oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2014. szeptember 28. 06:41,  Egzotikumok minden mennyiségben 220 komment

2014. szeptember 28. 06:41 Határátkelő

Egzotikumok minden mennyiségben

Úgy alakult, hogy ma csupa egzotikus helyre utazunk a blogajánló jóvoltából. Megnézzük, milyen egy kínai egyetem belülről, eljutunk Ulan-Udébe (ott van a világ legnagyobb Lenin-feje!), végül de nem utolsósorban Dél-Afrikába is ellátogatunk.

kínai egyetem.jpg

A Balázs in the World blog szerzője Dánián keresztül jutott el egy kínai egyetemre (igaz, csak ideiglenes jelleggel), és nagyon érdekes olvasni, milyen tapasztalatokat szerzett eddig.

„Az iskolával kapcsolatban elég vegyesek az érzéseim. Az oktatás teljesen más, mint Dániában, rengeteg olvasni valót kapunk, órán is és otthonra is. Kicsit olyan, mint a középiskola annak idején, akkor kaptam utoljára házi feladatot, itt pedig ez teljesen megszokott.

Amivel kevésbé vagyok megelégedve, az a tanárok angol szintje. 6 tanárunkból talán 2 olyan van, aki valóban beszél és tanít angolul, nem csak próbálkozik. Ebből kifolyólag a kevésbé jól kommunikáló tanárok órái kissé vontatottak.

Ugyanakkor a tananyag nagyon érdekes. Természetesen minden nap halljuk, hogy Kína szinte mindenben világelső, vagy ha nem, akkor hamarosan az lesz, tehát kissé néha szubjektívnek érzem a „tények” bemutatását. Rengeteg dolgot hallunk és tanulunk órákon olyan technológiákról, amiknek a hírét se hallottam még Európában, itt pedig már emberek millió használják.

Akár mondhatnám az Online-Supermarketeket, vagy az olyan bevásárlóközpontokat, amik fizikailag csak egy raktárhelységet jelentenek, a vásárlónak pedig csak oda kell állnia, a telefonját ráirányítani a felületre, bevásárolni online, majd percekkel később megkapja a csomagját. Elképesztő.”

Ha sikerült felkelteni az érdeklődésetek, akkor ne habozzatok, és olvassátok el a teljes bejegyzést ide kattintva!

A világ legnagyobb Lenin-feje

Akik rendszeresen követik ezeket a válogatásokat, azok talán már észrevették, hogy eléggé kedvelem a Káma-túra blogot, úgyhogy most sem tudtam kihagyni a szemlézését, különös tekintettel arra, hogy még a világ legnagyobb Lenin-fejét is megtekinthetjük benne.

Lenin-fej.JPG

„Hát mit mondjak, valóban hatalmas. Miközben a nagy művet csodáltuk és fényképeztük, a hátunk mögött a téren vagy húsz fiatal egymást kergette és locsolta vízzel mindenféle palackokból. Hogy ez most amolyan szervezett esemény (flashmob) volt, vagy csak véletlenül összeverődtek és ezt találták ki délelőtti szórakozásnak, azt már sose tudjuk meg. (...)

Ulan-Udében, annak ellenére, hogy egy 400.000 lakosú nagyváros, a négy villamosvonalon kívül nincs klasszikus értelemben vett tömegközlekedési rendszer, csak a magánfuvarozók által üzemeltetett iránytaxik, azaz marsrutkák közlekednek.

Az új buddhista központot a város határában álló domb tetejére építették, ahonnan szép kilátás nyílik a városra és a környező dombokra. Ott jártunkkor még mindig dolgoztak az épületegyüttes egyes elemein, de a templomot is magába foglaló főépület már készen állt. (...)

Mire alaposan körbejártuk a kolostort, eléggé megéheztünk, ezért gyorsan betértünk a komplexumhoz csatlakozó étkezdébe. Mi mást rendelhettünk volna, mint a burját specialitást, a pozit (позы), ami tulajdonképpen forró vízben kifőtt, tésztába csomagolt hagymás húsgombócokat takar. (...)

Szerencsére Ulan-Udében a régi városrészt nem dózerolták el a ’60-as években, így megmaradt egy 8-10 utcából álló negyed, ahol egymás mellett sorakoznak a díszes faházak. Néhány persze kicsit roskadozik már, de sokat szépen felújítottak és karbantartanak. Igazán örömteli volt sétálgatni ezeken az utcákon.

A terület tele volt apró kis vendéglőcskékkel, amelyeket a már említett nemzeti étel alapján búznajának neveztek el. (...) Ebéd után még maradt pár óránk a vonatunk indulásáig, ezért gyorsan villamosra szálltunk, hogy még meg tudjuk nézni Ulan-Ude másik érdekességét, a női buddhista kolostort is. Buddhista női kolostorból állítólag elég kevés van Oroszországban, ezért is számít különlegesnek az ulan-udei.”

A teljes bejegyzést is érdemes elolvasni (ide kattintva tehetitek meg), rengeteg érdekesség található benne és egy csomó érdekes kép is.

Egy év Dél-Afrikában

Végül pedig következzen egy számvetés, méghozzá egy év értékelése az Afrikaland blogtól, melynek szerzője szerelemből költözött Magyarországtól jó messzire. Nézzük, mit gondol, megérte-e!

Afrika.jpg

„Ha az anyagi oldalát nézzük a dolognak, akkor be kell valljam, nem lettem kőgazdag. Sőt. Az, hogy 8 hónapot kellett várni a vízumomra, hogy egyáltalán dolgozhassak, jelentősen megtépázta a megtakarítás-állományomat.

Hiszen hiába nincs bevételem, a lakáshitelemet akkor is fizetni kellett otthon, a bank pedig kérdezés nélkül von le mindent, amire felhatalmazást adtam neki anno.

Ráadásul André fizetése éppen, hogy nem volt elég kettőnknek, tehát abba is be kellett szálljak. Emellett volt ugyebár egy esküvő, amibe mi is komoly pénzeket raktunk bele, a legnagyobb spórolás ellenére is.

Március végén kaptam először fizetést, de csak májusban gondoltunk először arra, hogy pl. új ruhát vegyünk magunknak. És pont ez a hozadéka az egész pénzkérdésnek: közösen vezettük a kasszát, közösen döntöttünk minden kiadásról, közösen vettük számba, hogy mire mennyit költünk 1-1 hónapban, és még folytathatnám.

Nem, nem nélkülöztünk, és így a végére egyenesbe jöttünk, de úgy gondolom, elengedhetetlen egy rendesen működő kapcsolatban, hogy az anyagiakról is azonos módon gondolkozzon a két fél. Nos, ezt a próbát tökéletesen teljesítettük, pipa!

A piszkos anyagiak után a fő-fő-főnyereményről írnék, ő pedig nem más, mint André. Az elmúlt 365+ napban ugyanis egyszer sem merült fel bennem, még gondolat-csíraként sem, hogy nem André a megfelelő társ, vagy, hogy nem érte meg miatta ideköltözni, küzdeni, megpróbálni. Még az anyagi problémák ellenére sem. (...)

Más téren is sokat nyertem ezzel az úttal. Egészen más az itteni mentalitás, az emberek gondolkodásmódja, és többek között a „szegény”, az „azonnal” valamint a „szükséges eszköz / berendezés / jármű” felfogása. Ennek köszönhetően komoly türelemtréningen estem át, jelentősen tágult a tűrőképességem, és valószínűleg még sokkal elfogadóbb lettem, mint azelőtt voltam. Néha már azt veszem észre magamon, hogy idegesítenek az ideges emberek. :) (...)

Persze nem csak móka és kacagás az élet, sokszor sírdogáltam a kihagyott családi események, születésnapok, barátok-barátnők esküvője, stb miatt. Sajnálom, hogy személyesen nem, csak lélekben lehettem ott a tortavágásokkor, csokordobásokkor, karácsonyi gyertyagyújtáskor, és, hogy Anyu és a testvérem nem tudott eljönni az esküvőnkre...”

Ha érdekelnek további részletek, akkor kattints ide, ahol elolvashatod az eredeti bejegyzést!

A kommentelési szabályokról itt olvashatsz.

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: blogajánló Oroszország Kína Dél-Afrika

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr466736545

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

blackhairlady 2014.09.28. 21:45:40

@tildy[UK]: Szoval levonhatjuk a tanulsagot, visszamentel az idoben, ha nem is kokorszakba de a sotet kozepkorba:)))
Egyebkent nem ertettem az elso reszet ahozzaszolasodnak, de ez valoszinuleg azert van mert keveset tudok a debit-credit katyak eleterol.
Newkem annyi van meg, hogy a debittel fizetesnel a szamladrol vesz le penzt kozvetlenul, ha credittel akkor pedig megelolegezi neked a bankod es utolag fizeted. Tehat ebbol nekem az lenne logikus, hogy amikor creditkent ismerte fel fizeteskor a gep, akkor azt utolag kellett kifizetned.

Valyon Angliaban hogyan fogadjak el az uzletek a kulfoldi bankkartyakat?

tsabus UAE 2014.09.28. 21:47:58

@qkuc: Francba... Írtam választ, de eltűnt. A lényege, hogy alap dolog úgy beállítani mindent, hogy egy kártyás vásárlás adatainak lenyúlása után ne tudjanak mindent vinni (pl. limit megadása). Aztán még ott vannak a szolgáltatók, mint PayPal, vagy Skrill, stb., amelyek elrejtik a kártyád adatait a vásárló elől.
Ha egy vírus/trójai/féreg el tudja lopni a pénzed a banktól, azért nekik kell helytállniuk.
Nekem titkosítva vannak az ilyen jellegű adataim, tehát legalább megizzasztom a pénzemre pályázókat... :-)

qkuc 2014.09.28. 21:48:40

@qkuc: Kiegészítés, sokszor elmondják, de ki tudja hányszor nem, hazai banokból kiindulva. Vagy az események után jóval később, mint kellett volna. Hányan hallottak a tavalyi netbankos lopásokról? Szerintem nem sokan, csak az érintettek ...

tsabus UAE 2014.09.28. 21:49:03

@tsabus [PL to UK]: Erre most megjelent és kétszer gépelgettem. Nem az én napom...

blackhairlady 2014.09.28. 21:52:19

@M. Péter: Vagy peldaul az organic termeket normalnak uti be. Elottem bukott le egy no, ahogy hallottam a beszelgetest, mar figyeltek, biztos nem az volt az elso esete.
Csalok mindenhol vannak.

qkuc 2014.09.28. 21:57:33

@tsabus [PL to UK]: Nem állnak, tapasztalat. Nem nevezem meg a hazai bankot, de elutasították a kárigényeket. Mondván, észre kellett volna venniük, hogy a felület nem teljesen ugyanaz, vagy lassú a tranzakció, vagy nem volt beállítva sms értesítő (ami külön fizetős szolgáltatás). A bank sem akar fizetni és mindent megtesz, hogy ne is kelljen.

Nem biztos, hogy megizzasztod, :D. Paypal accountokat is törtek már fel, :). Biztonságos rendszerek nincsenek, :).

A cikk a Paypal kétfaktoros authenikációjának a hibájáról és kihasználásáról szól, és volt még pár:
www.slate.com/blogs/future_tense/2014/08/05/paypal_s_two_factor_authentication_is_vulnerable_to_a_hack.html Attól függ, hol lépnek be a "kommunikációba".

Az emberi elme nagyon kreatív, ha mások pénzét kell megszerezni, :D.

Szóval, legyetek óvatosak, szemfülesek és körültekintőek, :).

blackhairlady 2014.09.28. 21:59:59

@blackhair-lady: A "valyon" termeszetes vajon meg mielott:)

qkuc 2014.09.28. 22:00:33

Na, mára elég, meg egyébként is, nem pozitív tulajdonság kéretlenül észt osztani, :D. De gondoltam kicsit felhívom a helyi közönség figyelmét.

2014.09.28. 22:09:12

@M. Péter: Nem is mondtam, hogy az egész világon csak a kelet-európaiak szeretnek lopni. :)

blackhairlady 2014.09.28. 22:11:02

@qkuc: En reszemrol szivesen olvastam a felvilagositast, fajoan keveset tudok a bankkartya vilagrol, pedig tenyleg erre fele halad a vilag. Ezzel is sokan ugy vagyunk, hogy velunk nem tortenhet meg ami masokkal, aztan ha uresen tatong a bankszamla, akkor foghatjuk a fejunket de mar keso.

qkuc 2014.09.28. 22:21:03

@blackhair-lady: Ha gondolod, összeszedhetek pár "hasznos jó tanácsot", :). Nekem egyszer lopták el a kártyaadataim, de még mielőtt baj lett volna, le is tiltották. De járhattam volna rosszabul is ... Egy preparált ATM-en keresztül, már akkor gyanús volt, hogy akad a (dombornyomott) kártya. Na ilyenkor azonnal szólni kell a kirakott telefonszámokon és ha nem is kéred a tiltást, de érdemes a pénzt zároltatni.

Amikor auditor voltam, akkor elég sok hajmeresztő technikáról "hallottam", köztük nem egy-kettő facepalm effektust váltott ki, annyira nyikvánvaló és egyszerű volt. Mégis csalások sorozata kellett hozzá, hogx rájöjjünk a cselre ...

Simon Hasonmasa (TW) 2014.09.28. 22:25:15

@qkuc:
Erdekes volt. Koszonom. De, ha mar itt vagyunk, mit kell tennie egy egyszeru felhasznalonak?
Mert az, hogy legyen korultekinto, az nagyon tag fogalom. Ma mar az eletunk nagy resze a neten zajlik. Hogyan legyunk korultekintoek?

M. Péter 2014.09.28. 22:29:16

@qkuc: Ha készpénzt lopnak el, akkor viszont garantáltan nem fognak kártalanítani, bitcoin esetében sem.

Simon Hasonmasa (TW) 2014.09.28. 22:29:28

@qkuc:
Nekem is szolt mar a bankom, hogy telefonfeltoltes tortent a kartyammal Bristolban. Ok szoltak, csereltek a kartyam es megteritettek a kart. En csak statisztaltam. Azota sem ertem. Plane, hogy vigyazhatnek jobban.

qkuc 2014.09.28. 22:43:02

@Simon Hasonmasa (Roch): No, akkor holnap, ha lesz időm, összeszedek egy kis listát, :).

Ami alap:
- Bankok sosem kérik a jelszavad levélben/telefonon. Ha olyan levél jön, amiben egy link van és azt kérik nyisd meg, az tuti adathalász oldalra visz.
- Az ATM-eket érdemes "ellenőrizni", nincs-e álbillentyűzet, a kártyanyílás könnyen elválik-e (kis ketyere van-e berakva), ehhez van egy nagyon jó banki útmutató, majd berakom valahova, :).
- Ha van chip a kártyán és van arra felkészített olvasó, akkor ne engedd, hogy a mágnescsíkot használják
- Netbankon legyen SMS kódos és tranzakcióknál sms engedélyezés beállítva. Valamint a tranzakciókról (utalás, vásárlás) is érdemes SMS üzeneteket kérni.
- Kerüljük az 1111 jellegű PIN kódokat, a neten van egy top 20 használt PIN kód lista, abból egyiket se válaszd, :D
- A számítógépek rendszeresen legyenek vírusírtva, legyen naprakész tűzfal és legyen bekapcsolva
- Rendszeresen jelszót kell cserélni, legalább nyolc (de inkább több, 10+) karakterből álljon kisbetű, nagybetű, különleges karakterek. Kerüljük az "értelmes" /szótári szavakat, neveket, stb.

Folyt. köv.

qkuc 2014.09.28. 22:51:14

@Simon Hasonmasa (Roch): Jellemzően a bankok a jobb megijedni, mint félni vonalat követik és ez nem gond, csak szóljanak, :). Egyébként szoktak, plusz írásban is értesítenek. Csak engem a bankos kollégám privát számról hívott és azt nehéz visszahívni, :D.

Alapvetően törekednek rá, hogy a pénzed biztonságban legyen és sok csalásmegelőző munkatárs és alkalmazások "őrködnek", de ez nem mindig elég. Kínos, ha rést találnak a pajzson és drága a kártalanítás (ha hajlandóak rá).

qkuc 2014.09.28. 22:52:22

Ú, no tényleg megyek, főleg, hogy OFF cunamit tartottam, :D. *Bocsesz*

Simon Hasonmasa (TW) 2014.09.28. 22:55:46

@qkuc:
Koszonom es bizonyara hasznos lesz masok szamara is a felvilagositas.
ATM-ekkel kapcsolatban mar elovigyazatos vagyok.
Banki biztonsag tekinteteben az otthonit sokkal jobbnak erzem, mint az ittenit.
Az ugyem ota csak iOS-t hasznalok bankingra.

2014.09.28. 23:04:56

@tsabus [PL to UK]:
"Számomra egyértelmű, hogy miért jobb az online vásárlás: az információ miatt."
Az, hogy az informaciot megszerzi valaki az internetrol meg nem azt jelenti, hogy ott is vasarol. En is informalodok, eleg alaposan, reszletekbe menoen az interneten, ha venni akarok valamilyen "kutyut". Ha minden parameter egyezik, ami a szamomra fontos (pl. USB 3.0, HDMI kimenet, ar, stb) akkor elmegyek az uzletbe, es megveszem. Elotte azert megnezem, melyik uzletben van sale-en:) Igy vettem par napja egy masodik ASUS T100-as tabletet a Memory Expressnel kp-ert, ajandek lesz:
www.memoryexpress.com/Products/MX48638
Ha elromlik ido elott vagy meggondolom magamat, visszaviszem oda, ahol vettem:) Online vasarlasnal ez egy kicsit macerasabb es idoigenyesebb azert.

blackhairlady 2014.09.28. 23:11:39

@qkuc: en nagyon orulnek neki, szerintem masoknak is hasznos lehet. Koszi elore is, ez nagyon rendes toled.

Simon Hasonmasa (TW) 2014.09.28. 23:11:53

@Cascabel:
Ez is igaz, meg soha semmit nem kuldtem vissza amit online vettem.

2014.09.28. 23:18:56

@FutureFry:
"Kell a mágnescsík a kártyákra (Észak Amerikában legalább is) mert itt nagyon elvétve van csak csip olvasó."
En is E-Amerikaban elek, de itt evek ota nem lattam vagy tapasztaltam, hogy hasznaltam volna a magnes csikos leolvasast ugy bankokban vagy uzletekben. Ez talan azert van, mert Kanadaban csak 5-6 orszagos bank van es ezek kozul legalabb egynek meg a legkissebb faluban is van fiokja es a lakossag 80 %- anak van naluk szamlaja, nem ugy mint az USA-ban, ahol kis millio helyi bank is van.

FutureFry 2014.09.28. 23:39:16

@Cascabel: Ezek szerint nem figyeltem a leolvasó (POS) terminált elég figyelmesen, merthogy Kanadában (is) mindig a mágnescsíkos fizetést kell, hogy válasszam... Mindenesetre délebbre a chip&pin még (?) nem opció. Egy kalap alá vettem Kanadát és az USA-t, pedig mint tudvalevő Kanada amerika sapkája* (vagy inkább tuque-ja?)

* cdn.someecards.com/someecards/usercards/MjAxMy0yNDljMTI4Y2JhZjRjODJm.png

FutureFry 2014.09.28. 23:45:13

@blackhair-lady: "Angliaban hogyan fogadjak el az uzletek a kulfoldi bankkartyakat?"
Nincs probléma az amerikai kártyákkal - legalább is amig van mivel leolvasni a mágnecskíkot. Egyes helyek (pl. Harrods) még azt a szívességet is megteszik, hogy ha kéred pl. USD-ben terhelik (igaz nem tudom milyen árfolyamon váltva). Sajnos sok kártyatársaság akkor is rátesz váltási költséget, de van olyan amelyik nem - sőt még akkor sem ha nem USD-ben történik a vásárlás. Persze az árfolyammal lehet(ne) akkor is trükközni, de amennyire én tapasztaltam elég jól váltják.

M. Péter 2014.09.29. 00:57:22

@FutureFry: Nagy lehúzás, amikor előzékenyen a vásárló saját valutájában terhelik meg a kártyát (Dynamic Currency Conversion), tapasztalatom szerint kb. 6%-ot számolnak fel. Brit hitelkártyák 2% és 3% közötti jutalékot szoktak felszámolni, de külföldön azt a kártyámat használom, amelyik nem számol fel külön jutalékot, hanem a Mastercard hivatalos árfolyamát használja.

Muscari 2014.09.29. 01:04:34

@tanato: hidd el, Digger 100%-ban igazi, letezo markolos :-)

@Chamroe: az nem zavar, hogy a neved látszik? Ez azert nem használom a Google - nek ezeket a szolgáltatásait, mert engem nagyon.

Muscari 2014.09.29. 01:13:40

@blackhair-lady: minden gond nélkül, mi elfogadunk American Expresst is pl. Rengeteg amcsi lakik a környéken, ahol dolgozom, a tipben mindig van jopar egycentes :-)

Muscari 2014.09.29. 01:20:08

@qkuc: ez nagyon jó, irhatsz még ilyen hasznos tanácsokat.
Nekem pin sentry device-om van online utalashoz, az elég biztonságos?
Sms-t a magyar Raiffeisen-nel hasznalunk csak, itt nem is volt ilyen opció.

Muscari 2014.09.29. 01:23:11

@Simon Hasonmasa (Roch): en is vigyázok a bankautomatakal. Azt tudja valaki, hogy mi az a zöld bigyó, amit egyre több helyen látok a kartya bedugo nyílásban? Mert az nekem biztonságosnak tűnik.

wuaaa 2014.09.29. 01:43:26

@Muscari: "Európában sem fogadják el autokolcsonzesnel a debitet, mi pont ezért csinaltattunk tavaly credit cardot."

Ez nem igaz. Én mindig debit kártyát használtam eddig európai országokban autóbérléshez és még csak egy fél szóval se említettek soha sehol semmit.

blackhairlady 2014.09.29. 04:36:01

@Muscari: Hu de skot amcsik elnek arra feletek:))
Mi mindig kp-t hasznalunk ha kulfoldon vagyunk, nem szoktunk semmit kartyaval fizetni.

montroyal ( CAN qc) 2014.09.29. 04:48:28

@blackhair-lady: én is .. autokolcsonzest ,repjegyet ,szallodat mindent ..kell a kartya de a vegen kp-val fizetek .... nekem muszaly en nem csekkre dolgozok en is csak kp fogadok el ...

tanato 2014.09.29. 07:08:30

@Muscari: Igen ,te ismered személyesen.

DieNanny CH 2014.09.29. 07:41:56

@tsabus [PL to UK]:

Kráter-albérlet... :-DDDDDDDDDDDD
Nagyon jól összefoglaltad a távoli jövőt!

2014.09.29. 08:12:09

@qkuc: En mindezeket ugy probalom kivedeni hogy a fo szamlamhoz nincs bankkartyam egyaltalan, csak ket kulonbozo kisebb szamlahoz amiken korlatozott osszegeket tartok, mindig annyit amennyi kb. kell a kovetkezo nehany hetben - ez altalaban nem tobb parszaz fontnal. Ha nagyobb dolgot veszek, pl. repulojegyet, azt a tranzakcio elott max. par nappal szoktam atutalni a fo szamlamrol. Nyilvan ez a rendszer sem tokeletes, de mar sok eve mukodik nekem es meg nem vesztettem penzt.

házelőtthinta · http://hamisgulyas.wordpress.com 2014.09.29. 08:18:02

@tanato:

Nincs felsőfokú végzettségem. Fel van tüntetve a profilomban hogy jártam egyetemre. Ennyi az egész. Az évszám is oda van írva hogy mettől meddig.De inkább leveszem tényleg, mert megtévesztő :)) Ha megfigyeled ott virít a mekkencs is mint melóhely :)) Büszke vadként vállalom az intézményem :)

@puhacica:

Ahogy gondolod. Én csak az igazságot kínálom. Se többet, se kevesebbet.

@Mirjam2:

Milyen évtizedek? Kb 2 éve sütögetek hamburgereket.

@DieNanny [SZ,CH]:

Kirúgtak, ott hagytam, szerintem teljesen mindegy. Kirúgtak amúgy hivatalosan. Valami 3 félév alatt nyomtam vagy 6 kreditet összesen. :) Talán komolyabban kellett volna venni azt is. Talán az életet is komolyabban kéne. De nem érdekelnek ilyen kicsinyes dolgok. Egészség legyen a többi le van szarva!

LyukasBogrács 2014.09.29. 08:18:02

@diggerdriver:
"Tudom hogyan működik a turbó és miért kell leállítás előtt alapjáraton néhány percig járatni."

Nagy hulyenek kell lenni, hogy ezt valaki ne tudja.

házelőtthinta · http://hamisgulyas.wordpress.com 2014.09.29. 08:18:02

@Muscari:

Mennyi jattot szedsz össze átlagosan? Ha már azt mondtad hogy sokkal különbebb mint egy meki.

tsabus UAE 2014.09.29. 08:55:20

@Cascabel: Nyilván, nem vagyok a pénztárcám ellensége és ha hagyományos boltban olcsóbban kapok valamit, akkor ott veszem meg. Csak ez nem jellemző. A garancia, Európán belül, nem egy nagy probléma. Ez inkább a kínai cuccok esetén fájdalmas. De, mint írtam, eddig csak kétszer volt ilyen gondom. Mi több, a meg nem oldott garanciális ügyem tárgya is működik, csak kicsit gyengébben, mint vártam.
Jellemzően 100 Dollár alatti termékeket veszek csak a kínai vebáruházakban és ezek a hazai árakhoz képest minimum 40-50%-kal olcsóbbak voltak. Ez akkor is tiszta haszon, ha a sok száz közül, az egyik helyett egy téglát küldenének.
Nagyobb értékű termékeket meg olyan helyen veszek, ahol létezik valami védelem a vásárlók számára. Pl. ha úgy tűnik, lelépett az eladó a pénzzel, akkor visszakapom a vételárat (pl. Aliexpress).
Az igazán nagyértékű dolgokat pedig csak EU-n belülről érdemes venni, mert a kívülről érkezőket sokszor a csomagküldő automatikusan levámoltatja és vámmmal, áfával már el is vész a tengerentúli árelőny (nem mindig).
Szóval, nekem ez jött be eddig.

tanato 2014.09.29. 09:00:10

@házelőtthinta: Be kéne tán fejezni az egyetemet.

tanato 2014.09.29. 09:06:00

@házelőtthinta: Haza kell menni ,befejezni a képzést és nem a neten lógni majd egész nap.Úgy nem fog menni a tanulás.

qkuc 2014.09.29. 09:10:08

@Mirjam2: Teljesen jó szisztémád van, :).

qkuc 2014.09.29. 09:14:34

@M. Péter: Ha a magam példáját veszem, egyszerre nincs 10 e ft-nál több nálam. Míg a számlán ennél lényegesen többet tartok, mint írtam, vagy térítik, vagy nem, :). (Bááár, hogy ez országonként és bankonként más policy-t jelent az tuti, hogy erre van-e szabályozás, nem tudom. A kártyatársaságoknak van, és használják is.) És akkor is megfújhatják, ha nem vagyok törzsrendelő a neten, de akkor is használom a kártyát, netbankolok, stb. Szóval én inkább mindkettőre ügyelek ( megtakarítási számla és betétlekötés), hogy lehetőleg én szórhassam el a pénzem, ne más, :D.

qkuc 2014.09.29. 09:27:38

@Muscari: Biztonságosabb, mintha csak egy egyszeri jelszó lenne, viszont itt is fontos a gépek "karbantartása", a biztonsági frissítések telepítése (oprendszer, böngésző), naprakész vírusdefiníciós adatbázis legyen a masinán és fusson a víruskereső, minél gyakrabban.

Érdemes ezt a cikket átfutni, van pár hasznos tanács benne a PIN sentryvel kapcsolatban: www.thisismoney.co.uk/money/saving/article-2096060/Hackers-crack-new-online-banking-security-putting-25m-people-risk.html

Muscari 2014.09.29. 10:42:04

@wuaaa [nor]: ahol mi kolcsonoztunk tavaly Szicíliában ott a honlapon külön ki volt hangsúlyozva, hogy se debit card se cash nem jo. Nem akartuk megkockaztatni hogy autó nélkül maradunk. Ja, ez a Budget volt es az Autoeurope oldalán keresztül foglaltam le.
Azt gondoltam, hogy ez egy általános szabály.

Persze Magyarországon még a depozitot is kp-ben fizettuk, mikor kolcsonoztunk, de hat Mo. specialis eset.

Muscari 2014.09.29. 11:03:25

@házelőtthinta: a jatt az minimális, talán 15 font havonta. A fizetés viszont magasabb, mint a Mekiben es a munkakorulmenyek is sokkal jobbak. A vásárlókrol nem is beszélve : Mekibe itt a legalsó osztalyok jarnak csak, rengeteg a primitív ember, míg a mi kavezonk "menő" ha szabad ilyet mondani.

Nem véletlen, hogy a Mekibol szoktak hozzánk atjonni és nem fordítva. Meg persze ide jobb nyelvtudas is kell, mert beszélgetni kell a vásárlókkal.

Előttem most két út áll. Vagy lehuzok még egy - két évet itt es üzletvezető leszek (az már jó fizetés, de sok stresszel jár és még többet kell dolgozni) vagy tovább lépni valahova. Még nem döntöttem el, mi legyen.

Muscari 2014.09.29. 11:10:18

@qkuc: koszi, a virusirto az alap, meg a frissiteseket is telepitjuk. Idonkent ujra is szoktuk a gepet telepiteni, sajnos muszaj.

qkuc 2014.09.29. 11:49:11

@Muscari: Na, ez nem a reklám helye (ergó, el lehet tekinteni a banktól, de hasznos az összefogaló), de éppen a nyakunkon pörög egy új "kis" sérülékenység és csak este lesz időm még kiegészíteni a tudásbázist, :).

www.erstebank.hu/hu/maganszemelyek/bankkartyak/atmek-biztonsagos-hasznalata
www.erstebank.hu/hu/biztonsagi-tanacs-netbank-ugyfelek-szamara

A korábbi pályafutásomból igyekszem majd meríteni, mik voltak a fő "problémaforrások".

wuaaa 2014.09.29. 12:14:39

@Muscari: Én közvetlenül a kölcsönző oldalán foglalok mindig és pre-paid, ha lehet. Nem látom értelmét ilyen-olyan oldalakon keresztül próbálkozni, csak növeli az esélyét, hogy valami nem úgy lesz, ahogy én szeretném, ha több kézen megy keresztül az információ. Magyarországon jártam már bérautóval többször is, de ott soha nem béreltem autót, pont ezért, ahogy írod, mert speciális eset. No name kölcsönzőkben nem bízok, a nagyoknál meg olcsóbb nyugatabbra bérelni mint Mo.-n még akkor is, ha hozzászámolom az útiköltséget és az üzemanyagot. "Depozit" kp-ben meg tényleg a no comment kategória.

Sok rémhír terjed az autókölcsönzésről, pedig lehet kulturáltan és biztonságosan is csinálni. Olcsó húsnak azonban itt is híg a leve.

házelőtthinta · http://hamisgulyas.wordpress.com 2014.09.29. 12:47:00

@Muscari:

15 font? Úgy hogy kiszolgáló vagy? Az semmi...Honnan tudod milyenek nálunk a munkakörülmények? Van hogy 2-3 órát szinte csak álldogálni kell ha nagyon nincs vendég! Arról nem is beszélve hogy én pl a konyhán vagyok, nem érintkezek a "bunkó" vendégekkel. Egy kis kávézó szerintem még inkább kizsigerelőbb, jobban spórolnak az emberekkel meg hasonlók. Nem értem miben különb. Szerintem pont ugyanaz a kategória. Gondolom a magasabb fizetés nagyjából annyit jelent hogy 900 font helyett 1050.

Egyébként hány órákat dolgozol? Mert én sose dolgozok 8 óránál többet. Szóval értem én hogy divat lehúzni mindenben a mekit, de azért annyira nem rossz hely az.

Zka · http://www.youtube.com/watch?v=_wpDbI1gca0 2014.09.29. 14:12:13

@tsabus [PL to UK]: "Számomra egyértelmű, hogy miért jobb az online vásárlás: az információ miatt"

Általában igen, de van ezzel ellentétes eset is. Pl pont most vettem egy új gépet - ház, alaplap, proci, videó, stbstb ami csak kell bele. Egy webáruházban ollózgattam össze a gépet órákon át, de végül dobtam az elképzelést, mert
1) időnként előfordul, hogy egyes alkatrészek fizikailag nem illenek össze, pl a videókártya ventije belelóg valamibe...
2) nem tudom, melyik cucc mennyire hangos, márpedig az én gépem kurva halk legyen, különben valaki meghal. Némi guglizással lehet dB értékeket vadászni, de azért az mégsem az igazi, jobb ha egy tapasztalt szaki megmondja, hogy mi a helyzet.
3) a szakik gyakran tudnak egy _sokkal_ jobb ár-teljesítmény arányú cuccot ami csak 5-10%-kal gyengébb, mint amit megcéloztam.
Persze lehet visszaküldözgetni komponenseket, de mi van, ha nem nyitottak rá, hiszen a komponensnek semmi baja csak nem illenek össze, mit érdekli őket a problémám, nem igaz? :) Meg ez esetben van egy félig kész gépem akár hetekig, áll benne 200-250K huf, aminek egy része lehet hogy bukó, kinek kell az?
Úgyhogy találnom kellett egy helyi vállalkozást, ahol összeraktak nekem egy gépet a megadott kívánságaim alapján. Jó is lett, volt is példa a 3-as esetre is.

Különálló műszaki cikkeket viszont inkább már tényleg csak online veszek, mert úgy általában sokkal olcsóbb, mintha bemész a boltba.

Muscari 2014.09.29. 15:21:47

@házelőtthinta: nem tudom, hogy egy osztrak mekiben milyenek a korulenyek, csak az angolt tudom, mert tobb ismerosom is dolgoik/dolgozott ott.
En kifejezetten szeretem az embereket kiszolgalni, beszelgetunk kozben, latom a gyerekeiket noni, elmondjak nekem az oromuket, banatukat.

Persze, a magasabb fizetes csak egy kicsit tobb, na de szerinted 150-200 font kulonbseg az semmi? Egyebkent valtozo, hogy mennyit dolgozom, 35-40 ora kozott hetente, van, hogy joval negyven felett.
A jo penz a boltvezetoseggel kezdodik, ott mar lehet keresni evi huszezret is.
Persze dolgozni kell, mi nem alldogalunk orakat, persze shift supervisorkent mar jobb, mert egy csomo olyan dolog van, amit ulve lehet csinalni, rendelesek, bankolas meg ilyesmi.

Uzletvezetokent meg meg jobb, es gyakorlatilag akarkibol lehet, a legtobb uzletvezetonk baristakent kezdte, van, akit harom ev utan mar eloleptettek. Szoval csak ambicio es szorgalom kerdese, na meg persze nemi jozan paraszti esz sem art.

tsabus UAE 2014.09.29. 15:52:52

@Zka:
1. Sok, nagyon "jófej" üzlet van, ahol pár napon belül kicserélik valami másra.
2. "Tapasztalt szaki" - Na ilyenekben nem bízom. Anno, a Radeon 7500-asokat, némi BIOS buherálással, PRO verzióra lehetett alakítani. Már ha az embernek szerencséje volt. Na, gondoltam, szerencsét próbálok és bementem egy boltba, hogy ilyen videókarit vegyek. Még jóformán ki se ejtettem a számon, hogy mit akarok, mikor a "szaki" kijelentette, hogy a Radeonok nem jók játékra (így globálisan) és vegyek Geforce-ot. Később még volt 1-2 hasonló találkozásom ilyen nagytudású egyénekkel és azóta inkább magam járok utána mindennek.
3. Pont ebben az áruosztályban tele a net információval. Miért higgyem el, hogy az alternatív megoldás jobb nekem ? Vagy talán csak nagyobb az árrés rajta és azért ajánlja ? A kettes pontban leírtak után, abban se bízok, amit kérdeznek.
4. - Ami nálad a konklúzió. Az, hogy egy vállalkozásra bízod az egészet (kiválogatástól az összerakásig), az egy teljesen más filozófia, anyagi lehetőség és attitűd, mintha egyenként vadásznád le a komponenseket és magad raknád össze. Mindkettő célravezető. De a kettőt összehasonlítani nem lehet. Csak az a kérdés, hogy bízol-e annyira mások itéletében, őszinteségében, hogy rájuk bízd egy olyan szerkezet összerakását, amivel a szó szoros értelmében éveket fogsz tölteni. Mi több, hajlandó vagy-e fizetni valamiért, amit meg tudnál egyébként csinálni ? Bármi is a válasz ezekre a kérdésekre, az se nem jó, se nem rossz, csak egy módja a cél elérésének...

tsabus UAE 2014.09.29. 15:58:54

@Zka: Valamit elfelejtettem... Volt, hogy egy passzív videokártya hőcsöves hűtése, pont egy mATX ház merevítőjébe lógott. Csak 3-4 mm kellett volna, de így sehogy sem fért el. Nosza, elő a Dremel, reszelő és egyéb szerszámok, aztán nagyon szépen megoldódott.
Tehát a filozófiában rejlő különbséggel arra akartam utalni, hogy nekem az összerakás is élvezet, míg neked egyre inkább nyűg és teher. Végül mindkettőnknek lesz gépe, de az építés alatt te azt élvezed, hogy mással foglalkozhatsz, én meg azt, hogy magam raktam össze. Mint a kit car és a szalonautó tulajok... :-)

házelőtthinta · http://hamisgulyas.wordpress.com 2014.09.29. 16:13:32

@Muscari:

A tulaj, bérlő vagy egyéb, tök mindegy, viszi a lóvét. Ez ilyen egyszerű. Az alkalmazottaknak meg minél kevesebbet. Ez Nyugaton is éppen pontosan így van.

Vagy úgy is fogalmazhatnék hogy aki más talicskáját tolja, annak a sajátja sose telik meg.

adg 2014.09.29. 16:22:16

@wuaaa [nor]: Depozit keszpenzben, ez aranyos. :)
Sose bereltem otthon kocsit, itt mar egy parszor igen. Ugy nez ki a dolog, hogy ha biztosra akarok menni, akkor lefoglalom neten 1 perc alatt, es visszaigazoljak azonnal.
Ha nem fontos a pontos kategoria, csak egy auto kell, akkor nem foglalom le elore.
Ezutan elmegyek a kolcsonzobe, megnezi a jogsimat, beterheli a kartyamat, es kezembe nyomja a kulcsot. 2 perc.
Ha zaras utan ohajtom visszavinni a kocsit (mindig akkor ohajtom), akkor beallok az udvarba, ami nyitott termeszetesen, lerakom az autot, a kulcsot meg bedobom egy lyukon keresztul. Nehany nap mulva levonjak a kartyamrol a penzt.
Szerintem egyszerubb nem nagyon lehetne egyszerubb.

adg 2014.09.29. 16:24:46

@Muscari: "na de szerinted 150-200 font kulonbseg az semmi?"
Ugyan mar, ez egy elfogadhato nadrag ara, igaz Hinta? :D

wuaaa 2014.09.29. 16:29:12

@adg [Au, Darwin]: :) nekem annyi volt az újdonság abban amit leírtál, hogy most már tudom, hogy ezek szerint arrafelé is ugyanaz a menet mint európa jobbik felén.. :)

adg 2014.09.29. 16:40:13

@wuaaa [nor]: Korulbelul erre szamitottam. Ez tunik normalisnak, nem a keszpenzes depozit, meg a konyorges egy leharcolt Astraert vagy Suzukiert. :)

Muscari 2014.09.29. 17:04:08

@wuaaa [nor]: @adg [Au, Darwin]: nem volt semmi gond az autokolcsonzovel, siman visszakaptuk a depozitot, 80 ezer forint volt egyebkent.

A tulaj szerint szinte kizarolag kulfoldon elo magyarok veszik igenybe a szolgaltatasaikat. Nagyon kenyelmes, mert a repter kozeleben vannak, kimennek erted, ki is visznek, de a lefobb erv mellettuk, hogy olcsok. Igaz, csak Suzukijuk van

2014.09.29. 17:31:40

@házelőtthinta: 'Milyen évtizedek? Kb 2 éve sütögetek hamburgereket.'

Most meg csak ket eve, viszont folyton azt ismetelgeted itt hogy nem vagy hajlando mas munka utan nezni, tanulni, ez is jo neked. Ilyen hozzaallassal szerinted hol fogsz dolgozni husz ev mulva? Vagy ha akkor meggondolod magad, siman el tudsz helyezkedni masik allasban, vegzettseg es tapasztalat nelkul, a harmincas, negyvenes eveidben?

i got my (törölt) 2014.09.29. 17:51:08

@Mirjam2: hiszen megírta már! rövidesen 150 nettóért fog magyaro.-n dolgozni. logisztikusként. világos, nem?
meg van róla győződve, hogy két nyelv biztos ismeretével kapkodni fognak utána. igaz, logisztikust még csak fényképen látott, de már elég képzettnek érzi hozzá magát. :)

tanato 2014.09.29. 18:33:40

@Mirjam2: Hinta egy nagyon jó szakra járt egyetemre,de otthagyta,újra kéne neki kezdeni,de ehhez az kellene hogy ne üljön az összes szabadidejében a számítógépe előtt.Ennyi már elég is volna neki.Ehelyett szidja a kapitalizmust.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2014.09.29. 19:27:49

@blackhair-lady: Az attol fugg: Chip nelkulivel mar 5 eve is kirohogtek es elkuldtek melegebb eghajlatra. ( Az akkori raiffeisenesen meg nem volt chip, 2010 vagy 2011 vegen, mikor lejart a kartya mar chipeset adtak).
Chipessel, kulfoldivel gond nelkul fizetsz, ugyanis itt nem kerdez ilyen hulyeseget, hogy debit vagy kredit kartyaval fizetsz-e. Kivetel a lidl meg par bolt, ahol nem engednek kreditkartyaval fizetni. Amit kreditkent ismer fel a gep, de debit a kartya, ott is raterheli azonnal, es azonnal is esedekesse valik, amint megjelenika szamlan ( neha lehet 1-2 nap atfutas, de altalaban megjelenik rogton).

puhacica 2014.09.29. 22:00:57

@házelőtthinta: maradjunk annyiban, hogy reszigazsagokat kinalsz... :)

Zka · http://www.youtube.com/watch?v=_wpDbI1gca0 2014.09.29. 22:13:10

@tsabus [PL to UK]: annyit tudni kell hogy én 93 óta egy bizonyos helyen, haverok által működtetett boltból vettem minden PCt és nagyobb upgradet. Így a szakik megbízhatóak voltak minden szempontból. Csak sajnos ez a bolt csődbe ment post most augusztusban, így légüres térbe kerültem mert 0 fogalmam volt arról, hogy milyen helyi vagy online forrással pótoljam őket. Szerencsére az egyik haver átszerződött egy másik hardware céghez és kezelte a rendelésemet. Szerintem simán jobban jártam, mintha netről rendelek.

Zka · http://www.youtube.com/watch?v=_wpDbI1gca0 2014.09.29. 22:14:18

@tsabus [PL to UK]: na igen én szoftveres vagyok, a vas nem érdekel. 1-2 héttel a vásárlás után már fogalmam sincs, mi van a gépbemben és őszintén le is szarom. Kivéve, hogy intel meg nvidia dolgok, mert ezekhez ragaszkodni szoktam :D

i got my (törölt) 2014.09.29. 22:53:42

@tanato:
"Hinta egy nagyon jó szakra járt egyetemre,de otthagyta,újra kéne neki kezdeni,de ehhez az kellene hogy ne üljön az összes szabadidejében a számítógépe előtt.Ennyi már elég is volna neki."

ha a gép előtt ül, az még mindig jobb, mintha más életének általa vélt problémáit akarná megoldani, s ehhez adna kéretlen jótanácsokat...

tsabus UAE 2014.09.29. 23:08:43

@Zka: Nekem tradicionálisan AMD és ATI volt, most meg AMD és AMD :-D
Ezen most vesszünk össze jól, OK ? :-D
Ja, és utáljuk is egymást miatta ! :-DDDDDDD

Zka · http://www.youtube.com/watch?v=_wpDbI1gca0 2014.09.29. 23:17:02

@tsabus [PL to UK]: töredelmesen vallom be, hogy a 90es évek végén Cyrix rajongó voltam, de elmúlt mikor megszűnt a márka :D

blackhairlady 2014.09.30. 03:05:56

@tildy[UK]: Na de akkor nem mindegy minek hivja a gep? Ha leemelte akkor kredit.
De nekem aztan mindegy, mondom, mindig kezpenzzel fizetunk kulfoldon, meg az a veszely sem fenyeget, hogy mostanaban kulfoldre kell mennem, esetleg Magyarorszagra.

blackhairlady 2014.09.30. 03:07:57

@tildy[UK]: Ja, es ezt nem csak toled (es az idegen orszag kartyajaval rendelkezotol) kerdezi meg a gep, hogy milyen kartyad van, hanem mindenkitol. Nem mindenhol, de a legtobb helyen.

2014.09.30. 07:16:44

@Zka:
Nekem is volt par gepem, ami Cyrix processorral ment, kedveltem oket. AMD-vel mindig szivtam, compatibiltas miatt:( Videokartya mindig ATI, elvegre Kanadaban elek:) Az utobbi 10 evben mar nem erdekelnek a desktopok, markak, osszeszereles, stb. Laptopokat, tableteket hasznalok:) A DOS-t egy Atari Portfolion tanultam:) Elso tabletem egy Nokia 770-es majd egy 800-as volt, amit meg ma is hasznalok, igaz ritkan, GPS-kent, media playerkent es FM radiokent:)
Erdekessegkent megjegyzem, hogy a magnesszalagos digitalis adatrogzitest, AD kovertereket meg Szeles Gabortol tanultam, a 70-es evekben. Nagyon ertett hozza!
Par hete nagyon rakattantam a Raspberry Pi-re, egyenlore csak elmeletben:)

házelőtthinta · http://hamisgulyas.wordpress.com 2014.09.30. 09:12:13

@Mirjam2:

Januárban majdnem meghaltam. Tisztahülye aki 20 évekre előre gondolkodik. Max 1-2 évet tervezek meg előre nagyjából hogy mit szeretnék. Amúgy nagyon egyszerű. Ha nem lesz más, marad ez. Ha majd lesz, akkor majd lesz az. Jelenleg egy barátnőre vágyom leginkább, nem új melóra :))

Zka · http://www.youtube.com/watch?v=_wpDbI1gca0 2014.09.30. 11:08:27

@Cascabel: nekem az első főnököm még látott olyan gépet, amikben ferritgyűrűk voltak és azokat a takcinéni denaturált szesszel pucolta időnként (közben néha kortyolt is belőle) :D De lehet, csak kamu sztori, mindenesetre jól szórakoztunk rajta.

tsabus UAE 2014.09.30. 11:11:22

@Zka: Én akkor még nagyban Matrox fan voltam ! G200, G400, G400 Marvel és G400 MAX voltak a gépeimben. Képminőségben sokáig nem volt ellenfél egy mai nagy sem. Hejjj de rég volt ! :-)

tsabus UAE 2014.09.30. 11:16:56

@Zka: Katonaságnál, 87-88-ban simán volt olyan szerkezet, aminek ferritgyűrűs memóriája volt. Az egér úgy nézett ki, hogy volt egy golyó egy böhöm, mechanikus fémkaron és azt kellett egy fémlapon mozgatni. Már akkor is erősen rácsodálkoztam...
Amikor pedig a lokátorok tisztításához kiosztották a denszeszt, két napig olyan volt, mintha vegyi támadás érte volna a laktanyát. Mindenütt testek hevertek, kicsavarodott tagokkal. Életjelet is csak annyit adtak, hogy néha horkoltak... :-D

2014.09.30. 11:19:16

@Zka:
En sajat szememmel lattam, hogy a digital magnesszalagot vasporral szortak be es nagyitoval neztek, hogy hol es hogy van az adat a 9 savon:)

2014.09.30. 11:36:13

@tsabus [PL to UK]:
A Matroxra en is emlekszem, azt hiszem, dragabbak voltak, mint az ATI. De jobbak is:) Mindketto kanadai ceg:)

tsabus UAE 2014.09.30. 12:17:37

@Cascabel: Így van ! Csak a Matrox később a vállalati felhasználók felé fordult és mostanra szinte teljesen csak ipari megoldásokat gyárt. Pedig nagyon szerettem a termékeiket.

tanato 2014.09.30. 12:32:16

@i got my: Nem volt okos tőle hogy nem fejezete be a tanulmányait.Viszont ehelyett a neten lóg és szidja a kapitalizmust,Bizony kéretlenül is azt tanácsolom neki hogy fejezze be amit elkezdett,még fiatal, előtte az élet.

tanato 2014.09.30. 12:37:12

@házelőtthinta: Olyan is van aki előre gondolkodik 20 évre,meg olyan is aki nem.Fiatal koromban én sem nagyon gondoltam 20 évre előre,de jobb lett volna,így utólag belátom.

DieNanny CH 2014.09.30. 14:44:43

@házelőtthinta:

Szerintem kár, hogy nem tanultál, mert az eszed megvan hozzá.

DieNanny CH 2014.09.30. 14:58:33

@házelőtthinta:

Talán az új meló meghozná a barátnőt is.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2014.09.30. 15:24:06

@blackhair-lady: nem mindegy, mert plusz munka , plusz gombnyomas, ami utan meg mindig nem lehetek biztos abban, hogy a tranzakcio sikeres lesz.
Mert nalatok kulon meg kell mondania gepnek, szerintem meg talalja ki magatol. Es ha a kartyamra kredit van irva, akkor ha a kreditkartya gombot megnyomom, fogadja el kreditnek. Ne pedig minden gepnel talaljam ki, hogy akkor ez most kreditkent ismeri majd fel, vagy debitkent, egyaltalan minek kerdi meg a gep kulon?>

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2014.09.30. 15:25:58

@blackhair-lady: " Es ha a kartyamra kredit van irva, akkor ha a kreditkartya gombot megnyomom, fogadja el kreditnek"
Illetve ha ra van nyomtatva a kartyamona debit felirat, fogadja el debitnek.

Amugy , ezt mondom, hogy ez a kerdes egy hatalmas nagy hulyeseg.

i got my (törölt) 2014.09.30. 18:16:22

@tanato:
"Nem volt okos tőle hogy nem fejezete be a tanulmányait.Viszont ehelyett a neten lóg és szidja a kapitalizmust,Bizony kéretlenül is azt tanácsolom neki hogy fejezze be amit elkezdett,még fiatal, előtte az élet. "

Nagyobb baj lett volna, ha befejezi az iskolát, miközben nem érdekli, és eszében sincs vele semmit kezdeni.

A legjobb ha magára hallgat, akkor az eredményekért is csak magát hibáztathatja.
Ezerszer inkább lennék saját elhatározásból konyhai kisegítő egy lenézett büfében, mint az anyám / szomszédom / interneten okoskodók elvárásainak megfelelve körorvos / programozó / vadakat terelő juhász.

Számomra értékesebb egy saját maga által választott, s ezért autentikus élet, még ha az a közízlés által a tálentomainak elpocsékolását is jelenti, mint egy mindenki által helyeselt életút, ami azonban nem a saját választása, hanem a másoknak való megfelelés által irányított. Az első még ha küzdelmesebb is, életre érdemes, a második...
Az igazán elpazarolt élet az, amiben nem a saját döntései tükröződnek. Akitől csak annyira futja, annak kár volt megszületni.

tanato 2014.09.30. 20:55:26

@i got my: Azt majd ugye az élete/mármint Hintáé/ későbbi szakaszában fog elgondolkodni hogy mi lett volna ha......,befejezem,mást tanulok stb.A baj itt csak az hogy nem elégíti ki már most sem a jelen helyzete.Hisz ha nem így volna nem volna itt olyan sokat.

tanato 2014.09.30. 20:56:15

Na de mindenki a saját sorsának kovácsa.

i got my (törölt) 2014.09.30. 21:19:19

@tanato: elég sok olvasó van ezen a blogon, aki többet van itt, mint ő. nekik nem adsz életvezetési tanácsot? :) vagy a harmincon felüli diplomátlanok élete már javíthatatlanul el van baltázva?

blackhairlady 2014.10.01. 01:40:38

@tildy[UK]: Most errol az jut eszembe amikor az angol furcsasagokrol volt szo, es sokan felsoroltak sok felet, aztan te es meg jo nehanyan fel voltatok haborodva, hogy milyen hulyeseg ez, naluk ez a szokas, szabaly, aki idejon az tanulja meg, alkalmazza. Most irnam ugyanezt az USArol is, vannak, szokasok, szablyok, jok, rosszak, aki idejon az fogadja el, ha itt telepszik le akkor kenytelen megszokni, ha nem akkor meg azt az 1-2 hetet ki lehet birni. En jobban utalnam a kulon csapot mint azt, hogy megnyomok egy plussz gombot azon a franya automatan.

i got my (törölt) 2014.10.01. 07:07:15

@tanato: elismerem, ez az egy pont jogos! :)
ezért sem tartom én őt okosnak. mert panaszkodik, nyavalyog, sápítozik és követelőzik, pedig a saját kezében van a sorsa.

tanato 2014.10.01. 07:34:01

@i got my: Így van,meg egy kicsit destruálja ezzel a blogot,ami nem tetszik/sokaknak/

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2014.10.01. 09:12:57

@blackhair-lady: rossz embernek mondod, mert az éssszerűtlenség akkor is az, ha ukban , vagy Magyarorszagon vagy az usaban van, és nem fogom ra azt mondani, hogy tanulja meg. Nem tudom mire gondolsz, hogy én ezen fel voltam háborodva, meg hogy tanulja meg az ember a furcsasagokat, de biztosan tudsz ilyet mondani. A magam részéről az etikus viselkedést-kiskapu nemkeresest kivéve nem igazán emlékszem ilyenre.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2014.10.01. 09:15:37

@blackhair-lady: nyugi, azt a csapot én sem tudom megszokni.

blackhairlady 2014.10.01. 14:44:41

@tildy[UK]: Na most direkt rakerestem a neten, mert engem is felcsigazott ez a debit credit mizeria, es eleg erdekesnek tunnek itt a magyarazatok.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2014.10.01. 18:08:11

@blackhair-lady: éspedig? Nálunk nem kell kivalasztani debit vagy kredit, tudja azt magától.

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása