oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2013. február 25. 06:49,  Az orosz tél csodái 192 komment

2013. február 25. 06:49 Határátkelő

Az orosz tél csodái

A héten már március, és ilyenkor már mindenkinek elege van a télből (már annak, akinek jut és nem valamilyen kellemes éghajlaton olvasgat...). Úgyhogy azt javaslom, búcsúztassuk el a telet, és hogyan is tehetnénk ezt stílszerűbben, mint egy képes beszámolóval az orosz télről, Kutya79 tollából. (Korábbi posztjait itt és itt olvashatjátok el.)

cím_20.jpg

„Korábban úgy terveztem, hogy az újabb posztom az élelmiszerekről, az étkezésről és a hozzájuk kapcsolódó tapasztalatokról, véleményekről fog szólni, de a téli utcákon sétálgatva egyszerűen megihletett az orosz tél, ezért most inkább ennek az évszaknak az előnyeit és árnyoldalait gyűjtöm össze egy csokorba. Különben is, a tél most még aktuális téma, a kajákról meg beszélhetünk később is.

Idén különösen kellemes telünk van, talán ez indíthatott be bennem valamit. Mostanában (február közepén) majdnem minden nap szállingózik egy keveset a hó, így általában reggel szép friss fehér hótakaróra ébredünk. Nem nagy havazások ezek, csak 1-2 milliméter, épp hogy csak egy kis kozmetikai segítség a szép téli látvány fenntartásához.

A nagyobb havazások korábban voltak, december elején, meg januárban, mikor otthon voltunk téli szüneten. Az akkor lehullott 40-50 cm azóta is megvan, hiszen folyamatosan 0 fok alatti a hőmérséklet, és ezt egészítgeti ki naponta a természet azzal a néhány milliméter friss hóval.

Csoda az iparvárosban

A hőmérséklet is pont megfelelő, mindig fagy, de az elmúlt három hétben nem volt hidegebb -10 foknál napközben. Igazán ideális sétálásra, sportolásra. Ezzel ellentétben tavaly ezekben az időkben éltük a leghidegebb napokat, amikor -20 fölé nem ment a mutató, de gyakran elérte a -25 fokot is.

Igazából az a „normális", általánosabb hőmérséklet ilyenkor errefelé, de most nem bánjuk, hogy nincs annyira hideg, mert a -25 már alaposan felöltözve sem igazán kellemes. Olyan hidegben néhány perc után elkezd ráfagyni a leheletem a bajszomra és a szakállamra, majd kicsit később apró jégcsapok képződnek belőle.

A vastag hótakaró és a szikrázó napsütés csodákat bír művelni ezzel az amúgy nem túl barátságos iparvárossal. A hó jótékonyan eltakarja a gondozatlan, szemetes zöldterületeket, a sáros földutakat és mindent egységes fehér lepellel borít be. A természet ilyenkor szinte „házhoz jön" a városban.

Ami pedig igaz a városra, az fokozottan igaz a vidékre, a falvakra is. Ilyenkor nehéz betelni a hófödte lankák, a zöld fenyőerdők és a romantikus, hóval fedett faházak látványával.

falusi ház.jpg

falusi táj.jpg

A közlekedés is megsínyli

A hónak azért megvannak a maga hátrányai is. Gondolom már kitalálták, elsősorban a közlekedésre gondolok. No, azért nem kell olyan mértékű problémákra gondolni, mint mondjuk a „fejlett" Európában.

A tömegközlekedésben és az autóutakon meg se lehet érezni, hogy tél van, megy minden a maga rendje szerint. A vonatok, villamosok nem késnek, a buszok nem akadnak el, minden működik és biztonságos. Ahogy elkezd esni a hó, hatalmas hókotrók kezdik járni az utakat és láncba fejlődve tolják le a havat a 2-3 sávos utakról is.

hómaró.jpg

Ugyan Oroszország nem a környezetvédelemről híres, de azért megjegyezném, hogy síkosság-mentesítés céljából nem sót szórnak, hanem homokot, ami sokkal inkább környezetbarát. Igaz, nincs is értelme harcolni a hó lefagyása ellen, hiszen a kemény mínuszokban úgyis bekövetkezik.

Így taktikázunk

Ellenben, amennyire példásan takarítják az utakat, a járdákat úgy hanyagolják. Friss hóesés után szinte mindenhol vastagon havasak a járdák. Ahol nem takarítják el azonnal, ott a járókelők súlya alatt a hóból egyenetlen jégréteg képződik, amin csak artistákat megszégyenítő egyensúlyérzékkel lehet esés nélkül közlekedni.

Azt vettem észre, hogy inkább az az általános taktika a hóval szemben, hogy, amíg rendszeresen friss hó esik, addig nem takarítják. Mikor már nem esett egy-két napja, akkor kimennek a kis jégtörő szerszámaikkal és szép lassacskán, néhány nap alatt feltörik az addigra már lejegesedett havat a járdákról.

téli utcakép.jpg

Persze azt se mindenhol. A belvárosban a nagy havazások után mondjuk egy héttel már egész jó szokott lenni a helyzet, többnyire tiszták a járdák, de a külvárosokban, ahol csak lakóházak vannak, ott most is a jégen csúszkálunk.

Szóval úgy vélem, hogy csak a bolttulajdonosok takarítják (takaríttatják) a járdákat, a lakóházas övezetekben tojik rá mindenki magasról.

A tél örömei

No, de ne is a kellemetlenségeken keseregjünk, hanem nézzük inkább, milyen kellemes dolgokat lehet itt csinálni télen, hiszen elsősorban ez inspirált az írásra.
Aki nem különösebben rajong a téli sportokért, az is találhat magának érdekességet. Elég elsétálnia a város főterére, ahol december végétől egészen február végéig folyamatos jégszobor-kiállítás és jégvidámpark várja a látogatókat.

jégvidámpark.jpg

A gyerekeknek különböző méretű csúszdákat építettek jégből és fadeszkákból, a felnőttek – elsősorban a lányok – pedig kedvükre pózolhatnak a csillogó jégszobrok mellett egy-egy fotó erejéig.

Aki mégis inkább hajlandó mozogni egy kicsit, az mondjuk csúszkálhat a víztározó partján kiépített, felvonóval ellátott bobpályákon. Ezeken a pályákon a vízi vidámparkokban használatos gumifánkokhoz hasonló (traktorbelső viaszosvászon-borítással) alkalmatosságba ülve lehet lecsúszni. Tetszés szerint egyénileg, vagy akár 3-an 4-en láncba összekapaszkodva. Kitűnő szórakozás, pláne ha összekapcsoljuk egy kis téli piknikkel az erdő szélén.

Sífutás, a tömegsport

Akinek ez sem elég, az vontathatja magát a befagyott víztározó jegén egy-egy motoros szán után kötve, vagy akár maga is a jármű nyergébe pattanhat.
Viszont ha valaki igazán aktív sportolásra vágyik, akkor a sífutás kihagyhatatlan lehetőség ezen a vidéken.

Udmurtia a maga lágy domborzatával kitűnően alkalmas ennek a sportnak az űzésére, szerepelt is több udmurt olimpikon orosz színekben. Nekünk persze nem kell ilyen professzionális szinten foglalkozni ezzel a sporttal ahhoz, hogy élvezetes legyen.

Mivel a városban is több helyen van lehetőség síelni, tavaly karácsonyra megajándékoztuk magunkat egy-egy sífutó-felszereléssel, és amikor időnk engedi, kimegyünk a tóparti Kirov-parkba vagy a városszéli „síbázisra" egy kicsit csúszkálni.

síelünk a tavon.jpg

A Kirov-park nagy előnye, hogy sok kis utacska vezet benne, ezért nem kell mindig ugyanarra körbe-körbe menni és bizonyos helyeken rá lehet csúszni a tó jegére is, ahonnan pedig érdekes látvány nyílik a parti erdőre és a városra.

Jeges örömök

Ha pedig már a jégnél tartunk, természetesen korcsolyázásra is van lehetőség. Izsevszknek előbb (1971 szeptemberében) lett fedett műjégpályája, mint Magyarországnak, és ezen a fedett pályán kívül is vannak még további műjégpályák a városban.

A mesterséges pályák mellett viszont több mint 30 (!!!) kis, szabadtéri, szabályos palánkkal körbevett hokipálya is üzemel még a városban a lakóházak közötti tereken eldugva.

Ezeket a pályákat a salakos teniszpályákon alkalmazott „seprűhöz" hasonló eszközzel tartják karban, azzal a különbséggel, hogy ezek az eszközök egy slag végére vannak kötve, melyből szép lassan víz is szivárog a kefék közé. Az edzések közt a pályát fémlapokkal gyalulják le, melyeket a korcsolyázóknak kell maguk előtt tolniuk.

Hosszas szervezés után decemberben végre nekem is sikerült végre csatlakoznom egy helyi amatőr hokicsapathoz, így néhány alkalommal már én is játszottam a jégcsarnokban és egyszer egy ilyen szabadtéri pályán is. (A következő képen látható.)

Jégpálya Metallurgban.jpg

Valami nagyon szürreális, de egyben romantikus is volt este a kivilágított pályán játszani, miközben a környező házakban az emberek épp a vacsorájukat fogyasztották vagy az esti híreket nézték a TV-ben.

Továbbra is a jégnél maradva, nagy népszerűségnek örvend itt a lékhorgászat is. A fagy beálltával a víztározó jegét azonnal ellepik a kapásra váró horgászok, akik vastag ruhákba öltözve kuporognak egy-egy kis lék mellett a szerelékes ládájukon.

lékhorgászok a víztározón.jpg

Vicces látványt nyújtanak, mikor például az utcán, vagy a villamoson találkozom velük, vállukon a jellegzetes, hatalmas dugóhúzóra hasonlító, lékfúró eszközükkel.

Elmerülve

Akinek az órákon át való ücsörgés a szeles hidegben nem lenne elég kihívás, az próbálkozhat keményebb dolgokkal is, mint például a jeges lékben való mártózás. Ezt elsősorban vallási szertartás részeként művelik vízkeresztkor, de néha máskor is merülhetnek, csak úgy, kedvtelésből, mert tavaly még márciusban is találtunk hullámzó lékeket a tavon.

Ugyan Udmurtia nem a magas hegyeiről híres, de azért Izsevszk közelében két síközpontot is üzemeltetnek. Nemrég látogattuk meg a kb. 40 perc autózásnyira levő Nyecskino nevű helyet az egyik orosz barátunkkal, aki rendszeresen jár oda snowbordozni, és mondhatom, hogy le voltam nyűgözve a helytől.

Tény, hogy a pályák nem túl hosszúak, hiszen itt 300 méternél magasabb domb nemigen van a környéken, de így is sikerült kialakítaniuk öt különböző nehézségű pályát, ami azért néhány napi síeléshez elegendő változatosságot biztosít.

Ami leginkább kiváltotta az elismerésemet, az a környezet rendezettsége és tisztasága volt, ami egyébként sajnos egyáltalán nem jellemző Oroszországban. Mindemellett egy ausztriai alpesi fogadót imitáló modern főépület, új 4 üléses libegős felvonó és kiváló minőségű hó szolgálja a vendégek kényelmét.

A télbúcsúztató

A telet Oroszországban és a környező országokban már a nagyböjt előtti héten elbúcsúztatják, pedig itt legalább március végéig tart még. Az ünnepet „maszlenyicának" hívják, ami az ebben az időszakban elfogyasztandó sok vajas étel elfogyasztására utal (az orosz maszlo szó vajat jelent).

Maszlenyica.jpg

Az ünnepet a város főterén is (lásd az előző, Izsevszkben készült képet), de a kis falvakban is megülik. Fő momentuma a népi játékokon túl a szalmabábu-égetés és a palacsintaevés. Valószínűleg nem teljesen véletlen a hasonlóság a mi busójárásunkkal, hiszen mind a két ünnep ősi pogány hagyományokból alakult ki.

Tavaly már részt vettünk mind a falusi, mind a városi ünnepségeken, így ezekből született egy kis beszámoló, akit bővebben érdekel a dolog, itt olvashat még róla.

Remélem, hogy írásommal sikerült érzékeltetnem, hogy a hosszú kemény télnek vannak kellemes oldalai is, és nem kell feltétlenül a legrosszabbakra gondolni, ha az orosz télről van szó."

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: Oroszország

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr75102440

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

NIKI LAURA 2013.02.25. 07:07:12

Állitólag az oroszok azért nyerték meg a 2.VH-t,mert a német "precizen"illesztett fegyverek nem voltak képesek a hidegben jól működni.
Az egész Ex-CCCP-re olyan volt,mint a saját autójuk,pl A Gaz,Uaz.
Benzinzabáló,zörög,csörög,kényelmetlen,elavult,stb..de a legnagyobb hidegben is indul,és átgázól mindenen!:)

Off
Egy kérdés a részemről a T.kommentelőkhöz:

Ha kapnátok munka ajánlatot-letelepedési lehetőséget,majd állampolgárságot-a világ végén lévő Nunavut (Canada)tartományban,ahol -30,-40 fok átlagban,nincs napsütés,stb...3-évet kellene "kibirni".mennétek??

Ha ugyanez a kondíciók,de Szibériában,mennétek?

On

Ugyandehogy (törölt) 2013.02.25. 07:45:22

na, hát a tél az, amihez nem sok mindent szeretnék hozzáfűzni.

2013.02.25. 08:15:28

@NIKI LAURA: Én egyikbe se mennék. Igaz hogy én meg +40 fokban vagyok, de az is szar.

2013.02.25. 08:16:40

A jégszobrok tényleg szépek.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.02.25. 08:27:12

"elkezd ráfagyni a leheletem a bajszomra és a szakállamra"

Istenem, eddig azt hittem, hogy LÁNY vagy!

think different 2013.02.25. 08:33:44

@NIKI LAURA: van az a pénz, ráadásul én rosszul vagyok +15fok felett, jobban szeretem a fagyos időt.

Kutya 79 · http://kama-tura.blog.hu 2013.02.25. 08:37:42

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: Véletlenül nem kevertél össze a Moszkvából posztoló Annamáriával? Ő valóban lány...

indapass90210 2013.02.25. 08:42:22

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: Maxval, már az első poszt is úgy kezdődik, hogy "Feleségem és én harmincas éveink elején lévő pár vagyunk." :)

Magyarországon még sajnos nem támogatják az ilyesmit, mármint ha a férj is nő :)

Sanyi9 2013.02.25. 09:10:02

Stramm iras, tetszett.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.02.25. 09:11:41

Ami az orosz mászlenyicát illeti, hozzátenném, hogy ez a Nagyböjt kezdete előtti hét, azaz a Húsvét előtti 8. hét. Lényege: felkészülés a Nagyböjtre. Ekkor húst már nem szabad enni, de tejterméket még igen. Így a mászlenyica másik neve mjászopuszt (= húshagyó) is.

Mivel ilyenkor lehet utoljára tejterméket enni, így ilyenkor nagyon sok tejterméket fogyasztanak.

Aztán 7 hétig se hús, se tejtermék.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.02.25. 09:47:58

@NIKI LAURA:

Valamelyik amerikai űrhajós mesélte egy konferencián az orosz hozzáállásról.

A Nemzetközi Űrállomáson megmagyarázhatatlan szivárgás lép fel. Az amerikai űrhajósok jelenteni akarnak a Földre, majd felkészülni vészhelyzetre. Az oroszok leintik őket "minek zaklatni a Földet ilyen apró problémákkal?", majd az egyik orosz odamegy a szivárgáshoz, természetesen normál utcai ruhában, nem szkafanderben, ránéz a problémára, majd elővesz egy kalapácsot és rámér a helyre pár ütést. S megszűnik a szivárgás.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.02.25. 09:48:55

@NIKI LAURA:

Nunavut azon kevés északi helyek egyike, ahová elmennék élni. Az eszkimó kultúra enyhíti a zord északot.

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2013.02.25. 09:59:33

@NIKI LAURA: én kevés pénzért (mostani fizetésem) is elmennék, vidáman és dalolva :) tudsz valamit?

tsabus UAE 2013.02.25. 10:33:47

@NIKI LAURA: Ha van ilyen lehetőség, akkor ne titkold ! Mennék ezerrel - még ha a feleségem ki is nyírna miatta ! :-)

bpetya75 2013.02.25. 10:38:52

@maxval, a gondolkodni próbáló birca:

Na, ezzel megleptél Max. Ezek szerint mégsem vagy teljesen következetes. Mondjuk azzal is megleptél, hogy a posztolót lánynak nézted ;-)

bpetya75 2013.02.25. 10:40:36

@maxval, a gondolkodni próbáló birca:

Az vajon tényleg igaz lehet, hogy a jenkik 2M dollárt költöttek a súlytalanságban működő golyóstoll problémájának megoldására, míg a ruszkik inkább ceruzát használtak?

Mrs. Clayton 2013.02.25. 10:50:47

@bpetya75: természetesen nem, csak urban legend

bpetya75 2013.02.25. 10:57:13

@Jess G:

Ahogy a wikin nézem, valamennyi alapja van. Igaz, 1M és nem 2, meg az oroszok is átálltak rá pár év múlva.

bpetya75 2013.02.25. 11:01:52

@Sanyi9:

Köszi, azóta megleltem én is :-)

Mrs. Clayton 2013.02.25. 11:02:00

@bpetya75: pontosan, az urban legendeknek ált. van valamennyi valóság alapjuk, így van olyan részük amely, igaz, csak nem úgy, ahogy a legenda állítja

tanato 2013.02.25. 11:03:46

@NIKI LAURA: Pontosabban az volt a helyzet,hogy fáztak ugyan a szovjet katonák is erősen,de téli rohamoknál a szibériai egységeket dobták be először,ők is meg az ellenség is egész éjjel feküdtek a hóban,de a hajnali rohamkor a szibériaiak teljes létszámmal tudtak rárohanni az ellenfélre,ugyanakkor a németek/meg románok,olaszok,magyarok/ fele már fel sem tudott kelni a hóból.Nemrégen olvastam egy háborús visszaemlékezést egy volt szibériai /tatár nemzetiségű,muzulmán/ szovjet katona tollából ő írta ezt le.Viszont a déli muzulmán/kirgiz,tadzsik,türkmén,üzbég/ köztársaságokból érkezett újoncok akik meleghez voltak szokva,ahogy leírja ez a tatár katona,úgy hullottak mint az őszi legyek.Sokszor átkiabáltak a németek röhögve hozzájuk hogy két románt adunk cserébe két üzbégért,vagy két magyart két tadzsikért.Amit még leírt a hideggel kapcsolatban ez a szibériai fiú,az hogy ha nem fújt a szél akár mínusz 40 fokban is megvolt ,hisz gyermekkorában már megszokta,viszont a szeles,nagyon erős sztalingrád alatti sztyeppei szél esetén már ők is kidőltek akár már minusz húsz foknál is,az már nekik is majdnem halálos volt annyira fokozta a szél a hidegérzetet.

bpetya75 2013.02.25. 11:14:22

@Jess G:

Mindig meglepődök a saját lustaságomon. Amíg nem írtad, hogy csak legenda, eszembe nem jutott megnézni. De így legalább megint okosodtam kicsit :-)

Don Kartasch [Warwickshire, UK] 2013.02.25. 11:20:00

Anno láttam egy dokumentumfilmet észak-alaszkai kamionosokról akik a befagyott óceánon (!) döngetnek a csőrösökkel és hoznak visznek mindenféle cuccokat. Nem ritkán 60 km-re a legközelebbi szárazföldtől. Picit lutri a dolog de évi 120 - 130 000 USD-t keresnek és csak vmi 7-8 hónapot dolgoznak...

Nyilván sok éves havas-kamionos múlt hiányában ott sem érdemes munkáért kopogtatni. :)

fannie · http://elet-uton.blog.hu/ 2013.02.25. 11:51:16

Igen, iden hatalmas szerencsenk van az orosz tellel! Tavaly ilyenkor szerintem volt itt -30 fok is. Tegnap mi is hatalmasat setaltunk a kozeli erdoben, lattunk sifutokat dogivel, meg hoembert epitoket, gyerekeket szankozni, popsisielni... Igy valoban nagyon vidam hangulata van a telnek!

fannie · http://elet-uton.blog.hu/ 2013.02.25. 11:51:50

Ja, en vagyok a lany Moszkvabol. :)

Andras125 · http://elet-uton.blog.hu/ 2013.02.25. 11:58:25

@NIKI LAURA: A Kanada vs Sziberia kerdes nem olyan bonyolult csak keves infot adtal.

Szerintem attol fugg, hogy ki milyen lehetosegek kozul valogathat es aszerint merlegel. En mondjuk jo penzert biztos mentem volna 2 evvel ezelott. Most hogy csaladot tervezunk es az anyagi hatter is alakul Sziberiaba biztosan nem de kanadaba sem valoszinu. Ezek inkabb kalandoroknak valo, 3 ev nem a vilag vege.

Viszont ha egyedul lennek es feltetelezhetjuk hogy a ket hely megegyezik a osszes bevetelt tekintve (total consideration) beleertve as allampolgari elonyoket akkor szinte mindegy melyik. A legfontosabb tenyezo talan az orvosi ellatas minosege es elerhetosege amirol nincs info.
Ne felejtsuk el hogy a fent emlitett telisportoknak ott is lehet hodolni es meg kiegeszithetjuk kutyanszanazassal es eszak feny bamulassal.

A cikk egyebkent jo, Moszkvaban is hasonlo bar mas a helyzet. itt falusi sportoknak kevesbe lehet hodolni mert ahhoz elegge ki kell autozni a varosbol. Amugy meg ezek a sportok sajnos engem nem hoznak lazba ugyhogy varom a tavaszt :)
Ha -20-rol -25 fele tart a homerseklet akkor az csak akkor fole ha fejjel lefele van a homero, egyebkent viszont ala :).

Ugyandehogy (törölt) 2013.02.25. 12:14:14

látom, mások se:)
nem is lesz itt 500 komment.

hacsak max bele nem húz.

NIKI LAURA 2013.02.25. 12:16:20

@Réka ‎: @tsabus: Tegnap mondta a hirt egy ismerős,hogy sokkal könnyebb két tartományba elhelyezkedni,un job offert kapni.
Valami kisegitő munkára beadta a jelentkezést,csináltak rá egy hétre skype interjút,és megvan az LMO.Most meg bécsbe,a konzulátusra.
Utazhat.
Konténer lesz a szállás.Wikipedian olvasott-a jelentkezés után hónappal-hol is van Nunavut,és hogy ott hideg van.
És gondolkozik,menjen-ne menjen.Nem vicc.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.02.25. 12:44:10

@bpetya75:

Valami ilyesmi. Persze az oroszos hozzáállásnak vannak hátulütői is.

Manapság egyre több cikk van arról, hogy lehet, hogy van élet a Marson baktériumszinten, viszont az is lehet, hogy 40 éve keletkezett - a nem sterilizált orosz szondák vihették be az életet. Míg az amerikaiak steriziliálták a szondákat, az oroszok nem pocsékoltak erre időt, gondolván "úgyis sterilizálódik az magától az űrben".

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.02.25. 12:45:24

@NIKI LAURA:

Oda is az illető űrhajóstól került. Az ilyen filmekben előfordul, hogy valós adatok vannak a forgatókönyvben.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.02.25. 12:46:44

@Babette_:

Ha segítesz... Te mondasz valami idegesítő butaságot, én beléd kötök, s aztán erről írunk 300 hozzászólást.

:-)))

Taxomükke (UK) 2013.02.25. 12:56:36

@Babette_: Nem inkabb hagymara gondoltal? Szolj be neki Amerikaval kapcsolatban, o egymaga 50+ hozzaszolast fog produkalni.
Javaslom meg a homokosok temajat, az is generalja a kommenteket.
Bircanak valami nyelveszeti dolgoban mondj ellent, es mar porog is a blog!

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.02.25. 13:08:30

@tanato:

Csak a finn katonákat nem tudták az oroszok legyőzni, azok ugyanis még jobban bírtűk a hideget.

Van egy finn vicc erről:

+20 °C
Tombol a finn nyár, a finnek fürdőruhában napoznak.
A spanyolok kabátban és kesztyűben sétálnak.

+10 °C
A finnek kertészkednek.
A franciák bekapcsolják a fűtést.

0 °C
Az olasz kocsik nem indulnak.
A finnek nyitott autókban utaznak.

-10 °C
Kaliforniában az emberek meghalnak a hideg miatt.
A finnek kerti partit tartanak.

- 20 °C
Az angolok bekapcsolják a fűtést.
A finnek hosszúujjú inget vesznek fel.

- 30 °C
A görögök kihalnak.
A finnek már nem teregetik a kimosott ruhát az erkélyen.

-40 °C
A jegesmedvék délre költöznek.
A finn hadsereg lefújja a téli túlélő gyakorlatát, mert nincs elég hideg.

-50 °C
Télapó megfagy.
A finnek a szabadidejüket már nem töltik a kertben.

-60 °C
A finn hadsereg végre meg tudja tartani téli túlélő gyakorlatát.

- 200 °C
A mikróbák elpusztulnak.
A finn tehenek panaszkodnak, hogy a fejőlányok kezei túl hidegek.

- 273 °C
Az atomok megállnak.
A finnek megjegyzik "ma kicsit hideg az idő".

Ugyandehogy (törölt) 2013.02.25. 13:12:47

@maxval, a gondolkodni próbáló birca:

:))

érdekelne a véleményed a finnugor nyelvcsaládról és a magyar nyelv eredetéről;)

Ugyandehogy (törölt) 2013.02.25. 13:14:35

@Taxomükke: hát a helyzet az, hogy én bírom (így ismeretlenül is) az usa-t, nodepláne hagymát is.
és ugyan nyelvésznek készültem, de mivel nem voltam sem kisz-, sem párttag, nyelvészetben sem mozgok biztosan.
nem tudom, mit is tegyek most...

Ugyandehogy (törölt) 2013.02.25. 13:15:07

@Taxomükke:

jav.
és ugyan nyelvésznek készültem, de mivel nem voltam sem kisz-, sem párttag, nem vettek fel, így a nyelvészetben sem mozgok biztosan.

NIKI LAURA 2013.02.25. 13:18:50

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: nem véletlen,ezek a népek full alkoholisták.
A finnek-svédek egész évben kompoznak,a hajón olcsóbb a pia.

Közben arra gondoltam,hogy vajon Alaszkában is mindenki full alkesz?:)..a hideg indokolná.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.02.25. 13:33:21

@Babette_:

A finnugor (uráli) nyelvcsalád tény. A magyar nyelv finnugor (uráli)jellege is az.

Vitázni legfeljebb arról lehet, hogy az uráli nyelvcsalád mely más nyelvcsaláddal áll közeli rokonságban.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.02.25. 13:35:20

@NIKI LAURA:

Az eszkimó népek imádják az alkoholt. Ugyanez igaz a finnugor népekre is. Az oroszoknál is többet isznak.

zopilote 2013.02.25. 13:47:27

@NIKI LAURA:
" Közben arra gondoltam,hogy vajon Alaszkában is mindenki full alkesz?:)..a hideg
indokolná "
Okosabbak ott annal, 1975 ota a cannabis fogyasztasa es termelese szabad Alaskaban.
A 80 - as evek vegen egyik fonokom haverjat bucsuztattuk, meteorologus volt Tukto -
yaktukban (North - West Teruletek). O mondta, egyik hatizsakja tele van kenderrel,
maskulonben nem birna ki a 3 honapot ott. A fele sajat hasznalatra, a masik fele eladasra.

Mrs. Clayton 2013.02.25. 13:52:01

@zopilote: akkor 75-óta már jól el is butultak :-)
ezen most lehet jót vitatkozni

zopilote 2013.02.25. 14:07:47

@tanato:
" Amit még leírt a hideggel kapcsolatban ez a szibériai fiú,az hogy ha nem fújt a szél akár
mínusz 40 fokban is megvolt "
Erre mondja a kissebbsegi Magyarorszagon hogy " Car a hideg szel nelkul " :)
Ki lehet birni, jo ruha kerdese. Erre talaltak ki az un. " tube hood ' -os kabatot ( magyarul
talan csokapucnisnak lehetne forditani) A legjobb es legolcsobb a kanadai hadsereg teli-
kabatja, begombolhato poszto belessel, tube hooddal, aminek a peremebe hajlithato drot
van varrva, amivel lehet szabalyozni a tube meretet es alakjat. A masik az un. snow boots,
szinten katonai, feher muszalas csizma, gumitalppal, benne 1 cm vastag filc beles. 2 par gyap-
ju zoknival - 40C -ig tokeletes. A Helly-Hansen munkaruhak sem rosszak, csak 5X annyiba
kerulnek, mint a teli hasznalt katonai cuccok.

zopilote 2013.02.25. 14:11:04

@Jess G:
Igen, lehetne vitatkozni, de nem erdemes. Csak annyit, hogy az alkohol jobban butit, es ag-
resszivebb tole az ember. A kender nyugtato hatasu is.

Mrs. Clayton 2013.02.25. 14:21:30

@zopilote: kinek hogy, vannak olyan alkeszok is, akik ha berúgtak simán elfekszenek
én személy szerint egyik tudatmódosító szert sem tenném a másiknál jobb helyre
alapvetően mindegyik csak arra jó, hogy tönkretegye az embert
azt viszont megfigyeltem, h a kokainisták, ha nem fogy el a pénzük és tudják finanszírozni a szenvedélyüket, akkor a bőrük, a külsejük sokkal fiatalosabb, mint a kortársaiké, (kb az első 10-15 évben) aztán persze az alkohol, amit a kokain mellé fogyasztanak idővel csúnyábbá teszi őket az egyébként nem szenvedélybetegeknél

zopilote 2013.02.25. 14:35:40

@Jess G:
" Igen, lehetne vitatkozni, de nem erdemes. " :)

zopilote 2013.02.25. 14:38:08

@Jess G:
" vannak olyan alkeszok is, akik ha berúgtak simán elfekszenek "
Probaljak megtenni ezt pl az alaszkai vagy kanadai telben az utcan:(

zopilote 2013.02.25. 14:39:56

Az orosz teli utcan valo elfekvesrol ne is beszeljunk:)

Ugyandehogy (törölt) 2013.02.25. 14:41:41

@maxval, a gondolkodni próbáló birca:
szóval tagadod az újonnan felrepült hír igazságtartalmát, miszerint nem is finnugor nyelv?

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.02.25. 14:44:26

@Babette_:

Hol ez a hír?

A magyar finnugor nyelvi jellegét jellemzően dilettánsok tagadják.

zopilote 2013.02.25. 14:48:12

Erdekesseg: a teli kanadai kesztyukre van kis premdarab varrva, orrtorlesre:) Egyujjas
leven, nem lehet csak ugy oroszosan kicspani:) Torolni kell. Sajnos rafagy a premre, es
ha az ember elfeledkezik rola, felsertheti az orrat:) Az oroszok az egyujjas kesztyure talal-
tak ki az un. sziberiai cigarettat. 2 cm hosszo papircso, az elejen keves mahorkaval. Nem
eg ra a kesztyure a cigi:)

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2013.02.25. 15:03:40

az írás nagyon jó!

Bár ne utálnám a telet ennyire. :)

zopilote 2013.02.25. 15:11:44

@maxval, a gondolkodni próbáló birca:
" Az eszkimó népek imádják az alkoholt. "
Nem imadjak, csak nem birjak. Egyaltalan nem birjak. Mint az indianok. Egy - ket felestol
" hot ma'kok " tudnak lenni. A feher ember megjeleneseig azt sem tudtak, mi az alkohol.
Ellenben egyes indian torzsek ismertek a dohanyt, a " magic mushroomot", a peyotet. De
ezeket vallasi szertartasokra hasznaltak, nem " szabadidos " szorakozasra, mint a " stupid
white men " :)

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.02.25. 15:14:56

@Babette_:

Itt a magyarokról van szó, nem a magyar nyelvről.

A magyarok 95 %-a biztosan nem finnugor eredetű, de ez nem is vitás.

Mrs. Clayton 2013.02.25. 15:17:23

@zopilote: ez m1, mert Mo-n sem ajánlatos télen az utcán fetrengeni
de itt már vki bedobta a klasszikus füves viccet, ami vhogy így szólt: mi történik ha Jamaicaban elfogy a fű? a sok hippi kijózanodik és megkérdezi, h mi ez a szar zene
egyébként épp ma olvastam, h vmelyik londoni egyetem kokain hatását tesztelendő, egészséges, 20-40 közti férfiakat keres, de lehet kamu

zopilote 2013.02.25. 15:19:56

@zopilote:
Igaz, az aztetok ismertek az alkoholt, mint peldaul az agavebol erjesztett pulquet, amit szinten
vallasi szertartasoknal hasznaltak. De ismertek a hatasat is, ezert aki kozteruleten reszeg volt,
- lehetett pap, katona, szolga, akarki - halallal buntettek, sokszor a helyszinen agyonvertek.

bpetya75 2013.02.25. 15:25:36

@zopilote:

Valahol olvastam egy szösszenetet ilyesmiről. A sztori írója az orosz télben, valahol Moszkva külső kerületeiben utazott jó kis öreg, csuklós Ikarusszal. Egy részeg fazon tángálódott a járaton. Végül beesett az egyik ajtónál a lépcsőre, az ajtónak támaszkodva feltápászkodott, a sofőr menet közben kinyitotta az ajtót, részeg ki, ajtó becsuk. Az író ezek után a gyilkosság mibenlétéről filozofálgatott kicsit...

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.02.25. 15:34:36

@Taxomükke: en csak szeretem, ha amerikaval kapcsolatban nem hangzik el annyi baromsag, mint ami elhangzik
@Babette_: en is szeretlek
van mar kecske?

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.02.25. 15:40:27

@bpetya75:

Ennél viccesebb, ráadásul igaz történet Kubából egy diplomáciai fogadásról:

Az egyik kelet-európai diplomata tök részegre issza le magát. Amikor indulni készül, szólnak neki, hagyja a kocsit, valaki elviszi. De ő mondja: részegen támolygok, a vezetni úgy is tudok. Csak azt kéri ültessék be a kocsiba, s a többit megoldja. Így is lesz. Elindul az illető eszeveszett sebességgel SZEMBEN a forgalommal (hozzá kell azért tenni, Havannáról van szó, ahol kevés autó van). A többiek látják, utána erednek, hiszen biztos valami baleset történhet. Nem látnak sehol balesetet, végül eljutnak az illető házáig. Becsengetnek, feleség kijön. Kérdezik hol a férje. Feleség: "ó, már 10 perce megjött, leparkolt a garázsban, s már alszik az ágyában".

Ugyandehogy (törölt) 2013.02.25. 15:47:49

@hagyma:
március 4 után

(nekem is van dátumom, bibi)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.02.25. 16:02:05

@Babette_: az en datumom is marcius 4 utani:)
19.
Mary meg marcius 12-en megy jurynek a birosagra
eleteben eloszor

Ugyandehogy (törölt) 2013.02.25. 16:23:10

@maxval, a gondolkodni próbáló birca:
ha érdekel, keress rá guglin, pár éve olvastam.

@hagyma: és izgul Mary? azt lehet tudni előre, hogy milyen ügy lesz?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.02.25. 16:24:53

ja,, ahogy utalnek meditteran , foleg forregovi stb tengerparti reszen stb elni, ugy nem hianyzik a hideg es a ho
jojo ugy kirandulni, szetnezni az OK/sot akarok is menni alaszkaba mondjuk 1 hetre/ de ott elni
hat nemigazan
@NIKI LAURA: amugy alaszkaban meg nem voltam, de ahogy itt a tv-ben latom eleg erdekes emberek elnek arra, termeszetesen a feltett kerdes nem hordoz eleg informaciot, mert ugye ha igazan jo love lejon 3 ev alatt es nincsenek kulonosebb erzelmi kotodesei, baratno , feleseg, gyerek, akkor bele lehet vagni
arrol nem beszelve, hogy nem munkatabor, barmikor le lehet lepni
ha maganyos lennek es jo a love canadaba en siman lelepnek meg 50-esen is
sziberiaba semmikeppen

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.02.25. 16:29:32

@Babette_: nem
itt az a rendszer, hogy van egy targyalasi nap es beideznek 200 embert kb. akik beulnek a terembe es varnak
/az "eskudtek"/ is ulnek es neznek
es azutan a biro egyenkent kihivja a delikvenst, ha van ugyvedje azt is, veszelyes rabok eseten videokonferencia zajlik, azokat nem hozzak be a targyaloba feltetlen es mindig/
szoval ne a 12 duhos emberbol indulj ki
valoszinu ittas vezetesek, lopasok
de amugy nem tudom, mar engem is hivtak, de sosem voltam, mikor akkor meg feketemunkas voltam, erdekes lett volna ha elmegyek
Mary is most lesz eloszor
ugyhogy majd meglatjuk:)
mikor az en ittas vezetesem volt, akkor az ugyvedem mondta az eskudtek penzbuntetesre es 2 havi jogositvanybevonasra tettek javaslatot, es altalaban a biro el szokta fogadni,, de ha akar lecsukathat/
halistennek a biro elfogadta

Mrs. Clayton 2013.02.25. 16:41:45

@hagyma: ilyen piti ügyben esküdt bíráskodás van? úgy tudtam, h ezeket kb egy közigazgatási eljárás keretében rendezik el, még csak nem is bíró jár el, és csak ha komoly az ügy akkor jönnek az esküdtek meg az igazi bíró

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.02.25. 17:04:16

@Jess G: nem ha pl ittasan vezetsz/ itt kozbeszurom 0.9 volt a megengedett 0.8 helyett, tehat ne gondolja senki hogy hottpicsareszegen vezettem, es nem is kovettem el sem balesetet sem szabalytalansagot, csak eppen egy szarazmegyeben kiszurt a sheriff/
szoval akkor ha megfognak, akkor rabositanak, ez altalaban 5 ora bortont jelent, majd birosag ele kerulsz, ahol a biro dont, de minden nap van jury is
kisebb szabalysertesek eseten, pl gyorshajtas a rendor ad buntetest es nem kell birosag
az ittas vezetes, a fuvel valo vezetes, vagy akar egy 5 dollaros targy ellopasa, mar biro ele kerul

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.02.25. 17:23:35

de a rendor vegulis barmiert bevihat a bortonbe, ha megserted a torvenyt
es ha bekerulsz, annak mar birosag a vege

NIKI LAURA 2013.02.25. 17:31:15

@hagyma: jó a lové,vagy jó a love?De az a legjobb,ha mindkettő van.

Ugyandehogy (törölt) 2013.02.25. 17:38:03

@hagyma: de ha nem csináltál semmit, hogy szűrt ki, és hogyan állíthatott meg? nem azt mondtad, hogy ok nélkül nem állítanak/hatnak meg?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.02.25. 18:12:40

@Babette_: mert egy fafeju videki volt:)
utolag elmondta Mary, hogy mikor megalltunk egy likorstoreban, mar ott volt es figyelt
de en nem vettem eszre
ha lattam volna nem megyek tovabb
szallodaba akartunk menni es vettunk vodkat meg sort
namost ebben a megyeben pl egyaltalan nem vehetsz alkoholt/ez meg a megyehatr elott volt/ ihatsz de csak az etteremben vagy a pubban
ezt hivjak szarazmegyenek
namost O belevagott es bejott neki, mert elotte ejjel piaztunk es jo magyar szokas szerint reggel megittam 2 gyogysort
kisvaros, majd en megmutatom itt is van
amugy ha a rendornek gyanuja van ra, hogy pl ittal, akkor megallithat, mert az mar ok
az mas kerdes, ha normalisan vezetsz, nem allit meg, mert minek
ez kiszurt
"jonnek itt az urak Louisvillebol" a nagyvarosbol
bejott neki
de tanultam belole
nincs semmi gond, a torveny torveny
itt ashevilleben tuti nem fognak megallitani ha nem megyek at a piroson, vagy nem kacskaringozok

2013.02.25. 18:14:13

@NIKI LAURA: Hm, a hidegen kívül a meleg, poros levegő (É-Afrika) se jött be a német "precíziós" fegyvereknek és járműveknek. De (ha jól tudom), akkor azért nem kizárólag ezeken múltak a dolgok. A német hadsereg nem volt gépesített. A másik meg, hogy a szovjet+amerikai iparral nem tudták felvenni a versenyt.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.02.25. 18:15:05

@NIKI LAURA: ha jo a pez, meg akar en is elmennek
nem tudom mi lenne a loveval ha Maryit itt hagynam 3 evre...
szoval mond meg neki ha kell a pez es eppen nincs szerelem, akkor induljon maris
az en idomben az oroszokhoz lehetett menni igen jo penzert, de azt azert nem vallaltam be
mar elfelejtettem a varos nevet, de valaki majd biztos tudja

Tökfőzelék (törölt) 2013.02.25. 18:25:01

@GrandMasterB: bizony, ami szar, az csődbe megy, ha engedik

aztán Péter meg Tamás csodálkozik, hogy már nem szocializmus van és ha nincs otthon a képzettségének megfelelő munkahely, akkor el kell menni

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.02.25. 18:35:31

@Babette_: nem
az ideg megol, hogy nem jut eszembe
sokan akartak menni, mert jo volt a penz
mar nem tudom, talan olajtermeles folyt?
vagy gaz
sofornek?
nem tudom

hádeváu 2013.02.25. 18:35:51

@hagyma: Orenburg,Uszty-Ilimszk?

HakapesziM 2013.02.25. 18:40:34

@hagyma: Tengizben dolgozott sok magyar. Aztán sokuk meghalt később ilyen - olyan betegségekben.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.02.25. 18:45:51

@HakapesziM: azaz tengiz
es rengetegen mentek volna,/en is/ mert nagyon jo penz volt
de ugy tudom ma is dolgozik a MOL sziberiaban valahol
thx

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.02.25. 18:46:54

a vicc aZ, hogy protekcio kellett hogy kikerulhess
hala egnek nekem nem volt:)

Tökfőzelék (törölt) 2013.02.25. 18:55:53

@hagyma: te inkább elmentél 10 évre WC-t pucolni és építkezésen dolgozni, takarítani meg felszolgálni az USA-ba feketén

szerintem jó döntés volt

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.02.25. 19:04:33

@Tökfőzelék: egeszen konkretan egy teton dolgoztam 2 honapig
es igen takaritottam aruhazat 2 evig, amibol 1 honapig a mellekhelyseg is hozzam tartozott
sorry
ez van
felszolgalo sosem voltam
es igen qrwa jo dontes volt
van egy csodalatos felesegem
egy csodalatos orszagom
eleg penzem a megelhetesre
eppen sonkas szendvicset eszem sorrel
a felesegem halistennek elment soppingolni
2 kocsi all a haz elott/ holnap veszek meg egyet/
a hegyek gyonyoriuek korulottem
nincs kutyaszar a jardakon
csovesek az aluljaroban
nem kell tomegkozlekedest hasznalnom
a felesegem nem ferfi

igen kifejezetten jo dontes volt, orulok, hogy te is igy latod

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.02.25. 19:07:20

persze ez csak mero onigazolas volt, mert kozben verzik a szivem magyarorszagert es meg mindig mosogatok

Ugyandehogy (törölt) 2013.02.25. 19:14:00

@Tökfőzelék:
sokszor nem az út a lényeg, hanem ahova megérkezel.

zopilote 2013.02.25. 19:18:13

@HakapesziM:
" Tengizben dolgozott sok magyar. Aztán sokuk meghalt később ilyen - olyan betegsé -
gekben. "
Peldaul vodka miatt. Ket magyar hazaspar jott haza Tengizbol kocsival, az egyik ferj be-
vodkazva vezetett, es egy Kamaz ala kerultek. A reszeg tulelte, felesege es a masik ferj
meghalt. A ket eletben maradt utana a gyerekek felnevelese miatt osszehazasodott es lett
kozos gyerek is. A rendszervaltas nagyon bejott nekik, milliardosok lettek. Par eve val -
tak el.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.02.25. 19:20:10

azon vidulok amugy eppen, hogy minden evben elolvasom a magyar sajtobol, hogy minden idok legszarabb Oscar galajat lattuk:)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.02.25. 19:22:07

es most neki is latok a legjobb 5 filmnek
mert meg eyiket sem lattam
/persze ha Mary hazaer a shoppingolasbol es hozza/

zopilote 2013.02.25. 19:28:36

@Babette_:
" sokszor nem az út a lényeg, hanem ahova megérkezel. "
Megerkezni csak egyszer lehet es csak egy helyre: " six feet under ":)

Das schönste Bundesland der Welt 2013.02.25. 19:30:27

@hagyma: Elkezdtem olvsni a blogodat a múltkor. Nem jutottam mondjuk túl sokáig,de nagyon tetszett! Tiszta olyan - mármint a téma meg a történések - mintha egy Steinbeck regényt olvasnék!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.02.25. 19:34:50

@Das schönste Bundesland der Welt: kosz
mire befejezed,- ha egyaltalan be akarod fejezni, megigerem, a veget is megirom
de marcius 19 elott nem csinalok semmit:)
jo, kicsit melozok, veszek kocsit, mert kell, de ugy szellemileg semmit

Das schönste Bundesland der Welt 2013.02.25. 19:39:13

@hagyma: úgy érted, hogy folytatod/újrakezded a rendszeres posztolást? Vagy mikor van a vég? :)

zopilote 2013.02.25. 19:39:25

@Das schönste Bundesland der Welt:
Melyik regenyre gondolsz? Utazasok Charlieval?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.02.25. 19:39:43

@Babette_: nincs mit szegyellenem az utamon
igen, pucoltam wc-t is
az mar nem is ember?
igen bontottam tetot?
az egy luzer?
igen voltam feketemunkas amerikai szallodaban
es?
neked mondom, hogy tokfozelek is ertse, en tudom te erted a Te eleted utjat sem simogattak elotted lepesenkent, ugy vettem ki
na es?

a legnagyobb bajom a mai vilaggal eppen az hogy, hogy nem becsuli a dolgozo embereket
ha nem vagy igazgato, muvesz, enekes, milliomos, sportolo, azon belul golfozo, ami nem sport/ akkor dogojj meg es kussolj

Das schönste Bundesland der Welt 2013.02.25. 19:41:17

@zopilote: talán az is, de nem tudom miért először a Kedves csirkefogók jutottak az eszembe.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.02.25. 19:42:16

@Das schönste Bundesland der Welt: igen marius 19-e utan leirom a maradek par evet
hogy utana akarok-e meg ugy masrol posztolni azt nem tudom
neha akarok neha nem
de inkabb nem
a celom a konyvem, meg hogy el tudjunk mar vegre menni magyarorszagra, mert Mary ragja a fulem naponta
tegnap eppen mondta eloszor inkabb utazzunk es utana vegyunk hazat
nekem a haz fontosabb lenne:)
dehat....:)

Das schönste Bundesland der Welt 2013.02.25. 19:50:28

@hagyma: Mondjuk abban igazad van, hogy Magyarország megvár. Lehet, hogy már említetted, de lemaradtam róla. Miről szólna a könyved?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.02.25. 19:58:56

@Das schönste Bundesland der Welt: engem annyiras, hogy nincs is kedvem 30 orat repulni es jopofizni a rokonoknal, de Mary meg nem volt amerikan kivul es bar nem akar megtanulni illembol magyarul, szeretne latni a hazamat'
igy mennunk kell
egyszer meg en is kibirom

/oneltrajzi ihletesu:)/

Ugyandehogy (törölt) 2013.02.25. 20:02:10

@hagyma:
"legnagyobb bajom a mai vilaggal eppen az"

nekem is.
ezért vagyok ott, ahol.

2013.02.25. 20:09:45

@hagyma: "engem annyiras, hogy nincs is kedvem 30 orat repulni "
Hat, ha Tokion keresztul repulsz akkor talan lesz 30 ora.

Korral egyre szarabb a repules, tegnap mar azt hittem a budos eletben nem lesz vege az utnak.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.02.25. 20:12:02

@Babette_: nekem tenyleg russzoi gondolataim vannak es ahogy meg lesz a nyugdijam, mert sajnos az kell, mi kikoltozunk a hegyekbe Maryvel tenyleg
lehet meg korabban, csak kicsit maskeppen
keresem a megfelelo hazat
mar mondtam akarok par allatot, novenyeket, palinkat es sort akarok fozni es bort kesziteni
es leszarni mindenkit,/ nem MAryt/ de internet az kell:)
igen, ez a tervem
ha lenne hozza eleg penzem es kepessegem, mar holnap megtennem

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.02.25. 20:12:51

@charlieharper: oda-vissza gondoltam
es atszallasokkal
bar igaz akkor kozelebb a 48 ora

hádeváu 2013.02.25. 20:23:04

Életem meghatározó olvasmányélménye volt a Steinbeck könyv.
Imádtam,sokszor ujraolvastam és meg voltam győződve róla, hogy én is át fogok élni egy ilyen utazást életemben.
És nicsak,hogy elröppent pár évtized!
És persze sehol semmi:(

blackhairlady 2013.02.25. 20:50:05

@NIKI LAURA: Van egy sorozat a tv-ben, arrol szol, hogy az alaszkai csaladok hogyan keszulnek fel a telre, mennyi kajat, tuzelot, stb kell beszerezni, hogy tuleljek a hideget. Bar konkretan nem mutatjak, hogy isznak, de a hatterben mindig latszik a moonshine (jol irtam???), szoval a palinka es egyeb alkohol uvegben, kannaban.

zopilote 2013.02.25. 20:53:25

@hádeváu:
En is Jack London, Steinbeck, Keruac konyvek hatasa alatt eltem fiatal koromban.
Kesobb ateltem par keresztul - kasul utazast Kanadan, USA - n, Mexikon, nem mind
volt elvezetes, sot. Talan meg var ram par, de nem nagyon vagyom ra. Bar amikor uton
vagyok, mindig elfog az izgalom, a kalandvagy. Es nem tortenik semmi. Hal' Istennek.
Egyszer aludtam el vezetes kozben (egesz ejjel Interneteztem) es nekimentem a savokat
elvalaszto betontomboknek, szerencsere csak a fellnit borotvalta le a beton. Akkor meg-
ijedtem. Mentem vagy 120 -al, raadasul jott utanam egy kamion, a tukorbol lattam, hogy
ugy pattogott amikor fekezett, mint egy gumilabda. Csak ugy fustoltek a gumijai:) Kb fel
oraig remegett a labam miutan megalltam. Utana 4 evre abba is hagytam a csavargast.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.02.25. 20:58:50

@blackhair-lady: jol
fozik a "palinakat" kemenyen
mint mas reggell a kavet

zopilote 2013.02.25. 21:04:04

@charlieharper:
Ezek szerint megerkeztel A'merikaba ujra Charlie:) En is kezdem unni a repuleseket, sze-
rencsere van egy jo modszerem: utazas elotti ejjel nem alszom, pakolok, olvasok, stb.
Miutan leulok a gepen, alszom is:) Ha az ablakhoz kapom a jegyet, vegig tudom aludni
az egesz 6-8-10 ora utazst. Tavaly azert a Budapest-Frankfurt-Dominika-Panama-Gua-
dalajara ut rettenetesen kifarasztott, de nem volt mas valasztasom.

blackhairlady 2013.02.25. 21:06:22

@Tökfőzelék: Mi a baj a felszolgalassal? Az en lanyom is felszolgalo (igaz suli mellett), de hetente 5-700$ kozott van a borravaloja.

blackhairlady 2013.02.25. 21:11:55

@charlieharper: Es miert kellett New yorkban utaznod, kiderult mar? Vagy msot nem oda repultel? Ugy emlekszem mintha kicsit izgultal volna, mert nem tudtad a miertjet?

blackhairlady 2013.02.25. 21:12:50

@hagyma: En 2 het utan megbolondulnek a csendtol, a maganytol.

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2013.02.25. 21:20:32

@hagyma: "de amugy nem tudom, mar engem is hivtak, de sosem voltam, mikor akkor meg feketemunkas voltam, erdekes lett volna ha elmegyek
Mary is most lesz eloszor
ugyhogy majd meglatjuk:)"

Egy naiv kerdes tolem (meg csak 6 eve elek itt:) szoval en ugy tudtam, csak amerikai allampolgart hivnak be jury duty-ra, ha csak zold kartyad van (vagyis csak resident vagy, de nem citizen), akkor nem. www.calbar.ca.gov/Public/Pamphlets/JuryDuty.aspx#1

M. Péter 2013.02.25. 21:21:07

@zopilote: A kellemetlen meglepetések elkerülése megjegyzem, hogy 1990 körül ismét betiltották a kendert. Szövetségi törvény szerint közben is végig tiltott volt.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.02.25. 21:21:35

@blackhair-lady: hat eleg sok exctremm esetet prodfukalnak
van kulon cops alaszka musor

hádeváu 2013.02.25. 21:29:16

@zopilote: :)Nem tudom milyen lehet sok ezer km-t vezetni.Nekem 1700 volt a leghosszabb utam kocsival.Azt is kalandnak éltem meg,mindig valamiféle csodavárás van bennem útközben.Ami persze elmarad,de a várakozás mégis megéri. Igaz lehet ami föntebb már szóba került ma.Az út fontosabb mint a cél.
Látod nem szabad túlzásba vinni az internetezést mert káros hatással van a felnikre:)

zopilote 2013.02.25. 21:31:05

@M. Péter:
Nem hasznalom a kendert, sot alkoholt sem iszom 25 eve,
szoval nem lenne semi kellemetlensegem a torveny valtozassal.
Attol fuggetlenul thx:)

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.02.25. 21:32:18

Na szóval...
A tél szépségei.
Csak és kizárólag meleg szobából kifelé nézve.
Olyan hogy én önszántamból urambocsá' szórakozási céllal kimenjek a hidegbe az nem fordulhat elő.
A sportról egyébként is megegyezik a véleményem a jó öreg Winstonnal (no sport).
A téli sport meg "kizárt dolog mert nem tudom"
Itt Londonban az egyik legkellemesebb csalódás az időjárás volt.
Nem tudom van e a világnak még olyan része ahol ilyen kiegyensúlyozott a hőmérséklet.
Télen minusz 5-nél nincs hidegebb az is csak éjszaka nyáron maximum 30 de az se sokáig például tavaly egy hétig volt folyamatosan aztán még egyszer négy napig. Az angolok már meg akartak halni a hőgutától.
Most télen az egyik pénteken leesett 3centi hó és már hazaküldték a gyerekeket az iskolából. Aztán ráesett még 5centi és hétfőn iskolaszüneti nap volt. Egy hétig tartott ki aztán elolvadt.
Az eső se olyan tragikus ahogy a közhiedelem tartja..
Nem sokkal esik több mint Magyarországon csak több részletben esik le.
Mikor idejöttem két dolog tűnt fel. Vékonyabbak a csatornacsövek mint otthon és rengeteg a cabrio autó.
Azért vékonyabbak mert itt nincsenek olyan felhőszakadásszerű záporok mint otthon. Miért van olyan sok nyitott autó?
Nézzétek meg Magyarországon. Nagyon sokszor látni hogy Újgazdag Béla nyáron feszít a cabrió Merciben mint pocok a nulláslisztben és fel van húzva a tető mert a parasztivadékjának letűzné a nap a fejét.
Itt pedig a leggyakoribb időjárásforma a 20-25 fok közötti vékony fehérfelhős idő ami ideális cabriózáshoz.
Mindez csak Londonra vonatkozik mert azért Angliában is vannak szélsőséges időjárások.

2013.02.25. 21:37:38

@zopilote: igen, a hosszu ut csak egy dolog, de egyre nehezebb az idozona atallas is. :( legalabb ezt nem kell csinalnod Kanada-Mexiko utakon.

2013.02.25. 21:40:09

@blackhair-lady: igen. Megtobb munka kevesebb emberrel. :(( megyek is...

zopilote 2013.02.25. 21:47:17

@blackhair-lady:
" En 2 het utan megbolondulnek a csendtol, a maganytol "
Mint mar lehet, hogy irtam is, 1991-92-ben egyedul eltem egy taborban, igaz csak par
honapig, akkor is 2 hetes valtassal, de a legkozelebbi ember 100 km -re volt tolem:)
(fenykepeket nem talalom, de a ceg neve Continental Gold volt, a hely pedig Mount
Milligan, Eszak Brit Kolumbiaban, Mackenzie- tol nyugatra, a ketelkedok kedveert)
Csak erdekessegkepp: az ottani fonokom fia kesobb olimpiai bajnok lett, de mivel le-
bukott kender szivassal, nem engedtek be az USA - ba, TV kozvetito lett volna a Salt
Lake Cityben rendezett teli olimpian.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.02.25. 21:55:05

Nagyon tetszett az írás, annak ellenére, hogy én meg rühellem a hideget :)

De nagyon furcsa volt ennek ellenére olvasni ezt a "fagyos posztot" úgy, hogy itt meg már lassanként két hete esténként sem fűtünk :)
Ma meg rossz idő volt (esett az eső egész nap), de az itt csak azt jelenti, hogy napközben nem nyitottuk ki az ajtókat-ablakokat :)

Meg azt is furcsa volt olvasni, hogy mikor van a télbúcsúztató ott :) Itt március 14-e a NYÁR napja, hivatalos állami ünnep :)

Ettől függetlenül egyszer szívesen megnézném azt a világot is egy télen, de max egy hétre, és ezzel a családom is így van, dehát kinek a pap, kinek a papné...

zopilote 2013.02.25. 21:59:34

@diggerdriver:
" Nem tudom van e a világnak még olyan része ahol ilyen kiegyensúlyozott a hőmérséklet. "
Amit en ismerek az Guadalajara Mexikoban, ahol nem ingadozo nagyon a nappali atlag
homerseklet: +28C. Ez + vagy - 4C fokkal ter el eves atlagban. Ezert is el 20 ezer ka -
nadai es amerikai a kozelben levo Chapala to korul.

Tökfőzelék (törölt) 2013.02.25. 21:59:49

@hagyma: én is azt mondtam, hogy jó döntés volt, nem?

zopilote 2013.02.25. 22:06:53

@charlieharper:
Ez biztosan igy van, legtobbszor ugyan abban az idozonaba megyek le Mexikoba is, mint
amilyenben vagyok Kanadaba, es csak 4 - 5 ora repules (ha nem kell atszallnom Los An-
gelesben) Most jut eszembe: nyugdijas korodra ajanlanam a Chapala Lake kornyeket, sok
expat el ott, vannak amerikai korhazak, iskolak es az idojaras is kituno, biztonsagos is. Ki-
csit dragabb az ingatlan, mint Mexiko mas reszein vagy Magyarorszagon. Erdemes rakeres-
ni az Interneten.

Qué-Béka 2013.02.25. 22:13:25

@hagyma:
Én végigolvastam a blogodat és remekül szórakoztam. Tényleg jó lenne, ha folytatnád :-)

Qué-Béka 2013.02.25. 22:14:35

@blackhair-lady:
Hajaj.... mit nem adnék két hét csendért !!!

Qué-Béka 2013.02.25. 22:15:09

@Qué-Béka:
... de még fél órának is örülnék :-DD

Qué-Béka 2013.02.25. 22:17:42

@zopilote:
Én nagyon szeretek repülni, de alvásról három gyerek mellett szó sem lehet, annál inkább kalandokról. Egyik éven majdnem elhagytam a fiamat. A gép este indult, a büdös kölök áttévézte az egész Atlanti-óceánt. Átszálláskor sietnünk kellett, ami babakocsi, három gyerek kombóval, át a tömegen izgalmas tud lenni. Eredetileg is alig 40 percünk lett volna, ráadásul ez alkalommal még a gépünk is késett. Szóval rohanunk, egyszer csak azt veszem észre, csak a lányok vannak meg. Nézek hátra, vagy 15 méterre áll a fiam a tömegben, kiáltok neki. Semmi. Visszaszaladok hozzá. Csak áll és... alszik !

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.02.25. 22:22:18

@Tökfőzelék: ezt konstataltam
@Qué-Béka: thx
19-e utan befejezem:)

halistennek Mary nem tul beszedes:)
@zopilote: hat a tortenetet gyengiti, hogyha valaki lebukott jointtal azt nem engedik be ide

zopilote 2013.02.25. 22:36:52

@hagyma:
Lehet, hogy nem olvastad a Colorado Hot Springs posztnal, bocsanatot kertem toled a
bunkosagom miatt. Ez az egyik. A masik az, hogy a sracot nem engedtek be az USA -
ba, kesobb egy bevandorlasi ugyved segitsegevel kapott 4 honapos vizumot:
www.canoe.ca/2002GamesNews0202/09_ross-sun.html
Az apja volt a project geologus Mount Milliganen, o vett fel oda melozni. Akkoriban
haragudott a fiara, mert egy " ski bum " volt Whistleren. Amikor olimpiai aranyermet
nyert, megvaltozott a velemenye.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.02.25. 22:41:26

@zopilote: nem olvastam, de emlekszem es bunkosagra annak megfeleloen bunkosaggal valaszoltam
felejtsuk el
minden megtortenhet amerikaban, de minden bonyolultabb is, mint ahogy sokan leirjak

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.02.25. 22:43:02

@Qué-Béka: utalok repulni
a fiam huszonevesen vegrehajtotta azt a bravur, hogy amerikaba jovet elaludt a parizsi atszallasnal
normalis?
mondjuk egy nap kesessel megjott

Qué-Béka 2013.02.25. 22:46:47

@hagyma:
:-DDD
Mondjuk az én fiam akkor talán kilenc éves lehetett. De azóta szabály, max. két filmet nézhetnek meg, utána csendes pihi, különben anya morcosan néz. És abban nincs semmi köszönet, nekem elhiheted :-)

zopilote 2013.02.25. 22:47:34

@hagyma:
Ne tudd meg, milyen szigoruak a Kanada - USA hatarnal mindket oldalon!!! Talan szi -
gorubb, mint a Vasfuggony idejeben. Sokszor megkerdeztek mar tolem, hogy voltam e
mar buntetve. Szerencsere eddig soha nem volt semmi problemam, ellenben a kanadaiak
nehanyszor atkutattak mar. Pont akkor nem volt nalam extra kubai szivar vagy cigaretta
es a tequila mennyisege sem haladta meg az engedelyezett 1. 2 litert:)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.02.25. 22:51:16

@zopilote: elhiszem
nem urban legend
megtortent eset
a niagaranal atment ket magyar csaj a canadai oldalra
/feketemunkaskent/
es csodalkoztak hogy nem engedtek vissza oket
azutan nagynehezen igen, de deportaltak oket, hagytak nekik 2-3 hetet/

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.02.25. 22:59:09

@Qué-Béka: azota nalunk is szabaly, hogy repulon es repteren 2 wiskeynel tobbet nem iszik, hiaba van ingyen

blackhairlady 2013.02.25. 23:04:33

@charlieharper: Oh te szegeny, pedig azt hittem, hogy athelyeznek sok sok penzzel tobbert:)

blackhairlady 2013.02.25. 23:07:03

@Qué-Béka: 2 het csendert en is, de en 2 het utanrol irtam:))))

blackhairlady 2013.02.25. 23:10:22

@Qué-Béka: Ez nagyon jo sztori, bar gondolom akkor nem volt olyan kellemes:)
Tudom, mert en a 2 gyerekemet a Disney worldben hagytam el amikor meg 7 es 9 evesek voltak es nem beszeltek egy szot sem angolul, es mobil telefon sem volt. Gondolhatod milyen panikban voltam. aztan hogy a legkisebb se maradjon ki, ot Horvatorszagban nem talaltuk egy kis ideig. Meg most is kiraz a hideg ha ragondolok.

blackhairlady 2013.02.25. 23:15:10

Most ismet megneztem a kepeket, es azert azokat a jegszobrokat csak megneznem egyszer meg a hideg ellenere is. Gyonyoruek lehetnek. Na de aztan rogton jonnek is vissza ide a mexikoi obolbe ahol mar januar ot 65 es 78 fok kozott mozog a homerseklet:)

Qué-Béka 2013.02.25. 23:21:29

@blackhair-lady:
Gondolhatod ! Nekem ez volt az első ilyen eset és a fiam is megijedt, de nem az utolsó. A legkisebbem egy mágus, rendszeresen szublimál, viszont ha a kezét fogom ( khmm... akarom fogni ), akkor meg olyan, mintha rángatnám magam után. Tulajdonképpen azt is teszem, de aligha van más választásom. Még nincs öt és csak magyarul beszél, franciául vartyog valamit, angolt meg csak hellyel-közzel érti.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.02.25. 23:31:05

@blackhair-lady: farenheitben, tegyuk hozza
es neha befigyel ahurrikan

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.02.25. 23:33:22

@Zsuzsi65: Mary amerikai
engem hivtak, de egyertelmu tevedes volt, gondolom a lakasregisztraciom miatt lisorsolt agep es ha akartam volna csinalni, akkor sem tehettem volna
de invitalas jott hidd el:)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.02.25. 23:35:09

kidobtam a kukaba es ennyiben maradtam magammal
de Marynek pl torvenyi kotelezettsege menni ugy tudom
ugyhogy O megy
lehet majd jon nekem is
ha valaki nem tudna 19-tol amerikai allampolgar leszek:0

Qué-Béka 2013.02.25. 23:39:25

@hagyma:
Nem, nem tudtuk ;-) Mikortól is ? ( just kidding )
[ Szenilla ( Finding Nemo ) után szabadon ]

montroyal ( CAN qc) 2013.02.25. 23:42:38

kanadavilaga.com/2013/01/23/sziberiat-lekorozve-minusz-431-celsius-fokkal-a-vilag-leghidegebb-pontjat-kanadaban-mertek-ma/ 43.1 fok
www.lapresse.ca/le-soleil/actualites/environnement/201302/21/01-4623936-tempete-dans-lest-grosses-bordees-et-vents-violents.php
70 cm 130 cm 137 cm csak a szamokat nezzetek ha franciaul nem olvastok szoval mashol is van hideg mashol is van ho de a hideg es a kibas..tt hideg es a ho es a kibas..tt sok ho kozott nagy kulombseg van..es quebecben kibas..tt hideg es kibas..tt sok ho van ... es vidaman meg vagyunk vele pl Montrealbol 2-3 nap alat elszallitjak a varosbol a havat .. jarda es uttest..

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2013.02.25. 23:46:54

@hagyma: "Mary amerikai
engem hivtak, de egyertelmu tevedes volt"
Na en is valami ilyesmire gondoltam:) Van egy holland ismerosom itt, aki a jury duty miatt nem akar amerikai allampolgar lenni:) Nem mintha ez olyan nagy ugy lenne, de ugy latszik, o nem akarja csinalni:) (legalabbis ezt hozta fel urugykent:)

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2013.02.25. 23:56:13

@montroyal: "a kibas..tt sok ho kozott nagy kulombseg van..es quebecben kibas..tt hideg es kibas..tt sok ho van"

na, akkor mi is beallunk a "sok ho van" sorba:) Truckee, California (a Sierra Nevada kozeleben) az egyik leghavasabb hely az USA-ban: www.thestormking.com/Weather/Sierra_Snowfall/sierra_snowfall.html
Szerencsere mi nem ott lakunk:) Csak a teli szunetben szoktunk oda menni, mindig feher karacsonyunk van:)

M. Péter 2013.02.25. 23:58:54

@diggerdriver: Honoluluban a legmagasabb hőmérséklet majdnem minden nap 27 és 30 fok között van, a legalacsonyabb pedig 18 és 20 fok között. A a trópusokon amúgy sincs nagy különbség tél és nyár között, de az óceánnak köszönhetően Hawaiiban egész évben nagyjából ugyanolyan az időjárás.

zopilote 2013.02.26. 00:00:12

@montroyal:
Nalunk most eleg hideg van Calgaryban, -1C. Ilyen enyhe telre nem emlekszem, a leghi-
degebb ezen a telen -19C volt kevesebb mint 1 hetig. 2 hete +9C volt. A legnagyobb ho
kb 25 cm volt, de mar regen elolvadt. Ettol fuggetlenul nem szeretem ezt a redneck varost,
ugy is hivjak oket hogy " szoke arabok ", az olaj miatt. A kulturat nem lehet olaj modjara
kiszivattyuzni a foldbol:)

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2013.02.26. 00:02:58

@hagyma: "ha valaki nem tudna 19-tol amerikai allampolgar leszek:0 "

Bizony, bizony...megkezdodott a visszaszamlalas? :)) itt gyakorolhatod az Oath szoveget:) www.immihelp.com/citizenship/naturalization-oath-ceremony.html#oath
Egyszer lattam egyet videon, egyebkent tenyleg egy unnepelyes es emlekezetes pillanat sok ember szamara.

blackhairlady 2013.02.26. 00:08:10

@hagyma: Nalunk nincs hurrikan. Legalabbis az eltelt 4 evben miota a ferjem idekoltozott nem volt.

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2013.02.26. 00:11:53

@M. Péter: "óceánnak köszönhetően Hawaiiban egész évben nagyjából ugyanolyan az időjárás."

Emlegetjuk is gyakran, ott legalabb meleg az ocean vize, siman belecsobbantam, nem kellett "hozzaszokni" itt CA-ban (legalabbis nekem) kicsit hideg a 18-20c. A gyerekem siman belement januarban is a vizbe, na, en inkabb csak a partrol csodaltam:) Mindig azt mondja, nem hideg, csak hozza kell szokni:))

blackhairlady 2013.02.26. 00:11:58

@Zsuzsi65: A legkisebbem orulne ha vegre feher Karacsonya lenne. De otthon is csak addig szerette amig 1x kiment szankozni, epitettunk hoembert, aztan utana a jo meleg szoba. reggelente meg nyugosseg, hogy hideg van futsd be elore az autot:)))

blackhairlady 2013.02.26. 00:12:29

@hagyma: Gondolom rajott mindenki, hogy nem celsius:)

blackhairlady 2013.02.26. 00:13:22

@Zsuzsi65: Mint a nemetek a Balatonba:DDD

zopilote 2013.02.26. 00:15:08

@Zsuzsi65:
Ez a szam az USA allampolgarsagi esku szovegevel kezdodik:
www.youtube.com/watch?v=UnZSpW0-V_w

montroyal ( CAN qc) 2013.02.26. 00:19:58

@Zsuzsi65: szep kepek en meg australiaban karacsonyoznak egyszer nem baj ha nincs ho
@zopilote: nyaron mennek arra mert az uj magyar felesegemnek nem biztos lesz utlevele tehat maradunk canadan belul ..

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2013.02.26. 00:30:05

@blackhair-lady: "De otthon is csak addig szerette amig 1x kiment szankozni, epitettunk hoembert, aztan utana a jo meleg szoba. reggelente meg nyugosseg, hogy hideg van futsd be elore az autot:))) "
Na igen, mi is igy vagyunk vele:) alt. az egy het, amit a hegyekben, hoban toltunk, boven eleg:) Nekunk mar a 13-15c is kezd "hidegnek" tunni, gondolom ti is igy vagytok vele:) Itt ez a "hideg" mar "double tank top weather" :)) www.youtube.com/watch?v=_6t-EjrtD3U

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2013.02.26. 00:34:23

@zopilote: "Ez a szam az USA allampolgarsagi esku szovegevel kezdodik:
www.youtube.com/watch?v=UnZSpW0-V_w "
Ahogy neztem az altalam fent belinkelt oldalon, ott a Pledge Allegiance-t nem mondjak, hanem egy hosszabb, tobb mindenre kiterjedo valtozatot. Ezt en mar megtanultam:), amikor a lanyom ovodaskent idekerult, gyakran voltam bent vele az osztalyban. Minden reggel ezzel kezdtek a napot:) Hazafias neveles a la US Public Schools (de mar nem mindenhol csinaljak, tobbek banatara)

zopilote 2013.02.26. 00:42:20

@montroyal:
Kenoratol (Ont) Calgaryig nem sok latnivalo van, csak a preri: nyilegyenes autopalya,
ketoldalt buzafoldek, neha egy - ket farm. Ellenben Calgarynal kezdodik az igazi szep-
seg: a lenyugozo Sziklas - hegyseg, erdok, hegyek a Csendes - oceainig, az Okanagen
volgye, a Kootenays, a Fraser Valley, Vancouver, a Vancouver Island Victoriaval stb.
Ha kocsival jottok, de nem hiszem, hogy ugy megeri. Repulovel legerdemesebb Van-
couverbe menni egyenesen es onnan bejarni a kornyeket: az Islandot, Whistlert, a
Fraser Canyont. Calgaryba talan a Stampede idejen erdemes jonni, felteve ha reszeg
cowboyokat akartok latni:) Es utana kocsival atmenni Vancouverbe es vissza. Kozben
van par Hot Spring is: Banff, Radium, Ainsworth, stb. Attol fugg, mit akartok latni es
mennyi idotok van ra.

zopilote 2013.02.26. 00:52:14

@montroyal:
2 eve levittem innen a latogatoban levo unokahugaimat Vancouverbe kocsival, nagyon
tetszett az ut nekik. Visszaerkezesunk masnapjan pedig repultunk le Mexikoba. Elotte
Vancouverbol pedig szinten a latogatoban itt levo akkori baratnomet hoztam el Calga-
ryba, neki nem tetszett ez a varos, de az ut igen. Meg grizzlyt is lattunk visszafele az au-
topalya mellett Banff utan.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.02.26. 00:58:13

@Zsuzsi65: en mar lattam eloben is
az
@blackhair-lady: pedig neha van az obolben is
nem is annyira neha
vagy csak a szele
segitettem a nepnek, hogy faranheit
lehetne celzisus is, csak az mar nem egeszseges

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.02.26. 01:00:01

@blackhair-lady: raadasul kelvin is lehetne
@Zsuzsi65: tengerbe meg mennyen a rak
ezt a tengeri furdozesi maniat seme rtem az embereknel

zopilote 2013.02.26. 01:00:35

@Zsuzsi65:
En mar az evre sem emlekszem, amikor allampolgar lettem, nemhogy a szovegere:) El-
lenben ma kerult a kezembe egy fenykep, ami az eskurol keszult, all mellettunk egy pi-
ros ruhas RCMP:) Az remlik, hogy az angol kiralynore kellett feleskudnunk, hogy jo
es becsuletes allatvaloi leszunk.

zopilote 2013.02.26. 01:19:24

@hagyma:
" ezt a tengeri furdozesi maniat seme rtem az embereknel "
En sem ertem. Egyszer furodtem csak benne, akkor is 10 percig, San Carlosnal (Sonora)
Mely, csak egy oldala van, koszos, hideg, tomeg. De annal jobban szeretek setalni a part-
jan, vagy ulni, fekudni egy napernyo alatt es olvasni. Ha melegvizet akarok, egy jo Hot
Spring boven megfele a hegyekben, kulonosen ha termesztes, nincs kiepitve es nincs senki
a kornyeken. Telen a legcsodalatosabb.

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2013.02.26. 01:53:15

@zopilote:" En sem ertem. Egyszer furodtem csak benne, akkor is 10 percig, San Carlosnal (Sonora)
Mely, csak egy oldala van, koszos, hideg, tomeg"

Nem jo helyen furodtel:) Nekem pl. hatalmas elmeny volt Hawaii-on snorkelling-elni, es megcsodalni a sok-sok szinpompas halat, ami par meterrel alattam uszkalt. Raadasul ott a viz is kellemes meleg:)

bobsys 2013.02.26. 02:15:30

Ho, szar ido. Kasnasben mult heten lesett 14inch ho, ma is esik orankent ugy 1/1.5, 40 merfoldes szel, az osszes idejovo jaratot toroltek kiveve persze az enyemet (+2 kollega ugyanazon a gepen) igy itt vagyunk. Kint iszonyat fos az ido, ha nem mulik es csutortokon is lefujjak az osszes repulot akkor kocsival lemegyek Dallasba es ugy megyek Floridaba, mert itt nem maradok hetvegere az tuti

bobsys 2013.02.26. 02:16:38

@bobsys: es az USAkok be vannak szarva az egesztol. Kollegak napkozben sirtak, hogy jaj meg uuu, hat hogy megyunk igy el kocsival a hotelig az irodatol. Az utak latyakosak de siman lehet autozni.

montroyal ( CAN qc) 2013.02.26. 03:07:24

@zopilote: igen repulovel jobb lenne vancouverbol viszont egyszer szeretnenk alaskai hajokazasra elmenni szarazfoldi kirandulassal.. vezetni nem hiszem azelott levezettem floridaba minden evben de azt is hosszunak talaltam Victorian mar egy hetet nyaralgattam egy eskuvo alkalmaval..

zopilote 2013.02.26. 03:07:59

@bobsys:
Megneztem az idojaras elorejelzest: most kezdodik itt a tel, marc 10 - re -28C - t
mond:( Azt hiszem, ez az utolso telem Calgaryban:( A haverom, akinel most lakom, newfoundlandi, mondja naluk altalaban 7- 9 feet ho szokott esni egy kiadosabb
havazaskor.
@Zsuzsi65:
" Raadasul ott a viz is kellemes meleg:) "
Nalam a kellemes meleg viz +35C - nal kezdodik, de ha +40C, akkor sem panaszko-
dom:) Egerszalokon a viz 36C fokos, 6 orat kibirok benne egyfolytaban (kulonosen ha
lehet cigizni is a medencebol kihajova:) Kanadaban meg csak a strand teruleten sem le-
het cigizni, ezert tobbszori ki - be jovetelre jogosito jegyet kell vennem:(

blackhairlady 2013.02.26. 03:48:24

@Zsuzsi65: Nalunk is ezzel kezdik a reggelt mindennap.

blackhairlady 2013.02.26. 03:52:08

@hagyma: Igen, van, de Houston mar eleg tavol van ahhoz, hogy ide ne erjen el.

Es tudod, van aki a tengeri furdozest szereti, van aki a hegyekben a maganyt. ettol szep az elet, kulonbozoek vagyunk:)

blackhairlady 2013.02.26. 03:55:26

@bobsys: Nem csodalom, en is elhuznek a helyedben:))

blackhairlady 2013.02.26. 04:01:14

@zopilote: Te most tul. keppen honnan irsz? Calgarybol amit most emlitettel? En valahogy eddig azt hittem, hogy Mexikoban vagy, bar azt nem tudnam megmagyarazni, hogy miert:)

zopilote 2013.02.26. 04:24:18

@blackhair-lady:
Sajnos Calgarybol:( Oktober ota, miota visszajottem Magyarorszagrol. Mely depresz-
szioban es anxietyben, de szeintem inkabb lustasagban szenvedek:) Holnaptol okvetle-
nul kell munkat keresnem. Ha nem talalok, mehetek Sallyhez lakni aprilistol:)

Ugyandehogy (törölt) 2013.02.26. 07:53:07

@hagyma: pedig milyen szépen felnőttünk internet nélkül:)
most meg alap:D

deputy sheriff 2013.02.26. 11:01:41

@hagyma: 19 eves voltam es kicsit sok ido tellt el a ket jarat kozott, en meg szinten tul sok idot toltottem el unalmamban a barban. Odaertem sikeresen a kapuhoz, de senki nem koltott fel, igy meg egy ejszakat a parizsi repteren tolthettem. Asszem masnap ossze is omlott pont az a resz a repteren, ahol a beszallas volt.

blackhairlady 2013.02.26. 13:56:53

@zopilote: Hat akkor hajra, tessek egy kis munkat keresni:) Nem tudom ki az a Selly, de olyan rossz nala lakni?:)
En novemberben voltam otthon, sajnos apu temetesen:( De mindjart itt ajunius es mehetek a Balatonra, mar annyira varom!:)

Kanada Világa · http://kanadavilaga.com 2013.02.26. 15:10:34

Itt Montreálba karácsonykor egy nap alatt leesett 50 cm hó, igaz akkor 2-3 napba is bele telt, hogy a legkisebb mellékutcákból is elszállítsák. Máskor még ennyi idő sem kell hozzá. Én a telet itt szerettem meg mert csodálatos. Mindjárt március van, de kicsit sajnálom is, hogy kifelé megyünk a télből.

Szóval nélunk így takarítják el a kisebb utcákból is azt a sok havat: kanadavilaga.com/2013/01/06/a-ho-betakaritasa-video/

zopilote 2013.02.26. 15:48:38

@blackhair-lady:
Reszvetem edesapad halal miatt.En is felek mikor otthonrol hiv a hugom anyam miatt.
Sally=Salvation Army:)

DieNanny CH 2013.02.26. 19:39:54

@Kanada Világa:
Pont így takarítják itt Svájcban is. De nagyon bénák! Mert először jön a hókotró az úttesten és a járdán, azok gyönyörűek, csak amit félrekotortak, az a zebra két végén kb 60 cm magas. És 8-kor, mikor megyek oviba a gyerekekkel, a babakocsival kész művészet magam átverekedni! Egyszer emiatt jó nagy kocsisort feltartottam, de nem érdekelt. (Úgy fél9 körül jön ez a hómarkoló a teherautóval, de akkor meg már otthon vagyok...)

blackhairlady 2013.02.26. 20:53:13

@zopilote: Koszonom. Sajnos anyukam sincs jol, en is felek a telefonhivasoktol:(

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása