oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2022. március 30. 10:44,  Háború a milánói operában 72 komment

2022. március 30. 10:44 Határátkelő

Háború a milánói operában

Az ukrajnai háború a legkülönféle módokon hat a mindennapjainkra. Néha úgy is, ahogyan nem gondolnánk, miként azt Csodabogár is megtapasztalta egy olaszországi útján.

cim_60.JPG

„Szorgos visszajáró vagyok Milánóba. Leginkább a Scalát nem lehet megunni. Most is ez volt az utazásunk célja. Maga az épület kívülről majdhogynem semmitmondó. Semmi esetre se sejteti, mekkora hatalmas tér van a homlokzat mögött.

Ha valaki arra jár, semmiképpen ne mulasszon el egy Scala-vezetést, ahol a legfelső emeletről lehet belátni a teret és igen érdekes dolgokat lehet megtudni a XVIII. századi társadalmi életről, ami a Scalában folyt.

scala_bent.jpg

A páholyokban ettek, ittak, beszélgettek. Volt, amelyiknek külön öltözőszobája is volt, sőt egyes páholyokban még fűtöttek is. Tükrök voltak úgy felszerelve, hogy a páholy mélyéből is jól látható legyen egy másik páholy élete. Mellesleg meg hallgatták a zenét.

Azt, hogy ma egy opera vagy egy énekes sikeres-e vagy megbukik, a kakasülő közönsége dönti el. Az igazi operakedvelő milánóiak nap mint nap ott ülnek fent és szigorú kritikusok.

Amikor a politikai közbeszól

Van mikor még a politika is belejátszik a dologba. Most, hogy nem a világhírű orosz karmester Gregijev vezényelt, annak volt köszönhető, hogy a háború miatt kifütyülték.

scala_kivul.JPG

Ezután már Netrebko is okosabbnak tartotta lemondani az előadást. Én az ő lemondásaihoz szokva vagyok, ez volt az ötödik alkalom. Most láttam egy fényképét, már nem is akarom látni, úgy elhízott.

Az első opera most Csajkovszkij Pique Dama című alkotása volt. Ezt játszották valamikor Pesten is, 1965 előtt, mert itt láttam. Most közepesen modern előadásban volt részünk.

Elég nehéz opera. Négy óra hosszat tart, eredetileg 5 felvonás, amit háromra vontak össze. A zene nagy, nehéz és szlávosan méltóságos. Sajnos még az ún. Pastoralt is benne hagyták. Ez a XIX. századi operákban kötelező volt, a II. felvonás elején egy nagy balett-betét.

A cselekményhez semmi köze nem volt, még a zene is kicsit mozartos volt, szóval nekem nagyon kilógott az egész darabból. Nagyszerű hangok énekelték, kimondhatatlan orosz nevek.

Könnyedebb nap

Következő nap kaptunk aztán könnyed olasz zenét, F. Cilea, Adriana Lecouvreur c. operáját. A férfi főszerepet Yusif Eyvazov énekelte, ami nagyon kellemes meglepetés volt. Ő Netrebko férje, de örmény származású. Sokat láttuk és hallottuk már.

Most testben csökkent, lefogyott, de hangban nőtt. Igazán kellemes meglepetés volt. A női szerepekbe Maria Agresta, valamint Judit Kutasi ugrottak be az orosz nők helyett. Mindketten kiválóak voltak.

Ez a darab klasszikus rendezésű volt, díszletekkel, szép ruhákkal, ahogy az régen szokás volt. Nem is tudom, miért maradt ez az opera ennyire ismeretlen. Több operakalauzban sem találtam meg és a szerzőtől se ismerek más darabokat.

Plusz élmény: az Utolsó vacsora

Az extra nekem most Milánóban Leonardo da Vinci Utolsó vacsora című freskója volt. Mikor 1970 körül először voltam Milánóban, akkor láttam. Mondhatnám romos állapotban.

kolostor.JPG

A freskó egy dominikánus kolostor ebédlőjében volt. A fal másik oldalán volt a konyha. A kolostor akkoriban, az 1490-es években nem csak a papokat szolgálta ki, hanem szálloda és kórház is volt egyben. Feltehetően sokat főztek és a nedvesség már állítólag a mester életében kikezdte a falat.

Mikor én láttam, alig volt valami látható. Hatalmas penészfoltok éktelenkedtek rajta és a színek is eltűnőben voltak. Nagyon sajnáltam, főleg, hogy a fal szorosan több soros homokzsákkal körülvéve túlélte az 1943-as nagy bombázást, amikor a ház gyakorlatilag eltűnt körülötte.

utolso_vacsora_1.JPG

Aztán valamikor 1980 táján a modern technika meghozta a teljes felújítás gondolatát. A legmodernebb technikákkal, röntgen, ultrahang stb. vizsgálták, hogy milyen is volt az eredeti freskó.

Négyzetcentiméterenként, 22 év alatt rekonstruálták a festményt. Leszedték mindazt, amit az évszázadok alatt különböző restaurátorok rákentek. Korabeli festéket használtak.

utolso_vacsora_2.JPG

Mint a vezetőnk mondta, nem mondaná, hogy ez most 100 százalékban olyan, mint az eredeti, de feltehetően nagyban megközelíti azt. Sajnos fényképezni csak vaku nélkül lehetett. De talán így is kivehető, hogy szegény Leonardonak ma nagy bajai lennének. Az apostolok közt csak egy sötétbőrű van és az nem más, mint Júdás.” 

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: Olaszország

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr4717793007

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

fhdgy 2022.03.30. 11:30:17

Netrebko magyarul Nyetrebko.

Az orosz neveknek van magyarra vonatkozó helyesírási szabályzata.

Egyre inkább nem tartják be, pl. azért sem, mert angolból ferdítik magyarra és az orosz nevek írását egy az egyben átveszik az angolból.

Csajkovszkij hogyan maradhatott műsoron? Ő is orosz volt.

Zulu4321 2022.03.30. 15:16:04

Teljesen elfogadhatatlan ez a kollektiv utalat, kikozosites. Tiszta kommunista-cucilista utanerzes... Mi koze egy orosz karmesternek, operaenekesnek, kamionosnak etc. a politikai lepesekhez?

Gregijev gondolom Valerij Gergijev akar lenni:)

Jo kis kirandulas lehetett!

fhdgy 2022.03.30. 15:43:00

@Zulu4321: "Teljesen elfogadhatatlan ...", hát igen is, meg nem is.

Egyik megítélés:

Nyetrebko osztrák állampolgár is. Az is bűn, ha valaki orosznak született, de már másutt él?

A karmester is lehet erre példa vagy a karmesteri pálca is gyilkos fegyver?

A sportolók eltiltása is felvet néhány kérdést.

A sort lehetne folytatni.

Nézzük a másik megítélést:

Első példám megint Nyetrebko. Ha egy világhírű művész putyinféléktől fogad el magas rangú kitüntetést, akkor legitimálja az ilyen putyinféléket. Nem olvastam, hogy visszaküldte volna azzal, hogy dugd föl.

A nyikhaj tornász, aki Z betűvel pózolt nemzetközi versenyen, teljesen megérdemli az eltiltást, nálam akár örökre is.

Oligarchák egyértelműen megérdemlik.

Hogy Iván Ivanovics is bűnhődik? Igen! Legyen finom célzás, hogy nem putyinkára kellett volna szavazni.

Ártatlanok is bűnhődnek, bűnösök is megússzák!

SzZoole 2022.03.30. 17:09:56

@fhdgy: “Hogy Iván Ivanovics is bűnhődik? Igen! Legyen finom célzás, hogy nem putyinkára kellett volna szavazni.”

Szerinted számít az valamit, hogy Iván Ivanovics és társai kire szavaznak, szerinted ha Putyin 112%-os szavazatott kapott az mennyire demokratikus/független szavazás, megannyi talány és kérdés…….

ibb.co/0qKgMX5

gyuíí 2022.03.30. 17:24:10

@Zulu4321:

Közük nemigen van, majd szeretjük őket megint ha a véreik ujjáépitették a lerombolt ukrán városokat. A kicsi is mehet építkezni putyin főnökével - ideje lesz neki bűven.

Akinek még nem volt meg a zseniális Bödöcs, íme:

youtu.be/PJc-QRn-jaQ

P.Elliot 2022.03.30. 17:39:01

@fhdgy: Nekem Netrebko orokre Netrebko marad, igy ismertem meg, igy szerettem meg, irto fura lenne ny betuvel , az mar nem is o, hehehe..

Viccen kivul...
Hogy elfogadott kituntetest Putintol, akkor meg Putin normalis volt, ne keverjuk a politikat bele, masok is elfogadtak minden orszagban azok akik jogosak voltak ra es Netrebko az volt!
Korunk legnagyobbjai koze tartozik meg most is hogy megette az alakjat, a hangja az ma is nagyon szep, semmit sem valtozott, sot!

Abban egyetertek Csodabogarral hogy rossz latni azok utan ahogy kinezett, illuzio rombolo es nem tudom megerteni hogy mivel penze is van ra hogy miert nem huz el egy lefogyaszto, alakformalo intezetbe ahol teljesen visszanyerhetne onmagat.

A ferje, a Juszuf, / Jusif Eyvazov/ ahogy mi hivjuk az opera baratokkal magunk kozott, Netrebko ferje, o vitte feljebb a pasast aki egy abszolut kozepszeru enekes, egyszer betegre nevettuk magunkat azon amikor valaki feltette a magyar hires, nem tudom mar a nevet, opera kritikus talalo iteletet egy Juszuf eloadas utan hogy affele badogmesteri hangja van, ennyit tudott kihozni magabol, hehehe, a felesege nelkul nem lenne sehol, amikor az leveszi rola a kezet abban a pillanatban visszazuhan arra a helyre ami megilleti.
Nemreg lattam a youtube-on egy moszkvai nagyeloadast, ahol felleptek a kivenhedt enekesek, illetve mind olyan volt aki mar visszfele megy.
Domingo rettenetesen rossz volt, nemhogy tenort, mar a baritont is alig tudja enekelni de gyilkosan fellep mindehol ahol dicsoitheti magat, mar csak a nevebol el.
Villazon is ott volt meg egy csomo mas/ majd megkeresen a videot/, szinte leszerepelt enekesek eloadasa volt, Netrebko is ott volt, hozta a beteg fiat es enekeltette a tobbiekkel egyutt, a gyerek szegeny joforman azt se tudta hol van, hat ez nem volt szep inkabb visszatetszo.
Juszuf is enekelt persze, kozejuk illett a hangjaval.

Valerij Gergiev az egyik kedvenc karmesterem, foleg amikor az ujjaival vezenyel/ igen gyakran/ nem a palcaval.

Az ujjakban szinte nincs csont, lebegnek a levegoben, a zene szinte uszik utana, latom a levegoben egyszeruen fantasztikus.. Nagy elmeny es kulonlegesen tehetseges ember.

Nagyon jo poszt egyebkent, orulok hogy Csodabogar feltette.

Es most megyek prozaian tankolni mert all a benzin ara. Holnap lehet hogy felrohan, ki tudhatna!

fhdgy 2022.03.30. 18:25:50

@SzZoole: Sok történelmi példa van, magyar is, ami azt bizonyítja, hogy az őrülteket az elején kell(ene) megállítani, addig, amíg nem késő.

Utána már eső után köpönyeg!

fhdgy 2022.03.30. 18:30:02

@P.Elliot: Putin sem Putin magyarul, hanem Putyin. Stalin is Sztálin.

Mondjuk Lenint sem értem, mert Lenyinnek kellett volna lennie.

Nyetrebko alakja: hát én nem nagyon hallottam filigrán operaénekes-nőről.

Golf2 2022.03.30. 18:51:39

@P.Elliot:"akko meg Putin normalis volt...sose volt,ezer éve kgb-s gyilkos.

P.Elliot 2022.03.30. 19:11:54

@fhdgy: En nem mondtam hogy filigran de szep vekony volt, utana is normal, a terhesseg alatti eves tett be neki....

www.youtube.com/watch?v=g0Kcg7WEJME

www.youtube.com/watch?v=sneWz4tCBpM

www.youtube.com/watch?v=sO9TMbW6TN8

A suly fokozatai. Az utolso mar nem olyan kover mint a szules utani evekben, halistennek kezd normalisabban kinezni.

P.Elliot 2022.03.30. 19:13:25

@Golf2: Persze hogy gyilkos volt de nem egetett fel egy egesz orszagot!
Abban igazad van hogy egy szuletett gyilkos csak eddig ugy ahogy alcazta.

Majd adnak neki, ne aggodj!

P.Elliot 2022.03.30. 19:45:07

Hogy beszamoljak a benzinrol is, 4.05$ gallonja.

Mivel minden megy felfele jobb ha tele tankkal van az ember.
Vejem aki meszebb dolgozik, havonta 150-180 dollart fizet most benzinert.

Operat lehetne irni errol! De valami happy and-el a vegen!

gyuíí 2022.03.30. 19:53:36

@gyuíí: Hogy olvass most Puskint - sírnak a kibombázott anyókák, bácsik, hogy rosszabb a ruszki mint a nácik voltak.

Time, sok sok idő kell majd felejteni.

Zulu4321 2022.03.30. 19:53:42

@fhdgy: Nagyon beszukult latasmod, bocsi. Sajnos mukodik a propaganda vagy a sikeres multbeli szocializacio, nem tudom.

@gyuíí: lasd fontebb

dikusz. 2022.03.30. 20:26:58

@fhdgy: Házy Erzsébet pl? Lehet nem filigrán, de gyönyörű nő volt, (szerintem), és nagyon tudott énekelni:

www.youtube.com/watch?v=P9bFOsV6N2E

De Pitti Katalin pl kifejezetten filigrán volt mindig is:

www.youtube.com/watch?v=ztI-uwbS4yg

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2022.03.30. 20:45:52

@P.Elliot: "Abban egyetertek Csodabogarral hogy rossz latni azok utan ahogy kinezett, illuzio rombolo es nem tudom megerteni hogy mivel penze is van ra hogy miert nem huz el egy lefogyaszto, alakformalo intezetbe ahol teljesen visszanyerhetne onmagat."

Nem ismerem ezt az illetot, de eszembe jutott Pavarotti...akkor ilyen alapon ra is mondhattuk volna ezt, nem? :)
egyebkent az enekesekre kifejezetten jellemzo (persze biztos vannak kivetelek), hogy elhiznak. Gondolom, ez reszben annak koszonheto, hogy valoszinuleg kevesebb a fizikai aktivitas: naponta tobb orat az enekteremben gyakorolnak(?), es az egesz felsotestuk atalakul (rekeszizom/hasi legzes eros hasznalatanak koszonhetoen)

fhdgy 2022.03.30. 21:02:27

@dikusz.: Házy Erzsébetet 1975-ben láttam, a kulisszák mögül, amikor díszletező voltam. Nem tűnt filigránnak!

Én nem ismerem Nyetrebkót, így nem is törnék felette pálcát. Elképzelhető az is, hogy hormonproblémák léptek fel. Nem tudom.

P.Elliot 2022.03.30. 21:59:10

@Zsuzsi65: Pavarotti az evett!

Palyatarsai a megmondhatoja hogy mennyit!
Es masok is!

Olvastam rola hogy a probak ugy zajlottak le hogy amig a tobbiek valoban probaltak addig a nagyember fozott!
Ott a proba helyszinen!
Foleg spagettit de masfeleket is, hatalmas mennyisegben es kinalta!
Maga is nagyon beevett belole es sertesnek vette ha valaki visszautasitotta mert hogy probalni jott es nem enni, a muvesz ur az maga nem sokat probalt mert nem ert ra/ meg hat neki nemigazan kellett, be volt futva a hangja/.

Azt is egy visszaemlekezesben hallottam a teve musoraban hogy sosem utazott kulfoldre es masfele sem ugy hogy ne vitte volna magaval a kedvenc szaraz tesztajat es foleg a sajtjat!
Valami sajat receptje is van amit a nevevel femjelzett.
A csaladja persze idorol idore bedugta egy-egy intezetbe ahol lefogyasztottak valamennyire de amikor kijott mar kezdte is a fozest meg az evest.

Szo sem volt hormon problemakrol.

Netrebko meselte hogy otet a nemet kolbasz vagy mi hizlalta meg amibol mindig sokat evett abban az idoben mert izlett neki, o legalabb nem kertelt.

Igen, vannak azert hormonzavaros emberek akik keveset esznek es megis hiznak de ha az ember jol megkutatja a mindennapi eletuket akkor azoknak a felenel azert szinten etkezesi problemak jonnek ki es az onfegyelem teljes hianya.

www.google.com/search?q=pavarotti+spaghetti&client=firefox-b-1-d&sxsrf=APq-WBu-g1aIbmORlYoyPsPd8yjF5drGww:1648669403444&tbm=isch&source=iu&ictx=1&vet=1&fir=nml1lGxUKeOvSM%252C-l9bzcDcydypkM%252C_%253BQqGS1GKQt-EEBM%252CcToanuKfPgO2OM%252C_%253BV6YlhrLq0a4QZM%252C-l9bzcDcydypkM%252C_%253B4SGFlliGxp77rM%252C-l9bzcDcydypkM%252C_%253BesU8EqvwaXyFWM%252Cjr5Sn32NcmDSzM%252C_%253BNQcDN7cb9vl20M%252CTJ5_xFZenDT4MM%252C_%253BBwLAh8sh-5D2NM%252CfXlacy0fnaWWsM%252C_%253BNMj3Rv2ZjhixDM%252C-l9bzcDcydypkM%252C_%253BAc1WBrh91nY4wM%252CrAxKwA-ZWy2zeM%252C_%253B2yVBZMFiLGR2RM%252CDI-XFw9-IJe1cM%252C_&usg=AI4_-kTDASm59Vr6f5WbCyKkqqAra1OYbA&sa=X&ved=2ahUKEwiFt5ORzO72AhWBTt8KHcdyBT0Q9QF6BAhHEAE#imgrc=QqGS1GKQt-EEBM

P.Elliot 2022.03.30. 22:05:52

Az elobb elvoltam a helyi gyogyszertarban ahol megkaptam a 4-ik covid oltast, mind a 4 Pfezer mert ennek hiszek. Eddig soha semmifele rossz tunetem nem volt, majd most kiderul hogy mit okoz ez az utolso!

A vejem szolt hogy megy beadatni es mivel utoljara is egyutt voltunk mar mentem is vele.
A lanyom 2 honappal kesobb kaphatja csak de o is beadatja maganak amikor lehetseges.

Egyikunknek sem volt semmi panasza egyiknel sem.

Csodabogár 2022.03.30. 22:48:32

@fhdgy: Engem nem érdekel, hogy mi a magyar kiejtése, alig tanultam oroszul és gyorsan el is akartam felejteni. Csajkovszkij nem ölelkezett Putyinnal! Netrebko is distancálhatta (ezt hogy mondják magyarul? sich distanzieren) volna magát Putintól, de nem volt erre hajlandó.

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2022.03.30. 22:51:08

@P.Elliot: jo kis fejostehen lett ez a Covid oltas a gyogyszergyartoknak...lehet, hogy ezutan az evente esedekes influenza oltas utan is belenk nyomnak meg 2-3 emlekeztetot, biztos ami biztos alapon? :))

fhdgy 2022.03.30. 22:53:30

@Csodabogár: Én nem a kiejtésről írtam, hanem a helyesírásról.

sich distanzieren = elhatárolódni

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2022.03.30. 22:53:47

@Csodabogár: distance yourself - talan elhatarolodni vkitol?

Csodabogár 2022.03.30. 22:54:24

@dikusz.: Azért én azt a Házy Erzsébet gyönyörűséget kicsit megkérdőjelezném. Kis cingár hangja volt, a kakasülőn már csak azt lehetett látni, hogy tátogatja a száját. Csinos volt az nem vitás.

Csodabogár 2022.03.30. 22:59:28

@Zsuzsi65: Gyerekkoromban tényleg minden énekes és énekesnő kövér volt. Ma ez már annyira nem jellemző. Anna Harteros pl. már ca. Netrebkoval egykoru és még mindig vékony és vannak még mások is. Szerencsére sok daliás tenor is van, pl. Johannes Kaufmann, aki még nem öreg, de már jönnek fel az újak, fiatalok. Egy amerikait is hallottam, akinek nagyon betett covid, de most majd jön, a nevét elfelejtettem.

Csodabogár 2022.03.30. 23:01:16

@fhdgy: Köszönöm. Látszik mennyire öregszem. Itt ültem és tépelődtem, de nem jutott eszembe.:-(((

dikusz. 2022.03.30. 23:27:59

@P.Elliot: Mielőtt a harmadik Modernát megkaptam, megkérdezte a doktornő, hogy az előző kettőnél volt-e valamilyen tünet az oltás után.
Mondtam, hogy az elsőnél semmi, a másodiknál csak egy tenyérnyi piros folt látszott pár napig. Azt mondta, hogy akkor az egész adagot ad, nem csak egy felet.
Ebből én azt szűrtem le, hogy nem alakulhatott ki védettség, és ezért kellett harmadszorra a teljes adag.

P.Elliot 2022.03.30. 23:32:07

@Zsuzsi65: Nezd, ez legyen a legkevesebb , a fejostehenseg...

Szivesen fizetek ha valamitol megment, egyebkent egy centet se fizettem egyik oltasert sem, szoval en hiszek az orvostudomanynak, altalaban az orvosoknak, nemigazan szoktam megkerdojelezni semmit , foleg nem akkor amikor sajat magamnak kell tapasztalnom hogy baratok, ismerosok, szomszedok haltak meg benne es ha lett volna vedooltas akkor megusztak volna. Volt koztuk persze olyan is aki csak hazudta a vedoltast es a igy jart de ezeket is sajnalom a hulyeseguk miatt.

3 tagu csaladunk oltott, semmi bajunk nincs. Ez nekem eleg bizonyitek.

Az meg hogy hogy jott ide a covid arrol inkabb lehetne beszelni hogy miert de minek.
Egy biztos hogy azert nem sikerult meggyengiteni a lakossagot ugy hogy esetleg elkepzeltek es kirtani sem a nagyjat.

A politika mindig mocsok dolog volt...
Nem erdemes belemelyedni...

élhetetlen 2022.03.30. 23:35:54

@fhdgy: „hát én nem nagyon hallottam filigrán operaénekes-nőről”. Akkor egy példa, Kertesi Ingrid, 65 éves, a Rigolettoban Gilda, és simán beehető, hogy egy fiatal lány van a színpadon..

dikusz. 2022.03.30. 23:50:40

@Csodabogár: Ezért írtam azt, hogy szerintem az volt.

fhdgy 2022.03.31. 00:38:52

@Zulu4321: Lehetne kicsit konkrétabban?

Így csak az üresfejű senkik szoktak vitatkozni, akik azt hiszik, hogy valakik ...

Remélem, Te nem ilyen vagy?

élhetetlen 2022.03.31. 01:14:09

@Csodabogár:
Csak egyszer voltam Milánóban, az is csak 3 éjszaka volt, és ott követtem el életem egyetlen rablását. Városnézés, Scala, és kiszúrtam, hogy másnap Solti György vezényel, (egy napra jött). Kihagyhatatlan. Este hattól lehet kapni a maradék jegyeket olcsón, azt már nem vettem észre, hogy azok kapják, akik reggel kilenckor jelentkeztek. Este 6, hosszú sor, a barátnőm beáll (általában én voltam az ötletadó, ő viszont ragyogó végrehajtó), odaért az ablakhoz, ja olcsó jegy már nincs, nála meg csak annyi líra (régen volt) volt, ami az olcsóra lett volna elég. Kijön, hogy drágább jegy még van. Feltankoltam, az egyik kezében a líra, a másikban német márka, fuss neki újra. Egyszer már sorban állt, most bevágott az ablakhoz, és megvette a két jegyet. Jött, és mondta, hogy meneküljünk, mert meglincselik (a sorban állók). Eddig siker, de utolsó percben estünk be a Scalaba, nem volt időm műsorfüzetet venni, pedig azt itthon is gyűjtöttem. Szünet nem volt, a végén már nincs senki, ezt ismerjük.
Nagyon jó előadás volt. Utána sétáltunk át a passzázson a metróhoz, megálltunk kirakatot nézni, a barátnőm szólt, hogy egy férfi követ minket, és most jön felénk. Hátranéztem, igen, ő az, aki két székkel arrébb ült, és már ott is kitüntetett a figyelmével, és kezébe a műsorfüzet. Ocsmány módon, érdekből szóba álltam vele, de a második mondatom az volt, hogy nekem adja-e. Nekem adta, aztán kapott egy puszit, ott hagytuk, és eltepertünk a metróhoz. Hát, ha kedvesen is, de elraboltam a műsorfüzetét.

élhetetlen 2022.03.31. 01:45:32

@P.Elliot: „Domingo rettenetesen rossz volt, nemhogy tenort, mar a baritont is alig tudja enekelni de gyilkosan fellep mindehol ahol dicsoitheti magat, mar csak a nevebol el.”. Igazad is lehet, de valamiből élni kell, és az, hogy a nevéből él, azt jelenti, hogy azt a nevet jogosan ismeri a világ. Nagyon szép férfi volt, és most nem az operával jövök, de van olyan lemeze, ahol tangót énekel, és feláll a nem létező szőr is a hátamon, ha hallgatom. Lehet, hogy aki a csúcs formájában ismerte, most is szívesen nézi, hallgatja, akkor is ha már nem a régi. Mit kéne tennie? Bezárkózni a lakásába, és vége? Csak gondolj a foci öreg fiúk meccseire. Ők sem olyanok, mint fiatalon voltak, mégis nézik a meccseiket.

P.Elliot 2022.03.31. 02:25:53

@élhetetlen:
Domingonak nincsenek kenyergondjai, a vagyona a net szerint 300 millio dollar korul van, / o is es a fiai uzletemberek is/.

Egyszeruen hiusagbol enekel, mindig is fontos volt neki dicsosseg.
81 eves, sorban allnak mar mogotte a fiatalabb tobbiek, eppen ideje lenne lelepni es atadni a helyet.
Nem tudom mivel bombazhatja az operahazakat hogy meg mindig engedik fellepni, azon se csodalkoznek ha o fizetne inkabb erte.
Tangot enekelt? hehehe.....
Fennt van a youtubeon? Operettet mar hallottam tole.
Egyebkent nagyon nagyon szep hangja volt!
De csak volt!

P.Elliot 2022.03.31. 02:30:03

@élhetetlen: Egyebkent nem volt szerintem szep ferfi, nekem legalabbis nem a zsanerem az ilyen arc.
Azon viszont mulattam mikor olvastam az eletrajzat hogy 15 eves koraban nosult, / 16 eves lannyal/ , akkor amikor a szulok valahol vendegszerepeltek, / valami kis vandorszinhazuk volt vagy mi, nem is emlekszem....

Nem tudtak beleszolni, hehehe...

P.Elliot 2022.03.31. 02:31:25

@élhetetlen: Ugyes voltal azzal a musorfuzettel!
Igy kell azt!

élhetetlen 2022.03.31. 03:28:11

@P.Elliot: Nekem csak itt a polcon van, de találtam a youtubeon, Placido Domingo sings Jealousy tango - Bing video , Spotify – Placido Domingo sings Tangos, ez az, ami nekem is megvan, de be kell jelentkezni hozzá, kedvencem a Maria. Vagy keress egy kicsit. Szerintem nem hiúságról van szó, ez volt az élete, ha leáll, akkor meghal. És, ha még bemennek a nevére, akkor is, ha kopottabb a hangja, miért állna le. Igen, egy művésznek az a legszebb halál, ha a színpadon hal meg. Volt színész ismerősöm, aki 80+ évesen így halt meg, az utolsó pillanatig játszott.

élhetetlen 2022.03.31. 03:54:56

@P.Elliot: Ízlések és pofonok. Szerintem nagyon szép volt, én bedőltem volna neki. Lehet, hogy ízlésficam, de a sztárok közül nekem nagyon tetszett Gregory Peck, Telly Savalas, itthon Bubik István.
„Ugyes voltal azzal a musorfuzettel!”. Igen, de nem vagyok büszke rá, mert raboltam, cserben hagyva a gyanútlan áldozatot, aki azt hitte, hogy ismerkedünk.

Csodabogár 2022.03.31. 11:03:51

@élhetetlen: Mi lehetett az, amit szünet nélkül játszottak? A bolygó Hollandi? De az nem jellemző a Scalara.

Műsorfüzetem nem volt, már ezer éve abba hagytam a gyűjtést, miután nem lakom több száz szobás kastélyban. Viszont a második opera szereplőinek névsora egy lapon most még megvan. Nagyon érdekesnek találtam, hogy először felsorolják az összes férfi szereplőt és csak azután jönnek a nök. Nem tudom a vad feministák ehhez mit szólnak? Vagy az olaszoknál talán nincsenek is vad feministák.:-)

Csodabogár 2022.03.31. 11:08:37

@élhetetlen: Domingonak már régen abba kellett volna hagynia az éneklést, mielőtt még totál lejáratta magát. Öreg éneke is tud tanítani, sétálni, olvasni, meg bármit csinálni. Tudni kellene méltósággal vissza vonulni, hogy az embernek megmaradjanak a szép emlékei. Pavarotti is fellépet, mikor már a hangja rég nem volt a régi és a lába már nem tartották meg. Utóljára úgy állt, hogy a zongora mögött, de egy gonosz kameraman megmutatta, hogy egy támasz volt a feneke alatt.

gabors 2022.03.31. 11:10:37

@P.Elliot: "@Golf2: Persze hogy gyilkos volt de nem egetett fel egy egesz orszagot!"

akkor csecsnyiarol nem halottal ? az O iranyitasa alatt bizony nem kicsit de felegettek Groznyij-t es tobb mas csecsnyiai varost ...az hogy ez mennyire volt "megerdemelt" az mutatja a mai hozzallas NEM KELLETT volna a medve bajuszat huzgalni azoknak a "rohadt fasiszta terrorista mohamedan csecseneknek" es nem kellett volna "fuggetlenkedni" Putyin atyank megmutatta nekik a "fasiszta" ukranok is meg gruzok is tanulhattak volna ebbol (a szinten mohamedan tatarok meg hogy mereszeltek visszaszivarogni a krimbe .... ) ...

Ja a Putyin a nem is olyan tavoli multban a fentiket ismetelte Sziriaban is es az ottani es csecsnyiai mintara most eppen csucsra jaratja a specialis beke missziot ukrajnaban ...

Putyin annak idjen fegyverrel a kezeben vedte a "kelet" Berlini KGB rezedenturat 1989-ben mar akkor sem bekegalamb tenyesztesert kuldtek oda.

Csodabogár 2022.03.31. 11:12:22

@élhetetlen: Gregory Peck nekem is nagyon tetszett. Egy énekesnek főleg a hangja kell, hogy tetsszen, aztán nem árt ha nem 120 kiló és nem is túl alacsony. Igy nézve Domingo tökéletesen megfelelt az én mércémnek.

P.Elliot 2022.03.31. 15:00:04

@gabors: Jaj, ne vigyuk el ezt a muveszeti topikot a politikaba meg a haborukba!
Kerlek szepen!

P.Elliot 2022.03.31. 15:06:21

@Csodabogár: A neten neztem hogy mi maradt utana, 275 millio dollar tehat nem a penz hajtotta ki hogy megtamasztva enekeljen.

Valahogy nem tudjak abbahagyni vagy a manager penzt akar maganak es rabeszeli, inkabb ez az utobbi....
Egy halalos beteg orul ha el es nem szivesen mutogatja magat szerintem.

Csodabogár 2022.03.31. 16:34:44

@gabors: Putyin nem jobb mint Sztálin, Rákosi vagy Hitler. Ezek mind egy húron pendülnek.:-(((

Zulu4321 2022.03.31. 18:02:55

@fhdgy: Konkretabban? Nem nagyon tudom ragozni, hogy mennyire elfogadhatatlan szamomra a diktaturak kozkedvelt fegyvere, a kollektiv buntetes. De ennek biztos az uresfejuseg az oka, netan hogy senki vagyok, aki valakinek akar latszani:-p

@P.Elliot: A cim, illetve a poszt is tulajdonkeppen feldobja a labdat ehhez, nem nagyon kellett elvinni.

gyuíí 2022.03.31. 18:03:01

@Csodabogár: A síró, kibombázott öregek mind azt mondják hogy Putyin rosszabb mint Hitler és a nácik voltak.

fhdgy 2022.03.31. 21:03:30

@Zulu4321: Én leírtam a két végletet. Nem hiszem, hogy egyik mellett is elköteleztem volna magam.

Az igazság valahol a félúton van, de hol?

Szerinted?

Csodabogár 2022.03.31. 21:42:12

@gyuíí: Mindenkinek az a rossz, amit pont megél. Nekem az oroszok voltak a szörnyűség az életemben és az is marad most már.

élhetetlen 2022.03.31. 21:43:01

@Csodabogár: Nem opera volt, a London Syphony Orchestra volt ott Soltival. Brahms Sinfonia 1 op.68 és Stravinkij Petrushka, így szépen, olaszosan (és 1994-ben).
Azért vannak szünet nélküli előadások, legalábbis itthon, A Rajna kincse, a Salome. Erről egy hülye sztori. Baráti család, (még 1972-ben ismerkedtem meg a férjjel a munkahelyemen), én szoktam megvenni a jegyeket, mert jó barátságban voltam a terjesztővel, (máig heti szinten érintkezünk), és az Operába nem is egymás mellé, mert nekik a zsöllye kellett, nekem meg a harmadik emeleten az utolsó különálló széksorban volt a törzshelyem. (Ezt valószínű, hogy nem ismered, az akusztika ugye jó, nem lógott bele egy fej sem a színpadképbe, és kényelmesen ki tudtam nyújtani a lábamat). Egy baj volt velük, mindig az utolsó pillanatban futottak be, ettől én megőrültem, és váltottam. Megvannak a jegyek, küldjétek érte a sofőrt. Aztán egy Saloménél sikerült lekésniük az utolsó pillanatot, nem engedték be őket a földszinten, menjenek a harmadikra. Ott viszont nem volt helyük. és a feleség utólag, hogy nagyon jó előadás volt, de ő a legszebb, de legkényelmetlenebb tűsarkújában ment, és abban állta végig.
Ha már így belelendültem, másik család, szintén az Opera. Az ő kocsijukkal vittek, parkol le az asszony, és a homlokára csap, hogy otthon felejtették a jegyüket. Ők most hazamennek, szóljak, ha vége jönnek értem. Na ne, gyertek. Nem nagyon hitték, ami következett, a jegyszedő bácsi már sok éve, sokszor látott, mondtam, hogy velem vannak, csak otthon felejtették a jegyüket. Semmi gond, parancsoljanak! Fel sem merült benne, hogy simlizek. Van még pár helyes sztorim, de ez már így is hosszú lett.

Csodabogár 2022.03.31. 23:47:12

A harmadik emelet tizenéves koromban volt a törzsheyl. Néha jegy nélkül is sikerült, lépcsőkön is sokat ültem, szóval nem idegen. Ma már eszembe se jutna, pedig most már állítólag van lift is.

Örökké sajnálom, hogy Soltit soha nem sikerült élőben elkapnom. Amíg élt még nagyon hátráltatot a munka a megfelelő koncertek meghallgatásában.:-(

Nekünk kb. 5 éve volt egy storynk a Scalaban. Megkaptuk a jegyeket két napra. Első nap, remek volt. Második nap is megyünk. Odafele az Ember mondja, hogy nézd ugyanott fogunk ülni mint tegnap. Közben oda érünk és kiderült, hogy az előző napi jegyeket hozta megint magával. Vissza a szállodába, felmarkolom a jegyeket és vissza a Scalaba.. Noná, hogy már elkezdték. Csoda módjára felmásztunk a legfelső emeletre, ahonnan élvezhettük a Parasztbecsületet. Akkor még tudtunk elég gyorsan gyalogolni és lépcsőt mászni is.

P.Elliot 2022.04.01. 19:08:06

@gabors: Mit csinalsz mostanaban? Meg mindig otthonrol dolgozol?

Varjuk a beszamolot az utazasrol de addig is irhatnal hogy mivel toltottetek az idot, vagy meg mindig ott vagytok?

Mikkamak 2022.04.02. 01:21:30

Pikk Dáma - ez a magyar címe (annó lelkes olvasója voltam az Operák Könyvének...)

Az Utolsó Vacsora pedig - úgy tudom - azért is van rossz állapotban, mert Leonardo kísérletképpen olajjal festette, így a vakolattal együtt lepergett/lehámlott, és ez még az ő életében megkezdődött.

gabors 2022.04.02. 01:43:47

@P.Elliot: Igen dolgozok ha nem is otthonrol de Mo-bol is ....

Mit is mondhatnek ... erdekes igy 7 ev utan ... ami rossz volt nagyon bentragadt es maradt totalisan szar (erzeketlen)

DE vannak uj utak. (is) .. sot a vonat kozlekedes nagyon jol fejlodott .. persze nem egyszeru megerteni hogy a retur-jegy miert csak 4 oran belul jo ... na de mindegy

talan irok tobbet is most eppen kurva hideg van es havas eso esik ....

P.Elliot 2022.04.02. 03:32:21

@gabors: Igen, irjal meg, kivancsiak vagyunk ra...

gabors 2022.04.02. 11:06:51

@P.Elliot: @gabors: "Igen, irjal meg, kivancsiak vagyunk ra..."
jo fogok irni most innen csak szoszenesek voltak ... amit mar igy is latom hogy akar egy csaladon belul is oriasiak az anyagi kulonbsegek ilyet 30-40 eve nem lehetett latni Es ez nem tudas/iskolazottsag/kepesseg tol fugg ... ez ami sajnalatos es a jovore nezve igencsak "veszelyes" van "ismeros" aki attol retteg hogy mit fog csinalni ha a FIDESZ/NER veszit ...

most kb ennyi majd otthonrol esetleg tobbet is irok

Csodabogár 2022.04.02. 11:58:18

@Mikkamak: Az olajról nem beszéltek, nem is valószinű, de a fal már az ő életében is nedvesedett.
Most már gyönyörű állapotban van és ha nem jön újabb háború, remélhetőleg így is marad. Egész különleges klíma és fényviszonyok vannak biztosítva a teremeben és a látogatók számát is erősen korlátozzák.

Csodabogár 2022.04.02. 12:00:50

@gabors: Milyen vonatra érvényes csak 4 órát a retur jegy? Én pl. Bécsbe mindig retur jeggyel megyek és sokszor csak másnap vagy még később utazom vissza.

Csodabogár 2022.04.02. 12:04:37

@gabors: Írjál, bár engem inkább a városi benyomások érdekelnek. Mit láttál, ami új vagy szebb, jobb lett. Közlekedés fejlődött? Én benne vagyok, már nem érzékelem annyira
Milyen szerinted a zene háza és az újra megnyilt operaház, még én se láttam, de az opera biztos gyönyörűséges, mert az volt régen is.

gabors 2022.04.02. 12:18:57

@Csodabogár: "Milyen vonatra érvényes csak 4 órát a retur jegy? "
eleve adott vonatra adjak a jegyet a ez vac-pest volt a holgy elmagyarazta hogy azert mondjam meg MELYIK vonattal jonnek vissza mert arra adjak a jegyet ... DE HA lekesem akkor 4 oraig a kovetkezore is fel lehet szallni ... (es tenyleg a jegyen ott van meddig ervenyes ...) tok rendes volt en lehettem az egy lama orak ota aki kezpenzer vett jegyet ... meg abban is segitett hogy a ketezres az "barna" azt keressem...

Te ott elsz kerdezd meg Te mar ingyen mesz minden tomegkozlekedesen igy tutti nem tudod ... apam sem tudta...

de lehet en vagyok hulye es felre ertettem valamit :-)

gabors 2022.04.02. 12:43:03

@Csodabogár: "Milyen szerinted a zene háza és az újra megnyilt operaház, még én se láttam, de az opera biztos gyönyörűséges, mert az volt régen is."

szuleimnek van berlete az operaba az elso jegyuk most lett volna de kesobbre halasztottak DE voltam mar a Vigszinhazban (klasszkius amerikai mu Kabare) jo volt majdnem telt haz ...

voltam ezenkivul ket koncertten is (bar az helyi) ... de jo volt...

varosi benyomasik itt kisvarosban minden mellett jobb ... tudok parkolni (persze nem ingyen) ...

ugy kozlekedes oriasi a fejlodes Vac fele eltevedtem annyi autout/autopalya van ....

azert mentem vonattal Pestre mert sorozni akartam es itt nulla tolerancia van (amugy sem iszom igazan mar evek ota de regi osztalytarsakkal azert a par sor jo volt) ...

de az autos kozlekedes amiben otthon is meg itt is volt mar reszem, szerintem Magyarorszagon sokkal rosszabb/nehezebb/veszelyesebb ... de persze ez megint csak 2-3 het utan ... (majd irok tobbet jobbat jovo heten majd otthonrol)

dikusz. 2022.04.02. 12:45:48

@gabors: 2018. óta van ez így, itt a cikk, ahol pontosan leírják, miért döntött így a MÁV:

index.hu/belfold/2018/12/03/korlatozott_ideig_lesznek_csak_ervenyesek_a_mav-jegyek/

Érthető volt a döntésük...

Zulu4321 2022.04.02. 15:32:15

@fhdgy: Nincs objektiv igazsag, amint latszik. Szamomra ebben a kerdesben nem letezik FÉLÚT.

élhetetlen 2022.04.03. 03:12:19

@Csodabogár: Zene háza. Sajnálom, kicsit mindig másképp látom a dolgokat. Nem voltam ott, csak a fotók. Agyon díjazták, de felülről úgy néz ki, mint egy palacsinta. Ez még belefér. Ami gond, pl. a tetőben levő cső szerű lyukak. Ha oda betéved egy madár, az élve nem jön ki. Akármerre indul, falat talál, és halálra veri magát. Nem tudok képet betenni kommentbe, ha érdekel, a kutyatlanul.blog.hu-n az esküvő alatt ott van a befolyt víz, és a döglött varjú. Persze, majd eltakarítják, csak ne akkor vergődjön a madár, és essem le döglöttem, ha éppen ott van egy gyerekcsoport.
A másik. Az üvegfalakra szoktak ragasztani fekete madár matricákat, hogy a madarak ne repüljenek neki, és ne legyenek hullák. Itt vagy hullák lesznek, vagy itt is matricák. A neves tervező helyében kerestem volna üvegművészt, megterveztettem volna a riasztó képeket, beapplikáltam volna az üveg falakba, kis aranyozott keretben, működött volna, és látványosabb lett volna, de nem kérdeztek meg, ami érthető. . Azt az üzemeltetők is tudják, hogy a madár nekirepül az üvegnek, mert nem látja, és kitöri a nyakát, de nem foglalkoznak vele, mert a siker. és a díjak a fontos.

Csodabogár 2022.04.03. 10:03:41

Még én se láttam élkőben, várom, hogy barátságosabb tavaszi idő legyen. Állítólag nem csak látni de hallani is érdekes, valami csoda technikát építettek be.
Madár engem annyira nem tud felizgatni, sőt városi galamb és károgó varjúnak direkt örülök ha pusztul.
Nálam a virágablaknak 2-3 évente nekirepül egy madár oszt ott marad. Jön helyette másik. Sajnálom de leginkább a szőrős állatokat szeretem. A repkedőket csak nagyon távolról.:-(

Zulu4321 2022.04.03. 10:26:20

@Csodabogár: bravo, aki/ami nekem nem szimpatikus, hadd dogoljon, me'g orulok is.
Viszont legalabb oszinte megnyilvanulas... Meg ha 'kicsit' uti is az eddig szofisztikaltnak fabrikalt imidzset...

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása