A mai egyetemisták nagyszerű helyzetben vannak, hiszen a különféle programok segítségével voltaképpen csak az nem megy külföldre mondjuk egy évre tanulni, körülnézni, aki nem akar. Ezek a külföldi programok sajátos helyet foglalnak el a határátkelésen belül, hiszen ilyenkor az ember tudja, mennyi időre megy ki, ami más hozzáállást feltételez. Erről és némi kultúrsokkról is szó lesz ma két külföldi példa alapján.
Mikor érezted először úgy külföldön, hogy otthon vagy? Volt egyetlen ilyen pillanat, vagy egy folyamat része az érzés? Esetleg soha nem fogod magad otthon érezni? Írd meg a tapasztalatod, véleményed a hataratkeloKUKAChotmail.com címre.
A 22 éves Esther a kenti egyetemen tanul politikát és nemzetközi kapcsolatokat, és mint ez már lassan megszokott, egy évet töltött külföldön, ő éppen a franciaországi Lille-ben. Úgy tapasztalta, négy fázisa van a külföldi életnek (legalábbis diákként), ezeket osztotta meg a Global Graduates oldallal.
Persze a kéretlen jótanácsok özöne már bőven azelőtt beindul, hogy az ember belevágna a kalandba, Esther is megtudhatta, hogy „élete legjobb éve előtt áll”, ami „állandó partizással” telik majd, ugyanakkor az is kiderült, hogy „kihívást jelent”, és „nehéz” a külföldi élet.
Ő úgy tapasztalta, részben mindenkinek igaza volt, mert az ő egy évét négy szakaszra lehetett bontani: a honvágy, az izgalom, a túlpörgés, és a fordított kultúrsokk követték egymást.
Honvágy
Az első szakasz a honvágyé volt, ami azért meglepő, mert ezt általában későbbre tenné szerinte az ember, nála viszont rögtön beütött. Talán azért, mert nagyon szoros kapcsolatban van a családjával, ráadásul a nyarat is velük töltötte indulás előtt, ami nem egyszerűsítette a helyzetet.
Külön nehézséget okozott a nyelv. Annak ellenére, hogy az egyetemen tanult franciául, még egy egyszerű bevásárlás is könnyen kiábrándító és kínos élménnyé vált, amikor képtelen volt megérteni, mit mond neki az eladó. Előfordult, hogy egy ideges vásárlókból álló, komolyabb sor alakult ki mögötte, ő pedig legszívesebben elbújt volna egy sarokba szégyenében.
Izgalom
A második szakasz akkor jött el, amikor Esther rádöbbent, milyen hihetetlen lehetőség számára az, hogy Franciaországban élhet.
„Ettől a pillanattól kezdve mindent magamba akartam szívni, lélegezni, enni, megélni, ami francia. A francia szobatársaimmal gasztroesteket rendeztünk, ahol sajtot, palacsintát, más helyi finomságokat ettünk és bort ittunk. Gyakori vendég voltam a helyi cukrászdában, minden vasárnap piacra mentem, hogy megvegyem az olcsó, de nagyon finom készételeket” – emlékezett vissza.
Az estéket házibulikban töltötte, ahol a bor mellett a beszélgetés is akadálytalanul folyt, utóbbi ráadásul üdítően új és friss volt a számára.
Túlpörgés
A harmadik szakasz valamikor az év felénél köszöntött be, amikor az otthon töltött karácsonyi szünet után visszatért Franciaországba, és rájött, hogy nem marad ott örökké, azaz minél többet ki kell hoznia a még hátralévő időből.
Ettől kezdve minden erejével francia tudása erősítésén dolgozott, még a külföldi barátaival is franciául beszélt, rengeteget tévézett és hallgatta a francia rádiókat. Emellett az összes nevezetességet megpróbálta megnézni, múzeumokba járt, operába és táncelőadásokra.
Mire véget ért az egy év, már a francia gasztronómiában is sikerült annyira elmerülnie, hogy néhány klasszikus fogást ő maga rutinból el tudott készíteni.
Fordított kultúrsokk
Amikor véget ért az év, és haza kellett költözni, akkor jött a fordított kultúrsokk. Ez akkor következik be, amikor az ember annyira megszokja a külföldi életét, hogy hazatérve már az előző életmód tűnik furcsának.
„Például pár hétig azután, hogy hazaköltöztem, egy üzletbe belépve hangos hellóval köszöntem, amire csak furcsa tekinteteket kaptam válaszul. Franciaországban az a normális, hogy amikor valahova belép az ember, köszön. Ezt a szokást először furcsának találtam, aztán megszoktam, és hazatérve Angliába már az ellenkezője volt különös” – mesélte Esther.
