Úgy alakult, hogy ma csupa egzotikus helyre utazunk a blogajánló jóvoltából. Megnézzük, milyen egy kínai egyetem belülről, eljutunk Ulan-Udébe (ott van a világ legnagyobb Lenin-feje!), végül de nem utolsósorban Dél-Afrikába is ellátogatunk.

A Balázs in the World blog szerzője Dánián keresztül jutott el egy kínai egyetemre (igaz, csak ideiglenes jelleggel), és nagyon érdekes olvasni, milyen tapasztalatokat szerzett eddig.

„Az iskolával kapcsolatban elég vegyesek az érzéseim. Az oktatás teljesen más, mint Dániában, rengeteg olvasni valót kapunk, órán is és otthonra is. Kicsit olyan, mint a középiskola annak idején, akkor kaptam utoljára házi feladatot, itt pedig ez teljesen megszokott.

Amivel kevésbé vagyok megelégedve, az a tanárok angol szintje. 6 tanárunkból talán 2 olyan van, aki valóban beszél és tanít angolul, nem csak próbálkozik. Ebből kifolyólag a kevésbé jól kommunikáló tanárok órái kissé vontatottak.

Ugyanakkor a tananyag nagyon érdekes. Természetesen minden nap halljuk, hogy Kína szinte mindenben világelső, vagy ha nem, akkor hamarosan az lesz, tehát kissé néha szubjektívnek érzem a „tények” bemutatását. Rengeteg dolgot hallunk és tanulunk órákon olyan technológiákról, amiknek a hírét se hallottam még Európában, itt pedig már emberek millió használják.

Akár mondhatnám az Online-Supermarketeket, vagy az olyan bevásárlóközpontokat, amik fizikailag csak egy raktárhelységet jelentenek, a vásárlónak pedig csak oda kell állnia, a telefonját ráirányítani a felületre, bevásárolni online, majd percekkel később megkapja a csomagját. Elképesztő.”

Ha sikerült felkelteni az érdeklődésetek, akkor ne habozzatok, és olvassátok el a teljes bejegyzést ide kattintva!

A világ legnagyobb Lenin-feje

Akik rendszeresen követik ezeket a válogatásokat, azok talán már észrevették, hogy eléggé kedvelem a Káma-túra blogot, úgyhogy most sem tudtam kihagyni a szemlézését, különös tekintettel arra, hogy még a világ legnagyobb Lenin-fejét is megtekinthetjük benne.

„Hát mit mondjak, valóban hatalmas. Miközben a nagy művet csodáltuk és fényképeztük, a hátunk mögött a téren vagy húsz fiatal egymást kergette és locsolta vízzel mindenféle palackokból. Hogy ez most amolyan szervezett esemény (flashmob) volt, vagy csak véletlenül összeverődtek és ezt találták ki délelőtti szórakozásnak, azt már sose tudjuk meg. (...)

Ulan-Udében, annak ellenére, hogy egy 400.000 lakosú nagyváros, a négy villamosvonalon kívül nincs klasszikus értelemben vett tömegközlekedési rendszer, csak a magánfuvarozók által üzemeltetett iránytaxik, azaz marsrutkák közlekednek.

Az új buddhista központot a város határában álló domb tetejére építették, ahonnan szép kilátás nyílik a városra és a környező dombokra. Ott jártunkkor még mindig dolgoztak az épületegyüttes egyes elemein, de a templomot is magába foglaló főépület már készen állt. (...)

Mire alaposan körbejártuk a kolostort, eléggé megéheztünk, ezért gyorsan betértünk a komplexumhoz csatlakozó étkezdébe. Mi mást rendelhettünk volna, mint a burját specialitást, a pozit (позы), ami tulajdonképpen forró vízben kifőtt, tésztába csomagolt hagymás húsgombócokat takar. (...)

Szerencsére Ulan-Udében a régi városrészt nem dózerolták el a ’60-as években, így megmaradt egy 8-10 utcából álló negyed, ahol egymás mellett sorakoznak a díszes faházak. Néhány persze kicsit roskadozik már, de sokat szépen felújítottak és karbantartanak. Igazán örömteli volt sétálgatni ezeken az utcákon.

A terület tele volt apró kis vendéglőcskékkel, amelyeket a már említett nemzeti étel alapján búznajának neveztek el. (...) Ebéd után még maradt pár óránk a vonatunk indulásáig, ezért gyorsan villamosra szálltunk, hogy még meg tudjuk nézni Ulan-Ude másik érdekességét, a női buddhista kolostort is. Buddhista női kolostorból állítólag elég kevés van Oroszországban, ezért is számít különlegesnek az ulan-udei.”

A teljes bejegyzést is érdemes elolvasni (ide kattintva tehetitek meg), rengeteg érdekesség található benne és egy csomó érdekes kép is.

Egy év Dél-Afrikában

Végül pedig következzen egy számvetés, méghozzá egy év értékelése az Afrikaland blogtól, melynek szerzője szerelemből költözött Magyarországtól jó messzire. Nézzük, mit gondol, megérte-e!

„Ha az anyagi oldalát nézzük a dolognak, akkor be kell valljam, nem lettem kőgazdag. Sőt. Az, hogy 8 hónapot kellett várni a vízumomra, hogy egyáltalán dolgozhassak, jelentősen megtépázta a megtakarítás-állományomat.

Hiszen hiába nincs bevételem, a lakáshitelemet akkor is fizetni kellett otthon, a bank pedig kérdezés nélkül von le mindent, amire felhatalmazást adtam neki anno.

Ráadásul André fizetése éppen, hogy nem volt elég kettőnknek, tehát abba is be kellett szálljak. Emellett volt ugyebár egy esküvő, amibe mi is komoly pénzeket raktunk bele, a legnagyobb spórolás ellenére is.

Március végén kaptam először fizetést, de csak májusban gondoltunk először arra, hogy pl. új ruhát vegyünk magunknak. És pont ez a hozadéka az egész pénzkérdésnek: közösen vezettük a kasszát, közösen döntöttünk minden kiadásról, közösen vettük számba, hogy mire mennyit költünk 1-1 hónapban, és még folytathatnám.

Nem, nem nélkülöztünk, és így a végére egyenesbe jöttünk, de úgy gondolom, elengedhetetlen egy rendesen működő kapcsolatban, hogy az anyagiakról is azonos módon gondolkozzon a két fél. Nos, ezt a próbát tökéletesen teljesítettük, pipa!

A piszkos anyagiak után a fő-fő-főnyereményről írnék, ő pedig nem más, mint André. Az elmúlt 365+ napban ugyanis egyszer sem merült fel bennem, még gondolat-csíraként sem, hogy nem André a megfelelő társ, vagy, hogy nem érte meg miatta ideköltözni, küzdeni, megpróbálni. Még az anyagi problémák ellenére sem. (...)

Más téren is sokat nyertem ezzel az úttal. Egészen más az itteni mentalitás, az emberek gondolkodásmódja, és többek között a „szegény”, az „azonnal” valamint a „szükséges eszköz / berendezés / jármű” felfogása. Ennek köszönhetően komoly türelemtréningen estem át, jelentősen tágult a tűrőképességem, és valószínűleg még sokkal elfogadóbb lettem, mint azelőtt voltam. Néha már azt veszem észre magamon, hogy idegesítenek az ideges emberek. :) (...)

Persze nem csak móka és kacagás az élet, sokszor sírdogáltam a kihagyott családi események, születésnapok, barátok-barátnők esküvője, stb miatt. Sajnálom, hogy személyesen nem, csak lélekben lehettem ott a tortavágásokkor, csokordobásokkor, karácsonyi gyertyagyújtáskor, és, hogy Anyu és a testvérem nem tudott eljönni az esküvőnkre...”

Ha érdekelnek további részletek, akkor kattints ide, ahol elolvashatod az eredeti bejegyzést!

A kommentelési szabályokról itt olvashatsz.