oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2021. július 10. 06:30,  Első benyomások Stockholmban 27 komment

2021. július 10. 06:30 Határátkelő

Első benyomások Stockholmban

Amikor az ember egy új országba költözik, rengeteg „első” lesz az életében, legyen az ügyintézés, lakáskeresés és még sorolhatnánk. A legfontosabb azonban talán az első benyomás az emberekről. Így van ez Alexander szerint Svédország és Stockholm esetében is.

svedorszag_stockholm_park_foto_jessica_gow_tt.jpg

„Az otthonról végzett munka és az utazási korlátozások korszakában a napjaim csúcspontját a stockholmi csavargások jelentették és jelentik. Az egyik előnye annak, ha az ember új városba költözik az, hogy egy ideig olyan érzése van, mintha egy hosszú hétvégét töltene csak el valahol.

Így aztán Stockholm utcáin barangolva megpróbálom élvezni az újdonság erejét, mintha csak először látogatnék a városba.

Az mindenkinek feltűnik, milyen szép a város. Egyfajta keverék Amszterdam és Bécs között, vonzerejét csak növeli, hogy különböző részei más és más hangulatot árasztanak.

Ez különösen akkor jó, ha az ember mozgástere a gyalog bejárható körre szűkül. A hipszter fikát keresed? Akkor irány Söderben a Bröd & Salt. A menőbb vonz? akkor az östermalmi Bröd & Salt legyen a célod! A lehetőségek végtelenek.

(A svéd fika nem más, mint egy rövid szünet, amikor az ember félbehagyja a munkáját és leül egy kávéra, teára, bármilyen italra.)

És hát természetesen itt vannak a stockholmi emberek, akiket persze természetes élőhelyükön a legcélravezetőbb megfigyelni. Pár dolog gyorsan feltűnik.

Bármely városban éltem is eddig, mindig belefutottam a nyilvánvalóan zavarban lévő apukába, aki egy legalább annyira összezavarodott gyereket tolt egy babakocsiban. (Természetesen vasárnap, meccsidőn kívül, általában a nyári szünetben.)

Stockholmban nem ez a helyzet: a hét bármely napján, esőben, napsütésben az utcák tele vannak babakocsit toló férfiakkal. Jó, egy részük beletemetkezik a telefonjába (talán éppen focimeccset néz rajta), ám ezzel együtt is, a gyerekek itt többet látják az édesapjuk arcát, mint máshol.

Ha már itt tartunk: a nyárral eljött az arcokat elfedő kiegészítők eltávolításának ideje is és a város (pontosabban annak lakói) ekkor sem okoznak csalódást.

Bármerre megyünk és nézünk, a járdák és a parkok tele vannak jól öltözött (és drága napszemüveget viselő) férfiakkal és nőkkel. Utóbbiak mindig elegánsak, gyakran hosszú szőke hajjal és egy kis kutyával. Magamban elneveztem ezt Abba-kinézetnek – így néznének ki az Abba énekesnői, ha ma lennének pályájuk csúcsán.

A stockholmi férfiak ugyanígy kiemelkednek az átlagból. Szinte minden alkalomra ízléses, minimum zakós viselet, svájci óra, vagy legalábbis olyan öltözet jellemzi őket, mintha bármelyik pillanatban felpattanhatnának egy hajóra nekivágni egy pár napos túrának a szigetvilágban.

Mindemellé ott van a fiatal férfiak jóképűsége (ha Alexander Skarsgård – True Blood, Tarzan legendája, Végítélet - jut valaki eszébe, akkor tudja, mire gondolok).

A város és az emberek szépségén túl külön élményt jelent, hogy maguk a stockholmiak is gyakran sétálgatnak a séta és a város felfedezésének élményéért, mintha maguk is most először látnák a városuk.”

Alexander írása először a The Local című lapban jelent meg.

(Fotó: Jessica Gow/TT)

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével!

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: Svédország

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr6216617992

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Golf2 2021.07.10. 09:07:37

az utcák tele vannak babakocsit toló férfiakkal....

SzZoole 2021.07.10. 10:45:09

@Golf2: és miért baj, anno én is sokat tologattam a gyerekeimet, és tudod mit, az unokáimat is büszkén fogom tologatni, férfi létemre!

Golf2 2021.07.10. 15:30:35

@SzZoole: Holnap hajrá Olaszország!

SzZoole 2021.07.10. 15:41:36

@Golf2: te nem szégyelled magad, a cigányoknak drukkolsz :-))

Amúgy oly’ mindegy, nekem az öt is páros szám :-)

Hobbiszakács · http://hobbiszakacs.blog.hu 2021.07.10. 17:23:42

Alexander nemrég költözött Stockholmba, ezért megbocsátható, hogy szerinte "a nyárral eljött az arcokat elfedő kiegészítők eltávolításának ideje." Ha a maszkra gondolt, azt még zárt térben sem kellett soha hordani. (Viselése a reggeli csúcsforgalom alatt a tömegközlekedésben volt ajánlatos.)

Nem minden férfi tolja önszántából a gyerekkocsit. A szülési szabadság arányos/egyenlő elosztására törvény kötelezi a szülőket.

Amúgy jó megfigyelő, a stockholmi Bröd & Salt - magyarul Kenyér és Só - pékség kávézójában kiszúrta a jólöltözött férfiak svájci óráját és "drága napszemüvegét". Aminek a szöges ellentéte jellemző a szomszédos söröző úri közönségére.

Shanarey 2021.07.10. 21:46:45

@Golf2:

"az utcák tele vannak babakocsit toló férfiakkal...."

S mi abban a rossz? Anno én is megtettem ezt, és nem zavart. Addig is pihent az asszony.

Golf2 2021.07.11. 06:19:59

@SzZoole: 111 év után lecserélik autójelüket a britek,szeptembertől.

Golf2 2021.07.11. 09:38:57

@SzZoole: Mintha háborús övezetben járnánk” - köpködték, zaklatták az angolok a dán szurkolókat,a gyerek arcába fújoltak...na ezért hajrá olaszok!

kadas 2021.07.11. 10:58:51

Tetszik a szülői szabadság, arányos elosztása, ma már a szülésen kívül egy családban a férfinek mindent meg kell tudni oldani, még a baba kocsikáztatást is.... - s ez Svédországba szinte természetes ! Egyébként, mindentől függetlenül hajrá Olaszország !

SzZoole 2021.07.11. 11:07:19

@Golf2: ja, az okát is tudod miért?

SzZoole 2021.07.11. 11:08:40

@Golf2: haggyámán a focival békén, f….g I do not care!!!

TheKillers 2021.07.11. 11:32:01

Vannak férfiak és nők az utcán.
Wow!

sörm 2021.07.11. 14:19:45

Épp tegnap nevettünk rajta a férjemmel hogy megfordult a kocka. Eddig - igazságtalan, ugye? - természetes volt hogy ha egy szép nyári napon sétálgatok Stockholmban egy nyári ruhában utánamfordulnak a férfiak. Amióta ezt gyerekkocsival teszem a kutya se néz rám. Semmi igényem rá, félreértés ne essék, de egyértelmű a különbség. És lementek a terheskilók, szóval amúgy ugyanúgy nézek ki mint korábban. :)

A férj szuperjóképű, de alacsony. Itt a vikingek között eddig esélye se volt arra hogy a csajok csak úgy utánaforduljanak az utcán. Amióta egy gyönyörű babát tol maga előtt lépten-nyomon leszólítják. A metron, az étteremben, az utcán. Azt mondja ez a paradicsom, a fene esne bele hogy ezt nem tudta mikor szingli volt. :) Tegnap egy olyan csaj szólította le, gügyögött a babával aztán hívta meg fagyizni aki kb 15 évvel fiatalabb és legalább 3-4 kategóriával felette volt (szigorúan külsőre persze). Sajnos rosszkor érkeztem így semmi nem lett a dologból. :)

Hát ja, a nők beindulnak az ügyes apukákra, a férfiak a gyerekes nőket a már futottak kategórába teszik. Igazságtalan, én kínlódok és szülöm meg a kölyköt, aztán az én piaci értékem csökken, a férfié meg nő. Szóval kedves férfiak sok egoboostot kihagytok ha nem tologatjátok a babakocsit :)))

desw 2021.07.11. 15:07:44

"Bármerre megyünk és nézünk, a járdák és a parkok tele vannak jól öltözött (és drága napszemüveget viselő) férfiakkal és nőkkel."

Gérem távolíccsák el eszt a posztot, mer' girekesztő!!

Hogy merészeli ez az Alekszander leférfiakozni és lenőzni az utca emberét? Talán tudta a személyes névmásukat?? She/he,they,them, ???? Naugye! Azért mert férfinek ill. nőnek látszik vki, még lehet a dzsenderje fenyőtoboz is.

Viola68 2021.07.11. 15:18:16

Kétszer is voltam otthon GYES-en. Ehhez nem kelkett Svédnek lenni 20-25 évvel ez előtt sem. Ha meg házas vagy, elvileg nem léne csajozni, ha meg pasit keresel, ne házassal kezdj!

2021.07.12. 00:02:52

@SzZoole: én már toltak és tolom is, hidd el, nincs jobb a világon mint nagyapanak lenni. a dupla D -t leszámítva :-)))

2021.07.12. 00:02:57

@sörm: szia ezt a vejem is mondja, babakocsival lehet igazán csajozni

2021.07.12. 00:03:05

@sörm: szuper komment, halálra nevettünk magunkat a feleségemmel.

2021.07.12. 00:03:10

@desw: fenyotoboz? Akkor apaként meg a Misi mókus is szóbajöhet:-)))

SzZoole 2021.07.12. 08:15:53

@Team Vincent: ne is mond, azok a békebeli ‘90-es évek :-))

luis5 2021.07.12. 09:26:21

Röhej. Mintha a Váci utca napsütötte közönsége öl megállapítanom nahát milye milyen nagyszerű jol öltözött város BP és milyen jól a kirakatok...

ludomik 2021.07.12. 10:03:59

Na ennek a rovid beirasnak,mi ertelme van,,,,,,,unalmas ,semmi ertekelhetot nem tudtam meg STH emberekrol,,teljesen hasznalhatatlan, iras,,,nem irtem mi volt a celja a megosztonak ????

luis5 2021.07.12. 14:45:41

Ajánlanám a Stockholm kulvarosokat is estefelé mindjárt más lesz a leányzó fekvése

pkovaks 2021.07.12. 16:56:15

@luis5: Igen, az utcakep Stockholmban meglehetösen szines...söt...nem is kell mashova utazni aki valtozatossagra es izgalomra vagyik.

Alick 2021.07.12. 19:02:19

Ha Tensta-ban sétálgatsz estefelé, nem árt ha van nálad fegyver.
:)

Billy Hill 2021.07.12. 19:02:25

Charlie bácsi is megmondta a "Két pasi meg egy kicsi" egyik első részében Jake-nek (miután a boltban mindenféle jónő ment oda hozzájuk): "Te jobb vagy, mint egy kutya..." :-)

desw 2021.07.12. 20:00:59

@pkovaks:

" Igen, az utcakep Stockholmban meglehetösen szines...söt...nem is kell mashova utazni aki valtozatossagra es izgalomra vagyik. "

Mer' a svédek így védik a klímát! Nem kell Kinshasa-ba utazniuk, ha egy kis fekete-afrikai hangulatra vágynak.

Naugye! Máris csökkentették a céókettő emissönt!

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása