A helyiek szokásainak (legyen az étkezés, öltözködés) elfogadása mindig a beilleszkedés egyik kulcskérdése, ezért választottam a mai egyik posztot a heti ajánlóba. A másikban egy olyan levest mutatunk be, ami szerintem kicsit túlmutat önmagán (kicsit ugyan talányos a megfogalmazás, de majd kiderül, mire gondolok), végül pedig megnézzük, hogyan terelik a fogyasztás felé már egészen kicsit kortól az amerikai gyerekeket.

Kezdjük tehát Hawaii-on, egészen pontosan a környező szigetvilágon, ahol a Legfrissebb Hawaii Hömbölgések blog írásában egy távolról (egyébként jó szándékkal) érkezett doktornő tanulta meg (alighanem egy életre) miért érdemes elfogadónak lenni a helyiekkel.

„Adott egy nem régen felvett CDC’s doktor, aki epi témában épp a szigeteket járja. Nagyon jó egyetemre járt, pénzes családból, tele segítő szándékkal, de nem sok helyismerettel. (...)

A hölgy nem eszik semmit, amit olajban sütöttek, nem bio-eko-öko és természetbarát. Húst eszik hálistennek, de glutént nem, és a tejfehérjét sem szereti, mert kiveri az arcát.

Iiiittt már éreztem, hogy azért lesznek nehézségek, de azért jól végezve a dolgomat felkészítettem, hogy kivel kell mindenképpen találkoznia, kötelező ajándékok, a tradicionális vezetőknek milyen ajándékot vihet és mit nem ilyesmi.

Szóval.

Egy hónap múlva újra találkoztunk, amikor is visszatért a sziget körtúráról. HORROR sztorikat mesélt. Például hogy nem volt elektromosság, meg internet is alig és jesszusúristen az emberek PAPÍRRA írnak, meg kockás füzetekben vezetik az információkat. De tényleg, mire számított egy csendes óceáni szigeten ahol kb. 5000-en laknak?

A hölgy teljesen kiakadt, mert műanyag ládákban szolgálták fel a kaját, szinte minden olajban volt sütve és az emberek kézzel ettek. EZEK AZ ŐSEMBEREK megeszik a teknősöket.

Megkérdezték a hölgyet, hogy mit akarna még látni, ő pedig mondta, hogy hát tanulságos lenne, ha láthatná a legelmaradottabb szigetet.

Teljesítve a kívánságot, a hölgyet elszállították a kiszemelt szigetre és miután a hajó elment, a helyi vezető közölte, hogy akkor most egy hétig itt lesznek, amíg újra nem jön a hajó. Feltéve, hogy jó lesz az idő / hullámok...

Ja, és egyébként ezen a szigeten a szokás az, hogy a nőknek mind félmeztelenül kell járulniuk a főnök elé a tisztelet jelenként. Ha nem akarja vérig sérteni a főnököt és esetleg felvállalni az atrocitást, be kéne tartani a szabályokat…”

Hogy mit reagált erre a hölgy és mi lett a sztori slusszpoénja, azt elolvashatjátok az eredeti posztban.

A multikulti leves

Jobb híján neveztem el én multikulti levesnek azt, amit a Bécsből jelentjük blog szerzője főzött a családjának egy bécsi vasárnap, de ha jól belegondolunk, tényleg az. Egyben arra is rávilágít, milyen sok nemzetiség él egymás mellett az osztrák fővárosban.

„Tudom, hogy mostanában nem annyira menő a multikultit szeretni, de van abban valami szép, amikor az arab ügynökön keresztül, az osztrák- magyar, kipát viselő zsidó bérbeadótól kivett bécsi albérletünkben, a szerb és osztrák szomszédok között, a Magyarországról hozott füstölt húsból és a bécsi bolgár boltban vett Szerbiából származó tarkababból magyaros levest főzök, majd a török boltban vett szezámmagos kenyérrel tálalom.

Először nem tudtam eldönteni, hogy másodiknak palacsintát vagy császármorzsát készítsek. Végül császármorzsa lett. :)

Tegnap a Lidl bevásárlásnál elfelejtettem leveszöldséget venni és piac fele sem mentünk szombaton, a babot viszont este beáztattam. Mondom reggel, te jó ég vasárnap van, bolt nem lesz nyitva, és ennek kivételesen nem a Semjén az oka. Mi lesz a babbal? (...)

Aztán észbe kapok, mintha olvastam volna valahol, hogy vasárnap a török boltok nyitva vannak, no tuti lesz itt ilyen is, ez a Favoriten. És igen, találtunk. Nyitva. (...)

Nem bírtuk ki, a zöldségen kívül vettünk pár dolgot, például gránátalmás török édességet is. Jó. A kenyér pedig szép és őrült finom, végre, ugyanis az osztrák kenyerek közül nekem eddig egyedül a Hoffer magos barna kenyere jött be, a császárzsemlét meg már unom.”

A teljes posztot itt találhatjátok, olvassátok el!

Így nevelik fogyasztásra az amerikai gyerekeket

Végül, de nem utolsósorban látogassunk el az Egyesült Államokba az Amerika blog segítségével, és nézzük meg, hogyan is zajlik a gyerekek iskolai étkeztetése. Tanulságos lesz…

„Először is még mindig kiakaszt az étkezési rendszer. Pontosabban az 5 éves kortól kezdődőd agymosás, amely többek közt az állandó fogyasztásra sarkallja a gyereket.

Minden gyermek rendelkezik egy kreditkártyával. Igen, kedves hölgyeim s uraim, jól olvassátok. (Egy számot kapnak a kölkök, ami teljesen kreditkártyaként működik, egészen pontosan -$15-ig lemehet a gyerek... annyi, hogy nincs kamat, de igaz, azonnal vissza kell fizetni.)

Itt óvodás korú gyereknek kreditkártyát adnak, amivel megvásárolhatja az ebédet a menzán. Az ebéd milyenségére / minőségére nem térek ki, hiszen az szerintem minden országban hagy kívánnivalót maga után.

Ami számomra aggasztó és megdöbbentő, hogy 5 éves gyerekek elé kiszórják a jégkrémet / csokit / sütit, miegymást... de ne rohanjak így előre! Tehát egy ebéd menü $2,70-be kerül és lehet választani 3 ital, 2 főétel, 2 zöldségköret, valamint 2 gyümölcs közül. Ezzel a részével semmi bajom, SŐT!

Amivel súlyos problémáim vannak, az az imént említett teljesen felesleges édességek kínálata... ami mellesleg nyilván nincs is benne az ebédmenü árában. Tehát egyértelmű BIZNISZ, ráadásul a kisgyerek egészsége kárára... már megint! Elég konkrétan sugallva a FOGYASSZ BAROM, FOGYASSZ! szlogent.

És nyilván, amikor a gyereked azzal jön haza a suliból tizenötödszörre, hogy „Anya, száz és száz osztálytársam suliban vette az ebédet, és Anya annyira jó illata volt! És tudom, valami számot mondanak be a néninek, és nekem nincs olyanom, ugye???”, akkor nyilván nincs szíved minden nap a megaegészséges házi főztödet „rátukmálni” és persze, hogy megesik rajta a szíved.

Így történt velünk is, heti egy bűnözést engedélyezünk. :) De minden alkalommal megkérdezi (mi még mázlisták vagyunk, hogy megkérdezi), hogy jégkrémet is vehet-e?? Olykor-olykor azt is engedélyezem. De ha nem engedném, és tojna a fejemre a gyerek, komoly gondban lennék.

Ami még nem tetszik, az a tanárok hozzáállása, valamint a pedagógia eszközeik hiányossága! Amerikáról beszélünk ugye, tehát rettegünk a pertől. Ily módon kézzel-lábbal védik magukat.

Nem tudnak / mernek fegyelmezni, helyette idióta üzeneteket küldözgetnek, amolyan tényleírás formában. Mikor először kaptam az „Aron makes noises” és társait, fingom nem volt, hogy pontosan mi is a teendőm azon túl, hogy elképedtem, hogy egy 5 éves kisfiú hangokat ad ki...??????? Naneeeee!!

Aztán néhány email-váltás után rájöttünk, hogy semmi teendő nincs A tanár fél, hogy bepereli a szülő, tehát ő nem fegyelmez, nem szól rá (és úgy tűnik, a mi jelenlegi ofőnk nem is igen képes lekötni a kölköket), viszont küldi a helyzetjelentéseket, amiket mi láttamozunk, aztán ennyi. :)”

A teljes posztot is érdemes ebben az esetben is elolvasni, itt éritek el.

A moderálási alapelveket itt találod.