A hazaköltözés nagy és komoly döntés, sok mindennel számot kell vetnie az embernek, mielőtt meghozza. Pláne, ha hosszú évek munkáját, megkezdett karrierjét, megszokott környezetét és bejáratott kapcsolatait kell hátrahagynia ezért, miként ez Paula esetében is történt.
Te hazaköltöznél? Inkább maradnál külföldön? Érted azokat, akik visszatérnek vagy fel nem bírod fogni, miért teszik? Írd meg a hataratkelo@hotmail.com címre a véleményed!
„Huszonegy éves koromban, amikor nyáron véget ért az egyetem, úgy döntöttem, egy Hollandia déli részén fekvő kisváros, Maastricht felé veszem az irányt.
A célom az volt, hogy folytassam újságírói képzésem és megpróbáljam kitalálni, merre vezetnek a munka világában a következő lépéseim. Soha nem gondoltam volna, hogy hat évig tart majd, mire hazatérek Barcelonába.
Maastrichtban nagyon nemzetközi és tartalmas környezetet találtam. Javult az angolom (hollandul sajnos nem tanultam meg rendesen) és egy év elteltével elkezdtem dolgozni az Európai Újságíró Központban (European Journalism Center). A szervezet célja a médiafejlesztés és a szervezetek segítése az önálló talpon maradásban.
Noha mindig bennem volt a hazatérés iránti vágy, megragadtam a lehetőséget, hogy szakmailag és emberileg is fejlődjek. Munkámnak köszönhetően beutazhattam a világot, új munkamódszereket fedezhettem fel.
Rengeteg hozzám hasonló helyzetben lévő emberrel találkoztam, akik kihasználták a külföldi élet előnyeit, ugyanakkor mindig az járt a fejükben, mikor tudnának hazatérni.
Ideális pillanat nem létezik
Már öt éve éltem külföldön és rájöttem, hogy nem várhatok arra, hogy minden feltétel adott legyen a hazatéréshez. Minél hosszabb időt tölt az ember az otthonától távol, annál véglegesebben szakadnak el a kötelek és annál több érzelmi és egyéb energiát fektetünk abba az országba, ahol élünk.
Csakhogy nem is olyan könnyű mindent hátrahagyni, amit az új életedben építettél és hazatérni. Rengeteget töprengtem ezen, sok ember véleményét kikérve.
A gondolat, hogy egyetlen rossz döntés és az elmúlt évek minden munkáját és erőfeszítését dobhatom ki az ablakon, lebénított. Az ember rengeteg akadállyal szembesül, ráadásul ezek az erősen érzelmi alapúaktól (például a félelemtől, hogy a hazatérésed kudarcként értékelik) a gyakorlatiakig terjednek (mint amilyen a lakhatás vagy a bürokratikus folyamatok).
Én olyan helyzetben voltam, amikor megkockáztathattam kényelmes és biztos maastrichti állásom elvesztését. Tisztában voltam vele, hogy szülőföldemre, Katalóniába visszatérve értékes tudást hozok magammal, jóval többet kínálhatok a reménybeli munkaadóimnak csakúgy, mint a társadalomnak, mint akkor, amikor elmentem.
Azt is tudtam, hogy a szakmai elvárásaim megváltoztak. Jó körülmények között akartam dolgozni, olyan munkát, aminek pozitív hatása van a hazámra.
Miután mindent mérlegre tettem és tisztáztam a prioritásaim, úgy döntöttem, megkezdem a hazatérésem szervezését.
Alkalmazkodás és izgalom
Próbálom megfogalmazni mindazokat az ellentmondásos, zavaros érzelmeket, amik bennem kavarognak – mint amilyen a fordított kultúrsokk -, és apránként visszailleszkedni.
Hiányoznak a maastrichti utcák csakúgy, mint hogy a közlekedés egyik legfőbb eszköze a kerékpár.
Azért tértem haza, mert szerettem volna hosszútávra tervezni a hazámban, élvezni a családom közelségét, örömömet lelni a hegyekben, a Costa Bravában és a napsütésben anélkül, hogy ehhez repülőre kellene szállnom.
Az elmúlt hónapok bezártsága ebben nem sokat segített, a bizonytalanság mindent elhomályosít. Ennek ellenére úgy érzem, jó döntést hoztam.”
(Paula története eredetileg itt jelent meg.)
Kövesd a Határátkelőt az Instagrammon is!
A bejegyzés megtekintése az Instagramon�Berlin �� �: @____bettina____ #berlin #germany #németország
A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.
Utolsó kommentek