Gyakran hallani, hogy a gyerekek könnyen, szinte játszva megtanulnak egy idegen nyelvet, így nekik kisebb törés a külföldre költözés. Attila és gyermekei története az ellenkezőjét bizonyítja. Áldozat, törés nélkül a gyermekeknek (sem) megy egy idegen nyelv elsajátítása és a beilleszkedés. (A képekért köszönet a szerzőnek!)

„Három gyerekkel vágtunk neki a Balkánnak 4 évvel ezelőtt. A cégem küldött ki Szkopjébe, 5 évre szóló szerződéssel. Jól keresek, de annyira mégsem, hogy angol magániskolába és oviba járassam a gyerekeket, ezét úgy döntöttünk, a legközelebbi macedón iskolába íratjuk be őket. Ha már ott élünk, tanulják meg a helyi nyelvet, így több barátjuk lesz, jobban értik majd a helyi kultúrát – kb. ez volt a logika.

Mikor kijöttünk, a legnagyobb 4.-be, a középső 2.-ba ment, a legkisebb viszont még csak két éves volt, ő akkor egy évet még otthon maradt a feleségemmel, aki egyébként sem dolgozott.

A nagyobbak lényegében a megérkezés utáni napon mehettek iskolába, gyakorlatilag nulla macedón tudással. Útközben tanulgattuk a legalapvetőbb szavakat: „szia", „köszönöm", „bocsánat", számok ilyesmi, tulajdonképpen drámai volt a helyzet.

Egy szerencséjük volt: otthon tanultak már egy kicsit angolul az iskolájukban, és az a kis angol megmentette őket, mert csodák csodája, a macedón gyerekek is tanulgatnak angolul és már ebben a korban is képesek ezen a nyelven kommunikálni.

Nem ragad rájuk könnyebben a nyelv

Ezzel kezdődött a történet. Körülbelül egy évig járt hozzánk hetente kétszer egy nyelvtanár, ő csak a gyerekekkel foglalkozott, de ők inkább az iskolában és az ottani jószívű barátaiktól tanulták a nyelvet.

Nagyjából áprilisban mertek először megszólalni, de aztán még gyorsabban ment a tanulás. De ez a történet egyáltalán nem volt vidám. Megtapasztaltuk, hogy nem igaz az a mondás, hogy a gyerekekre könnyen ragad a nyelv, hogy óhh, csak semmi stressz, ők gyorsan és játszva tanulnak.

Ez hazugság: ezek a gyerekek nagyon sokat szenvedtek a nyelvvel és a nyelv miatt, és rengeteg időt töltöttek a tanulásával. Az iskolában naponta 5-6 órát, aztán otthon a leckékkel, a tanárral még 2-3 óra és így tovább. Ha egy felnőtt szánna ennyi időt tanulásra, három nyelvet tanulna meg.

Megszenvedték az idegenségüket

A másik, hogy nagyon is megérezték és megszenvedték az idegenségüket és a másságukat. A helyi gyerekek többsége tényleg nyitott és befogadó, mégis volt egy-két olyan, aki talán csak udvarlásból, játékból, de beszólogatott nekik, hangosan nevetett a hibáikon, vagy egyszerűen csak a többiek előtt javította ki őket. Ilyenkor a mi gyerekeink sírdogáltak, haza akartak költözni és egy hétig nem szólaltak meg macedónul.

Ahogy írtam, egy év után már nagyjából jól tudtak, még ha az iskolában azért voltak is nehézségeik. Matek, nemzeti irodalom és a többi egy idegen nyelven – ehhez nagyon biztos tudás kell.

Mégis ez volt a legjobb időszak, hiszen már mindenkivel tudtak beszélgetni, voltak barátaik, akik ráadásul szexinek találták, hogy egy külföldi az ő nyelvükön beszélget velük. Volt rögtön téma is: honnan jöttél, miért, hogy tanultál meg a nyelvünkön?

Később azonban, érdekes, kicsit fordult a helyzet: mikor 3 év után szinte tökéletesen beszéltek, már senki sem vette észre, hogy külföldiek, viszont vidékinek, falusinak nézték őket az akcentusuk miatt, és megint jött a kinevetés, a piszkálódás emiatt.

A legkisebb játszani tudott

A legkisebb 3 évesen elkezdett egy szintén átlagos, állami ovit. Ő igazán még most sem tudja a nyelvet, de beszél-beszél, mondja, amit tud. Eleinte neki is durva volt a helyzete: nem tudott az óvónővel se kommunikálni, nem tudta elmondani, ha fájt a hasa, ha nem ízlett neki az étel, ha WC-re kellett menni, szóval a legalapvetőbb dolgokat sem.

Játszani viszont tudott, hiszen a kisgyerekek az anyanyelvüket se nagyon tudják még. Itt is később, a második-harmadik évben jöttek újabb nehéz pillanatok: amikor nem értik, amit mond, és a gyerekek türelmetlenül elfordulnak tőle, nem játszanak vele. Volt ebből sok szomorkodás, sok nehéz, neki nehezen megmagyarázható pillanat.

Mindezzel főleg azt szeretném mondani, hogy nincs ingyen nyelvtanulás. valahol szenvedni kell érte: vagy az iskolapadban, vagy otthon a leckékkel és a gyakorlással vagy épp az idegen környezetben a kiközösítés és nem-értés miatt.

Egyik sem egyszerű, de ahhoz hogy tényleg tudj beszélni, valamelyiket mindenképp át kell élned. Kell az áldozat. A gyerek ezt törés nélkül, sebek nélkül nem tudják átvészelni, és csak remélhetjük, hogy később majd hálásak lesznek érte, hogy bevittük őket az erdőbe vagy a mélyvízbe, ebbe a kalandosabb, de nehezebb életbe."

A kommentelési szabályokról ide kattintva olvashatsz.