Ma Hollandia az úticélunk, ám Zeeuws Meisje posztjaival ellentétben most nem az egyetemi életről lesz szó, hanem a munkás hétköznapokról. Főhősünk, Viktor a családot hátrahagyva vágott neki a (majdnem) ismeretlennek, és nem csekély hányattatás (és azt gondolom, mindenki számára érvényes tanulság, kezdve a nyelvtudástól a lakhatásig) után jutott el odáig, hogy azt mondhassa: megérte, mert biztosítani tudja gyerekei jövőjét.

(A kép innen származik.)

„Négy éve indultam Hollandiába egy bőrönddel és némi készpénzzel, mert a magyarországi helyzetünk nagyon elkeserített. Hiába dolgoztunk éjjel-nappal és még vállalkoztunk is, csak adósságaink voltak.

Szóval felültem a repülőre, miközben csak annyit tudtam Hollandiáról, hogy hol fogok dolgozni és aludni. Arra gondoltam, hogy jól beszélek angolul és majd úgyis mindent megoldok. Csak amikor a szerződést írtam alá, akkor rájöttem, hogy igazából nem is tudok olyan nagyon jól angolul.

A holland nyelvre azt mondtam, hogy ezt senki nem tudja megtanulni. Viszont ezek ellenére ekkor már nem volt más választásom, maradtam, tanultam a hollandot és próbáltam beilleszkedni, mert a két gyermekem és a feleségem otthon maradtak és számítottak rám.

Az elején nagyon nehéz volt

Az első fél év nagyon nehéz volt, meg kellett tanulnom a nyelvet, biztos munkát kellett találnom magamnak, és lakást a családomnak. Mikkor végre hat hónap elteltével úgy éreztük, hogy minden megvan, ami ahhoz kell, hogy a feleségem és a gyerekeim is kiköltözzenek, beültem a kisteherautóba, hogy megyek haza a családért.

Ekkor jött a feketeleves, mert a főnököm közölte: már csak pár hónapig tud munkát biztosítani. Ennek ellenére kihoztam a családot és beköltöztünk a két szobába. Ez ráadásul egy olyan házban volt, ahol még vagy négyen laktak rajtunk kívül.

Próbáltunk elköltözni, de családdal itt nem könnyű, hiszen magánszemélytől drágán lehet csak bérelni. Így maradt az a megoldás, hogy kivettünk egy nyaralót és közben beregisztráltunk bérlakásra, ami olcsóbb ugyan, de várni kell rá.

Két év várakozás

Több mint két évet vártunk, hogy végre el tudjunk költözni a nyaralóból. Közben annak a településnek az önkormányzata, ahol a faházat béreltük, mindig ki akart rakni minket, vagy legalábbis megbüntetni.

Csak akkor fogták vissza magukat, amikor közöltem velük, hogy akkor kiköltözöm a gyerekekkel az utcára. A feleségem nem beszélt semmilyen nyelvet, neki nagyon nehéz volt munkát találni, és ha találtunk is, akkor is csak alkalmi vagy csak rövid ideig tartó munkát.

Közben a kisebbik gyereket iskolába kellett íratni, és az ő iskolába vitele is gondot jelentett, eleinte csak heti három napot járt.

A lakással minden megváltozott

Miután sikerült a mostani lakásunkat megkapni, minden megváltozott, itt nagyon segítőkészek az emberek. Mindenki mehetett tanulni ingyen hollandot, én is tovább fejleszthettem a nyelvtudásom.

A nagyobbik gyereknek is segítettek munkát találni, így most már mindenkinek van rendes munkája, és nem kell napi 12-14 órát dolgozni, van szabad hétvégénk és több időt tölthetünk el egymással.

Kifizettük az adósságaink felét és mindig szépen törlesztjük a maradékot. Még egy autót is fenn tudunk tartani mellette. Az elmúlt 4 évben többet elértünk Hollandiában, mint Magyarországon 10 év alatt. Szerintem elég nagy elkeseredettség után döntöttünk úgy, hogy mindent hátrahagyva egy másik országba újra kezdjük az életünket felépíteni.

Könnyen ment a beilleszkedés

Könnyű volt beilleszkedni, mert a szomszédaink kiválóak és nagyon segítőkészek. Nyaranta együtt szoktunk grillezni, születésnapi partikat rendezünk a gyerekeknek, segítünk egymásnak a kerti munkában. Tavaly nagyon jól sikerült a grillparti, mert megitattuk őket pálinkával és megetettük őket sajtos pogácsával.

Ugyanakkor hiányozik a család, hiányoznak a barátaink és sok apróság, például hogy nem tudunk moziba menni.

Az árakról

Az árak teljesen rendben vannak a fizetésünkhöz képest. Egyedül az autó adója kerül sokba. Mióta mind a ketten dolgozunk a feleségemmel, még félre is tudunk tenni a fizetésből. Amikor nagy bevásárlásra készülünk, akkor általában átmegyünk Németországba, mert ott sok minden olcsóbb és több mindent lehet kapni.

Ha magánszemélytől bérel az ember lakást, az meglehetősen drága, 900-1200 euró (az önkormányzati 400-600 euró) közt mozog, ezért egy 2-3 szobás lakást lehet bérelni.

A biztosítás kötelező, természetesen mi is és a gyerekek is biztosítva vannak, ennek a díja 95-150 euró közt mozog.

Az átlagfizetés 1200-2400 euró között változik, mondjuk a gyári munkástól a kamionsofőrig bezárólag.

Összefoglalva nekünk megérte egy idegen országban újrakezdeni az életünket, mert tudjuk, hogy ezzel biztosíthatjuk a gyerekeink jövőjét."