A határátkelők két nagy csoportja (azok, akik tudatosan csak meghatározott időre mennek külföldre, és azok, akik végleg tervezik) közül Zita a másodikba tartozik. Így aztán eljött az az idő is, hogy megszerezze a holland állampolgárságot. Ami nem is olyan könnyű járvány idején. (A cím természetesen Gabriel García Marquez zseniális regényére, Szerelem a kolera idején, utal.)
„Január első heteiben hajlamosak vagyunk pár évértékelőt is olvasni különféle témákban. Például Határákelő jóvoltából a friss Henley Passpoort Indexet is reggeli kávézós „Miújság?”-olvasásom közben.
Ebből azután kigyűjtöttem, összeadtam, kivontam, s a végeredmény: nemsokára öttel több országba utazhatok faxnimentesen, valahova olyan helyekre, ami azért annyira nem motivál...
Ez volt itt a reklám helye…
Vágjunk bele! A mai nagy kérdés: állampolgárság, magyarságod megőrzése vagy nem, mindezt ki hogy éli meg, mihez ragaszkodunk, mihez nem, vagy csak a tudatalattinkban, s ez milyen további kérdéseket vet fel, milyen tényezők motiválnak vagy nem motiválnak arra, hogy állampolgárságot szerezzünk egy másik országban, még inkább váltsunk, hogy ez azzal is járhat, hogy a magyarról le kell mondani.
Mennyire nehéz a határátkelés után többnyire évekkel állampolgárságot váltani, vagy nem is nehéz, de legalább praktikus? Mennyi véleményt és ellenvéleményt kell végighallgatnod, mire magadban eldöntötted, hogy mit akarsz?
2015-ben körözött a neten (168 óra) egy Orbán aranyköpés: „A magyarok nem kivándorolnak Magyarországról, hanem egy közös akarattal létrehozott gazdasági téren belül mozognak.” Hát igen, a derék őrmester mondása meg, hogy: „A magyar katona nem fázik, csak érzékeli a hideget.”
Mondjuk, hogy 2015 januárjában én is elmozdultam ebben a közös gazdasági térben. Már többször, és sokat írtam erről. Valóban, sosem fáztam, csak érzékeltem mindannyiszor a hideget. Asszimilálódtam minden percben. Valójában sokszor tűrtem el ez okból sokféle álláspontból való megkövezést.
Aki elmondja, még inkább leírja, és sok ember felé felvállalja döntéseit, világnézetét, a választott csapásirányt életével, szerelmeivel, hitével, pártállásával, politikai, gazdasági nézeteivel, határátlépésével kapcsolatban, az bizony kiteszi magát úgy a mások általi barátságos féltés, mint a harag, az irigység, a megmondóemberek, és természetesen azok, akik valamiért mégis egészségesen másképp döntöttek vélemény- nyilvánításától.
Ez olykor pozitív, olykor lehangoló, olykor épít, olykor földig rombol, vagy éppen motivál. Meg kell tanulni megérteni… és együtt élni vele. Ez is azonban ugyanúgy működik, mint minden más az életben, határozottság, hozzáállás és kitartás kérdése… olykor az egóé is, és persze végül, de nem utolsósorban a szívé.
A kérdés pedig megosztja az embereket praktikusan azon okból, hogy nem vagyunk egyformák, nem azonosak a céljaink, mint ahogy a lehetőségeink sem.
Van, aki marad, van, aki elmegy. Némelyek otthonra és ott honra lelnek. Mások otthon hagyják az otthonukat, itt hontalanok lesznek, s ezért előbb-utóbb haza mennek, mert számukra ott van a haza, vagy sosem lesznek boldogok.
Eigen risico
Van egy a holland nyelvben használatos kifejezés: „eigen risico” jelenti egyrészt azt, hogy megtehetsz mindent saját felelősségedre, veszélyes dolgokat is. Nem azt írják ki, hogy „Fára mászni tilos!”, hanem azt, hogy „Fára mászás saját felelősségre.” Ezt a kifejezést használja a holland a biztosítások „önrész” fogalmára is. A nyelvhasználat, mint tudjuk, erősen követi a nyelvhasználók gondolkodásmódját.
A demokráciában úgy tűnik a politikában is működik az „eigen risico”- a saját felelősség.
Működik korona idején is, amikor ugye egy kormány számára is megsokszorozódnak a tenni valók, de mégis észre kell venniük, ha homokszem van az állami gépezet bármely apró fogaskerekében, hiszen az állampolgárok erre is választották őket.
Imígyen megesik, hogy Hollandia miniszterelnöke teljes kabinetjével együtt adja be lemondását a királynak. Mert létezik a politikában is felelősség. Kellett idő, még megtanultam ezt is értékelni.
Tudatos asszimiláció
Az én szülőföldemen a diktatúrához voltam szokva. Mindazonáltal egyáltalán nem értettem vele egyet. Nem gondoltam, hogy ezt a jövőt szánom a gyerekeimnek, és persze magamnak.
Nem gazdasági migráns voltam, mindinkább politikai. Svábságom iránti tiszteletem, s kérlelhetetlen magyarságom megvolt, megvan és meg is marad. Ugyanakkor nagyon tudatosan akartam, s vágytam az asszimilálódást itt.
Mikor elkezdtem itteni pályafutásom, annyira távolinak és elérhetetlennek tűnt például az öt év, ami feltétele állampolgárság megszerzésének. Azt gondolom, nem véletlenül ennyi, át kell gondolni. Alaposan.
Eltelt. S ahogy kell, elkezdtem letenni a szükséges vizsgákat, mentességet kérni azon vizsgák alól, amik rám nem vonatkoznak. Ahány ember, annyi szituáció ebben az esetben is.
Vizsganehézségek
Majd beütött a korona, ami a közismerten lajhár holland bürokráciát csigává lassította. Bezárták 4 hónapra a vizsgaközpontokat. Azután kinyitott néhány, de csak minden második széken lehetett ülni (azaz éppen fele vizsgázót tudtak fogadni).
Kalandos volt az élet: másik városokban vizsgáztam, hogy előbb végezzek, a bizonyítványért nem lehetett személyesen bemenni, hanem kipostázták. Újabb idő, újabb csúszás. Újabb telefonok.
Közben időpontot kértem az Amszterdami Polgármesteri Hivatalba a kérvény, papírok, diploma leadása, eljárási díj kifizetése miatt, s kaptam is 2 hónap múlva szeptember 16-ra.
Nyugodt egy ország ez, lassan őrölnek a holland bürokrácia szélmalmai, a hivatalok is, a korona meg még jól ráfejelt. A hivatalnokok home office-ban dolgoznak, heti 1-2 napot vannak benn ügyfélszolgálati munkát végezni, meg le-fel-tölteni az ügyfeleikkel kapcsolatos adatokat a központi szerverre-szerverről.
Nyilván mindez csak lassítja a folyamatot. Mázlistának éreztem magam, s kitörő lelkesedéssel fogadtam a szeptember 16-án királyi postán utolsó pillanatban megérkezett állampolgársági bizonyítványomat az Oktatási Minisztériumból, mert épp ezen nap délutánjára szólt - a mint tudjuk - 2 hónapja regisztrált időpontom, hogy végre leadjam, beadjam, kitöltsem, lenyilatkozzam, bemutassak mindenféléket, aláírjam, kifizessem… az én kis állampolgársági kérvényemet.
Nagyon boldog voltam, hiszen ezzel egy nem egészen 8 hónapos projekt végére került pont.
Végül is más teendőm már nincs, csak kivárni 2021 szeptemberét, addigra minden bizonnyal megkapom az állampolgárságot. Bár a korona miatt az utóbbi időben ez is másfél évre húzódott ki. Az ünnepélyes eskütétel a királyságra, szintén elmarad.
Ajánlott levélben küldik ki az eskü szövegét, amit aláírva vissza kell küldeni. Majd küldik az igazolást, amivel megcsináltathatod a holland útlevelet, személyi igazolványod, ha megvan, a magyar nagykövetségen beadod a magyar állampolgárságod megszüntetése iránti kérvényed.
Ezt a magyar állam az utóbbi időben 2 év alatt engedélyezi (*megmagyaratlankozni ugye éppen annyi idő, mint a meghollandulni) de ez utóbbi idő alatt már nincs magyar útleveled, mert azt bevonják a kérvény beadásakor.
Eladtam, felszámoltam mindent
A személyi igazolványunkat már akkor bevonták, amikor kijelentkeztünk állandó lakóhelyünkről 6 éve Magyarországon. Ez akkor nagyon rosszul esett… Mint ahogy rosszul esett, hogy amikor eladtam, felszámoltam Magyarországon mindent, fölöttébb alacsonyan voltak az ingatlan árak, és nagyon rossz volt a forint, mégis el kellett adnom, és be kellett váltanom.
Már nem fáj, egyszerűen elmúlt. A múltunk minden darabja legyen az jó, vagy rossz, a jelenből nézve egyszer teljesen indifferensé válik. Nem befolyásol már semmit. Azt gondolom, ha a határátkelés mellett döntünk, az még csak egy lépés, de kétségtelenül egyfajta határozott elhatárolódás az egyik oldalon, elköteleződés a másikon. Ez egy hosszú folyamat.
Először csak új lakcímem lett Amszterdamban, azután holland adószámom, tb-kártyám, sárga rendszámos autóm értelemszerűen holland forgalmival, bankkártyám, utazási bérletem, múzeumkártyám… majd az első igazolványom - a jogosítványom - is meghollandult. Ezzel megszűnt az igazolvány nélküliségem.
Azután a telefonszámom is már +31-gyel kezdődött. Beiratkoztam a holland-iskolába. Lett piciny vállalkozásom. Lett normális munkahelyem. Lett állandó munkaszerződésem. Lett külön lakásom.
Közben váltottam könyvelőt. Kaptam büntetést az adóhivatalból. Kaptam büntetést gyorshajtásért, rossz helyen parkolásért. Fizettem vissza támogatást. Kötöttem szerződést szolgáltatókkal. Vettem részt házbérlésben, házvásárlásban, felújításban. Volt részem biztosítási kárrendezésben, balesetben, műtétben.
Megtanultam másként gondolkodni
Nyelvet tanultam, holland történelmet, kultúrát, viselkedést, gondolkodásmódot, politikát. Megtanultam a különböző bőrszínű, vallású, nemi identitású emberek között élni. Megfogadtam mások tanácsait, akik tapasztalataikkal segítettek. Később én is segítettem másoknak.
Mindennek ára volt, és mindenütt előre kellett kicsöngetni a tanulópénzt. Megtanultam másként gondolkodni, asszimilálódtam. És mindent leírtam. Elkezdtem bloggerkedni, mert belepusztultam volna a takarításba, ha nem végzek közben intellektuális munkát.
Mindez öt hosszú év volt… melynek végén számomra evidenssé vált az állampolgárság megszerzése. Azért is, mert nem vagyok fiatal, életem hátralévő részét pedig ebben az országban akarom leélni, ide kötnek a gyerekeim, barátaim.
Azért is, mert itt demokrácia van, olykor hibákkal, de mégis… mert itt a szabadság jó értelmezést nyer, még ha néha elvétjük is… mert itt javítják a hibákat. S ez nem szégyen. Itt van az otthonom.
A fenti sztori megtörtént eseményeket dolgoz fel. A szerző nem receptet írt mások számára, csak egyszerűen leírta a történetét.
(*megmagyartalankozni ~megfosztatni magyarságodtól. Az én olvasatomban csak a magyar állampolgárságomtól való fosztakozást jelenti, véletlenül sem a magyarságomtól, csupán magyar állampolgárságomtól, amit sosem tettem volna meg, ha nem lenne három gyerekem, akik jövője nem lett volna a legfontosabb számomra.
A legidősebb holland útlevelét és személyigazolványát pár hete a kezembe foghattam, megszagolgathattam, megtapogathattam. Még erősen emlékszem az első reptéri affairra, amikor felraktam az amszterdami gépre, s a karácsonyi reptéri kalandokra minden évben, még egyszer utána nem mentünk.
Az általam alkotott szó – súgok – hajaz az „oltakozás”-ra, ami legalább ilyen furcsa és rossz hangzású, mindazonáltal nyelvészeink által elismert szó.)”
Barangold be a világot a Határátkelővel!
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.
Utolsó kommentek