oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2012. augusztus 01. 06:52,  Úgy gondolják, erkölcstelenek vagyunk 156 komment

2012. augusztus 01. 06:52 Határátkelő

Úgy gondolják, erkölcstelenek vagyunk

Törökország meglehetősen kedvelt célpont a magyar turisták körében is, ám nagy kérdés, mennyit látnak valójában az országból azok, akik a tengerpartig jutnak el. Már csak ezért is lehet érdekes Petra (akinek blogját itt olvashatjátok) most következő írása, aki Törökországba ment férjhez, így aztán első kézből tudja megosztani velünk (reményeim és az ígérete szerint több posztban is), milyen is ott az élet.

Kép 01 - Cicanaciban.jpg

TROLLFIGYELŐ: Trollt láttál? Írj a hataratkelokommentKUKAChotmail.com címre és amint tudok, lépek az ügyben! Tegyünk együtt a Határátkelő kulturált hangnemének megőrzéséért!

„Négy éve élek Törökország fővárosában (Ankarában) a férjemmel és az egy évvel ezelőtt örökbe fogadott fekete macskánkkal. Első körben megosztom az én történetemet, valamint megpróbálkozom egy halvány képet adni Törökország lakosságáról és földrajzáról, megspékelve egy-két szaftos részlettel.

Az államot átfogóan bemutatni sajnos akkor sem tudnám, ha akarnám, mert az hatalmas és elképesztően sokszínű, tele ellentmondásokkal és szélsőségekkel.

A kezdetek

A férjemmel az esküvőnk előtt másfél évvel ismerkedtünk meg az interneten. Ő egyébként apai ágon orosz, anyai ágon görög származású, de török állampolgár. A családja nagy része ma már mohamedán vallású, de ő megmaradt kereszténynek.

Amikor 2008 nyarán ideérkeztem, akkor még sem a nyelvet, sem az ittenieket, sem magát az országot nem ismertem igazán. Csak annyit tudtam, hogy nekem a férjem mellett a helyem. Azóta is nagyon boldogok vagyunk együtt. A hasonló cipőben járókat azért óvatosságra intem. Hogy miért, arról lentebb olvashattok.

Szóval mi először azt terveztük, hogy Magyarországon fogunk élni, de aztán családi okok miatt végül mégis Törökország mellett döntöttünk. Máig úgy hiszem, hogy helyesen.

Lépesről lépésre

Az első pár évet háztartásbeliként főleg nyelvtanulással töltöttem. Időnként dolgozgattam ezt-azt: foglalkoztam internetes adás-vétellel, és számítógépes grafikai munkáim is akadtak. Ezek egyike sem volt igazán hosszú életű. Takarítónői vagy pincérnői állás persze lett volna, de úgy voltunk vele, hogy azért a kevés pénzért amúgy sem érné meg.

Azóta letettem a felsőfokút, megkaptam a török állampolgárságot, és van egy jó állásom, ami lehetőséget ad arra, hogy tavaly november óta én legyek a családfenntartó, amíg a férjem iskolába jár. Részmunkaidőben dolgozom, ami mellett hetente párszor nyelvórákat is adok.

Persze egyedül piszok nehéz lett volna ennyi idő alatt idáig eljutnom. Minden elismerésem azoknak, akik külföldre költözve segítség nélkül küzdik fel magukat, nem hiszem, hogy nekem azt lett volna merszem bevállalni. Legalábbis nem a Közel-Keleten.

A kapcsolatokról

Az állam egyébként támogatja, hogy a nők otthon maradjanak, amit máig sokan kihasználnak. Az itteni (jelenleg átalakulóban lévő) szociális és családi háló nagyon érdekes. A hajadon török lányok szinte kivétel nélkül a családjukkal laknak, és megöröklik az apjuk vagy az anyjuk nyugdíját. Ha férjhez mennek, akkor ezt a jogot elveszítik, ezért nagyon válogatósak. Előnyben részesítik azokat a férfiakat, akiknek van jó állásuk, autójuk és házuk - vagy hajlandó beépülni a család már meglévő vállalkozásába.

Itt rengeteg (különböző színvonalú) műsor fut a házasodni vágyóknak, ahova bemegy az ember, és szépen elmondja a preferenciáit, majd várja a jelölteket. Az ilyen programokból nagyon sokat lehet tanulni. Elképesztő volt például azt látni, hogy egy középkorú nő a paraván felhúzása nélkül döntött, mert nem tetszett neki a férj-jelölt cipője. Na, ekkor kezdtem el kérdezősködni, hogy mi az alapja ennek az anyagiaskodásnak.

A nők társadalmi szerepe és jogai (illetve egyes országrészeken azok hiánya) megérne egy külön bejegyzést, ha érdekel titeket, szívesen írok majd erről is.

Az előítéletekről és az álszeméremről

Bár a külföldiekkel itt nagyon szívélyesek, de még az egyetemet végzett, több országot megjárt emberek nagy része is úgy gondolja, hogy mi egyszerűen erkölcstelenek vagyunk. Ennek szerintem az eltérő viselkedési szokások, egy pár török ismerősöm bevallása szerint meg a külföldi filmek szexjelenetei a hibásak, amiket itt egyébként máig kivágnak. Most, 2012-ben már eljutottunk odáig, hogy néha napján lehet csókolózó párokat látni a TV-ben, de ez pl. Ankara utcáin nem fordulhat elő, még házastársak között sem.

Egy pár hónapja abból volt botrány Isztambulban, hogy egy pár a buszon enyelgett, a sofőr meg ezt látva megállt, és leszállította őket. Más részről a tengerparton tényleg el lehet engednie magát az embernek, ott hozzá vannak szokva a turistákhoz, és valljuk be, sokkal lazábbak, mint az ország többi részén.

Jól emlékszem arra is, amikor egy valóságshow-ban arról beszéltek az anyósjelöltek, hogy ha egy külföldi pasi előtt magadévá teszed annak párját, akkor az meg sem fog mukkanni. Arra is láttam példát, hogy két török fiú a barátja mellől próbált felszedni egy lengyel csajt az egyik parkban, és bizony az én férjemet is gyakran megkörnyékezik a török lányok, még akkor is, ha én jelen vagyok.

Nekem valahogy úgy tűnik, hogy a sok itteni nem tudja rendesen kezelni, hogy bármennyire is sokszínű az ország gazdaságilag vagy kulturálisan, a szexualitás meg mindig tabu téma, legalábbis a médiában.

Amúgy a fiatal török fiúk sportot űznek abból, hogy legalább egy külföldi barátnőjük legyen, és ennek megvalósításában elég sikeresek. Itt ugyanis nem ódzkodnak a nagy szavaktól, már az első randin betámadják a csajokat, hogy mennyire szeretik őket és velük akarják leélni az életüket. Ezen a helyi lányok persze csak röhögnek, de a külföldieknél a túláradó romantika általában célra vezet, mert azok nincsenek hozzászokva az érzelmes vallomásokhoz.

Nyilván itt is rengeteg a hosszú távon is jól működő vegyes házasság és párkapcsolat van, de azért nem árt résen lenni.

Az is érdekes, hogy a helyiek itt rettentően szeretik megbámulni a külföldieket, még a nők és idősebb asszonyok is. Ezt a fenti fotó jól mutatja, melynek készítésekor egyébként azt tettettük, hogy én a férjemről csinálok képet.

A tátott szájjal bámulás engem kezdetben rettenetesen zavart, ma már fel sem tűnik. Leszólítani sem mer senki, elég határozott a megjelenésem, és megtanultam már, hogy mely gesztusok itt az elfogadottak és melyek nem. A környékünkön meg amúgy is mindenki ismer, nem panaszkodom, gyorsan befogadtak, szeretek itt élni, otthonosan mozgok.

Négy évszak

Törökországban egész évben megtalálható mind a négy évszak, tehát attól függően, hogy épp az ország melyik részén tartózkodunk, nagyon különböző időjárási körülményeknek lehetünk kitéve. Ez egy olyan előny, amit szerintem az ország nem igazán használ ki, nincs önellátás.

A nagytermelők inkább az exportra játszanak, mi meg itt az ország belsejében fekvő fővárosban legtöbbször csak import gyümölcshöz és zöldséghez jutunk.

Kép 02 - Térkép.jpg

A Márvány-tengernél

Akiben az isztambuli forgatagot megjárva az a kép él, hogy Törökország többi része is olyan, annak sajnos el kell, hogy mondjam, hogy téved. Isztambul a több tízmilliónyi lakosával egy soha nem alvó világváros, temérdek utcai árussal és kifőzdével tarkított, gyönyörű és nem veszélytelen kulturális útvesztő. Akit az efféle dolgok érdekelnek, annak szívből tudom ajánlani.

Törökország egy elenyésző része egyébként Európában van. Rengeteg magyar emlék található itt, Rodostóban (törökül Tekirdağ) van Magyar utca és Rákóczi múzeum is. Meg több magyar feleség. :)

Az északi parton

A Fekete-tenger partján burjánzó zöldövezetek a túrázók kedvelt célpontjai. Az itteni emberek meg a török vicceké. A Törökországban minden egyes évben tucat számra gyártott sorozatokban szereplő egyszerűbb karakterek általában összenőtt szemöldökű, erőteljes testfelépítésű fekete-tengeriek.

A vidék asszonyai híresek a munkabírásukról is. Itt mindenki jól kezeli a vadászpuskát és durrogtatnak is rendesen, ha van rá alkalmuk - például esküvőkön. Itt található az ország legészakabbi pontja (Sinop), ami minden tekintetben egy mesés hely.

A fővárosról

Kép 03 – Ankara montázs.jpg

Ankara sok parkkal, csupán két metróvonallal és rengeteg hegyes-völgyes (sokszor egyirányú) úttal van ellátva. Itt nem járnak tevével az emberek, nincsenek több feleséget is eltartó férjek, turbános férfiak, és a szemük kivételével teljesen eltakart nők. Van viszont rengeteg bajuszos pasi, egy halom bevásárlóközpont és piknikező hely, valamint fegyveres őrökkel védett katonai övezetek. Ankara csendes, élhető, kisvárosias jellegű, de sokan unalmasnak találják.

A déli parton

Akit nem az esős óceáni vagy a kontinentális éghajlat vonz, hanem inkább az enyhe teleket és az vakító nyári napsugarakat kedveli, annak szimpatikusabb lehet a déli part. Antalya égszínkék tengere, tömérdek vízesése és persze a középkorú külföldi hölgyekkel rendkívül előzékeny és mindig tettre kész legénykéi messze földön híresek. Erről egy angol napilap is cikkezett egy pár évvel ezelőtt. Rengeteg külföldi választja ezt a részt örök lakhelyéül, különösen a Törökországban amúgy is tömegével élő oroszok, közülük is inkább a hölgyek.

Kép 04 – Tengerpart.jpg

A nyugati parton

A nyugati parton valahogy hűvösebben fúj a tenger felől a szél, és szezonban elviselhetőbb a klíma. A törökök szerint az itteni lányok a legszebbek az országban. A város híres még a borairól és a liberális gondolkodásmódjáról is. A mostani kormányfő (Erdoğan) csak istentelen İzmirnek hívja a helyet, mert a lakosság nem sok fittyet hány a mohamedán ünnepekre és az iszlám szokásokra. Itt például az éves nagyböjt (ramadán) alatt is tömve vannak az éttermek és az alkoholt is fogyasztanak rendesen.

Keleten

Kelet-Törökország sajnos csak a külföldiek szemével nézve vadregényes. Ami kívülről izgalmasnak és egzotikusak tűnik, az belülről inkább félelmetes és szomorú. Sok török megveti a keleten élő, szegényebb, olykor még írni és olvasni sem tudó embertársait, akiknek jó része kurd származású. Az itt oly gyakori terrorista tevékenységek több száz, ha nem több ezer ember (katonák és civilek) életét követelik minden évben. A vidék központja Diyarbakir, amely közel fekszik a sivatagos közel-keleti zónához.

Igen, jól gondoljátok, errefelé vannak tevék is, többnejűségre is akad példa, és az alapvető emberi jogok védelme nem igazán ismert fogalom. Hogy mennyire, azt a következő történet is példázza. Az egyik török tanárom mesélte, hogy amikor ellátogatott Van városába, megdöbbenve tapasztalta egy családnál, hogy amikor az após kérdezett valamit a menyétől, akkor a lány az anyósnak suttogta el a választ, aki aztán továbbította azt a férjének.

Én úgy veszem észre, hogy sajnos a török állam nem sokat tesz ennek az országrésznek a felzárkóztatásáért, pedig kár lenne azt veszni hagyni.

Törökországban egyébként hihetetlen történelmi emlékekre és érintetlen falvakra lehet bukkanni, ahol a bazározás tényleg autentikus élmény. Ha van lehetőségetek errefelé piacozni, mindenképp tankoljatok fel egy pár liter friss és zamatos olívaolajjal, és próbáljátok ki a puha, fehér házi sajtokat.

A külsőségekről

A törökök átlagmagassága kb. 160-165 cm. Ha egy pasi 175 cm, az már itt magasnak számít. Az uralkodó hajszín a sötétbarna, bár (itt is) rengeteg lány festi szőkére a haját. Bőrszínből van mindenféle, általában ahogy kelet felé haladunk, úgy sötétedik. Ami a szemszínt illeti, ott is a barna dominál, de ha valakinek külföldi is van a felmenői között, akkor az nagyobb eséllyel indul az itt oly közkedvelt és irigyelt zöld vagy kék árnyalatokért.

Azt is megfigyeltem, hogy a testarányok is mások. Az ittenieknek valahogy rövidebb a lábuk. Ez nem annyira feltűnő férfiak vagy vékony hölgyek esetében, de ha pl. valaki bőségesebben meg van áldva csípőileg (ami itt elég gyakori), akkor ez elég szembetűnő. Szóval, aki kedveli az efféle domborulatokat, annak érdemes lenne ide ellátogatni.

Az öltözködési szokásokról és a fejkendőről később írnék, mert ez egy nagyon összetett téma. Mára ennyi!"

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: Törökország

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr584689773

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Troll ellenesség megint!!! 2012.08.01. 14:16:22

Sok helyen van salynos komoly troll ellenesség a blog.hun!!! Eggyesek szerint már a legnagyobb baj a trollok jelenléte!!! Troll üldöző blog is van!!! Postolok a postba beírják hogy trollok ne szóljanak hozzá!!! Engem mind troll hozzá szólót különösen b...

Trackback: Troll ellenesség megint!!! 2012.08.01. 14:16:20

Sok helyen van salynos komoly troll ellenesség a blog.hun!!! Eggyesek szerint már a legnagyobb baj a trollok jelenléte!!! Troll üldöző blog is van!!! Postolok a postba beírják hogy trollok ne szóljanak hozzá!!! Engem mind troll hozzá szólót különösen b...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2012.08.01. 07:11:58

Sziasztok! Ma sajnos eleg sürü napom lesz, munka utan meg egy török orat is fogok adni, igy az esetleges kerdeseket csak kesö este vagy esetleg holnap reggel fogom tudni megvalaszolni.

2012.08.01. 07:17:44

Szaisztok! Ma sajnos eleg sürü napom lesz, munka utan meg egy török orat is fogok adni, igy az esetleges kerdeseket csak kesö este vagy holnap reggel fogom tudni megvalaszolni.

2012.08.01. 07:19:24

Elnezest a duplazasert! Szokas szerint hozom a reggeli formamat... :)

tanato 2012.08.01. 07:36:20

Köszönjük Petra,nagyon jó cikk.Én ugyan csak egyszer jártam a déli tengerparton turistaként,de nagyon tetszett az ország.Érdekesek amit írsz az ott lakó szemével.Oroszból tényleg töménytelen mennyiségű volt ott és nem csak turista,hanem ott dolgozó személy is. Hozzánk is mindig oroszul szóltak először az utcai árusok.Magyarok mennyien élhettek az országban kb?Mit tudsz?Egyébként milyen foglakozásod van,mit dolgozol ott kint,?Érdekes volt látni a nyilvános strandokon a tetőtől talpig bebugyolált kendős muzulmán nőket a tengerben fürödni.Azt mondták ott ,ezek falusi asszonyok,a városiak nem annyira tartják a muszlim hagyományokat.Összegezve nagyon barátságosak voltak,szerettek szóba elegyedni,kérdezgették honnan jöttünk,mit csinálunk stb.A mecsetekbe beengedtek szerencsére szétnézni.

Votisky Petra · http://nokkulfoldon.hu 2012.08.01. 08:20:32

Koszi Petra, Nagyon izgalmas volt a cikk.
Mi sok eve minden evben tobb hetet Torokorszagban toltunk, jartunk mar a keleti reszen, kurd videken is, de Ankaraban meg sohasem. Erdekes a Te szemeddel latni ezt az orszagot. :-) Ha mi csak ugy valaszthatnank egy orszagot, hogy hol elnenk nehany evig Torokorszag elol allna.
Ami nagyon erdekes, hogy nekunk is hasonlokat mondtak torok ismeroseink a keleti orszagreszrol, ugyanakkor amikor ott (marmint keleten) beszelgettunk az emberekkel, akkor nem tunt ennyire fehernek vagy feketenek a helyzet, ahogy beallitjak nyugaton. Kicsit olyan benyomasunk volt, mintha a keleti reszt valami mitosz lengene be. Sok torok ismerosunk van Isztambulban es a legnagyobb resze nem volt meg keleten, mert veszelyesnek es fejletlennek tartja.
A rovid lab megfigyeles nagyon vicces, mert mi Bukarestben elunk expatkent es ez volt az egyik elso megfigyeles, hogy milyen rovid a roman lanyok laba. :-DDD

bandirepublic · halottnakacoach.hu 2012.08.01. 09:09:56

nagyon jo iras. koszi. erdekes, hogy mennyi kulonbozoseg van az orszagon belul, ami mindjuk nem kicsi.
olvasnek meg torokorszag geopolitikai szereperol is kesobb!

hogyne,persze,igazad van! 2012.08.01. 09:10:50

hat,tudod mikaor adnam fel az unios allampolgarsagomat a Torokert..
Visszamaradott orszag,ahola demokracia gyerekcipoben jar,na es az a vallas..soha az eletben.Tisztara mint a sotet kozepkor..

Jolika neni a szomszedbol 2012.08.01. 09:15:19

Nagyon jo kis poszt volt, tetszett! Remelem, hogy Petra meg folytatja!

Zuiro · http://zuiro.blog.hu 2012.08.01. 09:22:13

Nagyon jó kis cikk volt, remélem lesz folytatása!

Max, A Gondolkodó Birca · http://maxval.co.nr/ 2012.08.01. 09:30:56

"Törökország egy elenyésző része egyébként Európában van."

Ez azért túlzás. Ezen az "elenyésző" részen több ember él, mint egész Magyarországon...

2012.08.01. 09:33:29

Reggel munkaba jovet a vonaton olvastam a posztot, ugyhogy Becsbe erve rogton el is kezdtem nezegetni a torokoket. Tenyleg a legtobbnek valoszinutlenul rovid laba van!! :D De ez eddig fel sem tunt, csak az, hogy sokkal alacsonyabbak, mint az atlag. :)

Pirx 2012.08.01. 09:33:58

@hogyne,persze,igazad van!: Hát én nem sokat voltam Törökországban, de amikor ott voltam, akkor nem turistaként. Dolgoztam. Tiszta sötét középkort emlegetni velük kapcsolatban tájékozatlanság. Amúgy tudtad, hogy az iszlám náluk nem államvallás? Hallottál már Musztafa Kemal Atatürkről?
Persze egy dolog a hivatalos álláspont, és más a valóság, de erről Petra biztos többet tud.

2012.08.01. 09:35:00

Nagyon erdekes, jol megirt cikk, nagyon koszonjuk!

hogyne,persze,igazad van! 2012.08.01. 09:41:14

@Pirx: igen,sajnos voltam ott.nekem az iszlam vallas nagyon idegen.Borzaszto erkolcstelen pl csokolozni,de szent haborut vivni,es embereket gyilkolni,az nem..
Arrol nem is beszelve,hogy a tarsasag sem az en kedvencem.
Azt megertem ha valaki mo-nal jobb helyzetben levo,pl eus orszagban telepedik le,de Torokorszag?Hagyjad mar..

2012.08.01. 09:41:37

@Pirx: Ahhoz kepest meg mindig evente tobb ezer fiatal lanyt olnek meg becsulet-gyilkossagbol, meg tobbet megcsonkitanak hasonlo okokbol, sot, meg Ausztriaban es Nemetorszagban is felbukkannak hasonlo sztorik ott elo torokokkel. Egyik itteni torok ismerosom meselte, hogy egyik baratnoje leszbikus, es alig tudott elmenekulni, amikor a csalad megtudta, es azota is valahol Amerikaban el, es retteg, hogy egyszer a csaladja magtalalja. Azert kemeny dolgok ezek, eleg tavol a modern europai gondolkodastol, es igencsak kozel a "sotet" kozepkori Europa gondolkodasahoz...

Pirx 2012.08.01. 09:47:56

@Nyulz of the World: Lehet vitatkozni ezen, de a vallás ortodox követői között bárhol a világon találhatsz ehhez hasonló példákat. Keresztények, Zsidók között is. De más vallásoknál is. Viszont Törökország azon kevés Iszlám országok között van, ahol nincs államvallás. (vö. Alkotmány) Én nem szeretem a "Modern Európai " gondolkodásra hivatkozást, mert nem vagyunk felsőbbrendűek, csak mások.

Pirx 2012.08.01. 09:51:34

@hogyne,persze,igazad van!: Elfogadom az álláspontod, de nem értek vele egyet. Igen. Első, sőt második és harmadik pillantásra úgy tűnik, hogy az EU állampolgárságot, illetve annak előnyeit feladni nem szerencsés. De szerintem egy másik országba költözni nem csak anyagi szempontok miatt lehet.
És a Szent Háborúra hivatkozni a Törökök esetében nem hinném, hogy helytálló. De nézz csak körül, hogy mi keresztények napjainkban hány Szent Háborút vívunk csak azért, mert nem tudjuk elfogadni, hogy valaki másképp gondolkodik a világról?

hogyne,persze,igazad van! 2012.08.01. 09:52:45

@Pirx: ja,persze,szerinted MO-n hany olyat hallottal,hogy valakit meggyilkolt a csaladja,mert nem megfeleloen oltozott,vagy valakivel osszehazasodott???ne farasszal mar..
Elmaradott orszag,vallas,tiszta gaz..
Perzse ha a poszt-tolo jol erzi magat,orulok neki.
De ne akarjatok beadni,hogy Torokorszag jobb hely mint pl nyugateuropa..

Ainult Mina 2012.08.01. 09:53:38

Szia! Mit jelent az, hogy Isztanbul nem veszélytelen? Ha észnél vagyok?

2012.08.01. 09:53:58

@Pirx: A modern szerintem nem a felsobbrendu szinonimaja, hanem a fejlettebbe. Es igenis, azert Europa nyugati felen mar igencsak meghaladott az a fele intolerancia (direk nem irom, hogy vallasi, mert ugy gondolom, sokkal inkabb kulturalis, mint vallasi jelensegrol van szo) es diszkriminacio, ami arrafele a hetkoznapok resze. Pedig a kozepkorban itt is elkovettuk ugyanezeket a bunoket. Csak mi fejlodtunk, haladtunk, tulleptunk az eloiteleteinken, ok meg nem.

Bicepsz Elek 2012.08.01. 09:56:23

@Nyulz of the World: Mas vilag. Afrika(a Szaharatol delre) meg meg rosszabb es nem szimplan a vallas miatt. A deli nepek amugy mind ilyenek.
Azert eleve furcsa a megorokolt nyugdij. Gondolom valami magannyugdij koncepcio lehet.

Pirx 2012.08.01. 09:57:57

@hogyne,persze,igazad van!: Mint mondottam elfogadom álláspontod, de nem értek vele egyet. Sőt!
Amúgy sokkal nagyobb kíváncsiságot, és megérteni vágyást tapasztaltam a Törköknél irányunkban, mint fordítva.
Nem fárasztani akarlak, de véleményem szerint nagyobb gáz elmaradottnak mondani valamit amit nem értesz (és nem is vagy kíváncsi), mint megpróbálni megismerni, megérteni.

mommmmo 2012.08.01. 09:58:25

Ja, hat ott sem talalkozik az ember a mindennapi elet szintjen dzsihadistakkal, meg becsuletgyilkosokkal sem, szerintem ezek tulnyomo reszben a Petra altal is emlegetett "keleten" vannak, ahova egy atlag torok se teszi be a labat..az ilyen orszagokban, mint pl Torokorszag legalabb van dog eros szekularis hadsereg es rendorseg, akik nem lacafacaznak, es megvedik a tarsadalmat az effele devians elemektol, nem ugy mint sok mas orszagban.
Amugy tudtatok a Dzsihad egy nepszeru muszlim ferfinev? Az egyik legalamuszibb konyvelonket pl igy hivjak.

Pirx 2012.08.01. 10:01:29

@Nyulz of the World: Mi léptünk túl az előítéleteken? Ezt most komolyan mondod azok után amit írtál? Amit @hogyne,persze,igazad van! írt? Na neee....
Túlhaladott intolerancia? Ahol tiltják a fejkendő viselését? Ahol tiltják a vallás gyakorlásához szükséges Mecsetek építését, ( www.origo.hu/nagyvilag/20111113-disznofej-darabokat-dobtak-es-vert-locsoltak-egy-epulo-mecset-helyszinere.html ) Magam részéről találkoztam Görög Katolikus templommal Isztanbul ázsiai részén.

mommmmo 2012.08.01. 10:05:06

Ja es szerintem pont az volt a cikkben jo, hogy leirta mekkora hatalmas kulonbsegek vannak a teruletek kozott mentalitasban, kozbiztonsagban, mimindenben (es nem is szepitve) de ugy latszik ez tok folosleges volt, mert a posztolok egy resze ugyis csak az hajtogatja, amit mar korabbrol tudott. A torokorszagi becsuletgyilkosok, akikrol en hallottam mind Kurdok voltak, tehat abbol a lepattant regiobol jottek.

A multim isztambuli kirendeltsegebe meg jarnak a nemetek tanulni, mert olyan f@szaul mukodo rendszert vezettek be, sajat maguk kutfojebol, ami sehol nincs. Ez ma Torokorszag, szerintem. Boven van olyan resze, amelyik emelkedik es tanul.

Bicepsz Elek 2012.08.01. 10:08:37

Torokorszag is megosztott,mint Algeria vagy Egyiptom. De letelepedes szempontjabol nem biztos,hogy rosszabb, mint mas orszag. Kulonvalasztva az eghajlatot, anyagiakat, mentalitast, szokasokat, torvenyeket, jogyakorlatot, sokminden fontos, de egyentol fugg, hogy mi a fontosabb. Egy varosias helyen pl.egy no inkabb lehet nyugatias, mint videken.

2012.08.01. 10:08:55

@Pirx: Szernitem csak az egesz arcot elfedo es emiatt az azonositast lehetetlenne tevo fejkendot tiltjak. Itt Becsben tele van fejkendos nokkel az utca, es senkit sem zavar. Es a fejkendo vs. gyilkossag, csonkitas, vagy csak sima kitaszitas... De te tudod... A Gorok Katolikus templomrol meg csak annyit, hogy az arrafele akar meg boven a Mohamed futasa (622) elott is epulhetett... ;)

tiltott rengeteg 2012.08.01. 10:13:16

Ez a török kultura most engem is egyre jobban erdekel. Nehany hete voltam Izmirben es par eve Isztanbulban. Emlekszem, h Isztanbulban egyutt mentunk vacsorazni nehany (europai) kollegammal es akartam volna rendelni, de a pincer egyszeruen ingoralt. Egy nö nem rendelhet. Ugyh megkertem a ferfi kollegat, h mondja mar el az urnak, h hozzon egy salatat. Kicsit le voltam dobbenve. Ehhez kepest Izmir tenyleg nagyon mas volt. A cegnel, akikkel dolgozunk, legalabb 10 ember Amerikaban tanult/dolgozott 8-10 evig es aztan mind VISSZATERTEK Törökorszagba. Jo persze kozben Ausztria/Nemetorszag tele van veluk, de akkor is. Olyan jo volt hallgatni, h a csalad/baratok miatt otthagytak a kanaant es visszamentek Izmirbe.

Pirx 2012.08.01. 10:16:45

@Nyulz of the World: Nem. Nem az arcot elfedő kendőt tiltják:
oktatas.origo.hu/20081205/
jogszeruen_tiltottak_ki_a_lanyokat_tesiorarol
hvg.hu/vilag/20120118_franciak_fejkendo
Lehet, hogy régi volt a templom, de működött.

Jolika neni a szomszedbol 2012.08.01. 10:17:07

@mommmmo:

Ez igy van Mommo, nezd csak meg az eddigi itteni termest. Tokmindegy, hogy ki, honnan, hany ev otteles utan es mit ir, nehanyan csak hajtjak a maguket, mert ok aztan OLVASTAK sokmindent, meg egy-ket het alatt biztos tapasztaltak is.

Max, A Gondolkodó Birca · http://maxval.co.nr/ 2012.08.01. 10:18:23

@Pirx:

Törökország valójában vallásellenes állam, kb. úgy állnak a valláshoz, mint Franciaországban,

mommmmo 2012.08.01. 10:19:04

Az europaiak amugy tenyleg nem tudjak felfogni, hogy a kozelkeleten mennyire szelsoseges dolgok vannak a tarsadalomban. Lasd pl hirdettunk itt munkat a helyieknek, a jelentkezok fele no volt.
Az innen 50 kilometerre levo kisvarosban 1 szal no nem dolgozik, es meg autot sem vezet. Teljesen mas vilag. Es ahol a szornyusegek tortennek, az olyan torok viszonylatban, mint nalunk volt anno a Szeged kornyeki tanyavilag. Mintha nem is ugyanahhoz az orszaghoz tartozna... Szoval szerintem Petranak azokhoz a reszekhez, meg az ott tortentekhez kabe annyi koze van, mint egy Pestinek ahhoz, hogy egy milyen verfertozesek tortennek esetleg egy "kisebbseg" faluban..

Max, A Gondolkodó Birca · http://maxval.co.nr/ 2012.08.01. 10:24:09

@Pirx:

Görögkatolikus templom? Biztos vagy ebben? Nagyon-nagyon kevés görögkatolikus van Törökországban, elsősorban az arab kisebbség között. A törökországi görög kisebbség 99 %-a pl. nem görögkatolikus vallású.

2012.08.01. 10:26:32

@Pirx: Nagyon beakadt neked ez a fejkendo. De ugy latom, hogy a nok jogainak a labbal tiprasa, a gyilkossagok tarsadalmilag elfogadott volta es a minden nemu (es nemcsak nemi) massag nyilt uldozese viszont egyaltalalan nem zavar. Gratulalok. Egyebkent ismetlem, itt senkit sem erdekel a fejkendo, ovonot is lattam fejkendoben. Meg itt pl. a bonyakok is hordjak, nemcsak a torokok. Nem sokat tudok Torokorszagrol, csak amennyit az onnan ide telepult torok ismeroseim neha meselnek. De biztosan az sem igaz.

Max, A Gondolkodó Birca · http://maxval.co.nr/ 2012.08.01. 10:27:23

@Pirx:

Utána is néztem. Törökországban összesen 35 ezer katolikus van, s ezek döntő többsége is örmény-, szír- és rómaikatolikus, a görögkatoliusok pár ezren lehetnek összesen az egész országban.

Pirx 2012.08.01. 10:36:14

@Max, A Gondolkodó Birca:
Biztos.
Ayia Efimia Ortodoks Kilise

Osmanağa Mh. 34714 Kadıköy/Istanbul Province Törökország‎

Pirx 2012.08.01. 10:37:33

@Max, A Gondolkodó Birca: Láttam, nekem tetszett. Családi vonatkozások miatt érdekes nekem, hogy ott Görög Katolikus templommal találkoztam. Biztos vagyok, benne hogy kevesen vannak

Max, A Gondolkodó Birca · http://maxval.co.nr/ 2012.08.01. 10:38:36

@Pirx:

Bocs, de tévedsz. Már a neve - Ortodoks - is mutatja, hogy nem görögkatolikus, hanem ortodox templom.

svájci sapka (ch) · http://svajcisapka.blogspot.ch/ 2012.08.01. 10:42:06

Érdekes írás.
Hogy mi erkölcsös, mi nem, ízlése válogatja.
Bár kissé maradinak tűnik, de az, hogy a média nem támogatja a szabadosságot, szerintem nem káros.
A magam részéről nem tartom normálisnak, hogy a kora esti órákban light-porno jelenetek mennek a tv-ben.
Vagy pornó filmet forgatnak köztereken.
:(

Max, A Gondolkodó Birca · http://maxval.co.nr/ 2012.08.01. 10:42:34

@Pirx:

Fényképről csak annyit lehet megállapítani, hogy bizánci rítusú templom. De a felekezetet nem, mert lehet akár ortodox, akár görögkatolikus egy bizánci rítusú templom. Viszont a neve mutatja, hogy nem görögkatolikus, hanem ortodox.

Pirx 2012.08.01. 10:42:40

@Nyulz of the World: Nálad akadt be valami, és rossz helyen tájékozódsz. De nem baj, nem akarlak semmiről meggyőzni. Úgy gondolom a te hozzáállásod nem fog eredményre vezetni.
Soha nem állítottam, hogy nem érdekelnek a nők jogai. Persze gondolom neked természetese, hogy a felvilágosodott Európában mai napig mekkora a nők diszkriminációja, a családon belüli erőszak. Sokkal egyszerűbb más hibáit felnagyítani, és arra mutogatni.
Úgy gondolom nem fogunk szót érteni, de nem baj!

Pirx 2012.08.01. 10:44:28

@Max, A Gondolkodó Birca: Gondolod ez a lényeg?
De legyen. Nem Görög Katolikus. De azért ugye kereszt van a tetjén? :)

blah 2012.08.01. 10:45:47

güzel bir hikaye

Pirx 2012.08.01. 10:46:05

@Max, A Gondolkodó Birca: "Az ortodoxia görög összetett szó, jelentése: igaz hit. Ennek tükörfordítása a szláv pravoszláv szó. Területi eredetéből adódóan szokás keleti kereszténységről beszélni, ami azonban pontatlan, mert az ortodox kereszténység csak egyik - bár legnagyobb - ága a keleti kereszténységnek. Magyar sajátosság a görögkeleti műszó, amely – történelmi összefüggéseit tekintve – pejoratív, kirekesztő elnevezés, és amelyet a magyarországi ortodoxok egy része mindig is visszautasított."

Pirx 2012.08.01. 10:46:57

@blah: Ne düşünüyorsunuz?

Max, A Gondolkodó Birca · http://maxval.co.nr/ 2012.08.01. 10:50:57

@Pirx:

Nagyon is lényeges, hogy egy templom katolikus vagy ortodox, hiszen ez két különböző egyház. A görögkatolikus a katolikus egyház része. Az ortodox pedig egy külön egyház, nincs köze a katolikus egyházhoz.

Pirx 2012.08.01. 10:52:52

@Max, A Gondolkodó Birca: Jó. De miért is lényeges abból a szempontból, hogy Törökország ázsiai részén működik?

Max, A Gondolkodó Birca · http://maxval.co.nr/ 2012.08.01. 10:53:48

@Pirx:

Így igaz. Elterjedt, bár alapvetően hibás a magyar "görögkeleti" szó. S mivel hasonlít a helyes "görögkatolikus" szóra, sokan keverik. Azonban ez egy tévedés, a görögkatolikus és a görögkeleti 2 teljesen más dolog.

A törökországi keresztények legnagyobb része ortodox, nem katolikus.

Kara kán · http://karakan.blog.hu 2012.08.01. 10:54:24

@Max, A Gondolkodó Birca:

Görögkeletit akart írni, te. Ortodox keresztényt.

Max, A Gondolkodó Birca · http://maxval.co.nr/ 2012.08.01. 10:55:21

@Pirx:

Önmagában nem lényeges. Úgy tudom, hogy a legtöbb törökországi keresztény Isztanbulban és közelében van, mindegy, hogy az európai vagy az ázsiai oldalon.

Max, A Gondolkodó Birca · http://maxval.co.nr/ 2012.08.01. 10:56:51

@Kara kán:

Oké, de nem azt írta. Ezért is szóltam bele, mert sajnos gyakori hiba a görögkatolikus és a "görögkeleti" keverése.

Pirx 2012.08.01. 10:58:51

@Kara kán: @Max, A Gondolkodó Birca: OK srácok! :) De egy kicsit elkanyarodtunk a témától! :) De köszi! Megint tanultam!

Max, A Gondolkodó Birca · http://maxval.co.nr/ 2012.08.01. 11:00:35

@Pirx:

Ez a jó. Én is szeretek új dolgokat tanulni minden nap.

kewcheg 2012.08.01. 11:03:03

Nekem alapvetően az iszlámmal van bajom,nem a törökökkel.Sőth,tudom hogy a török világ nem arab,és nem is nagyon szívelik egymást,de az iszlám kezdetétől fogva egy agresszív, el nem fogadásra épülő és destruktív civilizáció.Nálunk egyes politikai erők is (pl. jobbik) rájátszanak az antiszemita kártyán belül az iszlám állítólagos pozitív elemeire(erkölcs, rend,közbiztonság) de ezek a felfogások a felszínt karcolgatják. Egy iszlám ország sose fogja eltűrni pl.saját határain belül a kereszténységet vagy a zsidóságot,mint egyenrangú felet.Ezeket üldözik,tűzzel-vassal írtják. A másik: a nők szerepe az iszlám kultúrában.Sosem értettem azokat az "európai " nőket, akik muzulmánnal házasodtak.(bár,ha nem akadt jobb neki?) Egyszóval ,lehet hogy szívélyesek meg minden,de azért legyenek jó távol tőlem ha lehet....

Gilda66 · http://azeletgenfbenmagyarkent.blogspot.hu/ 2012.08.01. 11:12:00

Nekem nagyon tetszett az írás, várom a folytatást!
Érdekes világ, eléggé konzervatív szemléletük van.
Tavasszal Törökországba szerettünk volna menni kicsit pihenni, de lejárt az útlevelem, ezért nem tudtunk.
De mindenképpen eljutunk oda, már készül az irat hozzá!
A törökök szeretnek enni, összegyűlni, beszélgetni, ünnepelni. Én azt tapasztaltam, hogy vidám emberek.
Kicsit túlzás talán, hogy az enyelgő párokat leszállítják a buszról, bár máshol meg pont az ellenkezőjét viszik túlzásba, ami engem időnként zavar.

mommmmo 2012.08.01. 11:18:36

Mondjuk a jobbiknak ugyanugy goze nincs a muszlimokrol, mint az iszlamofobiasoknak...
Nem is ertem, mit ajnarozzak a muszlimokat, amikor a modern rightwing iranyzatok alapjan mar reg at kellett volna kapcsolni rajuk a zsido lemez helyett...ebbol is latszik, hogy Borat orszaga vagyunk.

hogyne,persze,igazad van! 2012.08.01. 11:22:05

@tilmir: az rendben hogy te nem akarsz pornot nezni,de en meg ugy gondolom had dontsem el en,hogy akarok e pornot nezni,akarok-e alkoholt fogyasztani,ne az allam mondja meg mit akarjak.Ez a demokracia,ami totokorszagban nem egeszen mukodik..

mommmmo 2012.08.01. 11:35:44

Jaj basszus, tenyleg a legtobb hozzaszolo csak a maniait nyomja a temaval kapcsolatban..tok mindegy, hogy mi volt a posztban, vagy barmi..
Epp a posztolo irja, hogy az orszag egyes reszein meg Ramadankor is vedelik az alkoholt, ha az allam ebbe belepofazna, akkor vajon ezt tehetnek?
Torokorszagban szekularis allam van, es a szigor a hagyomanyoknak koszonheto, amely jelentosege kulonbozo a kulonbozo reszeken.
Szerintem ez tok egyertelmu, a cikkbol is, meg abbol is, hogyha valaki ertelemmel olvas a temarol, de sebaj, ez a muszlimsag egy ugyanolyan titkos gomb az emberek pszichejen, mint a zsidosag, ha megnyomjuk, akkor maris omlik a sok eloitelet....

Engem mondjuk foleg az erdekelne, hogy a posztiro hogyan erzekeli arrafele a gazdasagi- tarsadalmi fejlodest, tenyleg igaz-e, hogy rengeteget javul-e az eletszinvonaluk, es mennyit keresnek, stb..

TGabi 2012.08.01. 11:39:38

kewcheg

Így van, elég hasonlóan gondolom én is. Tegyük hozzá, azért történetünk főhősnőjének férje sem török(ld. görög és orosz fellmenők) , csak per pillanat a család miatt élnek ott, az a helyzet...

A Jobbik meg az iszlám vallással kokettál és a szélsőségeseikkel - ennyit a "nagy magyar hazafiakról."

A poszter mindenesetre jó, átfogó anyagot írt :)

TGabi 2012.08.01. 11:39:38

kewcheg

Így van, elég hasonlóan gondolom én is. Tegyük hozzá, azért történetünk főhősnőjének férje sem török(ld. görög és orosz fellmenők) , csak per pillanat a család miatt élnek ott, az a helyzet...

A Jobbik meg az iszlám vallással kokettál és a szélsőségeseikkel - ennyit a "nagy magyar hazafiakról."

A poszter mindenesetre jó, átfogó anyagot írt :)

hogyne,persze,igazad van! 2012.08.01. 11:40:45

@tilmir: mit szamit ez?Nem akarom,hogy eldontsek helyettem.majd en eldontom.pont.

svájci sapka (ch) · http://svajcisapka.blogspot.ch/ 2012.08.01. 11:46:25

:)
Tudod mit? Igazad van.
Majd amikor lesz gyereked, és épp fagyit nyalva boldogan sétálsz az épp nyiladozó értelmű gyerekeddel a körúton, és ott a sarkon kanyarodva épp egy pornófilmet forgatnak vasárnap délelőtt, na akkor megkérdezném ismét a véleményed.
Addig felesleges erről beszélni, mert neked úgyis igazad van.

Elchango 2012.08.01. 11:49:10

Petra:
en 2009-ben voltam ott, pontosabban Izmirben egy 7-et. Had osszam meg a tapasztalataimat:
Februarban voltam uzleti uton,nemetekkel - (a nemet managerek alig vartak,hogy elhuzzanak onnan, annyira latszott az arcukon az utalat veluk szemben amugy).A szalloda medencejeben vigan furodtek az emberek.
A 3 savos autopalya mellett, ami befele tartott a varosba a repterrol,mindket oldalt iszonyatos nagy putritelepek.Se teto, semmi, csak a 4 fal es a putrik tetejen min. 10 parabola antenna.
daciakban bajuszos, fejkendos nok nyomjak a gazt mint az orult.Erdekes volt latni.
Szalloda, ami elvileg 5 csillagos volt (Crowne Plazaba akartunk menni de mar nem volt ott szabad szoba): a marvanypadlo a labunk alatt ugy hullamzott mintha Magyarorszagon a folduton lepdeltel volna. Minden reggel muezzinre ebredtem reggel 6 korul, tehat ora sem kellett.Melegviz csak mutatoban volt, neha.
A varosban amugy senki se bamult meg minket,h kulfoldiek vagyunk, igaz minden fele fajta abrazatot lattunk.Nekem Gorogorszag copy paste volt csak dzsamikkal es latin betus irasokkal az utcakon.
Repter visszaut:Nem akartak engedni becsekkolni,mert akkor meg a regi kek magyar utlevelem volt es nem tudtak,hogy mi a szar az a Hungary, Magyarorszag.Nemis hallotak rola soha es kerestek a schengeni vizumot az utelvelembe (mivel Munchenbe repultem) ja es repteren egy budos szot se ertettek angolul es vagy 3an tanakodtak hatul,hogy akkor most repulhetek e vizum nelkul vagy sem!!!!!!!!a ket orat ki kellett varnom, gondoltam iszok 1 sort.Egy 0.33-as Budweiesert akartak adni 12 euroert!!!!Roviden gratulalok hozza,h jol erzed magad es megtalaltad a szamitasod ott bar nekem a velemenyem az,h Torokorszag most kb. olyan mint Romania volt a 80-as evekben.Szoval el tudom kepzelni a hetkoznapokat. (Romaniat is lattam a 80-as evekben ezert tudom osszehasonlitani) de szerintem Magyarorszaggal nem lehet egy lapon emlegetni (kb. mint Dania - Romania osszehasonlitasa) es jo volt eljonni onnan.Orultem,hogy felszallt a gepem, azota se vagyok vissza.

Gilda66 · http://azeletgenfbenmagyarkent.blogspot.hu/ 2012.08.01. 11:54:39

@Elchango: Ha jól tudom Törökországba magyar útlevéllel és vízummal lehet utazni, mi ezért nem tudtunk ott "nyaralni".
Legalábbis én mindenhol ezt olvastam áprilisban, valószínüleg ezért értetlenkedtek a reptéren.
De pl. svájci személyivel, vízum nélkül is be menni.
Nem gondolom, hogy szeretnék ott élni, de 1-2 hetet szívesen eltöltenék ott.

hogyne,persze,igazad van! 2012.08.01. 11:54:41

@tilmir: de et egy kicsit gyengeelmeju vagy,ugy latom.Egy szoval sem mondtam hogy egyetertek vele,de had dontsem el en,es ne helyettem dontsek el..
Van gyerekem,de hiaba nem akarom,lat olyan dolgokat amiket nem kellene,hall olyan dolgokat amiket nem kellene,ilyen a vilag,az en dolgom hogy elmagyarazzam,ez nem helyes..
Netto baromsagokat irsz,felesleges vitatkozni.
Tudod mit;
Hogyne,persze,igazad van!

Elchango 2012.08.01. 12:05:00

@Gilda66: Gilda! A torok vizumrendeszerben annyi logika sincs mint egy levelre kell egy belyeg - ez a minimum,hogy feladd.
minden orszagra hasrautes szeruen allapitjak meg a vizumot.Magyarorszagra 20 Euro egy honapra. A belga kollegina fizetett aszem 10-et, a lengyel 15-ot a nemet meg 5-ot vagy semmit se mar nem emlekszem pontosan.En 20at perkaltam.Azt se kerdezik, ellenorzik ki a frasz vagy.kapsz 1 piros belyeget az utelveledbe, lepecsetelik es mikor elhagyod a csodaszep torokorszagot akkor egy feketet es lepecsetelik.De azt,hogy egy kibaszott nemzetkozi repteren ne tudjanak az alkalmazottak angolul egy szot se???Es,hogy nem is hallottak meg Magyarorszagrol?Erre eccer a varsoi magyar fokonzul azt mondta nekem:az anyjuk k.... uristenit nem tudtak?150 evig ott voltak nalunk oszt mar azt is elfelejtettek,hogy mi az a Magyarorszag?Egy repteren amugy alapnak kene lennie,hogy a hatosagok tudjak pl. melyik allamok tartoznak a schengeni zonaba.Es nem csak Europa mellett,hanem globalisan, barhol, mivel nagy teruletrol van szo (egy egesz kontinens gyakorlatliag) es hatalmas utazokozonseggel.

Votisky Petra · http://nokkulfoldon.hu 2012.08.01. 12:05:25

@Gilda66: Igen, magyaroknak vízumot kell venni. Az egy bélyeg méretű matrica, ami 15EURO volt tavaly és 3 hónapig érvényes. Korábban csak 1 hónapig volt érvényes és volt időszak, amikor 20 Euro volt. Nekünk már egész szép bélyeggyűjteményünk van. :-)

átlátó 2012.08.01. 12:06:34

Több tucatszor jártam Isztambulban, autóval... életvitelszerűen élek Bécsben is, ahol nem gyenge a török részvétel... nem akarom őket egyelőre az unióban tudni.
Attól függetlenül nem, hogy szeretem Isztambul (Bizánc, Konstantinápoly) semmihez sem fogható hangulatát... de ezt a hangulatot ott szeretem és akkor hagyom ott, amikor akarom... itt Európában ne akarjanak belső törökországi állapotokat... megjegyzem Bécs nagyon hamar bele fog futni a problémába, mert a labancok is látens módon előítéletesek a létszámnövekedésüket látva. Még akkor is, ha az ekmekük igen jófajta.
(Tudom, hogy Isztambul ezen oldala még Európa.)

Elchango 2012.08.01. 12:09:02

@Votisky Petra: tessek.mar valtozott is a rendszer.En meg 20at fizettem 30 napra.az oroszok amugy meg nagy ivben szartak akkor az egeszre. Elkezdtek balhezni,h ok nem fognak varni erre a szar vizumra, es elkezdtek kitodulni a repterrol a torok un. "hatarorseg" meg csak pislogott mint hal a szatyorban.Jot nevettunk, emlekszem.

Shopping 2012.08.01. 12:14:29

Ahol nem lehet az utcán csókolózni 2012-ben, azt ne nagyon nevezzük kultúrának.
Ne jöjjünk mindenféle ősi szokásokkal meg mindennel, azok voltak itt Európában is, de megváltoztak az évszázadok alatt.
Ha nekik ez nem ment akkor hagyjuk őket békén, éljenek a maguk kis világában...

Ezek után ki megy oda?

Votisky Petra · http://nokkulfoldon.hu 2012.08.01. 12:20:25

@Elchango: 2009-ben, 2010-ben én is 20 eurot fizettem 30 napra. 2011-ben pedig 15-öt 90-re. Ez jó irányú változás... :-) Az idei árakat nem tudom, de már nagyon Törökország megvonási tüneteink vannak, úgyhogy valószínűleg hamarosan arról is be tudok számolni.

Max, A Gondolkodó Birca · http://maxval.co.nr/ 2012.08.01. 12:28:19

@kewcheg:

A helyzet az, hogy történelmileg mind a judaizmus, mint az iszlám toleránsabb, mint a kereszténység. Ezt hívő keresztényként mondom. A középkori Európában elképzelhetetlen lett volna muszlim mecset, de még a zsinagógák is éppen csak meg voltak tűrve. Ezzel szemben a középkori iszlám országokban szabadon voltak keresztény templomok és zsinagógák. Persze valóban másodrendű állampolgároknak számítottak a keresztények és a zsidók, de azért nem üldözték őket.

Történelmileg az eredetileg csak arab iszlám toleránsabb volt, majd a török iszlám lett agresszívabb. Bár hivatalosan a török-oszmán állam elismerte a zsidókat és a keresztényeket, a valóságban sokszor voltak a Balkánon erőszakos térítések.

Az Oszmán Birodalom pedig alapvetően nem etnikai, hanem vallási alapú állam volt. Elsőrendű ember a muzulmán volt, etnikia hovatartozástól függetlenül, másodrendű pedig minden más vallású.

MajorAnna · http://manna.blog.hu 2012.08.01. 12:32:11

@Elchango: óh, én Madrid repülőterén, az információs pultnál futottam bele egy olyan alkalmazott kislányba, aki se angolul, se németül nem értett egy mukkot sem. Hívni kellett egy másik nőt, aki legalább hellyel-közzel beszélt angolul. Madridban. Európa nyugati felén. Szóval nem kell ehhez Törökországig menni és ez alapján ítélkezni. Szerintem.
Érdekes hely, érdekes emberek, érdekes vélemények.

Ginlia 2012.08.01. 12:37:22

Kicsit furának tartom, hogy egyrészről erkölcstelennek tartják a nyugatot filmek alapján, másrészről nyilvánosan rányomulnak valakire az utcán annak ellenére, hogy a partnerével van. Most akkor ez hogy van?

Elchango 2012.08.01. 12:37:41

@MajorAnna: nem ez alapjan iteltem meg oket,de baszottul felbosszantott,hogy europai unios orszag allamplogaranak utleveleben schengeni vizumot keresgelnek,es tanokdnak,hogy repulhet-e?Amugy meg Dojcslandban is (Dortmund) is belefutottam hasonloba.Spanyol no a pultnal, probalok becsekkolni, leteszem a magyar szemlyimet erre o: what is this? El se vette, ra se akart nezni.Mondtam neki: ID. HUngary.huzta a szajat, elvette, ranezett aztan becsekkolt.

ritmikus csimpifon 2012.08.01. 12:40:44

@MajorAnna:

Japánban se beszél senki a japánon kívül semmilyen nyelvet, elképesztő volt. Na jó, asszem a reptéren azért gagyogtak némi angolt.

Mondjuk viszont minden ki van táblázva angolul. De beszélni, azt nem.

Max, A Gondolkodó Birca · http://maxval.co.nr/ 2012.08.01. 12:50:39

@ritmikus csimpifon:

"Japánban se beszél senki a japánon kívül semmilyen nyelvet, elképesztő volt. Na jó, asszem a reptéren azért gagyogtak némi angolt."

Akkor ezek szerint lehet valami a japán-magyar rokonságban. Magyarországon pontosan ez a helyzet.

Magyarországon a külföldivel úgy próbálnak szót érteni több helyen is, hogy hangosabban és szótagolva szólnak hozzá magyarul.

mommmmo 2012.08.01. 12:51:30

@Ginlia:
Ugy, hogy mivel erkolcstelenek vagyunk, nyilvan fuvel faval lefekszunk, es ezert rajta fel!
Ok is erkolcstelenek de csak a fiuk, ez a boki.

Max, A Gondolkodó Birca · http://maxval.co.nr/ 2012.08.01. 12:55:16

@Shopping:

Én meg törököktől kb. a következőt hallottam: "a tévében meztelen nőket mutogatni azt igen, de ha a hallgatólány kendővel a fején megy be az egyetemre, akkor kijön a rendőr és kivezetik" - ezt Törökországról mondták.

Peetee 2012.08.01. 13:01:15

De mi köze ennek a külföldi munkavállaláshoz?
Ez egy török útikalauz lett inkább; ami nem baj, mert tartalmas írás ,csak nem ide lenne való. Apró szőrszálhasogatás...

tucano 2012.08.01. 13:09:29

Bárcsak itt az erkölcsi fertőben lenne egyetlen olyan színvonalú sör, mint az Efes:)
Tökjó írás volt, várom a folytatást!

Shopping 2012.08.01. 13:11:31

hogy? törökországban vezetik ki?

mommmmo 2012.08.01. 13:15:18

@Max, A Gondolkodó Birca: ez igy van, nekem is volt egy torok pasim anno, katonacsaladbol, Ataturk rajongo. Tiszta iszlamofobias volt, meg en csititgattam.

Lasd amikor a mostani first ladyjuk megjelent nyilvanosan fejkendoben, teljesen ki volt bukva, hogy ez Torokorszag vege, jonnek az iszlamistak, mert hogy jelenhet meg fejkendoben egy allami unnepsegen, basszus..
Mondtam neki, nem ez lenne nalatok a hagyomanyos viselet?
Es amugy is, ha valaki fejkendot akar viselni egy muszlim orszagban, akkor ne mar, hogy ne tudjon.

De tenyleg igaz, Torokorszagban, Tuneziaban is volt egy ilyen vonal, hogy pl a fejkendoseket hatranyosan megkulonboztettek karriervonalon (attol fuggetlenul, hogy a falusi haziasszonyok meg mindig csak abban jartak).. ez a tulzo szekularizaciot agyonhangsulyozo politika szerintem csak a tarsadalmi ellenallast es a szelsosegeket erositi (Tuneziaban lathattuk is az eredmenyt).

Kara kán · http://karakan.blog.hu 2012.08.01. 13:18:22

Az túlzás, hogy Nyugaton nyilvános helyen pornót forgatnának, de nekem pl. az egymást nyaló-faló párok sem tetszenek. Egy puszi elmegy, de csókolózni, smárolni négy fal között kell, nem köztereken. Legyen az heteró, vagy meleg pár, nem érdekel.

A vallási toleranciával kapcsolatban: tök mindegy, hogy milyen toleráns volt régen ez vagy az, ma csak az számít, ami most van. Most pedig a világ legélhetőbb helyei a keresztény kultúrájú országok.

Max, A Gondolkodó Birca · http://maxval.co.nr/ 2012.08.01. 13:21:14

@Elchango:

Mindez az alkalmazottak alacsony képzése miatt van. Ugyanis az nem úgy van, hogy minden határőr tudja fejből a világ összes országát, azok útikokmányait, tudja, hogy az ő országa mely országokat nem ismer el és milyen okmányok valódiak, s hogy mik a vízumkövetelmények. Erre van egy nagy könyvük és számítógépes adatbázisuk. Amikor pl. a luxemburgi állampolgár beutazik Mongóliába, nyilván nem tudja a mongol határőr, hogy akkor most mi van, ezért megnézi az adatbázisban. Ha meg nincs megszervezve az adatbázishoz való hozzáférés, s emiatt hasraütéses alapon kénytelen találgatni, akkor a alapvetően nem az ő hibája, hanem rendszerhiba.

mommmmo 2012.08.01. 13:21:22

@Shopping: igen, mert a Ataturk vonal nem akarta, hogy a fejkendosok es tarsaik tarsadalmi szerephez jussanak....
Sokkal intoleransabbak voltak veluk, mint a legtobb europai orszag..

Ez az, amit szinten mindenki osszekever, hogy egy kozel keleti orszagban mi a hivatalos iranyvonal, meg a szokasjog, mert ez gyakran eg es fold..ez is az egyik oka az allando balheknak arrafele.

Kara kán · http://karakan.blog.hu 2012.08.01. 13:24:35

A jobbik és iszlám viszonya

Ez nem ilyen egyszerű. A Jobbik is tarka társaság. Tény, hogy vannak, akik viszolyognak a zsidóktól, és emiatt az "ellenségem ellensége a barátom" alapon mondanak nagyokat, de ez csak egy vélemény. Megjegyzem, a zsidóságnak valóban van egy olyan rétege, %-ban most nem tudnám megmondani, hogy mennyi (talán 20%?), amelytől joggal viszolyog sok ember. Persze, ugyanígy lehetne viszolyogni a pénzéhes, harácsoló, gátlástalan stb. magyar vállalkozóktól is, de az ő kezükben kevesebb pénz és hatalom koncentrálódik.

Max, A Gondolkodó Birca · http://maxval.co.nr/ 2012.08.01. 13:26:04

@mommmmo:

Pontosan!

Törökország ebben a tekintetben nagyon eltér az összes többi iszlám államtól. Míg a többi iszlám államban a nacionalizmus össze van kötve a vallással, a törököknél a kettő szinte antagonisztikus. A török nacionalizmus alapvetően vallástalan, sőt esetenként még antiiszlám is. Ilyen talán még az albánoknál van, ahol első helyen az albánság van, s csak aztán jön a vallás - a többségében muzulmán albánoknak a keresztény albán "honfitárs", míg a nem-albán muszlim nem az. (Ez a Balkánon elég ritka, Szinte mindenhol máshol a nemzeti identitás alkotórésze valamely vallás is.)

Ginlia 2012.08.01. 13:32:04

@mommmmo: De hát a posztoló azt írta, hogy az ő férjére is rámozdulnak a lányok amikor együtt vannak, vagyis a lányok is kissé erkölcstelenek. Mindezt azon az alapon, hogy ők azt gondolják, hogy mi vagyunk azok. lol

Pirx 2012.08.01. 13:33:26

@Kara kán: Azért nem ártana úgy fogalmaznod, hogy a világ legélhetőbb helyei n e k e m a keresztény országok. Nem kéne elfelejtkezni a többi vallásról! :)

Kara kán · http://karakan.blog.hu 2012.08.01. 13:36:39

@Pirx:
Abszolút értelemben is legélhetőbbek a nyugati államok.
A kínai milliárdosok 60%-a nyugatra vágyik.
A muszlimok, ha tehetnék, mind idejönnének a nyakunkra.
Afrika többi részéről nem is beszélve.

Pirx 2012.08.01. 13:42:42

@Kara kán: Ez így nem igaz. Ne szemléld egyoldalúan a dolgot! :) És ne tévesszed össze a gazdasági érdeket a vallással. És nem hinném, hogy a kínai milliárdosok 60%-a ide vágyna.
Egy buddhista számára nem a keresztény világ az élhető. Természetesen elfogadom, ha keresztényként neked ez a világ felel meg. De ne ess ugyanabba a hibáb, mint más vallások szélsőségesei! :)

Kara kán · http://karakan.blog.hu 2012.08.01. 13:43:55

Egyébként hülye hivatalnokkal vagy szolgáltató alkalmazottjával itt Magyarországon is bőven lehet találkozni.
Szerintem, amikor alkalmazottakat vesznek fel, a közüzemi szolgáltatók, hivatalok, és cégek pályázatot hirdetnek, és a leghülyébb embereket veszik fel. Az okosok meg itt fórumoznak unalmukban. :-)

Mondok példát:
Meghalt valaki, és a keszhelyi E.onnál ki akartuk fizetni a tartozását.
Az ügyintéző nem volt hajlandó mást adni, mint egy átírást kérő nyomtatványt. A tartozás pontos összegét meg nem ismerjük, hiába mutattuk meg neki a hagyatéki végzést, mely szerint örökösök vagyunk, számlát nem volt hajlandó adni, vagy egyenleget közölni. Mit lehet az ilyenekkel csinálni? A muszlimoknál, törököknél talán meg lehetne kövezni ezeket az idiótákat, vagy hazazavarni a fakanál mellé (nő volt), de itt tehetetlen vagy velük szemben.

A magyar közjegyzők a fénymásolat hitelesítését tanúsító szöveget csak magyarul teszik rá a dokumentumra. Csak akkor hitelesíthet FÉNYMÁSOLATOT a közjegyző, ha van angol nyelvi tanúsítványa.
Mert ugye nehéz lenne minden közjegyzőnek leküldeni egy sablon angol szöveget, esetleg csináltatni angol nyelvű pecsétet, és aláírni a nevét.

Szóval, zavarok vannak még nálunk is az erőben.

Pirx 2012.08.01. 13:44:45

@Kara kán: A magam részéről egy hivatalosan keresztény ország nem lenne élhető. A vallásnak megvan a helye, szerepe, de nem az államban. És nem a polgárok életének szabályozásában. Sehol a világon, semelyik vallás.

Kara kán · http://karakan.blog.hu 2012.08.01. 13:45:46

@Kara kán:

Javítás:
"Csak akkor hitelesíthet FÉNYMÁSOLATOT a közjegyző ANGOLUL, ha van angol nyelvi tanúsítványa."

Dragonlady (Bp, Hun) 2012.08.01. 13:50:46

Azt hiszem, perpill éppen engedik az egyetemistáknak és a közalkalmazottaknak a kendőt, de amikor nekem török kistanárjaim voltak, na ők azért mentek külföldre egyetemre, mert nem akarták levenni a kendőt, vagy feladni a diplomát. Az említett miniszterelnök lánya is ezért járt külföldön egyetemre, mert otthon nem tudott. Nem is tudom, mi lett azzal a törvényesen megválasztott parlamenti képviselőnővel, akit meg a parlamentbe nem engedtek be a kendője miatt.

mommmmo 2012.08.01. 13:54:40

@Chang Yai: igen, es amikor ennel vege lett, es jott a mostani miniszterelnok, az egesz vilag horgott, hogy "jottek az iszlamistak"
Kozben pedig azok jottek, akik vallasi toleranciaban elertek a nyugat europai szinvonalat.

Amugy megjegyzem, Tuneziaban ugyanez a fejkendosmegkulonboztetes volt a forradalom elott.

Kara kán · http://karakan.blog.hu 2012.08.01. 13:59:10

Én mondjuk a fejlendőben nem látok semmi kivetnivalót. Nekem az anyukám is viselt kendőt, de ha megnézzük az 50-es, 60-as években készült filmeket, akkor Sophia Lorent vagy Greta Garbót is lehet kendővel látni. (+garbóban is :-)

végsőkig hiszterizált agyalágyult ámokfutó troll · http://engesztelhetetlen.blog.hu/ 2012.08.01. 14:42:43

Ez is egy troll ellenes post!!! Mégis mi a baj azzal ha egy troll kimondja az Igazságot postolo???

Tommmyka 2012.08.01. 14:54:36

Én tavaly jártam Isztanbulban, üzleti ügyben, 1 hetet. Kocsival mentem, szóval valamit láttam nyugat Törökországból is. Én hatalmasat csalódtam pozitívan Törökországban. Azt hittem, hogy nagy szegénység és igénytelenség fogad ott de ennek pont az ellenkezője volt. Az például nagyon meglepett, hogy az emberek milyen tiszták és mennyire egészségesnek néznek ki. A muzulmán férfiak pl minden ima előtt megmosakodnak (minimum 4 szer egy nap). Tetszett az is, hogy mennyire családcentrikusnak tűnnek. Pl nagyon sok családot láttam, együtt sétálni az utcán, ami nálunk elég ritka. Isztambul egy gyönyörű, nyüzsgő világvaros. Szerintem simán egy lapon említhető Párizzsal vagy Londonnal azt tekintve, hogy mit nyújt egy turistának. Hazafele elég lehangoló volt az EU-s Bulgária felé elhagyni az országot. Fejlettségben és igényességben ég és föld a különbség a két ország között, természetesen Törökország javára..

Muscari 2012.08.01. 15:35:42

Elnezest az offolasert, de meg tudna valaki mondani tanato email cimet? Nem lattam ma meg kommentelni, es szeretnek tole surgosen tanacsot kerni. Valahova felirtam egyebkent, de nem talalom :(
Elore is koszonom!

tanato 2012.08.01. 15:42:32

@Muscari: Éppen itt vagyok,fone104@freemail.hu

Muscari 2012.08.01. 15:48:05

@tanato: Koszi, mindjart irok is

Muscari 2012.08.01. 16:04:51

@tanato: Elkuldetem, es nagyon koszonom, hogy igy torodsz velunk:)

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2012.08.01. 18:38:59

Élvezettel olvastam a posztot, nagyon jó volt. A 90-es évek elején jártam többször Törokországban, voltak barátaim ott, igy alkalmam volt viszonylag több helyre eljutni, sőt egy török család mindennapjaiba is kicsit belekóstolni. Valóban nagyon barátságos, vendégszerető emberek, és az is igaz, hogy minél nyugatabbi részére mész Törökországnak, annál liberálisabbak, "nyugatbarátabbak" az emberek és a környezet. Nekem nagy élmény volt Pamukkale és Közép-Törökország más városai (Ürgüp), volt alkalmam Ankarában is szétnézni egy kicsit. Legjobban persze a török Riviéra tetszett a maga mediterrán világával, és a rengeteg ókori emlékkel. Török barátaim hatására annak idején én is elkezdtem tanulni törökül, elég jól pötyögtem is, de sajnos mára már szinte mindent elfelejtettem. Az érdekes volt, hogy nyelvtanilag sok mindenben hasonlit a két nyelv, a török is ún. ragasztó nyelv, vagyis a ragokat a szavak végére teszik. A kiejtés sem okoz nehézséget nekünk, mert a törökben is sok az ö, ü hang.

mommmmo 2012.08.01. 18:44:20

En azt is megfigyeltem, hogy a torokben is az van mint nalunk, hogy a legtobb szo vagy magas, vagy melyhangrendu...

Amugy meg annyit a poszthoz, hogy e kepek nagyon jok, foleg az elso a leopard-cicanagragos novel. Nagyon viccesek.

2012.08.01. 19:09:43

Ma sajnos nem volt olvasnivalom, mert a fenti bejegyzest en követtem el. Ugy nez ki, ma este megsem tartok orat, igy legalabb van egy kis idöm valaszolgatni a kommentekre...

2012.08.01. 19:31:53

@tanato:

Eleg sokan vagyunk itt magyarok, legalabbis többen, mint azt az ember gondolna. Szemely szerint ismerek több tucat magyart Rodostobol (Tekirdağ), İzmirböl, Antalyabol, Ankarabol es Isztambulbol. Mind egy szalig kedvesek es segitökeszek. :)
Sokan dolgoznak az itteni magyar kepviseleteken es nemzetközi cegeknel (Nagykövetseg, World Bank stb.), a magyar erdekeltsegü cegek kepviseleteben (pl. Fornetti, Beres csepp), valamint az egyetemi magyar es zenetanari szakokon (Ankara Egyetem, Bilkent...). Pontos szamokat nem tudok, de abban biztos vagyok, hogy több szaz, ha nem több ezer magyar el itt.

En egy, föleg nagykövetsegi dolgozokat ellato maganrendelöben vagyok recepcios-asszisztens-mindenes, erröl bövebben itt olvashatsz: nagyutazas.wordpress.com/2012/07/03/munka-iden-is-elmarad-a-nyaralas/

Igen, jol hallottad, itt Ankaraban pl csak minden 10-ik nö fejkendös, tetötöl talpig leleplezettet pedig meg egyszer sem lattam elöben.

Amugy az emberek 90%-a kedves es nagyon segitökesz, akkor is, ha eppen vannak elöiteletei (amit a szemedbe sohasem mondananak). Ez azert van, mert rettentöen kivancsiak, es a velemenyük is minden allandoan valtozik. A velem talalkozo török asszonyok pl. 5 perc beszelgetes utan altalaban magyar feleseget akarnak keriteni a fiaiknak. Mintha minket kilora mernenek, ejnye. :)

2012.08.01. 19:40:42

@Votisky Petra:

Igazad van, a külföldiek elöszeretettel mereszkednek az amugy csodalatos, többezer eves törtenelmi csodakkal telepakolt keletre, a helyieket viszont meg a gondolattol is kirazza a hideg.

Ez azert van, mert a hiradoban minden masodik-harmadik napon lehet hallani az ott törtenö tamadasokrol, es rengeteg fiatal katonai szolgalatos hal meg minden evben. Kepzeld el pl, hogy 20 ember meghal egy bombatamadasban, mennyi csaladtagot es baratot erint az közvetlenül, es hany ismerös hall arrol közvetetten. Egy ilyen eset utan az ember gondolkodasmodja automatikusan vesz 180 fokos fordulatot, akkor is, ha nem akarja...

tanato 2012.08.01. 19:46:30

@PetraBee: Köszi a részletes választ és a linket is.Ezek szerint neked eü.-végzettséged is van?

Votisky Petra · http://nokkulfoldon.hu 2012.08.01. 19:49:35

@PetraBee: Többször voltunk Keleten es volt olyan hely, ahol mi voltunk A turisták. :-) Ilyen volt pl. Mardin. Viszont abban az volt a poén, h mindenki megpróbált a kedvünkben járni.
A mardini tapasztalatokkal pedig Bukarestben villogtunk, mert ott elég sok török és kurd van és amikor véletlenül kiderült, hogy jártunk ott, akkor hirtelen országos haverok voltunk.
Amúgy az a döbbenet, hogy Bukarestben a kurdok és a törökök békésen élnek, dolgoznak, teáznak együtt.

2012.08.01. 19:52:32

@bandirepublic:

Ami a geopolitikat illeti, mondjuk csak azt, hogy Törökorszag rendkivül kivaltsagos helyzetben van a fekvesenek köszönhetöen. Az USA pl kistestverkent patyolgatja az orszagot, az amerikai fejesek közül minden evben jön valaki, hogy a török miniszterelnök fülebe suttogjon. :)

Masreszt a hatalmas kiterjedes több mint 70 millios lakossagot voz maga utan, es a török kormany masfel millios katonai allomanyt, rengeteg asvanykincset, folyot, hajozasi területet tart a kezeben. Ezert sem ert ide az "arab tavasz", es nagy valoszinüseggel soha nem fog. Meg az orszag tul nagy es tul jo helyen fekszik...

mommmmo 2012.08.01. 19:56:21

@PetraBee: De hat demokracia is van arrafele nem, szoval mire fel lett volna arab tavasz??

2012.08.01. 20:12:11

@hogyne,persze,igazad van!:

Hat en sem adnam oda az unios allampolgarsagomat a törökert, a vilag minden penzeert sem. Nem is kellett, csak hozzacsaptak a törököt masodiknak. :)

Ami a vallast illeti: Ankara nagy reszen üresen allnak a mecsetek. Jelenleg a Ramadan miatt van mozgas, de az ev többi reszeben csak idös bacsikakat lehet latni imadkozni menni, a fiatalok nagy resze magasan tesz barmilyen vallasra. Persze ezt nem mondanak ki hangosan, nehogy megpattanjon az appanazs a nepes csaladjuktol.

A demokraciarol meg annyit, hogy abbol szerintem itt is van annyi, mint a vilag nyugatabbra levö pontjain. A különbseg az, hogy itt nem rejtik el annyira a nagy testvert. :)

Amugy itt minden egyes ferfinak fülig van pornoval a laptopja, es estenkent tele vannak a kocsmak, a nagyobb varosokban pedig templomok is vannak.

Megkerdezhetem, hogy te mikor jartal Törökorszagban es melyik reszen?

2012.08.01. 20:23:22

@tanato:

Nincs eü vegzettsegem, bar rengeteget tanultam az elmult 8 honapban, de azt azert nem tervezem, hogy apolonönek alljak. Föleg, hogy a nalunk dolgozonal jelenleg jobban keresek. De ez titok!

En inkabb az adminisztracioval, penzügyekkel foglalkozom (idegenforgalom/büfe-közgazdasz szakkal, de anelkül is felvettek volna), meg alap recis feladatokat latok el. Neha becsusznak erdekesebb megbizasok, de altalaban azokat is elvezem.

2012.08.01. 20:41:44

@mommmmo:

Hat az Eszak-Ciprusi Török Köztarsasag azert kiveri egy par embernel a biztositekot, elvileg ugyebar nem letezik, gyakorlatilag viszont igen... De szerencsere nincs gond, bekesen elnek ott az emberek, remeljük, hogy ez a jövöben is igy lesz.

hogyne,persze,igazad van! 2012.08.01. 20:58:32

@PetraBee: teljesen folosleges vitatkoznunk,barmit mondhatok,te ugyis a sajat igazadat fogod mondani.en csak fel evet voltam ankaraban,es tobb ny.europai orszagban is.szoval a velemenyem az,hogy Torok o. koszono viszonyban nincs eletszinvonalban pl Angliaval,v. Svajccal, Nemetorszaggal,hollandiaval..gondolonm most elbol megcafolod,es elfogultan elkezdesz omlengeni h.bizony Torok.o a vilag legjobb helye.De en nem akarlak teged +gyozni,csak leirtam a velemenyemet.De barmit is valaszolsz (ha egyaltalan valaszolsz):"hogyne,persze,igazad van!"

2012.08.01. 21:04:30

@Max, A Gondolkodó Birca

Mar ugy ertem, hogy Törökorszag összterületehez kepest, elenyeszö resz fekszik Europaban. Itt egesz mas a viszonyitasi alap, es az elejen okozott nemi problemat, amikor en soknak gondoltam, amit ök kevesnek mondtak...

Ebben a temaban (sem) vagyok szakertö, de az iszlam es iszlam között is van különbseg, itt is van olyan mohamedan vallasi csoport ami ellensegesen all a masikhoz, de ezt biztos te is tudod.

Ugy latom, te eleg tajekozott vagy a vallasokkal kapcsolatban. Esetleg hivatasszerüen foglalkozol a temaban vagy csak a szabadidödben kutakodsz?

A teveben egyebkent nem mutatnak meztelen nöket, de meg csak csokjelenetet is elvetve, es a fejkendö tiltasat a közintezmenyekben olyan gyorsan töröltek el, mint ahogy azt anno eldöntöttek. Kb. egy even belül lezajlott az egesz, ha jol emlekszem, bar sokat vacakoltak a dologgal, nevetseges volt...

2012.08.01. 21:10:24

@Ainult Mina:

Ha Isztambulba keszülsz tanulni vagy atmenetileg ott elni, jol kell kivalasztani, hogy melyik környeken laksz, mert könnyen kirabolhatnak vagy betörhetnek hozzad. Ezzel kapcsolatban inkabb ott elöket lenne erdemes kerdezni. Ha van konkret kerdesed, ird meg e-mailben es majd tovabbitom.

2012.08.01. 21:20:19

@Bicepsz Elek:

En az allami nyugdijrol beszeltem, ami megörökölhetö a hajadonok / elvaltak / özvegyek altal. Igy vedi az egyedülallo nöket az allam, hogy ne függjenek masoktol.

Pl. a ferjem nagyija is elkezdte kapni az alhunyt apja utan a nyugdijat a valasa utan. Egesz eleteben nem dolgozott semmit, most megis kenyelmesen eleldegel egyedül, mindenfele anyagi segitseg nelkül.

2012.08.01. 21:33:26

@hogyne,persze,igazad van!:

Nem akarok en vitatkozni, csak erdekelt, hogy mikor voltal itt. Csak kivancsi vagyok, hogy a nezöpontok különbözösege miatt vagy az eltelt idöben lezajlott fejlödes miatt latjuk-e maskepp a dolgokat.

Teljesen, azaz 100%-an igazad van abban, amit az eletszinvonarol irtal, a fizetesek szinvonalat nem is erdemes elövenni. Masreszt nem anyagi okokbol elek itt, ha a penz lett volna a motivacio, egyertemlü, hogy Nemetorszagba vagy Angliaba lett volna erdemes menni, különösen, hogy 4 evig nemetet is tanultam a gimiben.

Mas: nem gondolom, hogy Törökorszag a vilag legjobb helye. De ha mar itt tartunk akkor milyen szempontbol? Idöjaras? Eletszinvonal? Vallas? Kultura? Gasztronomia? Ez egy összetett tema, es ugy hiszem, hogy amugy is csak ironikusan vetetted fel, ugyhogy gondolom, ebbe nem erdemes tulzottan belemennünk. :)

Szerintem erdemes minden külföldi vagyonak felallitania egy listat az altala legfontosabb tartott tenyezökröl, ez ez alapjan eldöntenie, hogy hova is erdemes mennie.

2012.08.01. 22:07:46

@Nyulz of the World:

Azert több ezerre nem tennem becsulet-gyilkossagok aldozatainak szamat, de nehany tucatrol azert hallani evente (nyilvan a valosagban több van). Viszont a hazassagbeli eröszakrol meg manapsag is nagyon sokat cikkeznek. Ezek bizony szörnyü dolgok.

Erdekes, hogy a csonkitast emlegetted, megis mire gondolsz? Komolyan kerdezem, mert az elmult 4 evben Törökorszagban törtenö csonkitasrol meg nem hallottam. Mondjuk csak az elmult 1 evben követem a hireket. Lemaradtam valamiröl?

Hadd mondjam meg el, hogy termeszetesen a gyilkossag semmilyen formaja nem elfogadott tarsadalmilag Törökorszagban.

Ankaraban mar 1-2 nyiltan meleg fiuval is talalkoztam, es több traveszti is hirdeti magat, neha latok nönek öltözött pasikat bevasarlaskor is. Tehat van igeny az azonos nemü tarsra. Tudnek egy-ket konkret, szaftos sztorit is irni, de inkabb nem teszem, nem lenne ideillö...

A külföldön elö, szakkepzetlen törökök egyebkent nem kepviselik az itteni lakossag kremjet, legtöbbször kis=eldugott falvakbol szarmaznak, es bizony oda nem mindig er el a török hatosag keze, föleg, ha senki nem beszel...

Az ismeröseid honnan szarmaznak? Az orszag mely reszeröl? Azert meg hazajarnak? Vagy veglegesen elhagytak Törökorszagot?

A nök jogait (mar) itt sem tiporjak labbal, hiszen ahogy azt mar korabban irtam, meg azt is elerhetöve teszik nekik, hogy megörököljek a szüleik nyugdijat.

Masreszt ha anyu es apu a farmon dolgozik, nyilvan nincs sehol bejelentve, a gyerekeik nelkül nem tudnanak megelni. Ezert vannak sokkal jobban egymasra utalva a videki emberek, az itteni csaladi kötelekek sokszor mar fojtogatoak, ezert törtennek olyan dolgok, amik pl. Ankaraban elkepzelhetetlenek lennenek.

Van sok nemzetközi kezdemenyezes a nök tanulasanak ösztönzesere, a csaladon belüli eröszak visszaszoritasara, a keleti reszek felzarkoztatasara. Tehat probalkozasok vannak, fejlödes is, de nyilvan nagyon sok meg a tennivalo.

2012.08.01. 22:22:09

@tiltott rengeteg:

Annak, hogy a pincer figyelmen kivül hagyott, több oka is lehet.
Erröl anno sokat beszelgettünk egy angol nyelvü forumon. Egy amerikai hölgy nehezmenyzte, hogy meg csak ra sem nezett a kisbolt tulajdonosa, amikor kiszolgalta.

Ez itt nem feltetlenül tiszteletlenseg. Epp ellenkezöleg. Ha ferfikent egy idegen nö szemebe nezve mosolyogsz, akkor azt jelent(het)i, hogy el akarsz nala erni valamit.

Ezt eleg nehez elmagyarazni, es egyebkent erösen szituaciofüggö a dolog.

Peldaul amikor a ferjemmel beülök egy taxiba, es a soförnek beszelhetneke tamad, akkor meg veletlenül sem szol hozzam, mert nem akarja azt ereztetni a velem levö ferfivel, hogy ö erdeklödik irantam.

Erted, hogy mit akarok mondani?

Masreszt persze olyan is van, hogy az ember szimplan csak bunko, de egy pincerkent dolgozo alkalmazottra ez nem jellemzö, hiszen öt epp az ellenkezöjeert fizetik, a vendeglatast pedig itt nemzeti sportkent kezelik.

2012.08.01. 22:23:20

@hogyne,persze,igazad van!:

Meg mindig nem mondtad, hogy mikor voltal itt! Nem is fogod? :(

2012.08.01. 22:35:57

@blah:

Benim mi? Teşekkürler. Aslında amacım hikaye yazmak değildi, sadece Türkiye'de yaşayarak gördüğüm ve duyduğum şeyleri paylaşmaya istemiştim.

2012.08.01. 22:48:49

@Elchango: Velem hasonlo utlevel-tortenet indiai repteren fordult elo par evvel ezelott, amikor meg magyar utlevelem volt (a regi kek) es del-indiai, relative kis varos repterol repultem 'haza', Angliaba. Alig engedtek felszallni a gepre mert nem volt vizumom... India leven, persze mindenki beszelt angolul es vegul sikerult meggyoznom oket hogy van egy europai unio nevu dolog amibe ez a fura hely, Magyarorszag, beletartozik es ezert nekem nem kell Angliaba vizum. Igazabol szerintem nem nagyon hittek el de meguntak a vitat es ramhagytak... En is teljesen meg voltam dobbenve mert azt hittem van nekik valami elektronikus rendszeruk vagy listajuk (vagy legalabb Google!) amin meg tudjak nezni, kell-e az adott utlevel tulajdonosanak vizum, de ezek szerint nincs ilyen rendszer, vagy nem minden repteren van.

2012.08.01. 23:07:50

@Elchango:

Hat nem semmi a leirasod, nem csodalom, hogy elment a kedved az orszagtol.

Amugy az altalad emlitett putritelepeket (törökül gecekondu) takaritja (dozerolja) az allam folyamatosan, mert az ott levö hazakat engedely nelkül, egy ejszaka leforgasa alatt huzzak fel, es az aramot is lopjak. Ankarat szepen megtisztitottak az elmult evek alatt, de a repterröl a varosokba vezetö uton bizony lehet ijesztö dolgokat latni.

Az arakkal vigyazz, sokan szeretik megvagni turistakat, az itteni kisebb boltokban nem veletlenül nincs arcedula, ott kötelezö alkudni, mert az ar 10szereset is kepesek elkerni egyes lelemenyesek....

Nekem az utlevellel nem volt gond, meleg viz pedig mindaddig van, amig nem felejtük el feltölteni kreditrendszerrel müködö gazorankat.

A hotelekkel nincs sok tapasztalatom, de itt egy szep darab Ankarabol, hatha meghozza a kedved az ideutazashoz. :)
nagyutazas.wordpress.com/2012/07/29/csak-eros-idegzetueknek-a-kivul-belul-es-keresztben-kasul-is-bearanyozott-szallo/
De karacsony elött gyere, akkor legalabb minden szepen ki van vilagitva...
nagyutazas.wordpress.com/2011/12/12/kozeleg-a-karacsony/

A "Hungary" szot nem biztos, hogy ismerik, de a magyar az törökül is macar, Magyarorszag pedig Macaristan. Mondjuk eleg valtozatos reakciokat kapok, ha megemlitem, hogy honnan jöttem, de ezt hosszu lenne egy kommentben kifejteni, amugy is faradok mar...

2012.08.01. 23:16:05

@Ginlia:

Hat ez az! Nem kell semmit mondanom, erted te. :)

Azert mernek ranyomulni pl. az en ferjemre miközben en ott vagyok, mert azt gondoljak, hogy engem nem erdekel. Meg meg akarjak mutatni a ferjemnek, hogy nem kell elvennie egy külföldi csajt, öket is megkaphatja.

Itt (fövaros) egyebkent szinte kivetel nelkül csaljak egymast a hazastarsak az esküvö utan. Nehanyan tenyleg nem tudnak mit kezdeni magukkal, egyszerüen el vannak kenyeztetve, azt hiszik mindent megkaphatnak, barmit megtehetnek, nem törödnek senkivel. Mondjuk ez nem orszagspecifikus...

Barakkah 2012.08.01. 23:17:30

Badarság elvárni, hogy Törökországban egészen hasonlóak legyenek a szokások, mint Európában, és ugyanúgy felesleges és értelmetlen volna rájuk erőltetni - ők, köszönik szépen, megvannak.
Azzal együtt, hogy nyilván vannak bizonyos aspektusokban súlyos társadalmi problémáik.

Egyébiránt, ha valaki odamegy, akkor érdemes előtte tájékozódni, hogy abban a városban (vagy pl. Isztambulnak adott kerületében) milyen életmódot folytatnak általában az emberek. Vannak teljesen szekuláris helyek, és vannak, ahol sokkal inkább vallásosabb és hagyomány tisztelő emberek laknak inkább. Vallásosabb részeken pedig egyértelmű, hogy a nyugati szabadosságot teljesen másképp értékelik.

Itt nem szokás, hogy férfiak és nők szabadon keverednek egymással, ez egyébként a hagyományos Iszlám szerinti életmód része. Pl. ha egy vallásos török család meghív vacsorára, akkor tapasztalni fogod, hogy tipikusan teljesen külön helyiségben étkeztek és társalogtok, nők és férfiak, az ellenkező neműek minimálisan érintkeznek csak egymással. Ebből egy nyugati ember könnyedén azt a következtetést vonja le, hogy na, a feleség jól el van nyomva - de pl. nem látja azt, hogy ugyanakkor sokszor a mindennapokban ő az, aki az "úr" a háznál, és a férje majdhogynem csak "vendég" otthon.

Meg lehet fanyalogni azon, hogy az utcán a fiúk-lányok nyíltan nem falják egymást, ugyanakkor egy vallásos részen ha egy nőt megtámadnának az utcán, a támadókat ott helyben meglincselnék. Vagy mondjuk nem nagyon találsz hajléktalan nőt az utcán, aki egész nap kapszulás borral tompított fejjel botorkál és aztán a saját hányásába fekve alszik el. Egy ilyet a férfi hozzátartozók, ha hagynák, a világ legnagyobb szégyenének éreznék. Sokkal erősebbek a családi kötelékek és kiterjedtebb a társadalmi szolidaritás, általánosan is, de különösen a hagyományosabb, vallásosabb életmódot folytató körökben.

Természetesen, ezekkel együtt vannak nyilván problémák, túlkapások, feszültségek, erőszakos cselekedetek, nyilván nem minden rózsás. De nem is lehet elvárni, hogy másképp legyen - egy olyan államban, ahol nemrég még az Iszlámot nyíltan gyakarolni akaró embereket sok szempontból diszkrimálták, ahol nagy területen sok különböző etnikum él, stb.

2012.08.01. 23:26:48

Mindenkinek jo ejszakat, en elteszem magam holnapra.

Öszinten szolva nem szamitottam ilyen sok kerdesre, de elhataroztam, hogy mindenkinek valaszolok, igy nincs mit tenni. Remelem, nem hagytam ki senkit.

pappito · http://pappito.com 2012.08.02. 04:51:23

ahogy a kommentekből kiválóan látszik az olvasótársak egy része abszolút fogalmatlan azt illetően, hogy az iszlám (vallás) nem egyenlő az iszlám fundamentalizmussal (vallási alapú politikai mozgalom) pedig ez kulcsfontosságú, ha meg óhajtjuk érteni, hogy mi zajlik a világban.

Nagyon sarkított példa: török asszony kendőt visel bécsben - ez jó eséllyel szimpla vallásos meggyőződés, vallási előírások követése, miközben egy ugyanolyan asszonyt a csadorőr asszonyok verik el bottal, ha egy tincs is kilóg a kendője alól máshol, ahol az iszlám fundamentlizmus az úr. A tálibok először azt tiltották meg hogy a nők iskolába járjanak (Afganisztán) miközben azt tudtommal nem írja a korán, hogy a nőket tudatlanságban kell tartani.

szóval óvatosan bánjunk a fogalmakkal

Egyébként Kemal Atatürk felemelte Törökországot (szerintem) és annyira jó munkát végzett, hogy kis híján európai országként gondolunk a törökökre, pedig. Ennek egyik legfontosabb lépése volt a szekularizáció, hát ez lassan odaveszni látszik (gyengülni, mindenképpen)

én szívesen megnézném az országot, csodaszép lehet, kösz a posztért, érdekes volt!

2012.08.02. 08:57:44

@PetraBee: Szia, valahonnan a Fekete-tenger vidékéről a grúz határ környékéről származik, és azt mondta, a Németországban és Ausztriában élő török elég nagy százaléka jön arról a részről.

Ő tényleg nagyon durva (kb. ilyen törzsi) viszonyokról beszélt, és eddig egy jó szót nem nagyon hallottam tőle Törökországról, úgyhogy még azzal együtt is, hogy leszázalékoltam,amiket mesélt, számomra Törökország egy elég kemény helynek tűnik (próbáltam PC fogalmazni :). A csonkításokat is ő mesélte, hogy ha egy lányt azon kapnak, hogy házasság előtt egy olyan pasival van, aki nem fogja valamilyen okból elvenni, akkor nem a pasit büntetik meg, hanem előfordul, hogy a lánynak levágják a fülét vagy megvágják (kvázi valamilyen módon elcsúfítják) az arcát büntetésből, hogy más férfinek ne tetszen.

Gondolom nem hazudott, miért tenné? Igaz, a magyarok közt is van néhány olyan, akinek a véleménye alapján Magyarországra sem jönnék, és az ő véleményük is elég extrém interpretációja a magyar valóságnak. Nem tudom, minden esetre engem a te posztod és a kommentek sem győztek meg arról, hogy annyira szabad és toleráns ország lenne Törökország, még ha azt értem is, hogy ezek a nagyon durva dolgok nem az egész országra, csak annak egyik részére igazak.

Barakkah 2012.08.02. 09:05:05

@pappito: "hogy az iszlám (vallás) nem egyenlő az iszlám fundamentalizmussal (vallási alapú politikai mozgalom) pedig ez kulcsfontosságú, ha meg óhajtjuk érteni, hogy mi zajlik a világban."

Igen, valamint azt kell látni, hogy sok helyütt a muszlimok lakta világban vannak helyi vagy törzsi szokások, amelyek adott esetben épp hogy az Iszlám elveit, törvényeit írják felül, ami a kívülállónak viszont sokszor úgy tűnik - nem kevés média hatással felerősítve -, mintha abból fakadnának. Pl. sok afrikai országban elterjedt a nők körülmetélése, amely az Iszlám vallás széleskörben gyakorolt irányzatai szerint ugyanúgy megvetendő, barbár cselekedetnek számít, mint ahogy azt egy nyugati ember is tartja. Legfeljebb a valóban fundamelisták, mint mondjuk a talibán, előszeretettel karolja fel ezeket a szokásokat, megideologizálva, mintha a vallás része volna.

Annagabi · http://annagabika.blogspot.hu/ 2012.08.02. 09:26:55

Sziasztok!
Érdekes volt az írás,szívesen olvastam volna kicsit többet is.
Sok Ausztriában élő törököt ismerek,és én nem szívesen lennék családtag!,-)A második-harmadik generációs ausztriai török már normálisabb,de ha az apjuk azt mondja,hogy ezt a lányt veszed el,akkor elveszi.Pont.A fiatal ismerőseim mind így házasodtak,és ez nekik természetes.
Mikor török szórakozóhelyre szerettem volna menni,azt mondták,soha ne akartak,mert megkéselnek.
Mikor egy bécsi,török kocsmába beültünk magyarok,lekapcsolták a tévét,kényelmetlen,és faggyúszagú volt a hely.Hozzáteszem,inkább középkorúak voltak.
De emellett nagyon kedvesek,jóhumorúak,és nagyon fontos a család.Szeretik a magyarokat,sokan azt hiszik,mi barátok vagyunk,és nálunk 150 évig vendégeskedtek.
És imádom az igazi kebepot,és a sokféle baklavát!!!:-))

mommmmo 2012.08.02. 09:48:30

@Barakkah:

Ezekkel a torzsi szokasokkal kapcsolatban azt olvastam (egy afgan irotol amugy) hogy amikor Afganisztan torzsi videkein elterjedt az iszlam, akkor hatalmas lazadasok tortek ki, hogy mi ez a feminista sz@rsag, lasd az iszlam szerint a nok is orokolhetnek, igaz, csak fele annyit mint a ferfiak, de akkor is, ez lesz a vilag vege stb..
Azota azonban mar talaltak nehany vallasi vezetot, akik ugy ertelmezik a Korant, ahogy az a pashtun hagyomanyoknak megfelel, es mindenki megnyugodott, kiveve persze a megcsonkitott noket..

pappito · http://pappito.com 2012.08.02. 09:54:08

na most látom csak, hogy Új-Zéland végül csak Ausztrália alá került :(

Barakkah 2012.08.02. 10:14:46

@mommmmo: Igen, hát olykor éles különbségeket lehet felfedezni az ilyen, sokszor eléggé zárt, megkövesedett törzsi szokások és maga az Iszlám által hirdetett elvek között.

Valójában a muszlim nőknek jópár joguk van a férjeikkel szemben, csak a tudosításokban nyílván nem ezekről hallunk. A vallás egyszerűen csak úgy kezeli a férfit és nőt, mint akiknek természetüknél fogva különböző alkati adottságai és ennek megfelelően eltérő társdalmi szerepük van, ami miatt bizonyos dolgokban mások a jogaik és kötelességeik.
Egy muszlim férjnek például kötelessége eltartani a feleségét és családját, sőt, legalább olyan életszínvonalat biztosítani számára, mint amit a feleség házasság előtt élvezett. Eközben, mivel nincs vagyonközösség a muszlim házasságban, a feleség, ha rendelkezik saját vagyonnal (akár örökölt, akár munkából keres), azzal saját maga rendelkezik és arra költi, amire akarja. A feleséget nem lehet arra kényszeríteni, hogy a megélhetésért dolgozzon, ugyanakkor a férjnek illik részt vállalnia a házimunkából. Több dolog van tehát, amien a nőnek sokkal több joga van, mint a férfinek.

Persze, ahol eleve a törzsi szokások szerint kényszerházassággal kezdődnek a dolgok, abból már nem sok jó sülhet ki, és aztán ilyen esetekről hallunk a híradásokban. Olyan önjelölt vallási vezetőt meg jópár helyen könnyű találni, aki szépen átértelmezi a Koránt a saját íze szerint, hogy aztán minden szépen idomuljon az ottani barbár szokásokhoz.

tiltott rengeteg 2012.08.02. 10:41:43

@PetraBee: Köszi a valaszt. Igen, erre en is gondoltam, csak valahogy olyan fura, h az a gondolatmenet, h a nö = szex. Ebbe hogy fer bele, h esetleg együtt dolgozunk, szoftvert fejlesztunk mit tudom en? Amig ilyen szinten kezelik a nöt, addig nagyon sok mindent nem lehet elerni egyenjogusag temaban. Lehet, h az "erkölcsösseg" temaköret kellene kicsit kitagitani? Milyen forumon beszelgettetek a temarol? Nagyon erdekesnek talalom.

2012.08.02. 20:34:24

@Nyulz of the World:

Talan azt mondhatnank hogy az orszag bizonyos reszein (neha egeszen eltulzott) szabadsag van es tolerancia, mashol meg az altalad leirt dolgok mennek. Az egyensuly pedig egyelöre csak egy utopikus elkepzeles.

Szoval kell egy fajta elszantsag es nemi szemelyes motivacio hogy az ember itt telepedjen le, mert bizony beletelik egy kis idöbe, amig megtanulja, hogy merre hany meter.

2012.08.02. 20:38:41

@Annagabi:

Igen, ök egeszen maskepp emlekeznek az "együtt töltött" 150 evre, es megsertödnek! ha azt te megszallasnak nevezed... Van meg nehany erdekes elkepzelesük a magyarokrol, de ezt inkabb a következö posztban fejtenem ki. Ha kimaradna, majd emlekeztess legyszi! :)

2012.08.02. 20:53:08

@tiltott rengeteg:

Ha a nö itt alacsonyabb vagy ugyanabban a beosztasban dolgozik, mint a körülötte levö ferfiak, akkor nem biztos, hogy komolyan fogjak venni. Ez persze nagyban függ a viselkedesetöl. En pl. a rendelöbe erkezö törököknek "csak" egy titkarnö vagyok, sokan meg sem mernek hozzam szolni, mert hiaba mosolygok mindenkire, soha nem megyek bele szemelyes temaju beszelgetesekbe.

A ferjem volt munkahelyen dolgozo titkarnök szegyen nelkül osztottak meg a "fönökeikkel" a legintimebb dolgokat is, pl hogy epp milyen fazongyantat csinaltattak - ez nem vicc, tenyleg megtörtent...

Szoval ez egy ördögi kör, amig a nök nem veszik komolyan magukat, es a karrierjuk helyett a holnapi öltözetüket tervezgetik, vagy bikinis kepet csatolnak az öneletrajzukhoz ( lasd: nagyutazas.wordpress.com/2011/12/19/amikor-meg-a-lenyegtelen-is-fontos/ ), akkor nyilvan nem fog semmi valtozni...

Egy csomo ezzel kapcsolatos bejegyzes mar tervben van a blogomon, remelhetöleg szepen lassan sikerül majd öket befejezni...

Amugy a forumot turkishclass-nak hivjak, de sajnos a tagok mar nem annyira aktivak, mint amilyenek regen voltak...

spangola 2012.08.03. 07:20:01

Várom a folytatást, főként a vallási szokásokról és a nők helyzetéről.
Tőlem nagyon távol áll minden olyan kultúra, ahol a nők nem egyenrangúak.
Arabbal, muzulmánnal, fekete afrikaival sosem kezdtem volna a vallási és kulturális különbségek miatt.
Egyébként érdekes, hogy volt munkahelyemen mindig azt láttam, a nigériából jött férfi ügyfeleknek valahogy mindig magyar szemmel nem esztétikus magyar párjuk volt (főleg kövérek, csúnyák, ez van, leírom). Ezek a magyar hölgyek örültek, hogy van végre pasijuk,
a nigériaiak meg örültek, hogy általuk legalálisan lehetnek Magyarországon.

mommmmo 2012.08.03. 08:21:22

A nigeriaiak nagy tobbsege kereszteny amugy, es szerintem az ilyen kijelentesek eleg sertoek lehetnek azoknak, akik ilyen vegyeshazassagban elnek..nem mindenhol a ronda es a szerencsetlen parositasarol van azert szo, ugyanis...

Amugy en ugy latom, hogy van 2 alapveto csaladmodel, meg ismerkedesi model, a rendezett hazassag meg a szerelmi hazassag.
Es a 2 kulonbozo dolog 2 teljesen kulonbozo rendszerben mukodik, teljesen kulonbozo szabalyok alapjan, de mind a ketto mukodokepes.. Akkor jonnek a problemak, amikor ezek a kozel keleti fiatalok bekerulnek a ketto koze, akkor jonnek ezek a teljesen idetlen viselkedesi formak, meg a maganeleti bajok.

Nalunk peldaul, az indiaiak meg az arabok nagy resze kozott is a "rendezett" model megy, es szerintem ok sokkal kevesbe latjak a 'szexpartnert" a kolleganoben, mint egy atlag europai, mert annyira belejuk van dongolve az, kicsi koruktol, hogy majd a csalad megoldja nekik ezt a kerdest, es nekik nem kell keresgelni...Igaz, a rendezett hazassag mellett qurvaznak is idonkent, de az egy diszkret dolog, es nem a munkahelyen keresnek hozza partnert.
Nekem van egy par arab kolleganom, es elmondhatom, hogy az, amelyiknek van esze, es motivacioja, siman tud karriert epiteni, es en is tudok, siman voltak\vannak muzulman ferfi beosztottjaim, egy dekaval nem nehezebb oket kezelni, mint a nem muzulman ferfi beosztottakat...
Sot abban sem vagyok biztos egyaltalan, hogy magyar kornyezetben igy tudnam kezelni a ferfi beosztottakat, mint itt.

Szoval az en itteni, emiratusi munkahelyem sokkal kevesbe van atitatva szexualitassal, mint az europaiak, ugy oszinten:)))))

Na szoval a baj akkor jon, amikor a 2 tok kulonbozo model keveredik, a kozel keleti osszekeveri a rendezett hazassag melletti szokasos qrvazast a mi kapcsolataiinkkal, es ugy viszonyul hozzank, vagy a kulturalis tudathasadasos no azt hiszi hogy o attol lesz "egyenlo", hogy nem bujkal a ferfiak elol, hanem odatolja magat (ilyet is lattam eleget).. es egyeb idetlen viselkedesek.

A legjobb pelda erre a felemas viselkedesre az, amikor az emiratusi fiatalok nagy lazadoan "szerelmi hazassagot" kotnek, az alapjan, hogy a plazakban szemezgettek egymassal, es ezaltal szerelembe estek...Igen, mostanaban ez a modern stilus, hogy a bevasarlokozpontban bamuljak egymast, meg kiabalnak egymasnak, es utanna jon a nagy szerelem meg a hazassag.

Na persze utanna jon a totalis kudarc, mert azert a mi szerelmi hazassagainknak sem annyi az alapja, hogy a masik fenekriszalva elment elotted egy parszor a plazaban, ugye, de ebben a kulturaban a rendes ismerkedes meg mindig lehetetlen, mert ki tudja, mi tortenik, ha egy fiu es lany egyedul marad, ugye... Na szoval utanna jon a pofara eses, az orekeg meg csovalhatjak a fejuket, hogy milyen sz@r is ez az uj europai model.

warp 2012.08.03. 13:40:53

Elolvastam a leírást, nekem tetszett, mert a napi dolgokról irt. Sokat voltam Törökországban (nemcsak turistaként), de komolyabb problémám soha nem volt. Vízum:kicsit fura számomra amit leírtak, mert ha leszállt a repülőről, mielőtt belép az ország területére adja a pénzt, beleragasztják a vízumot, pecsét rá és már mehet is. Soha ezzel gondom nem volt! Még a régi kék útlevéllel sem!
Igaz, hogy kis helyeken kevesen beszélnek idegen nyelveket, de azért meg lehet érteni egymást. A török nép nagyon barátságos,de ugyanakkor rettentően kíváncsi. Viszont az a családi összetartás ami ott van, az számunkra már sajnos ismeretlen! Összetartanak és kitartanak egymás mellett a végletekig.
Érdekes, hogy problémát okoz, hogy a tv-ben az erotikus jeleneteket kivágják ? Miért is ??? Mert nekünk más az értékrendünk ezért elvárnánk, hogy az ott lévőknek kellene alkalmazkodni hozzánk? Ugyan már, Indiában is ugyanez a helyzet, de nézzük már meg az USA-ban hány sexjelenet van a filmekben?
Demokrácia: mi bizonyítja, hogy a demokrácia a legélhetőbb forma? Az égvilágon semmi! Tudjuk, hogy a demokrácia egy mézesmadzag az egyszerű emberek előtt!
Nekem tetszett T.o. a maga előnyeivel-korlátaival és öreg koromban szívesen élnék valahol Kemer környékén....

Zsembibaba 2012.08.06. 16:19:06

Voltak az egyetemen villogó zöld szemű török ifjak. Nos, nekik nem kellett semmit igérni ahhoz, hogy a magyar lányok fürtökben csüngjenek rajtuk. Szépek, kicsit vadak és viccesek voltak.

Polifenolok antioxidáns hatása 2012.08.21. 11:09:05

Volt nem is oly rég egy olyan nevű földrajzi hely, még a magyar nyelvű atlaszokban is, hogy ANATÓLIA. Azt szeretném megkérdezni tisztelettel, hogy mikor is lett ebből hivatalosan Antalya?

(Gondolom hasonlóan önérzetes indokok álhatnak a háttérben, mint ahogy Grúziából ismét Georgia/Dzsordzsa lett, de ezt az Antalyát mikor is jelentették be a nagy nyilvánosság előtt? Biztos lemaradtam róla, azért kérdezem.)

2012.11.12. 00:11:15

@Polifenolok antioxidáns hatása:

Anatolia-nak a felszigetet hivjak (amin Törökorszag nagy resze helyet foglal), Antalya pedig az egyik deli tengerparti körzet es egyben egy ott fekvö nagyvaros neve.
A kettönek csak annyi köze van egymashoz, hogy földrajzilag az utobbi az elözönek a resze! Remelem, erthetö volt a leiras. :)
A többi kerdest a facebook oldalamon varom, mert ide csak hebe-hoba nezek vissza!
Tisztelettel,
Petra

www.facebook.com/nagyutazasblog

BORtaBOR 2013.05.29. 10:42:45

Wallah! Több, mint egy évig éltem ott.. Mintha a saját tapasztalataimat olvastam volna vissza.. igen, Törökország ilyen, ennyire sokoldalú, ennyire szélsőséges, ennyire szeretnivaló.. hiányzik.. Remélem, lesz még lehetőségem bolyongani az Elmadag-n, friss, forró hájas sütit majszolni a vasárnapi hippi-piacon, a Boszporusz-híd alatt Ortaköy-ön.. de a legszebbek a reggelek voltak Beylerbey-ben, a teraszon, az akkori királyfival.. lábunk alatt a híd, szemben Európa.. és igen, ott is nagyon fontos a család, igen, a férfi az erő, de a női "suttogóháló" az, ami igazán összetartja az egészet.. a müezzinek, a minaretek, az elképesztő konyha, a taxik, az utcai árusok, a mindig nyüzsgő, non-stop élő metropolisz.. Hepsi cok-cok seviyorum! Ott találkozunk! Insallah!

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása