Törökország meglehetősen kedvelt célpont a magyar turisták körében is, ám nagy kérdés, mennyit látnak valójában az országból azok, akik a tengerpartig jutnak el. Már csak ezért is lehet érdekes Petra (akinek blogját itt olvashatjátok) most következő írása, aki Törökországba ment férjhez, így aztán első kézből tudja megosztani velünk (reményeim és az ígérete szerint több posztban is), milyen is ott az élet.
TROLLFIGYELŐ: Trollt láttál? Írj a hataratkelokommentKUKAChotmail.com címre és amint tudok, lépek az ügyben! Tegyünk együtt a Határátkelő kulturált hangnemének megőrzéséért!
„Négy éve élek Törökország fővárosában (Ankarában) a férjemmel és az egy évvel ezelőtt örökbe fogadott fekete macskánkkal. Első körben megosztom az én történetemet, valamint megpróbálkozom egy halvány képet adni Törökország lakosságáról és földrajzáról, megspékelve egy-két szaftos részlettel.
Az államot átfogóan bemutatni sajnos akkor sem tudnám, ha akarnám, mert az hatalmas és elképesztően sokszínű, tele ellentmondásokkal és szélsőségekkel.
A kezdetek
A férjemmel az esküvőnk előtt másfél évvel ismerkedtünk meg az interneten. Ő egyébként apai ágon orosz, anyai ágon görög származású, de török állampolgár. A családja nagy része ma már mohamedán vallású, de ő megmaradt kereszténynek.
Amikor 2008 nyarán ideérkeztem, akkor még sem a nyelvet, sem az ittenieket, sem magát az országot nem ismertem igazán. Csak annyit tudtam, hogy nekem a férjem mellett a helyem. Azóta is nagyon boldogok vagyunk együtt. A hasonló cipőben járókat azért óvatosságra intem. Hogy miért, arról lentebb olvashattok.
Szóval mi először azt terveztük, hogy Magyarországon fogunk élni, de aztán családi okok miatt végül mégis Törökország mellett döntöttünk. Máig úgy hiszem, hogy helyesen.
Lépesről lépésre
Az első pár évet háztartásbeliként főleg nyelvtanulással töltöttem. Időnként dolgozgattam ezt-azt: foglalkoztam internetes adás-vétellel, és számítógépes grafikai munkáim is akadtak. Ezek egyike sem volt igazán hosszú életű. Takarítónői vagy pincérnői állás persze lett volna, de úgy voltunk vele, hogy azért a kevés pénzért amúgy sem érné meg.
Azóta letettem a felsőfokút, megkaptam a török állampolgárságot, és van egy jó állásom, ami lehetőséget ad arra, hogy tavaly november óta én legyek a családfenntartó, amíg a férjem iskolába jár. Részmunkaidőben dolgozom, ami mellett hetente párszor nyelvórákat is adok.
Persze egyedül piszok nehéz lett volna ennyi idő alatt idáig eljutnom. Minden elismerésem azoknak, akik külföldre költözve segítség nélkül küzdik fel magukat, nem hiszem, hogy nekem azt lett volna merszem bevállalni. Legalábbis nem a Közel-Keleten.
A kapcsolatokról
Az állam egyébként támogatja, hogy a nők otthon maradjanak, amit máig sokan kihasználnak. Az itteni (jelenleg átalakulóban lévő) szociális és családi háló nagyon érdekes. A hajadon török lányok szinte kivétel nélkül a családjukkal laknak, és megöröklik az apjuk vagy az anyjuk nyugdíját. Ha férjhez mennek, akkor ezt a jogot elveszítik, ezért nagyon válogatósak. Előnyben részesítik azokat a férfiakat, akiknek van jó állásuk, autójuk és házuk - vagy hajlandó beépülni a család már meglévő vállalkozásába.
Itt rengeteg (különböző színvonalú) műsor fut a házasodni vágyóknak, ahova bemegy az ember, és szépen elmondja a preferenciáit, majd várja a jelölteket. Az ilyen programokból nagyon sokat lehet tanulni. Elképesztő volt például azt látni, hogy egy középkorú nő a paraván felhúzása nélkül döntött, mert nem tetszett neki a férj-jelölt cipője. Na, ekkor kezdtem el kérdezősködni, hogy mi az alapja ennek az anyagiaskodásnak.
A nők társadalmi szerepe és jogai (illetve egyes országrészeken azok hiánya) megérne egy külön bejegyzést, ha érdekel titeket, szívesen írok majd erről is.
Az előítéletekről és az álszeméremről
Bár a külföldiekkel itt nagyon szívélyesek, de még az egyetemet végzett, több országot megjárt emberek nagy része is úgy gondolja, hogy mi egyszerűen erkölcstelenek vagyunk. Ennek szerintem az eltérő viselkedési szokások, egy pár török ismerősöm bevallása szerint meg a külföldi filmek szexjelenetei a hibásak, amiket itt egyébként máig kivágnak. Most, 2012-ben már eljutottunk odáig, hogy néha napján lehet csókolózó párokat látni a TV-ben, de ez pl. Ankara utcáin nem fordulhat elő, még házastársak között sem.
Egy pár hónapja abból volt botrány Isztambulban, hogy egy pár a buszon enyelgett, a sofőr meg ezt látva megállt, és leszállította őket. Más részről a tengerparton tényleg el lehet engednie magát az embernek, ott hozzá vannak szokva a turistákhoz, és valljuk be, sokkal lazábbak, mint az ország többi részén.
Jól emlékszem arra is, amikor egy valóságshow-ban arról beszéltek az anyósjelöltek, hogy ha egy külföldi pasi előtt magadévá teszed annak párját, akkor az meg sem fog mukkanni. Arra is láttam példát, hogy két török fiú a barátja mellől próbált felszedni egy lengyel csajt az egyik parkban, és bizony az én férjemet is gyakran megkörnyékezik a török lányok, még akkor is, ha én jelen vagyok.
Nekem valahogy úgy tűnik, hogy a sok itteni nem tudja rendesen kezelni, hogy bármennyire is sokszínű az ország gazdaságilag vagy kulturálisan, a szexualitás meg mindig tabu téma, legalábbis a médiában.
Amúgy a fiatal török fiúk sportot űznek abból, hogy legalább egy külföldi barátnőjük legyen, és ennek megvalósításában elég sikeresek. Itt ugyanis nem ódzkodnak a nagy szavaktól, már az első randin betámadják a csajokat, hogy mennyire szeretik őket és velük akarják leélni az életüket. Ezen a helyi lányok persze csak röhögnek, de a külföldieknél a túláradó romantika általában célra vezet, mert azok nincsenek hozzászokva az érzelmes vallomásokhoz.
Nyilván itt is rengeteg a hosszú távon is jól működő vegyes házasság és párkapcsolat van, de azért nem árt résen lenni.
Az is érdekes, hogy a helyiek itt rettentően szeretik megbámulni a külföldieket, még a nők és idősebb asszonyok is. Ezt a fenti fotó jól mutatja, melynek készítésekor egyébként azt tettettük, hogy én a férjemről csinálok képet.
A tátott szájjal bámulás engem kezdetben rettenetesen zavart, ma már fel sem tűnik. Leszólítani sem mer senki, elég határozott a megjelenésem, és megtanultam már, hogy mely gesztusok itt az elfogadottak és melyek nem. A környékünkön meg amúgy is mindenki ismer, nem panaszkodom, gyorsan befogadtak, szeretek itt élni, otthonosan mozgok.
Négy évszak
Törökországban egész évben megtalálható mind a négy évszak, tehát attól függően, hogy épp az ország melyik részén tartózkodunk, nagyon különböző időjárási körülményeknek lehetünk kitéve. Ez egy olyan előny, amit szerintem az ország nem igazán használ ki, nincs önellátás.
A nagytermelők inkább az exportra játszanak, mi meg itt az ország belsejében fekvő fővárosban legtöbbször csak import gyümölcshöz és zöldséghez jutunk.
A Márvány-tengernél
Akiben az isztambuli forgatagot megjárva az a kép él, hogy Törökország többi része is olyan, annak sajnos el kell, hogy mondjam, hogy téved. Isztambul a több tízmilliónyi lakosával egy soha nem alvó világváros, temérdek utcai árussal és kifőzdével tarkított, gyönyörű és nem veszélytelen kulturális útvesztő. Akit az efféle dolgok érdekelnek, annak szívből tudom ajánlani.
Törökország egy elenyésző része egyébként Európában van. Rengeteg magyar emlék található itt, Rodostóban (törökül Tekirdağ) van Magyar utca és Rákóczi múzeum is. Meg több magyar feleség. :)
Az északi parton
A Fekete-tenger partján burjánzó zöldövezetek a túrázók kedvelt célpontjai. Az itteni emberek meg a török vicceké. A Törökországban minden egyes évben tucat számra gyártott sorozatokban szereplő egyszerűbb karakterek általában összenőtt szemöldökű, erőteljes testfelépítésű fekete-tengeriek.
A vidék asszonyai híresek a munkabírásukról is. Itt mindenki jól kezeli a vadászpuskát és durrogtatnak is rendesen, ha van rá alkalmuk - például esküvőkön. Itt található az ország legészakabbi pontja (Sinop), ami minden tekintetben egy mesés hely.
A fővárosról
Ankara sok parkkal, csupán két metróvonallal és rengeteg hegyes-völgyes (sokszor egyirányú) úttal van ellátva. Itt nem járnak tevével az emberek, nincsenek több feleséget is eltartó férjek, turbános férfiak, és a szemük kivételével teljesen eltakart nők. Van viszont rengeteg bajuszos pasi, egy halom bevásárlóközpont és piknikező hely, valamint fegyveres őrökkel védett katonai övezetek. Ankara csendes, élhető, kisvárosias jellegű, de sokan unalmasnak találják.
A déli parton
Akit nem az esős óceáni vagy a kontinentális éghajlat vonz, hanem inkább az enyhe teleket és az vakító nyári napsugarakat kedveli, annak szimpatikusabb lehet a déli part. Antalya égszínkék tengere, tömérdek vízesése és persze a középkorú külföldi hölgyekkel rendkívül előzékeny és mindig tettre kész legénykéi messze földön híresek. Erről egy angol napilap is cikkezett egy pár évvel ezelőtt. Rengeteg külföldi választja ezt a részt örök lakhelyéül, különösen a Törökországban amúgy is tömegével élő oroszok, közülük is inkább a hölgyek.
A nyugati parton
A nyugati parton valahogy hűvösebben fúj a tenger felől a szél, és szezonban elviselhetőbb a klíma. A törökök szerint az itteni lányok a legszebbek az országban. A város híres még a borairól és a liberális gondolkodásmódjáról is. A mostani kormányfő (Erdoğan) csak istentelen İzmirnek hívja a helyet, mert a lakosság nem sok fittyet hány a mohamedán ünnepekre és az iszlám szokásokra. Itt például az éves nagyböjt (ramadán) alatt is tömve vannak az éttermek és az alkoholt is fogyasztanak rendesen.
Keleten
Kelet-Törökország sajnos csak a külföldiek szemével nézve vadregényes. Ami kívülről izgalmasnak és egzotikusak tűnik, az belülről inkább félelmetes és szomorú. Sok török megveti a keleten élő, szegényebb, olykor még írni és olvasni sem tudó embertársait, akiknek jó része kurd származású. Az itt oly gyakori terrorista tevékenységek több száz, ha nem több ezer ember (katonák és civilek) életét követelik minden évben. A vidék központja Diyarbakir, amely közel fekszik a sivatagos közel-keleti zónához.
Igen, jól gondoljátok, errefelé vannak tevék is, többnejűségre is akad példa, és az alapvető emberi jogok védelme nem igazán ismert fogalom. Hogy mennyire, azt a következő történet is példázza. Az egyik török tanárom mesélte, hogy amikor ellátogatott Van városába, megdöbbenve tapasztalta egy családnál, hogy amikor az após kérdezett valamit a menyétől, akkor a lány az anyósnak suttogta el a választ, aki aztán továbbította azt a férjének.
Én úgy veszem észre, hogy sajnos a török állam nem sokat tesz ennek az országrésznek a felzárkóztatásáért, pedig kár lenne azt veszni hagyni.
Törökországban egyébként hihetetlen történelmi emlékekre és érintetlen falvakra lehet bukkanni, ahol a bazározás tényleg autentikus élmény. Ha van lehetőségetek errefelé piacozni, mindenképp tankoljatok fel egy pár liter friss és zamatos olívaolajjal, és próbáljátok ki a puha, fehér házi sajtokat.
A külsőségekről
A törökök átlagmagassága kb. 160-165 cm. Ha egy pasi 175 cm, az már itt magasnak számít. Az uralkodó hajszín a sötétbarna, bár (itt is) rengeteg lány festi szőkére a haját. Bőrszínből van mindenféle, általában ahogy kelet felé haladunk, úgy sötétedik. Ami a szemszínt illeti, ott is a barna dominál, de ha valakinek külföldi is van a felmenői között, akkor az nagyobb eséllyel indul az itt oly közkedvelt és irigyelt zöld vagy kék árnyalatokért.
Azt is megfigyeltem, hogy a testarányok is mások. Az ittenieknek valahogy rövidebb a lábuk. Ez nem annyira feltűnő férfiak vagy vékony hölgyek esetében, de ha pl. valaki bőségesebben meg van áldva csípőileg (ami itt elég gyakori), akkor ez elég szembetűnő. Szóval, aki kedveli az efféle domborulatokat, annak érdemes lenne ide ellátogatni.
Az öltözködési szokásokról és a fejkendőről később írnék, mert ez egy nagyon összetett téma. Mára ennyi!"
Az utolsó 100 komment: