Ma Izlandra látogatunk, kalauzunk ismét a Magyar Rádió északon kalandozó munkatársa, Lantos Gábor, aki megint egy egészen különleges történetet küldött. (Eddigi írásait ide kattintva olvashatjátok el.) Mai főszereplője Pál, aki birkavágóhídon is dolgozott, most pedig egy szendvicsbárban keresi meg a betevőre valót. Mint mondja, Izlandon megtalálta a nyugalmat, aminek különleges oka is van. Hogy mi, arra rögtön fény derül.
A 36 éves Pállal újfent a véletlen hozott össze, ezúttal Izland fővárosában, Reykjavíkban. Az egyik benzinkút grillbárjában szakácsként dolgozó magyar száz napos északi barangolásom Facebook-oldalára írt pár érdekes hozzászólást, amelyek felkeltették a figyelmemet.
A találkozóra könnyen sort kerítettünk, s az együtt töltött másfél óra alatt sikerült olyan dolgokat is megtudnom a gejzírek földjéről, amelyet korábbi három itt-tartózkodásom alatt sohasem. Hiába, egy országot nehezen ismersz meg hotelszobából, ahol mindennel kiszolgálnak, vagy turistabuszból, amely az összes frekventált helyre elvisz.
Következzen Pál és rajta keresztül az ismeretlenebb, de számomra egyre szimpatikusabb Izland bemutatása!
„Férjemmel, Geir Hallgeirssonnal 2011 óta élek boldog házasságban nem messze a fővárostól" – vág bele Pál, de nem lepődöm meg. Az eddig eltelt negyvennyolc északi nap megtanította, hogy errefelé szinte minden a lehető legnagyobb természetességgel zajlik. Az is, hogy Izlandon különösebb gond nélkül köthet házasságot két férfi vagy két nő. Sőt, gyermekeket is örökbe fogadhatnak, ha akarnak.
Tovább megyek, Izlandon az iskolában kötelező tananyagként oktatják a melegek, leszbikusok életének szociológiai vonatkozásait. Teszik mindezt azért, hogy a gyerekek idejekorán (azaz a megfelelő időben) fogadják el a másságot, s később eszükbe se jusson bármiféle kirekesztés.
Az sem véletlen, hogy Izlandon a minden évben esedékes meleg-felvonulásra ezrek és ezrek mennek el a heteroszexuális életet élők közül is. Ennyi kitérőt követően folytassa a magyar fiatalember, aki négy éve él a szigetországban.
„Magyarországon vendéglátóipari szakközépiskolát végeztem, de dolgoztam a NOKIA-nál logisztikai asszisztensként is. Aztán egyszer csak úgy gondoltam, hogy mennem kell, és Izland lett a következő megállója történetemnek. Hogy végállomás-e azt még nem tudom, de könnyen elképzelhető, hogy igen. Nagyon szeretek itt élni. Nem csak azért, mert ez az ország befogadó, hanem azért is, mert hihetetlen módon elfogadó. Senki sem szól azért, hogy a másik miként éli mindennapjait. Csupán néhány arab vendégmunkás szemében tűnik fel a gyűlölet sziluettje, amikor megtudják, hogy meleg vagyok, de a mérges nézésen túl ők sem tudnak mit tenni. A benzinkutat megelőzően egy olyan szendvicsbárban dolgoztam, amelyet szintén egy meleg házaspár üzemeltetett, s mondhatom, hogy Reykjavík egyik legmenőbb étterméről beszélek. Különben abban, hogy elhagytam Magyarországot, egyetlen pillanatig nem játszott szerepet másságom. Én odahaza is jól éreztem magam."
Amikor Pál 2009-ben megérkezett Izlandra, az ország már túl volt a nagy gazdasági világválság okozta sokkon, mára pedig egyértelműen újra a fejlődés útjára léptek az izlandiak.
A davosi világgazdasági konferencián hatalmas feltűnést keltett az izlandi államelnök, Olafur Ragnar Grimsson egyik nyilatkozata. A politikus szerint országát az mentette meg, hogy hagyták csődbe menni a bankokat. Honfitársam minderre egyetértően bólogat.
„Olyan kemény, határozott összefogást, amelyet az itt élők ebben a kérdésben mutattak, soha sehol nem tapasztaltam" – meséli. „Előfordult, hogy több napon át folyamatosan tüntettek az emberek a Parlament épülete előtt. Egyszerűen hallani nem akartak arról, hogy a felelőtlen bankok és bankárok által okozott károkat a lakosság fizesse ki. A kérdésben 2010 márciusában népszavazást írtak ki. Amúgy az ország 1944-es függetlenné válása óta ez volt az első referendum.
Az izlandiak elsöprő többsége elutasította a népszavazáson a brit és holland befektetőket részlegesen kártalanító úgynevezett Icesave-törvényt. Ez a határozat annak a 3,9 milliárd eurónak a visszafizetéséről szólt, amelyet korábban London és Hága adott arra, hogy kártalanítani lehessen az Icesave izlandi internetes bank csődje miatt veszteségeket szenvedő brit és holland bankbetéteseket.
Nagyon tetszett az is, hogy a történtek nem maradtak következmények nélkül, hiszen az összes károkozót felelősségre vonták. Egyfajta gazdasági szabadságharc zajlott Izlandon. Éppen három hete, hogy a helyi Landsbankinn bejelentette: ők fognak visszafizetni mindent, amit korábban a népre akartak terhelni.
A pénzügyi katasztrófa egyik felelőse Geir Haarde, korábbi miniszterelnök pere hatalmas visszhangot váltott ki az egész világon, hiszen ő volt az első miniszterelnök, akit a témában bíróság elé állítottak. Azzal is számolnia kellett, hogy börtönbe küldik, s bár egy különleges, tizenöt fős ítélkező testület ki is mondta felelősségét, végül mégsem került a hűvösre. Azt már csak tényleg az érdekesség kedvéért jegyzem meg, hogy a következő kormányfő Jóhanna Sigurðardóttir lett, aki 1987-ben elvált akkori férjétől, és két fia apjától, majd miután 2010-ben legalizálták az azonos neműek házasságát Izlandon, Jóhanna házasságot kötött párjával, Jónína Leósdóttir író, drámaíróval. Így ő lett az első, nyíltan leszbikus miniszterelnök a világon.
De visszatérve a mostani időszakra: a növekedést a saját bőrömön érzem és tapasztalom. Egyetlen példa: a tej ára egy év alatt harminc koronával emelkedett, de idecitálhatnék bármilyen más terméket. Van egy olyan szokásom, hogy elteszem az áruházi blokkokat, magam sem hittem el, hogy ekkora áremelkedés történt tizenkét hónap alatt."
A vendégmunkás magyar első izlandi munkahelye az ország keleti régiójában található farmház volt. Ott főzött, mosott, takarított.
„Soha nem éreztem rangon alulinak egyetlen tevékenységemet sem. Egyszer elmentem Izland legkeletibb és legeldugottabb részébe egy birkavágóhídra dolgozni. Azt a feladatot kaptam, hogy lenyírjam az állatok szőrét, majd kezeljem a bundát, és továbbítsam a következő munkafolyamatot végző kollégámnak.
Nagyon kemény meló volt ez, hiszen az állatokat emelgetnem kellett, előfordult, hogy napi egy tonnát mozgattam meg. Izlandon ott kerestem a legjobban, heti 180.000 koronát (1 ISK = 1,7 forint), s a munka három hónapig tartott. De ha a közeli halfeldolgozóba megyek, ott még magasabb lett volna a fizetés.
Ezeken az isten háta mögötti helyeken azt honorálják - a nehéz munka végzése mellett -, hogy hajlandó vagy odamenni. És ami a legjobb dolog az egészben, hogy amikor elkezdődik az idény, simán odasétálhatsz, bemehetsz és munkára jelentkezhetsz. Még akkor is, ha korábban csak a tányérodon láttál birkát.
A negyedéves kőkemény birkanyírást követően jöttem vissza a fővárosba, s akkor egy hónapig semmilyen munkát nem találtam. Ekkor pánikba estem, hogy mi lesz velem, s az is megfordult a fejemben, hogy hazamegyek. Azonban – mint már annyiszor az életben – ezúttal is ez a mélyebb időszak hozta meg számomra a felemelkedést.
Az internet segítségével megismertem a férjemet, aki nagyon kedves volt hozzám, ő segített munkát keresni. Ekkor kerültem el a már korábban említett szendvicsbárba. 2011 decemberében pedig hivatalosan is összekötöttük az életünket. A helyi polgármesteri hivatalban volt a szertartás, azóta is boldogan élünk. Sokat utazunk, mind Izlandon belül, mind távolabbi tájakra.
Itt nagyon erősek a szakszervezetek, amelyek a munkavállalók érdekében járnak el. Havonta tizennégyezer izlandi korona a tagsági díj, de ezért a nyelviskolát is ők fizetik, arról nem is beszélve, hogy egy hétre húszezer koronáért a mienk lehet egy vidéki szakszervezeti nyaraló, ahol pezsgőfürdő, szauna és minden egyéb kényelmi szolgáltatás vár bennünket. Különben távoli terveink között szerepel, hogy elhagyjuk a fővárost és valahol nyitunk egy farmházat, amelyet mi üzemeltetünk, s ott látjuk vendégül az arra járókat. Persze ehhez rengeteg pénz kell, de ezt az álmomat nem adom fel."
E történet főszereplője jelenleg regisztrált vendégmunkásként éli az életét Izlandon. Az angol mellett a világ egyik legősibb nyelvét is kiválóan beszéli.
„Reykjavíkban néha az az érzésem, hogy Lengyelországban vagyok" – mondja nevetve. „Az utóbbi időszakban megszámlálhatatlanul sok lengyel jött el ide, számuk tízezer fölött van. Az mondjuk nem szimpatikus, amikor egy-egy vendégmunkás hosszú hónapokig nem csinál semmit, csak felveszi a munkanélküli segélyt, de lelkük rajta.
Izland számomra az a hely, ahol megtaláltam lelki békémet és nyugalmamat. Korábbi allergiás betegségem már a múlté, hiszen errefelé roppant tiszta a víz és a levegő is. Sosem szerettem a nagy nyüzsgést, odahaza Budapest sok volt nekem, de ugyanígy éreztem Dániában és Norvégiában.
A nyári Reykjavík szintén elég zsúfolt, de össze sem lehet hasonlítani más európai nagyváros életével. Ha pedig megnyugvásra vágyom, elég negyedórát mennem a kocsival és bármelyik irányba indulok is el, hamarosan megérkezem a természetbe."
Ez volt tehát a Reykjavík mellett élő Pál igen tanulságos története. Száz napos kalandozásom második félideje is elkezdődött, hamarosan olvashattok egy amerikai srácról, aki New Jersey államot cserélte el a föld legnagyobb szigetére. Addig is kövessétek utamat a Facebookon, ide kattintva!"
Az utolsó 100 komment: