A régi tárgyak gyűjtése nagy össznemzeti sport az Egyesült Államokban. Egészen fantasztikus dolgokat is lehet találni néha, de a lényeg nem is ez benne, hanem a körülötte kialakuló közösségi élet. A közösségi kertek egészen egyedi hangulatú világa után P Elliott most ezt a gyűjtőszenvedélyt eleveníti fel nagyszerű fotókat is mellékelve.

„Az USA-ban az emberek nagy gyűjtők, tücsköt-bogarat, BÁRMIT gyűjtenek, ami megragadja a fantáziájukat. A leglehetetlenebb dolgokat is. Erre is valók a bolhapiacok, antikboltok, garázsvásárok és lakásfelszámolások.

Egy élet felszámolása

Amikor egy háztulajdonos meghal és az örökösök távol laknak, a legésszerűbb döntés kiárusítani mindent, természetesen nagyon olcsón, hogy el is vigyék, különben az örökös fizetheti a szemétszállítót vagy ha jótékonysági boltba viteti, akkor annak a számlája is őt terheli.

Az örökösök ilyenkor néha összeszedik, ami érdekli őket, de olyan is előfordul, hogy csak egy megbízottja van, aki megfelelő részesedésért vállalja a lebonyolítást.

Hozzá kell tenni, hogy van, aki nem sokat vacakol. Voltam egyszer egy közeli házban, ahol a bejáratnál egy nő azt mondta, fogjak meg egy elég nagy papírdobozt, tömjem meg, amivel akarom, 25 dollár és vihetem.

Könyv 1913-ból

Hát megtömtem, méghozzá gyönyörű, drága karácsonyi dekorációkkal, melyeknek a talpára még a valahai ár is rá volt ragasztva – egyetlen darab sem volt, ami 30 dollárnál kevesebb került volna. Hozzá kell tennem, hogy utána sosem találkoztam ilyen lelkiismeretlen, a feladatát lazán végző személlyel.

Vannak, akik azzal foglalkoznak, hogy járják az országot és antik dolgok után kutatnak.

Van erről külön tévéműsor is, ahol két pasas járja az országot különlegességek, régiségek után kutatva. Vesznek, rendbehoznak és eladnak, legyen szó akár már egy szinte földbe süllyedt régesrégi autóról, amit alig lehet kiszedni a ránőtt bozót alól. Ezeket (vagy bármilyen régiséget, ami megtetszik nekik) szinte bármilyen állapotban megveszik, kijavíttatják, továbbadják vagy megtartják.

A „király”, aki visszaálmodta magát a múltba

Ebben a műsorban volt egyszer egy öreg milliomos, közel szerintem a százhoz. Tolókocsiban ült, aminek a fejtámlája fölött viccből egy királyi korona jelezte, hogy annak érzi magát.

Ő például régi benzinkutat keresett az 50-es évekből, amit még fel lehet újítani működőképesre. Találtak is neki, rendbehozatták és az öreg a birtokára szállíttatta, ott felállították neki az útra, rendesen adagolta a benzint.

A birtok hatalmas volt, zárt, kialakított útjain az öreg „király” úgy vezethette az antik autóit, tankolhatott, hogy rendőr vagy baleset nem háborgatta – visszaálmodhatta magát az 50-es évekbe, mert szemmel láthatóan az volt a kedvenc korszaka.

Vezetgetés után betért a saját, szintén 50-es évekbeli cukrászdaféléjébe, ami hajszálra úgy volt megépítve és működtetve, mintha hét évtizeddel ezelőtt lennénk. Bement kólázni, fagylaltozni – visszaálmodta magát a múltba.

Gyűjtővé válni

A régiségboltok, bolhapiacok is nagyon sok embert vonzanak. Lehet találni komoly értékeket is, szerencse, de legfőképpen tudás kérdése, hogy az ember felismerje az értéket – a legtöbb embert persze ez nem is érdekli, csak a gyűjtött tárgy után veti magát. Nem pénzt akar látni belőle, csak szórakozni akar vele.

Engem a régi dolgok gyűjtése egészen addig egyáltalán nem érdekelt, amíg kedvenc kirándulóhelyünkön, Pennsylvaniában meg nem néztünk egy szabadtéri, évente megrendezett kiállítást a polgárháború (1861-1865) idejéből.

Az amerikaiak büszkék a történelmükre, nemzetükre, szívesen mennek ilyen helyekre. A tagok és az önkéntes segítők, nők is, korhű ruhákba öltöznek és sétálnak végig a rendezvény helyszínén. Ha lett volna ruhám és tudtam volna előre, még én is szívesen beöltöztem volna, miért is ne!

Még egy borzasztóan magas helyi ember is volt, aki egészen jól alakította Lincoln elnököt, lehetett vele fényképezkedni is.

Nagy, korabeli kinézetű vászonsátrak alatt volt elrendezve egy katonai tábor valamikori élete, felszerelése. Voltak korabeli ruhákba öltözött katonák, tábortüzek, orvosi sátor, fegyverek, ágyúk, gyakorlatozások, puffogtatások, még néhány ló sem hiányzott, hogy a kép teljes legyen.

Ahogy nézelődtünk a sátrakban, megpillantottam az eladó korabeli holmik között egy korabeli fényképet (amit el is adtak és meg is vettem), egy öreg házaspárt ábrázolt, hófehér szakállas öregember a feleségével. A kép hátlapjára rá volt írva (ennyi idő alatt sem mosódott el), hogy nagypapa és nagymama, Mr. és Mrs. Benjamin Culin. Nem tudom, miért, de abban a pillanatban olvadtam el és lettem gyűjtő! Elkezdtem gyűjteni a régi, kizárólag 1900 előtti fényképeket.

A képen Mr. és Mrs. Culin

Bolhapiacokra nem jártam, valahogy úgy voltam vele hallomás után, hogy megunt régi vackokat árulnak, nekem ilyesmi nem kell, azt viszont sejtettem már a garázsvásárok után, amiknél néha megálltunk azért az út szélén nézelődni, hogy régi fényképeket ilyen helyen valószínűleg árulnak, és ebben nem is csalódtam. Nemcsak fényképeket árultak, hanem mindent!

Az évek folyamán rengeteg képet szedtem össze, egyik érdekesebb volt, mint a másik, viszont kevésre volt ráírva dátum (név inkább), és rendszerezni szerettem volna.

Kitaláltam, hogy a New York-i Metropolitan Múzeumban ruhakiállítás van egy ideje, régi ruhák, régi korokból, magamhoz vettem egy jó csomó fotót és elmentem azonosítani, ami sikerült is.

Sok krinolinos képem is van, a gombos cipőkről is lett némi fogalmam, hogy mikor viselhették. Közel ezer fotóm van (köztük fémlapra fotózott képek is), kicsik, nagyok, keménypapír burkolatban, akad olyan, amelyik rendes keretben, nők, férfiak, családok, gyerekek, egyenruhákban feszítő komor arcú alakok. Mosolygós a régi korokból szinte nincs is, akkoriban nem illett mosolyogni a képeken.

Mosolyogni tilos

Az összes fotó között van egy számomra igen kedves, egy kislányt ábrázol, talán öt éves lehet, legalább két számmal nagyobb ruhában, amit azt is jelenthette, hogy a családnak nem volt pénze új ruhát venni, használta a testvérke ruháját.

A kedvenc kislány

Életek papírokon

Aztán ahogy lenni szokott, nem álltam meg a fotóknál, régi iratok után kutattam, van olyan birtoklevelem, aminél úgy van megírva a dátum, hogy az Úr 1887-es évében, meg ilyesmi. És micsoda gyönyörű írással!

Mindig elfelejtem, hogy a cím alapján meg kellene keresni, megvan-e még az épület vagy a telek, és ha igen, akkor felvenni az ott lakókkal a kapcsolatot és nekik ajándékozni, tegyék ki a falra és ha eladják a házat, akkor adják tovább a bekeretezett valahai birtoklevelet vele együtt, igazi régiség, nincs különösebb értéke csak annak, aki ott lakik. Előfordult, hogy valaki kérte pénzért, de nem adom.

Biblia 1831-ből

Vettem már nem működő aranybánya részvényeit (meg kell jegyeznem, hogy minden vásárolt dolog néhány dollár volt csupán), egy csomó különféle iratot, iskolai bizonyítványt, vagy 150 éves végrendeletet, egy füzetet, amibe naplót írt egy fiatal lány, még a fotóját is beragasztotta.

A vőlegényét várta vissza a II. világháborúból és teleírta a füzetet – na, ez sem eladó, de ha valamikor megtalálom a családot, ezt is nekik adom, mint a régi idők családi emlékét.

Van egy emlékkönyvem az 1880-as évekből, már nagyon kopott vörös bársony borítóval. Egy 10 éves kislány kapta a nagybácsijától, engesztelésül, mert az megbántotta valamivel és így kért bocsánatot tőle.

Az emlékkönyv aztán bővült beírásokkal, a kislányból nagylány lett, beírtak rokonok, barátok, végül egy új beírás azt jelentette, hogy a saját kisfia írt be neki, a mamájának, később még egy kislány, majd megint egy fiú.

Egyébként sosem értettem, hogy amikor valaki meghal, miért kell szemétre dobni a holmiját, főleg fotókat, iratokat. Lehet, hogy a leszármazottat nem érdekli, de annak a leszármazottját lehet, hogy nagyon is! Vagy idegenek olvadoznak rajta és megbecsülik.

Egyszer egy garázsvásáron vettem egy egész kiterjedt családot, vagy 25 képet, rokonostól, mindenestől. A fotók hátuljára rá volt írva, hogy ki kicsoda. Az 1890-es évek ruhájában voltak – vajon kihalt a család? Aligha, mert ennyi rokon közül nem igaz, hogy nem maradt senki, hogy tovább vigye őket!

Gyűjtök még amerikai iskoláskönyveket 1900-ig bezárólag, a legrégebbi valami 1860 körüli. Más régi könyveket is, ebből a legrégebbi 1760-as.

A harmadik nagy szenvedélyem a régi korok hímzései, ott is egy durvább vászondarab körbehorgolva elképesztő icipici kis csipkékkel fogott meg, ez viszont a szobámat díszíti. A többi dobozokban van, nagyon szepen rendbehozva.

A csipkegyűjtemény egy darabja

Harc a magány ellen az étterem parkolójában

Több bolhapiac van egyórányi autóútra tőlem, de én nem is ezeket szeretem. A legkedvesebb helyem a pennsylvaniai határátkelő után volt egy régies étterem jókora parkolójában, ide gyűltek a városban lakó öregek árulni a házuk, pincéik tartalmát.

Igazából nem is a bevételre volt szükségük, hanem magányos életükben társaságra vágytak, hogy hétvégente összejöhessenek a többi öreggel, dél körül együtt ebédeljenek az étteremben – addig sincsenek egyedül.

Minden igazán értékes dolgom jobbára itt vettem tőlük. Volt egy öreg néni, aki úgy adta át a hímzéseit, hogy az egyikre rámutatott, hogy azt még a nagymamája hímezte Görögországban, ahonnan fiatal lányként elszármazott.

Sokáig szorongatta a kezében a hímzést, meg is simogatta, amikor átadta. Mondtam neki, hogy gyűjtő vagyok, jó helye lesz, ígérem...

Ma, amikor elterjedt a kompjuter használata, a piaci árus azért megnézi, hogy az áruja nem ér-e valamit, de azelőtt lehetett találni sok értékes dolgot. van egy ládám tele ezüsttárgyakkal, bennük van a védjegy, ellenőriztem, mindenféle tárgyak, akkoriban 1-2 dollárnál többet nem kértek értük.

Vannak érdekes tárgyaim, pl. egy régi cowboy tehénbőr kalap (még a néhai tulajdonos neve is bele van írva), nem is varrva van, hanem bőrcsíkokkal összefűzve. Halloweenkor már többször is használtuk, illetve kölcsönadtuk.

Az a bizonyos kalap

Ha most mindezt eladnám az Ebay-en, egész szép pénzt szedhetnék össze, de eszem ágában sincs.

Ez a gyűjtögetés, kutatás össznépi amerikai szórakozás – nem tudom, a többi országban hogyan van. Létezik egyáltalán?”

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.