Abszurdnak tűnt az is, hogy egy mérföldes körzetben egyetlen cukrászda vagy pékség sincs, és ugyanígy eltűnt a szupermarketben a hatalmas sajtpult tele finomabbnál finomabb termékekkel.
„Akadtak azért kellemes meglepetések, például a gyors és hatékony banki és egyéb ügyintézés, ami Franciaországban hosszú és bonyolult folyamat lett volna” – tette hozzá.
Ami irritáló a franciáknál
Ha már a kultúrsokknál járunk, azért abból akad Franciaországban is (mint mindenhol), de erről már egy másik cserediák, Katarina Bickley írt, aki a Birmingham Egyetem diákjaként töltött el Párizsban egy évet. Ő öt ilyet szedett össze, ami nyilván egy erősen személyes lista, de annak érdekes.
(Fotó: pixabay.com/tpsdave)
Állomások
Azt azért Katarina is elismeri, hogy részben ő felelős azért, hogy meglehetősen sokára sikerült csak beszereznie a Navigót, aminek hiányában viszont minden egyes útra külön jegyet kellett vennie.
„Nem azt mondom, hogy a brit rendszer tökéletes, mert nem az, de legalább az esetek 90 százalékában az állomáson vagy van egy működő automata, vagy legalább egy ember, aki kiszolgál. Franciaországban (az utastájékoztatás súlyos hiányosságai mellett) a legtöbb jegyautomata csak érméket fogad el, a jegypénztárak pedig gyakran zárva tartanak” – panaszolta.
„Minden nap úgy éreztem, egyetlen paraszthajszálon múlik, hogy meg tudom-e venni a jegyem, vagy ehelyett kockáztatnom kell, ha be akarok érni. A Navigo beszerzése olyan volt, mintha egy álomvilágba érkezne az ember” – tette hozzá Katarina.
Nyitvatartás
Egyes helyek hétfőn tartanak zárva, mások kedden, a legtöbb vasárnap, és sok ebédidőben. „Mindez meglehetősen zavaró, és rendkívül frusztráló, amikor vasárnap délben felkelsz, és Franciaország gyakorlatilag zárva van” – mondta.
Gyalogátkelő
Ez egy Franciaországban gyakorlatilag nem létező dolog, a zebra egy egyszerű utcai dekoráció, amit nagyjából minden sofőr figyelmen kívül hagy. Tanácsos minden lelépés előtt többször körülnézni mindkét irányba, ha nem akarjuk, hogy egy motoros pár milliméterre tőlünk száguldjon el.
Ügyintézés
Ha Magyarországon panaszkodunk a bürokrácia miatt, akkor a franciák sem nagyon maradnak el tőlünk, ráadásul a sok papírmunka feldolgozása értelemszerűen sok időbe kerül.
Egy bankszámla nyitása Katarina szerint legalább tíz különböző dokumentum aláírásába fáj, a már emlegetett Navigo beszerzése három hét, és azt sem árt megszoknunk, hogy ha valamit hétfőre ígérnek, az általában péntekre lesz meg.
Chipsek
De hogy ne csak ilyen komoly dolgokról legyen szó, Katarinának az is rosszul esett, hogy a kedvenc chipseit csak sima és paprikás ízben kapta meg (kis túlzással), nyoma sem volt az ecetes-sós, rákkoktélos, sajtos-hagymás változatoknak.
A fentiekkel együtt is azért tévedés lenne azt gondolni, hogy Franciaország nem jó hely, hiszen azért mégis csak ott vannak a cukrászdák, pékségek, borok, és még hosszan sorolhatnánk.
Egy évet biztosan megér.
HÍRMONDÓ
Szenzációs magyar siker Írországban!
A napokban adták át az év fogászati szakdíjait Dublinban, és a győztesek között volt egy magyar is. Roka Antal és felesége három évvel ezelőtt alapított egy fogászati klinikát Dublintól nem messze.
Olimpia helyett a kivándorlás lassítására kellene költeni?
Ezt javasolja az ellenzéki LMP, amely a fiatalok továbbtanulására, munkához és lakhatáshoz jutására, valamint családalapításának támogatására költené az olimpia rendezésére szánt 3000 milliárd forintot, így lassítva az elvándorlást.
A svájci adóbevallás titkai
Adót bevallani senki sem szeret, talán még Svájcban sem. Ezt a posztot viszont imádni fogjátok, mert rengeteget lehet rajta röhögni, miközben informatív is.
Éjszakai recepciósként Bécsben
Nem akármilyen élmények egy osztrák fővárosban található szálloda éjszakai recepcióján - furcsa vendégek, magyar örömlányok és még sorolhatnánk...
A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.
Utolsó kommentek