oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2013. szeptember 05. 06:50,  Nem fogjuk megbánni Norvégiát 175 komment

2013. szeptember 05. 06:50 Határátkelő

Nem fogjuk megbánni Norvégiát

Mindig különös izgalommal fogadom az olyan történeteket, melyeket a határátkelést éppen frissen megtapasztaló emberek írnak, hiszen izgalmas látni, miként csapódnak le az első tapasztalatok, milyen az első rácsodálkozás, melyek az első élmények – legyen az a nyelv, egy kirándulás, vagy éppen az árak. Ma egy ilyen történet következik, a Norvégiába még csak kevesebb mint egy hónapja kiköltözött Tamás tollából. (A képekért külön köszönet!)

cím_64.jpg

„Határátkelőként késztetést éreztem, hogy írjak nektek. Egészen friss átkelők vagyunk, még nincs 3 hete hogy Eidfjordban kötöttünk ki. Tervezett dolog volt részünkről, nem kalandvágy hajtott minket. Sokat olvastam a Határátkelő blogot, leginkább Skandináviát fürkészve, mielőtt kimentünk volna (és persze még fogom is).

Párom, 5 éves fiúnk és én vágtunk neki az útnak. Hozzá kell tennem, hogy mielőtt kimentünk asszonyság kint volt előtte 2 hónapot, bár úgy terveztük egyszerre megyünk. De igazából jobb volt így.

1_24.jpg

Eladtuk házunkat, utolsó pillanatban sikerült, pedig jó egy éve tudtuk, hogy menni fogunk. De mindenki tudja milyen most Magyarországon az ingatlanpiac. Mindegy, ez már a múlt.

Itt, a blogon is lehetett olvasni, nem olcsó az élet Norvégiában. Mi felkészültünk, úgy gondoltuk, gyerekkel nem lehet nekivágni tőke nélkül. Párom egy közvetítő céggel tudott kimenni Norvégiába (azóta már mint "szabadügynök" dolgozik), mint ápolónő. Idősek otthonában dolgozik, 3 helyre is felvették. Persze a legjobbat választottuk ki.

3_16.jpg

A 2 hónap alatt természetesen meg kellett valamilyen szinten küzdenie az elismerésért (sok helyettesítést, pluszt bevállalt, és persze érti a szakmáját), de azt hiszem, amit 2 hónap alatt elért, az nem rossz (norvég nyelvvel is jól halad, jól beszéli, nem is hitték el, hogy először van Norvégiában).

Teszem hozzá, aki Norvégiába megy, sok pénzzel tegye, vagy már élő szerződéssel, biztos állással. Mert az állandó regisztrációs számot nem adják máskülönben.

Nekünk is fel kellett mutatni a szerződést, és nem valami kiegészítő állást, hanem megnézik, hogy az állással eltartható-e a család. Bezzeg menekültként ez egyszerűbb, de Magyarországról úgy még nem lehet kimenni. De még az is megtörténhet...

Ami érdekes volt az úton, hogy Kinsarvik után gyümölcsösök vannak. Cseresznye és szilva. Most érik, az út mentén kis bodegák. Kimérve a portéka, és aki vesz, annak lesz, becsületkasszával fizet.

2_16.jpg

Kielben pedig a téren belénk botlott egy idős hölgy, aki magyar beszédre figyelt fel. Ugyanis 30 éve költözött ki Magyarországról. És milyen véletlen, gyógypedagógus, a lánya is.

Beszélgettünk az autizmusról, és elmondta, a németek is elég jól állnak a kérdéshez. Pici a világ... Semmiféle rosszindulatból, de itt is, mint mindenhol amerre jártunk, rengeteg az arab, muszlim, stb.

4_8.jpg

A norvég nyelvet én is tanulom fakultatív otthon, de a héten kezdődik itt a „kommunában" norvég nyelvtanfolyam bevándorlóknak. Kell is, mert ez az otthon tanulás nem az igazi. Az ország gyönyörű, a gyerek kezdi az óvodát, én a nyelvtanfolyamot, és remélem, utána találok bármilyen munkát.

Már most látjuk, hogy nem fogjuk „megbánni" Norvégiát. A nyitókép a lakásunk ablakából készült, ahová egy pénteki napon, este 6 óra körül érkeztünk meg 1845 km és 20 óra hajóút után. Annyi minden élmény ért minket már csak az úton - ezért is vagyok bizakodó "kalandunk" sikerességével kapcsolatban.

5_5.jpg

Az gyorsan kiderült, hogy Eidfjord a természetjárók aranybányája. Már én is tervezgetem, merre és hogyan hódítsam meg a környéket. Aki szereti a zöldet, a kéket és a kristálytiszta vizet, annak tetszeni fog.

Egyébként a norvégok, így alig pár hét után véleményt formálva, egyszerűek. A szó pozitív értelmében. Persze ez egy kis falu, de nem számítanak, úgy látom, a külsőségek. Persze ez nem megy a minőség rovására.

Bár most itt is nagyon szép idő van (5 napja nem esett, 20 fok, és rövidnadrág, póló), azért az eső mindennapos. Egy nap van, hogy 3-4-szer esik, és süt a nap. A hegyektől nem látni, milyen idő jön, egyszer csak felbukkannak a felhők. Ezért úgy kell menni kirándulni, hogy jó minőségű vízálló öltözet legyen az emberfiánál.

6_2.jpg

Visszatérve kicsit a nyelvtanulásra, azért az érdekes, hogy bár én is már 4. osztálytól tanultam (pontosabban sajnos csak tanulgattam) az angolt (jobban érdekelt a foci, és a játék, ebben biztos vagyok), de alighanem a holland és norvég gyerekek is így vannak ezzel, mégis perfekt angolosok lesznek. Az is tény, hogy a norvég teljesen hasonlít az angolra, ez nagy előny.

A másik pedig, hogy minden szinkronizálva van, még jó, hogy egy focimeccsen a közönségzajt nem szinkronizálják... Komolyan, a szánkba adnak mindent. De ennek legalább örülhet a kormány, mert ez a nyelvkérdés nagy gát sokak számára, hogy kimenjen dolgozni. Mert robot mellett (élni kell), elvégezni egy nyelvtanfolyamot nem kis energia befektetés.

Nekünk ezzel szemben könnyebb volt. Most biztos sokan mondják, mi a fenének (sokkal jobban kifejező ennél a magyar, de türtőztetem magam, pedig már az is beszédünk része - na arra is büszkék vagyunk?) sírok, már kinn vagyok, és amúgy sem volt semmi problémám? Szerintük.

7_2.jpg

Nem sírok, csak idegesít. Meg hadd sírjak már. Tehát sehol, például Romániában sem szinkronizálnak mindent. Itt sem lenne szabad. Mert szerencséje (és tudása) annak, aki olyan beosztásban, munkahelyen dolgozik, ahol használja a tanult nyelvet. Máskülönben csak hobbiból lehet.

Miért kell a lexikális tudás? Minek tudni az összes király évszámát (főleg a mai netes világban)? Félreértés ne legyen, én is imádom a történelmet. Miért kellett autószerelői technikumban filozófia? Sorolhatnám...

Helyette jobb lett volna, ha most normálisan meg tudnék szólalni, és nem kellene saját magam képeznem, hanem már nyelvtudás birtokosa lennék.

8_2.jpg

9_1.jpg

Na, akkor jöjjenek a számok, azaz mi mennyibe kerül (egy korona 37 forint)

- benzin 15,2-15,8kr/liter
- banán 11,76kr/kg
- coca-cola 4x1,5liter 69,9kr
- almalé 1,5liter 23,4kr
- tej 1,5liter 27,4kr
- lazac filé 100kr/kg
- nektarin 19,9/kg
- gomba(konzerv) 415g/9,9kr
- sör kb. 30kr/0,5l - az alkoholmentes csak kb. 12-15kr
- Nesquik kakaó 800g/45,9kr
- só 7,4kr/kg
- wc-papír 12tekercs 49,9kr
- krumplisaláta 700g 35,5kr (ha kettőt veszel 51,16kr)
- virsli 900g 29,9kr
- zöldalma 28,9/kg
- sajt 300g szeletelt 44,4kr (ha kettőt veszel 49kr)
- ezer sziget öntet 26,9kr
- kenyér szeletelt toast 750g 13,5kr
- körte akciósan 26kr/kg
- gyorskajáldában sült krumpli, hús, és valami zöldség 160kr kb. bár ez változó, van, hogy benzinkúton 50kr üdítővel egy kifli sültkolbásszal

10.jpg

De hogy ne a száraz számokkal fejezzem be, végül egy kirándulásunkról hadd számoljak be. Egy délután kisütött a nap, és úgy döntöttünk, kirándulunk. A Hardangervidda nemzeti park széléig merészkedtünk, ami nincs messze, kb. 35-40 km.

Hamar fel lehet érni, mert odáig lényegében emelkedik az út. Majd ha lesz biciklim és ezt megmászom, azt hiszem, én leszek a... de ez még odébb lesz. Körülbelül olyan 1000-1200 méter magasan lehettünk.

Nagyon szép hely, ott „fenn" már nincsenek fák, csak dombok és hegyek, amik ugye 1000 méter fölött indulnak. Ilyen lápos tavas vidék az egész, nagyon jókat lehet ott túrázni. A legmagasabb hegy, amit most láttunk 1800 méternél is magasabb.

11.jpg

Ennyit szerettem volna veletek elsőként megosztani, a többit a blogon... minden jót kívánok mindenkinek!"

SZOLGÁLATI KÖZLEMÉNY! Megváltoztak a kommentelési szabályok, a részleteket ide kattintva olvashatod el, ahol az is kiderül, mi kell ahhoz, hogy a jövőben is ugyanúgy hozzászólhass a posztokhoz, ahogyan eddig. 

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: Norvégia

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr655495152

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Don Kartasch [Warwickshire, UK] 2013.09.05. 15:30:52

@Mirjam2: Mondom, turbannal, borszinnel, ilyesmivel semmi bajom. Tolem abban van amiben akar, azt eszik amit akar, olyan zenet hallgat amit akar

Csak tanuljak meg az adott orszag nyelvet, probaljanak munkat szerezni, es ne legyen mar a vallasi kulonbseg felhatalmazas megeroszakolasokra meg egyeb bantalmazasokra. Meg nem kene lazadozni, gyujtogatni es szitani feszultseget.

Nem azt mondom hogy hagyja otthon a kulturajat teljes mertekben, de igenis alkalmazkodjon olyan szinten az europai eletmodhoz, hogy ne zavarja az "oslakosokat". A noket nem kezeljuk egy szinten a vaddisznoval meg akkor sem ha atlatszo miniszoknyaban van, nem gyujtjuk fel a szomszed kocsijat csak azert mert nem kapok automatikusan segelyt es nem harapom meg a rendort, aki udvariasan megker hogy tartsam be a szabalyokat, ilyen aprosagok csak...

Amugy az en tapasztalatom szerint a tipikus azsiai bevandorlok (kinai, thai, vietnam, stb.) tudnak a legjobban beilleszkedni. A legritkabb esetben csinalnak cirkuszt, dolgoznak rendesen, hangjukat sem hallani.

nyuszigonosz 2013.09.05. 15:42:32

Gyönyörü képek! Posztot majd elolvasom, ma olyan teli nap van. :-))

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2013.09.05. 16:03:56

@kutya vacsorája: "húsz fok+rövidnadrág. a poszter már most skandináv:) húsz fokban én usankában vacogok."

Igen? :D
Nálam 16 fok körül van a rövidgatya+póló határa.A szandál olyan 22 fölött játszik és 25-26 fölött megyek a tóra fürdeni... :-)
Lehet, hogy én is eleve ide lettem teremtve.
De ezek a svédek is keményen fázósak valahogy.Mikor tavasz végén először veszek klottgatyát, mindig néznek rám hosszúnadrágból, meg átmeneti kabátból.Aztán meg én nézek rájuk, hogy mi van, egy sz@ros magyarf jobban bírja a "hideget" mint az északi népség?!? :D Szóval vicces tud lenni...

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2013.09.05. 16:05:28

@kutya vacsorája: "húsz fok+rövidnadrág. a poszter már most skandináv:) húsz fokban én usankában vacogok."

Igen? :D
Nálam 16 fok körül van a rövidgatya+póló határa.A szandál olyan 22 fölött játszik és 25-26 fölött megyek a tóra fürdeni... :-)
Lehet, hogy én is eleve ide lettem teremtve.
De ezek a svédek is keményen fázósak valahogy.Mikor tavasz végén először veszek klottgatyát, mindig néznek rám hosszúnadrágból, meg átmeneti kabátból.Aztán meg én nézek rájuk, hogy mi van, egy sz@ros magyarf jobban bírja a "hideget" mint az északi népség?!? :D Szóval vicces tud lenni...

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2013.09.05. 16:31:16

@Don Kartasch: ez nem +1, hanem plusz száz, kábé.Csak megerősíteni és csatlakozni tudok ezen véleményhez.Aki a segélyből tengetett nagy jólétében kocsikat gyújtogat, erőszakoskodik, nem bír beilleszkedni, az takarodjon vissza feka-afrikába, meg közel-keletre....Pokolba az egész pc-s álszenteskedéssel...

Ginlia 2013.09.05. 16:32:49

A képek gyönyörűek!!! A nyelvtanulásos résszel pedig egyetértek. A legjobb befektetés manapság...

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2013.09.05. 16:35:42

@Mirjam2: Oké, értem amit mondasz.Csak egy kérdésem lenne: szoktak-e ezek a betelepülő fehérek randalírozni, gyújtogatni, felvonulásokkal akadályozni a közlekedést, segélyeket felvenni (egyáltalán adnak nekik?) ,totálisan megtagadni mindenféle együttműködést a helybéliekkel?
Télleg nem tudom, azért kérdezem...
Bár van egy sejtésem, de az most mellékes.

norvégleszek 2013.09.05. 17:32:18

Igen, nekem is "csak" annyi a problémám, hogy aki országot vált, az próbáljon beilleszkedni. Sőt ne próbáljon, hanem illeszkedjen be. Nem megy? Akkor jól sem fogja érezni magát, haza lehet menni akkor. Vagy ennyire nem érdekli ezeket az embereket, hogy hogyan élnek az helyiek? Pont ezen szoktam kiakadni, hogy pl egy muszlin nő, miért nem mer "kibontakozni" a szó szoros és átvitt értelmében is. Még mindig fél az elnyomástól, a következményektől? Norvégiában pl? Nem bízik az itteni jogban? Mennyire mélyen bennük van az elnyomottság érzése? Pedig itt szabad lehetne végre. Na mindegy.
És nem baj ha valaki kritizál, mert joga hozzá, csak nem hinném hogy pont az én helyesírásom, vagy ne mírásom a lényeg. Direkt hagytam benn az előbb, mert automatikusan ír az ember, és csak ha megy a piros aláírás akkor figyel oda (és nem húzta alá). És ezért is lehet, hogy nem túl magyaros amit írok (már általánosban én voltam az osztály bohóca ezen a téren, ja és még annyit, hogy érettségire készülve, úgy volt, hogy 4 (irodalom 2 és nyelvtan2) jegyből csak egy lehet elégtelen. Elemzéseket nem bírtam, így muszáj volt nyelvtanra rámenni. De az ember elkényelmesedik, (nem ír eleget, a gép javít helyette, stb...) és a gép a fogalmazási hibát nem javítja. Főleg ha át sem olvasom... Viszont ha valaki sokat ír számítógépen, újra tisztában lehet azokkal a szavakkal amiben bizonytalan.
Az otthoniaknak megígértem, hogy minden nap rakok fel új bejegyzést a blogra...néha csalok... úgyhogy akit érdekel érdemes néha ránézni.

Északifény74 2013.09.05. 18:05:06

@norvégleszek:
Velkommen til Norge!:)

Ismerősen hangzott a történet, az eladott házról, az autista gyerekről, a közvetítő cégről, amit feleséged már otthagyott, az öregotthonokról és a kiköltözésről:) Ugyanabba a nyelviskolába járt a barátnőm,mint a feleséged, aki szintén kijött és már a nyáron itt dolgozott az országban.

Kitartást nektek, és ne adjátok fel, ha fura dolgok bukkanak fel, akkor sem!!!

:)

Frőczy Sanyi 2013.09.05. 18:24:34

Jó volt olvasni ezt a kos beszámolót, bizony nekem is nagy mehetnékem támadt a képeket látva. A nyelvtanulás és a film szinkronizálás nekem is a vesszõparipám, az ótvar minõségû szinkron elveszi teljesen a filmek/sorozatok élvezeti értékét szvsz. Szerencsére abban a helyzetben vagyok, hogy a neten minden megtalálható és még tudok is olyan szinten angolul, hogy felirat se kelljen :) (most pedig belevetem magam a kommentek olvasásába)

andaluzkutya 2013.09.05. 18:41:14

@zopilote: menekült és menekült között lényeges különbségek lehetnek. Sajnos nekem első kézből vannak elég rossz élményeim néhány menekülttel, ahogy erőteljesen visszaélnek a rendszerrel. És ismerek párat, aki többet akart annál, minthogy hogyan tud minél több segélyt, támogatást leakasztani és szép életet építettek itt fel. Minden tiszteletem az övék.
Ami bosszantja a helyieket és engem is az az, hogy agyontámogatják őket, de ezt sokan "életjáradéknak" tartják, nem "pályakezdési támogatásnak". És mellé sokan magukkal akarják hozni azt a kultúrát, ami elől menekültek. Pl. második generációs menekültek visszaküldik a lányaikat körülmetéltetni, nézeteltéréseket késsel, egyéb eszközökkel akarják megoldani, a már sokszor emlegetett nők tisztelete stb.
De irigyelni semmiképen sem irigylem őket, nagyjából sejtem, hogy miken mennek keresztül, amíg ide eljutnak. De ezzel a lehetősséggel szerintem akkor se visszaélni kellene, hanem élni.

Bonjour 2013.09.05. 18:45:30

@norvégleszek: nyugi, ne porogj ezen. Egy resz nem volt ertheto ugyan a kontextus miatt (18. bek), de nekem pl. tetszett, amit irtal, elvezetes volt olvasni... Es nagyon eletszagu.

En is kaptam itt azert valakitol, miert nem modositom a billentyuzetet. Mert. Mert dolgozom, es idonkent csak benezek. Es ugye kiderul, h nem magyarul irok.

Szoval nyugi.

Inkabb azt mondd el, hogyan probalsz munkat talalni. Segitenek? Van otleted?

andaluzkutya 2013.09.05. 18:50:01

@Mirjam2: "Globalizacio van, ami azt jelenti hogy vilagszerte hodit a nyugati kultura. Pl. azsiai, afrikai orszagokban egyre tobb fiatal nyugati ruhaban jar, angolul beszel, nyugati zenet hallgat, nyugati eteleket eszik (pizza, hamburger) stb.
...
Ez van, globalizacio, ha a teljes kepet nezed, meg mindig messze sokkal jobban terjed a nyugati kultura vilagszerte mint mas kulturak a nyugati vilagban, es ez egy tovabbra is erosodo tendencia. "
Ez alighanem igaz, de vedd figyelembe, hogy nem mindegy, hogy valamit választanak vagy rádkényszerítenek. Az ázsiai fiatalnak kötelező nyugati ruhában járnia? Kötelező nyugati zenét hallgatnia? Miközben pl. van olyan muszlim itt, aki követeli, hogy Norvégia legyen muszlim ország és szabjanak meg mindent a korán szerint, aki meg nem úgy tesz, azt büntessék, lehetőleg ugyanazon elvek alapján. Ez azért nem mindegy. Szerintem.

Rönkugró 2013.09.05. 19:17:36

Hehe, igazi korai lelkesedesbol fogamlazott poszt. Nem baj, majd elmulik:) Sok ujdonsag, termeszet, norskkurs, kis falu.... hat tartson ki a lelkesedesetek!

Nekunk ez a stadium kb 1 evig tarott. 5 ev utan meg mindig szeretunk itt elni, de mar eszunk agaban sincs itt megoregedni.

α Ursae Minoris · http://noreg.blog.hu/ 2013.09.05. 19:17:36

@norvégleszek: Az biztos, hogy nem fogod megbánni Norvégiát!
Csodálatos ország, nagyon szeretem.
Többször is voltam ott dolgozni egy-egy rövidebb idöre, és mindig nagy élmény volt: a tájak, az emberek, az ottani munkakörülmények (egészségügy).

Az én norvég vonatkozású élményeimröl itt olvashatsz (ezek között is van pár képes poszt is):

noreg.blog.hu/tags/Norv%C3%A9gia

Kim Jong Un 2013.09.05. 19:17:36

Az a szomoru, hogyha nekunk annyi olajunk es gazunk lenne mint a Norvegoknak, a boszmeek akkor is ide jutattak volna az orszagot, mert azt a penzt is elbasztak volna es mind ment volna a zsidoknak!

Circus 2013.09.05. 19:17:36

@M. Úr: valaki magyarázza már el, mi a baj a 'párom' kifejezéssel, ha végül is az, nem?

Circus 2013.09.05. 19:17:36

Hogy ON legyek: gyönyörű hely, nem kérdés, de valószínűleg lesznek majd unalmasabb napok, amint beköszönt a tél, kikötővárosok rendszeres problémája, hogy nem nagyon lesz mit csinálni.
Az árak húzósnak tűnnek innen nézve, nem akarnék turkálni senki zsebében, de nem mindegy, hogy mennyiből annyi az amennyi...?

Billy a kölyök 2013.09.05. 19:17:36

@Don Kartasch: Ebben kétségtelenül sok igazság van, és az alapján amit a skandináv országokról hallani-olvasni, a posztíró jobban teszi, ha nem norvégul tanul, hanem arabul, vagy esetleg valami afrikai nyelven, mert hamarosan az lesz ott a hivatalos...

Shopping 2013.09.05. 19:17:36

az sem zavar, hogy 6 hónapon keresztül tulajdonképpen 3kor éjszaka lesz? Nem ezért alkesz az összes skandináv?

pamut 2013.09.05. 19:32:11

Úristen de gyönyörű hely. Fáj hogy nem lehetek ott.

pamut 2013.09.05. 19:35:15

@norvégleszek: Miért töröd a magyar, honnan származol? És milyen melót keresel, van esélyed valamit találni? Mihez értesz?

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2013.09.05. 19:56:09

@Bonjour: Tul ridegek. 3 het alatt lehet nem tunt fel a posztolonak, de mikor kinn eltem, koleszban lakva eleg ocsmany backdoor kommunikacit levagtak. Tulkeppen elvartak volna, hogy utanuk takaritsunk... Angolul kiirtak, oke, kitakaritottuka konyhat, erre hogy a tobbit is?! Oket sosem lattam takaritani amugy... Szoval nekem emberileg kevesbe jott be Norvegia, a svedek sokkal baratsagosabbnak tuntek.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2013.09.05. 20:03:03

@Don Kartasch: reszben egyetertek.

Ugyanis engem viszont zavar, hogy mikozben nekem bankban, repteren le kell vennem a sapkat, vagy a bukosisakot, kotelezoen, addig a ninjalanykakat senki sem kotelezi a fuggonyeik elhuzasara. Meg kell erteni, ez europai kulturkor, ha nem tetszik haza lehet menni, de itt nem szokas eltakarni az arcot. Ugyhogy legyenek szivesek nikab nelkul lenni, vagy pedig legyen rajuk ervenyes ugyanaz a torveny: ha nekem tilos eltakarnoma z arcona fenn emlitett helyeken, akkor legyen nekik is tilos.

Azt hiszem a guineaknak vannak szines ruhaik, na a o nemzeti oltozekevel nincs ilyen bajom , leven az arcot nem rejtik el.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2013.09.05. 20:05:24

@M. Úr: ez meg szimplan hulyeseg, nokent van baratnom, de az nem a parom:P Es nemis olyan baratno, mint amire te gondolsz. Meg egyebkent is , az ember parja tobb mint egy szimpla barat, szoval f.....g amit nehanyan probalnak sulykolni. Igen az embernek is lehet parja, megtalalja a parjat, szokas mondani.

Bonjour 2013.09.05. 20:12:34

@tildy:): ezzeĺ teljesen egyetertek

Dragonlady (Bp, Hun) 2013.09.05. 20:15:13

egyébként azért sem szeretem az ilyen a "muszlimok így meg úgy " általánosításokat, mert x év alatt kb 10 olyan nőt láttam, aki eltakarja az arcát (Malajzia, Indonézia, Thaiföld, stb). illetve hazudok - Langkawi és Kuala Lumpur tele van közel-keleti turistákkal, ők teljesen feketében járnak a beachen is (a legjobb az volt, amikor full nikábban ment parasailingezni két csaj! tiszta vagány ninják voltak).
nagyon nem kellene a világ összes muzulmánjára ráhúzni a nagyon rossz tapasztalatokat (amiket egyébként simán elhiszek, nem arról van szó, hogy tagadnám a veszélyes tendenciákat). simán vannak olyan helyek, ahol mindenki muzulmán, de senki nem hord kendőt, még csak hosszúujjú inget sem, nincs szegregálva a férfiaktól, együtt dolgoznak, simán leülnek egymás mellé a buszon, stb.

Bonjour 2013.09.05. 20:16:35

@tildy:): hm... Ez erdekes. Alig ismerek norvegot, inkabb csak futolag. De el tudom kepzelni.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2013.09.05. 20:23:30

@Chang Yai: Nekem majd minden napra jut legalabb egy, de sokszor 5 ilyen is.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.09.05. 20:26:17

Na szóval...

kepfeltoltes.hu/130905/3a02fa619589a60ca89582080bb4806a788a0eeb_m_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

Nagyon jól döntöttek hogy Norvégiát választották. A gyerek szempontjából mindenképp.
A gazdag nyugati vagy északi országokban a fogyatékosok olyan megkülönböztetett figyelmet olyan ellátást olyan támogatást kapnak amiről Magyarországon álmodni sem mernek.
A fiam osztályába jár egy autista gyerek tudom miről beszélek.
A poszt tetszett, nincs azzal baj hogy első rácsodálkozásból született.
Sok sikert kívánok nekik és emberi életet a fiuknak.

Dragonlady (Bp, Hun) 2013.09.05. 20:38:35

@diggerdriver: "The connection has timed out"
(na az internet az ezerszer bosszantóbb, mint a csótányok.)
szóval majd holnap / alkalomadtán visszajövök vitatkozni, ha van mit ;-) (a melóban jobb a net.)

Don Kartasch [Warwickshire, UK] 2013.09.05. 20:51:24

@Billy a kölyök: "Ebben kétségtelenül sok igazság van, és az alapján amit a skandináv országokról hallani-olvasni, a posztíró jobban teszi, ha nem norvégul tanul, hanem arabul, vagy esetleg valami afrikai nyelven, mert hamarosan az lesz ott a hivatalos..."

Hat ezt a szintet szerintem soha nem fogjak elerni.
Egyelore meg turnek, de a felszin alatt mar lehet erezni hogy ez nem palya nekik... Hosszabb beszelgetesek utan, azert kibokik hogy nem szeretik ok sem ha hulyenek nezik oket a menekultek.

Norvegianak meg van az az elonye hogy nem az EU tagja szoval sajat maga dont a bevandorlasi politikajarol. Illetve nem szoktak a dolgokat csak ugy a szonyeg ala soporni. Teny hogy nem szeretik a konfliktust nyiltan felvallalni de nem is turik el ha valami nem ugy megy, ahogy annak mennie kene...

Gondolom meg egy darabig varnak, aztan majd egyik pillantrol a masikra hirtelen nagyon meg fog valtozni a menekult statusz korulmenye meg a juttatasok merteke.

Andaluzkutya majd kijavit, de tudtommal mar most is napirendi ponton van felejuk hogy erosen visszaveszik a szocialis juttatasok merteket.

Don Kartasch [Warwickshire, UK] 2013.09.05. 20:57:17

@tildy:): Igen-igen. Igazad van amugy.

Ebbol volt nem olyan regen eleg nagy cirkusz a franciaknal. Mert ugye naluk be van tiltva ez a burka (ha engem kerdeznek, nagyon helyes). Es egy ilyen burkas hazasparhoz odament a rendor es tiszteletteljesen megkerte oket hogy faradjanak haza es az asszony oltozzon at mert ebben nem lehet az utcan, mire a fazon minden szo nelkul kessel esett a rendornek... No comment...

En ugyan eleg radikalis vagyok meg szocialis erzek sem sok szorult belem, de az elso ilyen eset utan menedekkerelmet elvenni, nyilvantartasi rendszerbol torolni, orszagbol kiutasitani es az elso vonatra feltenni abba az iranyba amerre o keri...

én már a fény gyermeke vagyok 2013.09.05. 21:12:16

Most már értem miért vannak olyan kevesen ezek a norvégok. Egyszerűen megfulladnak az 1000 forintos tejtől. Jelzem, belőlem jó norvég lenne, abba én is belefulladnék, pedig kajára és nőre sose sajnáltam a pénzt.

♔bаtyu♔ 2013.09.05. 21:12:16

Azért jól látszik, hogy a gyönyörű hely mennyire relatív fogalom.

Poszterként ez a táj pld. a garázsban semmi gond. De hogy ott lenni, ráadásul úgy, hogy egy hét múlva nem jössz vissza, na azt nem. Nyáron hülyét is kapnék, hogy nálunk tombol a nyár, Balcsi, itt meg 20 fok, esik az eső. A Himmalája is gyönyörű.

Én azt a posztert irigylem, aki a kanári szigetekről írt. Ráadásul még a viszonyok is jók.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2013.09.05. 21:17:15

@diggerdriver: Igen, neked valaszkent a kepedre, te irtad, hogy ez sokat elmond, erre irtam, hogy ez a video is ... Amugy tobbieknek si szantan.

tanato 2013.09.05. 21:17:17

@α Ursae Minoris: Jó a blogod kolléga!Beleolvastam.Most már itthon vagy,esetleg más országban?

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.09.05. 21:20:58

@tildy:):
Kösz Csoki sokat segítettél:)))))))))))))

tanato 2013.09.05. 21:21:12

@tildy:): Nincs ott semmi gond,régebben tényleg nem volt divatban a párom kifejezés,de manapság már már házastársra,élettársra,menyasszonyra,barátnőre ,mindenre használják.De aki pl. régen elköltözött MO.-ról annak tényleg furcsa.De ilyen az élő nyelv ,állandóan változásban van.Már egy 10 év is érthetetlenséget okozhat sok kifejezésnél.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2013.09.05. 21:26:57

@tanato: hat, bar nekem is van volegenyem, de eszembe nem jut annak hivni "nyilvanosan". Nem azert mert nem vallalnam fel, egyszeruen annyira "regimodi" a szo.

BalazsMate · http://stockholm.blog.hu 2013.09.05. 21:42:22

@Don Kartasch: Egyetertek. Sok menekult erkezik folyamatosan Skandinaviaba (pl. most a sziriai helyzet tesz rola), de meg mindig föleg csak elszigetelt lakotelepeken elnek.
Elöbb utobb szerintem is limitalni fogjak a szamukat. A többseguk pedig szep lassan beilleszkedik (tovabbra is arab zenet hallgatnak majd, de lesz munkajuk, karrierjuk, adoznak, stb.).
A bunozok meg lehet hogy a szomszedos Oroszorszagbol, vagy az EU-tag Romaniabol jönnek at, legalisan.

Es hogy miert allando tema Skandinavia eseten a muszlim bevandorlas?
Mert egesz egyszeruen nem illenek ide. Sem kinezetileg (ezen tulteszi magat az ember), sem kulturalisan.
A mara "vilaghiruve" valt stockholmi kulvarosokban en erzem magam hulyen feher emberkent az azsiaiak/afrikaiak között. Az elsö kulturalis sokk az, hogy magyar ember Magyarorszagon nem lat ennyi kulonbozo naciot egy helyen. A masik az, hogy mindezt Skandinaviaban latja, ahol elvileg (gyerekkorunkban meg ugy tudtuk) mindenki szöke :)

De tenyleg nem erröl kellene beszelnunk Norvegia kapcsan, hanem a szep fjordokrol :) En is tervezek egy latogatast, de meg nem tudom merre induljak (Bodo, Bergen, Ålesund, Tromsö?)

venator 2013.09.05. 21:56:56

@norvégleszek:

muszliM az a szerencsétlen, gondoltam szólok. A muszlin az egy pamutféle.

