Senki nem mondta, hogy külföldre költözni és ott új életet megalapozni könnyű. Mégis vannak olyan részei, amelyekről talán kevesebb szó esik (persze a Határátkelőn már elég sok mindenről esett szó…), vagy amelyeket érdemes azért sokadszor is felidézni, hiszen mindig akadnak, akiknek ez fontos és új információ lehet. A mai posztban ezt a két típust próbáltam ötvözni, aztán mindenki saját tapasztalata, ízlése szerint egészítheti ki a nehézségek listáját.
Ezek sajnos általában negatívak, de alighanem sokan tapasztaltátok már, hogy valakinek megváltozik az arcifejezése, amikor kiderül, honnan jöttél. Ez persze nem a külföldön élő magyarokra jellemző csak (mielőtt…), hanem más, a volt szocialista blokkból külföldre költözők számoltak be hasonlóról.
„Nem fordul elő túl gyakran, de néha észreveszem, ahogyan megváltozik a másik arckifejezése, amikor megmondom, honnan jöttem, Először nem nagyon szerettem elárulni, hogy litván vagyok. Tényleg azt gondolják majd, hogy ellopom a bringájukat, hogy aztán újra eladjam? Vajon az összes dél-európai késik és hangos? És még sorolhatnám.
Személy szerint azzal próbálok fellépni a hazámmal kapcsolatos negatív előítéletek ellen, hogy pozitív sztorikat és tényeket mesélek róla némi humorral és kritikával fűszerezve. Szerintem ezt kell tenni: példát mutatni és nem félni attól, mit gondolnak majd mások” – írta Zivile.
Az „új gyerek” jelenség
Mindannyian ismerjük, milyen új közösségbe érkezni és megpróbálni beilleszkedni – legyen az iskolai osztály, új munkahely, vagy egy másik ország.
„Ha már iskola, a helyzetet nehezíti, ha ez a suli külföldön van, ahol egy ismeretlen tanár egy, a gyereked által nem vagy csak kevéssé ismert nyelven tanít, az osztálytársaknak megvannak a maguk belső poénjai, és szinte biztos, hogy olyan szlenget beszélnek, amit nincs az a tanár, aki megtanított (legfőképp azért, mert ő sem ismeri).
Még akkor is, ha már volt részünk hasonló élményben (és kinőttük az iskolás kort), van ebben a helyzetben valami félelmetes. Senkit nem várnak külföldön új barátok, a legjobb, amit ebben a helyzetben tehetsz, hogy erősen arra koncentrálsz, miért is vágtál bele a határátkelésbe. Ja, és nem árt, ha sok türelmed is akad hozzá” – írta Amanda.
Beilleszkedés
Szorosan az előző ponthoz tartozik a beilleszkedés kérdése, vagy talán szerencsésebb lett volna befogadást írni.
„Amikor először költöztem az Egyesült Államokba, a szüleimmel egy kisvárosban éltünk, ahol még soha nem járt korábban külföldi diák. Nagyon szerettem volna hasonló külföldi gyerekekkel találkozni, de gyorsan rá kellett döbbennem, hogy én vagyok az egyetlen. A senkihez sem tartozás érzése nagyon nehéz volt, különösen egy beilleszkedni vágyó tini számára” - mesélte clmama.
Magány
Ide tartozik a magány is, hiszen a határátkelésnek ez hosszabb-rövidebb időszakokra elkerülhetetlen velejárója. „Elég dermesztő tud lenni, amikor az ember barátkozna, vagy egyszerűen megpróbálna beilleszkedni külföldön és nem nagyon megy. Sokszor nehéz olyanokat találni, akik megértenek, viszont könnyű úgy érezni, hogy senki sem ért meg” – tette hozzá ugyanő.
Újrakezdés
„Az új otthon kialakítása nagyon fárasztó lehet, ráadásul kétoldalú dologról van szó, mint életem során megtanultam. Az édesanyámnak volt egy barátja, aki egyértelműen közölte vele, hogy soha nem barátkozik még egyszer olyasvalakivel, aki jó eséllyel tovább áll.
Egy olyasvalaki számára, aki nem szokott hozzá az újrakezdésekhez, egy ilyen barátság kialakítására szánt idő és erőfeszítés egyszerűen nem éri meg. Néha még ma is eltöprengek azon, vajon mennyire általános ez az érzés” – írta clmama.
Semmi sem tart örökké
Nagy kérdés, hogy ez pozitív vagy negatív (alighanem mindkettő egyszerre), de kétségtelen, hogy a határátkelőség okozta végletesség kifejezetten jó lehet akkor, amikor a dolgok nem feltétlenül úgy zajlanak, ahogyan szeretnénk (egyszer úgyis vége lesz…), ami persze a másik oldalról meg rossz, hiszen tudjuk, a jó dolgok is véget érnek. (Ez persze igaz mindenkire, nem csak a határátkelőkre, más kérdés, hogy az ő életükben ez talán közvetlenebb tapasztalat.)
Személyes kapcsolatok alakulása
Ezekről elég sok szó esett már itt, a blogon, ezért csak érintőlegesen érdemes annyit megjegyezni, hogy a külföldre költözéssel a személyes kapcsolatok is megváltoznak, „barátok” tűnnek el, szorosnak gondolt kötelékek lazulnak meg vagy szakadnak el.
Az okán olyan sokat nem kell töprengeni: a távolságon túl arról is szó van, hogy egyszerűen megszűnnek azok a közös pontok, melyek a legtöbb kapcsolatot egyben tartják.
Nincsenek már friss közös élmények, megvitatható események, és egyre nehezebb közös pillanatokat találni a beszélgetésekre. Nem azt mondom, hogy nincsenek olyan kapcsolatok, melyek túlélik az egyik fél külföldre költözését, de a nagy részük elenyészik. Hogy ezeket érdemes-e sajnálni, azt mindenkinek magának kell eldöntenie.
Ha pedig valaki gyerekkorától kezdve sokszor költözik (új városba, másik országba), könnyen kialakulhat benne az elköteleződéstől való félelem, hiszen élete egyik alapélménye az állandó változás (és ennek következtében a kapcsolatok lazulása), na meg a búcsú.
Az önmeghatározás dilemmája
„Úgy tűnik, olyan sok élmény és ember hatott rám, hogy nagyon nehéz pár szóban megfogalmazni, ki is vagyok én. A körülményektől függően jelennek meg értékek az életemben. Nem csak arról van szó, hogy milyen sokarcú vagyok, hanem arról is, miként változik az önmagamról alkotott képem másokhoz viszonyítva. Ez egy nagyon fárasztó, soha véget nem érő folyamat” – vallotta clmama.
A hazatérés
Miközben sokat foglalkozunk a kiköltözéssel, legalább ilyen fontos lenne sokak számára a hazaköltözés megtervezése is, de valahogy ennek még a mai napig hiányzik Magyarországon a kultúrája.
Amikor elmegy az ember, hajlamos véglegesnek tekinteni a döntést, és nem nagyon foglalkozik azzal, mi történik majd, ha egyszer (kényszerből vagy önként így döntve) hazaköltözik.
„Fontos, hogy ne égessünk fel magunk mögött minden hidat otthon. Az emberek hajlamosak izgatottan várni az elindulást és az új környezetet, ugyanakkor az esetleges hazatérés megszervezése (legyen az akár expatok esetében a kiküldő cég feladata) is legalább ilyen fontos” – hívta fel a figyelmet Robin.
Nyilván a listát hosszan lehetne folytatni, de én itt abbahagyom és átadom nektek a lehetőséget.
A nap idézete
„Nem véletlen, hogy a harmadik legnagyobb magyar várost ma úgy hívják, hogy London, az ötödiket pedig úgy, hogy Berlin. Azt gondolom, hogy tekintettel a közállapotokra, még 300-500 ezer ember ki fog menni, és ők a jó szemléletű, nyelvet beszélő, felsőfokú végzettségű fiatalok.”
(Fotó: pixabay.com/Free-Photos)
A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.
Az utolsó 100 komment: