oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2021. január 05. 06:30,  A ranglétra aljáról Németországban 35 komment

2021. január 05. 06:30 Határátkelő

A ranglétra aljáról Németországban

Igazi, klasszikus „határátkelős” történet Orsié, aki négy éve egyszer már jelentkezett, most folytatta történetét. Mint fogalmazott: „most volt végre egy kis időm irkálni, volt miről. Remélem, hogy egy kis pozitív energiát adhatok másoknak ezekben a szép időkben”. Nekünk sikerül, hiszen története bizonyítéka annak, hogy kitartással és munkával sok minden elérhető.

lovak_cikk_1_cim.jpg

„Hét éve jöttünk Németországba, tipikus eset, nyelvtudás, szakmai végzetség nélkül. A cél érdekében le kellett adnunk az igényeinkből, és mindent az alapoktól kezdeni.

Otthon kényelmes irodai munkámat hagytam el, és szerettem volna ugyanazt a szintet elérni. Persze mosogatással, konyhai kisegítőként kezdtem. Szerencsére jó csapatban kerültem, ahol sok volt a magyar, ami akkor ugyan előnynek tűnt, később vált csak világossá, hogy mennyire hátráltatott a nyelvtanulásban.

Szerencsére volt pár német ajkú munkatárs, akikkel a mai napig jóban vagyunk, így mégiscsak szereztem egy kis tudásmorzsát is.

Az első váltás oka a hétvégék és esték hiánya volt, ugyanis felváltva dolgoztunk a párommal, ami nem volt túl kielégítő.

Válaszúton

Következő munkahely egy mosoda volt, ahol szintén magyarok dolgoztak. A munka még mindig annak a bizonyos lépcsőnek a legalja, a pénz kevesebb, de csak hétköznap, csak délelőtt.

Szép terv, de nem tartott sokáig, ugyanis mint 2 héttel később kiderült, súlyos allergiám van valamelyik vegyszerre… hogy pontosan melyikre, ez sosem derült ki, hiába 3 hónap kivizsgálás.

Mivel kényszerpihenőre és válaszúthoz érkeztünk, két év munkaviszonnyal a hátunk mögött, fejembe vettem, hogy kibulizok egy nyelviskolát állami támogatással. Erre 6 hónapot áldoztunk, kifogytunk a tartalékokból, a suli még mindig sehol.

Páromnak ekkor ajánlottak egy gyári munkát, a meghallgatásra ketten mentünk, én 2 nap múlva munkába álltam, ő pár héttel később. Mint kiderült, ez nem nekem való. A monoton 8 óráktól, csengőszóra szünetektől szenvedtem.

Viszont itt már nem volt magyar segítség, így rohamosan gyarapodni kezdett a német nyelvtudás. Egy év kínkeserves szenvedés után megváltásként jött a hír, miszerint a gyár felmondta a szerződést a cégemmel.

Még soha nem rúgtak ki sehonnan, így sokként ért a dolog, de mindennek oka van. Mivel a szerződésem a kölcsönző céggel továbbra is élt, így célszerű volt cégen belül keresgélni.

Találtam is egy izgalmasat, meg is pályáztam. Másnap hívott a főnököm, hogy találtak nekem egy megfelelő munkát, ugyanezt. Ha ez még nem lenne elég, közben a cég is kiszúrt engem. Innen viszonylag egyszerű volt bekerülni.

Iroda asztallal, székkel

A nagy előre lépés, hogy ez már iroda volt. Asztallal, székkel. A posta digitalizálására kerültem, azaz hivatalos dokumentumokat készítettünk elő szkennelésre. A munka még mindig droidoknak való, de már kellett hozzá némi agyműködés is, így hiába volt monoton, mégis könnyebben elment az idő.

Hamar kiderült, hogy azon felül, hogy a németem messze nem a legjobb, a józan paraszti eszem viszont más munkafolyamatokra is alkalmassá tesz, és bár a betanulás állítom, nekem százszor nehezebb volt, mint annak, aki értette, sikerrel vettem az akadályokat.

Pár hónap alatt már 3 különböző területen dolgoztam felváltva, így a monotonitás is oldódott, viszont a 3 műszak sokat rontott a helyzeten. Ennek ellenére eszem ágában sem volt váltani, de aminek meg kell történni, az utolér.

Ehhez tudni érdemes, hogy itt a határozott idejű szerződés a divat, aminek a lejárati ideje előtt be kell jelentkezni a munkaügyi hivatalnál. Erre azért van szükség, hogy ha nem kapsz hosszabbítást, gyakorlatilag az első munkanélküli naptól (illetve már előtte) tudjanak megfelelő munkahelyet keresni, illetve minden készen áll a munkanélküli segély folyósítására, így nem akkor kell elkezdeni a szükséges iratokkal jobbra-balra rohangálni.

Egy „jobb” ajánlat

Így esett meg, hogy ugyan a Posta, amitől idő közben közvetlen szerződést kaptam, ugyan szeretett volna velem hosszabbítani, kaptam egy „jobb” ajánlatot. Az idézőjel természetesen nem véletlen.

Az állásajánlat, amit kiküldtek, azonnal megfogott, közelebb is volt, azonnal fel is vettek. Egy magyarországi gyár (ahol ukránokat foglalkoztattak) németországi igazgatósága keresett munkatársat.

A feladat a gyártás számítógépen történő támogatása, rendelések, szállítmányok, törzsadatok kezelése, szállítmányok bejelentése, kommunikáció a magyar munkatársak és a német vezetőség között, szállások intézése a külföldi munkások részére.

Jól hangzik, izgalmas, változatos, rengeteget tanultam mind nyelvileg, mind szakmailag, és nem utolsó sorban informatikailag is. A legerősebb mellette szóló érv, hogy sikerül kibuliznom egy azonnali határozatlan idejű szerződést, amire már elég régóta hajtottam (természetesen 6 hónap próbaidővel).

A korábbi idézőjel oka, hogy a két igazgató valamilyen másik bolygóról érkezett, két ekkora rosszindulatú, bizalmatlan, bunkó egyénnel én még nem találkoztam. Minden munkatárs állandó rettegéssel és gyomorgörccsel dolgozott folyamatosan, én is.

Az egyetlen, ami segített átvészelni, hogy a határozatlan szerződésemnek köszönhetően végre elindíthattuk régóta dédelgetett álmunkat, hogy lakást vegyünk.

Ugyanakkor meglehetősen nehéz úgy intézkedni, hogy a munkaidőm minden más nyitvatartási időt is lefedett, így találtam ki, hogy csökkentem a munkaidőmet, és keresek mellé egy mellékállást, ami rugalmas, és nem minden nap kell menni, így maradt 1-2 délutánom, ahol volt időm intézkedni anélkül, hogy erre menjen rá az egész éves szabadságom.

Ugyanakkor szerettem volna fizikai munkát végezni a mellékállásban, hogy némi mozgás mégiscsak bekerüljön a napirendbe.

Én a lovakkal vagyok

A teljes történethez hozzátartozik, hogy lovak között nőttem fel, és gyakorlatilag egész életemben fennállt a kérdés, hogy az irodai kényelmes munka vagy a lovak felé orientálódjak.

Így alakult, hogy a mellékállás keresését azzal kezdtem, hogy az összes környező lovas helynek elküldtem az önéletrajzomat (gondoltam árufeltöltésre utána is ráérek jelentkezni).

Egy helyről jelentkeztek is, de meghökkenésemre, holott én a személyes találkozó alkalmával a lovakról és a lovarda munkaszokásairól érdeklődtem, ő egyre csak az irodai munkámról kérdezgetett.

Mint kiderült ő irodába szeretett volna segítséget találni (a lovarda mellett több cége, és kiadott ingatlanja van), a lánya az iskolát befejezve 3-6 éves gyerekeket kezdett oktatni, ő is támogatásra szorul, és adott esetben a lovak mellé is segítség kell.

Valljuk be, elég jó alkupozícióba kerültem, hiszen nem talál minden sarkon olyan embert, aki a lovakhoz is és az irodai munkához is ért. Ugyanakkor közben megtaláltuk a LAKÁST, így lenyűgöztem a talpraesettségemmel is. Ennek köszönhetően sikerült egy magasabb fizetésben megállapodnunk.

Megtaláltam AZ állást

Bár nagyon sokat dolgozom, de gond nélkül vehetek ki potya szabadnapokat, fizikailag nagyon sokat javult az állapotom, megszabadultam a plusz kilóktól, az állóképességem és a tüdőkapacitásom hihetetlen mértékben javulásnak indult, és bár hónapokig fájt mindenem, egyre jobban bírom a terhelést.

Ami ennél is fontosabb, hogy minden nap mosolyogva kelek, rengeteg szeretetet kapok az állatoktól, tök jó fejek, nincs idegesítő ügyfél, a főnök teljesen normális, kedveljük egymást emberként is. Ha mégis hibáznék az irodában, akkor sem dől össze a világ, türelmes, tudja, hogy ő is emberből van, én is.

A környezetemben persze akadnak olyanok, akik nem értik, hiszen vihetném többre is, minthogy trágyázzak, koszos legyek, kint dolgozzak szakadó esőben, fagyban…

A párom persze támogat, örül, hogy én boldog vagyok, annak még jobban, hogy visszakaptam a testem, és mindezért még többet is keresek. Én azt hiszem megtaláltam a nyugdíjas állásomat.

A munka nem feltétlenül szükséges rossz

Egy kis kitérő a végére. Barátnőm hasonló cipőben jár, csak lovak helyett körmökkel. Évekig otthon magának épített csodás körmöket, de belevágni csak most mert, hogy pénzkereseti lehetőségként foglalkozzon a hobbijával.

Ekkor fogalmazódott meg bennem, hogy az emberekbe valahogy bele van kódolva, hogy a munkának természetéből kifolyólag nem lehet jónak lennie. Akárhova nézek, mindenki szükséges rosszként éli meg a munkahelyén töltött időt, és sajnos nagyon kevesen vannak, akik tényleg azzal foglalkoznak, ami boldoggá teszik őket.

Mintha hihetetlen lenne, hogy úgy is megteremthetjük a szükséges anyagi hátteret, hogy közben élvezzük, amit csinálunk. Mindenki megérdemelné, hogy megtalálja álmai munkáját, hogy a munka ne csak szükséges rossz legyen, mert az életünk nagy részét azzal töltjük, és nagyon nem mindegy, hogy milyen szájízzel.

Merjen mindenki az álmai után menni, mert az élet így is úgy is eltelik. Ne a nyugdíjas évekről álmodozzunk, éljünk addig is boldogan.”

 

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: Németország

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr3916371898

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Golf2 2021.01.05. 09:12:58

Zűrös történet,de legalább németről.

fhdgy 2021.01.05. 10:42:38

@Golf2: Zűrös történet, de legalább minden jó, ha jó a vége!

fhdgy 2021.01.05. 11:38:23

@dikusz.: Azért a leírtak, nem egy sima esetről szólnak.

Különben csak ezért írtam kezdésnek, hogy zűrös történet, hogy rímeljen, ha nem is a sor végén, de legalább az elején! -:)

dikusz. 2021.01.05. 12:47:21

@fhdgy: :)))

De akkor sem zűrösnek tartom. Nehéz utat járt be, és volt hozzá elég bátorsága, hogy végigjárja azt.

gabors 2021.01.05. 14:20:51

Latom van albaszni valo ido is lohaj befonva :-)

Golf2 2021.01.05. 14:52:10

@dikusz.: Nulláról indulva( nyelvtudás,szakma) hogy tudott pár év alatt pár 100000 eurót félretenni lakásra?

Analóg Telepes 2021.01.05. 15:11:02

@Golf2: hol olvastad, hogy százezreket tett félre? Nagyon kevesen vesznek lakást hitel nélkül. Nyilván ő is hitelre vette / veszi majd.

Hajrá Orsi, csak így tovább!

Golf2 2021.01.05. 15:23:46

@Analóg Telepes: Abból indultam ki,nem írta.

dikusz. 2021.01.05. 17:44:21

@Golf2: De honnan vetted, hogy 100e eurót tett félre?
Ha meg nem is írta, mitől zűrös a története?

Csodabogár 2021.01.05. 18:21:31

@dikusz.: Rég volt és mostmár mindegy, de ha a posztíró a kényelmes hazai irodai munkája mellett kényelmesen elvégzett volna legalább egy alapfoku német tanfolyamot, sokkal egyszerübb lett volna az élete.
Sajnos és sokkal másabb körülmények közt belecsöppentem egy ilyen nem tudok egy szót se svédül történetbe, így tudom, hogy mit jelent. Ha tudtam volna, hogy ott fogok kikötni, akkor biztos tanultam volna előtte egy kicsit svédül.
Igy mondhatnám, hogy a poszt írója maga kereste magának a nehéz utat. Ettől függetlenül vannak zűrös mondatok, hogy pl. visszanyerte a testét meg hasonlók.
De minden jó ha jó a vége, örüljünk vele.

somlobodog 2021.01.05. 21:29:03

@Golf2: más zsebében turkalni nem szép dolog. Szó se volt 100ezrekrol. Azért kellett neki a határozatlan idő mert hitelt akart nyilvan

gabors 2021.01.05. 22:08:11

Ott "nemetbe" mi a szokas bank hitel eseten mennyit kell tudni felmutatni a lakas/haz vasarlasnal... ?

Na ennyit kell osszesporolni. Nem tudom errefele volt hogy 0% is eleg volt meg 2009 elott, De ugy 5-20% kozott van, es nagyobb onresszel jobb (alacsonyabb) a hitel kamata sot meg hitel-biztositast sem kell kotni ami sok szazdollar (ezer folott boven) is lehet evente ...

Golf2 2021.01.06. 08:03:20

@dikusz.: Magamból indultam ki ezért nem jutott eszembe a hitel,ezért írtam pár 100000 eurót.A kinntiek ahogy olvastam nem az első években szoktak lakást venni.Ha sikerült annál jobb.

dikusz. 2021.01.06. 08:16:10

@Golf2: A posztoló sem írta azt, hogy az első években vett lakást.

Zionnépe 2021.01.06. 12:45:13

@dikusz.: A leírtak alapján a beugrót akkor sem igen tudta összeszedni. Ezek az állások mind ilyen németországi "szakmai minimálbért fizetnek".
Lehet találtak egy, a környéken nagyon olcsó lakást (50-90.000 eur környékén), amit aztán majd felújítanak és ehhez nem kellett sokat összekuporgatni a beugróra a többit meg a határozattlan szerződés alapján akár 120 éves futamidőre is (itt örökölhető és eladható az ingatlan hitellel együtt, nem feltétlen kell továbbvinni).
Persze, ha már erről szól a cím, ezt a részt kicsit részletezhette volna a blogíró...

Bubba72 2021.01.06. 13:46:45

Én például élvezettel olvastam,hogy végre,nemcsak a negatívum!
Köszönöm
További minden jót a poszternek!
IS!!

dikusz. 2021.01.06. 14:03:22

@Zionnépe: "elindíthattuk régóta dédelgetett álmunkat, hogy lakást vegyünk."
Ennyit írt a posztoló a lakástémáról, semmi többet. Hol jött ebből le bárkinek is, hogy mit tudott összespórolni? Komolyan érdekel.

Minden tiszteletem a posztolóé, hogy diploma, nyelvtudás nélkül elindult megvalósítani az álmát, és úgy látom a posztból, hogy sikerül is neki.

dikusz. 2021.01.06. 14:16:33

@Zionnépe: Nagyon félrementünk ezzel az összeszedte-e a beugrót, vagy nem. Nem ez volt a lényege a posztnak

A "Ranglétra aljáról"-cím pedig miért is jelentené azt, hogy arról szól-e a poszt, hogy mennyit spórolt meg a posztoló?
Szerintem azt jelenti, hogy nulla nyelvtudással, néhány évnyi irodai gyakorlattal, sok éves lovakkal foglalkozással megtalálta azt az életet, ami neki megfelel.

dikusz. 2021.01.06. 14:17:46

De jó.....
Két kommentben írtam le azt, amit egyben akartam. Ideje meginnom egy kávét.

P1sty 2021.01.06. 16:34:37

Mindeközben Magyarorságon:
Felsőfokú végzettséggel egy pályakezdő minimálbéres állásból 5 évnyi kemény munkával, kitartással, tanulással eljutottam a munkanélküliségig. Nem volt könnyű, de nem érte meg.
Magyarország, én így szeretlek!

2021.01.06. 17:59:37

@dikusz.: a posztnak nem de a clickbait bedobószöveg ez volt:
"Hét év alatt a semmiből is el lehet jutni odáig, hogy az embernek normális, szeretett állása, saját lakása legyen."
nálam az a saját lakás ami ki van fizetve és az enyém és nem a banké.
eléggé sántít a történet...

mifolyikitt 2021.01.06. 18:01:09

Azoknak akik a lakás vásárlásról írnak:

Ilyen munkával / történettel, hacsak nem hozott otthonról nagyon sok pénzt, csak úgy tudott lakást venni, hogy valami falu külsőn, egy kicsi lakás.

Hogy miért mondom ezt? 7 év folyamatos dolgozással programozóként, hozott plusz pénzzel jutottam el a lakás vásárlásig, és így is el kellett érte adnom a lelkemet a banknak. Ez a lakás nagyváros közepén van (de egyáltalán nem luxus lakás, és kicsi is), ezért nem tudom elképzelni hogy a posztoló hogyan tudna másmilyen venni mint amit írtam.

Ettől függetlenül gratula a posztolónak, keményen dolgozik.

Ezt leginkább csak a lakásról kérdezőknek írtam, hogy kontextusba lehessen helyezni.

dikusz. 2021.01.06. 19:19:15

@➊: De a címet nem a posztoló adta.

Hórukk 2021.01.06. 21:26:21

Nálunk minden más. De miért kell ilyen történetekért külföldre költözni? Igaz, hogy Európa csórói vagyunk még 30 évvel a rendszerváltás után is, viszont legalább mészároséknak meg rogánéknak jól megy. Ez megvigasztal 2,2 millió szavazó állampolgárt, erről gondoskodik a "pártatlan" média. Merthogy minden csatorna a tolvaj fidesznyikek kezében van. Most már az eresz is.

_Alex__ 2021.01.06. 21:26:33

@P1sty: Bármennyire is nem illik a narratívába de Magyarországon is csomó ember megél, sőt lakást vesz. Nem véltlen, hogy mennyire durván kezdtek elszállni az árak, ha senki nem venné nem 50-100 millió kellene hozzá. Lassan oda jutunk mint Németországban, hogy átlagember nem vesz lakást mert egy élet sem elég félmilliót félretenni (ha kicsit drágább helyen laksz).

somlobodog 2021.01.06. 23:57:45

Látom az onigazolo nagymagyarok megerkeztek. Nem tudom hol olvastátok hogy Magyarországon ezt nem lehet megtenni. Sehol nincs a cikkben. Erre sok paraszt nagypofaval kommentel hogy ezt Magyarországon is lehet. Az író egy szóval se mondta hogy nem lehet karriert csinalni vagy lakást szerezni. A különbség az hogy ő írt egy érdekes posztot ti meg egy rakás szart nem csináltatok. Gratula hozzá.

Golf2 2021.01.07. 06:14:17

Off. 4 halott trump miatt,remélem lecsukják a patkányt!

nyerafidesz 2021.01.07. 08:05:44

Hét év szívással és kitartással itthon is simán lehet boldogulni. Ennyi idő alatt jó pár OKJ-s szakma megszerezhető, ezek között mindig akad olyan, amire komoly kereslet van.

Medgar 2021.01.07. 10:51:56

@dikusz.: "Hét éve jöttünk Németországba"

dikusz. 2021.01.07. 12:16:53

@Medgar: Mást írtam volna? A kommentem válasz volt egy másik hozzászólónak.

Cockroach 2021.01.10. 21:32:00

nyelvtudas es szakmai vegzettseg nelkul otthoni irodai kenyelmes allas? az milyen volt?

nem divat a hatarozott ideju szerzodes - csak a bizalmatlansag jele.

altalaban nyelvtudas nelkuli emberkeknek jar vagy nagy cegeknel(UPS) es kozszferaban (öffentlicher Dienst), bar utobbiaknal ritkan vesznek fel nyelvtudas nelkul :) (soha)

erzek nemi ellentmondast a tortenetben.

a lakas nem nagy ugy, 300.000 eurot siman hozzad vagnak, meg onero nelkul is, szoval ha akarsz, vehetsz. ha nem akarsz, nem veszel.

ki mit szeret torleszteni. az iro legalabb nem az Audi-Mercedes-BMW szentharomsagnak fizet, es berel egy agyat, illetve keres magyar szerelot facebook csoportokban, mert szervizelteteni nics love :D

Vrancisco 2021.01.11. 16:16:49

@CaptainG: Ezért tökre gratula, de azt az apró, icipici kis matematikai együtthatót kihagytad a képletből, hogy 2013-2014 környékén történelmi mélyponton voltak az ingatlanárak. Édesanyám, szintén 2014-ben 9,5 misiért vett közel 60 nm-es panelt, 11. kerületben, tömegközlekedési paradicsomban, Budaörsi hegyekre tekintő panorámával. Jelenleg 28-32 misinél jár az értéke. És ez kb. mindenhol igaz országos, de főleg Budapest szinten.
A fizetések is a háromszorosára nőttek azóta, hogy a képleted továbbra is igaz legyen? Mellesleg abban az időben is eléggé k.rva jól (már bocsánat) kellett keresned, hogy 4-5 év alatt ezt nulla hitellel összedobd.
Nem kételkedem, sőt, őszintén gratulálok hozzá!
De mi, feleségemmel a németországi keresetünk (és az ráadásul enyém mérnöki) számolunk úgy, hogy 4-5 év alatt megvan egy Budapest KÖZELI! (nem budapesti) ingatlan, ha esetleg hazaköltöznénk.

Egyébként a németországi lakáshitelek témájához is szólva: jelenleg van olyan bank, aki 0%(!!) kezdőre is odaadja a lakáshitelt. Nem egyszerű folyamat, és nyilván ki lehet számolni, hány évig fizetsz egy 250-300 ezer eurós kéglit, ha egy kezdőre sem volt elegendő a számlán, de létezik ez a konstrukció is (tapasztalat, német barátok így vettek most lakást évvégén) - ehhez még hozzátartozik, hogy tényleg elképesztő, mennyi németről hiszi azt a laikus, hogy tele van pénzzel, holott csak (ahogy ez M.o.-n is divat), még a kenyeret is hitelre vette, és a számláján jó, ha 2 havi túlélésre elegendő megtakarítása van, de a ház előtt ott áll az új vagy 2-3 éves audi, vw, stb...
Porschét, Lambot nyilván ők sem hitelre/lízingre vesznek :D (báááár, ha Gáspár Lacika művész úrból indulunk ki... :D )

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása