oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2021. február 17. 06:30,  Osztrák szigor, de enyhítenek-e? 48 komment

2021. február 17. 06:30 Határátkelő

Osztrák szigor, de enyhítenek-e?

Nem várt ugyan nagyon mást senki, ezzel együtt sokaknak okozott kellemetlenséget az osztrák bekeményítés, ami elsősorban persze az ingázók életét keserítette meg. A magyar kormány most enyhítést kért, kérdés, milyen eredménnyel, miközben az ingázók szerint nem feltétlenül az osztrákok jelentik a legnagyobb problémát.

ausztria_hatar_4.jpg

A magyar kormány az osztrák határszigorítást követően a határátkelés gyorsabbá és rugalmasabbá tételét kéri Ausztriától. Erről Szijjártó Péter külügyminiszter beszélt azután, hogy az osztrák határ melletti területek képviselőivel találkozott.

A magyar diplomácia vezetője szerint az osztrák szigorítás miatt az oda dolgozni járó magyar ingázóknak is komoly nehézségekkel vagy kellemetlenségekkel kell szembesülniük.

A szigorítás első napjai komoly fennakadásokat okoztak Szijjártó Péter szerint, aki hozzátette, hogy ugyan az osztrákok igyekeztek enyhíteni a nehézségeken, de a korábbihoz képest még így is több kellemetlenséggel jár az új rendszer, mint korábban.

Magyar kérések

A magyar kérés az, hogy az egy- vagy többórás várakozást több sáv megnyitásával enyhítsék az osztrákok, elsősorban reggel és este, emellett növeljék a személyzet létszámát osztrák oldalon.

Emellett a magyar kormány kéri azt is, hogy a magyar munkavállalók hadd tesztelhessenek a határ közelében, így elkerülve azt, hogy az ingázóknak az őket alkalmazó cég távoli központjához közel lévő tesztelőhelyekre kelljen menni.

„Egy-két határátkelőhelyen a nyitvatartási időket majd mozgatni kell egy kicsit a magyar ingázók munkába járási és hazatérési időpontjaihoz igazítva" – tette hozzá Szijjártó Péter.

Elégedetlen (és kritikus) ingázók

Eddig a hivatalos szöveg, azért azok, akik ezt az egészet elszenvedik, kissé másként látják a helyzetet. Például a külügyminiszter hivatalos Facebook-oldalán a kommentelők egy része meglehetősen kritikus hangot ütött meg.

Győző például azt írta, hogy szerinte a kishatárokat ki kell nyitni 0-24-ben, ahogy az korábban is volt. „A magyar állam zárta le őket, nem az osztrák. Rengeteg ember jár műszakban dolgozni! A vírushelyzet előtt is volt kapacitás az ellenőrzésre, ezután is lenne. Meg lehet nézni a szerdai napon jelentkező helyzetet, mikor az osztrák kérni kezdte a tesztet, regisztrációt az ingázóktól.

Csak kb. 6 km egybefüggő dugó alakult ki Sopronkőhidánál, mivel a határt csak 5 órakor nyitják meg. A legtöbb ember 6-ra, 8-ra jár dolgozni és hajnal 3-kor kel, mivel a kis határátlépőknek nyitvatartási ideje van. Ami a vírus terjedését abszolút nem fogja vissza, csak az ingázók hétköznapjait keseríti meg” – írta és a helyzet illusztrálására egy videót is linkelt.

Ferenc is azt hozta fel, hogy a magyar kishatárokat a magyar állam zárta le: „A nyitvatartási időket a magyar állam korlátozza lassan 1 éve és most mi megyünk kérni, hogy gyorsabban engedjenek át???? Egyszerűen ki kell nyitni az összes kishatárt nulla huszonnégybe.”

Hasonló véleményen volt Karola, azt hozva fel, hogy hazafelé a magyar oldal ellenőrzése miatt álltak órákat. „Akkor nem volt egy politikus sem ilyen aktív, hogy segítse az ingázókat. Bizonyára az osztrák nagyon meg fog minket sajnálni, ha még a saját országunknak sem számítunk” – fogalmazott.

„Mindig az ingázó fog szívni”

Andrea kritikája sem volt kevéssé elgondolkodtató, elsősorban azt róva fel, hogy a képviselők sem értik, mi a gond.

„Nos, amíg az osztrák dolgozó nincs tesztre kötelezve, az ingázó igen, a teszt nem része a munkaidejének, és sokszor nem is esik útba az otthon és a munkahely között, addig nem beszélhetünk egyenlő bánásmódról...

Ráadásul a számok sem azt mutatják, hogy az ingázók hordanák oda a vírust, a tesztek kevesebb, mint egy százaléka lesz pozitív és a tesztes igazolás csak egy papír, kell még a netes regisztráció, és a munkáltatói igazolás is.

Míg egy embernél 3 papírt plusz az útiokmányt kell nézni, és minden papír más dátumra szól, és minden határőr más szisztéma szerint ellenőriz, addig lehet nyitva akárhány sáv, és akárhány határ: mindig az ingázó fog szívni. Kár, hogy ezt az általunk megválasztott képviselők ennyire nem látják át, vagy ennyire nem érdekli őket” – írta.

Akadtak, akik más oldalakon konkrét időtartamot is írtak. Volt, aki az egyik hétköznap reggel negyed héttől egy óra alatt tett meg 1 km-t a bucsui határátkelőnél, míg másnak egy átlagosan félórás út tartott 15-2 óráig. („Nagyon gáz, finoman fogalmazva is” – jegyezte meg.)

Ki számít ingázónak?

Fontos kérdés, hogy egyáltalán ki számít ingázónak. A hivatalos osztrák információs oldal szerint az, aki munka miatt utazik be, vagy az iskolai tanulmányai miatt megy, illetve a családját vagy élettársát látogatja meg.

Azoknak, akik munkaügyben érkeznek, de nem ingázók (mert mondjuk orvoshoz/kórházba kísérnek valakit, vagy valamilyen hatósági ügyet kell intézniük), három napnál nem régebbi teszttel illetve regisztrációval kell rendelkezniük.

Amennyiben valaki nem viszi magával a határátlépéshez az antigén- vagy PCR-vizsgálati teszteredményt, az is beléphet az országba, viszont neki 24 órán belül ezt pótolnia kell.

Az Ausztriában készülő tesztekre („Ärztliche Zeugnisse”) nem kerül pecsét, sem BAR vagy QR kód. Azonban ha valaki azt külföldön – akár Magyarországon, vagy bármely más országban – végezteti el, azok csak ezekkel együtt érvényesek. (Erről itt írtunk részletesebben.)

Barangold be a világot a Határátkelővel!

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Határátkelő (@hataratkelo) által megosztott bejegyzés

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: Ausztria

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr3816429786

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Golf2 2021.02.17. 08:53:49

a magyar kishatárokat a magyar állam zárta le...még ehhez is hülye a volt szóvivő...

fhdgy 2021.02.17. 09:22:08

@Golf2: Mint mindenhez! Meg mindegyik!

gabors 2021.02.17. 11:20:13

csak azt tudnam MIRE fel kar barmit is a magyar kormany ? tobb szemelyzet tobb sav ... eddig csak ekeztek mind a kulfoldon dolgozokat mind az osztrakokat most meg keresik vannak ...

az osztrakoknal ha igaz meg a teszt is ingyenes mo meg a beteggel egy haztartasban eloket sem tesztelik amig tunetmentesek csak kotelezo karanten van utanna meg azert nem tesztelenek mer minek ugyis karantenban van ... :-)

De az osztrakoktok a kulugy ezt azt kerne.

gabors 2021.02.17. 11:21:18

NER-ek azt obegatjak hogy szuverinitas mindenki ugy vedi a hatarait ahogy akarja .... stb NA MOST osztrakek is ezt csinaljak boldog karacsonyt.

HakapesziM 2021.02.17. 12:53:24

Én kamionos vagyok, és legtöbbször Ausztriában kezdem a munkát, így oda személykocsival járok ki.

Általában nem szokott gond lenni, a magyar hatóság kifelé hozzád sem szól. A dolog kettőn áll, hiszen ha nincs labanc hatóság egy kishatáron, akkor hogyan nyissa meg a magyar? Tőlem megnyithatja, de az osztrák fog óbégatni.

Még tavaly tavasszal volt szívózás.

- Honnan jön?
- Kamionos vagyok, járok mindenfelé Európában.
- Jó, de személykocsit vezet.
- Igen, mert általában Schwechaton ülök be, oda érkezem. Így megy évek óta.
- Akkor két hét karantén, külföldről jön.
- De kamionos vagyok, ránk más vonatkozik!
- Jó, de személygépkocsit vezet...

És így. Később ez rendeződött. Ma azokat a napokat éljük, hogy már a kamionost is tesztelni fogják, hiszen itt a vakcina és mindjárt nyitunk. Vagy nem.

Pl. jó menekülőút volt Albertkázmérpuszta, az a kis határ, az most zárva van.

Az is gond, ha van előtted a sorban egy problémás eset, furgon tele román melósokkal stb. akkor nem állítják félre, a többi hadd menjen, ott 'vallatják' előtted, te meg vársz. Nem ráérsz? A hatóság leszarja, neki szolgálata van, megy haza akkor is ha 5 kocsit enged át, vagy 500 - at, neki mindegy. 20 éve tekerem a kormányt, ismerem őket.

Tirol külön horror, a hét elején 40 km kamionsor volt a Brenner - hágón. Ezt mind értünk teszik, köszönjük, hálásak vagyunk.

Golf2 2021.02.17. 16:41:40

@HakapesziM: A kamionos nem viheti ide oda a vírust? Túl sok a kiskapu, mindenki menni akar,a 12000 halott meg már nem mehet sehova akiket megfertőztek.

gabors 2021.02.17. 18:42:36

@Golf2: A vizsgalatok szerint pont a kaminosok teritettek be eszak-olaszorszagot pl.

Igy van tul sok a kiskapu kaminokat mar regen vonaton kellene szallitani orszagok kozott meg ezer es ezer km-ken oszt letteni a legkozelebbi teherpalyaudvaron ahonnan ugye mar "native" sofor vihetne nem venne el a magyar az osztrak a roman meg a magyar soforok munkajat sem es hatarokon sem kellene boklaszni.

HakapesziM 2021.02.17. 18:48:42

Ja: tragédia ez a blog, ezzel a késleltetett - ellenőrzött - szűrt kommentekkel. Ügyesen zárkózzatok el - nem is tudom mi elől. Ökrök.

HakapesziM 2021.02.17. 18:48:46

@Golf2: De. Viheti. Ne dolgozzunk? OK. Én az elmúlt 20 évben szépen befektettem, kiadott ingatlanok stb. Ha gazdag nem is, szegény ember sem vagyok, munka nélkül sem halok éhen, a feleségem is szépen keres. Ha akarod, megállok. Már idén 20 ezer kilométert vezettem, és nem jókedvemben. Élelmiszert szállítunk. Álljunk meg! Tőlem mehet, csak ne panaszkodj, ha üresen állnak majd a boltok.

Karácsonykor Angliában 15+ ezer kamionos vesztegelt, több ezer család Karácsonyát tették tönkre. A 15 ezer sofőr közül 36 pozitívat találtak, ez 0.23 százalék. Ennyi bármilyen, tetszőlegesen kiválasztott embercsoportban is lett volna. A kamionos alig száll ki a fülkéből. Pl. a mostani tiroli helyzetben, a Brenner - hágó - Kufstein tranzit 80 km. A legtöbb sofőr meg sem áll, legfeljebb tankol Wörgl - ben. Tulajdonképpen mi vagyunk a legkevésbé fertőző csoport, azon egyszerű oknál fogva, hogy egyedül vagyunk, nem találkozunk senkivel.

Nem vagyok vírustagadó, októberben a feleségem is átesett rajta - engem is kerülgetett - bár enyhe tüneteim voltak, de nem teszteltettem magam.

Ez már messze több mint pandémia. Ma mi, holnap ti.

Jó rettegést és várakozást a 46. hullám és sokadik törzs elleni vakcinára.

Golf2 2021.02.17. 19:04:44

@HakapesziM: 20000km vezettél ki tudja hány országban és még nem teszteltek? Meg te se magad amikor a feleséged elkapta? No komment.

Analóg Telepes 2021.02.17. 19:53:39

a németekhez képest az osztrákok kifejezetten engedékenyek:

nagyjából minden második utazótól megtagadják a belépést.

, a Németországban dolgozó külföldiek közül csak az úgynevezett rendszerszintű fontosságú munkakörben dolgozókat engedik be.

sok Németországban dolgozó külföldi munkáját ellehetetlenítették.

Így például nem engedik be a bejelentve, érvényes munkaszerződéssel és társadalombiztosítással dolgozó cseh építőipari munkásokat, mert szakmájuk nem számít rendszerszintű fontosságúnak.

www.portfolio.hu/gazdasag/20210216/egyoldalu-lepest-tett-nemetorszag-autok-ezrei-fordultak-vissza-a-hatarairol-469996

HakapesziM 2021.02.17. 19:54:12

@Golf2: Így van. Tavaly is végig dolgoztam, Lombardiában ért a járvány kezdete.

Minden létező számot hívtam, és úgy tájékoztattak, hogy NEM tesztelnek amíg nincsenek tüneteim. Egyébként akkor, tavaly márciusban maszek teszt még nem is létezett.

Egész évben így jártunk, a kamionosok a mai napig kivételt képeznek. Én ma jöttem haza, jártam Olaszországban, Ausztriában, Tirolban, Franciaországban, Svájcban. És holnap viszem a gyereket suliba. Tojok a vírusotokra.

A feleségem nagy valószínűséggel nem tőlem kapta el, vagy a gyerek hozhatta haza, vagy a munkahelyén szedte össze. Két hét, nem volt túl vészes, ápoltam, három hétig nem dolgoztam én sem. Telefonáltam, van tünetem - nincs. Akkor nincs teszt. Egyébként mire jó a teszt? Kb. semmire. Otthon ültem a hatóságila előírt ideig. Jobb is nem tesztelni, orvos úgy sem lát, hacsak nem kerülsz kórházba.

Egy nagy baromság ez, át vagytok mind verve. Nem azt mondom, hogy nincs szükség elővigyázatosságra, de messze nem akkora gáz, ahogy beállítják.

HakapesziM 2021.02.17. 19:54:17

@gabors: Semmit nem értesz ehhez, abszolút marhaság, ami írsz.

gabors 2021.02.17. 20:06:23

@HakapesziM: "@gabors: Semmit nem értesz ehhez, abszolút marhaság, ami írsz."

hat persze ehhez csak kamion soforok ertenek ... na ne basz, tenyleg?

gabors 2021.02.17. 20:07:25

meghalt Rush Limbaugh !! RI-no-P !

arncht 2021.02.17. 20:44:18

El kell donteni ki melyik orszagban el.

HakapesziM 2021.02.17. 20:49:09

@gabors: Én már utaztam kamionvonaton, láttam ilyet indulni, tudom, mennyi idő, hogyan kell rajta a járműveket rögzíteni, mennyibe kerül.

Ráadásul járvány van - egy ilyen vonaton 4 sofőrt zsúfolnak egy kabinba.

Végzett vasútgépész - technikus vagyok, autómérnöknek tanultam (bár végül nem diplomáztam), úgyhogy igen, szerintem értek hozzá.

gabors 2021.02.17. 20:54:36

@HakapesziM: soforoket PONT nem kellene sehova vinni ez lenne a lenyeg erre voltak is probalkozasok de valahogy mindig nyertek az auto/kamion partiak ... amit leirsz az a "komp" modelll annak valoban nem sok ertelme legalabbis addig amig fel nem megy megint az olaj ara $150 hordonkent mindjart olcsobb lesz majd ugy ... de ez megint nem a lenyeg.

amugy kerdezem osztrakok nem tudnak vezetni? miert kell magyar soforoknek ingazni ... nem ez az alapveto gond? nem pedig a hatarellenorzes? mar ott van a kihasznalt kiskapu es te magad most erre az uj dologra keresed a kiskaput ...

HakapesziM 2021.02.17. 22:26:22

@gabors: Úgysem érted, túl hosszú lenne kifejteni.

Nem, az osztrák ugyan tud, de nem akar vezetni. A vasút lassú mint a fene, cserében drága. Nem véletlenül fizetik aránylag jól ezt a munkát, már napi nettó 90 euróért sincs ember. Csinálja valaki végig ebben a télben.

Mindegy nekem. Azért ha Rauch, Granini, Pfanner stb. gyümölcslevet iszol, azt mi hordjuk tartálykocsiban.

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2021.02.17. 23:01:12

@gabors: szerintem ezt a blogot olvasok 90%-a azt sem tudja, ki (volt) R. Limbaugh...;)
Csak azert mert maskent gondolkodott min te, mar nem erdemel meg egy RIP-et? ;)

gabors 2021.02.17. 23:44:55

@Zsuzsi65: Nem bizony amennyi kart okozott ugy 1985-86 ota azt nem lehet megbocsajtani nem azert mert maskepp gondolkodott hanem amiert rasszista uszito volt, drugozott kemenyen (bevalotta jo konzervativekent es meg is bocsajtott maganak ez igy megy, meguszta egy sime recept hamisitassal) de masokat (feketeket) ezert 1000 evre akarta bortonbe csukatni, felesegeit Trump modjara csalta a mostani mar 4-dik De moralitas legmasabb szoszoloja volt ugye. .. Lehetne sorolni egy hazug mocskos propagandista volt. ... de jo sok kovetoje volt az biztos es sokat segitett Trump hatalomra keruleseben es nagy hazugsag honapokig tarto propagalasaban. Meg is jutalmazta ot Trump...

driver70 2021.02.17. 23:52:10

@gabors: ennyi zöldséget összehozni egy hozzászólásban
Sajnos sokan még mindig nem ébredtek fel,pedig már 1éve hülyére vesznek minket

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2021.02.18. 00:56:33

@gabors: a halottrol jot vagy semmit elve mar nem igazan ervenyesul a mediaban...maris (vagy inkabb tovabbra is) ekezi a liberalis media ;)

Igen, ellentmondasos figura volt, elismerem, de nekem akkor is gyomorforgato ez a hozzaallas a media reszerol..

gabors 2021.02.18. 01:24:46

@Zsuzsi65: Halottrol is igazat kell es lehet mondani aki eleteben egy rasszista uszito volt, es moralisan egy szar ember az attol hogy meghal nem lesz semmivel sem jobb. Es ezt minden tovabbi nelkul el lehet mondani, foleg ha az a valaki egy kozeleti figura, akinek ez volt az eletmuve.

gabors 2021.02.18. 01:39:13

@Zsuzsi65: O kezdte pl az egesz Obama nem szuletett az USA-ban igy tortenetet meg joval Trump elott, O volt aki az AIDS-eken viccelodot es igen emlekezetes volt Chelsa Clinton kifigurazasa aki akkor 12-13 eves lehetett (csak ugy a Feher Haz kutyajanak nevezte a kepet felmutatva) ... es lehetne soroloni szoval az ilyen emberol ezt bizony el szabad sot el kell mondani hogy vilagos legyen ki is volt es mivel is jarult hozza a mostani tarsadalmi feszultsegekhez amin amugy nagyon jo keresett is.

Errol igen sokat beszeltek pont egy eve amikor Trump a civileknek jaro legmagasabb kituntetest adomanyozta neki (hat sokat koszonhetett neki az tutti, es a valasztasi kampanyban es utanna is jo szolgalatot tett). A konteokat mar fel sem sorolom ...

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2021.02.18. 01:51:17

@gabors: ok, akkor majd te is kerd, hogy a temeteseden soroljak fel mindazt a rosszat, amit eletedben tettel ;)
Nem azt mondom, hogy nem szabad a rosszrol beszelni, de legalabb varnanak vele par napot :) a szerencsetlen ma halt meg!!

kék madár 2021.02.18. 04:34:22

@Zsuzsi65: igy van adjuk meg neki a tiszteletet, ahogy o is megadta a noknek, kisebbsegeknek, veszteseknek, soha nem rugott paros labbal foldon fekvo emberbe

kék madár 2021.02.18. 04:38:43

@Zsuzsi65: 2 oraja megy a cnn a hatterben, eddig meg senki nem ekezte.Elkepeszto dolgokat muvelt, de ezzel varok par napot, Hitlerrol se illik csunyat mondani, hiszen halott.

SzZoole 2021.02.18. 09:45:14

@Zsuzsi65: szegény te, úgy látszik az amerikások közt te vagy a feketeseggü, mert másképpen (realisztikusabban) látsz dolgokat :-))

I'm whit you:-)))

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2021.02.18. 16:57:13

@SzZoole: haha, hat tudod, teher alatt no a palma:) a nagy liberalis "elnyomas" megedzi az ellenzeket, es egyre tobben emelik fel a szavukat a "mi taborunkban" LOL

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2021.02.18. 17:09:05

@SzZoole: "amerikások közt te vagy a feketeseggü"
Ah, dehogy :))) az a problema, hogy en egy white privileged egyen vagyok LOL

SzZoole 2021.02.18. 17:13:02

@Zsuzsi65: mint írtam én veled vagyok, mert hasonlóan vagy ugyanúgy gondolok/látok dolgokat, bár én nem ott élek :-))
Come on Zsuzsi

SzZoole 2021.02.18. 17:16:57

@Zsuzsi65: “ en egy white privileged egyen vagyok LOL”

Rögtön gondoltam, hogy az vagy, nem vagy olyan érzelmileg szorult mint más félszerzet :-)))

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2021.02.18. 17:32:31

@SzZoole: tudom :) nem volt ironia emoji, amit hasznalni tudtam volna, de erted, mit akartam irni :)

SzZoole 2021.02.18. 17:35:58

@Zsuzsi65: persze, hogy értem, a híresztelésekkel ellentétbe nem vagyok hülye :-))

Mijaza a irónia? :-)))

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2021.02.18. 17:39:57

@SzZoole: "Mijaza a irónia? :-)))"

Az, amit a liberalis oldal nem ert LOL

SzZoole 2021.02.18. 20:09:26

@Zsuzsi65: látod látod, még neked is van mit tanulni :-)))

Amúgy lehetek a fészbúkbarátod? :-))

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2021.02.18. 20:16:09

@SzZoole: haha, bizony :)
Persze, lehetsz a baratom :) megirom pm-ben, hogy talalsz meg

SzZoole 2021.02.18. 20:18:57

@Zsuzsi65: ok :-)

Juteszembe, fészbúkom az nincs, mert egy ritka betegségben szenvedek, paranoidantiszociális :-)))

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2021.02.18. 20:22:28

@SzZoole: hat akkor sajnos csak itt lehetunk baratok, haha :)))

SzZoole 2021.02.18. 20:23:39

@Zsuzsi65: good enough for me:-)))

Buchhalter 2021.02.21. 10:27:06

@Golf2: te baszki állandóan ajvékolsz ,mint egy igazi fotel huszár! Cirka ott éled az életed. A 12 000 halott 90 % -a rákos ,szívbeteg stb. Coviddal vagy anélkül meghal. Plusz minden kormány szinte direkt rá tesz azzal, hogy a nem "fontos" műtétek elhalasztva. Szerinted emiatt hány szerencsétlen halt meg? Az ostobaságok puffogtatása helyett inkább mozdulj ki a vackodból és élj értelmes életet a covid őrület közepette. De tőlem retteghetsz is.

Buchhalter 2021.02.21. 10:33:12

@HakapesziM: Golffal ne állj le vitázni. Szerinte mindenki hülye és különben is zárkózunk be évekre,legfeljebb a többség éhen hal, vagy a kisebbségi hordák rátörnek és élve felzabálják. Ha lenne olyan leállás amiről papol pár héten belül elszabadulna mindenhol az erőszakhullám.De hiába magyarázol neki,nem akarja felfogni. Szerinte a kaja az úgy megterem a konyhában. A közüzemek is maguktól termelnek áramot ,a kukás autó magától elviszi a szemetet stb. Egy szóval kissé logikátlan a fickó.

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása