Egészen sajátos életmódot választott mai posztunk szerzője, Bori, aki digitális nomádként éli életét. Azt még maga sem tudja, meddig tart a kaland, ám már az elindulás körülményei, a tudatos tervezés és persze jelenlegi élete is van olyan érdekes, hogy érdemes legyen elgondolkodni és beszélgetni róla.

„Hogy kerültem ide?” ­ kérdeztem magamtól, amikor kimásztam reggel a jurtából és megpillantottam az előttem hullámzó tengert, a legelésző birkákat, és narancsszínű napfelkeltét.

A kérdés megmosolyogtat. „Talán mindig is ide készültem.” Sosem voltam az a típus, aki nagyon szeretett kempingezni, sátorban csak fesztiválok alkalmával aludtam... már amennyit az ember alszik, egy fesztiválon. Sosem gondoltam, hogy harminc évesen a világ végén, Új­Zélandon élek majd egy jurtában, és takarítani fogok. Azt meg pláne, hogy mindezt örömmel teszem.

A saját kérdésem jogos volt... hogy a fenébe sikerült itt kikötnöm? Ahogy belegondolok: következmények sorozatát látom, amik ehhez a reggelhez vezettek.

Nem tudom megmondani pontosan hol kezdődött: akkor amikor először hallottam az új­zélandi work and holiday vízumról? Vagy akkor, amikor másfél éve egy indonéz körút során megfogalmazódott bennem, hogy nem akarok többet retúrjegyet vásárolni? Nem akarok az utazásaimnak szavatossági időt adni. Persze ez az indonéz út is, sok­-sok utazás következménye volt.

A lényeg, hogy azon a reggel, ahogy a hónom alatt a laptopommal kiástam a magam a még harmatos bokrok közül, amik a jurtát rejtették, tudatosodott bennem, hogy sikerült: igazi digitális nomád lettem.

Eldöntöttem: megváltoztatom az életem

A digitális nomád olyan utazó, aki iroda helyett bárhol tud dolgozni a világban. Óriási mázlim volt, hogy pont social media irányban helyezkedtem el, és nyolc évnyi tapasztalatot sikerült szereznem ezen a területen. Én erre tudtam építeni.

Amikor hazaértem arról a bizonyos indonéz útról, mély depresszióba estem. Ősz volt, két nagyon jó barátnőm is elhagyta az országot, és nekem szörfözés helyett egy irodában kellett ülnöm.

Bár a cég, ahol dolgoztam kimagasló munkakörülményeket adott, csodás kilátás, remek kollégák, inspiráló főnök, viszonylag jó kávé, mégsem éreztem, hogy maradásom van. Eldöntöttem: megváltoztatom az életem. Ki kellett találnom, hogyan tudok utazni úgy, hogy közben tudjak továbbra is dolgozni.

Ahogy sikerült magam összeszedni, nekiálltam a pénzkeresésnek. Össze kellett lapátolnom úgy 1.2 millió forintot egy év alatt. Egy nap leültem az íróasztalomhoz és megterveztem a 2014­es évem pénzügyileg. Ilyet előtte sosem csináltam. Mindig vettem egy repjegyet, ahogy volt egy kis extra pénzem.

Az éves tervemben havi 100.000 Ft­ot kellett félre tennem, hogy meglegyen, amit szeretnék. Ez volt a cél. Ahhoz, hogy ezt meg is tudjam valósítani, elkezdtem magam művelni pénzügyileg.

Utánaolvastam, hogyan kell bánni a pénzzel, hogyan kell hatékonyan dolgozni, úgy, hogy 2 óra alatt el tudjam végezni azt a munkát, amit korábban 8 óra alatt sikerült, és végül elmentem egy könyvelőhöz, hogy átbeszéljük a lehetőségeimet.

Azóta nagyon fontosnak tartom, hogy az, aki azt mondja: „nincs rá pénzem”, először találja, ki, hogy mennyi pénz kéne ahhoz, amit szeretne, és szánjon rá 30 percet az életéből, hogy egy kicsit gondolkozzon, hogyan engedhetné meg magának.

Szorítani kellett a nadrágszíjon

Júniusban ránéztem a kiadásaimra, és rájöttem, hogy hiába tolom be a pénzt a megtakarítási számlámra, nem lesz elég az eredetileg kitalált 1.2 millió forint. Rájöttem, hogy munkámhoz szükségem lesz még egy jó telefonra és egy könnyű és megbízható számítógépre. Ráadásul még a repjegyeket sem számoltam bele. Szorítani kellett a nadrágszíjon, még inkább.

Végignéztem a kiadásaimon, és nyilvánvaló volt: nem tarthatom meg tovább az albérletem, nem vehetek ruhákat és le kell szoknom a cigiről. Akkor már napi 12­14 órát dolgoztam.

Magam sem tudom, hogy tudtam még emellett is rendes életet élni. Sőt akkor már a blogom is kezdett felfutni, és mivel ez a projekt egy szerelemgyerek volt, nagyon sok időt fordítottam a fejlesztésére.

Majd közeledett a karácsony, és egyre nehezebben tudtam elhinni: úgy tűnik, tényleg elindulok. Minden megvan, ami kell. A főnökömmel sikerült lebeszélnem, hogy óradíjasként dolgozzam tovább napi 2 órában, és csak úgy kopogtattak az ügyfelek az ajtómon.

Összecsomagolni az életem egy hátizsákba

Január 12­én felszállt a gépem a Liszt Ferenc Repülőtérről, és otthagytam mindent, amit azt hittem, hogy addig építettem. A Budapest­Dubai járaton, a hosszú évtől elgyötörve, lázasan, antibiotikummal és neocitran által elálmosítva, bágyadtan, bele sem gondoltam, hogy mi történik velem. Azt hiszem ez így szerencsésebb.

Hatalmas volt a sokk az utóbbi az utazást megelőző két hétben. Elköszönni mindenkitől, akit szeretek, összecsomagolni az életem egy hátizsákba. Ennek már lassan 3 hónapja.

Azóta annyi dolog történt velem, mint az elmúlt 3 évben összesen. Cápákkal úsztam, világító planktonokkal fürödtem éjjel meztelenül, bejártam Angkor templomait, egy thai szigeten hajnalig buliztam, kocsi hátsó ülésén aludtam, annyi csillagot láttam, mint még soha, rengeteg csodálatos naplementét és napkeltét néztem meg, autóstoppoltam, idegenek házában aludtam, mikor nem volt szállásom, és befogadtak, egy motelben ágyaztam szállásért, elmentem Új­-Zéland legdélibb részére, ahonnan felmentem és körbekocsikáztam az északi szigetet, egy sátorral.

Majd elfáradtam.

Mint amikor az ember felül a körhintára, és a századik kör után azt mondja: most már azért megállnék.

Hát így. Így kerültem a jurtám elé, azon a reggelen. Most itt élek egy kis kommunában, sok más külföldi fiatallal egy szálláshelyen, ahol három és fél órát takarítok az ingyen szállásért és reggeliért cserébe.

Minden organikus, vegetáriánus, környezetbarát és elképesztően békés. Minden nap jógázom, vagy szörfözöm, az innen 20 percnyire lévő tengerparton. Meditálok, írok, és persze dolgozom online szabadúszóként. Persze, ülök a gép előtt most is. Most is része vagyok a 2D­s világnak.

Ahogy ezeket a sorokat írom, épp megettem a reggelim, motiváló zenét hallgatok, és inspirációt keresve fel­fel nézek a hullámzó tenger felé.

Nem menekülés

Sokan kérdezik tőlem ma is, hogy mi elől menekülök. Ez a kérdés megdöbbent. Talán olyan választ várnak, amit már hallottak, hogy tudják hova tenni a döntésem. Talán azt várják, azt mondjam, azért hagyom el az országot, mert nem tetszik a rendszer, vagy mert nincs munka, vagy mert valaki összetörte a szívem.

Nos, semmi ilyen nincs a háttérben. Egyszerűen csak elegem lett abból, hogy 2D-­ben élem az életet. Napközben 8 órát ülök az irodai gépem előtt, hazafelé a telefonomat nyomkodom a kocsiban a piros lámpánál, és amikor végre otthon vagyok, beteszek egy filmet, hogy megnézzem, mások hogyan élnek.

Úgy éreztem, el fognak sorvadni az érzékszerveim, mert annyira nem használom őket. Nem látok messzebbre a monitoromnál, nem érzek mást az ujjaimmal, mint a billentyűzetet, és az igazi hangokat elrejtem a fülesemmel.

Fix 23 fokban vagyok télen­-nyáron. Lassan úgy éreztem, mintha saját magamat is feltöltöttem volna a felhőbe. Több életre volt szükségem. Tisztában vagyok azzal, hogy nem „racionális” a döntés, és mégis én annak élem meg.

Megyek arra, amerre a kedvem tartja

Nem haladok tovább azon az úton, amit mások alakítottak ki nekem. Amit azért éltem, mert nem mertem elképzelni, hogy milyen az, amikor nem úgy élek, ahogy az én koromban a társadalom elvárja. Akármi is legyen az.

Nem tudom, meddig fogok még utazni, de úgy érzem, nem is kell ezt a döntést most meghoznom. Megyek arra, amerre a kedvem tartja, megállok ott, ahol úgy érzem, lennem kell. Élvezem a pillanatot, ami adatott, csodálkozom, és tapasztalok. Számomra ez a racionalitás. Ennyi egyelőre épp elég.”

Aki további részletekre kíváncsi, olvasgassa Bori oldalát, a Backpackert!

A moderálási alapelveket itt találod.

Arra gondoltam, a hétvégére összedobhatnánk közösen egy tavaszi (na jó, akinél ősz van, ott őszi) posztot, most sem kellene sokkal több, csak egy-két jellemző tavaszi pillanat (lehet virágba boruló fáktól kezdve bicikliző embereken át a parkokba kiszabadult családokig bármi, amit érdekesnek gondoltok) és írjatok mellé pár sort is, ha van kedvetek. Érdekes körkép lenne!