Akadt már poszt Kínából, de nehéz lenne azt állítani, hogy a külföldön letelepedő magyarok egyik kedvenc célországa lenne. Nem csak ezért érdekes persze Szabina posztja, hanem azért is, mert kiderül, miért nem okoz örömet ott a shoppingolás, mitől ínyenckaja a csirkeláb és vajon hogyan kerül Darth Vader egy kínai diszkóba. (Külön köszönet a képekért!)

„Egy ideje lelkes Határátkelő blog olvasó lettem, gondoltam, hogy a sok londoni beszámoló után üdítőleg hatna rátok, ha Ázsia kerülne terítékre. :)

Az írásomnak nem célja mindent teljes körűen bemutatni, csak azokat a dolgokat, amik számomra érdekesek, ill. amiket tapasztaltam itt, mint háziasszony és turista itt a fél év alatt.

Robotprogramozóként Kínába

A párommal hat év országon belüli vándorlás, költözködés után döntöttünk úgy, hogy ha szeretnénk saját lakáshoz jutni hitel nélkül és megalapozni a jövőnket, egzisztenciánkat így 30 évesen, akkor lépni kell. Számolgattuk, hogy magyar keresetből 50-60 év alatt sikerülne talán saját ingatlanhoz jutni, és a bankok rabszolgája sem szerettünk volna lenni a hitelek miatt.

A páromat hamarosan sikeresen átvették a magyarországi munkahelyéről egy német céghez (azért volt egy kis előnye azáltal, hogy ő német állampolgár, ezért ment ilyen egyszerűen, viszont imádja Magyarországot, és itt szeretne letelepedni később, de ez már egy másik történet...) Pár hónap betanulás után ipari robotprogramozóként megkapta az első kiküldetését egy autógyárba: Kínába.

Rövid mérlegelés után közalkalmazotti szerződésemet felbontva, jómagam is csatlakoztam hozzá.

Kínán belül Kuangcsóban élünk délen, egy ipari-kereskedelmi központban fél éve, másfél havi hazalátogatásokkal tűzdelve. Kuangcsó igen kellemes éghajlatú, télen is 10 fok a legalacsonyabb hőmérséklet. A magyarországi télből felemelő érzés volt a buja növényzetű, pálmafás vidékre megérkezni a 13 órás repülőút után.

Az első kultúrsokkok

Nos, kezdjük talán azzal, hogy Kuangcsó lakossága fél magyarországnyi embert jelent, de még 5 millió fős lélekszámával sem tartozik a nagyobb városok közé. A 30-40 emeletes házak között az embernek olyan érzése van első alkalommal, mint Alíznak Csodaországban. Egy idő után megszokja a szem a magasságokat és az otthoni környezet lesz fura, hogy körben látható az égbolt. A metróhálózatok között nem ritka a 30 km hosszúságú sem.

A másik kezdeti furcsaság az emberek kíváncsisága. A kínaiak szemtelenül kíváncsiak tudnak lenni néha, előfordult, hogy kivették az újságot a kezemből megnézni, merthogy az írás latin betűs benne, vagy odajönnek és megnézik, éppen mit vetek papírra.

Bár vannak itt európaiak, de mégsem olyan sokan, hogy ne bámuljanak meg, ne fotózzanak le, most már el tudom képzelni milyen érzés sztárnak lenni... A gyerekek nyíltan kifejezik érzéseiket felénk, ránk mutatnak, kiabálnak a szüleiknek, hogy milyen csodabogarakat láttak.

Ez néha elég vicces szitukat eredményez, előfordult, hogy a szőke hajú barátnőmtől bevásárlás közben - minden kedvessége ellenére - megijedt egy kislány és elpityeredve az anyukája mögé bújt.

Nő létemre a shoppingolás itt nem igazán köt le, mivel a konfekció az ő méretük általában, ami azt jelenti, hogy minden rövid vagy kicsi rám. Ami még érdekes, hogy a kommunizmus egyáltalán nincs jelen az emberek hétköznapjaiban, sokkal szabadabban és lazábban élnek, mint ahogy a tv híradók bemutatni igyekeznek otthon.

Nem foglalkoznak vele, hogy nincs YouTube vagy Facebook, mindenki éli a maga életét, nem csinálnak belőle akkora problémát, mint mi otthon, hogy ezzel korlátozzák a szabadságukat.

A gyermek, mint státusszimbólum

A gyermek, mint általában mindenhol, itt is nagyon fontos a családok életében, de itt egyfajta státusszimbólum is. A gyermekek száma jelzi egy-egy család gazdagságát, mivel a második gyermekért igen magas büntetést kell fizetni, ennek ellenére sokan bevállalják. Előfordulnak három gyermekes családok is, de az már tényleg ritka.

A gyerkőcökről még annyit, hogy tényleg mindent megengednek nekik, bár pedagógus vagyok, és imádom a gyerekeket, de ez az a hely, ahol valószínűleg soha nem lennék babyszitter!

Hogy miért? Az első szabály a nevelésben tapasztalataim alapján, hogy a gyermeknek mindent szabad, minden rosszaságukon kedvesen mosolyognak a szülők úgy általában. Tegnap a Plazában, épp a szalaggal lezárt léggömb-dekorációkat tépkedték kedvükre a csemeték, miközben az anyuka szorgalmasan fényképezte őket a mobiljával.

A múlt héten pedig két kis „bandita" egy étteremben az étlapokkal kezdte egymást dobálni a játék hevében teljes szülői közöny mellett. A játékot végül az egyik pincér állította le udvariasan, de általában nem szólnak azért, ha a gyermek autót tologat az asztalon, székeken, vagy ha egyszerűen énekel, kiabál, ez itt teljesen természetes még az éttermekben is.

Bár gyermekközpontú vagyok, de ezt a fajta szabadosságot furcsának tartom, néha legszívesebben közbeavatkoznék, de hát más nép - más szokások, itt én vagyok a kisebbség, ezt tudomásul kell vennem.

Az ételkínálat: a csirkeláb, mint kuriózum

Él egy fura sztereotípia otthon az emberek fejében, mégpedig az, hogy Kínában csak a kínai konyhát (rákokat, halakat, polipnyársakat) élvezheti az ember és kb. minden sarkon kutyahúst árulnak.

Ebből talán annyi igaz, hogy tényleg sok a tengeri herkentyű, de emellett, úgy ahogy a technikai kütyüket és ruhamárkákat, úgy az ételeket is ügyesen lemásolják.

Van itt spagetti ház, az olasz étteremben bécsi szelet hasábbal, lengyel, mexikói, sőt ukrán étterem is. Bár az utóbbiban még nem voltam. Szóval a lényeg, hogy egy jó steak-hez ugyanúgy hozzá lehet jutni, mint egy pizzához vagy hamburgerhez.

Igaz, hozzá kell tennem, hogy a hírhedt kutyahús is előfordul egy-két étteremben, de én szeretem a jól bevált dolgokat és valószínűleg csak az érdekesség kedvéért soha nem fogom kipróbálni.

Ami még nagy népszerűségnek örvend és nem hiányozhat az ötcsillagos hotel svédasztaláról sem, az nem más, mint a mezei csirkeláb. A csirkelábat mindenféle mártásban árulják a kisboltokban egyesével csomagolva vagy kimérten, a nagyáruházakban tálcásan, és előszeretettel fogyasztják akár a parkban is sétálás közben. Ez azért érdekes, mert nálunk már inkább csak állateledelnek használják, itt pedig mindenfajta változatban élvezik a rágcsálását.

Van még egy fontos alapszabály a készételek esetében itt: semmi sem az, aminek látszik. Amit én naivan füstölt oldalasnak hittem a boltban, az mézben pácolt husi volt sajnos... ha magamnak szeretnék főzni, általában gondban vagyok az alapanyagokkal. Ami különösen hiányzik, az a tejföl és a túró, tehát a túrós csuszáról itt le kell mondani.

Szórakozás, éjszakai élet: Darth Vader tánca

A kínai emberek szeretnek szórakozni és játszani. Van egy kockajáték, amit poharakkal és dobókockákkal játszanak, azt hiszem, az alapszabálya az, hogy aki veszít, annak innia kell. A diszkókban mindenféle látványos showt produkálnak, bár európai szemmel érdekes a színpadon táncoló Darth Vader egy táncosnővel vagy a középkorú tornászhölgy mutatványai a gyűrűkön tornamezben. A jelmezben felvonuló táncoló-integető mesefigurák sem illenek számomra a diszkók világába.

Kedvenc italuk a sör, amit kancsóban szolgálnak fel, de a füstölős-látványos koktélokat sem vetik meg. A diszkókban, pubokban nagyon barátságosak az emberek, az idegen asztaltársaságok barátként üdvözölnek és koccintanak velünk.

Az éjszakai rendre a biciklin, motoron köröző rendőrök és persze a mindenhol felszerelt kamerák vigyáznak. Annak ellenére, hogy nagyváros, igen biztonságos itt este mulatozni. A kedvenc helyünkön a pincérek is fogyaszthatnak munka közben alkoholt a jó hangulat végett, ez nekem bejön.

Egy másik helyen az ital mellé szárított halat szolgálnak fel, aminek illata és állaga engem a teknőseledelre emlékeztet, ez nem igazán jön be. A kínaiak általában nem tudnak mértéket tartani az ivás terén. Nők és férfiak egyaránt kíméletlenül berúgnak, isznak, de nem bírják.

A diszkókba nincs belépő, kötelező fogyasztás van, amiben az elegánsan beöltözött személyzet vagy az ún. „beépített emberek" segítenek, akik egy kedves mosollyal italra invitálnak és valameddig társaságot is nyújtanak, kb. addig, míg el nem fogy a pohár ital.

Ami még humoros számomra, hogy előfordult: a pincérek, miután a második italt rendeltük, beleszagoltak az üres poharunkba ezzel barkohbázták ki mit is szeretnénk pontosan. Ha ez nem ment, csak ezután jött az itallap.

Egyelőre ennyi, egy dolgot biztosan nem fogunk megbánni, hogy kijöttünk ide és részese lehetünk ennek a távol-keleti kalandnak, ami bár néha nehéz, de összességében véve megannyi jó oldala is van: szélesíti az ember látókörét, tiszteletre tanít más szokások iránt és nem utolsósorban megannyi különös élménnyel gazdagít."