Az expat lét sok szempontból hasonlít a határátkelőkére, más szempontokból pedig teljesen más. Például azért, mert sok esetben rendszeres, pár évente ismétlődő költözésről van szó, ráadásul egy kisebb (vagy nagyobb) iparág épül az expatok kiszolgálására – írja a nemrégiben külföldre költözött Zeke egy minapi találkozó kapcsán.
„Valamelyik nap úgy adódott, hogy meghívtak egy társaságba. Semmi extra nem volt, pár család, egy augusztusi kora esti találkozó, amilyenből akad bőven ilyentájt.
Ami érdekessé tette számomra, az az, hogy a résztvevők kivétel nélkül expatok voltak, mégpedig a lehető legklasszikusabb fajtából: különböző multicégek alkalmazottai, valamint követségi dolgozók.
Nekem, aki most kóstolgatom ezt a sorsot, egészen elképesztő élmény volt bepillantani ezekben az életekbe. Persze én is olvastam már sokat az expatlétről, de teljesen más dolog olvasni róla és teljesen más testközelből megtapasztalni.
Gondoltam, nagyon röviden írok róla, hátha másnak is érdekes lesz.
Nyitott lazaság
A legmélyebb benyomást rám talán az tette, mennyire nyitottak és lazák ezek az emberek. Úgy értem, teljesen természetes az, hogy olyan emberek, akik pár hete találkoztak először, a legnagyobb nyugalommal sütik a tacót a másik konyhájában és úgy beszélgetnek, mintha évek óta ismernék egymást.
Nem biztos, hogy jól meg tudom ragadni a lényeget és át tudom adni a hangulatot, de egészen lenyűgöző volt az a fesztelenség, amivel ezek az emberek mindenkihez közeledtek. Hozzám is, pedig engem ott és akkor láttak először.
Végig azt éreztem, hogy mindez az életük része: mivel rengeteget költöznek, ezért (jó értelemben véve) rutinszerűen ismerkednek és oldódnak fel a társaságban. Látszott rajtuk, hogy nem először (és vélhetően nem utoljára) vannak ilyen helyzetben.
Persze, hogy nem, hiszen például a különböző országok követségi alkalmazottai (nem feltétlenül diplomata mind, természetesen) rutinszerűen 3-4 évente költöznek másik országba.
Egyikük mondta is, hogy ők tavaly érkeztek és két év múlva mennek tovább. Azt még persze nem tudják, hova, de mennek. Ők speciel legutóbb Dubaiban voltak, előtte Bangladesben, még előtte azt hiszem, talán Londonban. Ez egy ilyen élet.
A gyerekek
Amire persze rögtön lehet azt mondani, hogy de hát milyen élet az ilyen és hogyan élik meg vajon a gyerekek. Amire a válasz kettős. Egyfelől akadt olyan gyerek a társaságban, aki azt mondta, ő nem szeret ennyit költözködni.
Gondolom, elég nehéz lehet így bármennyire is tartós barátságokat kötni, azt pedig nem tudom, de el tudom képzelni, hogy a második, harmadik, negyedik költözködés után, amikor már egy gyerek is tudja, hogy 3-4 év múlva ugye mennek tovább, mennyi erőfeszítést tesz a barátkozásba.
Az érem másik oldala viszont az, hogy ugyanakkor ezek a gyerekek elképesztően lazák és nyitottak (első benyomásra mindenképpen). Bárkivel, bármikor mindenféle görcs nélkül beszélgetnek, feltalálják magukat szinte mindenhol – igazi világpolgárok, a szó (szerintem) legjobb értelmében.
Ők azok, akikre a nemzetközi iskolák rendszere épül, akik éppen ezért simán mennek át egyik (mondjuk) amerikai iskolából a másikba és egy bizonyos kor után szemrebbenés nélkül veszik tudomásul, hogy más diákok év közben jönnek vagy éppen mennek és hogy aki idén még ott van, az egy hónap múlva vagy jövőre már nem lesz ott.
Hogy ez valahol szomorú? Igen, azt hiszem, valahol az, ezt az árat fizetik azért a beilleszkedni tudásért és lazaságért, amit ezekkel a váltásokkal megszereznek.
A házak
Ha már az előbb a nemzetközi iskolák esetében azt írtam, hogy az egész egy jól szervezett hálózat, ami jól láthatóan az expatcsaládok (és a gazdag helyiek) igényeinek kiszolgálására épül, akkor érdemes pár mondat erejéig kitérni a lakhatásra is.
Mégpedig azért, mert mint kiderült, a nemzetközi iskola környékén épített kisebb telep házainak egy része a különböző nagykövetségeké, ahol egészen döbbenetes óraműpontossággal váltják egymást a családok.
Az egyik vendég mesélte, hogy az ő szomszédjukban az egyik család reggel 7-kor költözött ki, a másik este 7-kor már berendezkedés közben volt ugyanott. A költöztetőktől kezdve egy egész iparág épül ennek kiszolgálására.
Engem az is meglepett, hogy van olyan ország (lehet persze, hogy több is) melynek követségi házai szerte a világon annyira hasonlítanak egymáshoz, hogy még bútorból is összesen háromféle van.
Így aztán amikor az expatok költöznek, akkor ugyanazt találják Ázsiában, Afrikában és Európában, csak éppen a zoknit kell áttenni egyik fiókból a másikba. Lehet, hogy bennem van a hiba, de ez engem lenyűgöz.
Összességében nagyon érdekes este volt, egészen olyan, mintha valami filmben lettem volna – a legérdekesebb mégis talán az volt benne, hogy ami nekem film, az ezeknek az embereknek a mindennapi valóság – mert vannak ilyen életek. Tényleg.”
Utazd be a világot a Határátkelővel!
A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.
Utolsó kommentek