oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2020. április 12. 06:30,  A hét idiótája 7 komment

2020. április 12. 06:30 Határátkelő

A hét idiótája

Idiótából általában véve sincs hiány, de a mostanihoz hasonló nehéz időszakokban mintha még a szokásosnál is többen lennének. Ez persze világjelenség, mást ne mondjak, Új-Zélandon is akad belőlük rendesen.

uj-zeland_6.jpg

Mint rengeteg más országban, Új-Zélandon is szigorú intézkedéseket hoztak az új koronavírus-járvány megfékezésére, és persze ott is akadnak, akik ezeket nem tartják be. De van, aki erre is rá tudott tenni egy lapáttal Pappito beszámolója szerint. 

„A kormány tovább növelte a napi tesztek számát (egy nap közel négyezer tesztet végeztek el, összesen cca. ötvenezer teszt volt), mostantól minden az országba érkezőt kötelezően karanténba raknak és dolgoznak a contact tracing technológián, ami lehetővé teszi a kockázatot jelentők mozgásának követését.

Április huszadikáig marad a jelenlegi helyzet, után a kormány eldönti hogyan tovább, lehet-e majd mérsékelni az alert levelt, amiben most élünk.

A húsvét nem jelent változást, a templomok és mindenféle vallási hely továbbra is zárva marad és nem látogatható. A rendőrség minden erejével dolgozik, hogy az emberek ne csámborogjanak feleslegesen és ha szükséges, a katonaságot is be fogják vonni a helyzet kezelésébe.

A hét idiótája az a koma, aki live streamelte, amint lop a boltból és igen csodálkozott, amikor odakinn a rendőrök várták.

Leszámítva néhány barmot, aki ordibál a pénztárosokkal bevásárlás után, meg elmegy szörfözni meg úszni a tengerben, annak ellenére, hogy direkt a kedvükért részletesen elmagyarázták százszor, hogy ne, a nagy többség teljesen normálisan viselkedik és tűri a helyzetet.”

A teljes posztot itt találjátok.

Kilengett a svéd biztonsági inga?

A svédek hagyományosan ügyelnek a biztonságra (ezért is olyan érdekes mostani, finoman szólva is megosztó kísérletük a járvány kezelésére), ráadásul találmányoknak sem állnak híján. A Stockholmban élő Bandirepublic sorolt is párat, mint a cipzár, a nejlonzacskó, a tetrapak meg a bluetooth.

sved_1.jpg

„Ezek mellett számos olyan dolog van, ami ugyan nem svéd feltaláló agyából pattant ki, mégis a skandinávok vezették be először a világon. Például a sajtószabadság vagy a biztonsági öv az autókban.

Az első szériában biztonsági övvel szerelt autó a SAAB GT 750 volt, amit 1958-ban mutattak be. Sajnos azóta a márka már megboldogult, de szerintem a mai napig a „biztonságos autó” fogalma szorosan összekötődik a Volvóval.

A svédek tehát már az 50-es években nagyon sokat adtak az emberek biztonságára és ez a mai napig fontos szempont itt az élet minden területén.

A munkavédelmi felelősök szeme könnybe lábadna például egy random svéd építkezés láttán, ahol mindenki szuper védőfelszerelést hord és művészi állványzaton balettozik hevederrel bekötve.

A kisgyerekek első rollerrel/biciklivel/görkorival megtett méterét sem lehet már elképzelni bukósisak nélkül. ez annyira beivódik a svédek bőre alá, hogy a felnőttek is szinte kizárólag bukósisakban kerékpároznak.

(Minden pesti látogatásomnál elszörnyülködve nézem, hogy emberek a Váci úton bukó nélkül tepernek a külső sávban az autók közt, bár Stockholmban én is csak akkor húzok sisakot a fejemre, amikor komolyabb erdei vagy egyéb túrára indulok.)

Az elmúlt években a kerékpáros bukósisak projektet egy új szintre emelték itt Svédországban. Széles körben elkezdett terjedni a – wait for it …………………….. – bringás fejlégzsák (!). (...)

Valami azonban elkezdett bennem motoszkálni a túlzott biztonsággal kapcsolatban, csak nem tudtam megfogalmazni, hogy mi zavar. Aztán a tavalyi koncertszezon alatt – ahol volt szerencsém látni élőben Becket meg Lenny Kravitzot is – olyan jelenséggel találkoztam, ami végképp kiverte nálam a biztosítékot.

Számos koncertlátogató zajcsillapító fülvédőben vagy füldugóval érkezett a rendezvény helyszínére és azok használatával élvezte végig az audióélményt. Ha még a kisgyerekedre felteszed, akkor azt mondom oké – főleg ha ADHD-s -, de nekem ez már túl sok volt. Nem is tudom, hogy mi erre a jó hasonlat, mert az óvszerrel kapcsolatban már ellőttük a „gumicsizmában zuhanyozni”-t.

Talán olyan ez, mint folpackba csomagolni a nyalókát és úgy szopogatni.

Mindegy, ezen a ponton nagyot csalódtam a svédek biztonsági játékában. Azt éreztem, hogy az a bizonyos inga kilengett a szélső pontra. Már annyira óvják az épségüket, hogy ez az élet élvezetének a rovására megy – gondoltam egy ideig.

Most viszont a koronavírus-járvány kapcsán – amikor Európában a svédek az egyetlen ország, ahol komolyabb korlátozás nélkül hozzák le eddig ezt az őrületet – azt érzem, hogy az inga visszalendült a másik szélső pontjára.

Talán túlságosan kipárnázott életet éltek mostanáig a svédek és elkényelmesedtek? Az utóbbi 200 évben nem volt háború és a 100 évvel ezelőtti éhínség óta semmi komoly baj nem érte őket. Olyan, mintha nem lenne veszélyérzetük.”

A teljes, nagyon érdekes posztot itt olvashatod el.

Tavasz kanadai módra

A Juharszirup szerzői immár a harmadik tavaszt töltik Kanadában és idén végre tényleg úgy nézett ki, hogy korán jött a jó idő. A Toronto környéki, általában szokásos márciusi 25 centi hó helyett alig esett 5-6 centi, és a hó közepére már az is elolvadt.

kanada_6.jpg

„Április első két hete pedig igazán szuper volt, ha eltekintünk a gazdasági bizonytalanságtól és a bezártságtól. Ez azt jelenti, hogy szinte minden nap sütött a nap, eső pedig alig esett. A héten a környező utcákban sétálva láttam a házak előtti kiskertekben nyíló krókuszt és nárciszt és tulipánok is bújnak már.

Mi is elővettük a bicajokat, sőt én már vagy a 7-8. bicajos körömön vagyok túl. (Ez azt jelenti, hogy nem a nappaliban edzek este, hanem inkább megyek egy órát a környéken munka után.)

A maradék száraz leveleket is összeszedtük, a gyeplazítást is megcsináltam, igaz csak kézi gereblyével, mert a barkácsáruházakat bezárták és nem lehet eszközöket bérelni.

Erre ma reggel a fent látható fotón megörökített képre keltünk. Ez a hó nem marad meg sokáig, a nap végére, talán holnapra el is olvad. De semmi sem garantálja, hogy áprilisban nem lesz több hó.

A rutinosabb helyi versenyzők május közepe előtt nem fognak kiültetni új növényeket és a füvet sem érdemes még elvetni. Állítólag Viktória nap környékén (május közepe) van a határ, ami után már nem kell fagyokra számítani.”

A teljes posztot ide kattintva olvashatjátok el + bónusz szuper jó mémek a helyzet illusztrálására!

Kövesd a Határátkelőt az Instagrammon is!

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

�� �: @korosierika

Határátkelő (@hataratkelo) által megosztott bejegyzés,

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével. 

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: blogajánló Kanada Új-Zéland Svédország

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr5415605282

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

SzZoole 2020.04.12. 10:28:48

A probléma nem a szabálykövető állampolgárokkal van, hanem a kommunikációt rosszul az emberek felé közvetítő politikával!

Ha ezt a felhívást a kormányok fészbúkcselendzsként( Facebook challenge) kommunikálnák akkor ez a vírus már régen elkotródott volna az életünkből!!!

Vicc volt, vagy nem?

Csodabogár 2020.04.12. 11:29:12

Nem értem Új Zeelandot. Kimenni szörfözni vajon miért nem lehet. Megfertőzik a cápákat?
A svédek isteniek a biciklis fejlégzsák mindent visz.:-)))
Különben ők az egyedüliek, akik tudták, hogy kisgyerekeket nem bánt a vírus, ezért nem zárták be az iskolákat, kevesebb a házi veszekedés ha nincs otthon a gyerek egész nap. Legalább is én így olvasom erre fele.

arncht 2020.04.12. 13:41:26

@Csodabogár: es a gyerekek utana nyilvan nem viszik haza a szuleikhez, nagyszuleikhez... igazan zsenalis huzas. Par tiz szazezer idos ember halalan a gazdasag jol jar.

A fejlegzsakot meg azok fejlesztettek, akik kozelrol sem nagyon lattak bringat. Legalabbis, amit en lattam x eve, az egy semmire valo hipszter cucc.

fhdgy 2020.04.12. 15:43:22

"„gumicsizmában zuhanyozni”-t.

Talán olyan ez, mint folpackba csomagolni a nyalókát és úgy szopogatni."

Gázálarcban rózsát szagolni?

pappito · http://pappito.com 2020.04.13. 02:58:24

@Csodabogár: nem baj, hogy nem érted.

Azért nem lehet kirándulni, hajókázni, szörfözni meg bringatúrára menni, mert ha bármi történik, akkor ésszerűtlenül megnő a fertőzés kockázata, amikor a search/rescue, coastguard, medevac team, mentő összeszedi a hülye fejedet az erdőből, tengerből, akárhonnan, és még el is kell vinni téged a kórházba, ahol olyan eü erőforrásokat kötsz le feleslegesen, amikre éppen szükség van a világjárvány ránk eső részének leküzdésében.

Plusz ha oda kell autóznod ahol fentieket művelni akarod, akkor az úton levés is felesleges kockázat (baleset, műszaki hiba, rosszullét, stb.)
Van logikus gondolkodás és józan ész is a világon, nálunk szerencsére a többség alkalmazza.

kék madár 2020.04.13. 04:20:30

@pappito: Csodabogar jobban tudja, szorfozzetek csak. O Amerikarol is megmondja a tutit. A gyerek se kapja meg (csak terjeszti, meg azert neha meg is hal, mert azert megis)

Platonica 2020.04.13. 13:27:01

Hat azert en orulok, hogy itt meghagytak a biciklizes, termeszetbe kimozdulas lehetoseget, ha valamelyest korlatozva is. Jozan paraszti esszel is felfoghato, hogy ha ezt is elveszik az emberektol, nem kevesebb, hanem tobb beteg lesz mindenfele teren.

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása