Arra gondoltam, hosszabbítsuk meg egy nappal a hétvégét, és egy kicsit lazább témával kezdjük ezt a hetet. Spanyolországba látogatunk, és egy kicsit még visszanézünk az év végi – év eleji ünnepekre, méghozzá Gyuri segítségével, aki képes beszámolóban meséli el, milyen volt Madridban és környékén tölteni az ünnepeket.

„Úgy esett, hogy tavaly kétszer is el tudtam utazni Spanyolországba; a nyári szabadságom után az év végi maradékot is ott töltöttem.

Nem vet fel a pénz, de a (fapados) repülőjegy olcsó, a szállás ingyen van rokonoknál, és így legalább nem kellett egyedül töltenem az ünnepeket otthon, ráadásul két barátom is kijött néhány napra, így tényleg semmi mással össze nem hasonlítható évvéget sikerült összehoznom – és ha már így alakult, akkor szeretnék mesélni arról, milyen a karácsony és a szilveszter Spanyolországban, ahogy én láttam. 

Mint sok nagyvárosban, Madridban is vannak karácsonyi kirakodóvásárok. A Mataderóban (régi vágóhíd, ma kulturális központ) is volt, ahol a kiállító országok felvonultatták a jellemző ételeiket és termékeiket is, esetleg nyelvtanfolyamot kínáltak, mint pl. az amerikai bódéban egy kaliforniai hölgy, aki egyébként hosszú évek óta Madridban él.

A magyar standon (merthogy volt az is) lehetett kapni diós és mákos bejglit meg pirospaprikát, az árusító hölgynek pedig szeme sem rebbent, amikor magyarul szólaltam meg. Mondjuk, viszonylag kevés magyar él Madridban, mert Spanyolország általában nem a legnépszerűbb célpont a számunkra.

Karácsony előtt röviddel kisebbfajta népvándorlás indul meg, ami jórészt annak köszönhető, hogy a nagyvárosokban és főleg Madridban élők jelentős része az ország más területeiről származik, jellemzően valamilyen faluból.

Érdemes hozzáfűzni, hogy a falu errefelé nem egészen az, mint nálunk. Míg Magyarországon egy falu kisebb, egyszerű házikókból áll, addig Spanyolországban egy községet vagy kisvárost is nevezhetnek falunak, ahol 1-2 szintes házak állnak.

A nővérem barátja, Aníbal, egy Valverde Del Fresno nevű faluból származik, ami Extremadura tartományban található, az ország nyugati részén, nagyon közel a portugál határhoz.

A táj hegyekből és síkságokból áll, utóbbiakon megszámlálhatatlan olajbogyó-ültetvénnyel, és persze legelésző lovakkal, kecskékkel, birkákkal, marhákkal. Munkalehetőség alig van, inkább az idősebbek maradnak otthon, a fiatalok közül viszont sokan elköltöznek pl. a fővárosba, ahogy Aníbal is tette lassan 10 évvel ezelőtt (plusz a bátyja és a nővére, aki Svájcban él). 

Télen nincsen annyira hideg, nap közben simán van akár 10-16 fok is, pláne, ha szépen süt a nap, de estére, éjszakára azért le tud hűlni a levegő, de akkor is megmarad fagypont fölött kicsivel. 

A legtöbb csapadék, amit Valverde Del Fresnóban láttam, némi zúzmara volt, Madridban viszont szinte állandóan 5-15 fok körül alakult a hőmérséklet, szóval igazi kora tavaszi idő volt december végén és január elején. (A magas hegyekben nyilván más a helyzet.) 

A karácsony a spanyoloknál hasonló, mint nálunk, ők is ajándékoznak, van ünnepi vacsora. Népszerű fogás a malacsült, ami lényegében egy hosszában kettévágott kismalacot jelent, amit tűz fölött, esetleg sütőben megsütnek.

Számomra ez meglehetősen szokatlan volt, mert oké, malac, de amikor megfordították, hogy a belső oldala is süljön, akkor gyakorlatilag anatómiai pontossággal lehetett megszemlélni szegény röfi fogait, nyelvét, az agyát, stb.

A vacsora után következik az ajándékozás, ám ebből nem csinálnak nagy ügyet az emberek, egyszerűen odaadják egymásnak a csomagokat. (Gyerekeknél persze nagyobb a felhajtás.) 

Karácsonyfát sem mindenhol állítanak, bár köztéri dekorációként – számtalan betlehem mellett – gyakori; még egy olyan faluban is, mint Valverde Del Fresno. Este a király beszédet mond a tévében, ezzel kb. vége is a napnak.

Az év utolsó ünnepe a szilveszter, ami ugyanakkora esemény, mint bárhol a világon, ám van egy fontos különbség, pontosabban, egy szokás: a spanyolok éjfélkor, amikor az óra elüti a tizenkettőt, minden gongra bekapnak egy szem szőlőt.

Ez a szokás onnan ered, hogy Elchében 1909-ben olyan sok szőlő termett, hogy nem tudtak vele mit kezdeni, ezért ingyen osztogatták, majd az év utolsó napján megismételték.

Szilveszter este olyan 9-ig van tömegközlekedés és tartanak nyitva a boltok, utána viszont megáll az élet, pontosabban, mindenki otthon vacsorázik és/vagy elmegy bulizni. Az éjszakai tömegközlekedés azért működik; ún. bagolybuszok járnak, ahogy a madridi szleng nevezi ezeket a járatokat (mert a számjelzés fölött egy kis bagolyrajz látható).

Nem tudom, minden december 31-én megrendezik-e, de most láttunk egy nagy futóversenyt a belvárosban, az Atocha pályaudvar környékén. Rengetegen voltak, egyre csak jöttek a futók, akik között sok külföldi is lehetett, tekintve, hogy rengeteg turista töltötte az ünnepeket a városban.

Mivel hideg nincs, lehet futni, és a sportkedvelők futnak is. (Rengeteg fegyveres rendőrt és csendőrt is lehetett látni az utcákon, nagy készültség volt a néhány nappal korábbi berlini merénylet miatt.)

A szilveszter ugyanúgy az önfeledt bulizásról szól, mint akárhol, de persze vannak elegáns, szmokingos-nagyestélyis partik is. Az emberek összejönnek a családjukkal és barátaikkal, nézik a tévét, és együtt kapkodják be éjfélkor a szőlőszemeket (az élő közvetítés műsorvezetőivel szinkronban).

A bulik bőven belenyúlnak az éjszakába, újév napján azonban a spanyolok (miután eléggé összeszedték magukat…) churrost esznek, vagyis egy olajban kisütött fánkfélét. Ez inkább sós ízű, nem édes, de forró csokoládéba mártogatva már azzá válik, és nagyon finom. Ez afféle kötelező eledel ilyenkor, mint nálunk a lencse.

Az éjszakai buli maradványai eddigre már jórészt eltűntek, csak itt-ott láthatók kisebb szeméthalmok, pl. a tér közepén álló hatalmas műkarácsonyfa alatt. A köztéri szobrokat, pl. az eperfára mászó híres macit, a Madroñót, körülvevő kerítéseket is elbontották, amik azért voltak felállítva, hogy az emberek féktelen jókedvükben ne másszanak fel a műalkotásokra.

Aki azt hinné, hogy a szilveszter elmúltával minden visszatér a dolgos (bocs, mañanás) hétköznapokba, az téved. Spanyolországban a karácsonynál lényegesen nagyobb ünnep az ún. Los Reyes Magos, vagyis a Háromkirályok. Belegondolva, logikus, hogy az ajándékokat nem a Jézuska, hanem a három napkeleti bölcs hozza, akik a legenda szerint aranyat, tömjént és mirhát adtak a kisdednek. (A modern Gáspár, Menyhért és Boldizsár amúgy az év végi nagy leárazásokban és akciókban szerzi be az ajándékokat, esetleg a netről rendelnek.)

A Háromkirályokkor nagy felvonulások (La Cabalgata de Reyes Magos) vannak országszerte, a legnagyobb természetesen Madridban, de az egyes kerületek is megtartják a maguk ünnepségét, amik nyilván kisebbek, de nem kevésbé vidámak. Jelmezes emberek, kivilágított karavánok, óriási tömeg, látványosságok, élő tévéközvetítés…

A felvonulók cukorkát dobálnak a nézőknek, akik nem győzik összeszedegetni az édességeket, a gyerekek pedig ilyenkor is ajándékokat kapnak – a rossz viselkedésért viszont szén jár, ami a mi virgácsunknak felel meg.

A „szén” amúgy fekete színű cukor, csomagokban lehet kapni, a szintén ilyenkor gyakori kör alakú sütemény (Roscón de Reyes) mellett; utóbbit január 6-án reggel eszik forró csokival.

A sütiben el van rejtve valamilyen apró figura, pl. az egyik „háromkirály”, aki pedig megtalálja, örülhet, bár létezett olyan szokás is, hogy a megtaláló fizeti a roscónt a következő évben.

Furcsa volt kvázi tavaszi időjárásban karácsonyozni és szilveszterezni, míg hazaérvén -10 fokos hideg fogadott. A spanyolok ilyenkor is jól érzik magukat, sokat időznek a kedvenc bárjukban, sétálnak a parkokban, ami persze könnyű úgy, hogy szépen süt a nap (és sok a munkanélküli). 

Nyilván nem lenne nehéz megszokni ezt az életet, de persze alaposan le kéne vetkőzni a Magyarországon felvett szokásokat és beidegződéseket, át kéne állítani a gondolkodásmódot, cserébe viszont olyan közvetlenséget és nyitottságot kaphatunk, amit itthon maximum hírből ismerhetünk.

Amikor hazaértem, az első érzésem ugyanaz volt, mint máskor: itt minden olyan kicsi. Budapest kicsi. A repülőtér kicsi, a házak kicsik, az utak kicsik, minden kicsi… Jó, a Duna legalább nagy, mármint a Manzanareshez képest, ami Madridban a legnagyobb jóindulattal is csak csörgedező csatorna.

És ismét eszembe jutott az is, amit már nyáron megírtam az akkori beszámolóm végén: aki teheti, utazzon, ismerjen meg más országokat, kultúrákat és szokásokat.

Menni kell és tapasztalni, mert ha így teszünk, rá fogunk jönni, hogy a világ sokkal többől áll, mint amit az ember a szűkebb környezetében maga körül lát és hall, ez pedig magabiztosságot, tájékozottságot és széles látókörűséget ad; egy szóval: tudást.”

HÍRMONDÓ 

Kiskapu nyílhat a Brexiten a magyaroknak is

Sok mindent mondtak már vezető brit politikusok a Brexittel kapcsolatban, és még több mindent nem, pedig néha utóbbi is érdekes lehet. Akár kiskaput is nyithat… (bár ha engem kérdeztek, ez inkább csak reményféle, mint akár nagyon kicsi kapu).

„Akkor tudatosult bennem, hogy magamra maradtam” 

„A bátyám segített kiköltözni, négy napot itt volt velem, és amikor elment, akkor tudatosult bennem, hogy mostantól magamra maradtam. Egy hétig kerestem magam, de aztán megszoktam a helyzetet.” Avagy egy profi sportolónak sem könnyű a határátkelés.

Ingatlandrágulásban a magyarok lenyomták Európát 

Olyan sok mindenben nincs élen Magyarország Európában, nagy kérdés, hogy annak érdemes-e örülni, hogy az ingatlanok drágulása terén viszont igen. Mondjuk volt honnan feljönni.

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.