A kendőt pedig nem azért hordják, mert kötelező. De ebbe bele se menjünk....

Amúgy sok szerencsét nektek, szükségetek lesz rá. Három hét után én is azt hittem, hogy megfogtam az Isten lábát.....

andaluzkutya 2013.09.05. 22:08:02

@Don Kartasch: még annyit azért hozzá kell tenni, hogy ha jól tudom, Norvégiában évente kb. 1500 ember kapja meg a menekültstátuszt. Ez 30 év alatt 45000 ember. Azért az nem egy irtózatos szám. De szerintem a menekültek támogatásán mindenképpen változtatni kellene, valamifajta határidőket meg elvárásokat kellene megfogalmazni, mert a gond az, hogy felnő egy olyan réteg, amelyik azt látja, hogy a szülők nagyon jól élnek a semmittevéssel, így nem sok okuk lesz ezen változtatni.

norvégleszek 2013.09.05. 22:09:08

Tök mindegy merre indulsz, eddig ezt tapasztaltam... itt mindenhol van mire rácsodálkozni azt hiszem
Kérdezték páran mihez kezdek? Autószerelőnek tanultam (alig dolgoztam benne), építőipar vagy 6 év biztos, ebből 2005-től vállalkozás (már mást csinálunk, még nem szüntettük meg) de ugye nem kell kitérni milyenné vált a magyar építőipar, mekkora a körbetartozás, pedig szerettem csinálni. Tavaly elvégeztem egy AWI hegesztő tanfolyamot (úgy volt Hollandiába megyünk oda nagyon kellenek, itt meg Stavanger környékén lenne nagyobb lehetőség), masszázs tanfolyamot végeztem... és azon gondolkodtam (mivel van itt "Thai take away") itt megcsinálom a "gesztenye gusztikát" (gesztenye mert gesztenye, gusztika mert gusztusos,úgy is jól esik a hidegben egy kis sült gesztenye)... egyébként elmegyek akár kukásnak is, gondoltam én, de itt ez úgy működik, hogy a kukásautó sofőr egymaga van, a kukákat oldalról emeli be, ki sem kell másznia az autóból, úgyhogy ez kilőve. Mivel ez turisztikai központ, és sok nyári munkás kellett, legrosszabb esetben jövő tavasszal akad valami. A lényeg egy fizuból ki tudunk jönni, persze nem ez a cél... ugye én úgy voltam vele, ha nem találok munkát tovább állunk, de ha gyereknek meg tök jó lesz??? akkor nincs mese, majd pecázom, legalább a betevőre ne kelljen költeni... ja és én nem aggódom, hogy mi lesz télen, alig várom... ja és minden szokás kérdése, mert itt is szoktak fürdeni a tengerben, az viszont igaz, hogy a bikinis csajok látványa hiányozni fog, főleg, mert mielőtt kijöttünk, 1,5 hónap Balatonnál "húztunk" ki. Egyébként szerintem megdöntöttük a balcsinál ott lakó és legkevesebbet strandoló rekordját. Én nem vagyok oda a strandolásért.

Don Kartasch [Warwickshire, UK] 2013.09.05. 22:17:28

@Bajen: En fel evig eltem Ålesund-ban. :) Maradjunk annyiban hogy nem veletlenul szoktak megvalasztani Norvegia legszebb varosanak. :)

static.panoramio.com/photos/large/6947344.jpg

(bar nekem Trondheim tetszett a leginkabb, de ezt sokan nem szoktak elfogadni :D )
Ha meg mar ott vagy Sunnmøre-ben, akkor mar csak egy kopes a hires-neves Geirangerfjord, ami a Preikestolen utana talan a 2. legnepszerubb ikonikus turisztikai pontja Norvegianak. Ugyancsak okkal! :)

www.nordicexperience.co.uk/sites/nordicexperience.co.uk/files/images/tour/hero_shot_1.jpg?1336663406

Sajnos Bodø kornyekere meg nem jutottam el, de en eddig arrol a kornyekrol lattam a legszebb fenykepeket: Bodø - Narvik - Harstad.

Don Kartasch [Warwickshire, UK] 2013.09.05. 22:23:13

@venator: Ejj-ejj, mindig te vagy az egyetlen aki negativ velemennyel van a skandikrol ugy hogy elt is naluk. Nagyon-nagyon sok embert ismerek es lattam aki ott telepedett le itthonrol. Te vagy az egyetlen aki hazakoltozott onnan. Ez olyan 1 a szazhoz arany. Tudom, nem egy repezentativ felmeres, de ne akard mar elvenni a kedvuket azert mert neked nem jott ossze. Ez olyan gonosz. :)

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2013.09.05. 22:23:45

@Don Kartasch: piszok rossz a memoriam , de ti voltatok velunk egyidoben a "masik" csapat? jol remlik?

Don Kartasch [Warwickshire, UK] 2013.09.05. 22:26:23

@tildy:): Azt hiszem nekem is baj lehet a memoriammal mert nagyon nem vagom mirol van szo. :D

Te nem Erasmus-al voltal kinn?
En tavaly meloztam naluk fel evet a hajoiparban, szoval lehet osszekeversz valakivel. :D

Azota is azert az orszagert dobog a szivem. :) Most meg par evig "dolgom van UK-ben", de ha vegeztem, akkor azonnal irany vissza eszakra! :)

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2013.09.05. 22:50:22

@Shopping: Jajj, istenem, de nagyon erősek ezek a hiedelmek még mindig odahaza.Kb a tél közepén, dec végétől feb. közepéig van az a "sötét" szakasz, hogy 8-9 körül jön fel a nap és du. 2-3 felé lemegy.Mindezt az Oslo-Stockholm-Helsinki vonalon értem.Éltem fent a sarkkör közelében is, ott kb még egy óra előny a sötétség javára.Ettől kell "depibe" esni, meg alkesszá válni?Pesten se sokkal hosszabb a világos (mondjuk 8-16ig), tudom, mert ott meg éltem 35 évet...
És cserébe a "hű de sok" sötétségért, nyáron meg 22 óra világos van, ami nagyjából páratlanul jó dolog.

α Ursae Minoris · http://noreg.blog.hu/ 2013.09.05. 23:06:35

@tanato: Köszönöm szépen. :-)
Stochkolmban lakom, most már ez az "itthon" - de néha átugrok Norvégiába is dolgozni, mert majdnem ugyanaz a nyelv, és noha Svédország is szép, de a fjordok az azért mégiscsak egy más kategória. :-)
Te hol dolgozol?

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2013.09.05. 23:19:33

@Don Kartasch: akkor nem szoltam, csak alesund, meg a fel ev stimmelt.

@geegee: :D pontosan!

tanato 2013.09.05. 23:28:26

@α Ursae Minoris: Én Magyarországon dolgozom háziorvosként.Érdemes lenne a blogodat a Webdoki.hu-ra is felrakni,van ott egy rész ami a fiatal kint dolgozó orvosok beszámolóinak van fenntartva.

2013.09.06. 00:12:30

@andaluzkutya: 'Ez alighanem igaz, de vedd figyelembe, hogy nem mindegy, hogy valamit választanak vagy rádkényszerítenek. Az ázsiai fiatalnak kötelező nyugati ruhában járnia? Kötelező nyugati zenét hallgatnia? Miközben pl. van olyan muszlim itt, aki követeli, hogy Norvégia legyen muszlim ország és szabjanak meg mindent a korán szerint, aki meg nem úgy tesz, azt büntessék, lehetőleg ugyanazon elvek alapján. Ez azért nem mindegy. Szerintem.'

Ok, felhozok egy peldat: nyugati NGO-k es veluk szimpatizalo helyiek rendszeresen, szisztematikusan nyomast gyakorolnak 'harmadik vilag'-beli orszagokra hogy fogadjak el a nyugati ertekrendet. Pl. legyen Nepalban meleghazassag, stb. Ez ellen a helyiek nagy resze tiltakozik, a nyugati kultura befolyasat latjak benne, aminek nem orulnek; ugy erzik hogy a Nyugat eroszakosan rajuk akar kenyszeriteni egy ertekrendet ami szerintuk rossz.

Latcho Rom 2013.09.06. 00:22:20

Nagyon szep hely, valoban.

A norveg s angol tanulasa mellett talan erdemes lenne a magyar fogalmazast is fejleszteni.

2013.09.06. 00:23:39

@geegee: Nyilvan nem szoktak nyugatiak segelyeket felvenni keleti orszagokban, de nem azert mert a nyugatiak olyan jo fejek, hanem mert a keleti orszagok nem adnak segelyeket. Viszont tele van Azsia pl. britekkel akik segelyt vesznek fel Nagy-Britanniaban es abbol a penzbol elnek, utaznak Azsiaban. Es Nagy-Britannia altalaban tele van angolokkal akik segelyeken elnek, pedig teljesen egeszsegesek es dolgozhatnanak.

Ami pedig a masik kerdesedet illeti: lehet hogy nem gyujtogatnak kulfoldon (mikor itt volt a 'lazadas' Londonban, a legtobb gyujtogato brit volt, szoval szivesen gyujtogatnak itthon), de sokszor antiszocialisan viselkednek es olyan modon ami megzavarja a helyi kozossegek eletet: pl. isznak, hazassagon kivuli szexualis kapcsolatokat kezdemenyeznek, stb., ami a helyi kozosseg szamara erosen negativ kovetkezmenyekkel jar. Es pl. vannak ilyen esetek is: www.dailymail.co.uk/news/article-1300477/Briton-held-wearing-bikini-Dubai-shopping-mall.html

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2013.09.06. 00:39:10

@Mirjam2: azert megneznem , hogy pontosan milyen szarmazasu britek voltak ...

Alaister Grand 2013.09.06. 04:44:47

Poszter tapinthatóan roppant lelkes, mert úgy kapkod összevissza, mint kiscica a mozgó fényfolt után... :)

venator 2013.09.06. 04:44:48

@Don Kartasch: Szo sincs rola, hogy rossz velemenyem lenne roluk. Inkabb csak nem idealizalom oket mert semmivel sem jobbak vagy rosszabbak nalunk.

Amugy nem en vagyok az egyetlen, egy rakas embert ismerek aki hazajott. Eszakrol is, de Svajcbol is. De nem is hiszem h mulik ezen barmi. Kimegyunk, kiprobaljuk es eldontjuk.
:-)

pappito · http://pappito.com 2013.09.06. 06:19:36

@Mirjam2: igen, vannak ilyen esetek is, de:

1. a csaj fel volt öltözve, nem bikinben volt amíg körül nem vette a hisztis tömeg
2. letartóztatták és elvitték a rendőrök
3. megüntették közszeméremsértésért
4. turista volt és nem ott lakó

Amúgy teljesen jogos, kis is van írva a mallban (a cikk szerint) hogy rendes ruhában kell jönnimenni, ennek meg kilógott a lába (rövid szoknya?) és low-cut top volt rajta ami tény, hogy hivalkodó, ha az a norma, hogy paplanhuzatot kell a fejedre húzni ha utcára akarsz menni, ha nőnek születtél.

A kedves kommentelők azt nehezményezik, hogy Európa miért nem követeli meg ugyanígy a helyi szokásokhoz és törvényekhez illeszkedő viselkedést, amikor Európában nem norma a becsületgyilkosság és a nők letakarása.

pappito · http://pappito.com 2013.09.06. 06:24:23

@tildy:): miért, mit számít? britek voltak és kész.
Ha betartják az öltözködési/viselkedési szabályokat, akkor no problem, szívesen látott népek.

Csak otthon nekik kuss van, ha a szomszédban éppen savval öntözgetik le a rokonokat vagy az utcán sharia-őrséget játszanak a brit mecsetekben fanatizált fiatalok.

pappito · http://pappito.com 2013.09.06. 06:26:30

@Mirjam2: "Ok, felhozok egy peldat: nyugati NGO-k es veluk szimpatizalo helyiek rendszeresen, szisztematikusan nyomast gyakorolnak 'harmadik vilag'-beli orszagokra hogy fogadjak el a nyugati ertekrendet. Pl. legyen Nepalban meleghazassag, stb. Ez ellen a helyiek nagy resze tiltakozik, a nyugati kultura befolyasat latjak benne, aminek nem orulnek; ugy erzik hogy a Nyugat eroszakosan rajuk akar kenyszeriteni egy ertekrendet ami szerintuk rossz"

Sajnos a jelenség létezik és ezek a harcos NGO-k általában több kárt okoznak mint a kormányok, pedig azok is kurvahülyék bírnak lenni. Többségük egyébként sima adóvarázslat, mindenféle ideológiai izé nélkül, rosszabb esetben nagy cégek "civil" karjai, akik mindig egyfelé khm, tévednek.

andaluzkutya 2013.09.06. 08:33:09

@Mirjam2: "Ok, felhozok egy peldat: nyugati NGO-k es veluk szimpatizalo helyiek rendszeresen, szisztematikusan nyomast gyakorolnak 'harmadik vilag'-beli orszagokra hogy fogadjak el a nyugati ertekrendet. Pl. legyen Nepalban meleghazassag, stb. Ez ellen a helyiek nagy resze tiltakozik, a nyugati kultura befolyasat latjak benne, aminek nem orulnek; ugy erzik hogy a Nyugat eroszakosan rajuk akar kenyszeriteni egy ertekrendet ami szerintuk rossz."
Szerintem a nyomásgyakorlás is még messze van attól, hogy mondjuk kötelezővé tesznek valamit. Ráadásul a jelen példád nem azt mondja, hogy a nyugat arra gyakorol nyomást, hogy holnaptól mindenkinek egyféleképpen kellene viselkednie, öltözködnie, stb, hanem hogy bizonyos emberek, akiket eddig nem illettek meg azonos jogok, mint az országban élő többi ember, lehetőség szerint legyen már egyenjogú a többi állampolgárral. Ha azt követelnék, hogy holnaptól csak melegek házasodhatnak, az botrány lenne. Ha azt követelnék, hogy holnaptól mindenkinek imádnia és örülnie kell a melegházasságokank, az engem is felháborítana, mivel ilyen nem lehet követelni. De azt, hogy mindenkinek azonos jogai legyenek, ezért talán érdemes lobbizni mindenfelé.
Vagy egy másik példa: vannak helyek, ahol pl. az elmebetegeket/szellemi fogyatékosokat kínozni, megalázni szokás. Mondhatni az ottani kultúra része. Genyóság-e lobbizni azért, hogy ezt ne tegyék?

andaluzkutya 2013.09.06. 08:36:19

@Don Kartasch: @venator: Én is ismerek több embert, aki itt élt, és visszament különböző okokból. Leginkább azért, mert nem arra vágytak, amit Norvégia nyújtani tud. De én pl. nagyon szeretek itt élni, jó eséllyel itt fogok megöregedni, de azért vannak dolgok, amik engem is bosszantanak, zavarnak itt (és itt nem a menekültekre gondolok:) ).
Egyébként van sok norvég is, aki elhagyja Norvégiát. A migráció a világ legtermészetesebb dolga. Szerintem:)

venator 2013.09.06. 09:14:08

@andaluzkutya: Igy van. Eleg nagy a joves-menes. Azok kozul akikkel itthon talalkozom, szinte mindenki elt mar kulfoldon valamennyit.

Don Kartasch [Warwickshire, UK] 2013.09.06. 10:04:43

@andaluzkutya: Jo, en mondjuk szerelmes vagyok Norvegiaba fulig. Azelott is az voltam hogy ott eltem, es miota ott eltem, azota meg foleg. De persze, nem varom el ezt mindenkitol.

Kapasbol vannak a palmafas - homokos tengerpartos - Nap imados embertipus, nekik pl. tenyleg nem valo. :)

Es nyilvan ott is vannak problemak mint mindenhol.
Bar azert szerintem az sem mindegy hogy az embernek milyen problemai vannak. Mert engem otthon zavart hogy a fizetesembol nem tudok felretenni, ha lenne gyerekem Bp-en, akkor nem biztos hogy csak ugy el mernem engedni barhova, nincs jovokepem meg ilyenek... itt meg most az zavar hogy a rohadt csomagkiszallito futarcegekkel miert ilyen tetu nehez leszervezni hetvegere a kiszallitast. Es amikor ezt vegig gondolom, akkor csak mosolygok magamon, hogy azert piszok jo dolgom van am itt. :)

De persze, igazad van, a szomszed kertje mindig zoldebb. Kedvencem a UK-Ausztral utvonal. Britek tomegesen koltoznek Ausztraliaba, Ausztralok kozul meg csomoan koltoznek Angliaba... :D

2013.09.06. 10:50:00

@andaluzkutya: 'Genyóság-e lobbizni azért, hogy ezt ne tegyék?'

Ne haragudj, de annyira etnocentrikus vagy, hogy nem tudsz kivulrol ralatni a helyzetre. Hogy mi genyosag meg mi nem, az relativ. Pl. szerintem szornyu igazsagtalansag, embertelenseg, hogy melegek nem hazasodhatnak ossze Nepalban; az en szemelyes velemenyem az hogy ez rossz. De ez az en velemenyem, masoknak meg mas velemenyuk van. De ahogy lassan terjed vilagszerte a nyugati ertekrend, sok nyugati normara alapozott dolog kotelezo lesz mas orszagokban. Pl. ha egyaltalan engedelyezik a homoszexualis kapcsolatokat (ami egyre tobb orszagban megtortenik Azsiaban es Afrikaban is) az nem azt jelenti ugyan hogy kotelezo homoszexualisnak lenni - ami abszurd lenne - de hogy a tobbsegi tarsadalomnak, akik tovabbra is azt gondoljak hogy a homoszexualitas erkolcstelen es buncselekmeny, ettol kezdve kotelezo elfogadnia hogy ezek a kapcsolatok nem buntetendok. Ezzel parhuzamosan egy nyugati orszagban sem kenyszeritettek ra Sharia torvenyt nem muszlim lakosokra (sot jogilag senkire sem ervenyes, pl. ha muszlim torveny alapjan osszehazasodsz de brit jog szerint nem, a brit hatosagok nem fogjak ervenyesnek tekinteni a hazassagot). Es egyes muszlimok szerint 'genyosag' hogy lehet legalisan alkoholt inni, ami rombolja a tarsadalmat stb., ezert lobbiznak mellette hogy ne lehessen - ennyi. Egyebkent meg senkit sem erdekel hogy lobbiznak, egyertelmuen nem lesz soha illegalis az alkoholfogyasztas a nyugati vilagban. Ami az en szemelyes velemenyem szerint nem jo, de ez az en szemelyes velemenyem es nem az abszolut igazsag.

2013.09.06. 10:53:19

@pappito: Persze hogy a kommentelok nehezmenyezik, ez a Daily Mail, kozismert 'jobboldali' enyhen / kevesbe enyhen rasszista napilap. Egyebkent szo sem volt rola hogy hisztis tomeg vette volna korbe a not; egy arab novel kerult szovaltasba, akit szinten letartoztattak a cikk szerint. Es ez csak egy a sok ilyen eset kozul, amik gyakran ott elo expatokkal esnek meg, nem turistakkal (pl. reszeg par tengerparton szexel es megtamadjak a rendort aki megkeri oket hogy hagyjak abba.)

délioldal 2013.09.06. 10:54:07

Nos, az élelmiszerárakat nézve egy "kicsit" drágább, mint Svédország. Sok sikert! Norvégia valóban gyönyörű.

enpera · http://c64blog.wordpress.com 2013.09.06. 10:54:07

1 hónap után már osztja az észt :) Ápolónő, meg egy angolul nem tudó valaki, gondolom ő sem értelmiségi. Majd rájön milyen fasza a sok arab bevándorlóval, meg a szerinte "egyszerű" norvégokkal. MÉG nem lehet menekültként innen oda menni? Hát kispofám, akkor biztos valami mohácsi figura lehetsz...

meg.mondo.ember (törölt) 2013.09.06. 10:54:07

Nagyon jó volt olvasni a posztot. :)
Imádtam azt az országot, jó volna oda visszatérni...

2013.09.06. 10:54:35

@tildy:): Ha arra celzol, hogy nem voltak kozottuk feherek, tevedsz. Nezd csak meg a kepeket...

Don Kartasch [Warwickshire, UK] 2013.09.06. 11:22:38

@Mirjam2: Lehet egy indiszkret kerdesem? Te igaz nem egy Eszak-Kelet magyarorszagi telepulesen nottel fel, jol gondolom? :)

Borsodban felnott fiatalkent is de szerettem amikor a bolcs kepviselok a budai villaban megvitattak hogy a ciganysag bizony el van nyomva Mo.-n. Muhahaha! De ugy hogy romat meg csak a Matyas pinceben latott, az is hegedult.

Allj meg egy random kivalasztott Borsod megyei faluban es nezd meg kik is elnek felelemben es elnyomas alatt, de szerintem a kozponti zarat feltetlenul zard magadra ha lassitasz, nehogy meglepetes erjen...

En nem azt mondom hogy nincs kivetel. Van. Nagyon sok. Szerencsere. Csak nem tartom fair-nek hogy a politikai korrektseg mara atbillent a masik iranyba es ha szines boru vagy meg nem katolikus akkor kvazi majdnem minden el van nezve neked mert mas vagy... amikor mar ki van irva az allashirdetesre hogy a vegyes etnikum fenntartasa erdekeben a szines boru jelentkezoket elonyben reszesetik. Anyad! Mar bocsanat, de ez ugyanaugy diszkriminacio csak mar a folyo masik oldalan allunk... picit hanyok mar ettol a tulzasba vitt ovatoskodo XXI. szazadi PC felfogastol...

andaluzkutya 2013.09.06. 11:30:05

@Mirjam2: "Ne haragudj, de annyira etnocentrikus vagy, hogy nem tudsz kivulrol ralatni a helyzetre. Hogy mi genyosag meg mi nem, az relativ."
Ez igaz. Pl. ahhoz is szcientológusnak kell lenni, hogy az ember elfogadja és megértse, hogy miért is olyan fontos, hogy az egyház hazugságvizsgálóval hallgassa ki a híveket. Én ezt sose fogom megérteni, mivel nem vagyok az egyházuk tagja és nem is leszek. Viszont azt gondolom, hogy van néhány alapérték, ami mellett érdemes lenne lobbizni szerte a világban, és ilyen pl. az, hogy minden ember egyenlőnek született. Ebből rengeteg minden következik, akár az is, hogy ki kivel házasodik. Itt nem csak a melegekre gondolok, számomra az se elfogadható, amikor tízenéveseket, vagy még fiatalabbakat (öregebbeket) a szüleik egymáshoz adnak valamiféle üzlet keretében.

"de hogy a tobbsegi tarsadalomnak, akik tovabbra is azt gondoljak hogy a homoszexualitas erkolcstelen es buncselekmeny, ettol kezdve kotelezo elfogadnia hogy ezek a kapcsolatok nem buntetendok."
Gondolom azt se lehetett könnyű elfogadni bizonyos kultúrákban, hogy mégse illik embereket áldozni az isteneknek. Vagy pl. Európában is volt morgolódás, amikor megtiltották a boszorkányégetést:)

Egyébként nemrég volt itt hír, hogy egy norvég expat hölgy talán Dubai-ban, volt valami céges rendezvényen, ahol egy kolléga megpróbálta megerőszakolni, feljelentést tett a rendőrségen, aminek az eredménye az lett, hogy 18 hónap börtönre ítélték a hölgyet házasságtörésért, vagy miért. Mennyire kell nem etnocentrikusnak lenni ahhoz, hogy az ember meglássa ebben a logikát vagy értelmet?

kriosz 2013.09.06. 11:37:59

@venator: Szóval hazatértetek, remélem minden rendben veletek, a blogra nem tudok belépni bár nem tudom hogy írtál e oda.

kriosz 2013.09.06. 11:37:59

@norvégleszek: Sok szerencsét Norvégiához. Tényleg klassz ez az első időszak azután persze majd szép lassan meg és kiismeritek magatokat minden téren. A kisfiatokhoz kapcsolódva csak azt szeretném írni, hogy igen minden szebb és jobb DE mindennek ti járjatok utána hogy mihez van joga és esélye ne hagyjátok magatokat lerázni ha úgy érzitek hogy mégsem úgy állnak hozzátok ahogy megígérték. Ne érezzétek azt hogy követelődztök mert már hmm így is mennyivel jobb mint otthon hiszen itt más a rendszer amihez jogod van azt megkapod csak néha elfelejtenek szólni róla és ilyenkor nem árt kicsit erélyesebben figyelmeztetni őket.Vegyétek fel a kapcsolatot hasonló gyerekek szüleivel, ők már tudjuk mi és hogyan jár v. mit kell csinálnotok.

kriosz 2013.09.06. 11:37:59

@Mirjam2: Lehet hogy sok embernek már az agyára megy mondjuk a meleg téma v. a muszlimtéma de minél többszőr hallunk róla valahogy annál természetesebb lesz hogy igen vannak ilyen dolgok csak eddig nemigen voltak szemelőtt. De fontos dolgok, tessék elgondolkodni róla nem pedig kapásból rávágni a sztereotípiát.

norvégleszek 2013.09.06. 12:57:13

enpera, ez neked szól.
Ha provokáció és csak kíváncsi vagy, mi a reakció hát tessék. Ha meg ilyen vagy, akkor te is tehetsz hogy magyarország egyre inkább élhetetlen. Büszke vagy magadra igaz? Lehetsz. Mi az hogy értelmiségi? Volt segge ülni tovább a padokban? Én is elkezdtem egy fősulit (gépészmérnöknek), nekem nem volt seggem plusz rájöttem, nem is érdekel. Értelmiségi mitől függ? Iskolák számától? Nem hinném, inkább a gondolkodástól. Neked lehet akár száz iskolád, dolgozhatsz a legmenőbb helyen, de akkor is egy senki maradsz, ha ilyen a gondolkodásod. Majd mikor megöregszel, és nem lesznek ápolónők, és egy hétig fekszel a szarodban, majd rájössz, vagy a kórházban magnak dugod fel a katétert.
Különben meg ez nem egy hónapos észosztás. Évek óta osztom környezetemben az észt, hogy nem jó ami magyarországon folyik.
Nem voltam szavazni sem mert nem érdemli meg egyik sem. Ha lett volna olyan rublika, hogy én egyiket sem akarom, én lettem volna az első. Mert szarkupacon királynak lenni nagy királyság, igaz? Ezt arra értem, hogy nagyon sokan jól élnek, a másik magyar kárára, aki alig van megfizetve egyik napról a másikra él. Te mint "nagykirály", mennyit keresel? Vállalkozásod van? Lemondasz alkalmazottaid részére a bevétel 10%ról hogy jobban éljenek. Nem mert ennyi is elég nekik. Ha szenvednek, basszák meg. Igaz? Te találgatsz velünk kapcsolatban, legyen nagy szád, te mit tettél le az asztalra?
De te sem vagy értelmiségi, mert a sorok között nem igazán tudsz olvasni. Arra értettem, hogy ha így megy tovább magyaroszág, és egyre inkább fújj EU, lépjünk ki, akkor talán már menedékkérelmet is elfogadják, mint Kanada, ugye Eu-ból nem lehet kimenni menekültként, bevezették. És egyre inkább romló állapotok. Mert aki azt mondja hogy minden okés odahaza, az vagy politikus, vagy egy hülye. És ezzel nem akarok megbántani senkit, mert megértem aki nem akar kimenni, de az is legyen megértve aki kimegy.
Ja és biztos vagyok benne többet tettem le az asztalra mint te... de mondjuk ez nem verseny, én eljöttem, neked 1-el több a lehetőséged, örülhetsz!
Tehát ha csak kíváncsi voltál, hogy egy ilyen kommentre mi a válasz tessék. Szól a hasonlóknak is, mert sokat olvasva a "határátkelőt" minden posztnál feltűntek az ilyen emberek.
Nem olvastam át, lehet ez sem magyaros amit írtam, nem is érdekel, de aki "értelmiségi" az felfogja...

gh14 2013.09.06. 13:20:00

@M. Úr: a "nyelvtannáci"-ért ugyanúgy jár a "gyűlöletpont", mint a "párom"-ért.

kriosz 2013.09.06. 13:20:01

Hahó nem jelennek meg a hozzászólásaim!

andaluzkutya 2013.09.06. 13:21:15

@norvégleszek: Én rajzoltam egy ilyen rubrikát, hogy "egyik sem" és beleraktam egy ikszet:)

andaluzkutya 2013.09.06. 13:22:45

@kriosz: gondolom nem kérted, hogy "prémium hozzászóló" legyél, vagy mi a bánat, így hozzászólásaid előzetes moderáció után jelennek meg.

brownie58 2013.09.06. 13:51:21

Sziasztok!
Norvégiában a gyerekeknek szóló rajz- és mesefilmeken kívül SEMMIT nem szinkronizálnak. És sajnos a norvég nyelvtanulás szempontjából nem túl jó, hogy mindent angolul hallasz. Viszont ha teszel alá norvég feliratot, mind a kettőt gyakorolhatod egyszerre.

kriosz 2013.09.06. 14:51:22

@brownie58: NÉzd az NRK-t meg ezeket ne csak filmeket. Vagy nézd a Lillyhammert tök jó :)

kriosz 2013.09.06. 14:51:23

@andaluzkutya: Aha, de ez valami új dolog? Hol lehet ezt kérni és egyáltalán minek?Ennyire kell már moderálni a hozzászólásokat? Mondjuk régen jártam erre és kissé tényleg megváltozott valahogy az egész..

andaluzkutya 2013.09.06. 17:38:38

@kriosz: kb. egy hónapja van ez így. Ha megnézed a poszt és a kommentek közötti részt, ott van egy szöveg meg link a kommentelési szabályokról. Ha azt akarod, hogy azonnal megjelenjen a hozzászólásod, írj HÁ-nak. De lehet, hogy elég írni egy dühös kommentet, hogy te miért nem vagy prémium meg hogy szeretnél mostazonnal az lenni:)

M. Péter 2013.09.06. 19:26:29

@Don Kartasch: A kínaiakról pont nem a beilleszkedés jut eszembe, hanem az, hogy még mindig vannak kínai negyedek Londonban, Manchesterben, San Franciscóban, stb.

venator 2013.09.06. 21:09:37

@kriosz: Szia! Kisebb döccenőkkel, de rendben vagyunk. Már májusban hazaköltöztünk, azóta újrafelfedezünk, nyaralunk stb.

A blogra még nem írtam, úgyhogy nem vesztettél semmit, de küldök új meghívót, ha gond van a belépéssel. Csak emlékeztess a gmail-en.

kriosz 2013.09.06. 21:12:08

@andaluzkutya: köszönöm,nem figyeltem.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2013.09.06. 23:09:11

@pappito: Igenis szamit, ugyanis lehet epp itteni utlevele, ettol o meg szarmazasilag nem lesz brit. Nekem is lesz brit utlevelem, de ettol meg magyar szarmazasu vagyok, mitobb a magyar kulturat hozom ide.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2013.09.06. 23:12:42

@Mirjam2: Nem arra celzok, es tudod ezt nagyon jol. Voltak lengyelek is, white britishek es meg lehetne sorolni is.
De nagyon sokan 1-2. generacios bevandorlok voltak.

pappito · http://pappito.com 2013.09.07. 02:17:47

@tildy:): fenéket, az ojságba az kerül be, hogy brit.

kutyát nem fogja érdekelni, hogy az brit-brit, paki-brit, lengyel-brit, egykutya

prolee 2013.09.13. 23:02:27

@tildy:): Ritkán értek egyet veled, de most igen. Engem félelemmel tölt el, ha nem látom az ember arcát, nincs kellő információm a megfelelő kommunikációhoz. (Pl. nem látom, hogy józan-e, mérges-e, haragszik-e, támad-e, valóban nő-e, stb.)
Nőként pedig megalázónak és sértőnek tartom, hogy egy nőt letakarnak abrosszal, mint egy asztalt.
Saját kultúrkörömben ezt ne vagyok hajlandó eltűrni. Ennek semmi köze a valláshoz.

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása