeni, nem a tengerbe. A Svájc méretű Kakadu nemzeti park, vagy a többi kisebb is lélegzetelállító látványosságokat tartogat pár száz kilométeren belül.

De bent a városban is millió program van, főleg a száraz évszakban, általában ingyen, vagy jelképes összegért. Ingyen vannak a múzeumok, könyvtárak, több strand csúszdahegyekkel, ha valaki sportolni akar, ingyen vagy néhány dollárért a jógától az aquafitnessig egy csomó mindent találhat, tele van a város kerékpárúttal, amit csak a futók vagy a biciklisek használnak, mert ember itt nem közlekedik gyalog.

Kikerekedett szemmel szokták hallgatni, ha elmondom, hogy 2 utcányit gyalogoltam. Bárhonnan húsz percen belül eléred a tengerpartot, ami itt egy kicsit más. Nem fehér, 300 méter széles homoksáv, hanem vörös sziklafalak vannak növényekkel benőve, majd a tengerig inkább sárgás homok van, ahol van.

Vannak azért egész világos, szikla nélküli homokos partok is, és egyik sem igazán túlzsúfolt, forgalmasabb napszakokban 3-400 méterenként van egy-két ember, szóval nem egy Lido di Jesolo. Kivéve amikor Mindil Beach Sunset Market van, ami egy kirakodóvásár és eszem-iszom a parton, hetente kétszer a száraz évszakban. Akkor a Mindil Beachen összejön pár ezer ember, és kajával a kezében lesi a naplementét a homokban ülve.

Florence falls.JPGFlorence vízesés

A dugó ismeretlen fogalom

A közlekedés kiváló, a lakónegyedek főleg a város északi részén vannak, 3-4 sávos utak mennek a központba, dugó nincs. A lakónegyedeken nem lehet keresztülmenni, levágni az utat, mert az jellemzően kanyargós zsákutcák halmazából áll, így csak az megy oda, akinek dolga van, ez nagyon jó, és elég biztonságos is. A kis utcák is kellően szélesek, ha mindkét oldalon parkolnak, még akkor is elfér két autó egymás mellett, földutak nincsenek a városban.

Ez egy kis város, ráadásul tök új. A háborúban japán barátaink szíveskedtek letarolni az egész várost, ez volt az egyetlen háborús helyszín az országban. Az Ausztrália című filmben ezt lehet látni a film végén.

Aztán mire úgy-ahogy kialakult a város újra, akkor '74 Szentestéjére megérkezett Cyclone Tracy és újra megszűnt a város. A hurrikánnak köszönhetően új építési előírásokat vezettek be, ma már normális házakat kell építeni, és nem is okozott azóta egyetlen hurrikán sem komolyabb károkat, és legalább nekem is van munkám.

(Most hogy itt ülök a gép előtt, pont a legújabb hurrikánt lessük. Cyclone Alessia épp 300 km-re van nyugatra Darwintól, ma estére ér ide várhatóan. Szerencsére csak egy kicsi hurrikán, 1-es fokozatú, és remélem ez így is marad. Elvileg elmegy a város alatt, és csak a széle fog minket súrolni. Elvileg.)

Népszerű multikulti hely

A város úgy 1-2000 fővel gyarapszik évente, sokan költöznek ide. Hatalmas beruházás zajlik a közelben, és egy másik is tervben van, ez vonzza a bevándorlókat. A statisztika szerint valami 2000 lakás épül éppen, és hiány van.

Rendkívül multikulti a város, ha nézed az embereket, a fele valamilyen ázsiai, van kb. 6% bennszülött, a maradék fehér, főleg brit, görög, ír meg ilyesmi, és van néhány ausztrál is. Magyarokat is találtunk már szerencsére, bár itt azért igen kevesen vannak.

Utcakép2.JPG

Lakáskeresés

Mikor megérkeztünk, akkor egy ideiglenes szállásunk volt egy hónapra, ezt még otthonról foglaltuk le, horror áron. De mást nem nagyon lehet csinálni, bérelni csak személyesen tudsz, a backpacker szállások vagy kempingek meg alig olcsóbbak.

A mi szállásunk egy 2 nappalis, 2 hálós egész rendes méretű sorházi lakás volt 2 fürdővel, 3 budival, jacuzzival, 50 méterre a parttól. És ez volt a legolcsóbb, amit találtunk, mindennel felszerelve, még kaja is volt a hűtőben nekünk. Jó, nem egy csülök pékné módra, de pont jó volt.

Innen kezdődött az élet igazán. Keressünk albérletet! Gyakorlatilag csak ingatlanügynökön keresztül lehet. Ők külön állatfaj. Ha sikerül felhívni, akkor vagy már kiadták az ingatlant, vagy nem jön el a bemutatóra (!), vagy 10 éves képpel hirdeti a lakást, és az elfogadhatónak tűnő tágas ingatlan egy lelakott ótvar szennykupac szétrothadt konyhával. Ha a lakás jó, akkor nem te kapod, akinek nincs munkája, nincs referenciája, nincs pénze.

Nagy nehezen, az utolsó pillanatban csak sikerült fogni egy egész jó, tiszta lakást a központhoz közel. Majdnem egy évig ki is húztuk ott, de egy hónapja átköltöztünk egy marha nagy szerencsesorozattal megszerzett házba.

Ez egy errefelé tipikus lábasház, ami azt jelenti, hogy egy könnyűszerkezetes ház fel van emelve 3 méter magasba. Ez azért jó, mert van alatta egy rakás árnyékos hely, mosókonyha, barbi, tároló, terasz, kocsibeálló, stb., és a levegő átjár a ház alatt.

Lábasház.JPG

Ezek a házak klíma nélkül is elviselhetőek, míg a betonfalúakat csak klímával lehet használni. Éjjel teljesen lehűl - értsd 28 fok. Hőszigetelés természeten nincs, a padló egy réteg deszka, a falak meg egy réteg rétegelt lemez belül, meg egy bádoglemez kívül.

Nem egy építészeti bravúr, kb. mint egy hatalmas lakókocsi. De a kertben terem a mangó meg a papaja, várjuk a banánt is, van passionfruitunk, egy nagy medencénk, gumtree, posszum, galléros gyík, kakadu, papagáj, pont letojom, hogy milyen a ház, belül kényelmes, viszonylag tágas, 10 perc gyalog a part, fél óra alatt bent vagyok az irodában, a többi nem izgat.

Bejutni az iskolába

Vissza az elejére, a lakással párhuzamosan iskolát is kellett szerezni a gyerekeknek. Persze felkészültünk előre, hogy hogyan is működik az iskolarendszer, de az Északi Területen nyilván nem úgy.

Itt két iskola van kijelölve az angolul nem tudó gyerekeknek, egy middle school a nagyobbaknak, meg egy primary a kicsiknek. Még otthonról írtam egy emailt az oktatási minisztériumba, hogy biztosan ingyen van-e nekünk az iskola, nehogy meglepetés legyen.

Phil válaszolt másnap, hogy igen, de a miénk egy ritka fajta vízum, így ha esetleg nem ismerné az iskola, akkor itt az ő saját telefonszáma, és kérjem meg a kollégát a suliban, hogy hívja fel őt, majd elmondja neki. (Ezt a levelet konkrétan be akartam kereteztetni, elolvastam vagy tízszer.)

A levéllel beballagtunk a kicsik sulijába, és azonnal fel is vették őket. A legkisebbet (5 éves) a preschoolba, ez ilyen előkészítő jellegű izé, játékosan tanítgatják őket az angolul beszélőkkel egy csoportban, 2.5 nap egy héten.

A két középsőnek van intenzív angol osztály, ahol 4-15 fő között mozog a létszám, nagyon nagy a fluktuáció, jönnek-mennek a gyerekek. Ez nem túl jó, mert nehéz barátságokat kötni. Volt is egy-két hullámvölgy ebből.

Amikor a gyerekek angolja eléri azt a szintet, amivel mehet a rendes osztályba, akkor átteszik őket, onnantól sima osztályba jár, de kap egy segítőtanárt, aki azért figyel rá, segíti. A lányom egy év alatt elérte ezt a szintet nulláról, januártól (akkor kezdődik az év) már a rendes osztályba jár.

Frangipanni fa.JPGFrangipanni fa

A némiképp más suli

Az iskola némiképpen más, mint az otthoni. Az egész épület kb. egy légtér, középen van a könyvtár, az osztályok pedig szanaszét, polcokkal elválasztva nagyjából egymástól. Technikailag minden kütyüvel fel van szerelve, laptopok, tabletek, digitális táblák, minden van rogyásig. Ha akar, hoz egy iPadet a könyvtárból, és azzal szöszöl.

Vannak főzős napok, mozgásos napok, kirándulnak néha, szóval el vannak. Nincs teddhátraakezed, üjjleeggyes, kiatáblához, hülyevagykovács. Azért így is elég nehéz a beilleszkedés egy tök idegen környezetbe, egy szó tudás nélkül. A fiamnak különösen nehéz volt, mert az ő osztálytársai már tudtak írni, olvasni, ő meg nem, mert nem a tudása, hanem a kora alapján teszik be őket a megfelelő osztályba, meg amúgy sem egy társaság közepe gyerek.

A legnagyobb lányom middle schoolba ment, azt hiszem nyolcadikos lenne otthon. Neki is intenzív angol osztálya van, de ott más a rendszer, ők elkezdik csak angollal, és ahogy fejlődik a gyerek, egy-egy tárgyat felvehet mellé.

Ő választ. Ha akar, mehet matekra is, vagy fun and games-re, ez kb. tesi, vagy amit akar. És így szépen átfolyik idővel a rendes osztályba. Az a suli már kicsit iskolaszerűbb. A létszám itt is olyan 10-12 fő per osztály, 2 tanárral indultak, és van kb. 60 osztály az iskolában. :) Hát már ő is jobban beszél angolul, mint én.

Ja igen, van iskolatáskájuk is, abban viszik a kaját, meg egy darab füzetet, ha hazahozzák.

Kérdezte, mekkora fizetést szeretnék

Miután az iskola megvolt, elkezdtem lázasan munkát keresni. Persze nem volt egy sem, pedig otthonról rengeteget láttam. Küldözgettem életrajzokat fejvadászoknak, semmi. Néha megjelent egy-egy hirdetés, de semmi reakció.

Aztán egy barátom mondta, hogy menjek be cégekhez, és a személyes varázsommal szédítsem el őket. Hát ennyire nem voltam magabiztos, de azért elküldtem egy cégnek a kis pakkomat, életrajzot, kísérőlevelet, hogy mennyire tetszik az egyik ház, amit ők terveztek, és hogy már otthonról kinéztem őket magamnak. Ez igaz is volt.

utcakép 5.JPG

Délutánra megjött a levél a főnöktől, hogy hívjam fel. Mikor felhívtam a sekélyes angoltudásommal, akkor szerencsére azonnal elkezdett beszélni, hogy neki volt egy magyar kollégája Sydneyben, 1956-ban, és így tovább, majd mondta, ugyan nincs most munka náluk, de menjek be délután, mert el akarja mesélni a kalandjait a másik magyarral.

Bementem. Beszéltünk vagy két mondatot, hogy miket csináltam otthon, majd elkezdett mesélni egy órán keresztül. Aztán „kidobott". Ez ilyen ausztrál szokás, elmondja, mit akar, aztán helló.

Reggel ott volt a következő email, hogy menjek megint vissza, mert be akar mutatni a kollégáinak. Most a vitorlázás, az időjárás, meg ilyenek voltak a téma, majd megkérdezte, hogy ha ajánlana egy állást, milyen fizetést akarnék.

Amennyire utánajártam, hogy mi a minimum, amiből ki tudnánk jönni, azt benyögtem. Erre csodálkozó szemmel mondta, hogy annyiból nem lehet megélni Darwinban, és felajánlotta a másfélszeresét, hogy egyelőre ennyi, majd később még beszélhetünk róla.

Azóta ott dolgozom, és igaza volt, annyiból nem lehetett volna kijönni. 7.5 óra a munkaidőm, fél ötkor szinte elzavarnak, hogy mit csinálok még itt, menjek haza családomhoz. :)

Árak

Ausztrália marha drága. Magyar pénzből. Darwin még drágább, itt a lakások olyan áron vannak, mint Sydneyben, elfogadható 2 szobás lakást 500-tól, házat 600 dollár felett kapsz, hetente.

Drága a kaja is, hiszen ami nem itt terem, azt 1000 kilométerekről kell idehordani. Egy rendesebb hétvégi bevásárlás ritkán áll meg 200 dollár alatt, 3-400 dollár marad a boltban hetente kajára.

(A kíváncsiak kedvéért tej: 3-5$/3liter, húsok 7-30, felvágottak 10-30, kenyér 2-5, zöldségek-gyümölcsök 2-7, halak 10-40, vacak ing 15, jó ing 70, közepes ing nincs, egy fagyizás a családdal 50, nem rossz étterem 20-50/fő, fogtömés 180, benzin 1.60, új kisautó 12-15.000, új nagyautó 40-70.000, szar fizetés 35-50.000, jobb fizetés 50-100.000, jó fizetés 150.000+, új átlaglakás jó helyen 4-600.000 (2-3 háló, ~150m2), használt nem rossz ház jobb helyen 500.000+(3 háló, medence, ~200m2), autóbérlés 2 perc és nem kell biztosíték.)

utcakép4.JPG

Sokan szidják Darwint az árak miatt, bár ha hozzávesszük, hogy magasabbak a fizetések, és egy csomó minden olcsóbb, vagy ingyenes, akkor már más a kép. Kisváros, nem kell sokat költeni benzinre, ingyen van az iskolabusz, különböző utalványokat kapunk időnként, a tömegközlekedés röhejes áron van, 3 dollár három órára, vagy ha a fizetésed egy nem túl alacsony szint alatt van, akkor 1 dollár. Sokszor nem kell fizetni egyáltalán.

Évi 5-600 m3 víz általában ingyen van, benne van a bérleti díjban. Parkolás általában ingyen, ahol nem, ott is csak 2 dollár óránként. A villanyszámlánk a lakásban alig volt több, mint otthon, 400 dollár körül fizettem egy negyedévre, ez ugye 25-30 000 Ft/hó, és minden elektromos, 3 klíma, csomó plafonventilátor, tűzhely, 50 éves mosógép, szárító, vízmelegítő stb.

És most kijövünk a fizetésemből mindenféle szociális juttatás nélkül, talán egy kicsit jobban, mint otthon, ha jövőre sikerül egy rendesebb vízumot szerezni, akkor kapunk lakástámogatást, gyerekek után meg egy halom pénzt.

Kicsit még erősödik az angolom, akkor talán talán sorba állok egy kis fizetésemelésért is, ha meg még a feleségem is elmegy majd dolgozni, akkor mi leszünk a király. Úgy fogunk élni, mint az ausztrálok, akik minden évben elmennek egy hónapra nyaralni messzire, meg párszor csak ide a közelbe (<1000 km). Akkor majd ellátogatunk haza is.

Bürokrácia ausztrál módra

Hát az ügyintés sem pont olyan mint otthon. Itt van rögtön az adóhivatal. Azt írja, hogy „lehetőleg" (!) add be az adóbevallásodat időre, mert akkor hamarabb kapod meg a visszajáró pénzt.

Azt is írják, hogy ha elrontod az adóbevallásodat, akkor ők nem büntetnek meg, csak ha nyilvánvalóan csalni akartál. Adószámot a neten kellett igényelni, így is tettem, de nem jót kaptam, adózás szempontjából külföldiként vettek nyilvántartásba.

Felhívtam őket, hogy mi lesz így velem, azt mondta a kislány, hogy no worries, majd ha adok be adóbevallást, automatikusan átírják a státuszom. Kérdeztem, hogy megváltozott a címem is, azt hogy tudom átíratni, mi kell hozzá? Válasz: Mi az új cím? Oké, átírtam, cheers, mate (ejtsd: csírzmájt). Ennyi.

utcakép3.JPG

Jogsi csináltatás hasonlóan mókás, akárcsak a bankszámlanyitás, akár neten, akár személyesen. Az autóknak nincs papírja, egy matrica van az ablakon, és kész, de januártól már az sem lesz kötelező, csak a teherautókra.

Mikor először vittem el a céges kocsit, nem is értették a kollégák, hogy mit akarok, milyen dokumentum kéne nekem, mire jó az? Amikor találtam egy bankkártyát az utcán, összes papírommal felszerelkezve bevittem a bankba, várva, hogy majd jegyzőkönyv, ezaz. Mondom az ügyintézőnek, hogy ezt találtam az utcán. Válasz: "De jó, hogy behoztad, köszi! Szia".

Ma voltunk átíratni a címet a jogsin. Semmit nem kértek, megkérdezte az új címet, kinyomtatta az új kártyát és kész. (Itt ugye a jogosítvány az egyetlen személyi azonosító okmány az útlevél mellett. Nincs külön személyi, meg lakcímkártya, meg ilyen és olyan és adó és mittuduménmilyen kártya. És itt egy tonnával nagyobbat vezethetek, mint otthon, így egy rendes autó egy lakókocsival beleférne.) Otthon gyomorgörcsöm volt minden ügyintézéstől.

Lelkileg nem könnyű

Nyilván vannak problémák is, ezek nagy része inkább lelki jellegű. Elég nehéz hirtelen egyedül lenni, család, barátok és ismerősök több ezer km-re, még rájuk telefonálni sem egyszerű, vagy mi alszunk, vagy ők, a 8,5 illetve nyáron csak 7,5 óra eltolódás miatt elég nehéz megfelelő időpontot találni.

Mások a szokások is persze. Kedvencünk a vendégségesdi. Teszem azt, egy anyuka a suliban meghirdet egy szülinapi bulit egy játszótérre. Nem otthonra, mert ott általában nincs rend. Nem koszosak, csak rendetlenek.

(Nyilván nem mindet ismerjük, de akiket igen, azok ilyenek, annak ellenére, hogy művelt, normális emberekről van szó, és ha csak benézünk a kertekbe, ugyanezt látjuk szinte mindenhol.) Van jobb dolguk is, mint a pakolás.

Lábasház.JPG

Szóval x játszótér, 11-14 óra közt. Kicsit korábban mentünk első alkalommal. Sehol senki. 11.00-kor a semmiből hirtelen előkerül mindenki, se köszönés, se bemutatkozás, semmi.

Kóvályognak az asztal körül, eszegetnek, minimális small talkok, amíg a gyerekek játszanak, valaki BBQ-t süt (sok helyen van a városban ingyenes barbisütő, és még tiszták is), majd jön a torta, szétverik a pinatát, és 14.00-kor egy szó nélkül eltűnik mindenki. Akik jobban ismerik egymást, vagy nem igazi ausztrálok, azok beszélgetnek.

Ugyanez van az irodámban is, 4.30-kor kikapcsolják a gépet és kilépnek a legközelebbi ajtón. Ha pont szemben vagyok vele, akkor esetleg biccent. Reggel dettó, bejön, leül, és elkezdi a dolgát. Nagyon jó fejek, humorosak, segítőkészek, sokat beszélgetnek, csak hát a köszönés nem igazán dívik.

Első munkanapomon körbevezettek, mindenkivel lekezeltem, bemutatkoztunk. Második napon pont az ajtóban találkoztam reggel a főnökkel, hát kezet nyújtottam neki. Erre elmesélte, hogy volt egy német főnöke régen, és az minden reggel-este kezet fogott mindenkivel, micsoda egy barom volt. Megértettem.

Aztán megtanultam, hogy az ausztrálok kétszer fognak kezet valakivel általában, amikor megismerkednek, és amikor már nem fognak többet találkozni.

A bennszülöttek és a problémák

A város tisztasága is hagy némi kívánnivalót. Az természetes, hogy a rengeteg növény miatt nagyon sok növényi maradvány van az utcákon, lehetetlen mindig mindet összeszedni. Viszont van rendes emberi szemét is, nem kevés. Innentől politikailag nem korrekt rész jön, ha valakit zavar az ilyesmi, ugorjon a következő bekezdésre.

Mint fentebb mondtam, kb. 6% bennszülött lakik a városban, nagy részük egészen elképesztő körülmények között, borzalmas állapotban, csomó mozgássérült, sokan mindenféle látványos bőrbetegségekkel, és legtöbbjük szellemileg is eléggé problémás állapotban van. Nézed, és nem érted, hogy hogyhogy él még.

Jellemzően kint laknak a parkokban, akiknek van valami lakhelye, az is a parkokban van egész nap. Jellegzetesen törökülésben ülnek, kisebb-nagyobb csoportokban, és beszélgetnek, főleg a saját nyelvükön. Egyszerre mind. Ezt úgy kell elképzelni, hogy 100 decibel alatt nem jön ki hang a torkán.

Bár nem mindig az, de ijesztően agresszívnak hallatszik a beszédük, és kifejezetten durvák egymással. A nyelvük egy csoda, valahogy úgy alakult ki, hogy messzire elhallatszódjon, hiszen kint laktak a bozótban, nagy nyílt terepen. A hangszínük is ennek megfelelő.

Én megyek az utcán, és a hangom nem jut el a mellettem állóig szinte, míg a bennszülöttek 200 méterről beszélnek egymással könnyedén. Ha melletted szólal meg, infarktust kapsz.

A miniszterelnök intézkedéseket sürget

Szóval ülnek a parkban, vagy a játszótéren, a járdán, vagy a bolt ajtajában, esznek és főleg isznak, és kupacokban marad utánuk a szemét. Ha van kuka, akkor sem teszi bele, hanem mellé. Aztán viszi a szél, és csak terjed és terjed, amíg másnap reggel jön egy afrikai vagy ázsiai srác, és összeszedi utánuk. És ez nem egyedi eset, ahol vannak, szemét van.

Harcos jogvédők szerint ez a „kultúrájuk" része, így jelölték meg az utat, hogy visszataláljanak. És ez annyira beléjük lett kódolva, hogy nem tudnak rajta változtatni. Érdekes, a bankkártya és az okostelefon és a szociális ellátórendszer használatát azonnal megtanulták.

A bűnügyi rovatban is ők vannak majdnem mindig. Gondolkodás nélkül leszúrják egymást néha, legutóbb azért tolt kést egyikük a férjébe a nyílt utcán, mert az nem vett tejet.

Aztán szépen elballagott, mintha ez lenne a legtermészetesebb dolog a világon, míg apuból szépen kifolyt a vér a járdára. Azért ez sem mindennapos szerencsére, talán 2-3 ilyen szintű incidensről hallottunk, mióta itt vagyunk. Jellemzően csak meggyepálják egymást, egy-két füles, kis ordibálás.

Érdekesség, hogy az állam miniszterelnöke maga is bennszülött származású (bizony, van köztük néhány művelt és kulturált is, én ismerek egy építészt, de volt egy haláli jó fej ürge az állatkertben, vonatot vezetett, barbit készített, útba igazított, imádták a gyerekek), és igen komoly lépések bevezetését sürgeti, mondván, hogy nem mernek határozottan fellépni a hatóságok, mert az „ellopott generáció" megismétlődésétől tartanak.

Ezért az abó gyerekek nagyrészt számunkra hihetetlen agresszív környezetben él, nem csak fizikai, de szexuális értelemben is, olyanná válik maga is mire felnő, ezt pedig meg kell állítani. És tök igaza van.

Most csak mosolyogni szabad mindenhez, mert hát nekik ilyen a kultúrájuk, így szép és jó, és hát ötvenezer éves kultúra, ugye, nem egyszerű a változtatás. Szerencsétlen egyiptomiak csak pár ezer évet kaptak, de ki tudták számolni, mennyi idő egy év pontosan, mikor lesz 2000 év múlva napfogyatkozás, megoldották a piramisépítést, meg mittudomén. Görögök, rómaiak, maják, stb.

A bennszülöttek kultúrája néhány sziklarajz, pár eszköz, bumeráng, és néhány mese, történet. Az is csak szóban, mert az írás elfelejtett kialakulni náluk. Hát szóval ők elsőre meglehetősen ijesztőek voltak nekünk, mostanra megszoktuk a jelenlétüket. Elkerülni nem lehet őket, meg kell szokni.

Szerencsére csak egymás között agresszívak, kifelé inkább udvariasak próbálnak lenni, kéregetnek, beszélgetni akarnak. Nem lopnak. Mondjuk senki nem nagyon lop. A legtöbb háznál a kapu nem zárható, vagy nincs is. Autó, bicikli, szerszámok, gépek, kaja, csomó minden szabadon, nem viszi el senki. Kedvenc képem a strandon a papucsra tett aranylánc. Nehogy beleessen a vízbe. Magam fotóztam.

Aranylanc a papucson nehogy beleessen a vizbe.JPG

Csak az autó

Aztán itt a közlekedés. Mint írtam, nagyon jól lehet közlekedni. Autóval. A gyalogos olyannyira nem létezik, és nem számít, hogy pl. nincsenek zebrák, csak néhány a belvárosban, meg egy két nagyobb kereszteződésben. De tényleg csak néhány.

A zebránál az autósok messziről észrevesznek, és megállnak. De ha nincs zebra, soha nem engednek el. Ott száradhatsz össze a sarkon, soha egy sem fog megállni, meg kell várnod az összeset. Fordítva is igaz, ha kocsival vagyok, és el akarok engedni egy gyalogost, akkor nem érti, integet, hogy menjek.

Az autósok egymás közt amúgy nagyon békések, előzékenyek és türelmesek. Egy hosszabb szakaszon nem vettem észre, hogy 80-as tábla van, és 50-nel mentem kilométereket. Noha szemből nem jött senki, a mögöttem feltorlódott sor nem előzgetett, nem dudált, szépen jött mindenki 50-nel, míg észre nem vettem magam. Akkor felgyorsultunk 80-ra mindannyian.

Ez a fordított közlekedés viszont egy kutya dolog. Hamar hozzá lehet szokni, azt hiszed. Aztán jön egy üres utca, és kapásból a rossz sávba fordulsz. Közel egy év után kis híján sikerült így balesetet okoznom. Húsz éve vezetek, nem is keveset, mélyen berögződnek szokások.

A gyalogosoknak sok helyen ki van írva, hogy jobbra nézzen mielőtt lelép az útra. A többi egyszerű, más indexelés a körforgalomban, vagy a feliratok táblák helyett néha, esetleg az, hogy piros lámpánál is fordulhatsz balra hamar megszokható.

Az autópálya itt azt jelenti, hogy kétszer egy sáv, nincs leállósáv, sem elválasztás általában, van viszont kereszteződés, vagy akár lámpa is. És mehetsz 130 km/h-val, kivéve, ahol nincs korlátozás.

Régebben általában nem volt sebességkorlátozás az Északi Területen, aztán bevezették, mondván sok a baleset. De a balesetek száma nem csökkent, így egy 200 km-es kísérleti szakaszon ismét lehet menni akármennyivel, és ha a kísérlet azt mutatja, hogy nem lesz magasabb a balesetek száma az átlagosnál, akkor újra eltörlik az egész államban a sebességkorlátozást. Emberkísérlet? Ez egy választási ígéret volt.

Napokig egyedül maradhatsz

Amúgy nem érdemes nagyon sietni, pláne szürkület után, hacsak nincs valami rendes kenguruvas van a kocsin. Az út mellett tucatjával vannak a döglött kenguruk, és van rosszabb is. Ki akarná, hogy vezetés közben ölébe essen egy teve?

Eddig 400 km volt a legtöbb, amit autóval utaztunk a sziget belseje felé, végig autópályán. Végig bozót volt, kivéve ahol le volt égve, vagy épp égett. Vörös föld, szürkészöld bozót, dombok, hamu, tűz. Elég szürreális, pedig még ott vannak a 4 m-es termeszvárak, a göbölyű sziklák minden méretben.

Vagy az útszéli kocsmák Az egyikben meg mertem kérdezni, hogy van-e kávé. Válasz: „Sör van." Merthogy itt valamennyi piával is lehet vezetni. Az autópálya forgalma egyébként olyan, hogy néha jön egy másik autó is. Vagy egy road train, akár 4 kamionméretű pótkocsival.

Vigyázni kell velük, a legutolsó pót elég csálén jár sokszor. Pár kilométerenként van előző sáv, ott lehet őket biztonságosan megelőzni. Mikor megálltunk a parkolóban kis technikai szünetre, a mögöttünk érkező is megállt, megkérdezni, hogy kell-e valami segítség. Ez egy viszonylag forgalmas út, de vannak utak, ahol napokig egyedül maradhatsz, ha valami bajod van. Nem véletlenül kérdezte.

No worries

Mindent összevetve, így egy év után Darwin egy egészen élhető városnak tűnik. Nem kell tőle túl sokat várni, hisz csak egy álmos kisváros a világ legvégén, de nagyjából minden megvan, ami szükséges. A környezet gyönyörű, a város nagyon nyugodt, mindenki no worries.

A boltokban a viszonylag gyenge választék, és az emberek relatív igénytelensége (ez nem mindig baj) azért még mindig meglep minket néha. Általános jelenség az orrfújás mellőzése, gyerekekből kifolyik, nagyobbak felszívják, ázsiaiak kiköpik.

A kezüket, vagy evés után a kanalat, kést, minden további nélkül törlik a ruhájukba, vagy a fél város mezítláb jár. Viszont hihetetlenül felszabadultak, egyáltalán nem korlátoz senkit a „jaj, mit fognak szólni mások" gondolat, és nem is szólnak a mások semmit, mert senkit nem izgat, hogy mit csinál valaki, vagy hogy néz ki.

Láttunk már boltban bikinis és pizsamás lányt is, vagy fickót egy szál gatyában. Nem szólnak be, nem néznek meg, senki nem mondja meg, mit hogyan kellene csinálnod. Csak a barátaid/rokonaid ne lennének olyan messze..."

A kommentelési szabályokról ide kattintva olvashatsz.

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: Ausztrália

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr575697295

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

adg 2013.12.18. 14:50:31

@bpetya75: Jól érted. Mondták, hogy a holiday payload meg ennyi óránként. Én meg egyból gondoltam, hogy kenjék a hajukba. Elmegyek két napra szabira, és máris levonnak a pénzemból, mocskos kapitalistákok. Aztán amikor megnéztem jobban a papírt, akkor láttam, hogy az plusszban van. Fizetnek, hogy nem kell ott nézniük egész nap, vagy nem használom a villanyt meg a kávét...

morsels (törölt) 2013.12.18. 14:53:02

@adg:
Gondolom eves jovedelmed van es igy osztjak el a fizetest.

adg 2013.12.18. 14:54:00

@Pernilla: Statikus vagyok, mindenféle épületek/építmények szerkezetét tervezem. Csak magasépítés, sé mély, se út. Utasokból, földmérőkből meg talajmechanikusból komoly hiányt látok.

Te mi vagy? Mire lennél kíváncsi?

morsels (törölt) 2013.12.18. 14:55:02

@Don Kartasch:
Nem ismerem az ausztral epitkezest, de gyanitom hasonlo a mienkhez.
Es en itt meg nem lattam melost maltert keverni :-)

rumitom 2013.12.18. 14:56:54

@charlieharper: nem nagyon kerültem meg közelebbi kapcsolatba velük, de ír fórumokat olvasva változik a megítélésük az idő során. alapvető tényállás hogy akinek nem a szomszedaik, nem zavarja a jelenlétük :) mondjuk minimalis kisebbsegrol van szó irorszagon belül.
ugyanakkor a knacker szó, mely régen kimondottan negatív traveller megjelölés volt, dublinban mara általános scumbag szinonimava vált. vidéken érdekes mod nem.
a városokban, kivéve vmilyen lo vagy kutya versennyel kapcsolatos rendezvenykor, nem nagyon látni őket. város környéki lakokocsi falukban élnek nem tudom miből, de elsősorban nem lopásból, persze színesfém kereskedokent elofordulhatnak

rumitom 2013.12.18. 14:58:21

@charlieharper: minőségi munkát a nem traveller irektol is csak ritkán látni...

adg 2013.12.18. 14:59:08

@morsels: Ha a rendes alap órabéremet felszorzom az egy évi munkaórák számával, akkor pont kijön az évi fizetésem. Úgyhogy ez a nyaralópénz erre jön rá valahogy.

Pernilla 2013.12.18. 15:05:36

@adg: kíváncsi lettem volna, hogy pontosan milyen projekteken dolgoztok. Ott milyen szabvány szerint terveztek, ill. mennyire volt nehéz erre az átállás?
Én kezdő statikus vagyok (mélyépítőként végeztem, de a jelenlegi munkahelyemen acélszerkezeteket tervezek).

rumitom 2013.12.18. 15:11:22

@morsels: a fizetés megjelolesbe szerintem nem szokott beletartozni a szabadság, magánnyugdíj, Eü pénz, bonus es minden egyéb juttatás, mint pl autó

adg 2013.12.18. 15:27:20

@Pernilla: Vágóhídtól a toronyházon keresztül a családi házig minden van. Jellemzően előregyártott vasbeton vagy zsalukő (nem olyan mint az otthoni) falakat, vasbeton közbenső födémeket és könnyűszerkezetes zárófödémeket tervezünk, családi házak, ipari létesítmények acélból is lehetnek.
Mindezeket az ausztrál szabványok szerint kell tervezni, ami nem teljesen idegen, nyomokban emlékeztet az eurocodera. Itt is metrikus mértékegység van már vagy 40 éve. Ami mókássá teszi az életet, hogy itt nincs hóteher, helyette van hurrikán, és az ugye ellentétes irányba hat, emiatt a szerkezetek néha olyanok, mintha fejjel lefelé lennének. De végülis a föld alján vagyunk, nem meglepő.
Amit nem lehet megszokni, hogy nem tudják kimondani a számokat. Az még hagyján, hogy 2400=twenty-four hundred, de hogy a 49544 az nekik fourninefivefourfour, attól hülyét kapok. Ráadásul minden mm-ben van.

morsels (törölt) 2013.12.18. 15:27:45

@rumitom:
Ezt most nem ertem.
(a kulonbozo juttatasok nem tartoznak a fizetesbe azt ertem, a szabadsag hogy jon ide, azt nem)

adg 2013.12.18. 15:30:21

@Pernilla: Még talán annyi, hogy általában erősebb anyagokat használunk, és ugye itt nincsenek az Európában megszokott termékek. Azt újra meg kell tanulni, hogy mi micsoda. Alig egy-két ismerős termék van.

Pernilla 2013.12.18. 15:33:08

@adg: Köszi a részletes választ, pont az ilyen finomságok érdekeltek, mint pl a hurrikánteher :)

nOniCk 2013.12.18. 15:50:10

Hát ez vmi embertelenül jó poszt! Köszönet érte a szerzőnek és a megosztónak. :)
Mikor már épp kezdtem elfelejteni miért is olvasom ezt a blogot!?

rumitom 2013.12.18. 15:50:41

@morsels: ha évi 60K a fizetesed, az havi 5K bruttó, es van 30 nap szabadsagod, akkor, mivel másfél hónapot nem dolgozol + 10 nap bank holiday, vagyis csak 10 hónapot dolgozol összesen egy évben.
vagyis a br. órabér nem 60K/1920 (160*12)óra. hanem 60K/1600 (160*10). ha éves fizetést nézünk órára visszabontva

rumitom 2013.12.18. 15:54:24

csakhogy vmi negatív is legyen a sok éltető komment között, a sok kép es hosszú szöveg miatt elfarad az ujjam annyit kell gorgetni telefonon mire a kommentekhez érek

morsels (törölt) 2013.12.18. 15:56:33

@rumitom:
Nade miert neznenk orara visszabontva?
Gyanitom a posztolo eseteben sem oraberezes van, hanem megallapodtak egy eves jovedelemben.

mommmmo 2013.12.18. 16:37:28

@adg: szerintem amit az abok jelenerol irtal teljesen korrekt, amiben viszont a kulturajukra teszel megjegyzest kevesbe. Elvegre az emberiseg kabe 180 ezer eves tortenete alatt kabe 172 ezer evig mindenkinek olyan volt a kulturaja mint az ovek, csak aztan jott valami geniusz, aki kitalalta az irast, es az emberek ezt lepattintottak egymasrol, kiveve oket, akik el voltak szigetelve.
Semmi bizonyitek nincs arra, hogy ha mi vagyunk elszigetelve annyi ideig, akkor pl mi maskepp vegezzuk, most meg, hogy ok sincsennek elszigetelve, ok is magtanultak irni.

Nnnnna de ez mar csak kekeceskedes volt, mert amugy nekem is nagyon tetszett a poszt.

BTBTBT 2013.12.18. 17:07:59

@adg:
A Zolival en is talalkoztam, meg Pesten, amikor az ozzik voltak a kepben, de ahogy fentebb irtam, egy ido utan letettem a dologrol.
Igen, lattam a haromfele fizetest a felsorolasodban, de nem tudtam, melyik lehet kozel az atlagoshoz. Ami nyilvan regionkent is valtozo.

Az egyik idos kollegam jar az ozzi baratjahoz eves rendszeresseggel, es egy honapbol legalabb egy hetet az "outback"-en toltenek, satoroznak, fozocskeznek, ilyesmi - szigoruan felesegek nelkul.
A baratja old-timereket vasarol, felujitja oket, gyujto, es a mutatott kepek alapjan egy hatalmas pajtaban tartja oket. Nem vagyok autobuzi, de nagyon-nagyon szepek azok a verdak.

Mint turista, erdekel az orszag, es vizumot sem lenne nehez szerezni egy ut erejeig.

Meg valami: nem remlik, hogy errol szo lett volna a posztban: amikor ferj-feleseg utazik, akkor csak az egyikuknek - jelen esetben neked - kell megfelelnie a vizumkvetelmenyeknek (IELTS & "skilled migrants list"), hogy az egesz csalad mehessen, vagy mindkettojuknek?

CJKrisz 2013.12.18. 17:14:18

@diggerdriver:
Na azért nekem is sokkal inkább Darwin, mint Anchorage, vagy Nome. :) Ahol pálma van, az azért olyan rossz hely - időjárásilag - nem lehet. :)

bpetya75 2013.12.18. 17:26:29

@Barátusz:

Tököm tudja, miben láttam. Amiben adták. :-P

@adg:

Vagy hogy jobban tudj lazulni a szabadság alatt, és még véletlenül se felejtsd el kivenni. Biztos nem bírják a munkaalkoholistákat ;-)

bpetya75 2013.12.18. 17:28:33

@rumitom:

Ez elég nyögvenyelős negatívum volt. Tényleg nem tudsz mással előrukkolni?

BTBTBT 2013.12.18. 17:40:40

@rumitom:
Komolyan jo lenne, ha 10 bank holiday-t engedelyeznenek. tobbet pihenhetnenk.

@bpetya75:
Igenytelen. :DDD
Ha olyan eles volt, hogy majdnem kiszurta a szemedet, illetve a szereplok olyan valosnak neztek ki, hogy majdnem lejottek a vaszonrol, akkor valoszinuleg a 48-ashoz volt szerencsed.
Hol nezted?

morsels (törölt) 2013.12.18. 17:56:12

@bpetya75:
Talan eddienek kene ertekelnie :-)

2013.12.18. 18:00:27

Ez nem poszt volt kérem tisztelettel. Ez egy rendkívül érdekes életregény egy része. Lebilincselő! Nagyszerű! Gratulálok.

Bár én inkább Kanadával, vagy Új Zélanddal szimpatizálok Európán kívül(az Azori Szigetek után), mivel nehezen viselem, ha 25 foknál melegebb van, de el tudnám magam képzelni Darwinban is.
Főleg miután nem kell töketlen kutyaként rohangálni se a munkahelyen, se a munka után.
Életemben nem volt sürgős dolgom. Mégis mindig rohanni kell.
Ki érti ezt?
Na de ez Magyarország.

rumitom 2013.12.18. 18:02:50

@CJKrisz: hát, dublin "tele" van palmaval. a kertemben is volt régen, es azért nem az időjárás miatt szeretnek ott lenni az emberek

bpetya75 2013.12.18. 18:04:22

@Barátusz:

Lebuktam :-D

A kaposvári Cinemacity-ben néztem. Elég valósághű volt. Maradjunk annyiban, hogy a jövőben nem engedek a 48-ból. ;-)

@morsels:

Vigyázz! Meg ne idézd a nyelvhelyességi elemzés szellemét!

Shopping 2013.12.18. 18:17:07

Na a "Remek iskolákról" csak annyit, hogy ismerősöm, aki egy multinál dolgozott ott, azért kérte az áthelyezését Angliába, mert a gyerekét kikezdték az iskolában. ( bullying ) A tanári kar semmit sem tett ez ellen. A gyerek meg tropára ment...

BTBTBT 2013.12.18. 18:17:33

@bpetya75:
A 48-bol en sem, mert eszmeletlenul gyonyoruen nez ki. :)
Mondom ezt en, aki annyira nem vagyok oda a 3D filmekert - mert a legtobben alig van jo effekt.
Ahogy a CC weboldalain latni, nalatok csak a szimpla 3D-ben adjak. Pesten van HFR is.

Mr Long [unatkozik, munkalkodik...] 2013.12.18. 18:54:29

Hat egy valamibe belekotnek :D
"Itt a krokodil, ami nem játék, minden évben elvisz néhány idiótát, aki csak azért is átússza valamelyik folyót, mert az vagány."
Nem uszas kozben viszi el az idiotakat? Mert ebben az esetben nem ussza at.
Nem olvastam vegig, mert tul jo es egyre jobban gondolkozom Ausztralian :D Megint megyek es megnezem az allashirdeteseket...

christophe 2013.12.18. 19:28:16

Nagyon jo poszt,koszonet èrte!

(F)ordító · http://aztirjaa.blogspot.hu/ 2013.12.18. 19:28:21

you're my mate, man!!! fiatalkori vízióm darwin, bár lövésem sincs, miért. pakolom a családot, oszt megyünk.

2013.12.18. 19:28:38

Nagyon jó poszt! Gratulálok az írójának. Jó képek, tartalmas, humoros beszámoló.

Mr Long [unatkozik, munkalkodik...] 2013.12.18. 19:33:35

Azt azert hozzatennem, hogy ez a POSZT! Nem a "nemjo, koltozni kellene, bepakoltam, most a repteren varok, hogy feladhassam a poggyaszom" mertetu, tartalmu!

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.12.18. 19:53:21

Na szóval...

kepfeltoltes.hu/131218/tumblr_mk07rkaNcd1rjgipqo1_500_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

Mint reggel írtam, hibátlan poszt.
Csak felsőfokokban lehet beszélni róla.
Nem is vesztegetnék rá több szót hanem innen üzennék a sok sértődött hölgyeménynek hogy lám van olyan poszt amit nem szedünk szét.
Gyakran ér bennünket a vád hogy indokolatlanul bántjuk a posztírót meg rosszindulatúak vagyunk stb...
Most vajon miért nem?
Itt van a poszt írója is és normális hangnemben válaszol Nem arrogáns nem vett fel védekezőállást, nem tételez fel eleve bántó szándékot.
Nocsak.
Hogy lehet ez?
Jaaa kérem szépen jó posztot kell írni.
Ilyen egyszerű.

Mr Long [unatkozik, munkalkodik...] 2013.12.18. 19:56:56

@diggerdriver: Sajnos nincs Like gomb itt, pedig most nyomnek egyet a hozzaszolasodra!

2013.12.18. 19:59:48

@diggerdriver: ezt Mamma Singapore-nak irtad?

Mindenkinek BUEK, majd januarban folytatjuk.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.12.18. 20:08:01

@charlieharper:
Többek között.
Ana Bognaró is megszívlelheti.
Mondanám a gumicsizmás csajt is de én őt nem tartom igazán hibásnak.

Kösz Charli neked és a családodnak viszont kívánom a Boldog Új Évet.
Élmény volt veled itt beszélgetni.
Miért nem írsz januárig?

viragszal 2013.12.18. 20:35:37

Elso HA hozzaszolasom. Nagyon tetszett nekem is, koszi! Sajnos en 4 eve nem voltam ilyen szerencses. Hiaba a hianyszakma (meg most is), az akkori 6 ev gyakorlat (angol nyelvteruleten is) es 7,5os IELTS, a migration assessment azt mondta, hogy a 12 pontbol csak 6ot fogad el a diplomam alapjan es 9 kellett volna, hogy mehessek :( Azota is buslakodom..- most epp egy fel zacsi merci-vel :) es a frangipani a kedvenc viragom!! Sok sikert a folytatashoz!! - a posztehoz is :)

Mr Long [unatkozik, munkalkodik...] 2013.12.18. 20:44:38

@diggerdriver: Na voltam ma egy kepzesen. Tobbfele oktatas is zajlik abban a teremben es igy volt ott minden. Tobbek kozt a vilaghires :) angol lapat/aso es vasvilla is volt ott. Egybol te jutottal eszembe. :D

Ha valaki meg nem tudna, hogy milyen sokat tett a vilagert a magyar nep, itt egy kis segutseg:
9gag.com/gag/3714718?ref=fb.s

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.12.18. 21:02:20

@Mr Long:
Galamb József nevével sokan a T-modellt társítják pedig csak a bolygóműves sebességváltót tervezte hozzá.
Ettől függetlenül kiváló mérnök volt, Ford egyik legmegbecsültebb embere.

Ugyandehogy (törölt) 2013.12.18. 21:16:31

@bpetya75: ööö, egy időben ausztriában is úgy volt, hogy a szabadságra dupla pénzt adtak, hogy tudjanak nyaralni. most nem tudom, hogy van

Ugyandehogy (törölt) 2013.12.18. 21:17:12

@CJKrisz: jaja, én is kipróbálnám, és ha jó, akkor egyefene, maradok:D

Mrsmihaly 2013.12.18. 21:54:52

Köszönöm,isteni volt olvasni Ausztraliarol. Az alom orszagom, csak ne lenne olyan messze.

Mr Long [unatkozik, munkalkodik...] 2013.12.18. 21:59:57

@viragszal: mit? a magyaros linket? nyugottan, ingyen van, nekem nem kell :)

Mrsmihaly 2013.12.18. 22:24:10

@adg: szerintem nagyon ocsmany,olyan mint a takony.Persze ha az osztrigat szereted, a passun gyumölcs is lecsuszik a torkodon.

Mrsmihaly 2013.12.18. 22:38:40

@adg: ezt hivjak szabadsagpenznek. Itt Svedorszagban is van, nagyon jo dolognak tartom.

Battlestar Galactica 2013.12.18. 22:52:25

Ez egy kurva jó írás volt! Gratulálok az írójának és sok szerencsét, boldog életet nekik ott a távolban! :)

tsabus UAE 2013.12.18. 23:19:05

@adg: Köszönet ezért az etalonnak számító posztért !
Ha nem kezdesz el blogolni, vagy könyvet írni, akkor egy olyan tehetséget herdálsz el, amiről talán nem is tudtál. De komolyan...

talpi 2013.12.18. 23:26:05

kérdés a szerzőhöz: eü biztosítás, ellátás kérdése
amúgy topon vagy
best regards

KanáriHajni 2013.12.18. 23:39:52

@adg: Remek poszt, köszönjük! Zalai vagy? :-)
A passionfruit egyébként úgy tudom a maracuja, polgári nevén, és golgotavirágnak meg azért nevezik, mert ez a futónövény volt szegény Jézuska fején, amikor felzavarták a hegyre, hátán a kereszttel. De fentiek valóságtartalma kétes, viszont itt is nő lugasokban, én nem szeretem, pasim de.
Kérdéseim: ha a gyerekek mondjuk 16-20 évesek lesznek, tudnak-e majd ott egyetemre, buliba, diszkóba, moziba, klubba, kerámia-tanfolyamra, stb...járni? Szívesen elengedhető-e mondjuk egy tizennyolcas csajszi az oszttársakkal mulatni?
Továbbá: milyen az internet, egyszerű volt-e beszerezni (előzőekből azt gondolnám igen, de azért)?
Köszi, és üdv, sok szép kalandot, maradjatok vidámak!

adg 2013.12.18. 23:53:31

@Mrsmihaly: Igen, takony. De az ize nagyon kellemes.

adg 2013.12.19. 00:10:35

@KanáriHajni: Nem ez volt Jezus fejen. A virag emlekeztet a Golgota hegyere, bar ehhez nekem keves a kepzeloerom.
A gyerekek tudnak majd jarni egyetemre, van itt is, de en jobb szeretnem, ha elmennenek mashova. Sajat peldamon latom, hogy jo, ha az ember elkezd elszakadni a csaladtol 18-19 eves kora korul. Moziba, "keramia klubba" minden tovabbi nelkul tudnak jarni majd, a szorakozohelyeket majd meglatjuk. Igyekszunk ugy nevelni oket, hogy meg tudjunk bennuk bizni. Nyilvan, ha 18 evesen el akar menni diszkoba, akkor elmegy, nem nagyon tudom, es nem is akarom megallitani oket, csak probalom olyan iranyba terelni, hogy megvalogassa a baratait es a szorakozohelyeket.
Az ausztral fiatalok nem a mertekletes es visszafogottan elegans szorakozasi kulturajukrol hiresek. Kb mint a brittek.
A gyerekek barati kore egyebkent foleg azsiai.

Az internet az egy "piece of cake", nem volt semmi gond vele, sem az elintezesevel. Egyszer ketszer volt kisebb kimaradas. Mostanaban fuzik fel Darwint is az uj nagy hiperszuper nemtudommilyen kabelre, az nagyon gyors lesz allitolag, de addig beerem ezzel a 20 megassal is valahogy. :)

Kozben reggel lett, es eljottem dolgozni, ezert fogyott el az ekezetem. A benti gepen nincs, nem is kell.

montroyal ( CAN qc) 2013.12.19. 00:11:32

@adg: na akkor megyek is Australiaba ... szar fizetés 35-50.000, ... az az a minimal ber ? azert nalunk minimalberen igen sokan dolgoznak es az kb 25K brutto... az arak kb ugyan az de egy jo allas ahol 35-50 kozott keresel ... igaz hazakat olcsobban is lehet venni v berelni..

na innen én neki indulnek de Mo-rol aki nem boldogul ott nincs munkaja nem tud hazat kocsit stb sok millioert eladni , annak csak egy szep alom lesz Australia ... plane 4 gyerekkel ..

viszont csak gratulalni tudok hogy sikerult olyan allast talalni ami ad 5K havit .. 6 szemelynek megelni mert az bruttoba kozel 6 szamjegyu lehet....

addig pedig csak irigykedek de foleg a meleg miatt...

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2013.12.19. 00:29:18

@adg: Télleg, ha már így felmerült.Az őslakosokat véletlenül nem inkább origináloknak kéne nevezni?Hiszen az aboriginal kb annyit jelent tudtommal, hogy nem original; az eredetitől eltérő.Lásd még abnormális(némely filmekben á-bé-normális...)= a normálistól eltérő.Nem?Oké, hogy ez csak nyelvtan-náciskodás, de szerintem így lenne logikus... :-)

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2013.12.19. 00:30:59

@adg: Szóval akkor ocsmány, de finom.Értem, köszönöm. :D Csak tudnám, hogy mi benne a passzió...

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2013.12.19. 00:34:20

@Don Kartasch: Hahaaa, jól nyomod...:D Én is megbolondulnék az állandó kánikulától, meg az esőtől.Akkor már inkább ruhástul ugrok a medencébe és ki se jövök belőle.De állítólag mindent meg lehet szokni.Vagy kell egy klimatizált öltöny...

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2013.12.19. 00:43:39

@adg: Képzelem, mennyire örülne, ha te ausztrál barátnők után kujtorognál... :P

adg 2013.12.19. 00:47:57

@montroyal: 32K a minimalber, ha jol tudom.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2013.12.19. 00:49:41

@bpetya75: Van ilyen a svédeknél is.Nem nagy a plusz, kb 5-10 százalék.De persze aért nem bánkódik senki. :-) Viszont lehet, hogy nincs mindenhol.Egészségügyben van.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2013.12.19. 00:57:33

@rumitom: Felétek nem 174-gyel számítják a havi munkaórák számát?Mert hogy pl Magyarországon ennyi...tudtommal.Hisz egy hónap sosem csak 4 7...

montroyal ( CAN qc) 2013.12.19. 01:08:21

@adg: igaz 5 centel erosebbek vagyunk de jobbak ott a fizetesek es meg futesre sem megy el annyi ... bar az aircondi is fogyaszt..

na akkor megyek oda ... nem tudom mikor de egyszer csak ....turistanak ... ha nincs tel , nincs so az utakon , nem rozsdasodnak az autok ... forgalom se eros, accidentek is ritkabbak ... nekem kevesebb munka lenne

tucano 2013.12.19. 02:46:09

@adg: jó poszt volt, köszi!

adg 2013.12.19. 02:51:43

@tucano: No worries, mate! Hogy stilusos legyek.

tucano 2013.12.19. 02:51:56

@adg: van ez az nemzetközösségi továbbtanulási vmi. Ennél pontosabban sajnos nem tudom, de: ha vki rendelkezik bármely nemzetközösségi állam útlevelével, akkor ugye nemcsak sokkal könnyebben kapja meg a vízumokat, de brutál egyetemi tandíjkedvezmény is jár hozzá. Máltáról a könnyebb vízum miatt megy mindenki Ausztráliába dolgozni pár évet (a mindenki tényleg mindenkit jelent), míg az auszi diákok meg jönnek ide egy kicsit Európázni.

adg 2013.12.19. 03:08:51

Lila gozom nincs a tanulos vizumokrol, de egy tanulovizumot nagyon konnyen megkap akarki. Rendes vizumoknal jelent nemi elonyt egy brit vagy hasonlo utlevel, de azert nem olyan rengeteget. Meg vannak megbizhato (pl uk, usa), kevesbe megbizhato (hu) meg gagyi(szomalia) orszagok, ez jelent valamit a vizumugyintezesben, de nem sokat tudok rola. Ha van angol nyelvu orszagbol utleveled, akkor azt elfogadjak, mint minimalis nyelvtudast, nem kell vizsga, de pont sincs akkor erte.

Nem tudom, mekkora elonyt jelentene egy bahamai vagy sierra leonei utlevel peldaul, azok nemzetkozossegiek, de hogy egy pakisztani inkabb hatrany mint elony, azt valoszinunek erzem, pedig az is tagja a nemzetkozossegnek.

bpetya75 2013.12.19. 07:09:35

@Barátusz:

Én úgy el vagyok maradva, hogy ez volt az első film, asmit 3D-ben néztem. Nekem így is tetszett ;-)

@Babette_: @geegee:

Ehhez képest feleségemnek nagyon megbecsültnek kellene éreznie magát, mert kiveheti év végén a még bent maradt szabadságát. És Ő még nincs is rossz helyen...

esthof 2013.12.19. 08:21:15

Úgy látszik, ez az írás sok törzsolvasót-de-nem-kommentelőt is elkapott, én is egy vagyok közülük.

Kedves adg, szeretnék én is gratulálni az íráshoz. Amellett hogy nagyon alapos és élvezetes volt olvasni, tökéletesen sikerült visszaadni az ausztrál mentalitást és a többi itteni érdekességet. Különösen találó a cím, rengeteg mindenre ráillik: a távolság fogalmára, a fizetésekre, a színekre (naplementék, homok, Jacaranda trees), az öltözködési szokásokra (mezítláb a bankba is), az ügyintézésre, az égboltra, az állatvilágra, a marhahús és az ananász ízére... :) És kifejezetten tetszett, hogy nagyjából ugyanazokat emelted ki, amikre mi is rácsodálkoztunk az első hónapokban. (Vagy amikre még mindig képes vagyok rácsodálkozni, pl a rendetlenség, amiben otthon élnek.)

Furcsa amit a szemétről írsz, én még nem jártam olyan városban, ahol ez probléma lett volna. Nehéz is elképzelni :)
Az árak alapján, amiket említettél, nem tűnik drágábbnak, mint mondjuk Sydney vagy egy, a parttól 3-400km-re lévő kis(nagy)város. (Pl még soha nem láttam elfogadható kenyeret 2 dollárért, még Hobartban sem, pedig az volt a legolcsóbb hely, ahol eddig jártam.) Mi csak ketten vagyunk, de a heti bevásárlás nekünk is minimum 150AUD hússal, gyümölcsökkel, zöldségekkel. És simán belefér 4-5 szatyorba. Persze az itteni béreket megnézve ez egyáltalán nem sok, a - csak papíron létező - minimálbér ha jól tudom 16$/óra, de annál még egy takarító is jóval többet keres (általában 22-25-öt, de tudok olyanról, aki 50-et).
Kedves a kollégáidtól, hogy kikapcsolják a gépet a munkaidő végén, én ezt eddig nem nagyon tapasztaltam. Általában minden marad úgy hétvégére is: gépek, monitor, villany, légkondi...

Rengeteg mindent tudnék még írni, de majd inkább összeszedem egy posztba, meghoztad a kedvem :) Tervezem már egy ideje, csak nem szeretném elsietni, legalább az első év teljen le rendesen.

És még a passionfruithoz annyit, hogy a legfinomabb gyümölcs, amit életemben ettem. Tényleg egy kanálnyi gusztustalan takony, de az íze valami csodálatos. Az én elméletem szerint azért passion, mert ha megkóstolod, egyből az új szenvedélyeddé válik :)

2013.12.19. 09:17:34

@tanato: @skye8: @maxval, a gondolkodni igyekvő bircа: @balapety1: @Barátusz:
Koszonom a valaszokat, es megegyszer elnezest az off-topikert. Kozben latom, hogy ma Albion van teriteken, majd ott meg lehet, hogy kicsit belemegyek ebbe a temaba. :)

BTBTBT 2013.12.19. 10:35:58

@geegee:
"Felétek nem 174-gyel számítják a havi munkaórák számát?"
Jobb lesz az 140-150-nek is. :)
Persze bőven akadnak munkakkörök, amelyekben ennél többet kell vagy lehet dolgozni.

@bpetya75:
Már láttam néhányat az évek során, de csak nagyon kevésnél éreztem, hogy "na, ezt érdemes volt a szokásos 2D helyett 3D-ben megcsinálni". A "Gravity" meg a "World War Z" is az utóbbi kategóriába tartoztak.
Persze a Hobbit 2. része sem az ilyesféle prezentáció miatt közepes. A díszlet meg a látvány hibátlan benne.
Ha nagyon kukacoskodni akarnék, akkor azt mondanám, hogy egyetlen csúnya vágást láttam benne, Erebor belső termeiben, de ettől függetlenül aki azt mondja, hogy a filmben szar volt a CGI vagy ilyesmi (találkoztam jó néhány ilyen nézői véleménnyel), az nem tudja, mit beszél.

@Nyulz of the World:
Nincs mit.
Jó dolgunk van itt. Lehet, hogy csak azért, mert évekkel ezelőtt tévedtünk erre a szigetre? :)

Evain 2013.12.19. 10:41:03

Na, tegnap nem volt időm elolvasni, de ma megtettem. Nem bántam meg!
Ilyenkor szoktam mondani, hogy nem kell ahhoz irodalmárnak lenni, hogy valaki jól (aka szórakoztatóan) írjon.
Most megyek, és elbeszélgetek a témáról az ausztrál kollégámmal. :P

skylla 2013.12.19. 11:02:18

@Babette_: Ausztriaban szabadsagpenz van, ez egy havi keresetnek felel meg, es független attol, hogy szabadsagra mesz vagy nem. Ehhez jön meg a 13. havi fizetes.

ceezare 2013.12.19. 14:56:59

Nagyon jo iras, elvezet volt olvasni!
Kulon tetszett az utolso gondolat, senki nem mondja meg mit hogyan kellene csinalnod, habar en csak Angliaig jutottam, de ez szamomra ossze is foglalja a nyugati kultura lenyeget.
Az meg kulon piros pont h nem a szokasos 'ez is szar az is szar' fele stilusban irodott.
Aussiek meg halali arcok, 7 ev alatt szinte csak veluk laktam es talan az egyetlen angol anyanyelvu nemzet ami nem arrogans es nincs meg bennuk ez a kivagyisag, bar azert gondolom a sajat kornyezetukben elofordul az ellenkezoje is.
Szeretnek es valoszinuleg fogok is ott elni vmikor, rokonok is vannak, baratok is vannak, ugyh egyszer mindenkepp...
Sok sikert a tovabbiakban is!

sarruken 2013.12.20. 13:09:26

Ezer bocs, ha a 235 előttem szóló közül már valaki megválaszolta a kérdésemet, de hol található az országos, illetve állami hiányszakmák listája...?

Valéria Varga 2013.12.20. 18:42:20

Nagyon tetszett ez az írás. :) Szerencsémre már kétszer is jártam Ausztráliában és őszintén bevallva ez az az ország, ahová azóta vágyódom, amióta először betettem oda a lábam. Remélem, egyszer megadatik, hogy újra felülhessek egy Quantas gépre...
További sok sikert, kitartást kívánok ennek a bátor családnak! :)

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.12.20. 21:24:35

Nagyon - nagyon - nagyon - ... - nagyon jó poszt volt!!!

Köszönjük és gratulálunk!
(csendben irigykedve ;) )

adg 2013.12.20. 23:34:25

@sarruken: Az állami listák és feltételek az államok saját honlapjain vannak felsorolva, itt van pl az NT oldala
migration.nt.gov.au/
A többi államé is hasonló, guglizd ki őket.
Az országost pedig az immi.gov.au oldalról indulva fogod megtalálni, elég összetett.
Vagy ha a bertok.com ot, egy bev. ügynök oldala, elég alapos, viszonylag naprakész.

Ha komolyan érdekel a dolog, mindenképp államilag szponzorált vízumot javasolnák, mert gyorsabb, és azt is, hogy kérj fel egy ügynököt, könnyű elveszni az információkban....

adg 2013.12.20. 23:35:05

Köszi mindenkinek a hozzászólásokat...

sarruken 2013.12.23. 11:01:13

@adg: Köszönöm a segítséget!

2014.08.04. 10:25:48

Szia!
Segíts nekünk kérlek ha tudsz! Tervben van a kiutazás éppen angolul tanulunk hozzá!
Van két kicsi gyerekünk ezért is szeretnék nehány kérdést feltenni!
Írtad hogy a boltok választéka nagyon silány a mi gyerekeink nagyon édes szájjal vannak megaldva, van cukrászda a városban? Finomak a sütik? Vagy alapanyag van egy sütihez? Ismerik a tejfölt, joghurtot?
Lakást ha ennyire nehéz foglalni akkor csak ügynökkel tudunk foglaltni mint Ti is?
Búvár klubbok vannak? (Párom oktatásból is meg tudna élni ha van rá kereslet)
Fodrászok milyenek? (Ez lenne a szakmám) keresett szakma? (Bár emlékszem azt írtad ez pillanatról változik pillanatra)
Megbántad egy pillanatra is hogy ki mentetek?
Ossze tartanak kint a magyarok?
Ha van időd kérlek válaszolj!
Előre is köszönöm neked!

adg 2014.08.05. 13:50:47

@Mariann Balajti: Szia Mariann!
Nem azt irtam, hogy a boltok valaszteka nagyon silany, hanem hogy viszonylag gyenge. Gyengebb, mint a nagyvarosokban, es gyengebb, mint europaban altalaban. De azert van minden szinte, csak pl nem 50 fele mosogatoszer van a polcon, csak 8, vagy ilyesmi. Kisebb a valasztek, de azert mindent be lehet szerezni. Szinte mindent.

Van a varosban tobb cukraszda is, a gorogok egesz jok szerintem. Amugy a sutik olyan amerikai jelleguek, enyhen sosak altalaban. Mi nem veszunk ilyeneket, a gorog sutik nem sosak, meg ki kell ismerni, vannak jok. Ahogy otthon is, nem minden cukraszda jo. Alapanyag van minden. Viszont kicsit mind mas, ezt is ki kell ismerni. Mas a liszt, mas ize van kicsit mindennek, de hamar ki lehet tapasztalni, es egesz jol el lehet talalni az otthoni izeket, ha ez a cel. Nagyon klassz joghurtok vannak, a tejfolok is jok, de sokkal surubbek, mint otthon, ugy kell kifaragni a dobozabol. Kis tejszinnel ki lehet keverni keplekenyebbre.

Altalaban az elso lakast nehez foglalni, mert meg nincs munkad, nincs referenciad, es altalaban nem all hegyekben a penz a szamladon. Viszon konnyen lehet foglalni - akar meg otthonrol is - short term renteket, holiday apartmenteket, amik rendesen berendezett hazak, lakasok, rovid idore adjak ki oket. Par het, egy-ket honap. Gyakorlatilag nyaralok. Ezeket utana elfogadjak mar referencianak, sot, teljesen jo barmilyen ugyintezeshez, mint cim. Altalaban nem jellemzo a maganszemely altal kiadott lakas. Van ilyen, de ritka. Az ausztralok lustak, egyszerubb megbizni egy ingatlanost.

Vannak buvarklubbok, legalabbis egy biztos van, a Parap Swimming pool-ban szoktak edzeni, keress ra a neten. Nekem kivul esik az erdeklodesemen, de egyszer lattam oket ott, es biztos szoktak a tengerben is buvarkodni. Hogy kereslet van-e ra, azt nem tudom. El tudom kepzelni, eleg sportos nepek laknak itt.

Hat en meg nem voltam fodrasznal, parom metszi a fejdiszemet, amivel egyre kevesebb gondja van. De valahogy megnyirodnak az emberek, ugyhogy biztos lehet talani jo fodraszt. Eleg dragak, azt tudom, mert mar lattam plakaton. Nem tudom, hogyan lehet ketkezi szakmakkal vizumra jelentkezni, az kicsit mas. Mindenesetre a hianyszakmak listajat itt talalod: www.australiasnorthernterritory.com.au/Working/bsm/nt-nominated-general/Pages/sol.aspx
Erdemes jo alaposan elolvasni a tobbi reszet is: www.australiasnorthernterritory.com.au meg a bertok.com es az immi.gov.au oldalakat is tanuld meg fejbol. :) Fontos lesz.

En meg nem bantam meg, szeretek itt lenni, jol erzem magam. Paromnak szoktak lenni neha kisebb megingasai, hianyoznak neki az otthoni baratok, rokonok. Gyerekek is jol erzik magukat jellemzoen. Ahogy haladnak elore az angollal, annal inkabb.

Vannak osszetartobb magyarok, meg vannak kevesbe azok is.kb 20 magyart ismerunk Darwinban, vannak akikkel osszejarunk. Nem vagyunk egy generacio, van minden fele, es van akivel nincs kozos temank. Ez igy van mindenhol. Az, hogy valaki magyar, az segithet kialakitani egy kapcsolatot, konnyebbe teszi az indulast. De csa attol még nem lesz ez egy jo kapcsolat, mert ok is magyarok. Kell az azonos "hullamhossz".

Ha valami erdekel meg, irj nyugodtan. Hasznald a "valasz erre" gombot itt a komment alatt jobbra, es akkor kapok rola ertesitest. Ha valami privatabbat szeretnel kerdezni, akkor meg a nicknevemre kattintva tudsz privat uzenetet kuldeni.

Udv, es sok sikert!

2014.08.05. 21:33:22

@adg [Au, Darwin]:
Nagyon köszönöm a gyors és részletes választ! :) Igazán nagy hála érte!
Hát sajnálom hogy egyre kevesebb a gondja a feleségednek a hajkoronáddal! :)
Már fórumokon azt olvasom olcsó lakást vagy házat venni (mármint itthoni árakhoz képest) ez nálatok is igaz, vagy melyik államban olcsók a házak?
Mennyi a havi fizetés amiből meg lehet kint élni?
Gondolkoztunk magyar házi sütikben is mert elég sokat és finomakat sütők de leírásod alapján van bőven cukrászda így elég nagy lenne a konkurencia! :( pedig ehhez nagyon let volna kedvem főleg úgy hogy egy jó fordásznak profin kell csacsogni :)
Valóban olcsók a kocsik és a műszaki cuccok?
Ruhanemű mennyire drága?
Írtad hogy semmi veszet óriási pók vagy kigyó nincs nálatok, más városban jellemzőbb?
Sydnye miért nem tetszett? vagy mi volt vele a baj?
Ne haragudj hogy megint zaklatunk! (ha kint leszünk majd valahogy viszonozzuk a kedvességed) :)
További szép napot!

adg 2014.08.06. 10:21:52

Nem tudom, hol olvastad az olcso lakast, hazat. Ausztraliaban eszmeletlen draga az ingatlan. Mindenhol.Darwin, Perth, Sydney a legdragabbak. Nem veszel lakast nagyon 250e dollar alatt, de az meg olyan, hogy nem koltoznel bele. Normalis lakas 4-500 ezer, haz meg 5-700 tol felfele. Persze a varostol 50 km-re, a bozotban a semi kozepen lehet olcsobban is. Es persze, ahol olcsobb a lakhatas, ott nincs sok munka, ahol meg munka van sok, ott felmennek az ingatlanarak is. Ezert draga Darwin. Ez megint olyan, mint otthon, hiaba olcso hazat venni az Ormansagban, ha szaz km-en belul semi munka. Max, ha gazdalkodni akarsz.

A fizetes? Milyen szinten megelni, mekkora csaladnak, sok mindentol fugg. Ha berelsz lakast/hazat, akkor szerintem havi 4500-5000 dollar korul mar elfogadhato szinten kijon egy csalad. Ez egy kozepes fizetes.

Csak azt mondtam, hogy van par cukraszda - nem tul sok meg. Mashol tob van. Szerintem azzal lehet kezdeni valamit. Bar cukraszdat nyitni biztos nem keves penz es rengeteg engedelyeztetes. Ellenben haznal is lehet kesziteni, arulni, vagy piacon. Az egyszerubb. Itt a piac nem olyan, mint otthon. Inkabb kirakodovasar, es kajalas.
A kocsik, muszaki cikkek kb olyan aron vannak mint otthon. Csak a fizetesek ugye 5-6szor akkorak. Egy uj kisauto kb 15-20 ezer, mig egy atlagos fizetes meg havi 4500-5000 netto. De hasznal autot valoban nagyon olcso.

Ruhat is lehet venni fillerekert, meg vagyonokert is. A kozeparasakat nehez megtalalni, neha van.

Kigyo, pok. Azt irtam, hogy mi meg nem talalkoztunk veluk. Es azota sem. A varoson kivul vannak vices kigyok itt is, a varosba ritkan jonnek be. Tenyernyi huntsman pokot mar lattunk, de az artalmatlan, kisebb pokokat eszik foleg. A helyiek nem szoktak bantani, cask kiviszik, ha bemegy a lakasba. Sydneyban nagyobb gond a pok, tolcserhalos es redback is gyakoribb. Brisbaneben, perthben a kigyobol van tobb. De nem halnak halomra az emberek ott sem, messze tul van lihegve ez a tema. Europaban meg medve van. Kb ilyen. Ez egy nagyon nagy orszag, es a vadabb dolgok az orszag belso reszein elnek, az emberek meg a szelen. Itt a krokodillal meg a meduzaval kel vigyazni, de egyik sem fog meglepni a kertben, vagy az utcan.

Sydney nem tetszett? Sosem voltam ott. Szerintem tetszene, de telen huvos, es telen-nyaron nagyon nagy. Nagyon szep amugy, es ha valaki szereti a nyuzsgobb eletet, nem banja a tobb oras utazast, akkor szerintem jol erzi ott magat.

Mikor szeretnetek jonni, van valami tervetek?

adg 2014.08.09. 16:55:52

@Mariann Balajti: Mibol gondolod, hogy Sydney tele van hazug, csalo, kapzsi emberekkel, Darwin meg nincs? A rohanasban tobb igazad van. :)
A tropusi idojarast meg nem ismered, amig nem erezted. En elviselem, de sokan nem birjak az esos evszakot, a paras levegot, vagy, hogy idonkent lepeneszesedik ez-az. Vagy most pl volt egy 3 hetes monszununk, az konkreten harom het eso, kisebb szunetekkel. Amugy nagyon szep, en szeretem, de sokan nem. Menjetek el meg a nyaron egy palmahazba, mondjuk a pesti allatkertben, vagy Becsben, es jarkaljatok ott 1-2 orat. De legalabb 33 fok legyen. Neha olyan az esos evszak. Nem mindenki birja. Most szaraz evszak van, ez nagyon kellemes. De mar erezni a levegon, hogy kozeledik az esos.
Melbourne fantasztikus varos, nem kicsi, az teny. De van epiteszete, minden szempontbol egy modern nagyvaros. Darwin meg nem. Majd 20 ev mulva egy modern kozepes varos lesz. Melbourneben hidegebb a tel, de ritkan megy 0 fok kozelebe, nyaron pedig szarazabb a meleg, mint itt.
Nem teszek fel kepet a hazunkrol, de hasonlit ahhoz, amit az irasban latsz. Nem egy epiteszeti csoda.
Van dio es mak is. Majdnem turo is van, csak sos, turostesztanak jo. Van a boltban teljes tej, olcson.
19 borondunk volt.
Es vegul, ne ringassatok magatokat a gyors vizumszerzes remenyebe, egy even belul valoszinuleg nem lesztek itt. Ez altalaban eleg lassu dolog.
Elolvastad, amiket linkeltem?

adg 2014.08.15. 05:45:30

@Mariann Balajti: Bertok, nem Bartok. :) Valoszinuleg nem a ket kicsi miatt, hanem a szakmatok nem megfelelo. A gyerek nem jelent semmit az eljaras soran, par plusz oldal, +2 orvosi vizsgalat.
Nem tanulovizumon vagyunk, de nekem eleg keresett szakmam van.
Nem tudom, kicsoda Szilvi. A tanulovizum egy nagy szivas, plane gyerekkel. Nem jar semmifele tamogatas, altalaban fizetni kell az iskolaert a gyerekeknek (Ez sokszor 10000+ dollar/gyerek/ev), fizetni kell magan eu biztositast (Ha olyet akarsz, ami er is valamit baj eseten, akkor az kb 80-100 dollar hetente, es ilyet erdemes, mert pl egy mento kihavasaert lazan kiszamlaznak 800 dollart, ha nem fizeti a biztosito.), mert az nem jar, es persze magadnak is tandijat kell fizetni, es ha vege az iskolanak, nehez rendes vizumra valtani. Nem lehetetlen, de nehez, es nem nyelviskola utan fog sikerulni, hanem valami szakmai suli utan. Vagy mehetsz ujabb iskolaba, ujabb penzert.
Amig iskolaba jarsz, addig elveszted a szakmai gyakorlatodat, ha van. Es a legjobb, nem dolgozhatsz teljes munkaidoben, csak heti 20 orat hivatalosan. Es a parod is. Ebbol nehez megelni. Ha tobbet dolgozol, es lebuksz, akkor a munkaltatodat tobb 10000 dollarra is megvaghatjak, a vizumotokat torlik, es az elso gepen rajta leszel hazafele, valamint jo esellyel nem engednek vissza soha. Vagy legalabbis jo sokaig.
De mondom, megoldhato a tanulovizum, csak hatalmas szivas, de ha ra tudtok szanni a koltozesre boven tobb, mint 10 millat, meg az eselyeitek sem olyan rosszak. Ismerek ilyet, mar allampolgarok. Srac elvegzett egy egyetemet itt, feleltek rengeteg otthonrol hozott penzt, es nagyon ugyesen vallakoznak, dolgoznak mint az allat. Jol is elnek.
Mindenesetre Szilvi megkapja a jutalekat a kozvetitesert, ami meltan jar is neki, ha teljeskoruen tajekoztat az arnyoldalakrol is, nem csak arrol, hogy minden hurra.

EPPG 2014.12.05. 13:28:10

A mai napon sokadjara ujraolvastam a posztod. Egyreszt, mert nagyon jo kis iras, masreszt pedig az elejet en is irhattam volna... Ugyanez a cipo van rajtunk, es a 3. IELTS-em is overall 7.5, de az a franya writing 6.5... azaz nincs meg a tiszta 7.0, így egy esely maradt, Darwin. A szakmaelismertetesunk mar OK, (termeszetesen re-assessmenttel, :O ) es igazabol gondolatban mar mindenhol laktunk a "nagy szigeten". Perthben, Brisbaneben es Sydneyben jartunk (mindet imadtuk) es az eddig idegennek tuno Darwin is kezdi belefeszkelni magat a gondolatainkba. Nyilvan, benne van a kenyszer is mert ha Darwin akkor krokodilok, nem furodheto tenger, magas paratartalom az elso ami eszebe jut az embernek, de a masik oldalrol meg nem lehet bo 100.000 ember a maga ellensege, hogy ne jo helyen lakjon.... Tudom, total sztereotip az elkepzelesem, es tele vagyok sablon kerdesekkel, de csak nem hagy nyugodni a lehetoseg, hogy egy igazi "bennfentestol" ne kerdezzek.... ha van idod, megkoszonnem.
190-es, state sponzorship PR vizummal, ket kisgyerekkel erkeznenk, (7 es 9 eves) igy az iskola kerdes iszonyuan fontos. No meg persze enni is kell, amit penzbol vesz meg az ember, meg hazberletet fizet - igy a melolehetoseg is erdekesek... A ferjem kozepszinten beszel angolul, nemetul jol - nyilvan neki a nyelv a legfontosabb elso korben, en meg valami irodai cuccra "vagyom". De lehet igy munkat talalni? (Mindketten egyetemi vegzettseggel rendelkezunk). A hazberles tenyleg ennyire nehez? Elofordulhat, hogy nem talalsz "valamit", mert a hotel hosszu tavon draga buli... Es vegul, de nem utolso sorban jojjenek az allatos felelmek, mint krokodil a medenceben, kigyo a haloban, pok az agyadban...A kockameduzat se hagyjuk ki... (esetleg nincs egy blogod ahol lehetne reszletesebben olvasni Rolatok?)
Koszonom szepen, udv: EPPG

adg 2014.12.06. 07:30:08

@EPPG: Szia, orulok, hogy tetszett.
A szakmad rajta van az nt szponzoralta szakmak listajan? Megkerdezhetem, hogy mi az? Milyen jellegu irodai munkara vagysz?
Ha gondolod, irj egy privat uzenetet a nikkemre kattintva, es akkor tudunk szemelyesebb dolgokrol is beszelni, ha nem akarod itt kikurtolni.

Azert jutnak ezek eszedbe elsonek Darwinrol, mert ezek a kelloen szenzacios ujsagcimnek valo dolgok. "Fuuu, 7 meteres krokodil!!!! Mindenkit megevett!!!!" :-)
Annyit elmondhatok Neked, hogy ket eve lakunk itt, es semmilyen veszelyes elolennyel nem talalkoztunk szabadon. Itt nem nagyon vannak olyan veszelyesebb pokok, mint Sydneyben, nincs kigyo a varosban, mint Brisbaneben vagy Perthben. Ott is sokkal kevesebb van, mint amennyirol a szenzacios hirek szolnak.
Varoson kvul amugy itt is van kigyo, de nem sok. Mi meg egyszer sem lattunk.
Termeszetesen krokodilok sem flangalnak a varosban, nincsenek a medenceben sem, es nem esik neked a meduza a boltban. :)
Az teny, hogy az esos evszakban nem ajanlott furdeni a tengerben, mert lehetnek benne meduzak, as akar halalos is lehet a csipese. Sok eve nem volt halalos serules, nagyon sok csipes kell hozza, hogy egy egeszseges ember meghaljon. A szaraz evszakban lehet furdeni, szoktak is, de nem tul nepszeru, pedig vannak eletmentok is. Inkabb tavakban, vizesesekben szokas furdeni, rengeteg ilyen hely van, nagyon szepek, es nagon kellemes a vizuk. Es arnyekosak.
A varos egy obolben van, ezert nincsenek rendes hullamok, igy szorfozes, meg ilyesmik nem mukodnek. Kiteszorfozni szoktak sokan. De itt a fishingeles az igazi mania. Rengetegen mennek, es eleg sok hal van mindehol.
Tudtad, hogy Magyarorszagon sokkal tobben halnak meg darazscsipestol, mint ausztraliaban a borzalmas veszelyes pokoktol? Konkretan '79 ota nem halt meg senki bizonyitottan pokcsipestol. Es itt nincs darazs.
Kis erdekesseg: www.bobinoz.com/migration-advice/australias-killer-creatures-the-truth-about-deaths/

A kigyok sem okoznak ennyi gondot. Az USA is tele van eletveszelyes allatokkal, de megsem ez jut eszunkbe Amerikarol, hanem hogy lelonek. Pedig a meduzatol a kigyon es skorpion, pokon at a pumaig, medveig rengeteg minden meg tud olni ott is.
Szoval ne foglalkoz ezekkel, nem realis problemak. Itt el Darwinban 160000 ember, nem szoktak folyton meghalni.

A paratartalom az esos evszak elejen es vegen valoban nagyon magas, kb telitett. Kozben elviselheto, de ez egyeni, amikor tobbet esik, akkor jobb. Az esos evszak nem olyan, hogy ejjel-nappal szakad, sokszor hetekig nem esik, aztan minden nap, de akkor is csak 1-2 ora. Ha monszun van, akkor az hosszabb, de az ritkan van.
A szaraz evszak meg egyaltalan nem paras, es nagyon jo ido van, olyan, mint otthon a nyar eleje, 28-30 fok minden nap. Tele vagyunk delrol felkoltozokkal, nyugdijasokkal, akik faznak lent.
Es olyan kozel van bali, hogy sok darwini rendszeresen atugrik hetvegere, mert olcso is, meg jo is.

Hazat, lakast lehet azert talalni, van a piacon, csak eleg draga. Ami nem olyan draga, az meg lelakott, vagy nincs tul jo helyen. Viszont itt nincsenek gettok, nincsenek gettok, vagy kulon indiai, kinai negyedek, szoval egy-ket erdekesebb reszt leszamitva barhol lehet elni normalisan. Csak van ami messzebb van a varostol, vagy tobb a benszulott, vagy elhanyagoltabb kornyek. Ezek olcsobbak nyilvan. Ami nehezebb, az a referencia hianya. Lakasberlesnel eleg fontos a referencia. Az ujonnan erkezonek meg nincs. De ez az egesz orszagra ervenyes. En azt szoktam javasolni, hogy egy holiday apartmentet erdemes berelni egy honapra, ez olcsobb mint a hotel, es jo referencianak is. Egy honap eleg talalni valamit.Ezek teljesen felszerelt lakasok, kb 1.5-2szeres aron, mint a hosszutavu berletek. Es le lehet foglalni otthonrol is. Sokkal jobb, mint a szalloda, es oszehasonlithatatlan a packpacker szallasokkal.

Nekunk 6-8-11-14 evesek a gyerekek, pont belepasszolnanak a tietek a sorba.

Ha erdekel meg par erdekesseg darwinrol, akkor itt olvashatsz kicsit a “mindennapokrol”: hataratkelo.blog.hu/2014/11/01/hurrikan_es_krokodilhus
Mivel sajnos a csatolt kepek nagyresze lemaradt, meg osszevissza jelent meg (a szovegbol is kimaradt egy resz), itt egy link a publikus kepeinkhez: plus.google.com/photos/110399305424378283249/albums

Ha van meg valamikerdes, akkor hajra, szivesen valaszolok. Ha gondolod, tenyleg johet privatban is.

Szia

adg 2014.12.06. 07:37:46

@EPPG: Ja, az iskola. Az semmi, bemesz es felveszik, semmi gond nincs ebbol. Van egy kijelolt iskola, ahol intenziven nyomjak az angolt, oda erdemesebb menni, de mashova is lehet. Ez az Anula suli, Anula suburbben van, innen a nev. www.anulaprimary.nt.edu.au/
Van az intenziv angolosoknak iskolabusz, ingyen. Reggel felveszik a gyereket otthon, vagy nagyon kozel, delutan meg visszaviszik. Altalaban addig maradnak ebben a suliban a gyerekek, ameddig el nem eri az angoljuk azt a szintet, amivel gond nelkul mehetnek a mainstream osztalyba. Van ilyen osztaly itt is, de ekkor altalaban at szoktak vinni a gyereket a legkozelebbi suliba. A mi gyerekeink 1 ev alatt elertek ezt, a fiam masfel ev alatt kb. A nagyobb lanyok ma mar tok folyekonyan beszelnek, semmi gondjuk nincs a nyelvvel. Meg a szokincsuk fejlodhet persze, de alapetoen tok jo, en boven elegedett lennek az o szintjukkel.

EPPG 2014.12.08. 11:55:55

Nagyon szépen köszönöm a válaszaidat. Írok privat üzenetet! koszonom megegyszer! :)

ReneNiko 2017.02.08. 07:02:17

Szia, imádom az írásod. időnként előveszem...es újraolvasom :-) sokat voltam külföldön, utaztam is, Ausztráliába is sikerült egyszer ellatogatni. Le a kalappal hogy 2 gyerekkel nekivàgtatok! szeretnèm a tanácsodat kérni hogy hol kerestél bevándorlási ügynököt? előre is köszi! Ti még Darwinban vagytok azóta is? Látom pár éves a cikk csak szivesen elolvasnàm hogy alakult azóta az életetek ha írtál esetleg azóta egy másik cikket?!?? :-)

adg 2017.02.08. 09:33:25

@ReneNiko: szia! Orulok, ha tetszet. 4 gyerekkel, nem kettovel, es igen, azota is darwinban. Dobj egy privat uzenetet, ha gondolod, es akkor elmondom a tobbit, meg az ugynokot, meg ha van esetleg mas kerdesed, azt is. :)
Udv

ReneNiko 2017.03.07. 21:50:39

@adg: szia! Köszi a válaszod! Próbálnèk írni neked...de Nem igazán találom...hol tudok privát üzenetet írni? Mobilon böngészek de egyszerűen nem látom erre az opciót:-/

Benko Bianka 2017.10.22. 15:04:37

Szia! Meg mindig kint vagytok Darwinba? Lenne néhány kérdésem, gyerekekkel tervezünk menni. Hol tudok neked írni privatba?

adg 2017.10.22. 17:48:16

@Benko Bianka: igen. Ha a nickemre kattintasz, megjelenik az adatlapom es ott tudsz privat uzenetet kuldeni.
Szia

Emily Dee 2018.04.04. 16:57:23

Szia.

Légyszi írd meg itt vagy privátban a bevándorlási ügyintéződ elérhetőségét.
Tetszik a blog, kedvet kaptunk :D
Köszi
Emily

adg 2018.04.05. 07:53:32

@Emily Dee: szia. Bertk Zoltannak hivjak, itt a honlapja, rajta van minden info, ami kellhet eloszor. www.bertok.com

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása