oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2017. július 10. 06:30,  Svédország oda-vissza 171 komment

2017. július 10. 06:30 Határátkelő

Svédország oda-vissza

A határátkelés egyik sajátosság (mint ez már többször kiderült), hogy nem feltétlenül egyszeri és egyirányú folyamat. Példa erre István története, aki Svédországból költözött vissza Magyarországra, hogy aztán rövid idő elteltével mégis úgy gondolja, jobb lesz neki a skandináv országban. Vele beszélgettem arról, miként élte meg a költözéseket, és vajon tervez-e még egyszer Magyarországon élni.

svedorszag_alingsas_foto_google.jpg

Miért éppen Svédországot választottad?

2009 szeptemberében ismertem meg az akkori páromat, aki svéd volt és 2010 márciusban költöztem ki hozzá, mert nem szerettünk volna már távkapcsolatban élni tovább. És nyilvánvaló volt, hogy én költözök hozzá ki, és nem ő hozzám Budapestre.

Mi volt a legnagyobb nehézség a kiköltözéskor? 

Annyira nagyon nekem nem volt nehéz a kikötözés, csak maximum a budapesti lakásom teljesen átíratása az egyik rokonomra. Igaz, azért egy új országot és környezetet megszokni eleinte szokatlan volt, de azért előtte már éltem külföldön 1995/96-ban az USA-ban. Így azért már volt fogalmam arról, milyen egy újabb országban új életet kezdeni. 

Mi lepett meg a legjobban, mit volt a legnehezebb megszokni? 

Én budapesti vagyok és így nehezebb volt megszokni a kisebb várost. Ahová 2010 tavaszán kiköltöztem, az egy kb 355 ezer lakosú település. 

Viszont meglepett a svédek baráti fogadtatása, a tiszta város, a nyugodt emberek akár a közértben, postán, buszon, stb., és egyben a harmadik világból érkezett bevándorlók, akikből már akkor is rengeteg volt. De nekem velük soha nem volt gondom sehol. 

Milyennek láttad a svédeket? Változott a róluk alkotott véleményed a hét év során? 

Nekem nagyon pozitív emberek a svédek. Igaz, lehet azért, mert én 98%-ban svédek között forgok/forogtam. De ugye, mint mindenhol, itt is vannak problémák. Mondjuk nem mindig rugalmasak a hivatalokban, és nem mindegy, hogy kihez kerül bármilyen ügyed. 

A hét év alatt volt egy pár hónap, amikor visszaköltöztél Magyarországra. Mi volt ennek az oka? 

2014 tavaszán szét mentünk a svéd exemmel és feljöttem Stockholmba egy új élet reményében. Kerestem a helyem, új lakás, meló, stb. A lakás megvolt, de par hónapig nem volt melóm és belefáradtam a keresgélésbe. Úgy gondoltam/éreztem, hogy hazamegyek és otthon próbálkozok újra. 

Mire számítottál a hazatérés előtt és mennyire igazolódtak be ezek a várakozásaid? 

Reméltem, hogy otthon hamarabb találok munkát, hiszen időközben az angol mellett megtanultam svédül is. Sajnos otthon két hónapig kerestem, mire végre találtam munkát. 

Aztán ahogy elkezdtem dolgozni, kórházba kerültem és 2 hétig nem tudtam menni melózni. Mikor visszamentem a munkahelyemre, közölték, hogy nem kérnek belőlem. 

Ezért úgy határoztam, hogy inkább visszatérek Stockholmba. Több dolog miatt is. A magyar kórházi körülmények lesújtottak, de a munkahelyi bánásmód is közrejátszott, és általában az egész nyugtalan társadalom. 

Itt, Svédországban sokkal nyugodtabb az élet és toleránsabbak a (faji, nemi, stb.) kisebbségekkel. De ahogy már írtam, azért itt is van probléma és itt is lehet érezni a migránsok felé rosszabb szájízt, különösen ott lent, délen (Malmö és környékén). 

Hogyan sikerült visszailleszkedni? 

A visszailleszkedés könnyű volt, mert megvolt az állandó stockholmi címem és nem kellett semmilyen hivatalos procedúrát újrakezdenem. Ráadásul pár hét után találtam munkát is. 

Más volt ez a második költözés? 

Másodszorra már könnyebb volt, mert ugye már beszéltem a nyelvet, és azért nekem már megvolt a svéd személyi számom (Personnummerem). Most már azért egyre nehezebben adják meg az EU-országokból jötteknek is a személyi számot, és ameddig az nincs meg, addig semmit nem tudsz intézni (bankszámla, lakásbérlés, stb.). 

Szerepel a terveid között, hogy még egyszer visszaköltözöl Magyarországra? 

Nem szerepel a terveim között, hogy hazaköltözök valamikor Magyarországra. Sőt, most nyáron kérem a svéd állampolgárságot, mert 5 év tartózkodás után már lehet kérelmezni. 

Ahogy látom és hallom, mi van otthon Magyarországon félek, hogy nem marad Magyarország az EU tagja. Én szeretek olyan országban élni, amelyik befogadó, és toleráns. 

Én egy meleg férfi vagyok és itt egészen máshogy állnak hozzá ehhez a témához is, mint otthon - akár a politikusok vagy a hétköznapi emberek. Itt elfogadják a meleg rendőrt, a leszbikus tanárnőt, stb. 

Az számít, hogy mit teszel le az asztalra. Nem érdekli őket a magánéleted ilyen téren. Például ugye itt is van szélsőjobb, de az itteni kimegy a Gaypride-ra és nem azért, hogy megdobálja a melegeket, hanem szolidaritásból. 

HÍRMONDÓ 

Szülés Dániában: esetleg kiugorhat az ablakon

Erika Dániában szülte második gyermekét. Éjszaka bement a kórházba, és reggelre már otthon is volt az újszülött kisbabával. Lássuk, mik a tapasztalatai.

A franciák bedobták a csalikat

A franciák magukhoz édesgetnék a londoni City és a Wall Street cégeit. Ráadásul a társasági adók csökkentése mellett angol nyelvű bíróságot is felállítanának az angol jogi ügyek rendezésére.

(Fotó: Google)

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: Svédország

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr9412648579

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

svédnyugger 2017.07.10. 15:33:34

@arncht: így sarkítva persze ez nem igaz. A példáim közül egy dán ismerôsön kívül mindegyik svéd.

2017.07.10. 15:34:13

@Sexual Harassment Panda: Te, komolyan, értelmesebbnek gondoltalak.
Mi az, hogy "buzikat termelni"?????. Ne mondd, hogy annyira idióta vagy, hogy azt hiszed, ha egy gyereknek melegek a szülei, akkor tuti meleg lesz ő is.
Édesjóistnem! Ennyire marha nem lehetsz! Mondd, hogy nem, mondd, hogy csak fáradt vagy, vagy valami ...

Sexual Harassment Panda 2017.07.10. 15:36:05

@Pink Petsch: Öööö..hát..ha azt látja "normálisnak", akkor de, igen, az egy elég erős lökés.

Sexual Harassment Panda 2017.07.10. 15:40:14

@Pink Petsch: Szóval amit a gyerek lát tapasztal a szüleitől, , az nem befolyásolja később az életben.
Ok.

Shanarey 2017.07.10. 15:45:31

@Sexual Harassment Panda:

Nos mivel folyamatosan hülyeséget beszélsz elmondok neked egy nagy titkot. A homoszexualitás, nem tanulható, s nem is örökíthető. Annyit még segítek, netán guglizz egy kicsit mielőtt további butaságokat hordasz össze.

2017.07.10. 15:46:59

@Sexual Harassment Panda: Dehogynem befolyásolja. Kivéve a nemiséget. Az ugyanis genetikai kérdés, nem szocializációs.
Ne légy hülye, már, kérlek.

svédnyugger 2017.07.10. 15:47:53

@Sexual Harassment Panda: Dehogynem, viszont a sexuális életüket a vegyespáros sem a gyerekek elött szokta bemutatni. Tapasztalhat viszont szeretetet, elfogadást és becsületet, munkaszeretetet, tanulni vágyást és még sok mindent.

Sexual Harassment Panda 2017.07.10. 15:49:54

@Shanarey: @Pink Petsch:
nem értek egyet.

Nem hiszem hogy jó egy gyereknek, ha deviáns, természetellenes szexuális viselkedés lesz a "normális"

Shanarey 2017.07.10. 15:50:22

@Pink Petsch:

Lehet hogy sokat tanult a Birca egyetemen?
:-)

Shanarey 2017.07.10. 15:53:20

@Sexual Harassment Panda:

Deviáns?
Mondtam hogy guglizz, de ha nem hát nem.
Engem, ezek után csak az érdekel, miért jó neked hogy bizonyítod mennyire tudatlan vagy ebben a témában?

Shanarey 2017.07.10. 15:57:01

@Sexual Harassment Panda:

Ha neked ez a releváns válasz akkor oké haladjunk.
:-)))))

nyuszigonosz 2017.07.10. 15:58:39

@Sexual Harassment Panda: Tán jobban teszed, ha mielött bekiabálod ide azt a sok butaságot, utánanézel pár dolognak.

Nemcsak a deviánsnak, úgy sok mindennek.

Arthamyr 2017.07.10. 15:59:52

@Sexual Harassment Panda: Ha ez így menne, hogy jött volna létre az első "deviáns", minden "deviánsok" őse? :D Isten megteremté? :D Meg mitől lesz "normál" szülőknek "deviáns" gyereke?

2017.07.10. 16:01:40

@Sexual Harassment Panda: Tudsz róla, hogy nem velünk vitatkozol, hanem a tényekkel, ugye?
Mellesleg, ha igazad lenne, egyetlen meleg ember sem létezne, ugyanis csak hetero pároknak születtek gyerekei (a mesterséges megtermékenyités nagyon új dolog, ha az emberiség történelmét nézed). És mégis léteztek meleg emberek, ugye a lombikbébi program előtt is ... sőt, az állatvilágban sem ismeretlen a jelenség. Ezek szerint ott is szocializációs okai vannak? Ne nevettesd már ki magad ....

Sexual Harassment Panda 2017.07.10. 16:02:07

@Shanarey: @nyuszigonosz:
Értem, világos.
Kötelező a buzirajongás.
Azt hiszem egy darabig jobb ha szüneteltefem az oldal látogatását.

2017.07.10. 16:05:48

@Sexual Harassment Panda: Persze, jogod van hülyének lenni.

Shanarey 2017.07.10. 16:06:12

@Sexual Harassment Panda:

Micsoda veszteség lesz.
:-))))))))))))))))))))))))))))))))))
Mellékesen megjegyzem, nem vagyok "buzirajongó" csak sokat olvasok, s ennek eredményeképpen van némi ismeretem a témában.

Mint már írtam, nem az a baj hogy buta vagy, hanem az hogy ezt reklámozod. Tán nem kellene.

Arthamyr 2017.07.10. 16:09:31

@Sexual Harassment Panda: Én azt sem támogatom, hogy ellenkező nemű párok gyerekeket rontsanak meg. Sőt, azt sem, hogy egyedülálló felnőttek csináljanak ilyesmit. Nálad ez még belefér, innen a nick? :D

Arthamyr 2017.07.10. 16:11:13

@Sexual Harassment Panda: @Arthamyr: (Félig) vicc vót, mielőtt felvágod az ereid, leiszod magad stb. Próbálj gondolkodni, nem fog megártani (nagyon, max. kicsit rosszabbul érzed magad néha tőle).

Demi78 2017.07.10. 16:12:48

Ha szabad egy kis humort: csak kibujt a szoveg vegen a szog a zsakjabol:). Dehat mindenki maga valasztja meg az erdeklodesi koret...
Egyebkent oszinten szolva a leszbikus tanarno ellen aztan abszolut semmi kifogasom sincs. Mindannyian (ugy 50%) voltunk fiatal kamasz fiuk az internet betorese koraban:)

Határátkelő 2017.07.10. 16:15:27

@Sexual Harassment Panda: Bőven túllépted azt a határt, amit meg a whitelist elbír. Ez van.

Arthamyr 2017.07.10. 16:19:42

@Demi78: Ja, amikor olvasom, hogy perbe fognak tanárnéniket a Amerikában, néha a tanárnénit látva vágyakozva gondolom, hogy bár engem rontott volna meg valami hasonló feslett nőszemély. :D

Demi78 2017.07.10. 16:20:44

Elkepeszto egy nep vagyunk...
Tok mindegy, hol vannak a magyarok a vilagon, szoba kerul a melegseg es a migransok, egybol megy a frocsoges es az egymas tamadasa.
Mindez raadasul egy emigralt kozossegnek/rol szolo blogon. Ha valaki melegellenes, vagy baja van a migransokkal, ott a 888.hu, ott lehet nyomni a szoveget, rengeteg fajtatars talalhato.

Demi78 2017.07.10. 16:22:01

@Arthamyr: Igen, nem keves fantazialas targya volt nalunk is egy-ket frissen vegzett tanarno. Na de ne kanyarodjunk a tematol, mert el leszunk tanacsolva!:)

P.Elliot 2017.07.10. 17:05:08

@Arthamyr: Radioban hallottam egyszer amikor ez volt a tema hogy egy tanarneni masra is tanitott a matekon kivul egy gyereket es a musorvezeto no nagyon kikelt a gyerekronto ellen.

Betelefonalos musor volt, sok haborgo no, aztan egy pasas jelentkezett es mely sohajjal mondta hogy barcsak o is ilyen szerencses lett volna annakidejen, amitol a musorvezeto no teljesen ki volt akadva. Kesobb mas hasonlo ferfi is jelentkezett, hehehe...
Azota mar mas musorokban is targyaltak hogy ez azert nem akkora tragedia mintha forditva lenne, mintha a tanarbacsi akarna a lanyokkal foglalkozni.

Csodabogár 2017.07.10. 17:12:48

Lányoknak is jobb lenne ha egy érettebb férfi = fiatal tanár kezd velük sexelni és nem egy maga korabelivel esnek egymásnak, tök tudatlanul.

Hari Seldon 2 2017.07.10. 17:20:54

@Shanarey:
Kis nyelveszkedes:
Gondolom a devians-ot ugy erti, hogy a nagytobbsegtol elter.
Ilyen ertelemben a meghatarozas jo. A szo eredete az elteres, nem feltelenul negativ ertelemben.
(Mara ez ebben a temaban elitelo ertelmu lett, ez viszont baj)

gyengetölcser 2017.07.10. 17:26:24

azoknak, akik aggodnak a meleg csaladokban felnott gyerekek lelki fejlodeseert, ajanlom ezt a konyvet:
www.amazon.com/Family-Woman-Lesbian-Mothers-Children/dp/0520239644
34 leszbikus csalad sorsat meseli el, es a vegen (spoiler!) az derul ki, hogy nem magasabb ezekben az ezekben a csaladokban felnovo gyerekek homoszexualitasanak aranya, mint az ugynevezett "normalis" csaladoknal. Mintegy 10 eve olvastam, tehat sok reszletre nem emlekszem, de erre igen. Es arra, hogy nem meglepo modon ezek a gyerekek joval toleransabbak lettek, mint "normal" tarsaik.

Shanarey 2017.07.10. 17:35:54

@Hari Seldon 2:

Ebben igazad van de ennyi erővel akkor ő is az hiszen eltérő véleménye van az itt jelenlevő többséghez képest.

Én abban nem adtam neki igazat, hogy ez a "deviancia" nem egy választott viselkedési forma. Vagyis nem választás kérdése, ki lesz homoszexuális, és ki nem. Ez nem divat hóbort, avagy trendi dolog.

Arthamyr 2017.07.10. 17:45:23

@Csodabogár: Nem látok abban sem sok kivetnivalót, de ez biztos az én romlottságom.
Konkrétan tudok egyébként testnevelő tanár (úr) + diákja házasságáról, és eddig működik.

Arthamyr 2017.07.10. 17:47:54

@tanato: @Poalba: Csak idő kérdése, hogy az is a felszínre törjön. Csak az kell, hogy átlépje a kritikus tömeget az olyan emberek száma, akit nem az igényeinek megfelelően látnak el. Ez a remény a változásra.

svédnyugger 2017.07.10. 17:49:31

Egyik kedvenc nemzeti buzinknak, TV személyiség (Mark Levengood) ma van a születésnapja. Az Expressen facebok oldalán özönlenek a jókívánságok, egyetlen egy sincs aki negativan szólna hozzá. Amúgy 11 éve házasok J.Gardell-el, 2 gyermekük van.

Shanarey 2017.07.10. 17:50:04

@Arthamyr:

A baj ezzel csak az hogy minél később következik be annál rondább lesz a vége.

tanato 2017.07.10. 17:50:26

@Arthamyr: Ez is elképzelhető de az még odébb van.

Arthamyr 2017.07.10. 18:15:24

@Shanarey: Minél rondább, annál nagyobb az esély a változásra és a mértékére (ami persze nem biztos, hogy a pozitív irányba történik).

Shanarey 2017.07.10. 18:49:59

@Arthamyr:

Orbán és bandája, most épp az Erdogan féle "puccs" kísérletet fogja eljátszani Magyarországon.

Arthamyr 2017.07.10. 18:52:42

@Shanarey: Meglátjuk... Azért szerencsére még bőven van tér a fejlődésre a nagy példaképek irányába.

Shanarey 2017.07.10. 19:05:06

@Arthamyr:

Már előre riogatják a népet hogy ősszel zavargások lesznek mert a "Soros" pénzeli.

DieNanny CH 2017.07.10. 19:08:06

@Sexual Harassment Panda:

Ez fura, egy au-pair-es családomnál egyszer volt meghívva egy leszbi pár, kb 40 évesek voltak. Egyikük festett, a másik pedig verseket írt. A kiállítások megnyitóin minden festménynél elmondta a költő a hozzá írt verset.
Szóval, ez valóban így lehet.

Hari Seldon 2 2017.07.10. 19:08:42

@Shanarey:
Természetesen igazad van. Ez nem választás kérdése. Sőt, ha tehetnék, nyilván nem is választanák ezt. (legalábbis szerintem ezt senki nem "poénból" csinálja)
Én úgy vagyok vele, hogy ha már ezzel "verte meg a sors" (vagyis sokkal nehezebb az életük már alapból), miért rugjak bele még én is?

Shanarey 2017.07.10. 19:12:57

@Hari Seldon 2:

" Én úgy vagyok vele, hogy ha már ezzel "verte meg a sors" (vagyis sokkal nehezebb az életük már alapból), miért rugjak bele még én is ? "

Ezzel én is így vagyok.

DieNanny CH 2017.07.10. 19:18:08

@Arthamyr:

Középiskolás koromban volt egy szomszéd srác, 2 évvel idősebb nálam, őt egy 15 évvel idősebb nő "rontotta meg". A srác 17 évesen lett apa, bár sosem éltek együtt, nem foglalkozott a lányával. A kislány viszont megkapta az apja vezetéknevét, és mindannyian tovább éltek a városban.
Ja, és a srác apja általános iskolai tanár volt...

Shaktee 2017.07.10. 19:45:49

Steiner Kristof barátom beszéde a Budapesti Pride-on:

www.youtube.com/watch?v=HVa57ROdQz0

gabors 2017.07.10. 20:04:57

@arncht: "@P.Elliot: a gyereknek a szulo az elsodleges peldakep, es ha a gyerek orientacioja hetero is, akkor is teszel egy lokest afele, hogy ne az legyen. miert elonyos ez? " ezt nagyon sokan es nagyon sok helyen bemuattak hogy HULYESEG a szexualis orientaciot nem lehet eltanulni ... nem olyan mint kessel villaval enni, es az ellenkezoje is igaz kiverni sem fogod a gyerekedbol ha meleg ezt is sokan es sok helyen bizonyitottak mar ... .

gabors 2017.07.10. 20:13:42

@Sexual Harassment Panda: "Azt hiszem egy darabig jobb ha szüneteltefem az oldal látogatását. " ez olyan maffias zsarolasnak hangzik de ettol meg nem lesz igaz amikben hiszel ...

arncht 2017.07.10. 20:15:19

@gabors: amit irsz, az a hulyeseg, a vilag nem fekete es feher, es gyakran a tarsadalmi elvarasoknak probal megfelelni a felnovo generacio. Az okori gorogoknel es romaiaknal is teljesen normalis volt, hogy a ferfiak fiukkal szexeltek, mert ez hozzatartozott a tarsadalmi normakhoz, ettol nem gondolnam, hogy a mai vilagban minden korai gorog ezt szeretne csinalni, csak mert anno ez volt a trendi. Siman felrenevelheted a gyereket, ha kicsit is vonzodik a masik nemhez, amugy lehet meg se fordulna a fejeben ha nem erik ezek az impulzusok.

Hari Seldon 2 2017.07.10. 20:17:24

@Demi78:
Nem igazán volt nagy fröcsögés.
Ennél SOKKAL durvább megjegyzéseket lehet találni máshol.
Még Panda volt aki leginkább ment messzire, de nála sem volt olyan nagy ellenségeskedés, illetve azh a része, hogy szerinte nem szerencsés hogy gyereket nevelhetnek. - Itt ez volt a szélsőséges álláspont.
Máshol ennél sokkal keményebben támadják őket.

Shaktee 2017.07.10. 20:27:16

@Hari Seldon 2: Panda nem akarta verni a "ratyikat", igy van.

gabors 2017.07.10. 20:28:35

@arncht: "Siman felrenevelheted a gyereket, ha kicsit is vonzodik a masik nemhez, amugy lehet meg se fordulna a fejeben ha nem erik ezek az impulzusok. " attol hogy ez a VELMENYED ettol ez meg tovabbra sem igaz :-(

Ja azok a gorogok nem voltak homoszexualisak! Mas sex-elni es mas vonzodni egy masik emberhez ... legyen az ugyanaz nem vagy a masik !!

De abban hiszel amiben akarsz csak az zavar hogy terjeszted a butasagot .....

montroyal ( CAN qc) 2017.07.10. 20:34:25

Sajnos otthon két hónapig kerestem, mire végre találtam munkát.

ugye ismeros altal ..?

montroyal ( CAN qc) 2017.07.10. 20:38:52

Gaypride-ra és nem azért, hogy megdobálja a melegeket, hanem szolidaritásból.

mint nalunk de itt a miniszterelnokunk

www.google.ca/search?q=trudeau+on+the+pride&source=lnms&tbm=isch&sa=X&ved=0ahUKEwigp4vmrf_UAhUJ7YMKHQiSDWMQ_AUIBigB&biw=1097&bih=543

arncht 2017.07.10. 20:40:00

@gabors: nem azt irtam, hogy homoszexualisok voltak, hanem azt, hogy ezek voltak a szokasok, es ezert csinaltak. Epp azert irtam ezt, hogy a tarsadalom hogyan befolyasolta a szexualis szokasokat. Akkor sem volt az emberek nagyobb szazaleka termeszebol fakadoan fogekony erre, vegeredmenyben megis elterjedtebb volt. Nem latsz kicsit sem osszefuggest?

Shaktee 2017.07.10. 20:44:26

@arncht: Nem lehet a mai világ s az okori gorog kozott parhuzamokon agyalni. Illetve lehet de bohoság.

Ne feledd hogy angliaban 50 eve meg kasztraltak a melegeket(chemicall).

A mai

arncht 2017.07.10. 20:49:23

@swing gitan: pelda volt, hogy ez a nevelesen es a gyereket ert hatasokon is mulik.

Shaktee 2017.07.10. 21:00:18

@arncht:

Nem mukodik a peldad, reszben a kor-tortenelmi differenciak miatt, s azt sem tudhatjuk hogy a rabszolgaifiukbol hanyan váltak homoszekszualissá azert mert használták oket a polgárok.

A mai kutatasok azt mutatjak hogy a meleg kapcsolatokban nevelkedett gyerekek kozul pont annyian lesznek predesztinalva a homoszekszulaitasra mint a hetero csaladokban felnovokben

Shaktee 2017.07.10. 21:02:20

@Golf2: Nem lehet mindenkinek olyan hetero, kamukereszteny fonoke mint neked (orban, semlyen..etc).

Kevéssel beérjuk itt kies kanadankban.

arncht 2017.07.10. 21:02:53

@swing gitan: nyilvan most is hasonlo aranyban szexelnek fiatal fiukkal, mint az okorban...

Shaktee 2017.07.10. 21:04:09

@arncht: Amiota a klérus nagyito alatt van, egyre kevesebben, gondolom en.

Shaktee 2017.07.10. 21:29:05

@arncht: vannak persze bircák, akiket a papok megrontanak, s ádáz homofob harcos lesz beloluk :-)

Határátkelő 2017.07.10. 21:42:25

@diggerdriver: Ezt ne. Kimoderáltam, ez nem idevaló.

Lunacica 2017.07.10. 22:14:37

Vessetek ram kovet, de ez az egesz nekem ugy hangzik, mintha valakinek szembe kellene neznie ezzel a problemajaval- meghozza a sajat csaladjaban :(
Ezert kitalalta ezt a kis posztot, aminek ez az ertelme" idosapam megmelegedtem"
Aztan, hogy a tobbiek mit gondolnak igy fog donteni- vagy tovabb harcol, hogy meggyozze a tobbieket: melegnek lenni igenis normalis
Bocs ha bunko vagyok
Nekem nincs veluk bajom, felre ne ertessek.
Csak az egesz olyan kis osszedobott lett :(

Csodabogár 2017.07.10. 22:39:35

@Lunacica: Szerintem nem poszt volt, hanem egy kérdés felelek dolog. Riporternek, ilyenre sikerült. Nem vitás, hogy a teljeseen toleráns és közömbös svédeknél jobb helyen van mint itthon, lásd a mai kommenteket. Eszem megáll ilyenkor, mintha a középkorban lennénk.

Lunacica 2017.07.10. 22:54:10

@Csodabogár: azt nem tudom mennyire toleransabbak a svedek
Nekem tenyleg nincs is gondom az egesz temaval, addig amig nem probaljak az arcomba tolni, hogy "FOGADD EL!!!"
Legyen ez mindenkinek a sajat dolga, nekunk pl a landlord egy meleg pali, imadjuk! Soha nem tesz ketes megjegyzest, nem utalgat, egy nagyon rugalmas jopofa ficko.
Szivesen beszelgetek vele/ veluk akarki is az, csakugy mintha pl egy masik vallasrol beszelgetnek, mert valahol erdekes az eletuk. Bar en maradnek a megszokottnal

Muscari 2017.07.10. 23:00:48

@Hari Seldon 2: ki lenne az a hülye, aki saját maga választja, hogy ilyen szinten nehezebb legyen az élete?

Taxomükke (UK) 2017.07.10. 23:41:16

@Nagy kámpics: "A fenti szatíra volt, még mielőtt."
Szerintem nem volt hiabavalo, hogy ezt hozzatetted a vegen....

Taxomükke (UK) 2017.07.10. 23:48:49

@gabors: "@Sexual Harassment Panda: "Azt hiszem egy darabig jobb ha szüneteltefem az oldal látogatását. " ez olyan maffias zsarolasnak hangzik..."
Ja, tobben ossze is csinaltuk magunkat ijedtunkben.

Shaktee 2017.07.11. 00:21:17

@Lunacica: i have yet to meet a gay, who talks to me funny,,who "suggests"...okok i'm real ugly..true ;)

Ellenberger, hetero fiúk állandóan ezt csinálják, nők jelenlétében is, egymás között meg pláne. Homofóbok meg majdem mindig kompenzálnak...

Még nem volt saját házunk, szép kis lakandit béreltünk olaszoktól, szomszédaink melegek voltak..egyik buszsofőr, a másik állami tisztségviselő, meg nem mondtad volna hogy melegek.

Gyerekei, tönkrement házassága volt mindkettőjüknek, jöttek hozzánk kajálni néha, sokat beszélgettünk..

Az egyikük sírva mesélte hogy a családja nem volt hajlandó elfogadni a barátják, vidéki farmerek voltak a szülők.

Nu, minden változik körülöttünk...csak kapkodja az ember a fejét..

gabors 2017.07.11. 02:11:47

@swing gitan: lattam ... bbc online-t olvasam minden nap szegyelem hogy magyar (is) vagyok ilyenkor ...de mint tegnap irtam teljesen "logikus" amit Orbanek csinalnak oszkapcsoljak a budos zsidot es a migrancsokat az emberek gyuloletet igy lehet legjobban felkorbacsolni, ja meg ezzel nem is igen lehet objektiv vitat folytatni tele van az orszag hazmesterekkel (amugy mar a 80-as evekben is eleg nagy volt a zsido ellenesseg meg olyanok kozott is akik el zsidot nem is lattak (nem tudtak ki zsido ki nem,) most ugyanezt van a migransokkal

pappito · http://pappito.com 2017.07.11. 02:49:29

@Lunacica: "Vessetek ram kovet, de ez az egesz nekem ugy hangzik, mintha valakinek szembe kellene neznie ezzel a problemajaval- meghozza a sajat csaladjaban :("

nem igazán értem a mondat, de mindegy is. Én speciel örülök, hogy ilyen is van, mert nekem spec nem jutna magamtól eszembe, hogy a másik országba költözésnek van ilyen aspektusa is (privilegizált többségi vagyok) és most elgondolkodtam, hogy ha meleg lennék, akkor tuti lelépnék valahova, ahol ez kurvára nem érdekel senkit, az állam nem diszkriminál miatta, stb. Ja, meg családdal költöztem ide, szóval amúgy se nagyon érdekelt az ellenkező nem se, hoztam magammal :)

Amennyire magam körül látom, az idősebb korosztály (60+) nem annyira kezeli jól az ilyesmit, viszont a fiatalabbak leginkább leszarják, hogy valaki meleg, ami nagyjából annak a jele, hogy ez megszűnt valamiféle beteges csudabogárságnak lenni a fejekben. (meg itt az állam nem diszkriminál, 2013óta házasodhatunk azonos neművel)

Az utóbbi 3-4 évben ez csak elterjedtebb lett, gondolom pont azért, mert egyenrangúak a melegek a házasságban és nem szakadt rá a kénköves pokol az országra, nincsenek buzító hordák az utcákon portyázva akik a gyerekeinket akarják "bebuzítani" (volt ellenkampány bőven) és az egész ország szembesült azzal, hogy ez az egész kurvára nem is érdekel senkit a melegeken kívül és azon kívül, hogy van mittomén kétszáz boldogabb ember az országban, nem történt semmi az égegyadta világon, nem devalválódtak a hetero házasságok, nem fordult meg a templomon a kereszt, és nem tombolnak a pokol összes démonai mindefelé.

Csak érdekességképpen, még a férfiak közti összekacsintós beszólásokból is kiveszett a buzizás, legalábbis korábban hallottam ilyeneket elvétve céges sörözéseken, de már nem. Pedig van meleg kollégánk mindkét nemből. Who cares.

montroyal ( CAN qc) 2017.07.11. 04:34:09

@Golf2: bocs de a legjobbképu orszagvezetonek van titulalva ... a nejem is egyetért ezzel es sokszor mondja inkabb modelnek ment volna el mi igazabol a marihuana legalizalasaval nem vagyunk kibekulve de a fonokunk nagyon rajta van .. lesz is jovore(?)

montroyal ( CAN qc) 2017.07.11. 04:45:46

@swing gitan: van egy teoriam a melegsegrol foleg nalunk ahol az iskolakban tanitjak hogy az teljesen normalis dolog ... na most azoknak a fiuknak akiknek nincs sikeruk a lanyoknal mert nem ok a legmenobbek a suliban , de vagynak parkapcsolatra csak el kell menniuk a Villageba(gay cartier) hiszen az normalis es azonnal aznap este beleesnek , sexelhetnek .. mig a lanyokkal nem ilyen konnyu . lehet rosszul gondolom de ez a konnyebb ut ..tehat valasztas kerdese is ... es amig orszagokban ahol buntettek nem valasztottak ennyien amikor nem buntetik igenis hogy valaszak ... amugy abszolut nem zavar itt is vannak fiu paros barataim

gabors 2017.07.11. 04:50:29

@montroyal ( CAN qc): " mi igazabol a marihuana legalizalasaval nem vagyunk kibekulve "

ezt nem ertem

1. ha te nem hasznalod miert zavar
2. ugyis hasznaljak akik hasznaljak ... nem jobb (szerintem sokkal) hogy nem illegalis a maffia/gangs nem tud penzt csinalni belole
3. aki hasznalni akarja, az most legalisan adot fizetve tud majd hozzajutni kb ugy mint sorhoz vagy vicodinhoz :-)) es egy kis ado is befolyik belole ...
4. azert gondolom azzal te is egyetertesz hogy a sima tiltas SOT War on Drug sokat nem segitett a helyzet sot rosszabb mint 20 vagy 30 eve volt

Na most hogy ezt hogyan lehet illetve fogjak valami ertelme jogi kornyezetbe tenni nagy kerdes ... mert azert gondolom a drug tesztek maradnak, es a ganja 20-30 napig kimutathato a pisibol, hajbol meg ennel is hosszaban (opiodoknal is hosszabban) az alkohol max 5 napjaval .. vagyis ezert sokakat fognak kirugni ...

gabors 2017.07.11. 05:00:20

@montroyal ( CAN qc): "amugy abszolut nem zavar itt is vannak fiu paros barataim " oket kerdezd hogy "valasztottak"-e vagy igy szulettek ... meg fogsz lepodni ... ilyen tarsadalmi stigmat SENKI nem valaszt meg ott sem ahol nem buntetik ... plane ott nem ahol ledobjak oket a 10-ik rol es megis van aki olyan helyen is meleg ahol halal jar erte ... ez azert eleg erosen arra utal hogy ez nem valasztas vagy "eltanulta" kerdese ....

de 100 eve valni sem lehetett (sot van ahol megkovezes jar erte a mai napig) manapsag ez egy bevalt es elfogadott dolog a vilag normalissabb reszen. Nem ???

Hari Seldon 2 2017.07.11. 07:23:27

@Muscari:
Ezt mondom én is. Senki nem fog "divatból", "poénból" vagy azért mert ezt látta meleggé válni. (Leginkább azért mert semmi poén nincs benne. - Sokkal több gondja lesz az életbe ezzel, hogy "megérje átállni")

Hari Seldon 2 2017.07.11. 08:43:13

@Határátkelő:
Szia. Küldtem levelet. Megkaptad? (Bocs, de később jöttem rá, hogy ha a gdrive-ra felraktam a képeket, ennyi erővel mehetett volna egyben is. Viszont ha nem jó a gdrive, elküldöm a képeket darabonként)

Golf2 2017.07.11. 11:04:44

@Hari Seldon 2: átállni ráér a sitten

Laza... 2017.07.11. 13:39:08

Megérett az emberiség a III. világvégére

gabors 2017.07.11. 16:13:07

@Laza...: ' III. világvégére " valamirol lemaradtunk ... mikor volt az elso vilagvege es mikor a masodik ... :-)) azt mar meg sem merem kerdezni hogy mikor kezdodott a vilag ujra a vilagve utan ??

2017.07.11. 16:55:55

@Golf2: you have a experience about this?&===)

DieNanny CH 2017.07.11. 19:43:01

@montroyal ( CAN qc):

Hm, ez érdekes meglátás.
Viszont, az is lehetséges, hogy az ilyen fiú, aki gyakorlatot szerez a párkapcsolat fenntartásában, esetleg később sokkal magabiztosabb lesz egy lány jelenlétében. És inkább heteró kapcsolatot fog keresni.
(Ja, és ne feledjük, ugyanez igaz lehet lányokra is, akik nem kellenek fiúknak, de vágynak a párkapcsolatra.)

pappito · http://pappito.com 2017.07.11. 23:34:11

@montroyal ( CAN qc): nem hinném, hogy ez így megy, ha be van tiltva a balett, akkor nem fog az ember eljárni boxolni, csak azért, hogy járjon valahova. Inkább balettezik otthon egyedül :)

Shaktee 2017.07.11. 23:37:26

@montroyal ( CAN qc): mos mé kvebeker, te sem vagy egy adonisz aztán mégis pussylover lettél ;)

montroyal ( CAN qc) 2017.07.12. 16:10:03

@swing gitan: csak mert oregszek ... amikor fiatal voltam csak csajoztam persze akkor kezdodott a karate amit en elsokent csinaltam a MUTEXbe volt az elso club es akkor egy kigyurt karates meno volt a csajoknal,, persze az is szamitott hogy hogy volt kocsim ami akkor ritkasag volt .. es akkor nem volt ilyen csunya oreg pofam se :-))))

montroyal ( CAN qc) 2017.07.12. 16:31:40

@gabors: 1 budos mint a dog es hanyingerem van tole .. a criminal storyk a Discoveryn alltalaban a drogbol indulnak fuggetlen hogy csak kesobb ternek kemenyebb dolgokra
2 Coloradoban lattam egy riportot rohogtek a drog arusok sokkal tobbet veszelytelenul adnak el ... a cigi legalis allami megis a nagytobbseg az indianoktol veszi az illegal cigit ..
amivel tobb lesz az adoproblema annyival tobb lesz az egyeb koltseg pl a gyagya fiatalokra akiknek leall az agy fejlodese ( ezt szakemberek mondjak 18 evtol nagyon leepul a fejlodo agy ..

szoval rengeteg szakember ellenzi de hoznak egy par ellenpeldat is a pot kedvelok hogy ugye hogy az egyetemre jar

en tok tudatlan vagyok de kornyezetembe latok sok leépult embert aki szinte csak dadod es a vilagon semmi sem erdekli motivalja csak hogy meg legyen a napi potja ... a volt sogorom is egyre lejjebb sullyedt vegul raborult az arokban a teherautoja ... na de hajra ... eddig is huztam el ahol azt budos szart megereztem .. ja /Coloradoban a crime emelkedett de legyen fan ... en csak a mediabol tajekozodok es nalunk a szakemberek ellene vannak de a fonokunk azon élt fiatala koraban (most?) varom az eredményeket
ja szemelyesen a belem kihanyom amikor ilyen kocsiba kell beulnom ..

Doromby 2017.07.12. 17:43:01

Nekem a nem elfogadasrol van egy szomoru tortenetem.
Eveket dolgoztam egy kollegaval, nagyon jo volt a viszonya mindenkivel. Kedves, vidam, szakallas-mackos 40 feletti pasi volt. Egyik nap szolt hogy van egy kis gondja, az elettarsa otthon hagyta a lakaskulcsat es nem tud bemenni. Kint hagyja az asztalan a kulcsat, ha jon az elettars adjuk mar oda neki. Eltelt par ora, bejott egy 40 koruli pali hogy van neki itt egy kulcs. Elsore senkinek se esett le, mondtuk itt aztan semmi. Erre mondja o az elettars. Kes megallt a levegoben, kulcs odaad. Ezutan raszalltak a tobbiek, gunyoltak, kinevettek, mindenfelenek elmondtak. 2 het mulva felakasztotta magat a munkahelyi wc-ben. Kerdem en ha evekig nem tudtak masmilyen akkor miert kellett ot a halalba kergetni? Ugyanolyan volt azutan is, rendesen dolgozott, nem volt vele baj.
Ok sem tudnak beleszolni abba melyik oldalra szulettek.

Doromby 2017.07.12. 17:43:17

Meg egy apro tortenet a massag elfogadasarol.
Rendszeresen (most mar evek ota) jarok egy kis kavezoba Londonban amit ket 30-as Magyar holgy uzemeltet. Ok peldaul azert kellett hogy eljojjenek Magyarorszagrol mert a kisvaros ahol eltek nem tudta elfogadni hogy parkent akarjak elni az eletuket. Kijottek, jol erzik magukat es mar ott tartanak hogy az osszes rokonuk is utanuk jot. Egyikojuknek van 2 gyereke, mar itt jarnak iskolaba, szulok is mind itt vannak es segitenek nekik. Ha mar cask azt nezzuk itt sokkal boldogabbak mar megerte kijonni. De ha azt nezzuk ezzel 7 adofizetot elvesztett Magyarorszag es nekik eszuk agaban sincs soha meg akar latogatoba sem visszamenniuk.
HA elfogadtak volna oket nem jottek volna ki, csak ezen mult hogy uj hazat kellett keresniuk maguknak.

Laza... 2017.07.13. 18:19:49

@Laza...: Pontosan tudod hogy értettem. Köszi hogy trollkodtál :P

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása