oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2021. augusztus 09. 06:30,  „A hét napból hetet dolgozom” 15 komment

2021. augusztus 09. 06:30 Határátkelő

„A hét napból hetet dolgozom”

„Itt rend van és mindennek megvan a helye. Magyarországon kicsit káosz van” – mesélte Svájcról Andrea, aki masszőrként dolgozik az országban. Azt még nem döntötték el a férjével, nyugdíj után visszaköltöznek-e Magyarországra, mesélte Csillának.

masszor_foto_pixabay_com_rhythmuswege.jpg

Csilla: Hogy kerültél ki Svájcba?

Andrea: A férjem kapott itt munkát, a hegesztő elég keresett szakma Svájcban, szóval tulajdonképpen így kerültünk ide mind a ketten. Ő hamarabb, én egy kicsit később, 3 év múlva.

Csilla: Hogyan néz ki egy napod?

Andrea: Változó, hogy mikor jövünk be. Általában 10 óra körül, tehát nem kell korán kelni, de előfordul, hogy a vendégem 9-re megy dolgozni, akkor én már fél 9-kor itt vagyok, megmasszírozom és utána megy munkába.

Az is előfordul, hogy este 9-ig masszírozok, de általában azért megbeszéljük a vendégeinkkel, ki mikor jön, hogy legyen közte egy kis szünet, nekem is egy kis feltöltődés. Korábban is így volt, de ráadásul most, a covidos időszakban mindent átfertőtlenítek.

Gyakorlatilag a hét napból hetet dolgozom. Szerintem maximálisan jól tudom kezelni a vendéget ilyen szempontból, tehát ha valakinek fájdalma van, akkor azt azonnal is tudom fogadni, átteszem a következő vendéget fél órával későbbre. Ezt mindenki megérti, ezzel nem volt még sosem probléma.

Csilla: Milyen masszázsokat végzel?

Andrea: Tulajdonképpen wellness masszázsokat, kókuszos testradír, mézes-tejes masszázs, cellulit masszázs, kismama masszázs, akár kisbabák masszázsa is, ezzel megelőzhető a hasfájás, fogfájásnál a fájdalom csökkentése, sportmasszázs, svéd masszázs, ebben azért gyógyító tevékenység is van.

Sokan fordulnak hozzám fizikoterápia után, amit ugye az orvos ír elő, hogy nem javul az állapotuk. Mivel magyar vagyok, magyarként könnyebben el tudják mondani a problémáikat, hiszen nincsenek nyelvi nehézségek.

Sokszor hallom a vendégektől, hogy csak azt a kijelölt 10-15 cm területet masszírozza a fizikoterapeuta, pedig tudjuk, hogy a testünkön minden összefügg mindennel, azaz szerintem nem elég az a 10-15 cm terület.

Én dolgozok az egész háttal, az egész lábbal, hiszen mint mondtam, minden összefügg. Nem szeretném magam reklámozni, de nagyon sokszor megszüntetem a panaszaikat és a hála vagy ha felhívnak, hogy úristen, de jó, már nem fáj, kárpótol mindenért, ez a szakma szépsége.

Csilla: Mekkora összeget kell befektetni indulásként?

Andrea: Ha jó ágyat akarsz, hogy kényelmesen dolgozz, akkor elektromos ágy kell, mert a magasság nem mindegy, nincs két egyforma ember. A páciens lefekszik az ágyra, kell emelnem vagy süllyesztenem, amit egy fix lábú ággyal nem lehet megtenni.

Az ágyak között óriási különbség van, 1,000 frank és 10,000 frank közt lehet válogatni. Kezdésnek nekem sem volt annyi tőkém, hogy a legmodernebb, legpuhább meg mindenféle kényelmi szempontból maximálisan jó ágyat válasszak, de egy 1000 frankos elektromos ágy is tökéletesen megfelel.

A szobáját mindenki az ízlése szerint rendezi be, én szeretem a praktikus, egyszerű, nem csicsás dolgokat. Összességében olyan 5000 frank kell az elinduláshoz.

Csilla: Ért negatív diszkrimináció Svájcban amiatt, hogy külföldi vagy?

Andrea: Talán a legelején, amikor a férjemmel lakást kerestünk. Én akkor még nem éltem itt, csak látogatóban voltam, és felhívtunk egy telefonszámot, amin lakást hirdettek.

A kiadó megkérdezte a páromtól, milyen nemzetiségű, ő mondta hogy magyar, mire a férfi rácsapta a telefont. Ez volt az első és az utolsó ilyen eset hála istennek.

Akkor kicsit csalódott voltam, de biztos nem ok nélkül tette le, talán volt valami negatív tapasztalata ezzel kapcsolatban, amit igazán sajnálok.

Mi megpróbálunk ide beilleszkedni, de ez egy teljesen más beállítottságú ország. Amit nagyon szeretek, hogy itt rend van és mindennek megvan a helye. Magyarországon kicsit káosz van szerintem, itt nyugodtan élünk, azt lehet mondani, hogy stresszmentesen.

Csilla: Mik a hosszútávú terveid?

Andrea: Hát ez sok mindentől függ. A férjem azt szeretné, ha nyugdíj után hazamennénk, aztán ha nagyon beindul az üzlet, lehet maradunk, de a gyerekek otthon vannak, várok már legalább egy unokát, innen üzenem nekik, innen jobban tudjuk őket segíteni szerintem.

A teljes beszélgetés megtekinthető az alábbi videóban.

(Fotó: pixabay.com/rhythmuswege)

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével!

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: Svájc

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr4416646280

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

rostás 2021.08.09. 13:56:57

Nyugdíj előtt nem sokkal hét napból hetet dolgozni... Hát ez tényleg szuper másra sem vágynék :) :) :) Ezért érdemes volt kimenni távol a gyerekektől, hogy folyamatosan gürizzenek...

desw 2021.08.09. 14:50:43

@rostás:

Mondjuk a magyar kórházakban sem láblógatós munka van, szóval még ha többet is dolgozik Svájcban, valszeg egy ici-picit többért.

gabors 2021.08.09. 15:24:56

@rostás: " Ezért érdemes volt kimenni távol a gyerekektől, hogy folyamatosan gürizzenek..."

Mo-on kb ugyanigy guriznek nagyon sokan csak semmiert ... szoval valszeg megerte nekik

Te honnan tudod probaltad mar?

glorianna 2021.08.09. 15:39:56

@rostás: Megnézted a filmet is, vagy csak a kivonatot olvastad? A szörnyű güri (az itthoni 36 órás SBO ügyeletek helyett) a legfeljebb 8 vendég / nap.

Csodabogár 2021.08.09. 16:16:36

Emberem hetente jár itthon masszázsra, ami pontosan 1 óra hosszat tart. Régebben járt egy kórházba, ott csak 40 perc volt. Aztán átment egy edzőterem szerüségbe. Mindkét helyen a masször maga osztotta be mennyit akar dolgozni. Egyik se akart 7 napot és éjjel nappal. No és percre pontosan mentek/mennek a dolgok. Semmi beszúrok még egy félórát vagy előreveszek valakit, mert abban a pillanatban már nem lenne az a nagy rend, amit itt a szövegben dícsérnek és az olvasottak alapján már nem is hiszem.

Visceroid 2021.08.09. 16:37:48

„Itt rend van és mindennek megvan a helye. Magyarországon TOTÁLIS káosz van” - kicsit javítottam.

2021.08.09. 21:56:42

Végignéztem a videót, evvel elértem a hataraimat

a nagy hohohorgász 2021.08.09. 21:56:53

Azt tudjátok ugye hogy a pénz nem minden???? " innen üzenem a gyerekemnek kintről jobban tudjuk támogatni " . Majd az interjú alany is rajön ha rászorult hogy mennyire jó az ha a gyereke kikuld 10000 svájci frankot azzal a címszóval hogy ugye mama most már nem zavar hogy nyugdijasotthonban vagy????

élhetetlen 2021.08.09. 23:01:23

@rostás: Attól függ, mit érzel gürizésnek. Az angoltanárnő barátnőm 15 évig gimiben tanított, osztályfőnök is volt (hívhatták a szülők este is), és minden este 9-ig, tízig, és szombat, vasárnap is adott magánórákat. Nem is csak a pénzért, mert ragyogó lakása van a Stefánián, és már a fiának is vett lakást, csak szeret tanítani. Ismerte a diákjait, és tudta, hogy melyik család van rosszabb anyagi helyzetben, a diákjai egy részét ingyen tanította. Aztán visszament az egyetemre tanítani, de most is ad magánórákat, és most is van, akiket ingyen tanít. Nem érzi úgy, hogy gürizik, mert azt csinálja, amit szeret, és nem kényszerből.
Így aztán az van, hogy a kapcsolatunk a telefonálásra korlátozódik késő este, úgy több hónaponként találkozunk, most szünet van, holnap jön.

élhetetlen 2021.08.09. 23:08:07

@desw: „magyar kórházakban sem láblógatós munka van” Ráadásul nem is dolgozik többet, ha a magyarországi ügyeleteket nézed, ahol nem döntesz, hanem beosztanak. Ehhez képest leányálom, hogy ő dönti el, hogy mi fér bele, és hogy vállalja-e hétvégére azt pacit, aki hétközben nem ér rá.

élhetetlen 2021.08.09. 23:45:19

@a nagy hohohorgász: Kicsit egyszerűen látod a világot. Miután apa meghalt egy évig „tárgyaltam” anyuval. Ha feljön Budapestre, akkor kertes házat veszek, ha nem, akkor csak egy lakást. Úgy döntött nem jön. Az nem lett volna megoldás, hogy leköltözöm hozzá „segíteni”, mert dobhattam volna a végzettségemet, az állásomat, és abból nem lehet megélni, hogy a kertben megtermeljük a krumplit és a sárgarépát, fizetni kell a vízdíjtól, tűzifától a villanyig mindent. Maradt az, hogy anyagilag támogatom, és itt már nem számít, hogy Mo és Svájc távolság van, vagy csak 150 km. Ha akkor már nyugdíjas lettem volna, hazamehettem volna hozzá, mert meglett volna a rezsi, de akkor ez még messze volt.
A posztban szereplők még hazajöhetnek, ha úgy alakul, nem kell ott nyugdíjas otthonban lenniük.

élhetetlen 2021.08.10. 00:14:51

@Csodabogár: Az átütemezés még belefér a rendbe, ha mindenkinek megfelel. Pár telefon. Nem érem el a lábamat, a covid miatt nem hívtam a pedikűröst több, mint egy évig, a barátnőm hősiesen levágta a centi hosszú lábujj körmeimet. Most kicsit elfoglaltabb, három unoka, és a lánya és a menye is terhes. Annyi ideje van rám, amennyi. Két hete levágta a hajamat, a körmöm meg én is úgy gondoltam, rá ér még. Na, először a jobb lábujjam körme ütközött egy kanyarnál a járókerettel, bevérzett, aztán két hét múlva a jobb. Hívtam a pedikűröst, három héttel későbbre van időpontja. Mondtam, felfeszült a körmöm, és két nap múlva jött, mert ez elfertőződhet, akármi történhet. .

Dallasbird 2021.08.10. 07:34:40

@rostás: Megszólalt a z 50-es IQ bajnoka rostás ,tudod nem egy gyárba gürizik 7 napot hanem maszek,és valszeg feleannyira se fárad el,a maszek gázszerelö is kijön szombat vasárnap,de nem egésznap rohad valahol hanem csak kimegy,és jó pénzt kap,persze vannak gázszerelök akikhez házhogy mennek a milliárd(jaink)
na ennyi eszed van,mostmár ezt is tudod ,örülök hogy segíthettem :)

Irbisz 2021.08.10. 08:29:08

Ha már valaki 7 napból hetet dolgozik, azt jobb Svájcban, mint itthon, semmi kétség, többszörös pénz jön össze belőle, az életkörülmények is fényévekkel jobbak. De mindezzel együtt nem tűnik túl vonzónak ennyit melőzni 50-en túl. Sőt semennyire nem vonzó.

vándor madár 2021.08.10. 17:49:31

@rostás: "Nyugdíj előtt nem sokkal hét napból hetet dolgozni... Hát ez tényleg szuper másra sem vágynék :) :) :) Ezért érdemes volt kimenni távol a gyerekektől, hogy folyamatosan gürizzenek..."

Gürizik? Ez -"A hét napból hetet dolgozom" cím is egy nagy megtévesztés. A nyugdíjig azért még van vissza pár év.

Saját bevallása szerint is max. 20 vendége van egy egész héten. Ez nagyon kevés. Legfeljebb az a problémás, ha abból szombaton van 8, mert ugye akkor érnek rá az emberek. És még ez a 20 sem jön össze a holt időkben, mint január-február és nyár. Ha nem lenne a hegesztő férj, akkor ebből nem nagyon lehetne megélni, mert kiadások is vannak, mint bérleti díj, kellékek megvétele, mosatás, stb, bár ezek ott levonhatók az adóból.

@Csodabogár: "Semmi beszúrok még egy félórát vagy előreveszek valakit, mert abban a pillanatban már nem lenne az a nagy rend, amit itt a szövegben dícsérnek és az olvasottak alapján már nem is hiszem."

Ez pontosan így van, ahogy írod. Ez általában csak úgy oldható meg, ha abban az időben nincs más vendég, ami heti 20 vendégnél, akiknek kb. az egyharmada szombaton jelenik meg, nem valami sűrű programot jelent.

"Mindkét helyen a masször maga osztotta be mennyit akar dolgozni. Egyik se akart 7 napot és éjjel nappal." Nyilván, mert nem is lehet bírni és egy jó masszőr Mo-n is jól keres.

Én örülök neki, hogy "stresszmentesen" él, de ez is csak abból adódik, hogy soha nem dolgozott Svájcban munkahelyen, mert ez esetben másképp látná a világot.

A videóból sajnos nem derül ki, hogy masszázs vonalon milyen végzettsége van, mert olyan témára lett terelve e beszélgetés, ami a hallgatóság szempontjából lényegtelen, de hogy még 5 év után sincs meg a nyelvvizsga, amivel műtősnőként nagyon jól tudna keresni, azt azért nem értem. De így még a masszőri tevékenység is szinte csak a magyarokra korlátozódik és érthető, hogy miért csak kb. 20 vendég van egy héten.

Abban nem vagyok biztos, hogy a magyar gyógymasszőr képzést, ha az van meg, még nyelvvizsga mellett is csak úgy elismernék, mert azt ott egy 3 éves képzés, de kötelező gyakorlattal vagy kiegészítő képzéssel nem lehetetlen.
www.redcross.ch/de/anerkennung-auslaendischer-ausbildungsabschluesse/anerkennung-auslaendischer-ausbildungsabschluess-4

@a nagy hohohorgász: "ugye mama most már nem zavar hogy nyugdijasotthonban vagy????"

Nem tudom, mennyire ismered a helyzetet Mo-n, de már vidéken is az öregotthoni helyekért versengenek az emberek, ugyanis ott is bemennek vagy önként, mert fogalmuk sincs mi vár ott rájuk vagy a gyerekeik teszik be őket.
A gyerekei nyilván felnőttek és ha mindenki Mo-n élne, akkor is élhetnének távol egymástól, úgyhogy ezt én nem látom egyáltalán problémának. Svájc nincs olyan messze, hogy annyira ritkán találkozhatnának.
Ha viszont nyugdíjasként Svájcban maradnak, akkor nyilván segélyre fognak szorulni, mert ahhoz túl keveset dolgoztak ott, hogy elég legyen a nyugdíj, aminek a tetemes részét elviszi a lakhatás, a betegbiztosítás és az eü. költségek, úgyhogy én meg azt üzenem, hogy jól gondolják meg, mert segélyt csak az után kapnak, ha már a Pensionskasse-t, a megtakarításokat, az életbiztosítást és az ingatlanokat is felélték, ami egyébként mind adóköteles, úgyhogy észnél kell lenni.

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása