oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2015. április 15. 06:44,  Hogyan lettem digitális nomád? 276 komment

2015. április 15. 06:44 Határátkelő

Hogyan lettem digitális nomád?

Egészen sajátos életmódot választott mai posztunk szerzője, Bori, aki digitális nomádként éli életét. Azt még maga sem tudja, meddig tart a kaland, ám már az elindulás körülményei, a tudatos tervezés és persze jelenlegi élete is van olyan érdekes, hogy érdemes legyen elgondolkodni és beszélgetni róla.

cim_12.jpg

„Hogy kerültem ide?” ­ kérdeztem magamtól, amikor kimásztam reggel a jurtából és megpillantottam az előttem hullámzó tengert, a legelésző birkákat, és narancsszínű napfelkeltét.

A kérdés megmosolyogtat. „Talán mindig is ide készültem.” Sosem voltam az a típus, aki nagyon szeretett kempingezni, sátorban csak fesztiválok alkalmával aludtam... már amennyit az ember alszik, egy fesztiválon. Sosem gondoltam, hogy harminc évesen a világ végén, Új­Zélandon élek majd egy jurtában, és takarítani fogok. Azt meg pláne, hogy mindezt örömmel teszem.

A saját kérdésem jogos volt... hogy a fenébe sikerült itt kikötnöm? Ahogy belegondolok: következmények sorozatát látom, amik ehhez a reggelhez vezettek.

Nem tudom megmondani pontosan hol kezdődött: akkor amikor először hallottam az új­zélandi work and holiday vízumról? Vagy akkor, amikor másfél éve egy indonéz körút során megfogalmazódott bennem, hogy nem akarok többet retúrjegyet vásárolni? Nem akarok az utazásaimnak szavatossági időt adni. Persze ez az indonéz út is, sok­-sok utazás következménye volt.

A lényeg, hogy azon a reggel, ahogy a hónom alatt a laptopommal kiástam a magam a még harmatos bokrok közül, amik a jurtát rejtették, tudatosodott bennem, hogy sikerült: igazi digitális nomád lettem.

Eldöntöttem: megváltoztatom az életem

A digitális nomád olyan utazó, aki iroda helyett bárhol tud dolgozni a világban. Óriási mázlim volt, hogy pont social media irányban helyezkedtem el, és nyolc évnyi tapasztalatot sikerült szereznem ezen a területen. Én erre tudtam építeni.

Amikor hazaértem arról a bizonyos indonéz útról, mély depresszióba estem. Ősz volt, két nagyon jó barátnőm is elhagyta az országot, és nekem szörfözés helyett egy irodában kellett ülnöm.

Bár a cég, ahol dolgoztam kimagasló munkakörülményeket adott, csodás kilátás, remek kollégák, inspiráló főnök, viszonylag jó kávé, mégsem éreztem, hogy maradásom van. Eldöntöttem: megváltoztatom az életem. Ki kellett találnom, hogyan tudok utazni úgy, hogy közben tudjak továbbra is dolgozni.

Ahogy sikerült magam összeszedni, nekiálltam a pénzkeresésnek. Össze kellett lapátolnom úgy 1.2 millió forintot egy év alatt. Egy nap leültem az íróasztalomhoz és megterveztem a 2014­es évem pénzügyileg. Ilyet előtte sosem csináltam. Mindig vettem egy repjegyet, ahogy volt egy kis extra pénzem.

Az éves tervemben havi 100.000 Ft­ot kellett félre tennem, hogy meglegyen, amit szeretnék. Ez volt a cél. Ahhoz, hogy ezt meg is tudjam valósítani, elkezdtem magam művelni pénzügyileg.

Utánaolvastam, hogyan kell bánni a pénzzel, hogyan kell hatékonyan dolgozni, úgy, hogy 2 óra alatt el tudjam végezni azt a munkát, amit korábban 8 óra alatt sikerült, és végül elmentem egy könyvelőhöz, hogy átbeszéljük a lehetőségeimet.

Azóta nagyon fontosnak tartom, hogy az, aki azt mondja: „nincs rá pénzem”, először találja, ki, hogy mennyi pénz kéne ahhoz, amit szeretne, és szánjon rá 30 percet az életéből, hogy egy kicsit gondolkozzon, hogyan engedhetné meg magának.

Szorítani kellett a nadrágszíjon

Júniusban ránéztem a kiadásaimra, és rájöttem, hogy hiába tolom be a pénzt a megtakarítási számlámra, nem lesz elég az eredetileg kitalált 1.2 millió forint. Rájöttem, hogy munkámhoz szükségem lesz még egy jó telefonra és egy könnyű és megbízható számítógépre. Ráadásul még a repjegyeket sem számoltam bele. Szorítani kellett a nadrágszíjon, még inkább.

Végignéztem a kiadásaimon, és nyilvánvaló volt: nem tarthatom meg tovább az albérletem, nem vehetek ruhákat és le kell szoknom a cigiről. Akkor már napi 12­14 órát dolgoztam.

Magam sem tudom, hogy tudtam még emellett is rendes életet élni. Sőt akkor már a blogom is kezdett felfutni, és mivel ez a projekt egy szerelemgyerek volt, nagyon sok időt fordítottam a fejlesztésére.

Majd közeledett a karácsony, és egyre nehezebben tudtam elhinni: úgy tűnik, tényleg elindulok. Minden megvan, ami kell. A főnökömmel sikerült lebeszélnem, hogy óradíjasként dolgozzam tovább napi 2 órában, és csak úgy kopogtattak az ügyfelek az ajtómon.

Összecsomagolni az életem egy hátizsákba

Január 12­én felszállt a gépem a Liszt Ferenc Repülőtérről, és otthagytam mindent, amit azt hittem, hogy addig építettem. A Budapest­Dubai járaton, a hosszú évtől elgyötörve, lázasan, antibiotikummal és neocitran által elálmosítva, bágyadtan, bele sem gondoltam, hogy mi történik velem. Azt hiszem ez így szerencsésebb.

Hatalmas volt a sokk az utóbbi az utazást megelőző két hétben. Elköszönni mindenkitől, akit szeretek, összecsomagolni az életem egy hátizsákba. Ennek már lassan 3 hónapja.

Azóta annyi dolog történt velem, mint az elmúlt 3 évben összesen. Cápákkal úsztam, világító planktonokkal fürödtem éjjel meztelenül, bejártam Angkor templomait, egy thai szigeten hajnalig buliztam, kocsi hátsó ülésén aludtam, annyi csillagot láttam, mint még soha, rengeteg csodálatos naplementét és napkeltét néztem meg, autóstoppoltam, idegenek házában aludtam, mikor nem volt szállásom, és befogadtak, egy motelben ágyaztam szállásért, elmentem Új­-Zéland legdélibb részére, ahonnan felmentem és körbekocsikáztam az északi szigetet, egy sátorral.

Majd elfáradtam.

Mint amikor az ember felül a körhintára, és a századik kör után azt mondja: most már azért megállnék.

Hát így. Így kerültem a jurtám elé, azon a reggelen. Most itt élek egy kis kommunában, sok más külföldi fiatallal egy szálláshelyen, ahol három és fél órát takarítok az ingyen szállásért és reggeliért cserébe.

Minden organikus, vegetáriánus, környezetbarát és elképesztően békés. Minden nap jógázom, vagy szörfözöm, az innen 20 percnyire lévő tengerparton. Meditálok, írok, és persze dolgozom online szabadúszóként. Persze, ülök a gép előtt most is. Most is része vagyok a 2D­s világnak.

Ahogy ezeket a sorokat írom, épp megettem a reggelim, motiváló zenét hallgatok, és inspirációt keresve fel­fel nézek a hullámzó tenger felé.

Nem menekülés

Sokan kérdezik tőlem ma is, hogy mi elől menekülök. Ez a kérdés megdöbbent. Talán olyan választ várnak, amit már hallottak, hogy tudják hova tenni a döntésem. Talán azt várják, azt mondjam, azért hagyom el az országot, mert nem tetszik a rendszer, vagy mert nincs munka, vagy mert valaki összetörte a szívem.

Nos, semmi ilyen nincs a háttérben. Egyszerűen csak elegem lett abból, hogy 2D-­ben élem az életet. Napközben 8 órát ülök az irodai gépem előtt, hazafelé a telefonomat nyomkodom a kocsiban a piros lámpánál, és amikor végre otthon vagyok, beteszek egy filmet, hogy megnézzem, mások hogyan élnek.

Úgy éreztem, el fognak sorvadni az érzékszerveim, mert annyira nem használom őket. Nem látok messzebbre a monitoromnál, nem érzek mást az ujjaimmal, mint a billentyűzetet, és az igazi hangokat elrejtem a fülesemmel.

Fix 23 fokban vagyok télen­-nyáron. Lassan úgy éreztem, mintha saját magamat is feltöltöttem volna a felhőbe. Több életre volt szükségem. Tisztában vagyok azzal, hogy nem „racionális” a döntés, és mégis én annak élem meg.

Megyek arra, amerre a kedvem tartja

Nem haladok tovább azon az úton, amit mások alakítottak ki nekem. Amit azért éltem, mert nem mertem elképzelni, hogy milyen az, amikor nem úgy élek, ahogy az én koromban a társadalom elvárja. Akármi is legyen az.

Nem tudom, meddig fogok még utazni, de úgy érzem, nem is kell ezt a döntést most meghoznom. Megyek arra, amerre a kedvem tartja, megállok ott, ahol úgy érzem, lennem kell. Élvezem a pillanatot, ami adatott, csodálkozom, és tapasztalok. Számomra ez a racionalitás. Ennyi egyelőre épp elég.”

Aki további részletekre kíváncsi, olvasgassa Bori oldalát, a Backpackert!

A moderálási alapelveket itt találod.

Arra gondoltam, a hétvégére összedobhatnánk közösen egy tavaszi (na jó, akinél ősz van, ott őszi) posztot, most sem kellene sokkal több, csak egy-két jellemző tavaszi pillanat (lehet virágba boruló fáktól kezdve bicikliző embereken át a parkokba kiszabadult családokig bármi, amit érdekesnek gondoltok) és írjatok mellé pár sort is, ha van kedvetek. Érdekes körkép lenne!

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: Új-Zéland internetnomád

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr817368800

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

**mimi** 2015.04.14. 21:20:10

az egyik kedvenc blogom :))))

svájci sapka (ch) · http://svajcisapka.blogspot.ch/ 2015.04.15. 07:04:50

Megnézem a blogot.
:)
Szerintem nagyon rendben van.

kék madár 2015.04.15. 07:28:07

nagyon szep helyek, sokfele tehetseg ugyesen elve vele, nagyon nagy kitartas, lemondas, munka, szerencse, stb, ami errol a blogol atjon, de van benne egy kis lenezes azok fele akik nem ilyen vaganyak es tokosek

de azert lassuk be, az emberek 99.6%-a nem a vaganysag hianya miatt nem indul neki a vilagnak, hanem mert orul, ha az alberletet ki tudja fizetni, beteg az anyja, gyereke van, kirugtak, mert kellett a hely a fonok unokatestverenek, stb.... En 20 eve hasonlokeppen nekivagtam a vilagnak, es vittem volna 10 baratombol 10-et de egy se tudok jonni, es nem azert mert nem volt hozza batorsaga.

macamuca [IHUN] 2015.04.15. 08:01:56

@kék madár:
Valoban, nem a bátorság hiányzott.
"Szeretnek" igy elni, vagy
"Akarok" igy elni?
Ennyi a kerdes.
Es az emberek 99,6 %-a szeretne igy elni. De nem akar.
Nincs ezzel gond, csak merni kell kimondani: szeretnem, egy kicsit, kipróbálni, megkóstolni, de igazabol nem akarom, mert szükségem van a kiszamithatosagra, stabilitasra (illetve mindezek illuziojara.... hiszen a fix munkahely+jövedelem +életmód pillanatok alatt felborulhat.... es soksknal borul is...).
Érdekes elet, elvezet volt olvasni

kék madár 2015.04.15. 08:15:52

@macamuca [IHUN]: ez egy jo kerdes, akarni olyasmit erdemes, amire a 0.01-nel nagyobb eselye van az embernek. En pl. nagyon akarom, hogy a Paul McCartney elenekelje most nekem a Let It Be-t

kék madár 2015.04.15. 08:26:04

@svájci sapka (ch): kosz de en ugy ertettem, hogy itt a nappalimban :)

Sanyi9 2015.04.15. 08:28:14

Erdekes. Mondjuk a 3 honap utazas azert nem olyan kiveteles. Egy par resz pedig inkabb az agymosas kategoriaba tartozik (gondolkozzunk egy fel orat es azutan vegezzuk el 2 ora alatt, ami addig 8 oraba tellett. Hmmm. Hat gondolkozzunk meg egy fel orat es akkor meg hamarabb meglesz... :D).

Taxomükke (UK) 2015.04.15. 08:31:15

Ezeket a 99,6%-okat honnan veszitek... Butaság.
Van, aki szeretne igy elni, de nem eleg bator es/vagy nincs "hordozhato" szakmaja, allasa. A legtobb ember szerintem nyugalomra, kiszamithato eletre vagyik, es meg utazni, kirandulni sem indul el igy.
Nekem szimpatikus ez a carpe diem, es mivel csak magaert felel, miert ne tehetne meg, hogy igy el?

arncht 2015.04.15. 08:32:29

Irigykedem, hogy milyen munka az, amit 8h helyett 2hban el lehet vegezni :)

De hogyan tovabb? Ha az ember csaladot akar, ez az eletvitel nehezen fer bele, de a digitalis mediaban valo fenntartashoz is nagyon keves a napi 2h, es a digitalis hippi eletmod sem nagyon segiti a folyamatos fejlodest, ami ezen a teruleten kulcsa annak, hogy a jovoben is kepben legyen az ember, es munkat kapjon.

Golf2 2015.04.15. 08:33:10

Biztos jó neki hisz még fiatal.Lehet hogy partnere sincs? Jóga,jurta,elég?

Golf2 2015.04.15. 08:33:10

@kék madár: Majd kapsz a nőktől...

maxval bircaman felelős szerkesztő · http://bircahang.org 2015.04.15. 08:33:10

@macamuca [IHUN]:

Ez a hollywoodi sablonszöveg. A valósághoz persze semmi köze.

Vannak ilyen amerikai milliárdosok magvas eszmékkel, hogy pl. "csak akarni kell", meg "a sikeres ember nem keres kifogásokat céjai elérésében", stb. Persze mindegyik ilyen gondolatnak van valami alapja, úgy 5 %-ban, de 95 %-ban demagóg, aljas hazugság. Ugyanezek a milliárdosok pár kivétellel - lásd Bill Gates például - valójában lopással szerezték vagyonukat. S lám, Bill Gatestől még sosem hallottam, hogy csak akarni kell...

rumitom 2015.04.15. 08:39:20

@maxval bircaman szerkesztő: pedig, ha jokor jo helyen vagy es adodik a lehetoseg, mar csak akarni kell :)
Azert Steve Jobsnak lehet mas volt a velemenye Billrol re lopas

Cinkapanka 2015.04.15. 08:44:34

Neha irigylem ezeket az embereket akik ennyire szabadon tudnak elni. Jo volt olvasni es a blogot is kovetni fogom :)
Par honapra en is szivesen eltunnek es utazgatnek, de hosszutavon nekem kell a stabilitas. Egyedulallokent biztos belevagnek, de a paromat es a kutyamat nem szivesen hagynam itt hosszabb idore.

Muscari 2015.04.15. 08:56:23

Én is éreztem egyfajta lenézéstcaz irányába, aki konvencionális életét él.
Ezzel együtt tök jó lehet egy kis időt így élni, mondjuk egy fél évet vagy évet, rengeteg élményt begyűjt az ember. Ha jól vettem ki, akkor a posztoló nagyon magányos volt otthon, ilyenkor érdemes egy nagyot változtatni az életünkön.

Taxomükke (UK) 2015.04.15. 09:06:02

@kék madár: @Muscari: Nem tudom, hol olvastatok benne lenézést, csak magáról írt.
Sokan hajlamosak arra (ezt már sokadszor írom le itt), hogy olyan dolgokat lássanak bele egy-egy posztba/hozzászólásba, ami nincs is benne. Sok ember nem azt hallja meg, érti ki egy kommentből vagy posztból, amit a szerző leír, hanem amit ő maga hallani akar. Ezen aztán lehet lovagolni.
Cascabel hozzászólásaira is igen vérmesen tudnak reagálni egyesek, pedig az egyik legbékésebb és legőszintébb ember, akivel életemben találkoztam.
Ja, lehet, hogy pont ezért. :)))))))

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2015.04.15. 09:09:52

@Taxomükke:
A legteljesebb mértékben egyetértek.
A magam részéről még Maxot is odasorolnám.

fhdgy 2015.04.15. 09:14:28

Nekem is erős késztetésem van arra, hogy digitális nomád legyek. Talán az alapok is meglennének hozzá. Kb. másfél hónapom van vissza a nyögdíjig, programozó vagyok, nincs se kutyám se macskám, nem tartozom senkihez stb. stb. Várhatólag lesz havi nettó ezer EUR jövedelmem, amiért már semmit sem kell tennem. Ebben igazából az a lényeg, hogy biztosítva lesz egy alapmegélhetés, tehát nem fenyeget az éhenhalás réme, így adva lesz a lehetőség, hogy különösebb kényszer nélkül éljek. Még mindig szeretem a szakmám, ennyi év után is, tehát egy kis bitfaragás nem esne nehezemre, sőt most még nem tudnám elképzelni, hogy bitfaragás nélkül is tudnék élni. Viszont vannak megkötéseim is: nem akarok orbanisztánban élni, nem akarok a jenkiknek dolgozni. A jenki dolog azért zavaró, mert ott normális a távmunka a progrmozás területén, ez az EU.-ban még egészen más tészta. Lenne valakinek valami ötlete? Ja, és programozó vagyok, nem weblapszerkesztő meg hasonló!

fhdgy 2015.04.15. 09:15:49

Kedves HÁ!

Mi történt, nem vagyok regisztrált és a hozzászólásom mégis azonnal megjelent? Műszaki vagy adminisztrációs hiba???

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2015.04.15. 09:16:48

Nem tudnának annyit fizetni, hogy akár egy hónapig is csináljam ezt az életmódot. De szeretek róla olvasni és örülök, hogy a posztoló követte az álmait :)
Szerintem "itthon" is lehetséges kialakítani a "3D" életet, csak oda kell figyelni a posztban is leírt káros szokásokra. Nekem szerintem sikerült, legalábbis semmi többet nem szeretnék az élettől - na jó, egy kicsit több utazást, de csakis szállodában és nem a trópusokra :)

Hari Seldon 2 2015.04.15. 09:17:08

Jó kis kaland, és tényleg mindenfelé sok érdekeset látott, viszont az írás nekem túl irodalmi stílusú. (kicsit zavarnak a saját magának felrakott kérdések, meg ilyesmi)
De ettől eltekintve tényleg érdekes élet. Van akinek bejön, és is rá lehetősége.

Határátkelő 2015.04.15. 09:17:54

@fhdgy: Lehet, hogy regisztrált vagy. :)

Hari Seldon 2 2015.04.15. 09:22:24

@arncht:
"a digitalis hippi eletmod sem nagyon segiti a folyamatos fejlodest, ami ezen a teruleten kulcsa annak, hogy a jovoben is kepben legyen az ember, es munkat kapjon. "

Érdekes szempont, kösz, hogy rávilágítottál erre az aspektusra.

Bredpitt Monika 2015.04.15. 09:23:32

Irigylem a posztolót és sok sikert. Ha nem lenne gyerekem én is valami ilyesmit csinálnék, vagy mint amit a sárga ruhás lány. Eladni mindent és elindulni a nagyvilágba.

Most egyenlőre maradnak a szimpla élvezetek. Egy jó kis hagymás csirkemáj, egy pohár finom magyar vörösbor és mivel megint itt a férjem, a kedvenc időtöltésem: DÉLUTÁNI SZEX!!!!!

Hajrá Bori, és ne felejtsd el a szexet te sem.

kék madár 2015.04.15. 09:25:14

@Taxomükke:
azt, hogy van egy Ferrarim ketfelekeppen lehet leirni:
1) mindig is szerettem volna....stb.. most van
2) egy ideje nem tudom elkepzelni. hogy egy szakadt Opelben uljek, a Ferrari egesz mas.... mar nem egy szakadt Opelben ulok. hanem.

Egyebkent el tudom kepzelni, hogy a blog iroja nem a 2-es verzio, csak sok a zaj abban a sok mindenben amit nem akar es amit igen, es konnyen felreertheto.
Meg azert majdnem ketszer annyi idosen ezt a sok utazobolcsesseget egy kicsit maskepp olvassa az ember, de nincs is ezzel semmi baj, abszolut igazsag keves van, eleg azt keresni egy eleten at.

Hari Seldon 2 2015.04.15. 09:30:31

@fhdgy:
A feltételeiddel azért jól lehatároltad a lehetőségeidet. Nem akarsz a jenkiknek dolgozni... - szerintem a munkák kétharmadát ők adják a te szakmádban.

fhdgy 2015.04.15. 09:31:11

@Határátkelő: Én biztos, hogy nem regisztráltam, mert ellentkezik az elveimmel. Én nem akarok semmi féle "dilifleppni"-t arról, hogy "normális" vagyok. Véleményem szerint a hozzászólások hangnemének kell valahol bizonyítania, hogy aki írta, valamennyire "normális". Ha ezt elfogadja a publikum, akkor jó, ha nem, ott én nem trollkodnék. Itt is megy állandóan a találgatás, hogy valami új nick nem egy régi kitiltott valakit takar-e. Akkor meg minek?! Ha nekem valaki nagyon csípi a szememet, akkor kihagyom a hozzászólásának az elolvasását vagy nem reagálok.

Tehát, nem vagyok regisztrált, azt meg remélem, hogy az itteni többség nem tekint valami mindentől elrugaszkodott abnormális jelenségnek!

fhdgy 2015.04.15. 09:36:45

@Hari Seldon 2: Tudom. Sajnos, az van, amit írsz! Tudom azt is, hogy csak az ökör következetes, de nekem akkor is elveim vannak. Ezért kértem ötleteket az itt lévőktől, bár nekem is van már elképzelésem, de ha támadna egy, az ötletemnél is szuperebb ötlet, akkor már megérte. Több szem többet lát stb. stb.

Mrs. Clayton 2015.04.15. 09:43:52

miota kint lakunk a semmi kozepen azota nincs netunk, vagyis ami van az kb a 20 evvel ezelotti betarcsazos nettel egyenlo, nincs mobil tererom kizarolag kint az udvaron
minden reggel madarcsicsergesre kelek, tomerdek csillagot latok, mondjuk ma kulonosen sok van, meg reggel is, de ez lehet csak erzek csalodas, mert tegnap kerti partiztunk a szomszedokkal, annak oromere, hogy kidontotte a szel 2 hete a kozos keritesunk, igy gyakorlatilag egy kommunaban lakunk veluk
mindez Angliaban, mondjuk kicsit tobbe kerult ide jonni mint uj zelandra, viszont nem is kell takaritani a reggeliert cserebe

kék madár 2015.04.15. 09:54:13

@fhdgy: kb 2-szer annyi programozo kene a meglevo es tervezett projektekhez, mint amennyi van, es ez a szam csak noni fog. En a helyedben a sajat otleteimet valositanam meg, ha rovidtavon nem is de kozeptavon mar jobban megerne, mint bedolgozni egy marokkoi kozmuprojektbe

arncht 2015.04.15. 09:59:35

@Hari Seldon 2: 15 eve foglalkozom webbel, es mar az is lemaradast okozott, hogy nem csapatban dolgoztam ot evig... ez akkor tudatosult bennem, amikor ujra munkat kerestem, es ezzel sem talalkoztam, meg azzal sem, hiaba voltak jok a referenciak. egy huzos csapatba bekerulve tapasztaltam meg, hogy tobbet fejlodtem egy ev alatt, mint elotte haromban. egyszeruen kell az inspiracio - hiaba tapasztalt az ember, ha raul a tudasara ezen a teruleten pillanatok alatt elavulta valik.

ezert csodalkozom, hogy igy felrevonulva kepes szintentartani magat. a munkamon tul ez tolti ki az eletemet, de tobb szem tobbet lat, es konnyu hatranyba kerulni, akarmit is tudsz - barmelyik senior fejlesztonek lehet ujat mutatni, ezt nem art eszben tartani. kerdes, hogy meddig birja az ember.

tableno 2015.04.15. 10:07:22

@macamuca [IHUN]: "Es az emberek 99,6 %-a szeretne igy elni. De nem akar." - na ezt ilyen jól még senki sem fogalmazta meg. Nagyon igaz, rám is.

GERI87 2015.04.15. 10:19:21

@maxval bircaman szerkesztő:

"valójában lopással szerezték vagyonukat."

Úgy beszélsz mint egy tipikus begyöpösödött nyugdíjas...:)

Az hogy te nem tudod elképzelni, elfogadni hogy másképp is lehet gazdag valaki attól még ez is csak 'sablonszöveg'.

Persze, nyilván nem elég ha akarsz valami, de ha ez sincs meg, akkor semmi más sem lesz....azért mondja mindenki ezt, mert minden eset más és ezzel kezdődik az egész aminek a vége a siker, pénz, vagy amit akarsz...
remélem elég sablonos voltam.

----------

Jó lehet az olyan munka amihez nem kell kötötten egy helyben lenni, fix időt eltölteni...de nekem a én nem bírnám ezt a "hippiskedő" életet, úgyhogy biztos nem ezt csinálnám...pláne nem kommunába, vegákkal, csak úgy "organikusan"(?)...de legalább meg merte tenni.

"Persze, ülök a gép előtt most is. Most is része vagyok a 2D­s világnak"

Olyannyira hogyha nem oszthatná meg a világgal amit csinál, ahogy csinálja, akkor nem is csinálná:)

pasztasuta 2015.04.15. 10:19:30

@Taxomükke: en sem latok lenezest a posztban.
Tetszett, jo kis poszt. En is probalok tobb idot szanni a 3D eletemre, csak itt, "kicsiben".

Evain 2015.04.15. 10:20:12

@tableno: Egyetértek.
Hozzáteszem, nekem az lenne ezzel a bajom, hogy megszűnne az egyensúly. Nem lenne viszonyítási alapom. Hogy is mondják ezt? Kvázi a legjobb nőt is meg lehet unni egyszer. Na pont ez a lényeg, hogy ha csak ez lenne, akkor egy idő után nem tudnám értékelni.
Lehet, hogy a korom teszi, de én nagyra értékelek olyan pillanatokat is, amikor kilépek a hátsó udvarra, és megcsap a tavasz. Langyos szellő, éppen eső után a felvert porszag a tavaszi virágok illatával keveredve. Letaglózóan megnyugtató.

Evain 2015.04.15. 10:26:41

Oh, ezen azért mosolyogtam:
"Sokan kérdezik tőlem ma is, hogy mi elől menekülök. Ez a kérdés megdöbbent."
Holott ott a válasz egy bekezdéssel később:
"Nos, semmi ilyen nincs a háttérben. Egyszerűen csak elegem lett abból, hogy 2D-­ben élem az életet. Napközben 8 órát ülök az irodai gépem előtt, hazafelé a telefonomat nyomkodom a kocsiban a piros lámpánál, és amikor végre otthon vagyok, beteszek egy filmet, hogy megnézzem, mások hogyan élnek."

Ezzel nincs is semmi gond, csak el kell fogadni, hogy mások szemében ez menekülés. :)
Egyébként visszagondolva, hasonló volt az én hozzáállásom is. Nem láttam tovább a közvetlen környezetemnél. Aztán eltelt 15 év. :D

qkuc 2015.04.15. 10:31:21

Nem az én "világom", :). Ennyire nomád nem tudnék lenni, :D.

Warlimont 2015.04.15. 10:32:51

@macamuca [IHUN]: "az emberek 99,6 %-a szeretne igy elni. De nem akar. Nincs ezzel gond, csak merni kell kimondani: szeretnem, egy kicsit, kipróbálni, megkóstolni, de igazabol nem akarom"

Ezt nevezik turizmusnak, odamesz, ott vagy 1-3 hetig, igenyeid-penzed engedte szinvonalu helyen, majd hazamesz. A posztolo altal irt ut viszont eleg felemas. Eleinte jo a "no family, no job, no money, no problem eleterzes", es biztos jo buli lehet mosogatni, meg szallasert cserebe agyazni, de azutan? Meddig buli az ötletszeru kiszamithatatlansag, alkalmi kapcsolatok között sodrodva kalandozni? 40 evesen is ez a terv? A fotok szerint csinos posztolonak nyilvan könnyu ismerkedni, mert barmi barba bemegy, azonnal adodhat jopar egoztikus ficko, aki nagy örömmel körbekalauzolja a helyen, es segit meztelenul vilagito planktonokkal furödni, csak nehogy a sztori vege az legyen, hogy a blog vegeter, a posztolo meg valami azsiai kupleraj melyen köt ki.

fhdgy 2015.04.15. 10:33:07

A poszterina arról írt, hogy ő social media irányában helyezkedett el. Utána néztem, hogy mit jelent a social media, de még nem tudom eldönteni, hogy mit csinál a poszterina. Ilyen alkalmazásokat készít vagy tartalmat szolgáltat? Az alkalmazás készítést én szakmának tekintem, a tartalom szolgáltást inkább már művészetnek ( lelkem mélyén inkább Kunst-nak ). Ha az elsőről van szó, akkor arncht által említett veszélyek reálisak. A második esetről nincs mit mondani. Annak idején én is szabadúszó programozóként dolgoztam ( 1988-2001 között ) és szakmailag sok dologból kimaradtam. 2001 után csipkedhettem magam.

fhdgy 2015.04.15. 10:33:20

@kék madár: Hogy kétszer annyi programozó kell-e? Nem tudom. Én inkább attól félek, hogy egyre kevesebb. Ez azért lehet így, mert ma már mindent sablonokba rendezünk. Aki már alaposabban ránéz egy számítógépre, az már informatikus. Engem pl. bosszant, ha programozó létemre informatikusnak titulálnak. Tehát, egyre több informatikus kell, ezt elismerem. A programozók nagy része, pedig inforamtikusi munkát végez. Rühellem, ha olyan dolgokat várnak el tőlem, ami nem programozóra, hanem informatikusra tartozik.

wuaaa 2015.04.15. 10:56:30

@Warlimont: "csak nehogy a sztori vege az legyen, hogy a blog vegeter, a posztolo meg valami azsiai kupleraj melyen köt ki"

Óóó dehogyis. Majd ha másra fog vágyni, beleszeret egy karrierista fickóba, aki annak köszönhetően, hogy tudatosan tervezte a jövőjét és nem a carpe diem volt a jelszava mindeközben, majd tetőt tud biztosítani a feje fölé és a többi.

2015.04.15. 10:58:02

@maxval bircaman szerkesztő:
"Ugyanezek a milliárdosok pár kivétellel - lásd Bill Gates például - valójában lopással szerezték vagyonukat."
Sokan meg ebben sem biztosak. Lasd Gary Kildall vs. Bill Gates . (CP/M vs. MS-DOS)
spectrum.ieee.org/computing/software/did-bill-gates-steal-the-heart-of-dos
Erdekes tortenet, kulonosen Gary Kildall szemelyisege:
en.wikipedia.org/wiki/Gary_Kildall

kék madár 2015.04.15. 10:59:13

@fhdgy: ahol en benazok ott feladat van, senkit nem erdekel, hogy programozonak vagy informatikusnak hivom magam. De biztosan vannak csak programozoi allasok is meg.

2015.04.15. 11:04:50

@Bredpitt Monika: Csak kivancsisagbol kerdezem, az amerikaiak hasznaljak azt a kifejezest hogy 'too much information'? :)

2015.04.15. 11:10:24

@Jess G: A magam reszerol megszavazom ezt a nap kommentjenek! :))) Mit nem adnek azert ha mostanaban 2D-ben elhetnek, sajnos a realitas az hogy napi 6 orat egy kommunaban toltok egy nagy csapat arab tinedzserrel, es most meg hetvegen is itt kell lennem a kommunaban mind a ket napon... Ide nekem a 2D-t barmikor! :)

2015.04.15. 11:11:00

@qkuc:
"Ennyire nomád nem tudnék lenni, :D. "
Meg en sem, pedig az vagyok:) Mexikoba vagy Magyarorszagra valo vegleges koltozesemet egy helyi, allando jovedelem biztositasaig halasztgatom. (nyugdijra nem szamitok)

2015.04.15. 11:14:08

@Mirjam2:
Leesett:) Igen, hasznaljak, bar lehet, hogy Monika nem ismeri:)

2015.04.15. 11:14:28

@fhdgy: Gondolom oDesk-et meg hasonlo oldalakat nezted mar?

SzZoole 2015.04.15. 11:19:26

@Cascabel: Szerintem meg keves,ha kepekel is bizonyitana,akkor is csak kieligito lenne,de tul sok semmi esetre sem:)))
Csak vicc volt.

2015.04.15. 11:21:38

@Warlimont: Gap year-rol hallottal mar? Nyugati tarsadalmakban elterjedt dolog. Tobbnyire egyetem elott szoktak csinalni, neha kozvetlenul utana vagy alatta, illetve egyre gyakrabban idosebb korban amikor mar felnottek az ember gyerekei peldaul. Mo.on sokaknak nem volt lehetosege ilyenre, foleg anyagi okokbol, nekem ugy tunik hogy ezt probalja bepotolni a szerzo, 'jobb keso mint soha' alapon. Par honap - egy ev siman beleferhet, hogy kesobb mit fog kezdeni magaval az meg gondolom kialakul, siman visszamehet pl. egy irodaba dolgozni.

P.Elliot 2015.04.15. 11:22:19

Jo poszt, erdekes eletmod, szivesen kiprobalnam nehany honapig de azutan mar nem menne.
Eleg gyorsan az feszkelne be magat a fejembe hogy nincs semmi mogottem, meg nem tettem az eletemert semmit, 30-on tul vagyok es nincs jovom, ha sajat csaladot akarok akkor ideje ferj utan neznem, gyerek is kene mert nekem nem teljes az elet anelkul, kimarad egy szinfolt.
En szeretem a stabilitast, utazni, csavarogni rettento jo dolog de nem ugy hogy takaritsak erte. azt is el tutam volna kepzelni egy darabig a 20 kouli eleteveimben de nem harmincon tul.
de ha jo a posztolonak akkor melyedjen csak bele a koszalasba, hasznalja ki ha mar belevagott, valoban lesznek szep elmenyei.

maxval bircaman felelős szerkesztő · http://bircahang.org 2015.04.15. 11:24:18

@fhdgy:

Elmagyarázom, jelenlegi munkahelyemen van ilyen alkalmazott. Ő teszi fel a hülye képeket a cég FB-oldalára, meg számolja a lájkot, meg hasonlók. Nálunk most éppen nincs bérkommentelés, de korábbi munkahelyemen az is volt. Ott a szakember munkája az is volt, hogy volt több száz (!) kamu profilja, s azokkal aztán kommentelt "hű, de jó termék!" meg egyebeket.

Én is csináltam egy kamuprofilt, csak próbaképpen. Meglepett mennyire könnyen ment. A nemlétező profilomban pár órán belül már valódi ismerőseim is lettek!

fhdgy 2015.04.15. 11:24:18

@kék madár: Jó, de én pl. nem akarok rendszergazdai feladatokat ellátni. Windows-okat installálni, különböző programokat, rendszereket, alrendszereket konfigurálni, üzemeltetni stb. Én új programokat akarok írni vagy a meglévőket karbantartani, követni.

Szerinted hol a határ az informatikus és a programozó között?

Szerintem ott, hogy az informatikus inkább üzemeltet, a programozó inkább új, eddig még nem létező világot teremt. Lehet velem vitatkozni! Nyitott vagyok rá.

esban 2015.04.15. 11:24:18

@Jess G: Megkerdezhetem, hogy ti hol laktok pontosan? Csak azert kerdezem, multkor emlitetted Chichester-t, en ott/itt lakom, ugyhogy biztos itt vagytok a kozelben.

fhdgy 2015.04.15. 11:24:18

Akinek van tapasztalata a digitális nomád lét elkezdéséről, beleértve a poszterinát is, szívesen venném, ha írnának a kezdeti folyamatokról is, nemcsak a hurrásikerültnagyonjólett állapotról.
Hogyan találtak ilyen munkákat, hogyan kezdték stb. stb.

Warlimont 2015.04.15. 11:25:14

@wuaaa [nor]: Attol felek, hogy nem ilyen könnyu ez.... Akinek ennyire gyutacs van a fenekeben, mint a posztolonak (lattam mar környzetemben sajnos ilyet), az nem fog otthon sokaig megulni a popsijan reggeltöl estig gyereket pelenkazva, hanem elöbb-utobb valamire hivatkozva lelep megint kulföldre, es onnantol nevezhetik tavhazassagnak, vagy akar el is valhatnak, mindegy.

SzZoole 2015.04.15. 11:26:16

@Mirjam2: en semmi jónak nem vagyok az elrontoja:)))

2015.04.15. 11:28:02

@Taxomükke: @diggerdriver: @Zoole[uk]:
Ezt nem kellet volna, elpirultam a monitor elott:)
Hozzatennem azert azt, hogy az oszinteseg az egyik legjobb alcazasi mod:)))

P.Elliot 2015.04.15. 11:30:31

@Mirjam2: De igen. A valo eletben. A filmeken az mas, ott megy minden ami felig sem valodi.

SzZoole 2015.04.15. 11:31:31

@Cascabel: Ne szerenykedj,hiszen ismerunk:)))

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2015.04.15. 11:31:54

@Cascabel:
Azzal lehet a legtöbb ellenséget szerezni.

2015.04.15. 11:34:47

@P.Elliot: Igen, ha megoldhato, valoszinuleg szerencsesebb ezt nagyon fiatalon, vagy sokkal idosebben csinalni. Egy atlagos magyar fiatalnak viszont lehet hogy nem konnyu, vagy lehetetlen egy gap year-t megoldani a huszas evei elejen peldaul.

SzZoole 2015.04.15. 11:36:34

@diggerdriver: De azert oszintenek,meg mindig kifizetodobb lenni,mint ketszinunek.....

SzZoole 2015.04.15. 11:39:00

Most veszem eszre,ismet nagy meretu komment ablak van,de jo:)

P.Elliot 2015.04.15. 11:40:56

@Mirjam2: Igazabol minden fiatalnak 18 eves kora utan koszalni kellene 1-2 evet akar hasonlo modon a nagyvilagban. Vagy csak Europaban, esetleg ugy hogy rendesen dolgozni kozben, annyi tapasztalatra tenne szert meg meg nyelvtudasra is amennyit otthon lakva egy eleten at nem tud begyujteni.
Es maskeppen latna mindent, jovot, lehetosegeket, meg a tanulasra valo kedve is mas lenne.

fhdgy 2015.04.15. 11:41:25

@Mirjam2: Igen, pl. az oDesk-re ( is ) regisztrálva vagyok. A jó öreg kontinensünkön levő cégek programozás területén jellemzően csak részben ajánlanak távmunkát. Elvárják pl. egy héten egy nap a fizikai jelenlétet. Ez pedig nem az a kategória, amire vágyom.

P.Elliot 2015.04.15. 11:43:07

@Zoole[uk]: Nekem is megjavult ami nagy orom, mar csak az kell hogy ne csak az utolso 100 hozzaszolast olvashassam mint az elofordult mostanaban, az idoelteres miatt nekem fontos visszaolvasni.

SzZoole 2015.04.15. 11:47:47

@P.Elliot: Azt konnyen vissza tudod nezni.A poszt utan es a kommentek elott van egy olyan szovegmezo,hogy,az osszes kommentet szeretnem latni,arra rakattintasz es az az napi osszes kommentet fehozza.

P.Elliot 2015.04.15. 11:58:07

@Zoole[uk]: Tudom. De nekem nem hozta fel! Pont ez benne a bosszanto.

SzZoole 2015.04.15. 11:59:40

@P.Elliot: Csak akkor hozza fel,ha 100-nal tobb komment van,mint pl.tegnap.

pappito · http://pappito.com 2015.04.15. 12:02:29

kellemes volt. örülök, hogy jól érzi magát és megteheti, hogy nomádkodik, nem árt az senkinek, sőt.

beleolvastam a blogjába, az is lelkes (bár kurva idegesítőek ezek a felugráló szocmédia meg hírlevél izék) bár kissé felszínesen látja azt miben él, mert nem él benne igazán, egy jópofa buborékban él és mindennek csak a felszínével találkozik. De amgy ez normális pár hét után tényleg ilyennek látszik az ország (pláne egy hippikommunából :) a valóság jóval árnyaltabb, de egyáltalán nem biztos, hogy neki azzal törődni kell, ha csak kicsit marad.

Csak legyen boldog, az a lényeg!

Zka · http://www.youtube.com/watch?v=_wpDbI1gca0 2015.04.15. 12:03:30

@fhdgy: Ha van havi 1000 euród passzívan az bőven elég a nomádkodásra még európai területen is. A világ olcsóbb részein meg főleg. Szóval nem biztos, hogy értem, mi a célod :) De ha jól értem, hogy további extra passzív bevételt akarsz akkor szerintem készíts és adj ki egy saját szoftvert. Több saját kiadású programom van illetve volt, némelyik kudarc, de a többség hozott látható nagyságú pénzt, a legutóbbiból simán lehene digitális nomádkodni heti 1 óra munka mellett. Tudok adni kiindulópontokat, ha ez az irány érdekel.

Programozó vs Informatikus téma: én most már utálom, ha programozónak hívnak. Egyszerűen azért mert a szakmai munkám kb 10%-a programozás jellegű, a többi egész más.

@GERI87: szerintem arra gondol, hogy Bill Gates felvásárolt olyan szoftvereket, amikkel a szerzők nem tudtak sokmindent kezdeni, aztán ő meg tudott. Ez úgy tűnik bűn :D

Nitnitnit · http://lifewiththecats.com 2015.04.15. 12:16:38

Igen, ez jo lehet. En ugyanezt szeretnem csinalni, csak felig ;) Viszont en szeretek bejelentett lakohellyel rendelkezni, es akkor nyilvan adozni is kell, mert jovedelem is.... Mindig minden orszag tudni akarja hol elek eletvitelszeruen, mibol tartom el magam, pedig vizum sincs...

Zka · http://www.youtube.com/watch?v=_wpDbI1gca0 2015.04.15. 12:20:49

@Nitnitnit: van ilyen, hogy ha folyton utazol akkor sehol se leszel adóalany és ez hasznos dolog :)))
en.wikipedia.org/wiki/Perpetual_traveler

P.Elliot 2015.04.15. 12:29:57

@Zoole[uk]: De azt sem hozza fel mostanaban. Pont ez benne a bosszanto. azelott nem volt vele bajom, valoszinu hogy most jo lesz ha az ablak megjavult, lehet hogy osszekottetesben van egymassal. En is varom a 100 posztot hogy lassam.

SzZoole 2015.04.15. 12:35:48

@P.Elliot: Na,akkor beszelgesunk,Meg hianyzik 14 a szazhoz.
A lanyodrol irj egy kicsit,mit tanult,mit dolgozik,ferjnel van e mar,van e unokad,beszel e magyarul a lanyod/unokad,ha van.stb.stb.

VPBA · http://albania.cafeblog.hu/ 2015.04.15. 12:37:41

Azért ott is biztos vannak szürke hétköznapok, és nem minden móka és kacagás. A poszt célja nyilván nem az, hogy az efféle élet árnyoldalait (is) leírja. Az mindenesetre irigylésre méltó, ahogy kitűzött maga elé egy célt, és megvalósította. Neki most így jó, nekünk meg jó volt olvasni. :) Köszönet érte.

adg 2015.04.15. 13:04:25

@VPBA: hat szurke az momentan nem nagyon van errefele. Unalmas hetkoznap az elofordul nyilvan, no de szurke? Olyan nincs. :)))

P.Elliot 2015.04.15. 13:13:26

@Zoole[uk]: Hat most nem tudok beszelgetni mert 12 orara ebedvendegeket varok, mindjart 7 ora, gyorsan kell mindent csinalni hogy kesz legyek es fozni is persze. Majd visszanezek ha leulok az ebed elotti kavemhoz. Ha lesz idom. Lanyomrol nem igazan adhatok tul sok informaciot mert nem engedi, fotot sem, a facebookon sincs fennt, szerinte a net vilaga sok visszaelesre ad okot. Nagyon keves helyen beszelget nagyon regi ismerosokkel akiket ott ismert meg es mar talalkoztak is, sot van egy netbeli baratnoje aki meglatogatta amiert meg en voltam merges hogy azt sem tudjuk kicsoda, hogy kepzelted. Voltak vagy 16-17 evesek. Es ezt csak akkor adta elo amikor a lany mar buszon ult/ Baltimorbol jott/, hogy itt lesz nalunk hetvegere.
Mondtam hogy itt ugyan nem lesz vadidegen. Azonnal hotelt probaltunk neki keriteni olcson hiszen diak, / mifele szulo az aki elengedi ismeretlenekhez/ de mind tobb volt amit fizetni tudott volna vegul csak belementem. Kimentunk a buszmegalloba, leszallt, a ket lany egymas karjaba repult hogy vegre latlak egymast igaziban is.
Hat csak neztem, egy pufok, felszegen mosolygo nagyon szereny kislany allt elottem, nekem is a nyakamba borult, evekkel fiatalabbnak nezett ki a koranal, lelohadt a duhom amikor elnezest kert a kavarodasert amit okozott de szerettek volna latni egymast.
A lanyom persze tudta hogy mi otet el nem engedjuk, az kizart.
Mivel orak teltek el es meg mindig nem hivta fel az anyjat a telefon ele cibaltam hogy gyerunk mert valoszinu meghal az aggodalomtol hogy hova lett, aztan en is beszeltem az anyjaval aki azt mondta hogy a lanya kiharcolta ezt az utat veluk es nagy megkonnyebbules hogy jo helyre ment. Aznap este mar ugy ultunk a vacsora asztalnal hogy a felszeg lanyka olyan szorakoztato dolgokat adott elo az eletebol hogy doltunk a nevetestol es olyan aranyos volt hogy egy eletre a szivembe lopta magat, anyjanak fogadott en meg az amerikai lanyomkent emlegetem. Ugy is mondja nekem hogy mom!
Anyaknapra, unnepre viragot kuld, lapot, neha felhiv es szokott jonni, mi is meglatogattuk mar, a csalad, egyszer magunkal vittuk nyaralni. Szoval ilyen is van....
De most tenyleg megyek mert nem lesz ebed sem...

VPBA · http://albania.cafeblog.hu/ 2015.04.15. 13:15:48

@adg [Au, Darwin]: Igen, értem, és nyilván valóban jobb napfényes időben "anyázni", és problémákat megoldani, mint borongós, szutykos időben. Vagy ott "anyázás" sincs? Lehet, ezért (is) ment oda. :)))

fhdgy 2015.04.15. 13:18:00

@Zka: Európán kívülre nem vágyom ( mondjuk a Gobi sivatag min. három hónapra kivétel ). Egy lakóautó lenne a szívem vágya, ha nem is újra, sanszos, hogy anyagi szempontból meglehet. Akkor lenne igazi a helyzet, ha az EU. betartaná azt, amit már a múlt évben megigért. Itt az EU.-belüli rooming dijak eltörlésére gondolok. Egységes árkon, EU.-belüli mobilinternet, no ez sokat lendítene, de már nyüszögnek, hogy nem úgy, csak úgy, meg hasonlók. Szóval, csak politikusok ne lennének. Én egyébként orbanisztánon kívül nem tartom soknak az ezer EUR-t. Nem vagyok meggyőződve, hogy akár lakóautóban is, ebből meg lehet élni, mondjuk az Adrián. Albániában lehet, de az nem EU. és ott tényleg nem lesznek eltörülve rooming díjak. Ezért, ugyan nem zárkóznék el még Albánia elől sem, de almásnak tűnik a dolog. Horvátország csúcs lenne, de ott tényleg kevésnek érzem az ezer EUR-t. Van ötlet, javaslat? Nagy örömmel venném!

Giddy Lamb 2015.04.15. 13:18:00

@fhdgy: Balin mostanában vezették be a 4G-t. A turizmusra épülő Androidos okostelefon appok fejlesztése szerintem érdekes meló lenne arrafelé. Tömegközlekedés is kihívásokkal küszködik az egzotikus szigeteken, szerintem egy Uberhez hasonló, de indonéz turizmusra fókuszáló app sikeres lenne. (Ha bejön, ne feledkezz meg rólam:))

catnip cupcake 2015.04.15. 13:18:00

@fhdgy: Egy tipp: a Stack Overflow Jobs-on lehet szűrni aszerint, hogy lehet-e távmunkában dolgozni:
careers.stackoverflow.com/jobs

fhdgy 2015.04.15. 13:24:36

@P.Elliot: Van, amikor a rossznak induló dolgok nagyon jó irányba fordulnak.

SzZoole 2015.04.15. 13:24:40

@P.Elliot: Elnezest,ha sertettem a maganszferadat,csak 1-2 altalanos dolog erdekelet volna.
Aranyos story:)
Az en lanyomnak is van ilyen baratnoje,akihez igy viszonyulunk.
Jo etvagyat az ebedhez.

SzZoole 2015.04.15. 13:29:49

@fhdgy: Albania ugyben tudom javasolni @VPBA: komment tarsnot,Ök ugyanis ott elnek egy par eve es elegge otthon vannak Albania ugyben.
Haboru es beke hosszusagu odakat tud zengeni Albaniarol.

VPBA · http://albania.cafeblog.hu/ 2015.04.15. 13:34:37

@fhdgy: Itt havi 1000 EUR-ból nem "nomádul", hanem szállodában ellakhatsz teljes ellátással. Ha csak a roaming díj a probléma, ezer más lehetőség van a kommunikációra. Amúgy ebben a dunántúlnyi méretű országban 4 mobilszolgáltató van, és most jön az ötödik, olyan ajánlatokkal, hogy a világ számos országába fillérekért telefonálhatsz (elsősorban oda, ahol van albán, az pedig elég sok helyen van a világban :)).Az internet tekintetében meg, ahogy az utóbbi időben hallom ismerősöktől innen-onnan, itt már lassan színvonalasabb szolgáltatás lesz, mint sok EU-s országban. Szóval a listád aljára zárójelbe azért felírhatod ezt az országot is.

VPBA · http://albania.cafeblog.hu/ 2015.04.15. 13:35:55

@Zoole[uk]: :)))))
Az Jani h., aki oldalakat szokott írni, és szűkszavúbb vagyok :)))

Ugyandehogy (törölt) 2015.04.15. 13:41:29

@maxval bircaman szerkesztő: pont billgatest hozod kivetelnek?

nem kell valaszolnod, de ez nem igaz.

SzZoole 2015.04.15. 13:42:15

@VPBA: Csak vicceltem,de hiszen Te ezt tudod,ismerjuk mar egymast annyira,meg ha csak virtualisan is:)))
Keves olyan kommentelo van a blogon,akik oly' anyira tudnak rajongani a befogado orszagert,mint Ti:)))

2015.04.15. 13:43:49

@fhdgy:

"Én egyébként orbanisztánon kívül nem tartom soknak az ezer EUR-t. Nem vagyok meggyőződve, hogy akár lakóautóban is, ebből meg lehet élni, mondjuk az Adrián. "

Én is digitális nomádként élek, jelenleg portugáliában, óceánpart mellett (ez utóbbit csak azért mondom, mert az adriát említetted). 1000 euróból meg lehet itt élni, nyilván nem királyként, de meg lehet, ha van lakóautód, akkor meg aztán tuti.

A mobilinternet miatt meg sztem nem kell aggódni. Minden országban lehet venni viszonylag olcsón -- nyilván drágább, mintha valahol aláírnál két évre és aztán azt cipelhetnéd, de hát ez van.

Hm, ha nekem volna 1000 euró passzív jövedelmem, az életben soha semmi miatt nem aggódnék többé.

--

Más. Ez a digitális nomádkodás rémesen fárasztó dolog hosszabb távon, totál kifacsarja az embert, szerintem külön lelkialkat kell hozzá, hogy ezt hosszan csinálja valaki. Kíváncsi vagyok, Bori hogyan viseli majd.

SzZoole 2015.04.15. 13:45:07

@~~Babette~~: Nem reg olvastam,hogy Bulgariaban ismet letartoztatta a hatosag a 'bolgar Bill Gates-t'
Nem Max volt az veletlenul?:)))
Csak vicc volt.

Zka · http://www.youtube.com/watch?v=_wpDbI1gca0 2015.04.15. 13:47:31

@fhdgy: ha a független szoftverkiadással kapcsolatban akarsz tippeket, azt tudok adni. Másban nem nagyon.

Utazásban esetleg annyit, hogy sok fokozata van a nomádságnak. A net tele van világutazó blogokkal, van aki napi 10-20 dolcsiból elvan évek óta folyamatosan utazva. Nyilván úgy nem túl jók a körülmények. Van, aki letelepül hónapokra vagy akár évekre is egy helyen és onnan kirándulgat. Neked az lehet, hogy jobban feküdne. Ilyen pl Wandering Earl www.wanderingearl.com/living-abroad-for-less-than-1000-per-month/

Ugyandehogy (törölt) 2015.04.15. 13:47:52

@Jess G: akkormar csak a bokor ala kene kikoltoznod:-):-):-):-)

Mrs. Clayton 2015.04.15. 13:49:58

@esban: nem ott lakunk, bar S. lakott ott regebben, ott csak a porschet vettuk es azert mentunk

most Bedfordshireben egy kis faluban lakunk, amit irtora imadok
mondjuk a szomszedok kicsit orultek, de a jo ertelemben
tegnap ota epp osszeszedtem magam, gondoltam mara befejezem, hazajovok, kipihenem az este faradalmair, hat ok mar megint kint ulnek a shared gardenben, lasd a kerites kidolt, es megint invitalnak eszem-iszomra

Ugyandehogy (törölt) 2015.04.15. 13:50:36

@GERI87: a hippiskedest nem, de aztnagonbirnam, ha olyan tavmunkam lehetne, amit barhonnan lehet csinalni.

VPBA · http://albania.cafeblog.hu/ 2015.04.15. 13:53:46

@Zoole[uk]: Persze, tudom, és sokszor valóban úgy tűnik, túlzásba visszük a "rajongást", pedig ez az ország sem tökéletes. De mennyire nem az! De mindig számot vetünk, és amíg jóval több a pozitív dolog mint a negatív, meg az ár-érték arány sem mindegy, meg az élhető hétköznapok, addig maradunk. Ha ez változni fog negatívba, akkor jön a B terv. De nomádnak nem hiszem, hogy megyünk. :)))
Egyébként nekem a Te hozzászólásaidból is mindig az jött le, hogy megtaláltad a számításaidat, és szeretsz ott élni. Te vagy az egyik a kommentelők között, aki mindig "megvédi" UK-t.

Mrs. Clayton 2015.04.15. 13:58:31

@~~Babette~~: a helyzet ahogy all most szerintem a nyarra az is osszejon, kikoltozunk a kerti lakba maximum
addigra szerzek egy baranyt es tiszta hippi leszek
mondjuk S szt senki nem fog nekem egyet se eladni, de akkor beugrok egyert az egyik szemkozti foldre es elhozom
ha lesz idom posztolok roluk egy kepet, annyira cukik, es minden tele van veluk

Ugyandehogy (törölt) 2015.04.15. 14:05:04

@Zoole[uk]: nem, hacsak nincs a dutyiban net:-):-)

fhdgy 2015.04.15. 14:05:59

@Giddy Lamb: Bocsi, Bali a jó örek Európán kívül van és korábban írtam, hogy azon kívül nem akarok. Dolgoztam valamennyit Indiában, egészen pontosan Delhiben, azóta nagyon ragaszkodó lettem a jó kis kontinensünkhöz. Így nem fogom az ötletedet lenyúlni. Egyébként csináltam már andoidos appokat, tehát valamennyi előképzettség meglenne hozzá.

fhdgy 2015.04.15. 14:05:59

@catnip cupcake: Megdöbbentem és meg is néztem. Kevés olyan nap van, hogy a stackoverflow-t ne nézném meg, akár többször is. Eddig soha nem vettem észre, hogy van karrier oldaluk is. Ott volt,@Giddy Lamb: kiszúrta a szemem és mégsem láttam. Köszönöm a linket. Figyelni fogom.

fhdgy 2015.04.15. 14:05:59

@Giddy Lamb: Bocsi, szinte egyidőben jelent meg a hozzászólásunk, így Te még az írásod pillanatában nem tudhattad, hogy csak Európában gondolkodom.

fhdgy 2015.04.15. 14:05:59

@Zoole[uk]:, Neked köszönöm az infót. Én eddig csak Jani barátjáról tudtam, de az utóbbi időben nem látom körünkben.

@VPBA: Igaz a hír??? Nagyon jónéven venném az infókat!

fhdgy 2015.04.15. 14:05:59

@VPBA: Ez a gyorsaság! Még megsem jelent a kérésem, már támogatást kapok Tőled! Le vagyok nyűgözve! Őszintén szólva, nekem az Adria a szívszerelmem, Budvától Istráig voltam is több felé, ha csak átutazóban, akkor is. Istrát jól ismerem. Akkor a kérdésem: az ezer euro közel a tengerparthoz mennyire érvényes? Még télen néztem Albániában olyan helyeket, ahol télen-nyáron is lehet lakóautóval lenni, havi 400-500 eurnál olcsóbbat nem találtam.
Ha közel lehetek a tengerhez, akkor nem a listám aljára és nem zárójelbe felveszem Albániát. Eddig csak játszottam a gondolattal, most tényleg betetted a bogarat a fülembe.

fhdgy 2015.04.15. 14:05:59

@VPBA: Tényleg az Adria szerelmese vagyok. Imádok kempingezni. 1997-ben három hónapot kempingeztem Roninjban. Életem legszebb nyara volt. Nekem inkább egy jó-közepes kemping az Adrián, mint valami csili-vili szálló.

fhdgy 2015.04.15. 14:06:07

Lehet, hogy a mai posztnak én leszek a legnagyobb nyertese. Köszönöm a posztterinának, hogy megírta, mert így előjöhetett a téma. Köszönöm mindenkinek, aki válaszolt nekem. Még várok valamennyit, aztán próbálok majd egyben reagálni.

Köszönöm, köszönöm és megint csak köszönöm!!!

qkuc 2015.04.15. 14:09:24

@Cascabel: Inkább legyen Mexikó, :D.

Egyébként érdekelne pontosan mivel foglalkozik a poszterina, hogy ezt "megengedheti". Nekem már az is nagy szó, hogy home office-ban lehet dolgozgatni, :).

qkuc 2015.04.15. 14:12:49

@Mirjam2: Ha neadjég gazsasági végzettséged van, akkor szeretettel vár az egyik magyar nagykövetség, :D.

A barátnőmet nem engedik haza, mert nincs, aki átvenné tőle a külszolgálatot, most már 1,5 éve ...., :(.

Evain 2015.04.15. 14:17:15

@~~Babette~~: tessék, még a britt, oh bocs, ausztrál tudósok is megmondták, hogy sajátos illata van!
Nem itt volt az a párbeszéd, hogy aki a frissen levágott fű illatát élvezi, az szadista, mert az a fű által stressz hatására kiváltott illatanyag? :D

qkuc 2015.04.15. 14:24:28

@catnip cupcake: Hogy sikerült a vizsgád? Vagy később lesz? :)

Muscari 2015.04.15. 14:32:01

@fhdgy: abszolút megértelek, én is azAdria szerelmese vagyok, ha lehet, akkor én is oda vonulok majd vissza. Bár más Földközi-tengeri országot sem zárok ki, ki tudja, hogy mit joz az élet. Sok szerencsét, mindenképpen számolj majd be róla, hogy mire jutottál.

SzZoole 2015.04.15. 14:32:26

@fhdgy: Nincs mit:)
A Jani haverja es @VPBA: ferj es feleseg,nezd Meg a blogjukat,sok hasznos info van rajta,de oket is kerdezheted rendkivul hasznos es informativ tanacsal latnak el es midezt onzetlenul es oszinten teszik.

SzZoole 2015.04.15. 14:36:16

@VPBA: Nem, nem viszitek tulzasba.Az ember amit szeret arrol nagyon sokat tud beszelni.
Igen mi megtalaltuk a szamitasainkat,csak tenyleg azt banjuk,hogy nem joval korabban jottunk ide.

SzZoole 2015.04.15. 14:38:20

@~~Babette~~: Te nem birod elkepzelni,hogy a Bolgar bortonben egy Bill Gates kaliberu ember nem jut nethez?:)))

VPBA · http://albania.cafeblog.hu/ 2015.04.15. 14:42:46

@fhdgy: Na, itt nem csak az Adria van, hanem a Jón-tenger is. Választhatsz, hogy homokos vagy kavicsos-sziklás részen szeretnél lakni. De akár váltogathatod is. :) Csak tájékoztatásképpen: itt a mi falunkban, Tiranától kb. 10 km-re van kb. 5 medencés szálloda. Az egyik tulaja jó barátunk, ott egy szoba reggelivel, internettel (van WI-FI és az étteremben az asztali gépet is használhatod) nyáron medencehasználattal hosszabb távra (mondjuk több hétre) 2.500 Lek, kb. 5.000 Ft, (amúgy 3.000 Lek), és még mosnak is rád (nemcsak a törölközőt és ágyneműt, hanem a ruháidat is). Tengerparton (Durres-ben) tudok 5 Euro/fő szobát (teljesen normális hotelben, ne valami szakadtra gondolj), igaz reggeli nélkül. Akkor gondold el, mennyibe kerülne, ha megegyezel az albán kempingtulajdonossal, hogy mondjuk több hónapig fogsz nála lakni lakóautóval vagy az albán paraszttal. A víz szinte ingyen van, az áram nagyon olcsó. De ha tényleg komolyan érdekel, folytassuk inkább privátban.

SzZoole 2015.04.15. 14:46:19

@Evain: "aki a frissen levágott fű illatát élvezi, az szadista, mert az a fű által stressz hatására kiváltott illatanyag"
Most ez komoly?Volt ilyen parbeszed?Ki volt az az egyszeru?
Most keszulok fuvet nyirni az elso es a hatso kertbe,akkor most egy szadista allat leszek,mert en is szeretem a frissen levagot fu illatat.
Na most akkor azt kerdeznem,aki ilyet allitott,hogy hogy kezdjek a fu vagasahoz,hogy ne seruljenek a fuszalak jogaik es ne legyek szadista.
Na jo,mentem fuvet nyirni.

vityo az Istenkiraly · http://viktor-kalandor.blogspot.co.at/ 2015.04.15. 14:55:35

@VPBA: Szia. Megkaphatnam a blogotok elerhetoseget? Elore is koszonom.

Evain 2015.04.15. 15:02:11

@Zoole[uk]: dehooogy, az a végkövetkeztetés volt általunk. :) Mármint akik szeretik a frissen nyírt fű illatát. :)

VPBA · http://albania.cafeblog.hu/ 2015.04.15. 15:09:48

@vityo641(AT): Ott van a nevem mellett, közvetlenül kattintható (albania.cafeblog.hu).

vityo az Istenkiraly · http://viktor-kalandor.blogspot.co.at/ 2015.04.15. 15:18:08

@VPBA: Koszonom... Sajnos a Windows Phone on nem latok semmit a nevek mellett...

2015.04.15. 15:23:12

@qkuc: Tarsadalomtudomanyt tanultam, nem gazdasagtant... Azt hittem a magyar kovetsegekre csak ismeretseg utjan lehet bekerulni, ezek szerint ez nem igy van?

VPBA · http://albania.cafeblog.hu/ 2015.04.15. 15:25:04

@vityo641(AT): Nagyon szívesen, azért írtam le zárójelben. Jó olvasást, és ha bármi info-val segíthetek, írj nyugodtan.

2015.04.15. 15:28:58

@fhdgy: Ahogy mar tobben is irtak, havi ezer eurobol siman meg lehet elni egy csomo orszagban, europai orszagokat is beleertve. Persze el lehet kolteni sokkal tobbet is konnyen, de szerenyen meg lehet elni ebbol az osszegbol, kulonosen ha nem kell munkahelyre jarni = nem kell utazasra kolteni rendszeresen. Mobil internet mindenhol van elerheto aron.

SzZoole 2015.04.15. 15:34:09

@Evain: Na,a hatso kertel vegeztem es pihenek egy kicsit mielott ki megyek az elso kertben,egyebkent szikrazo napsutes van es 24 fok meleg.
Volt idom gondolkodni es tudod mire jutottam?
A funyiro azert olyan hangos,hogy ne haljuk a fuszalak visitasat stresz helyzetben:)))
Csak vicc volt.

SzZoole 2015.04.15. 15:36:53

@VPBA: Azert a reklamozasert es a kozvetitesert azt a 10%-ot ne felejtsd el iranyomba,koszonom:))))
Ez is csak vicc volt.

2015.04.15. 15:39:25

@P.Elliot: Teljesen egyetertek, es vannak olyan orszagok ahol ez elegge altalanos is a fiatalok koreben, pl. UK, Izrael.

VPBA · http://albania.cafeblog.hu/ 2015.04.15. 15:43:25

@Zoole[uk]: Ez csak természetes. :) És ha egyszer Albániában jársz, vendégünk vagy egy ebédre. :)

Ginix 2015.04.15. 15:51:04

@fhdgy: @Zoole[uk]: ja, jani haverja család ilyen, kb egy éve még csak egy országnév volt albánia, most meg hála nekik meg a lelkes irományaiknak, már alig várom, h ott legyünk. alig egy hónap múlva utazunk 2 hétre és olyan izgatott vagyok, mint amikor dél-amerikába mentem! annyira jó lesz!!!!!!!!!!! :DDDD

qkuc 2015.04.15. 15:58:50

@Mirjam2: Úgy látszik kevés az ember vagy nem tudom, de ha valakit érdekel, átküldöm a pályázati felhívást.

wuaaa 2015.04.15. 16:00:37

@vityo641(AT): Én is WP-n nyomom és látom. Szóval a hiba máshol lesz.

@Zoole[uk]: 24 fok a hátsókertben? Nem is mondtad, hogy fóliázol (is). ;)

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2015.04.15. 16:10:09

@Zoole[uk]:
Én nagyon bírom ahogy írnak Albániáról.
Nagyon érdekes hogy amit az albán emberekről írnak az hajszálpontosan egyezik az én tapasztalataimmal.

SzZoole 2015.04.15. 16:11:18

@wuaaa [nor]: Ja,foliazok is,tudod a fu termesztes meg mindig jo love,csak sokat lehet gugolni erte a huvoson:)))

SzZoole 2015.04.15. 16:12:47

@diggerdriver: Milyen tapasztalataidal???
Nem is jartal meg Albaniaban:)))

SzZoole 2015.04.15. 16:14:23

@Ginix: Majd,ha visszajottel varom a beszamolot:)

vityo az Istenkiraly · http://viktor-kalandor.blogspot.co.at/ 2015.04.15. 16:15:40

@Zoole[uk]: A csirkerol is lemondtal... Pedig vártunk Balázzsal...

SzZoole 2015.04.15. 16:16:35

@VPBA: Csak egy ebedre?Es mi van azzal az alban lorevel,amitol Jani mindig olyan jo kedvu:)))

SzZoole 2015.04.15. 16:20:56

@vityo641(AT): Ja nagy:)))
Igazsag szerint akartunk menni,csak edesanyam ebedel bucsuztatott minket es kesobb indultunk,mint ahogy terveztuk,masnap 9-re meg mar Calais-ba kellet lennunk.
Egy orat tudtunk volna beszelgetni,de azt kevesnek talalom.Nyaron igerem,hogy elmegyunk:)))
Tenyleg ott volt Balazs?

SzZoole 2015.04.15. 16:23:09

@vityo641(AT): Allitsd at a telefont a mobil nezetett teljes nezetre es akkor fogod latni.

wuaaa 2015.04.15. 16:24:42

@Zoole[uk]: Hát nem is feltételeztem, hogy lecsóalapanyagban utaznál... :D

@vityo641(AT): Őszintén szólva nincs. Az IT vonal nem az erősségem (hát ezért van WP-m, :D ), ráadásul az explorert használom benne. Mondjuk teljes megjelenítés van, a mobilverziót már rég nem használom. Lehet, h ezt kéne megpróbálnod, ha a mobilverziót látod.

vityo az Istenkiraly · http://viktor-kalandor.blogspot.co.at/ 2015.04.15. 16:33:16

@Zoole[uk]: Szerinted?... Neki még nalad is nagyobb a szája:)))
Nezd ...
A mamád foztjeert szivesen adtam volna... Barmit a repertoárombol...
Ezt tessek legközelebb szem előtt tartani...

fhdgy 2015.04.15. 16:36:48

@Zka: Beszélhetünk a független software kiadásról. Érdekel a dolog. Ebben a tekintetben is sokat várok a nyugdíjtól. Mindig is voltak elképzeléseim, de a realizálással mindig gond volt, mert az egzisztencia mindig előbbre való volt. Ha felszabadulok a napi kényszer alól, akkor talán egyéb szempontokból is felszabadítottnak érezhetem magam. Ahogy írtam, a szakmámat még mindig szeretem, nem tudnék bitfaragás nélkül élni. Ha mást nem is csinálnék, önmagam szórakoztatására is programoznék.

fhdgy 2015.04.15. 16:36:48

@~~Babette~~: A lakóautót hogy tudom odáig elúsztatni? -:)

maxval bircaman felelős szerkesztő · http://bircahang.org 2015.04.15. 16:36:48

@~~Babette~~:

Mindenképpen más eset ő: egy dolog más szellemi termékét sikeresen továbbfejleszteni, mint embereket szolgasorsba döntve lopni.

Giddy Lamb 2015.04.15. 16:36:48

@fhdgy: én sem vagyok "prémium" kommentelő pont az általad leírtak miatt, vomáshoz. hogy 10 óra késéssel jelent meg kommentem:(
Balira egyszer el kéne menned min. 1 hónapra, semmi köze Indiához sem semmi máshoz. Ha az Adriát szereted, akkor Balit imádnád, higgy egy tapasztalt ember szavának:)

fhdgy 2015.04.15. 16:36:48

@Muscari: Ha reálisan nézem a dolgokat, 2016 késő tavasza lehet az indulás. Beszámolok, csak türelmesnek kell lenned!

catnip cupcake 2015.04.15. 16:36:59

@qkuc: még nem, majd június elején lesznek a vizsgáim... már kezdek aggódni, nincs túl sok idő addig.
Ja, a múltkori radix sort-os rettenet meglepően jól sikerült, még egyszer köszönet a tippekért:)

fhdgy 2015.04.15. 16:36:59

@Mirjam2: Én azért az EU-ban, néhány országot kivéve, pesszimista vagyok a havi ezer euro-t illetően. Amikor Németországban éltem ( majd hét évet ), úgy hogy lakást kellett bérelni, 1400-ból még ki lehetett egész jól jönni. De nekem ezer már necces lett volna. Nekem német nyelvterület jöhet szóba, meg esetleg a környező országok magyarlakta vidékei. Illetve Horvátország és Albánia. E kettő az Adria miatt.

Ha prioritási sorrendet nézek, akkor Adria és/vagy Németország. Németország necces, így egy Horvátország, Albánia kombó tűnik most a nyerőnek.

wuaaa 2015.04.15. 16:38:44

@vityo641(AT): ..na ugye h nem is olyan szar a wp... :)))

2015.04.15. 16:46:06

@fhdgy: Csodalkozom hogy szerinted nem lehet megelni Nemetorszagban ezer eurobol. Sokan ennyit keresnek ott egy honapban es megis megelnek, foleg Kelet-Nemetorszagban. Pl. meg Munchenben is lehet egy pici lakast berelni 500 eurobol (mashol kevesebbol), a fennmarado 500-bol meg siman megelsz. Etel, kozlekedes nem draga. Persze el lehet kolteni sokkal tobb penzt is, de ha csak egy kis lakast berelsz, etelt, tomegkozlekedest es egeszsegbiztositast fizeted, ezerbol pont ki lehet jonni, foleg videken vagy Kelet-Nemetorszagban.

kék madár 2015.04.15. 16:48:10

@fhdgy: jo kerdes : ) a hatar a gyakorlatban lassan ott lesz, hogy a programozonak vagnia kell egy halom dolgot ami nem programozas, csak szerver, adatbazis, rendszer, security, stb, viszont hozzaferese az pont nincs hozza. Az a rendszergazdanak, dba-nek stb-nek van :)

VPBA · http://albania.cafeblog.hu/ 2015.04.15. 16:58:31

@Zoole[uk]: Természetesen korlátlan italfogyasztással gondoltam, de ne nevezd lőrének a rakit, mert a végén még lelőnek érte. :))))

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2015.04.15. 17:14:22

@Ginix:
Na arról egy posztot okvetlenül elvárunk.

morsels (törölt) 2015.04.15. 17:34:16

@diggerdriver:
Az egy dio?
Talan sultgesztenye jobb lett volna.
:-)

SzZoole 2015.04.15. 17:55:13

@wuaaa [nor]: Nem,nem lecsoalapanygban,S Class-ban:)

Csodabogár 2015.04.15. 18:01:54

Nagyon érdekes poszt és irigylésre méltó aki irta. Mint amolyan földhöz ragadt világutazó, nem tudnám elképzelni az életemet egy fix háttér nélkül. Fiatalon elmentem volna, meg később el is mentem akárhova, igaz nem camping körülmények közt, de tudnom kellett, hogy van hova haza mennem. Ez nyilván alkati kérdés.
A koromból fakadóan kérdezem, hogy gondol-e Bori arra, hogy esetleg beteg is lehet és holt biztos meg is fog öregedni és akkor mi lesz? Betegbiztosítás, nyugdíjbiztosítás? Igaz, huszon évesen nekem se jutott ilyesmi eszembe.

Más
1000 Eur-ból, szerintem, sehol se lehet normálisan élni, csak igen nomádul. Különösen nem nyugdíjas korban, mikor az embernek már vannak kényelmi igényei is.

fhdgy 2015.04.15. 18:01:57

@Mirjam2: Több mint öt évet éltem Großraum Münchenben ill. magában Münchenben. München mellett egy szoba warmmiete 300 euro volt, de az csak egy szoba. Münchenben 350-ért béreltem egy appartmant, de költségekkel kb. 500-ra jött ki. Nem akarok 500 euroból élni.

wuaaa 2015.04.15. 18:04:57

@Zoole[uk]: Ezzel itt senkinek nem mondtál semmi újat. Esetleg átírhatnád a nicked így : Zoole[uk, S Class]
:))

2015.04.15. 18:08:38

@fhdgy: Oke, erre mondtam hogy az igenyeidtol fugg. Megelni meg lehet ezer eurobol, az mas kerdes hogy 'kenyelmesen' elni lehet hogy nem. Ha az a kerdes hogy hol lehet 'lazan' elni 1000 eurobol, akkor valoszinu hogy Kelet-Europa illetve Azsia a valasz.

2015.04.15. 18:16:22

@Csodabogár: Haaat, azert a vilag lakossaganak a jelentos resze ezer euronal kevesebbol el, meg europaiak is. Ami a posztolot illeti: lehet hogy gondol ra hogy lehet meg oreg es beteg, ezert utazik meg azelott mielott ezek bekovetkeznek :). En legalabbis igy voltam vele, nem akartam addig varni az utazassal amig tul oreg vagy beteg leszek hozza. Persze vannak szerencses emberek akik idosen is nagyon egeszsegesek es utazgatnak, de nincs ra semmi biztositek hogy ki lesz ilyen es ki nem, igy biztos ami biztos alapon szerintem jobb elobb utazni mint kesobb, ha az utazas erdekel valakit.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.04.15. 18:20:53

Mivel foglalkozik egy social media szakember?
Magamtól olyasmire gondolnék, mint f@szbúk profilok és tecső videók elemezgetése...:D
De ezt valahogy nem "szokták" fényesen megfieztni...

Illetve hogyan lehet napi 2 órában elvégezni 8 órányi melót?
Eredetileg valszeg kurva laza munka lehetett, ha meghúzva negyed annyi idő is elég hozzá...
Hogy nem tudják ezt a cégvezetők? :D
És mik azok a könyvelési, életvezetési ötletek, amivel sok pénzt lehet hamar összeszedni?
Van sok ilyesmi a neten, de a poszt-tolóé is érdekelne.
Jó dolog eza világcsavargás, de valahogy 30 után már az átlagember mást igényel, némi biztos pontokat az életben.
Gondolom én.Aztán persze lehet, hogy nincs igazam.

SzZoole 2015.04.15. 18:22:43

@VPBA: Jaj kezitlabat csokolom kisnagysad dehogy hivom en lorenek azt a draga jo rakit:)))

fhdgy 2015.04.15. 18:25:51

@Mirjam2: Igen,amikor München mellett dolgoztam, 2360 volt a nettó fizetésem, innét nehéz visszalépni.

SzZoole 2015.04.15. 18:26:12

@wuaaa [nor]: Vagy esetleg depressziosalkoholistabunkoszabolcsitirpaktetovaltmajom:)))

montroyal ( CAN qc) 2015.04.15. 18:41:33

világító planktonokkal fürödtem éjjel meztelenül,

sok szepm kép van de
arrol hol van a kép...:-)))

montroyal ( CAN qc) 2015.04.15. 18:48:23

@Sanyi9: (gondolkozzunk egy fel orat es azutan vegezzuk el 2 ora alatt, ami addig 8 oraba tellett. Hmmm.
Vagy vegezzuk el 8 ora alatt ami 2 oraba tellene ..
na ugye hogy lehet egy irodaban boven labat logatni .

az allami allasokra meg jellemzobb ...

montroyal ( CAN qc) 2015.04.15. 18:55:42

@arncht: milyen munka az, amit 8h helyett 2hban el lehet vegezni :)

az irodaban konnyu talalni de en csak fizikai munkara mondok egy peldat

fiatalkoromba bedolgozo voltam bizsukat divatekszereket keszitettunk..minden darabnal a fonok megcsinalt parat beszorozta az idot a penzzel es megmondta hany darabra mennyit fizet ...persze mi egy fel nap utan megszervezve minden mozdulatot 10x tobbet csinaltunk meg annyi ido alatt .... es hajnalba a tonal a satorbol kimaszva 2-3 orat dolgoztunk es nagyon jo penzt kerestunk nyaralgatva ...

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.04.15. 18:57:27

@wuaaa [nor]: Bróhaha, nem vagy valami jómájú...
:-)))

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.04.15. 19:04:29

@fhdgy: Esküszöm, aszittem, katonatiszt voltál/vagy... :-)

skye8 2015.04.15. 19:22:02

Jo volt olvasni a sztorit de hosszu tavon igy elni....hat nem tudom. A hippi eletformatol irtozom, mert mindennel jobban ertekelem a sajat lakast, szobat, ahova beken elvonulhatok. Ha es nem utolsosorban a melegvizet lol. En is voltam parszor kadampa meditacion, furcsamod csak akkor hasznalt ha szomorunak vagy kedveszegettnek ereztem magam. Nem sikerult kialakitani egy rendszeres meditacios habitust sem, igy inkabb nem eroltettem.kinek a pap, kinek a papne :)))

wuaaa 2015.04.15. 19:22:25

@geegee: ..és jobb már nem leszek... :)))

2015.04.15. 19:38:14

@macamuca [IHUN]: Ebben bizony igazad van.

2015.04.15. 19:43:50

@Csodabogár:

"1000 Eur-ból, szerintem, sehol se lehet normálisan élni, csak igen nomádul. Különösen nem nyugdíjas korban, mikor az embernek már vannak kényelmi igényei is."

Ne viccelj, ha az embernek már megvan a háttere (és felteszem, fhdgy-nek megvan), akkor 1000 euró állati kényelmes szinte mindenhol (gondolom, svájcban, skandináviában meg hasonló elvadult helyeken nem). Vagy én nem is tudom... mi a normális szerinted? Mert nagy házat, két kocsit, a gyerek egyetemét meg heti 2 éttermet tényleg nem lehet ebből fizetni, szóval ha így értetted, akkor visszaszívom, sőt, akkor szerintem ázsiában sem biztos, hogy elég ez a pénz. (Én thaiföldön éltem egy ideig, ott tuti nem elég.)

fhdgy 2015.04.15. 19:58:03

@geegee: Igen, az voltam. 1982-ben saját kérelmemre leszereltem. Akkor voltam fhdgy. Magamnak örökre az maradtam,bár már régóta írhatnám, hogy szds. Ott is programozó voltam, mert polgári egyetemen, JATE, matematikusként végeztem.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.04.15. 20:06:10

@fhdgy: Haha, arra még várni kell.Ezek a tetvek eltolták az egész problémahalmazt 2018-ra.Addig nem lesz eltörölve.Tudod, van mindig az a pénz... :-(

M. Péter 2015.04.15. 20:11:13

Ezt a 2D-s, 3D-s életet elmagyarázza valaki nekem?

Igaz Barát 2015.04.15. 20:13:19

@M. Péter:
2D: számítógép előtt töltött idő, 3D: számítógép nélküli élet

fhdgy 2015.04.15. 20:13:37

@Th's child: Mo.-on én is jól tudok élni ennyiből, de a pénz nem minden. Élhetnék egy bírtokon, ami a szívem vágya volt sokáig, sok mindent megtermelhetnék magamnak. Így még lehet, hogy a fele pénzem is megmaradna. A saját részemre való termeléshez lenne is kedvem, de nem úgy, hogy megtermelem, mások meg ellopják. Sajnos, ez a magyar valóság. Megtapasztaltam, hogy milyen az, amikor ellopnak tőlem kb. egy milliós értéket, feljelentést teszek, a rendőr kapásból mondja,hogy ki volt a tettes, majd kb. három hónap után jön a levél a rendőrségtől, hogy tettes ismeretlen, nyomozás lezárva.

SzZoole 2015.04.15. 20:14:43

@diggerdriver: Biztos utannad kemkednek,hogy hogy lehet az,hogy a sudribunko kijott negy eve csorokent,most Meg szinhazi darabokat ir es tiszteletre melto muvesz ur lett belole:)))
Csak nehogy ugyeszsegi elbeszelgetes legyen szinhazi beszelgetes helyett,mire haza ersz:)))
Csak vicc volt,muvesz ur.

Ugyandehogy (törölt) 2015.04.15. 20:16:00

@Zoole[uk]: gondolod, belesutik neki kenyerbe?

Ugyandehogy (törölt) 2015.04.15. 20:17:58

@Zoole[uk]: az ezen a blogon nem szamit:-):-):-):-)

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2015.04.15. 20:17:59

@Zoole[uk]:
Ne törődj semmivel, csak egy dolog lebegjen a szemed előtt:

Emberség, szolidalitás, gerinc

:)))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))

Ugyandehogy (törölt) 2015.04.15. 20:20:20

@fhdgy: kerlek szepen, VAN KOMP:-):-)
reggel oda, este vissza.

SzZoole 2015.04.15. 20:20:45

@~~Babette~~: Latom fogalmad sincs,hogy hogy mennek bent a dolgok.

Ugyandehogy (törölt) 2015.04.15. 20:21:12

@diggerdriver:
kovetkezetesebben embeLseg es geLinc:-)

SzZoole 2015.04.15. 20:23:34

@~~Babette~~: Mi nem szamit ezen a blogon?

SzZoole 2015.04.15. 20:25:11

@diggerdriver: Es ezek kozul benned mi van???

SzZoole 2015.04.15. 20:27:43

@~~Babette~~: Nem,azt Te nem tudnad elkepzelni:)))

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.04.15. 20:27:55

@fhdgy: Egyszer utazz el arra 1-2 hétre és akkor kiderül.
Én is érdeklődöm erősen a Balkán iránt az utóbbi időben és ez nem kevéssé Jani haverjának és haverjánénak köszönhető. :D

Idén sajnos még nem lesz belőle semmi, de már gyűjtöm kedvencekbe a célpontokat.Máshol is jó írások vannak pl, az origó utazás rovatában a térségről.

Ugyandehogy (törölt) 2015.04.15. 20:29:30

@Zoole[uk]: h meg nem jart albaniaban.:-):-)

kivaloan mondanak velemenyt egyesek anelkul is.

pasztasuta 2015.04.15. 20:34:41

@wuaaa [nor]: tanulság: ha egy olasz azt mondja, hogy egy hét alatt végez a munkával, nyugodtan számolj rá pár évet. :)))

SzZoole 2015.04.15. 20:35:13

@~~Babette~~: Na most a vedelmembe veszem a muveszurat.
O nem Albaniarol erositette Meg a Jani baratja feleseget,hanem az alban emberekrol,ugyanis albanokal dolgozik egyutt.
En is megtudom ebben erositeni,igaz csak egyet ismerek nagyon jol,de az tenyleg olyan ahogy a Jani baratja es a felesege ir roluk.
Neha mar kenyelmetlen a segitokeszsege.

SzZoole 2015.04.15. 20:37:51

@~~Babette~~: Milyen temaban irod a diszertaciodat?

qkuc 2015.04.15. 20:37:53

@catnip cupcake: Bár én aztán nem sokat raktam a műhöz, de szívesen, :).

SzZoole 2015.04.15. 20:38:37

@diggerdriver: Gondolod nekem valaszolnak......

wuaaa 2015.04.15. 20:41:04

@pasztasuta: Errefelé nem sok van belőlük, szóval nem nagy az esélye, hogy valaha is feltenném a kérdést, hogy akkor maestro, meddig tartana....? :))

qkuc 2015.04.15. 20:42:26

@geegee: Megannyi rejtély, :).. Minden kérdésedre érdekelne a válasz ..., :).

fhdgy 2015.04.15. 20:42:57

@~~Babette~~: Nem vagyok komponista -:)

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2015.04.15. 20:43:57

@Zoole[uk]:
Mi van feketelistán vagy?
Az én ellenségem a te ellenséged is?
Tudod, lehet hogy egy senkiházi vagyok de akit utálnak az már csinált valamit.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.04.15. 20:47:44

@fhdgy: Jajóóó, akkor most már mindent értek.Kösz. :-)

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.04.15. 20:49:46

@Igaz Barát: lehet talán úgy is fogalmazni, hogy url / irl élet...
:D

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.04.15. 20:53:49

@qkuc: :D Tartok tőle, hogy nem fog kiderülni semmi.Így jártunk... :-)

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.04.15. 20:54:23

@diggerdriver: Áhháá, értem már, leesett, ott gurul... :D

SzZoole 2015.04.15. 20:54:29

@diggerdriver: Feketelistan?Kinek???
Nekem nincsenek ellensegeim,csak utaloim,de had' utaljanak.Az utalat ugyanis a gyengek jelleme.
Ne foglalkozz veluk,inkabb utaljanak,mint sajnaljanak.

Lenne egy nagyon jo storym,de nem merem leirni,mert attol felek,hogy tobben magukra vennek.

qkuc 2015.04.15. 20:57:09

@geegee: Ez van, már nem tudom meg, melyik másik pályát kellett volna választani, :D.

**mimi** 2015.04.15. 21:09:14

@Zoole[uk]:
és csinos?? mert akkor magamra veszem :))))

jomtom 2015.04.15. 21:16:06

Tetszik a történet. Mielőtt gyermekeink megszülettek évente 5-10 alkalommal keltem útra a piros útlevéllel engedélyezett helyekre.
Az elmúlt 4-5 évben igyekszem behozni a kimaradt élményeket. Egyetlen gondom, hogy párom tűrőképessége 3-4 óra repülés, ami erősen korlátozza a lehetőségeket. Tavaly 10 éves útlevelet kértem, mert 70 éves koromig néhány hely van a bakancslistámon.
10 napon belül várom az értesítést, mely a következő 8 évemet meghatározza.

Ugyandehogy (törölt) 2015.04.15. 21:19:36

@Zoole[uk]: ehh, nem fogom elmagyarazni a poent.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2015.04.15. 21:20:45

@Zoole[uk]:
Nekem is lenne.
Már árulják a jegyeket. Van olyan nap amire már elfogyott.

SzZoole 2015.04.15. 21:37:52

@~~Babette~~: Legyszi,tudod,hogy csokkent elmeju vagyok:)

SzZoole 2015.04.15. 21:40:28

@diggerdriver: Persze,hogy elfogyott,hiszen mindet fevasaroltad:)))

Sanyi9 2015.04.15. 21:45:59

@jomtom: politikusnak tetszik-e lenni? (Elmult 8 ev, kovetkezo 8 ev)

FutureFry 2015.04.15. 21:57:07

@Zka: Sajnos (?) ez a fajta “adószabadság” nem adatik meg az amerikai zöldkártyásoknak/állampolgároknak (amint ez régebben ki lett már vesézve egy-kétszer itt).

FutureFry 2015.04.15. 21:57:53

@diggerdriver: Az, hogy valaki őszinte még nem jelenti azt, hogy helyeset/igazat mond.

pasztasuta 2015.04.15. 22:02:39

@wuaaa [nor]: milyen kalandokból maradsz ki... :)) nekem mindig mondják, hogy ne aggódjak; itt a deadline csak optional.

rumitom 2015.04.15. 22:26:06

@~~Babette~~: paran irtak, a tavmunka jo, mert rengeteg dologra ad lehetoseget, de nagyon sok arnyoldala van.
nekem evekig ez volt az almom, hogy majd mallorcarol dolgozok angol fizetesert vagy hasonlo felallasban mas kombinacioban.

aztan egy olyan ceghez kerultem olyan beosztasba ahol ez nem volt gond, a sors fintora hogy epp egy meno tengerparti irodahazban volt a ceg, 15 perc gyaloglasra (a tengerparton) a lakasomtol. igy szinte mindig bent voltam. aztan en lettem a fonok, 20+ mernokkel alattam, igy mar be is kellett mennem.

aztan olyan almom is volt hogy majd sor mellett, a tengerparton ulve laptoprol fogok dolgozni. nos ilyet is csinaltam, egyszer. a tengerparton sorozes nem munkara valo hely. nem latod a naptol rendesen a monitort, izzadsz, ha szel van homokos lesz a laptop.

a jelenlegi munkahelyemen is barhonnan dolgozhatnek. 20 percre lakom az irodatol. ha nem bentrol, akkor sem mallorjarol, hanem itthonrol dolgozok mondjuk delelott, delutan meg bemegyek. ezt is csak azert, mert nem szeretem az uj irodat. (nem reg koltoztunk, elotte 15 percre voltam).

szoval jo dolog a lehetoseg, es neha elni vele. es nem tudom elkepzelni magam egy 9-5 mon-fri jobban, de hosszutavon, szakmailag egyszeruen jobb a kozvetlen munkatarsakkal egy legterben lenni.
es akkor az ugyfellel folytatott targyalasokrol, meetingekrol nem is beszelve. egy konferencia beszelgetes soha nincs olyan hatokony mint egyutt egy targyaloban ulni.

wuaaa 2015.04.15. 22:26:31

@pasztasuta: "milyen kalandokból maradsz ki... :))"

..jaja, már beletörődtem a 2D életbe... :D

morsels (törölt) 2015.04.15. 22:50:52

@wuaaa [nor]:
Perception is reality.
Einstein.
:-)

morsels (törölt) 2015.04.15. 22:51:43

@rumitom:
Ne viccelj mar, hogy nem mindegy, hogy hol logatod a labad.

morsels (törölt) 2015.04.15. 23:34:46

@diggerdriver:
Hat tudod haver, ez erdekes.
Mert en azert kerultem fekete listara nalad, mert nem kedvelem Zoleet, meg montroyalt.

De az azert jo, hogy ragaszkodsz az elkepzelesedhez, miszerint te nem ilyen alapon mukodsz.

takarék-láng 2015.04.15. 23:47:57

Jo ez a tarsadalmon kivuliseg, de Ha beteg leszel, akkor azert jo lenne visszaterni ugyeugye. Celok jovokep es ertelem nelkuli elet. Ezt valasztottad.

én a feri meg a bíró imre 2015.04.15. 23:56:27

@fhdgy: ezért kell odafigyelni, hogy amikor jól keresel, akkor is csak annyit költs, mint egy magyar közmunkás. onnan már alig kell (lehet) visszalépni, bármit is hozzon a sors. :)

én a feri meg a bíró imre 2015.04.15. 23:56:27

@takarék-láng: bár mindenki ennyire lenne ambíciózus, mint a szerző. a világot pont a "megváltók" tették tönkre.

az értelemről jócskán lehetne vitatkozni:
mennyivel értelmesebb biorobotként gürizni a "szallag" mellett (ledarálva az élő és élettelen világot, hogy mielőbb humán biomassza és szemét lehessen abból, ami szép), mint senkinek se ártva a birkákat vagy a köldökünket bámulni?

rumitom 2015.04.16. 00:02:19

@morsels: a lablogatas nagyon nem mindegy hogy hol tortenik, de ha dolgozik az ember, es netalan meg szereti is amit csinal, akkor az en preferenciam:
egy modern, tagas, vilagos iroda lehetoleg mindenfele supplyval, ertsd jo canteen, vagy jo ettermek a kozelben, naponta friss gyumolcs, ping-pong, billard vagy hasonlo onsite. naponta egy felorat kikapcsolodni delutan sokat dob a hatekonysagon es a kozoseggi szellemet is erositi. sokkal jobb hangulatu lesz tole az iroda. ilyen korulmenyek szeretek dolgozni (a megfelelo kollegakkal). jobban mint egyedul az amugy tokeletes apartmanban vagy epp a tengerparton.
elobbi helyen haverokkal iszogatni szeretek az erkelyen, utobbin meg minden egyebet csinalni :)

NorthPier 2015.04.16. 00:09:58

@jomtom: Érdekes, mire asszociálunk a piros útlevéllel.
Én most csináltattam újat, eléggé meglepődtem, hogy megint piros, miközben az előző három kék volt.

morsels (törölt) 2015.04.16. 00:29:34

@rumitom:
Jaja... billiard, pingpong, csocso...
vegulis ezert kell bemenni az irodaba, mert ha otthon vannak is ezek, kellenek masok is hozza.
:-)

montroyal ( CAN qc) 2015.04.16. 04:19:42

elso mecs megvan !!!
Canadiens Montreal- Senateurs Ottawa

4-3....

én a feri meg a bíró imre 2015.04.16. 04:36:38

@fhdgy: ha még a heti 1 napot is sokallod, akkor nem marad más, mint a saját alkalmazás fejlesztés. dolgozd be magad az androidba, aztán a google play-ben piacra is dobhatod a free és a premium verzióját a programodnak.

én a feri meg a bíró imre 2015.04.16. 04:36:47

@Giddy Lamb: úgy látszik akkor vagyunk egy páran, akik őszintén lelkesedünk a cenzúráért. :)
tisztességes ember eltűri a cenzúrát? ír cenzúrázott helyre? :)

én a feri meg a bíró imre 2015.04.16. 04:36:59

@morsels: nálunk az egyik asztalt berendezték a kollégák pingpongasztalnak. de valahogy nem kapcsolt a főnökség, az új helyen se lett fix, tisztességes pimpongasztal. szerintem ezért hagyott itt bennünket az a régi kolléga. nem tudott kiteljesedni ezen a területen... :)

2015.04.16. 06:03:25

@morsels:
"Ne viccelj mar, hogy nem mindegy, hogy hol logatod a labad. "
En tudok egy helyet:)))
www.youtube.com/watch?v=aJIGPcHLx_M
(Bob Marley - I Know A Place)

Ugyandehogy (törölt) 2015.04.16. 07:12:30

@rumitom: ezek szerint te szeretsz bejarni egy helyre.
en mar nem.

en mar nem szeretem, h az a lenyeg, h ott legyel, a munka mindegy.
nekem ne mondjak meg, mikor egyek, mikor pisiljek, es ne kelljen orakat meetingelnem erdektelen dolgokrol
(igen, asszem, tul sokat dolgoztam multiban:-):-))

Bredpitt Monika 2015.04.16. 08:50:36

@montroyal ( CAN qc): Csak nem világító planktonokat akarsz látni, nem elég neked a delfin?

Bredpitt Monika 2015.04.16. 08:54:00

@Mirjam2: Én magyar vagyok, de az, hogy ki mennyire őrült, nem ország függő (és az sem, hogy ki mennyire szereti a szexet). Üdv.

fhdgy 2015.04.16. 09:09:51

@én a feri meg a bíró imre: Nézd, magyar cégnek nem akarok dolgozni, mert egyszerűen megbizhatatlanok. A heti egy nap nem a mennyisége miatt sok, hanem mert az már megköveteli a céghez való közel lakást. Ha ötszáz vagy ezer km.-re lakom, akkor objektív okok miatt a heti egy nap már vastagon túl sok. Nem azt mondom, hogy mindent, de sok mindent le tudok programozni Androidon is. Ami nem érdekel, bár tudom, hogy kurrens, a játékprogramozás és a kifejezetten webes alkalmazások. Ezekből sok hírdetés van, de ez nem az én világom. Huzamosabb ideig nézegettem a freelancer.com-ot, ott lenne ínyemre való feladat, de semmi kedvem az indiaiak, pakisztániak egy maximum kettő dolláros órabéres ajánlataival kunkurálni. Maradnak a saját fejlesztések, ahogy Te is mondtad. Jelenleg, szabadidőmben, fejlesztek egyet. Az egyik oldala windows-os alkalmazás lenne ( max. kis adaptációs munka kellene Linuxra ), a másik ugyan ez Androidra. A windowsos már egész jól áll, az Androidos sehogy.

2015.04.16. 09:14:23

@rumitom: Non-glare screent probaltal mar? Nekem teljesen megoldotta a szabadteri laptophasznalat problemajat. A homok meg mindig problema, de ahol most vagyunk ott meg bent is belepi a homok a gepet szoval ilyen szempontbol majdnem mindegy hogy kint vagy bent vagyok :)

Zka · http://www.youtube.com/watch?v=_wpDbI1gca0 2015.04.16. 09:19:04

@fhdgy: küldtem privátot szoftverkiadás témában.

Zka · http://www.youtube.com/watch?v=_wpDbI1gca0 2015.04.16. 09:58:55

@Zka: remélem észreveszem ha esetleg válaszolsz mert sose használtam ezt a rendszert és azt se tudom hol van az inbox :D

fhdgy 2015.04.16. 11:04:45

@Zka: Küldtem választ, amit a normál e-mail fókodbn kell megkapnod!

Andras125 · http://elet-uton.blog.hu/ 2015.04.16. 15:29:26

@Sanyi9: haha... kedvenc reszem: megterveztem 2014-et penzugyileg... kihagytam a repulojegyet :).
Na de hogy ne titulaljanak trollnak az en velemenyem hogy biztosan nagyon szep, csodalatos helyekere lehet eljutni es nagyon jo neha megtapasztalni az eletet a kapitalizmustol tavol es amennyire lehet figgetlenul.
@kék madár: En szemely szerint nem esek bele abba 99,6%-ba aki igy szeretne elni. En szeretem a civilizaciot, en szeretem a valasztas lehetoseget. Szeretem tudni hogy magas szintu orvosi ellatasban reszesulhetek ha netalan szuksegem lenne ra. Fontos hogy tudjam hogy egyik naprol a masikra meggondolhatom magam es mar megyek is mas foldreszre. Ami persze nem igy van de nagyon konnyel elhitetem magammal :).
Lenyeg a lenyeg hogy a Bori meztelen planktonokat takarit vilagito capakrol es o ettol boldog. O legalabb tudja mit akar, talalja meg mindenki a sajat boldogsagat

Zka · http://www.youtube.com/watch?v=_wpDbI1gca0 2015.04.16. 21:41:59

@fhdgy: ja igen, oda megy. A válasz lehet holnapra csúszik, de legalább van egy csomó fontos dolog ami eszembejutott.

Eltévelyedés · http://gumimacik.blog.hu/ 2015.04.16. 21:47:14

Nade... Hősünk csak egy sima utazó. Nem úgy tűnik, hogy anyagilag megéri az utazás, max annyit keres össze, amiből kijön a vacsi, meg a következő repjegy.
Az utazás jó, szép, van amikor kell az embernek, de a digitális nomád nekem az az ember, aki, amellett, hogy utazik, bárhonnan, bármikor meg tudja keresni a havi 5-10 ezer dollárját, amiből már viszi is valamire, ha megunta az utazást.

négyzet 2015.04.17. 09:26:59

De szuper ez a poszt, köszi :)
Én mondjuk nem teljesen ilyen digitális nomádkodást tervezek, csak az a hasonló, hogy bárhonnan dolgozhassak, ezen vagyok épp.

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása