A Ruhr-vidék még Németországon belül is különleges egység. Rengetegen élnek itt, régen a nehézipar, a bányászat vonzotta a rengeteg bevándorlót. Ma már nem nagyon van nehézipar, a bányákat rég bezárták, de a határátkelők maradtak és jönnek ma is. Bolgárok, románok, magyarok próbálnak az otthoninál jobb, színvonalasabb életet élni, ami aztán vagy sikerül nekik vagy nem.
A következő egy-két hétben több posztban is tervezek foglalkozni a Ruhr-vidékkel, az ott élő magyarokkal (és nem magyarokkal), mert ahhoz képest, hogy mennyire messze van, sok határátkelő él ott.
A számokba majd később mennék bele, elöljáróban csak annyit, hogy például a nagyjából félmilliós Dortmundban 10 ezer (!!) román és bolgár él. Emésztgessük kicsit: ez csak Dortmund és csak a bolgárok és románok száma.
Mivel a régió hagyományosan az európai (pláne, ha a törököket is ide vesszük) bevándorlók egyik fontos célpontja, érdemes kicsit visszatekinteni a történelemre, különösen azért, mert alapjaiban határozza meg azt is, hogyan állnak hozzá a helyiek a most érkező határátkelőkhöz.
A Ruhr-vidék (sokan vitatkoznak azon, hogy földrajzi értelemben létezik-e ilyen egyáltalán, vagy inkább csak az emberek fejében, de mi maradjunk abban, hogy létezik) 50 városában 5 millió ember él, ami ugye fél Magyarország.
Történelmileg úgy alakult, hogy a régió az iparosodás, főleg a nehézipar egyik európai központja volt, nagyon jelentős bányászattal és acéliparral (az utolsó szénbányát egyébként 2018-ban zárták be, ami elég kemény változás ahhoz képest, hogy az 1950-es évek végén még több mint félmillió ember élt ebből).
Ez nem más, mint egy szénbányász tüdeje...
Az első nagy hullám: a lengyelek
Az első nagy bevándorlási hullám valamikor a 19. század második felében érkezett, főleg lengyelek kerestek és találtak itt munkát. Tömeges megjelenésük egy idő után gondot okozott, elsősorban azért, mert egymás között, a templomokban lengyelül beszéltek, amit a németek nem értettek, ezért idegenkedtek tőlük.
A nagyságrendek érzékeltetésére érdemes megemlíteni néhány számot is: 1910 körül a Ruhr-vidék minden hatodik (!) lakosa lengyel volt, a bányászok között pedig minden harmadik. Ők jellemzően Mazuriából (ez Lengyelország Poroszország által elfoglalt része) és Felső-Sziléziából érkeztek.
Az I. világháború kirobbanásakor, 1914-ben már körülbelül 1000 lengyel klub és szövetség működött a térségben, és politikai szempontból is próbálták önszerveződni, ami viszont már nem tetszett a porosz / német hatóságoknak.
Sorakoznak egymás alatt a lengyel nevek
A német kormány részéről az volt a reakció, hogy elkezdtek nyomást gyakorolni a lengyelekre, hogy németesedjenek el, például aki feljebb akart jutni a munkahelyén, annak német nevet kellett felvenni.
Aztán az I. világháború után, a második Lengyel Köztársaság megalakulása után egyharmaduk hazatért, másik harmaduk tovább állt Belgium, Franciaország felé, a maradék pedig asszimilálódott.
A lengyeleknek természetesen saját újságuk is volt
Amikor nem sokkal később, az 1930-as években Lengyelország egy részét elfoglalta a Szovjetunió, azokat engedték csak kivándorolni, akik igazolni tudták valahogyan a kapcsolatukat Németországhoz.
Egy fotó története
A képen látható család Felső-Sziléziából érkezett a Ruhr-vidékre. (A fotót az egyébként egészen káprázatos Ruhr Múzeumban lehet megtekinteni /a posztban látható fotók is ott készültek/, ahol lenyűgöző kiállítás mutatja be a régió történelmét és a határátkelők hatását az ottani gazdaságra.)
Az adományozó dédnagyapja az 1890-es évektől dolgozott a Ruhr-vidék több városában, két lánya, Alwina (a totón balra) és Paula Bochumban születtek. A családban három nyelven beszéltek, lengyelül, németül és oroszul.
A család 1909-ben tért vissza Lengyelország oroszok által megszállt részére, ahonnan a lengyel szakszervezeti mozgalmat, a Szolidaritást támogató unoka, Michael Grabe 1981-ben menekült el az NSZK-ba, ahol a család múltjának köszönhetően állampolgárságot kapott, ma is a Ruhr-vidéken él.
A múzeum hihetetlenül ki van találva, egészen lenyűgöző hely
A második hullám: olaszok, görögök, majd törökök
A II. világháborút követően újabb bevándorlóhullám érkezett a régióba, ám ezúttal már Dél-Európa felől jöttek olaszok, görögök, portugálok, majd az 1960-as évektől a török vendégmunkások.
Róluk (főleg a törökökről) a németek azt gondolták, a munka végeztével, amikor már sikerült egy kis pénzt összeszedni, majd hazamennek Törökországba. Ezért nevezték őket vendégmunkásoknak – ám nagyot tévedtek.
A körülmények nem voltak ideálisak
„Munkásokat akartunk, de érző emberek jöttek” - nagyjából ezzel a mondattal lehetne a múzeum egyik munkatársa szerint összefoglalni azt, milyen lehetett az, amikor a németek rádöbbentek, a bevándorlók nem gépek, hanem érzésekkel, célokkal rendelkező emberek, akik jó eséllyel otthonra találnak náluk és eszük ágában sincs hazamenni.
Érdekes csavar az is, hogy nem csak a németek gondolták úgy, hogy a török vendégmunkások hazamennek majd, hanem nagyon sokan maguk a törökök közül is. Mi több, még ma is sokan vélik úgy, hogy a törökök csak vendégek Németországban és haza kellene térniük, ami társadalmi problémát jelent.
Török háttérrel ugyanis még ma is gondot jelenthet például lakást bérelni, hogy csak egy példát említsek – majd minderre a feszültségre jött még a 2015-ös menekültválság.
A múzeumban fotókon is bemutatják a török közösség életét
A harmadik hullám: bevándorlás az uniós tagállamokból
A bevándorlás harmadik nagy hulláma az Európai Unió keleti bővítése után érkezett. Amikor megnyílt a német munkaerőpiac például a magyarok előtt, akkor rengetegen indultak el, az igazi nagy beáramlás azonban akkor kezdődött, amikor a románok és a bolgárok is jöhettek.
Az uniós tagállamokból érkező bevándorlók kevésbé tűnnek ki a németek közül, így talán ilyen szempontból kisebb problémát jelentenek – más szempontból nagyobbat, ez viszont már egy másik poszt témája lesz.
Az együttélést ugyanakkor a múzeum vezetői szerint segíti az is, hogy ez a régió hagyományosan rengeteg bevándorlót fogad be, azaz a helyiek megtanultak együtt élni a külföldről érkezőkkel. (A múzeumba a Friedrich-Ebert-Stiftungnak köszönhetően jutottam el.)
Ugyanakkor ezzel együtt is léteznek a párhuzamos társadalmak (például Dortmund Nordstadt negyedében, ahol szinte csak bevándorlók élnek és melyről a napokban már beszámoltam egy posztban – itt olvasható el, de érdemes meghallgatni az egyik ott dolgozó magyarral készített beszélgetést is), melyek néha kifejezetten komoly gondot jelentenek.
Kövesd a Határátkelőt az Instagrammon is!
A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.
Utolsó kommentek