oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2021. augusztus 05. 06:30,  „Másként gondolkozol, mint a legtöbb ember” 12 komment

2021. augusztus 05. 06:30 Határátkelő

„Másként gondolkozol, mint a legtöbb ember”

Miskolci Renné igazán sokoldalú egyéniség: vágó, fényképész, rendező, rapper és emellett még ruhamárkának is nevet adott. Attilának mesélt arról, hogyan és miért került a szerbiai Szabadkából az ausztriai St. Pöltenbe.

gorkorcsolya.jpg

Renné legfőbb motivációja az volt, hogy elvágyott Szerbiából, vagy ahogyan ő fogalmazott, „nem nagyon szeretnék Szerbiában lakni”. Nyugalomra vágyott, amit az alig 50 ezer lakosú osztrák városban meg is lelt.

„Ez egy nagyon jó lehetőség volt arra, hogy űzhessem a sportot, amit szeretek, ez pedig a görkorcsolyázás. Nagyon jó lehetőségek vannak az életre, nyugis is, vannak tavak, folyó, hegyek ölelik körül - mindez megragadott, ezért úgy döntöttem, elköltözöm St. Pöltenbe és ott folytatom az életem” - mesélte.

Ezzel együtt azért vissza-visszadolgozik Szerbiába is, a Wacky Sheep támogatja, az egyik kollekciót róla nevezték el, de emellett ő felel a márka vizuális megjelenítéséért.

Ugyanakkor Renné életének leginkább meghatározó részét talán a görkorcsolyázás jelentette, amiben olyan sikeres volt, hogy nagy világmárkák is támogatták.

„Az egész életfelfogásom befolyásolta. Ha görkorizol, alapból másként gondolkozol, mint a legtöbb ember. Van, aki csak egy padot lát, én azon a padon 500 féle lehetőséget, véghezvihető trükksorozatokat látok. Más perspektívát ad” - mondta.

„A Balkánon ismert extrémsportoló voltam, így ez lehetőséget biztosított arra is, hogy fotózással, videózással kezdjek foglalkozni. Amikor abbahagytam a profi sportot, akkor a kliensköröm átkerült a munka másik területére, a szponzorokból ügyfelek lettek” - tette hozzá Renné.

A fotózás mellett elkezdett videóklipeket is rendezni: “Minden projekthez köt valamilyen érzelmi kapocs, mindegyik egy darab belőlem, a lelkemből, a személyiségemből”.

Renné emellett kisfilmeket is rendez és fotókiállítása is volt már. Érdemes vele megismerkedni, amit az alábbi videóban részletesebben is megtehettek.

(Fotó: pixabay.com)

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével!

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: Ausztria

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr4216647460

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

SzZoole 2021.08.05. 17:23:48

Eddig aszittem hogy a Renne az lyány név, ezek szerint júniszeksz

gabors 2021.08.05. 21:36:07

@SzZoole: En meg ilyet nem is hallottam foleg hogy igy "é" van a vegen

eredetileg amugy Renato Renné Miskolci (nak tunik az internet alapjan....)

meg par ev "siker" utan majd nemesedik is es Miskolzy lesz

SzZoole 2021.08.05. 21:48:19

@gabors: hallod, a mai világban már lassan azt sem tudom, hogy fiú vagyok e vagy lány…..

Szerintem már lassan a Mr-Mrs megszólítást is elfelejthetjük :-)

gabors 2021.08.05. 22:48:00

@SzZoole: Errefel mar vagy 20 eve a Ms. volt a divat hacsak nem tuttira tudta az ember hogy a no hazas vagy "hajadon" mert ugye angolnal ez nem egyertelmu ...

De manapsag szinte csak ezt latni meg hivatalos levelezesekben is.

kárárámaispj 2021.08.08. 11:27:22

Hát ja, nyomasztó lehet a nagy pörgés ott Szabadkán.
Főleg egy ilyen zseninek, aki annyival máshogy gondolkodik mint az átlagember, ha padot lát, akkor trükkök százai jutnak az eszébe.

Visceroid 2021.08.08. 11:28:11

"hogyan és miért került a szerbiai Szabadkából az ausztriai St. Pöltenbe."

Azért mert Ausztria tele van volt jugoszlávokkal. Azért.

2021.08.08. 13:48:02

@gabors: “ En meg ilyet nem is hallottam foleg hogy igy "é" van a vegen”

Bizony bizony, pedig ilyen van. Svájcban eléggé megszokott,volt idő amikor minden második gyerek ezt kapta.

2021.08.08. 13:48:05

@SzZoole: “ Szerintem már lassan a Mr-Mrs megszólítást is elfelejthetjük :-)”

Mondd, hogyan nevezzelek?

Öcsém uram lenne a legjobb;-)))

SzZoole 2021.08.08. 14:08:54

@Team Vincent: nem mert az is megkülönböztető :-)

2021.08.08. 14:57:14

@SzZoole: “ nem mert az is megkülönböztető :-)”

Mint a vinceba is?
De én szívesen vállalom és élvezem a nememet.
Na pá aranyom

SzZoole 2021.08.08. 15:27:24

@Team Vincent: félre értesz Vincebá :-)

Én is oldszkúl vagyok, azt vallom, hogy a fiuknak fütyijűk van a lányoknak meg puncijuk :-))

Csak a manapság divatos generáció az LGTO+AKFT változtassuk meg a történelmet hópihe lelkületű emberekre megkülönböztető, teccik érteni Vincebá :-)))

2021.08.08. 20:25:48

@SzZoole: “ Én is oldszkúl vagyok, azt vallom, hogy a fiuknak fütyijűk van a lányoknak meg puncijuk :-))”

Nem értettelek félre;-))) kicsit érdekesen néznél ki pink túl ruhában.

Én úgy gondolom olsdszkulkent halok meg

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása