oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2017. február 08. 06:30,  Variációk francia sokkokra 331 komment

2017. február 08. 06:30 Határátkelő

Variációk francia sokkokra

A mai egyetemisták nagyszerű helyzetben vannak, hiszen a különféle programok segítségével voltaképpen csak az nem megy külföldre mondjuk egy évre tanulni, körülnézni, aki nem akar. Ezek a külföldi programok sajátos helyet foglalnak el a határátkelésen belül, hiszen ilyenkor az ember tudja, mennyi időre megy ki, ami más hozzáállást feltételez. Erről és némi kultúrsokkról is szó lesz ma két külföldi példa alapján.

Mikor érezted először úgy külföldön, hogy otthon vagy? Volt egyetlen ilyen pillanat, vagy egy folyamat része az érzés? Esetleg soha nem fogod magad otthon érezni? Írd meg a tapasztalatod, véleményed a hataratkeloKUKAChotmail.com címre.

franciaorszag_lille_egyetem.jpg

A 22 éves Esther a kenti egyetemen tanul politikát és nemzetközi kapcsolatokat, és mint ez már lassan megszokott, egy évet töltött külföldön, ő éppen a franciaországi Lille-ben. Úgy tapasztalta, négy fázisa van a külföldi életnek (legalábbis diákként), ezeket osztotta meg a Global Graduates oldallal

Persze a kéretlen jótanácsok özöne már bőven azelőtt beindul, hogy az ember belevágna a kalandba, Esther is megtudhatta, hogy „élete legjobb éve előtt áll”, ami „állandó partizással” telik majd, ugyanakkor az is kiderült, hogy „kihívást jelent”, és „nehéz” a külföldi élet. 

Ő úgy tapasztalta, részben mindenkinek igaza volt, mert az ő egy évét négy szakaszra lehetett bontani: a honvágy, az izgalom, a túlpörgés, és a fordított kultúrsokk követték egymást. 

Honvágy 

Az első szakasz a honvágyé volt, ami azért meglepő, mert ezt általában későbbre tenné szerinte az ember, nála viszont rögtön beütött. Talán azért, mert nagyon szoros kapcsolatban van a családjával, ráadásul a nyarat is velük töltötte indulás előtt, ami nem egyszerűsítette a helyzetet. 

Külön nehézséget okozott a nyelv. Annak ellenére, hogy az egyetemen tanult franciául, még egy egyszerű bevásárlás is könnyen kiábrándító és kínos élménnyé vált, amikor képtelen volt megérteni, mit mond neki az eladó. Előfordult, hogy egy ideges vásárlókból álló, komolyabb sor alakult ki mögötte, ő pedig legszívesebben elbújt volna egy sarokba szégyenében. 

Izgalom 

A második szakasz akkor jött el, amikor Esther rádöbbent, milyen hihetetlen lehetőség számára az, hogy Franciaországban élhet. 

„Ettől a pillanattól kezdve mindent magamba akartam szívni, lélegezni, enni, megélni, ami francia. A francia szobatársaimmal gasztroesteket rendeztünk, ahol sajtot, palacsintát, más helyi finomságokat ettünk és bort ittunk. Gyakori vendég voltam a helyi cukrászdában, minden vasárnap piacra mentem, hogy megvegyem az olcsó, de nagyon finom készételeket” – emlékezett vissza. 

Az estéket házibulikban töltötte, ahol a bor mellett a beszélgetés is akadálytalanul folyt, utóbbi ráadásul üdítően új és friss volt a számára. 

Túlpörgés 

A harmadik szakasz valamikor az év felénél köszöntött be, amikor az otthon töltött karácsonyi szünet után visszatért Franciaországba, és rájött, hogy nem marad ott örökké, azaz minél többet ki kell hoznia a még hátralévő időből. 

Ettől kezdve minden erejével francia tudása erősítésén dolgozott, még a külföldi barátaival is franciául beszélt, rengeteget tévézett és hallgatta a francia rádiókat. Emellett az összes nevezetességet megpróbálta megnézni, múzeumokba járt, operába és táncelőadásokra. 

Mire véget ért az egy év, már a francia gasztronómiában is sikerült annyira elmerülnie, hogy néhány klasszikus fogást ő maga rutinból el tudott készíteni. 

Fordított kultúrsokk 

Amikor véget ért az év, és haza kellett költözni, akkor jött a fordított kultúrsokk. Ez akkor következik be, amikor az ember annyira megszokja a külföldi életét, hogy hazatérve már az előző életmód tűnik furcsának. 

„Például pár hétig azután, hogy hazaköltöztem, egy üzletbe belépve hangos hellóval köszöntem, amire csak furcsa tekinteteket kaptam válaszul. Franciaországban az a normális, hogy amikor valahova belép az ember, köszön. Ezt a szokást először furcsának találtam, aztán megszoktam, és hazatérve Angliába már az ellenkezője volt különös” – mesélte Esther. 

Abszurdnak tűnt az is, hogy egy mérföldes körzetben egyetlen cukrászda vagy pékség sincs, és ugyanígy eltűnt a szupermarketben a hatalmas sajtpult tele finomabbnál finomabb termékekkel. 

„Akadtak azért kellemes meglepetések, például a gyors és hatékony banki és egyéb ügyintézés, ami Franciaországban hosszú és bonyolult folyamat lett volna” – tette hozzá. 

Ami irritáló a franciáknál 

Ha már a kultúrsokknál járunk, azért abból akad Franciaországban is (mint mindenhol), de erről már egy másik cserediák, Katarina Bickley írt, aki a Birmingham Egyetem diákjaként töltött el Párizsban egy évet. Ő öt ilyet szedett össze, ami nyilván egy erősen személyes lista, de annak érdekes.

franciaorszag_parizs_foto_pixabay_com_tpsdave.jpg(Fotó: pixabay.com/tpsdave

Állomások 

Azt azért Katarina is elismeri, hogy részben ő felelős azért, hogy meglehetősen sokára sikerült csak beszereznie a Navigót, aminek hiányában viszont minden egyes útra külön jegyet kellett vennie. 

„Nem azt mondom, hogy a brit rendszer tökéletes, mert nem az, de legalább az esetek 90 százalékában az állomáson vagy van egy működő automata, vagy legalább egy ember, aki kiszolgál. Franciaországban (az utastájékoztatás súlyos hiányosságai mellett) a legtöbb jegyautomata csak érméket fogad el, a jegypénztárak pedig gyakran zárva tartanak” – panaszolta. 

„Minden nap úgy éreztem, egyetlen paraszthajszálon múlik, hogy meg tudom-e venni a jegyem, vagy ehelyett kockáztatnom kell, ha be akarok érni. A Navigo beszerzése olyan volt, mintha egy álomvilágba érkezne az ember” – tette hozzá Katarina. 

Nyitvatartás 

Egyes helyek hétfőn tartanak zárva, mások kedden, a legtöbb vasárnap, és sok ebédidőben. „Mindez meglehetősen zavaró, és rendkívül frusztráló, amikor vasárnap délben felkelsz, és Franciaország gyakorlatilag zárva van” – mondta. 

Gyalogátkelő 

Ez egy Franciaországban gyakorlatilag nem létező dolog, a zebra egy egyszerű utcai dekoráció, amit nagyjából minden sofőr figyelmen kívül hagy. Tanácsos minden lelépés előtt többször körülnézni mindkét irányba, ha nem akarjuk, hogy egy motoros pár milliméterre tőlünk száguldjon el. 

Ügyintézés

Ha Magyarországon panaszkodunk a bürokrácia miatt, akkor a franciák sem nagyon maradnak el tőlünk, ráadásul a sok papírmunka feldolgozása értelemszerűen sok időbe kerül. 

Egy bankszámla nyitása Katarina szerint legalább tíz különböző dokumentum aláírásába fáj, a már emlegetett Navigo beszerzése három hét, és azt sem árt megszoknunk, hogy ha valamit hétfőre ígérnek, az általában péntekre lesz meg. 

Chipsek 

De hogy ne csak ilyen komoly dolgokról legyen szó, Katarinának az is rosszul esett, hogy a kedvenc chipseit csak sima és paprikás ízben kapta meg (kis túlzással), nyoma sem volt az ecetes-sós, rákkoktélos, sajtos-hagymás változatoknak. 

A fentiekkel együtt is azért tévedés lenne azt gondolni, hogy Franciaország nem jó hely, hiszen azért mégis csak ott vannak a cukrászdák, pékségek, borok, és még hosszan sorolhatnánk. 

Egy évet biztosan megér.

HÍRMONDÓ

Szenzációs magyar siker Írországban!

A napokban adták át az év fogászati szakdíjait Dublinban, és a győztesek között volt egy magyar is. Roka Antal és felesége három évvel ezelőtt alapított egy fogászati klinikát Dublintól nem messze.

Olimpia helyett a kivándorlás lassítására kellene költeni? 

Ezt javasolja az ellenzéki LMP, amely a fiatalok továbbtanulására, munkához és lakhatáshoz jutására, valamint családalapításának támogatására költené az olimpia rendezésére szánt 3000 milliárd forintot, így lassítva az elvándorlást.

A svájci adóbevallás titkai 

Adót bevallani senki sem szeret, talán még Svájcban sem. Ezt a posztot viszont imádni fogjátok, mert rengeteget lehet rajta röhögni, miközben informatív is.

Éjszakai recepciósként Bécsben 

Nem akármilyen élmények egy osztrák fővárosban található szálloda éjszakai recepcióján - furcsa vendégek, magyar örömlányok és még sorolhatnánk...

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.  

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: Franciaország

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr3612236068

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kisrumpf · www.kisrumpf.blogspot.com 2017.02.09. 11:09:25

@Dikusz: álomvidék! Ha lehetne, oda mennék nyugdíjba. Egyébként volt főnököm a belvárosi kiskertben szintén a régi kádba ültetett, de még így is voltak gondjai, amíg körbe nem kente a kád lábait valami csigariasztó kencével...

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2017.02.09. 11:10:09

@kisrumpf:
Az ilyen csirkéket hosszútáv futó csirkéknek hívom.
Úgy néznek ki mint a szálkásra szikkadt fitnesz picsák.
Lehet kapni itt is.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2017.02.09. 11:11:23

@Dikusz:
Kis só és már lehet is enni...
:)))))))))))))

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2017.02.09. 11:13:53

@kisrumpf:
Van az az egérfogó ragacs. Azzal egy csíkot körbe a fa törzsén és sk kártevő nem megy fel a lombokig. A hangyák nem viszik fel.

Dikusz 2017.02.09. 11:17:19

@sellőlány: tényleg lehet a madarasteszkóban, és a Tescoban is drágább sajtokat. Biztos annyival jobbak is, amennyivel drágábbak. De annyi pénzt, hogy őszinte legyek, nekem nem ér meg. Azt viszont nem értem, hogy az átlag trappista sajtok kinek ízlenek. Évekkel ezelőtt két hetes gyalogtúrán voltunk itthon a barátaimmal. Az egyik kaja ami a hátizsákban volt, és úgy gondoltuk nem romlik meg, az a sima trappista sajt volt (gyártótól függetlenül). Tényleg nem romlott meg, pedig nagyon meleg volt, de két nap múlva olyan volt mint a gumi, talán még pattogott is volna. Az íze meg számomra jellegtelen.

sellőlány 2017.02.09. 11:21:12

@Dikusz: Jaj, én az ilyenekről nem akarok tudni. :-D Szerintem 800-1200 Ft az Auchanos sajtokért nem olyan drága. Ha igazi ínyenc valaki, be sem teszi a hűtőbe, csak a kamrába (ha van).

Dikusz 2017.02.09. 11:21:37

@diggerdriver: jól gondolom, hogy az említett "szálkásra szikkadt fitnesz picsák" nem kifejezetten a zsánereid? Kapni lehet nálatok őket:)))

Elolvadnak a csigucik, baromi gusztustalanok, de legalább nem kell darabokra szabdalni őket.

Erdélyben látni sok helyen, hogy a gyümölcsfák törzsét kb méter magasságig körbemeszelik. Állítólag a kártevők ellen.

Dikusz 2017.02.09. 11:25:14

@sellőlány: sokkal többet nem is érnek. A 800 fityinges sajt meg növényi termék (biztos láttál ilyet). Az Auchannál az 5000 Ft +-os sajtokra gondoltam.
A Culináris boltjában meg úgy is maradsz, az ablaküvegre tapadva, az árak miatt. :)

sellőlány 2017.02.09. 11:35:29

@Dikusz: Darabárra értettem. :-)))) Egész jó friss francia kecskesajtot (kenhető) vettem már ott 800 alatt, nyerstejes normandiai camembertet is 1100 körül. Brie- k is 1000 alatt. Ezek kilója valóban 4-5000 ezer, de ki vesz ebből kilónyi mennyiséget. De sajnos amióta problémáim vannak a tejfehérjékkel, utóbbiakat kerülnöm kell.

kisrumpf · www.kisrumpf.blogspot.com 2017.02.09. 11:37:50

@diggerdriver: nem, nem, meg lennél lepve, jókora darabok, nem szikkadtak. 1600 g körül vannak, inkább degeszek, ketten napokig élünk egy-egy ilyenből... talán éppen már tyúkoknak nevezném őket, mint csirkének. "Fitnesz picsát" nem veszünk, csak a szárnyát.

@sellőlány: egyszer találkoznod kellene az ír sajtokkal is, azok is felfutóban vannak, a jó érett Durrus pl., isteni, nem tudom leírni az ízét, a kávézónak hála tudtam szerezni érettet, nagy karikából vágva, ott röfögtünk felette, olyan jó volt. A kenyeremmel, plusz vaj.... tessék, most jól megéheztem...

**mimi** 2017.02.09. 11:45:31

@Hobbiszakács:
Ezeket a szép uborkákat és parikat tényleg a teraszon termesztetted??

Lőtéri Kutya 2017.02.09. 11:48:46

@diggerdriver: Szép karikatúra, de ilyen is van. Azért egy alap ízetlen, aromák nélküli semmilyen olcsó bort viszonylag könnyen meg lehet különböztetni egy normálisabb bortól, aminek van valamilyen karaktere, ízvilága. Nem is feltétlenül olyan drágák ezek, de sajnos általában a borvásárlás elég lutri, ha pontosan nem ismeri az ember az adott pincészetből származó, évjáratú, típusú bort. Még pincészetekben is meg lehet szívni, nem egyszer jártam úgy például az egri pincéknél, hogy egyiknél kértem egy adott fajta bort ami egész jó volt, átmentem a szomszéd pincébe, ugyanolyat kértem, az meg ihatatlan savas seízű vacak volt.

@Dikusz: A magyar rozékat is általában többnyire kékfrankos szőlőből szokták csinálni, csak más technológiával, mint a vöröset. Én a kékfrankos vörösborok alapízével sosem tudtam megbarátkozni, hasonlóképp vagyok a szürkebaráttal is, legalábbis az ezekből készült magyar borokkal.
A rozéról egy kis rövid összefoglaló ismertető, miért is nevezem halovány bornak: vinoport.hu/eleterzes/tiz-tudnivalo-a-rozerol/1599

Néhány részt azért kimásolok belőle:
"1. A borokkal való ismerkedés korai fázisában általában tisztázódik mindenkiben az, hogy a rozé nem vörös- és fehérbor házasításával készül, hanem oly módon, hogy a kék szőlőt a vörösboroknál rövidebb ideig tartják héjon. Jellemzően pár óra áztatás után kipréselik, és így a héjban lévő színanyag épp csak megfesti a mustot.

4. A rozékészítésre vonatkozó általános elméleten túl a gyakorlatban két iskolát tartunk nyilván. Az első esetében szokott elhangozni: rozéra szüreteltünk. E bortípus ropogós savai és friss gyümölcsaromái miatt ugyanis sokan korábban szedik le a szőlőt, mint ha ugyanabból a fajtából vörösbort készítenének. Az így rendelkezésre álló alapanyagot rövid áztatás után kipréselik, majd jellemzően tartályban dolgozzák fel.

5. A második csoportot a nemzetközi borvilág saignée technológiaként tartja számon. Ebben az esetben a rozé a vörösborkészítés mellékterméke. Kevésbé önmagáért, mint inkább azért születik meg, hogy általa a héjon ázó léről leválasztott must sűrűbb, testesebb, aromagazdagabb vörösbort adjon. Ezek a rozék – köszönhetően a későbbi szüretnek – társaikhoz képest testesebbek, szerkezetükben és aromájukban is elindulnak a vörösborok felé.

6. Hazánk valamennyi kék szőlővel rendelkező borvidéke alkalmas a rozé alapanyagának előállítására. Népszerűsége folytán szinte mindenki foglalkozik vele. Bár pontos statisztika nem áll a rendelkezésünkre, az erre a célra legtöbbször használt szőlőfajta valószínűleg a kékfrankos, már csak a szőlő hazai elterjedtsége folytán is."

A második csoportú technológia miatt nevezi apám hordómosó lének a rozét. A népszerűsége érthető, mivel sokan isznak fröccsöt, boros kólát, egyéb kevert hígított valamiket, amik teljesen kiesnek az értelmezési tartományomból.

Lőtéri Kutya 2017.02.09. 11:48:55

@P.Elliot: Az hogy a kertedben nincsenek csigák, tetvek, kártevők, az még nem jelenti azt, hogy minden egészséges. Sőt, az egészséges talajban bizony sok élőlény jól megél, amit mi kártevőknek nevezünk. Ilyenkor általában két dolog szokott előfordulni, vagy olyan szerencsés helyen van a kerted, ahol ritkák a férgek, vírusos, gombás betegségek, vagy már előtted valaki alapos vegyszeres irtást végzett, vagy mindenki rendszeresen permetezik körülötted, csak te nem.
Saját kertemből kiindulva - ami több évig elhanyagolt volt, szomszédok sem foglalkoztak a sajátjukkal évtizedekig - olyan szerencsétlen helyzetben vagyok, hogy a szakirodalmakban leírt betegségek nagy része megtalálható nálam. Egy ideig nem permeteztem, csak ha nagyon muszáj volt, de a kertemben lévő növények egészségesebbé tételéhez sajnos el kellett kezdenem rendszeresen permetezni. Persze én is biogazdálkodásban engedélyezett szereket használok, odafigyelek a keverési arányra, permetezési időpontra.
Szeretnék egyszer én is olyan kertet, amivel semmi probléma nincs.
A közösségi kertben mi a protokoll, ha valami súlyosabb betegség jön elő több növénynél?

sellőlány 2017.02.09. 11:54:58

@kisrumpf: Oké, felvesszük a checklistre. :-) E-mailt megkaptad?

Lőtéri Kutya 2017.02.09. 12:35:34

@sellőlány: A növénynemesítésnél az utóbbi évtizedekben elég nagy szerepe van annak is, hogy az újabb fajtájú gyümölcsfa betegség ellenállóbb legyen - főleg almáknál - ezzel is csökkentve a kötelező permetezések számát és mennyiségét, így csökkentve a termelők költségeit. Én pár éve elég sokféle facsemetét ültettem újabb, régebbi nemesítésű fajtákból, eddig a legújabb fajtákat úgy látom, hogy jobban bírják, kevesebb velük a gond egyelőre.

sellőlány 2017.02.09. 12:43:33

@Lőtéri Kutya: Igen, részben igaz, részben nem... Nekem az új ültetésű őszibarack csemete is ahogy lombot hozott, már tele volt tafrinával. De tény, hogyha csemete korától nevel valaki fákat, sokkal több a lehetősége, mint örökölt fáknál. Hát ezt kell most tavaszig eldöntenem, ha ültetünk újakat, milyeneket és ha mondjuk nem vagyunk jelen minden szezonban, akkor is túléljék. Ezért meggy, khaki sanszosabb, alma, körte, cseresznye van dögivel.

Dikusz 2017.02.09. 12:43:40

@kisrumpf: ne haragudj, igaz nem nekem írtad, de elképzeltem, hogy ott röfögsz (a kenyereddel?) a sajt fölött. :))) - ugye nem baj?
Kicsit bővebb leírása az eseménynek is érdekelne. Még a sajtot is megkóstolnám, lilahagymát tudok vinni, az megy hozzá?

kisrumpf · www.kisrumpf.blogspot.com 2017.02.09. 12:48:46

@sellőlány: Igen, köszönöm! Nem tudom, mi lehet a rumpf.hu-val, nem jelzett a dög, majd intézkedem! S válaszolok is :)

kisrumpf · www.kisrumpf.blogspot.com 2017.02.09. 13:07:19

@Dikusz: ööö.. nem tudom, mit lehetne még részletezni...? a röfögés az a gyüjtőneve azoknak a kis hangoknak, amit az ember (én) hallat, mielőtt beleharap valamibe, amiről tudja, hogy nagyon finom lesz. Tudod, amit nyammnyamm, yumm, és vöff-ként írhatunk le :-) De ne aggódj, nyilvánosan nem csinálom, volt gyerekszobám.

Kovászos házi kenyér volt, saját sütés, sótlan ír vaj Limerick megyéből, vékonyan szelt érett Durrus sajt (Dunmanus változat), más nem. Lilahagyma jöhet, de akkor kacsazsír kerülne a kenyérre, s nincs sajt. S most nincs készen kenyér, ehetek egy sima joghurtot ebédre, gyalázat :-)

adg 2017.02.09. 13:14:07

Egyelore kezzel szedegetem le a bogarakat a limerol es a mandarinrol, de az ejszakai barbarokkal nem tudok mit kezdeni. Ejjel nagyon klassz 10-12 centis saskak jonnek, reggelre csak a karelyosan leragott leveleket latom. Szerencsere mar nagyobbak a bokrok, nem okoz tul nagy pusztitast a saska.
A papaya viszont folyton sarga, es alig van levele, pedig kap tapot is. Neha megzoldul es no egy fel metert, aztan megall, lehullik es megsargul.
Az ananaszok viszont gyonyoruek, semmi nem bantja es csupa eletero mind.
Passionfruitot a madarak zabaljak le, a mangot meg a posszum, de e ket utobbi mar nincs is. Volt meg grapefruitunk az elozo helyen, alllati finomat termett. Itt mas fajta van, mint otthon a boltban. A banan is nagyon jo volt, ket fajtank is volt, sugar es lady finger, de aztan egy fertozo betegseg miatt kiirtottak az osszeset a kornyekben, nehogy tovabb terjedjen. Mar lehetne ultetni megint.

Vannak meg otthon szobanovenynek tartott dolgaink is, pl vadon terjed a szanzavera, vagy anyosnyelv, ahogy az aloe is kivadult Vagy nekem ez a kedvencem, azt sem tudom, hol a tove, valahonnan felmaszott a teraszra. Ha nem ismeros elsore, akkor a jobb oldalon a korlaton latszanak a kisebb levelei. Az oszlopnal levok kb fel meteresek.

kepkezelo.com/images/nfqdl5c95yf035r82szp.jpg

adg 2017.02.09. 13:15:58

@kisrumpf: most fejeztem be a kajat, de engem is megeheztettel megint, vagy hogy kellen ezt mondani.
:)

Lőtéri Kutya 2017.02.09. 13:16:04

@sellőlány: Az valószínűleg már a faiskolában megfertőződött, sajnos előfordul, hogy onnan hozza be az ember a betegségeket. Sajnos a minőségellenőrzés ezen a téren sem olyan jó Magyarországon. Gombás fertőzés ellen meg csak réz alapú készítménnyel lehet hatékonyan védekezni, de ezek többsége alkalmazható biogazdálkodásban is. Nagyon fontos a gombás betegségek elleni védekezés, nagyon sok kárt tudnak okozni, ezért igazából kihagyhatatlan az őszi, tavaszi lemosó permetezés. Próbáld ki a NORDOX 75 WG-t, ha még eddig nem tetted, sok mindenre jó.

gabors 2017.02.09. 13:28:38

@P.Elliot: "Te is bio gazdalkodast folytatsz? "

Igen apam kezdte otthon meg 80-as evekben onnan is van egy kis tapasztalat ...

Ez egy eleg kis kert atlag 4-5 uborka (ezt kell locsolni) 6-7 paradicsom (probalok 2-3 felet venni) eper csak mint takaronak van kb 10-15

Altalaban nem asom fel a teruletet hanem mindig kicsit mashova ultetem a novenyeket es az ulteteskor teszek "komposztot" a lukba van egy kis "szemethalmom ahol mindenfele organikus anyag "rohad" es jovo (egy ket evi komposztot termeli)

Meztelen csigak valszeg azert vannak mert kozel vagyunk a tengerhez es reggelente mindig nagy harmat van (ezert nem is kell annyit locsolni, pazsitot meg egyaltalan). Ezek ellen regi modszerrel megyek befottes uveg a folde sor+so (de felesegem nem szereti mert megoljuk igy oket ... de persze osszeszedni sem akarja oket)

"Az egesz permetezes egy nagy marhasag, illetve jo, legyen gyumolcsfaknal ha mar muszaj de ne mindenre az Istenert!"

Nalam az almafan vannak csak kartevok de az almat nem is evesre termelem csak a latvanyert :-) azt mar feladtam

Ultetni szoktam meg napraforgot az is csak mint latvany .. vannak gyonyoru kepek madarral st.

"Ma eszmeletlenul szep meleg szinte nyari nap volt itt nalunk, varjuk a havat ejszaka, nalatok meg hovihart, mi? "

Itt a ho ... az iskolak zarva a mi cegunk is :-))

sellőlány 2017.02.09. 13:40:59

@Lőtéri Kutya: Igen, ezzel tisztában vagyok, feljebb ugyanezt írtam egy hozzászólásban. Most egy rezes alapú kontakt mixet használok +a csak rezes nekem nem volt elég a "bio" korszakban) plusz egy hónapig volt fagy, remélem elfagytak a gombák. Sajnos az előző enyhébb telek is csak rontottak a fák állapotán.

gabors 2017.02.09. 13:42:30

@Lőtéri Kutya: "ha valami súlyosabb betegség jön elő több növénynél? "

en nem csinalok semmit volt hogy a paradicsomokat ket he alatt elvitte a peronoszpora vagy akarmi ... es ????? ezert nem fogok permetezni !!! rendben nem ebbol elek nem kell eladni stb

hasonloan az almakkal van ev hogy 50%-at meg tudjuk enni van hogy egyet sem ... de emiatt sem fogok permetezni semmit

amugy ultetek ilyeneket hogy levendula meg rozmaring meg ricinus meg veletlenszeru viragozo dolgokat

ezenkivul egesz evben etetjuk a verebeke sot madarhazak is vannak tobb fan is na ezek eszik meg a legtobb kartevot ...

Hobbiszakács · http://hobbiszakacs.blog.hu 2017.02.09. 13:46:56

(Elvoltam velőscsontért, szombaton vendégek jönnek.)

@Dikusz: Ha majd megjelennek a csigák a teraszon, futok a sótartó után :-)
@sellőlány: "A felső szomszédaid törökök vagy muszlimok?". Kedves olasz-magyar házaspár. Négy éve laktunk itt, amikor összefutottam a feleséggel, és ahogy mindketten a svédet törtük, egyszerre kérdeztük: te ugye magyar vagy? :-))

Hobbiszakács · http://hobbiszakacs.blog.hu 2017.02.09. 13:55:18

@**mimi**: Igen, mindent a teraszon termesztettem :-) Büszkeségem a félkilós "Jurassic" uborka:

hobbiszakacs.blog.hu/2014/08/26/terasz_stockholmban_7_a_jurassic_uborka

Sajnos F1 hibrid - ezért a második generáció már nem hasonlít az elsőre, nálam például göcsörtös, szúrós göböket eredményezett.

Dikusz 2017.02.09. 14:02:06

@kisrumpf: @adg: ha nincs kacsazsír, lilahagyma, jóféle sajt, de finom kenyér, mustár/torma van, akkor egy remegős puhára főtt békebeli füstölt csülök jöhet? (viccvót)

Mrs. Clayton 2017.02.09. 14:03:10

@Herr Géza: csak most latom, hogy kinyomoztad, tehat nem irtam dicshimnuszt a szuper angol borokrol. Koszonom, a mindent felulmulo angol sajtokrol sem irtam. Ezeket mind te kepzelted bele. Azt sem allitottam, hogy mashol a vilagon ne lehetne kivalo sajtot, bort meg egyebet venni. A tegnapi kirohanasod a megjegyzesem miatt egy teljesen altalad belemagyarazott, altalam soha nem mondott velelmezesen alapult. Tovabbra is nevetsegesnek tartom, ha valaki egy ev utan Franciaorszagbol visszakoltozik a szigetre es a multik sajtpultjait hianyolja. Egyreszt mert minden sajtot meg lehet venni plusz rengeted hazai sajt is elerheto. Alairom, hogy nagyobb keszletek vannak egy francia hiperben mint itt de ez a lenyegen nem valtoztat. Egy multi az multi Parizsban is meg Londonban is. Ha a holgy azt irta volna, hogy a minoseget meg a sajteves kulturajat hianyolja, hat ok. A franciak valoszinuleg tobb sajtot esznek mint a britek. Ugyanugy nevetsegesnek ereztem a chip problemajat. En meg egy magyarorszagi kisvarosban is tudtam tavaly venni ecetes sos chipset, majd biztos pont a franciaknal nem lehet venni.
Az angol borokhoz. Mint irtam vannak jo angol borok, de ezek ugy 30 font per uveg aron mennek. Ezt miert kellene letagadni, hisz letezik. Egyebkent a legfinomabb jegbor amit ittam az egy kanadai bor volt 70 font per uveg aron. Kanada sem kifejezett bortermelo orszag csak ugy mondom.
Ehhez kepest a hazai borok olyan 2,5 3 font korul mennek a boltban, mert nagyjabol ennek megfelelo minoseguek. Nincss itt se lejaratas se oda.
Szoval tovabbra sem ertem miert jo hozzakepzelned barmit is a kommentjeimhez. En szeretek itt elni, es ez semmit nem von le mas helyek ertekebol. Viszont Nagy-Britanniat altalaban mindenki ugy kepzeli, hogy pocsek gasztronomia,, pocsek idojaras es rengeteg bevandorlo mindenutt, akiket a helyiek manapsag szembe kopnek. Ez nincs mindig es mindenhol igy. Ha szerinted barmilyen angol dologrol litaniat zengek, akkor legkozelebb ertsd ugy, hogy erre gondolok. Koszonom

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2017.02.09. 14:04:02

@Lőtéri Kutya:
"Ropogós savak"
Na pontosan az ilyen hadibarmokról írtam a paródiámat.
Eszemfaszom megáll.
"Ropogós savak"

Dikusz 2017.02.09. 14:05:12

@Hobbiszakács: ha teraszlakó betoncsigák, akkor lehet hatástalan a só, vagy kinn kell tartani a teraszon a sótartót :)

Hobbiszakács · http://hobbiszakacs.blog.hu 2017.02.09. 14:06:26

@diggerdriver: Már-már lemondtam a csirkéről, mint alap élelmiszerről, amikor rábukkantam egy svéd Supermarketben a Coquelet név alatt futó, 350-400g-os francia csirkére. Más fotóm nincs, ezt a neccen találtam.

mabiodomus.fr/epages/0373f108-90d9-4187-a182-3a722996f8cb.sf/fr_FR/?ObjectPath=/Shops/0373f108-90d9-4187-a182-3a722996f8cb/Products/%2211+3+620%22

Azt hinné az ember, hogy a félfogára elég, de nem :-) Húsa olvad a szájban. Vigyázz, mert az ára váltakozik, a boltban kb. 13 Eu a kilója (három megy bele), míg a "gazdag"piacon a többszörösét is elkérhetik.

Keress utána a neccen, biztos akad felétek is. Megér egy próbát!

Hobbiszakács · http://hobbiszakacs.blog.hu 2017.02.09. 14:09:07

@Dikusz: "ha nincs kacsazsír, lilahagyma, jóféle sajt, de finom kenyér, mustár/torma van, akkor egy remegős puhára főtt békebeli füstölt csülök jöhet? (viccvót)" - nem fogjátok elhinni: mindezt be lehet szerezni Stockholmban! Ott, ahol a velőscsontot vettem :-)

adg 2017.02.09. 14:14:11

@Dikusz: igen, csulok mindenkeppen. Nagy szivfajdalmam, hogy itt nincs, csak nagyon ritkan, akkor is csak vakuumcsomagolt, es elso es nem is teljes.

Nem tudom, hova lesz az allat csulke. :)

kisrumpf · www.kisrumpf.blogspot.com 2017.02.09. 14:21:14

@adg: ez nem valami könnyezőpálma féle? Anyáméknak volt, csak egyszínű zöld levéllel, hatalmas, költözéskor nem fért ki az ajtón...

kisrumpf · www.kisrumpf.blogspot.com 2017.02.09. 14:26:31

@Hobbiszakács: fenébe, rákattintottam...

Megyek sütni, ez már sok nekem. A teraszod pedig csodás.

Hobbiszakács · http://hobbiszakacs.blog.hu 2017.02.09. 14:34:27

@sellőlány: "Nálam a fekete bogarak zavarták a paprika leveleket. Szappanos vízzel mosogattam, így idővel eltűntek. Hernyóra, lepkére csak a vegyszer hatásos (pl. Karate, Actara, Mospilan). Ha tényleg gáz van, nagyon kevés is hatásos. Bio esetén próbálj feromoncsapdát."

Itt egy szapanos-szeszes levet ajánlanak környezetbarát rovarításra. Megcsináltam, de nem vettem észre, hogy használt volna.

Most jut eszembe, hogy régen dohánylével permetezték a rózsákat, hogy megszabadítsák őket a levéltetvektől. És a feromonos kártevőirtásról is van némi tapasztalatom:

hobbiszakacs.blog.hu/2009/08/03/szerelmi_bajillat
:-)

Hobbiszakács · http://hobbiszakacs.blog.hu 2017.02.09. 14:35:39

@kisrumpf: :-) Köszönöm, köszönöm, volt egy kis munka vele, nem tagadom. :-))

sellőlány 2017.02.09. 14:39:14

@Hobbiszakács: Ah, értem, kellett a hazai szó, a Rai meg a Canale5. :-)

sellőlány 2017.02.09. 14:48:12

@Hobbiszakács: Hát igen, persze lehet varázsigékat mormolni és átkozódni is... bármi hatásos lehet, de ugyanúgy hatástalan is. Jártam már úgy, hogy pont eltaláltam a permetezések időzítését, jó lett a metszés is, és végre beindult a kert, amikor betörtek egy lyukon a szarvasok és zölden lezabálták a termés 80%-át. Következő évben kerítés csere volt (vadháló) 76 méteren). Na akkor mondtam, hogy fákat a tűzre, gyümölcsöt a piacról, milliószor jobban megéri. :-)

Hobbiszakács · http://hobbiszakacs.blog.hu 2017.02.09. 14:54:17

@sellőlány: Hát nem is olcsó a saját termés :-)) De látni nap mint nap, ahogy sűrűbb és sűrűbb lesz a növényzet, és pirosodnak a bogyók... az megér mindent.

sellőlány 2017.02.09. 14:56:58

@Hobbiszakács: Na igen, én is ezzel hitegetem még magam. Aztán ott a csomó gyümölcs és nem győzöm leszedni, befőzni, aszalni, elajándékozni (mert a barátok dehogy jönnek maguknak szedni)... Dupla szívás. :-D

Lőtéri Kutya 2017.02.09. 14:59:13

@diggerdriver: Valahogy meg kell magyarázni az éretlen szőlőt. Azért remélem annyira nem akadtál ki, hogy a lényeget ne értsd meg a szövegből. :)

Lőtéri Kutya 2017.02.09. 14:59:17

@gabors: A permetezés önmagában nem ördögtől való dolog, csak tudni kell, hogy mit, mire, mennyit, mikor használunk. Mint írtam, a biogazdálkodásban is engedélyezettek bizonyos szerek használata - ezek típusa országonként eltérő - csak sokkal szigorúbbak az előírások, mint a nem bio élelmiszereknél. Tehát a bio termesztés nem egyenlő azzal, hogy egyáltalán nem permetezik semmivel. Amúgy nem bio élelmiszereknél is szigorú szabályok vannak arra, hogy mennyi vegyszer maradvány lehet a termékben.
Sőt, sokan nem tudják, de sok növény maga is termel méreg anyagokat, amikor valami stressz hatás éri, rovartámadás, baktériumos fertőzés, stb..., ezért érdemes megelőzni ezeket.
Például natural toxins in food plants keresőszavakkal olvass utána ennek.

adg 2017.02.09. 15:03:14

@kisrumpf: nem, ez szerintem egy scindapsus, ami otthon minden lakasban fut a gazcsovon. Itt el magatol is, befutja a fakat, meg a teraszomat. Eloszor pont ugy nez ki, mint az otthoni, tenyernyi levelekkel, majd jon a kovetkezo hajtasa, es ilyen fel asztalnyi levelek jonnek ket ujjnyi hajtasokon.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2017.02.09. 15:47:13

@Hobbiszakács:
Persze hogy van. Sőt a török étteremben előtted sütik meg faszénen. Nem olyan drága.

Demi78 2017.02.09. 16:25:48

Parizs nem egyenlo Franciaorszaggal. Rossz helyen volt:)

Demi78 2017.02.09. 16:26:36

Mondhatnam ugy is, hogy Parizsbol megismerni a franciakat olyan, mint sajtreszelovel rejszolni.:)

blackhairlady 2017.02.09. 18:24:34

@kisrumpf: En is olyan kad szeruben (kecske itato :D) nevelgettem az uborkapalantaimat es par to paprikat, de sajnos nagyon keves sikerrel, ahogy Hobbiszakacs irta, megtamadta a leveleket olyan moly szeru valami, alig termett. Viszont a keritst gyonyoruen befutotta az uborkalevel, jol nezett ki nagyon, es folyamatosan viragzott majustol novemberig:D

blackhairlady 2017.02.09. 18:43:11

@kisrumpf: te egy emberkinzo vagy, tudod? :)

kisrumpf · www.kisrumpf.blogspot.com 2017.02.09. 18:54:14

@adg: az az, amit pletykaként ismerek, s minden irodában sorvadozik? No igen, azok jóval satnyábbak. Nyilván nem való nekik az az éghajlat.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2017.02.09. 19:31:13

@Lőtéri Kutya:
Tudod az éretlen szőlőnek van egy szép magyar neve. Úgy hívják hogy éretlen szőlő.
A belőle készült bornak is van neve. Az meg a guggolós. Guggolva kell elmenni az ablak alatt, nehogy behívjanak inni belőle.
Szokták még háromemberesnek is nevezni. Két ember lefog a harmadik meg tölti beléd.
Ettől a "ropogós savak"-tól kiakadtam mint a sezlonyrugó. A jókurvaanyját az ilyen urizáló paraszt gyökérnek. Máűr a "tanninok lecsengése" is kiveri a biztit de ez mindent visz.
"Ropogos savak".
Megazanyád...

blackhairlady 2017.02.09. 20:12:30

@kisrumpf: de, ahogy leirtad, egy fel okrot meg tudtam volna enni :) De maradtam a sortesztas tilapianal parolt zoldbabbal, sult gombaval, vajas krumplival :DDD

kisrumpf · www.kisrumpf.blogspot.com 2017.02.09. 21:24:49

@sellőlány: (bele kell sütni őket sütibe ;-))

P.Elliot 2017.02.09. 22:08:29

@gabors: Azert eleg jol elment a hovihar itt nalunk, kisebb volt mint gondoltuk, eleg jol le is takaritottak az utakat, sut a nap, most legalabbis, remeljuk hogy a tel ezzel veget is ert.
Nekem itthon nincs zoldseges kertem mert keves a napfeny, a mormota bevetesre keszen all hogy leszureteljen szinte akarmit, ami itthon van az vagy 20 to eper, tavalyi telepites, fuszernovenyek, van 3 kicsi oszibarackfa, 1 cseresznye ami le lett derekban vagva es kihajtott, hoz is nehany szem cseresznyet amit a madarak azonnal leesznek, van 3 kortefa, alig terem az egyik, a masik ketto jobban de az is a mokusok ennivaloja, megvedeni toluk szinte lehetetlen. Azonkivul van fuge, a regi joltermo kipusztult, ez kicsi meg, van kiwi ami nem terem meg, illetve nem is fog mert azt meg valami rovar szivogatja, a viragat es tonkre is teszi.
Az egesz kert igazabol az arnyekturo novenyekrol szol, a telturo bananfakrol, rozsakrol es mas viragokrol, inkabb pihenokert.
Csak organikus tragyat hasznalok , azt is keveset, a rovarokat, kukacokat rabizom a madarakra akiket kizarolag telen etetek, az elso ho vagy fagy bejovetele utan az utolso fagy es hoig, kozotte nem, azert hogy szedjek fel a kartevoket. Most azert etetem oket hogy ne pusztuljanak, legyenek eroben tavaszra meg hat szeretem oket, ez egy madarcsicsergos kert volt mindig.
Ja, almafam is van, fiatal, nincs jo helyen mert keves a foldje de tobbet nem tudok adni neki mert koves, sziklas a talaj.
Kinnt a kozossegi kertben mas a helyzet, van 4 darab/ plusz a kert vegeben kozel a kerites es ott mar csak egy fel meret van amit megmuvelhetek, pluszban, ideadtak/, a parcellak, 10x 10 feet darabja es 4 van belole, egeszen szep terulet, a maniam es kedvencem a paradicsomok, van vagy 28-30 to, eszem, fozom, osztogatom, befozom.
Van paprika, mangold, zoldbab, salata, csillagtok, hagyma, cekla, retek, spenot, kaposzta, hagyma, uborkak, fel sem tudom sorolni hogy mennyi minden.
Iden keritettem nagydobosi tokot de nem otthonrol, valahol Litvaniaban arultak , az fog menni a fel ajandek folddarabra es dinnyet is vetek.
Ez lesz a harmadik evem amikor hasznalhatom, nekem a varosi lanynak hatalmas orom a kerteszkedes, kar hogy gyerek meg fiatal koromban nem erdekelt.
En is mindig mas helyre ultetek mindent, jo szantofold ez, keves tragya kell, van ahova nem is szorok. A termes szinte hibatlan, ket to paradicsom volt hogy hirtelenul elszaradt, elszurkult es meg zolden esett le minden termes rola, kihuztam, a helyet felastam, illetve hagytam hogy egesse ki jol a nap a foldet ha ugyan hasznal ez valamit.
A kovetkezo evben odaultettem a zoldbabot es annak semmi baja nem lett.
Ott kinnt nem sok novenybetegseg van, csigat sem latok. Minden sor parcellahoz locsolocso van es korlatlan vizhasznalat meg vizkorlatozasi idoben is. Egy-egy parcella bere 20 dollar egesz evben. Ha valaki csak maganak ultet egy parcella eleg is neki hogy meglegyen a paradicsomja, salataja, uborkaja meg amit enni szeret.
Sosincs uresedes, varolista van de aki egyszer mar foglalt ott helyet attol nem veszik el ha nem szegi meg a szabalyokat. Ellenorzes alatt van hogy organikus maradjon a terulet.
8 perc autoutra van tolem, egy lutheranus templom mukodteti, a folddarab az ove.

P.Elliot 2017.02.09. 22:10:05

@diggerdriver: Hehehe.....ez jo volt. Vegre tudom hogy mi az hogy guggolos bor...

sellőlány 2017.02.09. 22:34:29

@kisrumpf: Akkor megígéred, hogy társulsz a cukrászatba, mert egyedül ezt a mennyiséget nem vállalom. :-)

Mrs. Clayton 2017.02.09. 22:47:39

@Lőtéri Kutya: Magyarorszagon ha nem szakboltbol veszed szinte biztos h valami megsavanyodott ecetet kapsz, legalabbis tavaly ez tunt fel leginkabb. Az elmult ket evben kozel 600 uveg bort vettem Angliaban ebbol osszesen 4 uveg volt vagy megdugosodva vagy a fenye tort meg es az ize is rossz volt, gondolom tarolas vagy palackozasi hiba miatt. Ugyanakkor mind a negy uveg eseten visszakaptam a penzem, sot egyik alkalommal egy extra uveg bort kaptam a masik esetben meg egy 5 fontos vasarlasi utalvanyt.
Velemenyem szerint itt az aruhazak nagyon odafigyelnek a keszletre, igy ha egy termek nem megfelelo, akkor leveszik a polcrol, valamint nem csak fel evente vesz valaki 5-20 font kozott bort, hanem rendesen fogynak a keszletek igy nincs ideje megromlani az uvegben a bornak.

Lőtéri Kutya 2017.02.09. 22:48:08

@diggerdriver: Ez van. Még bőven vannak dolgok, amikkel kiegészítheted a paródiádat a borszakértő témában.

sellőlány 2017.02.09. 23:04:51

@Mrs. Clayton: Szakbolt? Ami kábé itthon a Bortársaság? Ez azért így túl sarkos. Iszonyat sok jó pincészet van itthon és szinte mindegyik látogatható, akár B&B szolgáltatással. Pl. Kreinbacherék, Liszkayék, Pannonhalma is csodás lett, aztán ott van Tokajhegyalja, azon belül a MÁD&MÁK projekt, ami összeköti az ottani bort a jófajta jelenkori gasztronómiával. (De pl. Zwack Izabella is ott jegyzi a Dobogót). Én meg nem vettem rossz bort egyikben sem, sőt olykor nagyon jó áron lehet hozzájutni egy-egy kartonhoz.

Mrs. Clayton 2017.02.09. 23:14:17

@sellőlány: jo, rendben rosszul fogalmaztam, termelo, pinceszet rendes borszakuzlet nem tesco, meg cba, a bortarsasagot nem ismerem, az valami olyan mint nalunk a naked wines, majesty es hasonlok? Borszakuzletet csak azert irtam mert az en varosomban van egy ceg villanybol, naluk az uveges bor is meg a kannaban arult is jo legalabbis amikor legutobb otthon voltam es bort vettunk

Mrs. Clayton 2017.02.09. 23:17:25

@sellőlány: nekem itt egyedul a benzikutak eseten van fenntartasom borral, de meg ott sem vettem soha olyan ecetes, romlott bort mint otthon nem egy meg ket uzletben, legutobb inkabb viragot meg tomenyet vittunk ajandekba, mert a palackozott hiperbol valo bor mind rossz volt amit vettunk, hangsulyosan ez nem Pesten tortent, ott lehet mas a helyzet

Dikusz 2017.02.09. 23:18:59

@adg: azt itthon zabálják fel jó étvággyal a dagadt magyarok (mint én), és szenya módon cukkolják azokat, akik nehezen jutnak hozzá.:))

Dikusz 2017.02.09. 23:22:42

@kisrumpf: Van a hűtődben főtt füstölt csülök? @adg: -nek is írtam, de istenbizony, ha lehetne, mindegyikőtöknek küldenék belőle, egy tábla füstölt szalonnával együtt.

sellőlány 2017.02.09. 23:40:54

@Mrs. Clayton: Most egy kicsit megleptél ezzel, reméltem, hogy csak viccelsz (Hiperből ajándékba bort? Ez most komoly?) Itt olvashatsz többet a Bortársaságról és borászatokról, akiktől forgalmaznak, sőt néhányukat maguk felfedeznek vagy járóknak fel. Számos budapesti helyszín mellett nagyobb vidéki városokban is jelen vannak. Legközelebb mindenképp nézd meg, ha erre jársz. www.bortarsasag.hu/hu/

Lőtéri Kutya 2017.02.10. 06:18:21

@Mrs. Clayton: Azért ennyire ne túlozzunk a magyar boltokat illetően.

kisrumpf · www.kisrumpf.blogspot.com 2017.02.10. 08:58:15

@P.Elliot: ez csodás lehet, gondolom, munka is van vele rendesen. A mi közösségi kertünket most virágoztatja fel pár lelkes ember, akiknek a kísérleti kertjét kiebrudalta a nyáron a helyéről egy iskolaigazgató (ott voltak eddig). Amúgy már csak egy vagy két lakó dolgozik rajta, de már kezd olyan "established" külseje lenni. Még azok a rózsák is megmaradtak, amiket én "metszettem"

Mrs. Clayton 2017.02.10. 10:23:56

@Lőtéri Kutya: hat a ferjem azota nem igen meggyozheto, hogy a magyar bor ihato, ez van, a kulfoldi bemegy a boltba es bor helyett ecetet kap, nyilvan nem mindenhol, de nekunk igy sikerult kb 3x Tovabbra is fentartom, hogy azert lutri Mo-n bort venni, mert az uzleteknek nincs se borasza, se senki aki ertene a tarolashoz, vagy eleget el tudnanak adni, igy a keszletek szarul tarolva ott rohadnak a polcon.@sellőlány: megis hol kellene venni ugy altalaban bort? Nem mehetsz mindig ki egy pinceszethez. Egyebkent eloszor szakuzletet mondtam, akkor azon lepodtel meg, igaz termeloi boltra gondoltam inkabb. En hust is boltban veszek, azert sem megyek el nem tudom hova es nem a farmer felesegetol veszem. Sot, most total megbotrankoztato leszek, ketreces tojast is veszek. Visszaterve a borra en a konnyen ihato, nem tul testes, gyomolcsos, friss, a digger mindjart infarktust fog kapni, borokat szeretem. Az en izlesemnek leginkabb a del-amerikai borok felelnek meg. De szeretem az ausztral, del-afrikai borokat is. Ilyen palyan a magyarok nagyon nehezen rugnak labdaba. Ugyanakkor nagy kedvencem barmelyik francia bor leginkabb a cotes du rhone, de azzal vigyazni kell mert annyian termelnek bort, h csak a videk nem lesz garancia semmire. En nem tudok ugy bort inni mint egyik ismerosunk, aki jegyzetpapirral a kezeben bont ki egy uveget.

Lőtéri Kutya 2017.02.10. 10:29:19

@P.Elliot: A paradicsomtöveid, amik hirtelen elszáradtak, a paradicsomvész nevű betegség vitte el nagyon nagy valószínűséggel, ez talán a legveszélyesebb paradicsomnál. Jól tetted, hogy kihúztad, el is kell égetni, nem szabad a komposztba rakni a beteg növényt semmi esetre sem, mert a gombaspórák túlélik. Sajnos ezt a betegséget is csak megelőzni lehet permetezéssel, ha már benne van a növényben, akkor annak vége. Paradicsomvészre rezisztens paradicsomfajtát eddig még nem találtam.

kardio1 2017.02.10. 11:08:17

@Hari Seldon 2: én úgy tudom, Macron szekerét tolják ezzel a barátai. Hogy, hogy nem, már ő az esélyes elnökjelölt. Arról persze nem beszélnek, hogy ő nyolc hónap alatt eltapsolt 120 ezret a minisztérium költségvetéséből a saját mozgalmanak rendezvényeire. Marine -t meg fiktív munkaszerzodesek miatt büntette az EP. Mindnek van ügye, de csak Fillonrol beszél a sajtó.

sellőlány 2017.02.10. 12:11:06

@Mrs. Clayton: Megpróbálom megmagyarázni a fenti reakciómat. Én egy Budapesten élek, aki sokat élt külföldön, különböző országokban, külföldi (holland) férjem van, és a családjának egy része is külföldön él (Hollandia, UK). Szenvedélyes utazó, felfedező, "gasztronauta" és rengeteg mindenben érdeklődő, önmagát megtaláló személy. Földrajzi elhelyezkedés nem számít, én mindenhol az érdeklődésemnek megfelelően, ugyanúgy felkutatom a számomra érdekes helyeket, találkozom érdekes emberekkel és ezeket a tapasztalataimat szívesen megosztom másokkal. Ez talán az eddigi hozzászólásaimból is kiderült... Szóval amiket eddig tőled olvastam, abból úgy láttam, hogy néhány metszet (gasztronómia, borok, igényesség, érdeklődés) közös közted és köztem, ebből pedig feltételeztem, hogy nem csak a UK-ben tartod számon a menő dolgokat, hanem a hazádban is. Feltételeztem azt is, hogyha akinek a bor, mint olyan fontos, akkor amikor bort vesz ajándékba, elgondolkodik azon, hogy ez mennyire személyes ajándék lehet vagy kell, hogy legyen. Nem azt mondom, hogy hiperben nem lehet jó bort kapni, hiszen van ott Bock meg StAndrea, esetleg Légli is és azokra aztán nem mondható, hogy ecetes szarok lennének. Maximum azok, amikre csak azért költ az ember, mert valamit vinni kell és mellmagasságnál a bor soron megáll a keze, mert hát ugye, minek ilyen muszáj-jelképes ajándékokra többet költeni, mint amennyibe az ecetes szarok kerülnek (Angliában ez könnyebb választás, mert ott mellmagasságban sok jó, olcsó spanyol meg dél-afrikai esetleg ausztrál borfajta megtalálható). Ha valaki igényes a választásaira, akkor én úgy gondolom, legyen mindig az. Szóval ez a kettősség lepett meg, illetve az itteni dolgok iránti érdektelenséged, amikre ráadásul olyan következtetéseket húztál fel, amik még nem is helytállóak. Tehát kérlek, tekints építően erre a megjegyzésre és fedezz fel többet azokról a dolgokról, amik mellett valószínűleg egyébként is elmész, ha erre jársz.

Muscari 2017.02.10. 12:29:16

@kisrumpf: meg más fajta is. A bolti csirke "bamba jószág", ahogy az egyik tanárom mondta. Az nem fog szaladgálni vagy kapirgálni, menni se tud szegény rendesen. Nincs két hónapos, és már le is vágják.

Lőtéri Kutya 2017.02.10. 12:49:51

@Mrs. Clayton: Én nem gyakran veszek mindenes boltból bort, de eddig egyszer vagy talán kétszer vettem romlottat. Az általános kínálat minőségi szintje már inkább zavaró, illetve hogy hipermarketekben sok a hamisított, pancsolt, rossz minőségű tokaji bor. Viszont például Lidlben kiárusításkor egész jó árakon lehet kapni spanyol, francia borokat, persze nem kimagasló minőségű fajtákat, de nincs is szükség mindig olyanokra.

kisrumpf · www.kisrumpf.blogspot.com 2017.02.10. 13:20:02

@Muscari: igen, biztosan. S ezekről raknak fel olyan videókat, hogy "csirke találkozása a fűvel"...és hasonlók.

Azon gondolkoztam, mióta él Mrs. Clayton kint? Ugyanis emlékszem, hogy volt egy időszakom, az első pár itt töltött év után, amikor csak az volt jó, ami külföldi, minden más magyar dolog stb. szar volt, csalódást okozó, a boltokban/termékeikben/szolgáltatásokban nem lehetett megbízni Magyarországon, dédelgettem a rossz élményeimet... aztán elmúlt, s jó volt rádöbbenni, hogy csak meg kell találni a jó dolgokat, s nem eleve úgy állni hozzá, hogy ez is szar, az sem üti meg a mértéket, ezzel is csak átvernek stb. Kinőttem, nem vagyok rá büszke, de talán valami kivándorlóbetegség ez is.

P.Elliot 2017.02.10. 13:42:40

@Lőtéri Kutya: Nem, nem tettem bele a komposztba, beteg novenyt vagy levelet sosem teszek.
Kivancsi vagyok hogy iden hogy alakul, a palantakat magam nevelem, az a ket elszaradt beteg az uzleti volt de a tobbi uzleti viszont ep, semmi baja nem lett.
Van egy paradicsomfajta, most kutatgatom hogy mi volt a neve keprol mert nem oriztem mag a tasakot, egyetlen tovon annyi rengeteg termett, szinte egymast turtak le az agrol, gyonyoru nagyok hogy az egesz kert, belertve a papot azt fotozta...

P.Elliot 2017.02.10. 13:47:39

@kisrumpf: En ugy gondolom, veszem eszre hogy inkabb valami angol mania lehet hogy csak az jo amit azok csinalnak, azok foznek, affele angol felsobbrenduseg erthetetlen majmolasa es nem veszi eszre hogy masutt mi a jo, a fantasztikus, az utanozhatatlan....

Mrs. Clayton 2017.02.10. 16:37:13

@sellőlány: annyi mindent tudnek mondani, de semmi ertelme...

sellőlány 2017.02.10. 18:23:51

@Mrs. Clayton: Ilyen évre nehéz érdemben reagálni. :-) De remélem, találtál néhány értékelhető elemet a válaszaimban, amelyek esetleg pozitívan befolyásolják a látásmód(ot)okat.

Mrs. Clayton 2017.02.10. 20:07:39

@sellőlány: epp ez a lenyeg, teljesen felreerted, vagyis szerintem meg sem probaltod erteni h "mi" mit gondolunk. Mar leirtam de valahogy nem ment at. Eleve a korabbi valaszomban egy ERV nem volt, amire erdemben valaszolnod kellett volna!

sellőlány 2017.02.10. 20:20:59

@Mrs. Clayton: A semmi értelme az nem érv volt? Akkor elnézést és köszönöm, hogy megtisztelteltél a válaszadással. Mr Claytonnak azért üzenem, hogy még ne írja le a magyar borokat tájékozatlanság miatt.

Dikusz 2017.02.10. 20:39:59

@sellőlány: engedd meg nekem légyszíves, hogy ehhez a véleményedhez hozzáfűzzem a magamét (pár poszttal már előrébb vagyunk, remélem olvasod ezt a hozzászólásomat, és válaszolsz rá). Nem értek veled egyet abban, hogy az itthoni hiperekben nem lehet minőségi magyar borokat kapni. Bizony több vásárló hozzájut itt márkás borokhoz - külföldiekhez is -, mint eldugott pincészetekben, legyen bármennyire kiváló minőségű az adott pincészet bora. Egyáltalán nem vagyok borszakértő, de 40 éve Budafokon élek, ezen a környéken sok pincészet van (inkább volt).
Azonkívül saját tapasztalatom is van (nem jó). Kb 15 évvel ezelőtt itthoni barangolásunk során túráztunk a Somlóhegyen. A vonatról is határozottan kivehető, jellegzetes tornácos épületben kialakított, pincészetben vettünk egy palack Juhfark elnevezésű bort. Állítólag az angol királynő kedvenc magyar bora, egyébként mint a Tokaji Aszú a borok királya, a somlóhegyi Juhfark a borok királynője. Akkor egy palack ára 900 Ft-ba került (0,7 l), ez nem kevés. Egyszerűen nem tudtuk meginni, annyira ecetes volt. A termelő nevével, csillivilli palackba volt töltve. Ezzel csak azt szerettem volna leírni, hogy nem szabad túldicsérni a borászatokat sem.

sellőlány 2017.02.10. 21:11:47

@Dikusz: Ne haragudj, de szerintem teljesen félreértettél. Én magam írtam feljebb: "Nem azt mondom, hogy hiperben nem lehet jó bort kapni, hiszen van ott Bock meg StAndrea, esetleg Légli is és azokra aztán nem mondható, hogy ecetes szarok lennének. Maximum azok, amikre csak azért költ az ember, mert valamit vinni kell és mellmagasságnál a bor soron megáll a keze, mert hát ugye, minek ilyen muszáj-jelképes ajándékokra többet költeni, mint amennyibe az ecetes szarok kerülnek." Ugyanakkor hangsúlyoztam, hogy nagyon sok borászat elképesztő fejlődésen ment keresztül az elmúlt 10+ évben, akiknek a borai sosem jutnak el hiperek polcaira, mert tudjuk milyen a borpiaci lobby (is). Aztán megemlítettem a Bortársaságot, akik megalkotói elkötelezett hívei a kisebb pincészetek megismertetésének. Mert miért is feladata egy átlagembernek pincészeteket felfedezése, ha nincs rá lehetősége? Így elég csak becaplatni egy plázába, vagy egy utcai üzletekbe és máris képben lehet a mai borok körképével. Ráadásul nemcsak magyar borokat ismerhet meg, hanem számos külföldit is. Külön időszakokat szentelve a champagne és brut, pálinka és egyéb válogatasoknak. Egyébként egy olyan érzésem, hogy mindig csak az egyik hozzászólásomat kommentálod és nem a gondolatmenetet követed. Így még kissé okafogyottá válik a párbeszéd, ahogy a sajtoknál is. :-)

Dikusz 2017.02.10. 21:41:26

@sellőlány: már megint félreértettelek, elnézésedet kérem. Mire odajutok, hogy hozzászóljak (jelen esetben neked), már rég elfelejtettem, mit is akartam írni, vagy felületesen olvastam el a kommentedet. Ráadásul a sajtos beszélgetésünknél is ugyanazon az oldalon álltunk, mint ahogy itt is:)
A párbeszédünk egyáltalán nem válik okafogyottá szerintem, csak lehet többször kell leírnod ugyanazt, hogy egyszer megértsem:))

P.Elliot 2017.02.10. 21:44:41

@sellőlány: Meg a 70-es evekben Egerben voltam csoportos buszkirandulason. Az allomason ott allt a pasas es bort kostoltatott, egri bikavert, mondta hogy hol a pinceje, szivesen latja a vasarlot de ha kell a kirandulas vegere idehozza a bort igeny szerint.
Olyan finom egri bikavert soha sehol nem ittam, nemcsak en gondolhattam igy hanem a buszos tarsaim mert a kirandulas vegere nagy kosarakban erkezett a rendelt bor es tobben sajnaltak hogy nincs naluk penz tobbet rendelni.
Akkor meg nem volt az hogy az ilyen meg olyan ismert es divatos pincekbe kell jarni, ez a kozepkoru pasas egyszeruen kihozta ami neki termett es eladta a turistaknak uvegenkent es nem probalt becsapni senkit hogy hamisitassal, csinalta ahogy tudta. De mennyire tudta!
Azt a minoseget utana is kerestuk de nem talaltuk meg.
Akkor Egerben persze betertunk kis ivohelyekre is de sehol nem volt ez a borelmeny mint ennel a nevtelen kis pasasnal...

kardio1 2017.02.10. 22:06:41

@Demi78: ezért nem Párizsban, hanem Lille -ben töltött egy évet Esther :-)

sellőlány 2017.02.10. 22:07:19

@Dikusz: Semmi baj Magdi néni, így szeretünk téged. :-)

sellőlány 2017.02.10. 22:19:31

@P.Elliot: Nahát, képzeld, az egy szörnyen turista hely lett azóta, a kis romantikus pincék mellett sorban felhúztak pár igénytelen faházat, ahol magyar(os) kaját adnak, és ételfotókkal tapétázzák ki az oldalukat. Mi persze álltuk a próbát és közöltünk pár helyen, rossz és közepesen jó borokat, de nem lettek a kedvenceink. Ellenben pár km-rel odébb Egerszalók környékén jött a meglepetés, ahol utcavégeken belefuthasz olyan nevekbe, akikről még sosem hallottál, de a boraik megszólítanak.

P.Elliot 2017.02.11. 00:18:39

@sellőlány: Pontosan errol beszelek, sokszor nevtelen pincek kulonbek mint a nevesnek kikialtott vackok....
Orszagon beluli kalandozasaink soran/ Usa/, ha latunk valahol borpincet akkor be szoktunk nezni, a szouvenirek nalunk jobbjara ezt jelentik az ismerosoknek, valami helyi kulonlegesseg ami persze nem jelenti azt hogy az jo is ha nem kostoljuk meg. Elozo evekben rabukkantunk egy nagyon figyelemre melto borra, kostoltuk, vettuk, itthon megigertuk magunknak hogy rendelunk toluk majdd nehany uveggel unnepekre. Valahogy nem talaltuk meg az uveget, a neten nem talaltam meg de a ferjem biztatott hogy majd ha arrafele jarunk jovo evben akkor o tudja hogy hova mentunk, mi a neve.
Jo!
Amikor mondta a tablakrol/ arrafele nagy szoleszetek vannak/ hogy ez az, bementunk, illetve vagy 10 kilometert utaztunk rohadt kanyargos utakon a tablatol meg befele es gyanus volt hogy errefele mi sosem jartunk, nem lehet az, nem is volt az! A ferjem emlekezete elnezte.
Mindegy, jo nagy hely volt meg se kostoltuk, vettunk nehany biztato uveggel, darabja 22 dollar volt, otthon kostoltuk, kopedelem volt, savanyu, hideg izu/ jobb szot nem tudok ra/, vegulis elfoztem oket lassan...

sellőlány 2017.02.11. 07:44:00

@P.Elliot: Nekünk is hasonló élményünk volt, amikor a Napa Valley-ben voltunk. Mivel csak egy napunk volt a látogatásra, nem tudtunk autóval menni (mert akkor ki vezet?), így befizettünk egy buszos útra. A buszos utakat hárompincészet látogatására szervezik, ebből egy mindig egy kisebb, a másik kettő ismertebb. Ezért nem is számítottunk nagy felismerésekre. Az út felénél aztán felnyílt valami fedél a buszon és a sofőr nem bírta lecsukni, így ott dekkoltunk egy órát, mert nem volt hajlandó emiatt továbbmenni. Aztán nagy nehézkesen kapott egy utasítást, hogy menjen el így is a legközelebbi borászatig, majd oda küldenek egy másik buszt. Csakhogy ezzel a megállással elkéstünk, és rácsúsztunk két másik csoportra, így minket összevonva egy harmadikkal, nagyüzemben áttoltak a birtokon. Azért volt egy két érdekes infó, pl. a Napa talajáról és kőzetrétegeiről, illetve a birtok mikroklímájáról. Mivel ők nem öntöznek, a hozam is kisebb, ezért limitált a kapacitásuk, drágábbak is az áraik (boutique winery). Nem voltak rossz borok, de volt köztük egy különleges, nagyon kiegyensúlyozott savú és ízű, 50 dollár palackkal, na abból hoztunk egyet. A második borászat egy vicc volt, valamilyen leszármazottak bohóckodása és story tellingje, kb. olyan történetekkel, hogy egy híres popénekesnő a névazonosság miatt fel akarta vásárolni őket, meg itt van egy a szuper dugóhúzó, ezt meg is lehet vásárolni 12 dollárért a shopban. Érdektelen hely volt. A harmadik a Sutter Home volt, aki tipikusan tömeggyártó és ténykeg mindenhol találkozni a boraikkal a világban, de meglepő módon nem nevezhetők igénytelen szaroknak. Nagy borászat, felvásárlásból jutnak hozzá ahhoz a szőlőmennyiséghez, amiből bort gyártanak. Azért jó egy ilyet is látni. Persze vérzett a szívem, hogy Yountville-re nem maradt sok időnk, így Thomas Kelleréknek csak integetni tudtam, de legalább láttam a Kollar csokiboltot és bonbonkészítést, ami plusz adaléka volt a napnak. Megfogadtuk viszont, ha legközelebb arra járunk, csakis autóval és saját pinceválasztás szerint megyünk. Egyik vezet, másik iszik, ottalvás után csere. :-)

Hobbiszakács · http://hobbiszakacs.blog.hu 2017.02.13. 13:18:16

@geegee: Ott :-) Két helyen van velőscsont: középen a nagy húsos pultnál - ök csütörtökön kapnak friss árút, és csak ők vágják neked el hosszában - és ha minden szakad, akkor a latinamerikainál.

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása