Ha legutóbb a skóciai Shetlandre azt írtam, hogy a világ vége, akkor most mit kellene írnom Vanuaturól? Nem is írok semmit, szerencsére megtette ezt helyettem Ferenc, aki korábban már küldött egy posztot luxemburgi és új-kaledóniai kalandjairól, de ami most jön, olyan még nem nagyon volt a Határátkelőn. Irány tehát Vanuatu!

A Kék Lagúna Efatén

„Jöjjön Vanuatu, avagy mit kerestem én egy hétig a néhai külügyi főigazgató családjában. Mivel múltkor többen is nehezményezték, hogy nem írom meg, honnan teszek szert „külföldi kapcsolataimra”, kezdeném most innen.

Még másfél éve találkoztam a külügyi főigazgató lányával, aki az Új-Kaledóniai Egyetemről jött Luxemburgba Erasmusszal - gyakorlatilag az én történetem visszafelé -, és egy kollégiumban laktunk.

Majd mikor ő végzett, én mentem ki Új-Kaledóniába - 2 nap különbséggel repültünk -, majd ő az egyetem befejeztével visszament Vanuatura. Én utazni akartam, így adott volt a lehetőség. Lássuk, mi is ez a Vanuatu.

Lakosság: 266.000 (becsült)
Terület: 12.190 km2
Hivatalos nyelvek: bislama, angol, francia
Főváros: Port-Vila
Fizetőeszköz: Vanuatui Vatu, Vanuatu Vatu, Vatu de Vanuatu (először viccnek gondoltam)
85 vulkáni eredetű sziget, 65 lakatlan, 113 helyi nyelv plusz a 3 hivatalos, legmagasabb „nyelvsűrűség”/fő. Korábbi francia-angol kondominium. Korábbi nevén Új-Hebridák. Felfedezte a portugál Pedro Fernandes de Quierós a spanyol korona alatt. Több közvéleménykutatás és véleményem szerint is "legboldogabb ország". (Nagyon) trópusi klíma.

Jött a vihar

2014. május 9. Nouméa, Új-Kaledónia: Hajnal négykor olyan vihar, amilyet még nem láttam, reggelig is kitart, ablakon kinézve az orromig alig látok az esőtől. Megjött a monszun. Elektronikus jegyemen ennyi áll:

Nouméa - Port-Vila
2014. május 9. 12:45
...Az AirVanuatu mindenféle tájékoztatás nélkül módosíthat, vagy törölhet járatokat.

Internet nincs. Nem baj, reggel 9-kor még otthon csak éjjel 11 van, hívjuk fel anyut, hogy nézze meg, megy-e a gép. Anyu megnézés nélkül tudja, hogy ilyen rossz időben nem szabad repülni, és szegény idegesebb, mint szeretném, de hirtelen nem volt jobb ötletem.

Útlevél és beszállókártya

Elvileg minden rendben, megbeszéltük, hogy ha a légiirányítók szerint a gép mehet, akkor szerintünk is, ha meg nem, akkor ne féljen, úgyse megyek. Majd hívott a reptéri transzferszervező, hogy a járat nem indul, átfoglalják-e a transzferem az esti AirCalin járatra (amire az AirVanuatu is áttette a foglalásom, ígéretüket beváltva mindenféle tájékoztatás nélkül).

Így érkeztem meg a Port-Vila Bauerfield nemzetközi reptérre, ahol miután a vámellenőr kishölggyel megbeszéltük, hogy Magyarország egy létező dolog, csak nagyon messze van, és a kis A/4-es listájáról kikerestem neki, hogy ezzel az útlevéllel vízummentességet élvezek, megkaptam a pecsétet május 9-i dátummal, hogy 30 napig tartózkodhatom az országban május 16-ig.

A reptér érkezéskor

Megkérdezte, mikorra szól a vissza repjegyem, és a mondatban ezáltal fellépő paradox ellenére beírta ezt a dátumot (fel sem tettem a kérdést, hogy ha esetleg akkor is jön a monszun, és csak egy nappal később indulhatunk, vajon illegális bevándorlóvá válok-e).

Taxis lehúzás van, szálló viszont nincs

Üdvözlésképp éneklő asszonykórus a reptéri érkező oldalon, majd vettem egy helyi SIM-kártyát - életem egyik legjobb döntése -, mivel Új-Kaledóniához hasonlóan, itt sem működik semmilyen külföldi SIM, majd beültem egy taxiba, ami a világ legnagyobb lehúzása, mivel kb. 8000 forintot fizettem egy 5 perces útért, míg az iránytaxi lett volna 300, mire elértem a szállásomig.

Este 10, 30 fok, kb 99,999999% páratartalom, szakad rólam a víz, sehol senki. Mivel a gépem törölték, írtam a tulajnak, hogy későn érkezem, és válaszban meg is írta a számát (de jó az új SIM).

Felhívtam, majd közölte, hogy nagy a baj, a monszun kidöntötte a fát, a fa rádőlt a hotelra, hotel nincs, de hálisten a két német vendége nem sérült meg, majd az „I'm devastated, man” mondattal zárta a beszélgetést. Este 10 VANUATU világ vége. Hát mondom, én is b*sszameg!

Szerencsémre a taxis mondta, hogy van a közelben egy másik szálló, emlékeztem is rá, hogy néztem a foglaláskor, még olcsóbb is volt a végén. Egész pontosan így érkeztem meg Port-Vilába, elmondtam egy imát, majd küldtem egy sms-t haza, hogy minden rendben van, nem firtatva, hogy vajon végig minden rendben volt-e.

Ifjúsági szálló tengerpartja

Általában megoldom a problémáimat, és hacsak nem muszáj már csak ebben a fázisban kommunikálom őket hazafele. Másnap természetesen elmondtam, és csak egy jót nevettünk rajta.

Másnap találkoztam a vanuatui családdal, körbevittek a „városon”, előző napi kalandjaimra nevetve legyintettek, hogy semmi izgalom, ez AirVanuatu, meg a monszun... Csak ne szervezzem túl sűrűre a programom. Ez nem gond, én úgyis a lassan járj, tovább érsz elv híve vagyok.

Meglátogattunk egy gyógyszertárat is, ahol a gyógyszert Coca Colás hűtőből a sima Coca Cola és a Coca Cola Light közül mérik. Amúgy ha az embernek van rá pénze, egyáltalán nem volt rosszul felszerelt gyógyszertár, csak a gyógyszertárolásra vonatkozó szabályozás az európainál kissé lazábbnak tűnhet.

Mindenki mindenkinek a rokona

Aznap kisebb családi ünnepség volt vagy 30 fővel. Itt mindenki mindenkinek a kuzinja, meg nagybátyja, nagynénje. Fogalmam sem volt ki kicsoda. A házban amúgy is hatan laknak testvérek, kuzinok - ezért is mondtam, hogy inkább megyek ifjúsági szállóba, a ház a mi mércénkkel alapjáraton is több, mint teltházas.

Nem vagyok finnyás, a meleg víz hiánya sem jelent gondot, de azért akárhogy is kedvesek, és akármennyire is jól kijövünk, mi kulturálisan többször távolabb vagyunk egymástól, mint Makó Jeruzsálemtől.

Náluk a család a minden, az apuka ráadásul nagy ember volt, mindenki tudta, ki volt, akivel Vanuatun találkoztam. Család és a kereszténység nagyon fontos szerepet tölt be.

Mindenképp kiemelném érdekességképp, hogy a halottak szülinapját is megünneplik Vanuatun, hisz ez volt az összejövetel apropója. Nekem ez nagyon furcsa volt. Nagyon kedves emberek voltak, volt sokféle étel, nekem néhány európaibb darab, valamint a Vanuatun elhagyhatatlan laplap. És hát a káva is vödörszámra fogyott.

Mit is eszünk tehát Vanuatun?

Itt már alig érzékelhető a nyugati világ hatása. A 0-24-ben nyitvatartó piacon fogalmam sem volt, mit veszek, mit eszem. A nemzeti étel a laplap, szintén banánlevélben forró kövön sütik. Gyakorlatilag bármi lehet benne. Reszelt kókusz, banán, hús, azonban itt masszává összegyúrva sütik meg, nem egész darabokban, mint Új-Kaledónián.

Ez sem lett nagy kedvenc, de még lehet, egy nosztalgikus májusi napon felkeresem az afrikai ABC-t, hogy banánlevelet vegyek laplap sütéshez - persze valószínűleg csak a sütőben.

Az a bizonyos laplap

A helyiek a vanuatui marhahúst az egekbe dicsőítik, és állítom, hogy csak az alacsony kínálat miatt nincs valódi híre. Nagyon jó sztékek, rizzsel, zöldségekkel, krumplival, no és a yam, amúgy az sem nagy kedvencem. A kókusztej itt is fontos konyhai kellék. Azonban a fűszerek itt sem jelentősek. Borsot (!) például már csak nagyobb szupermarketekben lehet kapni.

Nekem új volt, nem tudom, ti mennyire tudtátok: A kókuszdió belsejében van az úgynevezett kókuszvíz. Ha a dió végét lecsapjuk, meg lehet inni. Édeskés, frissítő. Oldalán belülről van a kókusz húsa, amit reszelt formában mi is ismerünk, de még ekkor nem olyan száraz. Ha a kókuszt lereszelem, majd a reszelékre ráöntöm a kókuszvizet, és ezt a masszát kicsavarom, na az lesz a kókusztej. A massza meg mehet a laplapba.

A szigeteken a narancs meg a citrom is zöld héjú, de ízre mindkettő ugyanolyan, mint a miénk. A passiógyümölcs, a mangó és a sárkánygyümölcs nagy kedvenceim. A tannai mandarin a vanuatui crème de la crème. Az alma viszont igazi kuriózumnak számít. A banáncsipszet a piacon előtted készítik, máskülönben a főzőbanánt olajban kisütik desszertnek. Másutt masszává gyúrva levelében sütik meg, a már említett forróköves módszerrel.

A piac

(Hivatalos) nyelv(ek) és az oktatás

Jessica barátnőm azelőtt úgy mondta, itt mindenki tud a saját nyelvén (lehet a bislama is) és a hivatalos nyelveken. Én úgy mondanám, mindenki tud a saját nyelvén és bislamául beszélni.

Aki járt iskolába, ért angolul - ez azért Efatén az emberek nagy része -, franciául csak kevesen, főleg az elit, illetve akik kiemelkedő eredményük miatt a francia nagykövetségtől ösztöndíjat kaptak, hogy a francia gimnáziumban tanuljanak.

Nem kis dolog ez, francia vagy nemzetközi érettségi, ha valaki tovább akar és tud tanulni, jobb belépő, mint bármi más, amit ott meg tud szerezni. És itt fontos a „tud”, ugyanis Vanuatu nem az egyetemeiről híres.

Angol...

A Karib-szigetekhez hasonlóan a dél-csendes-óceáni szigetállamok is közös erővel igyekeznek egy egyetemet fenntartani, és több-kevesebb sikerrel gurul is a szekér. University of the South Pacificnek hívják, azonban nagy hibája, hogy csak egy-egy kampusz van egy-egy országban.

Ha Vanuatun csak építőmérnöki kar van, de te orvos szeretnél lenni a University of the South Pacificen, akkor bizony Fidzsi a te helyed. Az meg se nincs közel, sem pedig a világ egyik legszegényebb országának lakói számára nem olcsó mulatság.

Legtöbben nem is oda mennek. A franciaajkúaknak Új-Kaledónia, ami elvileg ugye európai diplomát ad, az angolajkúaknak viszont marad Pápua-Új-Guinea, Salamon-Szigetek, etcetera.

Persze ott van Ausztrália, de tessenek szétnézni tandíj ügyben pláne vanuatui pénztárcával. Viszont ha tanulni mész, Vanuatu fizeti az év eleji (február) oda és az év végi (november) vissza repjegyed.

Inkább utána az alternatíva hiánya az elkeserítő. Lehetsz mérnök vagy agysebész, Vanuatun lehetsz buszsofőr, bolti / piaci árus vagy túraszervező. A földműveléshez elég az érettségi is. Ha mégis valami más kéne, nem szórják a vanuatuiaknak sem a schengeni vízumot, sem az amerikait, sem az ausztrált. Ilyen szempontból még van hova fejlődni.

Amúgy ez a nyelv dolog néha eléggé ahogy esik úgy puffan alapon alakul. Aki csak franciául tudott, nagyon örült nekem, mert a legtöbb turista ausztrál vagy új-zélandi lévén elérhetetlen számukra. Magyarországról meg nem is hallottam, Luxemburgról még annyit sem.

Ami egyébként húzóágazat az országban a turizmus mellett, ami nagyjából a csendes-óceáni turistahajók egy napos port-vilai látogatásában kimerül, a bank. Bizony banktitok, adóparadicsom. Az ország méretéhez, és piacához képest, ez sok ausztrál és új-zélandi bankfiókot, illetve offshore vállalatot vonz. Az ENSZ meg ilyenkor szankcionál.

Később vendéglátóimnak elindult a munkahét, én turistáskodni akartam és Efatén addigra már kétszer körbementem, egyszer a családdal, egyszer a két német lánnyal Ausztráliából, akikkel ugyanabban a szállóban kötöttünk ki - velük azóta is tartom a kapcsolatot, a következő lakhelyre / kalandra lehet, hogy ők a következő kapcsolat. Egyikük kint is maradt Ausztráliában, a másikuk Észak-Rajna-Vesztfáliában lakik, ami Luxemburgtól nem nagy táv.

Mélyszegénység vagy elégedettség?

Újra felültem az AirVanuatura, ezúttal belföldön, Tanna szigetére. A reptéri kifutó az össz aszfalt a szigeten. Szállásom kb. 50-60 km, 3 óra négykerék-meghajtású terepjáróval. Turisták belül, helyiek a platón.

Európai szememmel azt mondanám, igazi mélyszegénység. Ők ezt nem így látják, ezért én sem így akarom. Ők azt mondják, mindenük megvan. És végül is igen, csak ne legyen az ember öreg, meg beteg, meg lehetőleg ne legyen semmi baja, mert akkor már nagy a gáz, de hát ez óhatatlanul az európai szemem.

Családi mosás

Ezeknek az embereknek mindenük a 25 éve tartó függetlenségük. Függetlenség napján mindenki Facebookra írja, hogy „Happy birthday Vanuatu”, és rá sem hederítenek, hogy az egyetlen port-vilai kórházukban a legmodernebb felszerelés is éppen 25 éves, valamint hogy az éfatéi aszfaltkörúttal sem történt semmi azóta, se nem újították, de sokat nem is romlott a csekély forgalom miatt.

Tanna szigetén Ausztrália betonozza a veszélyesebb emelkedőket, mert kevesebbe kerül, mint kimenteni és hazaröptetni kórházba a balesetet szenvedő turistáikat (persze ez utóbbit nyilván nem az állam fizeti, de van benne ráció).

Egy éjszaka egy kitörésben lévő vulkán lábánál

Este a hegy teteje vörösen izzik, néha erősebben felmordul, beleremeg a föld, majd visszaáll az alapmorgás. A bungaló tulajdonosát és egyben építőjét kérdezem, nem tart-e hogy átlép a vulkán a kitörés következő fázisában. Nevet, nem érti, hogy mi turisták mit nem értünk ezen. Ez 30 éve így van, nem volt itt még semmi baj.

Pedig ő relatíve világlátott vanuatui, de biztos nem a vulkánok hiányát figyelte Brisbane-ben vagy Aucklandben. Legnagyobb szívfájdalma, hogy a lánya már 20 éves, és se férj, se gyerek. Mi lesz így belőle? Vanuatun, talán Vila kivételével, pedig 20 évesen már így kellene lennie.

Még itt elküldtek egy faluba, hogy ha van kedvem, nézzem meg. Egyetlen fehérként befutok, hölgyek fűszoknyában, urak... hát mindenki döntse el maga, miben. Úgy gondolták érkezésem örömére egy legalább 15 perces törzsi táncot is el kell járni.

Falu Efatén

Közben felbukkant a sofőröm, a bungalós kuzinja, meg a törzsfőnök unokaöccse, s mi több, egy feltűnően jó kamerával. Megkért, hogy mutassam már meg, hogyan kell használni.

Beállítottam a videót, meg röviden elmagyaráztam videó-fotó, zoom, visszanézés, stb. Mondta, egy új-zélandi hölgy felejtette a szobájában, és ha találkoznék vele Új-Zélandon, mondjam neki, hogy várják, hogy visszajöjjön érte. Addig meg csinál neki néhány videót. Lehet, hogy naiv vagyok, de én még bűntudatot is éreztem, hogy kételkedtem.

Egy érintetlen világ

A szigeteken a bűnözés nulla. Ültem a semmi közepén vaksötétben, taxiban, többször eltévedtem. Egy nem zárható bungalóban hagytam a laptopom több mint egy napig, egyetlen egyedül voltam egy törzsben, és mindig segítettek, mindig kedvesek voltak. Egy ártatlan, érintetlen világ, ami többet érdemel.

A tánc után a törzsfőnök megmutatta, hogy csinálnak tüzet, és megkérdezte honnan jövök. Mondtam, Hungary, étellel kínált, de honnan jövök, mondtam, hogy Európa, mondta, hogy arról már hallott, már voltak is onnan ebben a hónapban vagy 10-en. És a mi adományunkból és az egész törzs. Miután sofőröm lekommunikálta, hogy Hungary-ből jövök, megkért a törzsfőnök, hogy mondjam nektek, menjetek Vanuatura, ők Tannán várnak. :)

Visszaúton Port-Vila felé a reptéren ismét lemérnek engem csomagostul (bizony, nem csak a csomagot, téged is), grafit ceruzával felírják mindenki súlyát, végén fejben összeadja, ha nem hibázott, ennyit még elbír a gép, vagy tessék várni a következőig.

Nem nyomtattam ki az elektronikus jegyem, náluk még nincs számítógép a tannai reptéren. Semmi gond, mert a DigicelVanuatu hálózata a repteret meg a fő falut fedi, céges mobilról felhívja Port-Vilát, hogy tényleg van-e foglalásom, majd tollal kitölti a beszállókártyám.

Háromnegyed óra késéssel megérkezik a repülő, én számolok. 10 ülés, 9 utas, 2 pilóta. Rossz előérzet. Pilóta is számol, nála is változatlanul 10 ülés 9 utas, 2 pilóta. Lám a vanuatui találékonyság, azt mondja, már úgyis rég volt Tannán, meglátogatja a családot. Elsétál 10 ülés, 9 utas, 1 pilóta. Így már stimmel, elvileg súlyra is jók vagyunk, indulhatunk.

Egy utas ugyan a botkormánynál ül, de reméljük, nem nyúl majd nagyon bele. Már gurulunk, mikor hátrafordul a pilóta, bemutatkozik, ő Erik, na meg elvileg az ülés alatt van mentőmellény, de bízzunk benne, nem fog kelleni. Ekkor már a sokadig imánál tartottam. Ránézésre a többi turista is. A vanuatuiak nyugodtnak tűnnek.

Felszállunk, én egy könyvbe burkolózom, hogy minél kevesebbet fogjak föl ebből a repülőútból, pedig szeretek repülni. A pilótának melege van, hát mi nem egyértelműbb, kinyitja az ablakot. Szállunk lefele. Keresztszél. Újabb ima.

Port-Vila suburbs

Tudom, hogy szélben sokszor oldalazva száll le a gép, és csak a kifutón áll egyenesbe, de ez a pilóta mögül nézve, a másodpilóta helyén meg egy ausztrál turistával más élmény.

AirVanuatu is really, really sorry

2014. május 16. Port-Vila, Vanuatu

Elköszönök ismerősöméktől, ki tudja, mikor látom újra. Egy doboznyi cuccot küld unokatesójának Új-Kaledóniába. Vagy 5 kiló makrélakonzervvel és némi csipsszel többel megérkezem a nemzetközi terminálra. A tisztasági betétre mondtam, hogy nem fér be.

Szomorúan konstatálom, hogy 4 kiló túlsúlyom van, de mivel mondom, hogy vanuatuinak ajándékba viszem, rákérdezett, igaz-e, majd ráírta a 27 kilós bőröndre, hogy „23kg /ez a súlykorlát/ heavy!!!!”

Hölgy jön, Indulások táblára cetlin celluxszal felragasztja a járatszámom, célállomást, időpontot. Szuvenírt vásárlok, visszaváltom a maradék vatut erős csendes-óceáni frankra, becheckolok.

Húsz perccel a tervezett indulás után mellettem várakozó fehér férfi óráját nézi, ideges. Én mosolygok, legyintek, remélem, nem szervezte sűrűre a programját. Mivel még csak akkora repülő sincs a reptéren, amibe pilótával, vagy akár pilóta nélkül is beférne ennyi ember, bemondják, hogy késünk, nem tudják mennyit, nem tudják, merre lehet az a nagy madár, de elvileg már felszállt az előző állomásáról.

Még vagy kétszer bemondják, "AirVanuatu is really really sorry, I'm sorry I don't know when the plane arrives.", két ima közt az ideges úrnak tolmácsolom a semmit franciára. 2 órával később végül felszálltunk majd kirendeltem a pezsgőt, hogy ha a leszállás rendben megy, project Vanuatu is letudva. A nap hátralevő részére a programom előrelátóan lazára terveztem."

A moderálási alapelveket itt olvashatod el.