oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2021. június 26. 06:30,  Mi az „ésszerű lakbér” Svédországban? 22 komment

2021. június 26. 06:30 Határátkelő

Mi az „ésszerű lakbér” Svédországban?

A svéd törvények szerint ingatlanbérlés esetén tilos a bérbevevőt az „ésszerűnél” magasabb lakbérrel terhelni. Persze ez nem minden tulajdonost hat meg, létezik egy feketepiac, ami elsősorban a kereslet-kínálat komoly torzulása miatt alakult ki. Megszüntetésének kísérletébe éppen a napokban bukott bele a kormány.

svedorszag_stockholm_4_foto_pixabay_com.jpg

Ha valaki Svédországban közvetlenül tulajdonostól vagy ügynökségtől bérel (ez az úgynevezett förstahandskontrakt, azaz szerződés első kézből), akkor törvény szabályozza, mennyit kell fizetnie. Ezt általában be is tartják.

Csakhogy akkora a lakáshiány, hogy (elsősorban a nagyvárosokban) egy ilyen lehetőségre akár éveket (Stockholmban akár több, mint egy évtizedet) is kell várni. Így aztán kialakult egy másodlagos piac. Ez az „i andrahand”, amikor vagy olyantól bérelünk, aki maga is bérlő (hyresrätt), vagy olyantól, aki egy szövetkezeti lakás tulajdonosa (bostadsrätt).

Egyébként a másodlagos bérlés nem tiltott, sőt, szabályok közé van szorítva. A legfontosabb, hogy ugyan lehet érte többet kérni, mint amennyit az elsődleges bérlő fizet, de csak annyival, ami az extrákat (internet, TV, áram, stb.) fedezi, valamint erre jöhet még egy kis extra, ha bútorozottan adjuk ki.

Utóbbi esetében nincs konkrétan meghatározva, mekkora lehet ez az extra összeg, általában 10-15 százalékot tartanak elfogadhatónak – azt azonban fontos tudni, hogy az számít bútorozott lakásnak, ahová be lehet úgy költözni, hogy a bérlőnek bármilyen bútort kellene vinnie magával.

Pluszköltségek és kalkulátorok

A komolyabb probléma a bostadsrätt esetén merül fel, mert ebben az esetben a törlesztőrészlet nem befolyásolja a lakbért. Ami döntő, az az ingatlan piaci értéke, amit a közelmúltban eladott hasonló ingatlanok árához igazítanak. Erre még 4 százalék jöhet tőkeköltség címen.

Erre jönnek még a már fent említett egyebek (internet, TV, áram), és ha lakásszövetkezetről van szó, akkor a nekik fizetendő havidíj. Erre aztán még rájöhet a bútorozottság pluszköltsége.

Persze vannak mindenféle kalkulátorok, melyeknél mind a bérbeadó, mind a bérlő kiszámolhatja, mennyi a reális albérlet, attól függően, mekkora az ingatlan, hol fekszik és mennyi a havi kiadás. Ha nem egy egész lakást bérlünk, akkor nyilván az összeg is megoszlik.

Őrült hosszú várólisták

Csakhogy a rendszerrel sokan elégedetlenek. Például azért, mert a lakbér korlátozása egyúttal azt is jelenti, hogy nem nagyon éri meg ilyen célra ingatlanokat építeni, mert egyszerűen nem jön vissza (vagy csak jóval hosszabb idő alatt) a befektetett pénz.

Ha ehhez hozzávesszük a svéd nagyvárosok egyre növekvő lakosságát, akkor nem lehet csodálkozni az egyre hosszabb várólisták kialakulásán. Ahhoz, hogy valaki első kézből tudjon bérelni, nem ritkán akár egy évtizedet is kell várnia, szóval az újonnan érkezőknek esélye minimális.

Mint azt fentebb is láttuk, ugyan elméletben a másodkézből bérelt ingatlanok sem lehetnének sokkal drágábbak, csak hát… és még ha tisztességes is az összeg, az ilyen szerződések átlagos hossza egy-két év, ami nyilvánvalóan bizonytalan helyzetbe hozza a bérlőket.

A helyzet olyannyira nem újkeletű, hogy a BBC már öt éve arról írt, átlagosan 9 évig tart, amíg Stockholmban valakinek sikerül elsődleges bérlővé válnia, de a menőbb környékeken ez felugorhat 20 (húsz) évre is.

A stockholmi központú Spotify akkor nyílt levelet írt a döntéshozóknak, azzal fenyegetőzve, hogy máshová viszi az üzletet, ha nem tesznek valamit az áldatlan állapot ellen.

Egy terv, ami bedöntötte a kormányt

A svéd kormány terve az volt, hogy akkor adjuk át a terepet a piacnak, szabályozza az a helyzetet: pörgesse fel a piacot, rövidítse le a várólistákat. Az ötlet nagyon finoman szólva komoly vihart kavart.

Ellenzői szerint ugyanis az elképzelés sokak számára majdnem lehetetlenné tenné a bérlést, gyengülne a bérlők védelme és erősödne a lakhatási szegregáció.

További problémát okozna, hogy egy piaci alapú rendszer arra ösztönözné a tulajdonosokat, hogy bontsanak szerződést a bérlővel, ha egy többet ígérő jelölt tűnik fel a láthatáron.

És akkor a slusszpoén: mindezt múlt időbe tehetjük, mert a napokban a svéd kormány bele is bukott az albérleteket piaci alapra helyező javaslatba, szóval egyelőre minden marad úgy, ahogy van.

Tarts velünk a világ körül, kövess az Instagramon is!

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Határátkelő (@hataratkelo) által megosztott bejegyzés

(Fotó: pixabay.com)

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: lakhatás lakásbérlés Svédország

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr3316605094

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Arthamyr 2021.06.26. 07:09:59

Nem kell ahhoz a szocialista svéd szabályozás, hogy várólista alakuljon ki. Sajnos máshol is felülötte a fejét ez vagy ehhez hasonló dolgok, de még ott is gyakran előfordul a lakáshiány, ahol nem, az árszabályozás csak súlyosbítja a helyzetet. És nem mindenkiét, annak jó, aki már bérel valahol, csak viselkednie kell (már ott, ahol nem ultraszocialista szabályozás van, és addig marad a bérlő, ameddig csak akar)...

Buchhalter 2021.06.26. 08:51:36

@Arthamyr: Nem tudom,de mintha egyre több országban a túlnépesedett városokból a vidék felé akarnák tolni a lakosságot. De ez csak az én gondolatom. Bár valahol ez működik : Norvégia. Ott elég sok támogatást kapnak a kis falvak közösségei.

Csodabogár 2021.06.26. 10:12:39

A hatvanas években feketén adták vették a bérlakásokat, akár csak itthon a tanácsi lakásokat anno. Teljes lakbérstop volt már régen. Így vettem én is egy ilyen förstahand kontraktot. Igaz fizettem a tulajdonosnak egy összeget feketén, viszont hihetetlen olcsón laktam 6 évig a város közepén és utána el is adtam, szintén feketén.
Barátaim mikor nagyszülök lettek, bejelentették az újszülöttet egy lakásszövetkezetbe és aztán fizették is a havi összeget. Mire a gyerek megnőtt, 20 év alatt, már bőven volt tőkéje a szövetkezetben és a sorban is remek helyezése volt.

Ezopusz1234 2021.06.26. 21:52:05

A világtörténelemben MINDIG ha valahol valamilyen termékből hiány lett és a politika bevezette az árszabályozást, csak rontott a dolgon. MINDIG! Az ókori Rómától napjainkig tele van a történelem ilyenekkel. De azért a bolsevikok újra és újra megpróbálják - mostanában sokszor zöldre festik magukat, de a zöld máz alatt belül vörösök azok. A kommunista vezetésű Berlinben is nemrég bevezették ezt az őrületet, ott is csak rontott a dolgon.
Pedig csakis a szabadpiac tudja ezt megoldani, mindenféle állami bszkurálás csak ront a dolgon. Az állam szerepe annyi lenne, hogy az építkezésekhez kapcsolódó bürokráciát csökkentse, illetve az önkormányzatok parcellázzanak többet és gyorsabban.

Hobbiszakács · http://hobbiszakacs.blog.hu 2021.06.26. 22:00:27

Stockholmból nézve így néz ki a helyzet.

2020 januárától a két kormánypárt - a Szocik és a Zöldek, ők adják a minisztereket - két polgári szatelitpárt támogatásával és a BalPärt (1990 előtt Kommunista BalPárt) hallgatólagos beleegyezésével baloldali kormány vezeti Svédországot.

A két polgári pártot 73 igérettel csalogatták be a hatalom árnyékába, melyek közül az egyik az újonnan épült lakások bérének a "szabadra engedése" volt. A Balpárt vezetője, aki - a kormánnyal egyetemben - egyik igéret betartását sem vette komolyan, megfogadta, hogy a lakástörvény megvátoztatása esetén megbuktatja a kormányt.

Ezt meg a kormány nem vette komolyan, főleg, hogy időközben a BalPárt vezetője lemondott, helyébe egy tűzról pattant leány jött. Amikor ő (is) rájött, hogy a pártját lábtörlőnek használják (az ő kifejezése), ezért az egyik szatelit "ex-polgári" pártnak (ott is egy hölgy a főnök) a lakástörvény megváltoztatásához való makacs ragaszkodása miatt leadott "figyelmeztető lövések" után a parlament többségével, köztük a konzervatívok és a szélsőjobb gyökerű SD indítványa után megszavaztatták/elfogadták a kormányfővel szembeni bizalmatlansági indítványt.

Hétfőn kiderül, hogy melyik hölgy adja be a derekát a pácba került kormányfőnek. Az "ex-polgári" párt vezetője már szabadkozik, hogy nem gondolta komolyan, mi az, hogy lakástörvény, borítsuk a feledés jótékony leplét az ügyre. Ha nincs megoldás, akkor parlamenti szavazás, és a kormány vagy megy vagy marad. Egy szavazattal többjük van a "marad"-iaknak, de sok az elégedetlen képviselő, aki ide-ida szavazhat. Alternatíva: összel rendkívüli szavazás.

Pontosítás: a szabad árszabályozást _csak_ az újonnan épült ingatlanok bérére akarják/akarták bevezetni.

Csodabogár 2021.06.26. 22:33:47

@Hobbiszakács: MIndig tudtam, hogy a svédek kicsit hülyék, elnézést! Ki fog befektetni új lakások építésébe, ha leszabályozzák a lakbéreket? Ez teljesen esztelen az én szememben.
A 60-as évek áldatlan állapotai, feketén adott-vett bérlakások, is csak annak volt köszönhető, hogy lakbérstop volt akkor már elég régóta.
No persze a németek se sokkal okosabbak. Remek ötlete volt a bal pártnak: államosítsák vissza a falomlás után eladott állami lakásokat. Szerencsére ez a párt nincs kormányon, illetve nem volt és remélhető, hogy az új kormányba se kerülhetnek be. A szélsőjobb meg pláne nem.
Itthon ilyesmivel nem foglalkozik senki. A stadionok és egyéb sportlétesítmények épülnek, az operaház 5 éve be van zárva, a főnök pedig most megreformálja az EU-t.:-(

Alick 2021.06.27. 00:04:08

Program állami bérlakások építésére...?
(a svéd vezetők észosztáskor nem igazán tülekedtek)

Buchhalter 2021.06.27. 07:33:44

@Ezopusz1234: a szabad piac sem old meg semmit. Nem veszi figyelembe a szociális problémákat és még sok minden mást. Számára csak a minél több profit bármi áron. A lakhatási válságnál nem olyan bonyolult a megoldás: a kiürülő vidéki kisvárosok, falvak támogatása létrehozott munkahelyekkel ,figyelembe véve a környezet védelmét.

kárárámaispj 2021.06.27. 09:45:37

Azért hihetetlen, hogy milliónyi embert be lehet azzal hülyíteni, hogy az a jó, ha nincs saját ingatlana, és az a jó, és haladó, ha bérel....
És vannak akik ezzel érvelnek, és magasztalják a nyugat azon részét, ahol bérlakások vannak.
Azért az igazán gazdagoknak ott is van saját ingatlanuk. Meg ki is adják a progresszíveknek.

ursus artos 2021.06.27. 09:45:37

@Csodabogár: "A stadionok és egyéb sportlétesítmények épülnek, " Meg utak, vasút, iskolák, színházak, kulturális épületek, kerékpárutak, hidak...

apro_marosan_petergabor 2021.06.27. 09:45:37

Nincs albérlet idehaza, mert a kommunizmus a múlté. Több, mint 30 éve.
Svédországban nem is volt, ezért "albérleti törvény" sem lehet.
(Nem tudom, hogyan sikerült így fordítani?)
Jó lenne, ha már megtanulná a sok indexes "szakértő" szerző, (lakás) tulajdonosok vannak - bérbeadók - és bérlők (bérelt lakásokban), sem főbérlők, sem albérlők nincsenek.

eßemfaßom meg áll 2021.06.27. 11:30:55

@apro_marosan_petergabor: Mondjuk a poszban pont szerepel a klasszikus tulajdonos-bérlő-albérlő viszony "másodlagos bérlés" fantázianéven

Almandin 2021.06.27. 16:55:37

@apro_marosan_petergabor: Ez így van, de a helytelen szóhasználat sajnos kiirthatatlan.
A bérleti díj limitálása amúgy azért nem hülyeség, mert M.o.-n főleg az Airbnb miatt annyira elszálltak a bérleti díjak, hogy rengeteg diák, függetlenedni vágyó fiatal vagy frissen elvált férfi számára lehetetlen a lakásbérlés. Ez pedig tovább növeli a társadalmi polarizálódást.

Almandin 2021.06.27. 16:55:42

@kárárámaispj: Egyetértek. Ugyanis a bérlés sokkal kiszolgáltatottabb helyzetet eredményez. Nyugaton a nagyobb stabilitás miatt népszerűbb ez a forma. Nálunk csak az bérel, akinek ez muszáj.

peter3374 2021.06.28. 00:01:57

@Almandin: a bérleti díj limitálása méginkább az airbnb irányába tolná el a lakáskiadást.
Ha nem változik az építőanyagok ára, akkor olyan mértékű drágulás várható az új lakások és a nagyobb felújítások árában, hogy a kiadásra épített lakások ára úgy élszáll, hogy nem éri meg Magyarországon kiadandó lakásba fektetni. De egész európában ez lesz, mert a befektetők nem fognak évi 1-2% hozam miatt lakásba fektetni.
Bármilyen állami beavatkozás a valódi piaci alapú lakás kiadást beleállítja a földbe, maradnak azok akik nem számolnak semmit, nekik csak egy mellékes bevétel a lakás kiadás.
Egy dolgot tudnának tenni, nagyban beiindítani a szociális bérlakás programot, ahol nem számít se a megtérülés se az, hogy ha veszteséges a dolog.
Két verzió van, vagy marad a piaci alapú rendszer, ahol sok embernek még a bérlés is elérhetetlen vagy beletol az állam egy vagon pénzt a piac egy része megszűnik, de lesz lakása sok embernek.
Ez lehet, hogy európában így lesz sok helyen, de Magyarországon kizárt, nem fognak pénzt beletenni.
Itt új építésű lakás, ház vásárlása és bérlése is elképzelhetetlen lesz sok embernek. Jelenleg 40-200%-os áremelkedés van az építőanyagokban, a szakemberek bérei is az egekben, hatalmas lesz az áremelkedés a lakás árakban. Lassan segédmunkás sincs napi 20.000Ft alatt...

kárárámaispj 2021.06.28. 00:03:16

@Almandin: "Nyugaton a nagyobb stabilitás miatt népszerűbb ez a forma. "
Vagy esetleg esélyed sincs másra, és ezért népszerű. Mert ha száz évet dolgozol akkor se leszel képes venni egy lakást.

Arthamyr 2021.06.28. 05:52:15

@Almandin: A bérlés előnye elvileg a rugalmasság, de ez inkább abban jelentkezhet, hogy egy országnak jó, hogy az emberek esetleg könnyebben át tudnak költözni a munka miatt. Azoknak nem annyira jó, akik a költözésükkel ezt a rugalmasságot biztosítják... Stabil gazdasági kilátások mellett is jobb annak, akit "röghöz köt" egy saját ingatlan.

@kárárámaispj: Kb. ugyanannyi esély van az ingatlanvásárlásra "nyugaton" is. Általában egy adott helyen az ingatlanárak (és az ebből következő bérleti díjak) és az ott elérhető jövedelem közt van korreláció. Ezen talán egyszer változtathat a távmunka nagyobb mértékű elterjedése, de az nem mostanában lesz.

Az igaz, hogy ez sehol sem népszerű, csak néhol elterjedtebb. Igazából annyira drága bérelni (mesterséges ármeghatározás esetén pedig nem nagyon lehet vagy iszonyatos mennyiségű közpénzbe kerül), hogy minden költségét belevéve is lényegesen olcsóbb egy jelzáloghitellel sajátot venni és azt fenntartani, és még a mostaninál sokkal rosszabb hitelfeltételek esetén is így volna. Sokan konkrétan azt csinálják, hogy hitelből vesznek és azt adják ki, ez fedezi az összes költségüket, és mellé még némi bevételt is generál. Úgy, hogy a "kiadói hitel" drágább, mint amit a sajáthoz, főleg első lakáshoz adnak.

eßemfaßom meg áll 2021.06.28. 07:40:33

@peter3374: " szakemberek bérei is az egekben, hatalmas lesz az áremelkedés a lakás árakban. Lassan segédmunkás sincs napi 20.000Ft alatt.."

Azt mondod egy picit közelednek az építőiparban a bérek a nyugati szinthez?

Borzalmas, a végén még marad Magyarországon a munkás.

Egyébként milyen építőanyag ára emelkedett a duplájára mostanában? És biztos vagy benne, hogy egy (jobb helyen levő, szerintem ugyanis senki nem akar egy zsákfaluban bérelni) ingatlan árában az építöanyag ára a meghatározó? Mert random kisfaluban 20millióból felépíthető egy akkora családi ház amit lakásként Bp mellett 80ért se adnak oda. Egy társasháznál nem kell minden egyes lakásnak komplett tetőszerkezet, komplett alapozás és tartófalakból is fele annyi kell/lakás mit egy családi háznál.

Ezopusz1234 2021.06.28. 07:40:44

Ha piaci alapon annyira drága a bérlés, akkor minek veszik ki? Nem állnak tömegesen üresen lakások sehol, ahol drága bérelni. Ergo, valaki ki tudja fizetni.
Az meg nem alapjoga senkinek, hogy Berlin Mitte-ben vagy a Dunakorzón lakjon. Van bőven olcsó lakás Mecklenburg-Vorpommernben meg Borsodban, menjenek oda, aki szerint drága!

midnight coder 2021.06.28. 09:36:26

@Almandin: Na ja, a szocializmus bukásáig itt is nagy volt a stabilitás...

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása