oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2019. szeptember 01. 06:30,  Lángoló Amazonas 127 komment

2019. szeptember 01. 06:30 Határátkelő

Lángoló Amazonas

Elég nehéz ma úgy megnézni egy híradót, kinyitni egy híroldalt, hogy ne látnánk képeket a lángoló brazíliai esőerdőkről. Megoldás van, hogy lesz-e, az már egy sokkal érdekesebb kérdés.

amazonas.jpg

A helyzet egyre kilátástalanabb, politikusok üzengetnek egymásnak, emberek hashtagelik szét a Facebookot elmormolva egy imát az esőerdőkért, de azok csak égnek, szakadatlanul égnek. Ahogy égett, és talán még mindig ég a tajga Szibériában - írta Endre, aki azért nálunk jóval közelebbről szemléli az eseményeket.

„Az ún. nyugati politikusok bűnösnek kiáltják ki a brazil elnököt, Jair Bolsonarót a most kialakult helyzet miatt. Könnyű szitkozódni, bűnbakot keresni, de az ügy megoldásának labdája sokkal kevésbé pattog Bolsonaro, mint a nyugati civilizáció térfelén, akik túlfogyasztásukkal sokkal nagyobb ökológiai lábnyomot hagytak maguk után az ipari forradalom óta, mint Brazília fog pár ezer négyzetkilométer esőerdő felégetésével.

Az, hogy a mostani erdőtüzek természetes eredetűek vagy előre tervezett irtások, tulajdonképpen mindegy. Az, hogy ez kinek a bűne, még inkább mindegy kéne legyen. Csakhogy nem az, mert ahogy a migránsválságból, úgy ebből is lehet politikai játszmát kreálni.

Jair Bolsonaro a Föld kilencedik legnagyobb gazdaságának az elnöke, aki egyben a jövő zálogának, az oxigénnek is egyeduralkodója. Banális módon azt is mondhatnánk, egy bolsonarói földreform komolyabb pusztítást tud végezni, mint Csernobil és Hiroshima együttvéve.

Populista megnyilvánulásai ráadásul szemet szúrnak a magukat többnek gondoló európai politikusoknak, akik mintha nem tudnának azon a tényen túllépni, hogy a gyarmati időknek vége, nem rendelkeznek más országok erőforrásaival.

A nemzetközi politikai elit legszebb megnyilvánulása az volt, amikor Rafael Correa, egykori ecuadori elnök 2007-ben, miután feltártak egy hatalmas méretű olajmezőt a Yasuni Nemzeti Park alatt, 6,5 millió dollárt kért az ENSZ-től azért cserébe, hogy az olajmezőket ne nyissa meg, mire a szervezet egy hatalmas nemmel felelt.

Correa 13 millió dolláros éves bevételt remélt az olajból, aminek feléről lemondott volna, ha az ENSZ kisegíti. Az ENSZ azonban korrupciót szimatolt, és ahelyett, hogy együttműködést ajánlott volna, elzárkózott a további tárgyalásoktól.

Ecuador pár évre rá megnyitotta a mezőket, a Yasuni Nemzeti Parkban pedig megkezdődött az erdőirtás az ENSZ és az Unesco kvázi jóváhagyásával. Ezek után nem visszás-e az ENSZ felszólítása, hogy Bolsonaro állítsa le az erdők felégetését? (...)

Dilma Rousseff 2016-ban egy ellene folyó korrupciós eljárás hatására távozott az elnöki székből, helyére átmeneti időszakra Michel Temer került, aki azonban a 2018-as választáson nem indult el.

2019. január 1-től Brazília elnöke az a Jair Bolsonaro, aki populista megnyilvánulásaival hamar kivívta a liberális politikai elit nemtetszését. Pedig Bolsonaro nem csinál mást, csak követi a trumpi vonalat: erős, vitatható kijelentéseket tesz, ami az egyszerűbb emberek számára érthető ugyan, de az értelmiséget bosszantja.

Az Egyesült Államok vezetése számára azzal vált vállalhatóvá, hogy Maduróval szemben az általuk támogatott Juan Guaidót fogadta el Venezuela elnökeként, továbbá jó kapcsolatot ápol az argentin elnökkel, Mauricio Macrival, aki véget vetett a szocialista berendezkedésű, Cristina Kirchner által vezetett rezsimnek.

Bolsonaro megújította kapcsolatait az Egyesült Államokkal, és Olaszországgal is jó viszonyt ápol. Szabadabb fegyvertartást, könnyebb földhöz jutást ígér, ami könnyen semmissé teheti Dilma Rousseff vízióját.

Bolsonaro nyíltan vállalja, hogy a néhány tízezer, civil szervezetek által védelmezett őslakossal szemben a földművesek érdekeit fogja képviselni, mert az társadalmilag és gazdaságilag is kifizetődőbb.

Földreformot egyelőre nem hirdetett, így mossa kezeit: nem miatta égnek az Amazonas esőerdői. A morális támogatás persze megvan ehhez, de az tény, Bolsonaro nem adott felhatalmazást a campesinóknak az erdőégetéshez.

Bűnbaknak való kikiáltása sokkal inkább politikai játszma, semmint megalapozott vád, ami hosszú távon csak arra jó, hogy Brazília az Egyesült Államok támogatásával dacpolitikát folytasson Európa vezetőivel szemben. Németország és Norvégia megvonta a támogatást Brazíliától, de ez csak olaj a tűzre.

Pontosan az zajlik most Brazíliával, ami tíz éve Ecuadorral, csak a mostani helyzet Bolsonarónak sem kedvez. Valószínűleg ennek tudható be, hogy enyhült az Amazóniával kapcsolatos retorikája, és megkezdte végre a tüzek oltását.

Ne legyenek hiú ábrándjaink; az amazonasi tűz az európai politikusokat csak másodsorban érdekli. A legfontosabb, hogy felhasználják azt Bolsonaro és a populizmus lejáratására.

Bár több százezer hektáron ég az erdő, a helyzet egyáltalán nem tragikus. Volt ilyen a múltban többször is, csak korábban nem volt ekkora hírértéke. Most van, mert tökéletes politikai eszköz.

A kérdésre, mely szerint mit tehetek én az Amazonas-medence megmentéséért, a rossz hír az, hogy nem sokat. Azzal egész biztosan nem segítesz Amazónián, ha hőbörögsz a neten, telehashtaggeled a Facebookot vagy olyan segélyszervezetnek adod a pénzedet, amiről életedben nem hallottál.

Ezek csak arra jók, hogy a megnyugtasd a lelkedet, miszerint te együttérzel a fuldokló esőerdei élővilággal. Ha te az vagy, aki szíved szerint körbekerítené egész Amazóniát, hogy oda a sok földfoglaló erdőégető ne tehesse be a lábát, akkor valószínűleg a magyar határra tervezett kerítéssel is egyetértesz.

Az a pár millió campesino ugyanis, akik jó eséllyel a kialakult helyzetért felelősek, azért égetik fel az erdőket, hogy a gyerekeiknek tudjanak valamit enni adni. Az éhezés és nincstelenség ellen menekül, csak azért, mert néhány oligarcha és nagyvállalat rajta ül azokon a területeken, amiken akár ő is gazdálkodhatna, ha neked nem lenne fontos az olcsó banán, pálmaolaj, szója vagy marhahús.

Azonnal megérkeztünk oda, hogy akkor nyilván azzal segítesz a bolygónak, ha ezeket, az amúgy nélkülözhetetlen termékeket kiírod a szakácskönyvedből, Brazíliából származó terméket pedig jó ideig nem vásárolsz.

Voltak korábban is ilyen kampányok, csak ezeknek sincs nagyon értelme. Azért nincs, mert ezek a pénzéhes brazil földesurak azért adnak munkát pár százezer embernek Brazília szerte, így ha tönkremennek egy nagykaliberű tiltakozó kampány eredményeképp, kénytelenek lesznek kirugdosni őket. A munkanélküli campesino pedig mit csinál? Hát nekimegy az erdőnek, és felégeti azt.

Mi hát a megoldás? Az, hogy megpróbálsz a saját közegedben odafigyelni a természetre. Nincs ugyan sok összefüggés a nylonzacskó és Amazónia között, de te az erdőtüzektől tízezer kilométerre azzal járulhatsz hozzá a Föld jövőjéhez, ha nem csomagolod be egyenként a mákszemeket.

Azzal segíthetsz, ha ültetsz egy fát, felszeded a szemetet az utcán vagy nem telepítesz a lakásodba légkondit csak azért, mert Magyarországon van három hét kánikula.

Ha nagyon a szíveden hordod az esőerdők sorsát, akkor olyan politikai erőket juttatsz hatalomra, akik nem a nagycsaládosokat vagy a bevándorlókat támogatják, hanem azt mondják, a pénzt a Föld népességének csökkentésére kell költeni. Ne Hitlereket vizionálj, hanem oktatást, felvilágosítást, átképzést álmodj!

Azt például tudtad, hogy Magyarország 93 ezer négyzetkilométeres területe fejlett mezőgazdaságával 6-6,5 millió ember eltartására alkalmas, ha nem akar talajt kizsigerelő kemikáliákat vagy génmanipulált növényeket bevetni?

A Föld túlnépesedett, és bár szokás ebben a helyzetben Afrikára, Ázsiára vagy épp Dél-Amerikára mutogatni, a helyzet az, hogy Európa éli fel leginkább a jövőjét, mivel ezen a kontinensen vagyunk a legsűrűbben. Nem véletlen, hogy a régió földbirtokosai között sok az európai vagy az európai cégeknek brazil beszállítója.”

A teljes posztot pár gyönyörű képpel itt találjátok.

A monszun és a komfortzóna

Aki követi a blogot, talán még emlékszik arra, nem is olyan régen volt egy podcast, melyben Elvirával beszélgettem egyebek mellett arról, hogy hamarosan elindul egy kis digitális nomádkodásra Vietnámba. Nos, jelentem megérkezett Hanoiba, ahol rögtön nem akármilyen élmény érte.

monszun.jpg

„Amint kiléptünk a Noi Bai Nemzetközi Repülőtér fotocellás ajtaján, olyan súlyos, párával terhelt levegő csapott meg, amilyet addig csak a wellnessben tapasztaltunk. El sem tudtuk képzelni, milyen lesz Hanoiba jönni a monszun vége felé (persze próbáltunk tájékozódni, optimistább és pesszimistább előjelzéseket egyaránt hallottunk).

Ha egy szóval kellene összefoglalnom, milyen a monszun, annyit mondanék: szauna. Pont, mint a szauna. És hozzátenném, hogy ha bírod a szaunát, akkor valószínűleg a monszun utolsó időszakát is bírni fogod.

Vietnámi utazásom első felére húgom és egy közeli barátnőm kísért el. Mindhárman egyetértünk abban, hogy a párával nincs baj, és rövid idő alatt hozzá lehet szokni. Amíg nem kell megerőltető testmozgást végezni, addig nem para a pára. És hát nem fizikai munkásnak jöttünk Hanoiba. Szerintem a párás levegő tök oké, sőt jó.

Na, de a pho leves szagával elegyedő pára, az már más. Az már, nos, legyünk őszinték, első szippantásra émelyítő. A phót Hanoi óvárosában a nyitott kifőzdékben és az utcán is főzik, és az étkezdék környékén olyan szag terjeng, amilyenre Európában biztos kihívnák már az ÁNTSZ-t.

És persze a szálláshelyek jó része éppen azokba az utcákba települt, ahol a kifőzdék és kávézók vannak (naná, mert mit akar a turista Hanoiban: enni, meg kókusztejes kávét és trópusi gyümölcsleveket inni). És mindez azt is jelenti, hogy a napi élelmünket majd ezen helyek valamelyikéről kell majd beszerezni.

De a pho-szag a kisebbik baj. Két nap alatt megszokom, a harmadik napon már nem is érzem émelyítőnek, amikor a légkondis hostelből kilépünk a párás-szagos utcára. Mondhatnám, hogy a negyedik napra szinte szeretni is vélem, de átlagos utazó négy napot ritkán tölt egyhuzamban Hanoiban. (...)

A nagyobbik baj a közlekedés. Hanoi 8 millió lakost számlál, és a városban 5,7 millió motorkerékpárt tartanak nyilván. A többség azzal közlekedik, a széles sugárutakon tömött sorokban várják a piros lámpa végét, hogy aztán úgy lövelljenek ki a zöld lámpánál, mintha rajtpisztoly dördült volna el.

És ez még a jobbik eset, mert a széles sugárutaknál tudja az ember, mikor mire számítson. De az óvárosban se közlekedési lámpa, se tábla, se bármi, mindenki megy, amerre lát, és olyan kaotikus és eszeveszett a közlekedés, hogy az még egy délolaszt is kikészítene, de minimum zavarba hozna.

A dudálás nem elsősorban azt jelenti, hogy „állj félre”, hanem azt, hogy „vigyázz, jövök”, és mivel mindenki jön, és mindenki dudál, iszonyatos hangzavar keletkezik. Persze a sok dudálástól a külföldi (pl. jómagam) összerezzen és leblokkol, vagy pedig spurizik át az út túloldalára, és közben épphogy el nem ütteti magát egy másik motorossal. (...)

Az átkelés az út egyik oldaláról a másikra európai számára olyan bravúr, ami után bízvást gratulálhat magának. Akár többperces várakozás is megelőzheti, hezitálás, majd bátor nekidurálás, hogy „na, ez a jó időzítés”.

Az átkelés utáni sikerélmény addig tart, amíg az ember meg nem látja, hogyan csinálják ezt a helyi nénik és bácsik: körül se nézve csak mennek, a szemük se rebben a dudálásra, és pár másodperc alatt már át is értek.

Aztán lezúdul a monszuneső. Kora délutánra lehet rá számítani. Abból látni, hogy mindjárt megérkezik, hogy elsötétül az ég. Gyors cseppekben esni kezd, aztán már zuhog, aztán már ömlik.

Az imént még zsúfolt utcák az óvárosban kiürülnek, viszont megtelnek a kávézók. Aki tud, fedett helyre siet. Az embereken pillanatok alatt megjelennek a színes esőkabátok, az esőben is kitartó motorosok pedig direkt motorkerékpárra optimalizált változatot viselnek: olyat, ami a motort is takarja, a jármú lámpájánál viszont átlátszik. (...)

Ha az egyszeri embernek van hozzá megfelelő felszerelése, nincs gond a monszunnal. Sőt, turistaként még jó móka is. Gumipapucs, rövid ruházat, fölötte hosszú esőkabát vagy esőponcsó; ami kilóg belőle, az csuromvizes lesz, igaz, hamar meg is szárad. A monszun csak első érzésre riasztó – olyan, mintha meleg vizes zuhanyt venne az ember, és erős sugárra csavarta volna a zuhanyrózsát. A zuhatag veri a fejet, a vállat, a hátat, a hátitáskát – de mondom, ha a felszerelés jó, nincs para.”

A teljes posztot fotókkal itt találod.

Randa dolgok

Randa nem jelző, hanem egy svájci település neve - ide látogatott el Zuzzer a családjával, hogy aztán a kirándulás néhány pontján alaposan megbánja a dolgot. De azért végül csak megérte.

svajc_2.jpg

„Randa egy nagyon kicsi, a szó szoros értelmében festői szépségű kis hely, az a tipikus közhelyszerűen rendbentartott falu, ahol a határban még a 45 fokos lejtőt is locsolják és fűnyírják.

Az emberek meg olyan aranyos kis izékben élnek, hogy ihaj, azaz nem tűntek a képeken látható kuckók lakatlannak, bár élek a gyanúperrel, hogy inkább mindenféle üzletemberek nyári lakjaival van errefelé inkább dolgunk, mint normál lakóházakkal.

Az állomásnál álltam le a géppel az interneten található információknak megfelelően és bár ezt ekkor még nem tudtam, nagyon baráti áron, 6 frankért sikerült egy fél napot parkolásznom a világnak ebben az eldugott, de „haj de jó lenne itt gazdasági menekültként meghúzni magam” helyén. (...)

Ha jól tévedek 950 méter emelkedőt kellett legyűrnünk cikkben meg cakkban, néhol szinte profi falmászónak érezve magunkat.

Káromkodni akkor kezdtem el, mikor asszonykám telefonja szerint 65 emeletnyi magasságot tettünk meg, bár ekkor még a boldog tudatlanság állapotában jártam és nem tudtam, hogy ez egy harmada sincs annak, ami előttünk áll. Kicsit később kezdtem hozzá az ilyen alkalmakra rendszeresített önostorozásomnak, mondván „mi annak a …… meg a ….. kellett nekem idejönnöm vazze…”, mert egy szembejövő pár megvigasztalt. „Ááááá…. Ez még nincs félút…”.

No enyhén kezdtünk kétségbeesni, főleg mikor igazi sportemberek hegyikecske tempóban húztak el mellettünk, úgy hogy a combizmom inába szorult utolsó büszkeségem is elhagyott és kijelentettem, hogy „nem volt rendes ember, aki ezt a hegyet ideépítette”.

Közben a kisfiam, aki az egyetlen profi hegymászónak bizonyult, folyamatosan tájékoztatott arról, hogy milyen időket tűntettek fel az időjelző táblákon. „Apa, innen már csak félóra”, ami távot sikerült is vagy másfél óra alatt letudnunk. Ezóta tudom, hogy az ilyen kitáblázós emberek vagy javíthatatlanul optimisták, vagy rendkívül viccesek…

Nagy nehezen aztán feltéptük magunkat a függőhídig és ahogy lenni szokott, megbocsájtottam a hegyépítőknek, mert a látvány nagyon ott volt. A mellékelt fotókon látható módon egy kőcunami, vagy kőgleccser felett ível át a híd, amin persze én megint befostam, mert repülni is nagyon szeretek, hát még szélben himbálózni ikszszáz meter magasan egy függőhídon!

Az már tiszta szanatórium az ilyen magasságiszonyos embernek, mint egy zuzzer. Nos, áthúztam-vontam rajta magam, sokan jól kiröhögtek, de azok egy része szerencsére a családom volt, szal majd jól megbüntetem őket. (...)

Lefelé csak kicsit volt nehezebb mint felfelé, gyakorlatilag 10 méter aztán pihenő stílusban kúsztunk le a hegyről, azt hittem bebarnázok, a combizmom meg folyamatosan jelezte, hogy hülye vagyok, de legalábbis felelőtlen.

Ja, hogy miért is mertünk belevágni? Mert a svejci hegyipásztor szövetség honlapja szerint a nehézségi fok „moyen”, azaz közepes és a 10-es listán 4-es kondi kell hozzá állítólag… Akkor nyugodtam meg, mikor más vénembereket a velük túrázók szállították le a hegyről, mert elfogyott a szufla. (...)

Ezt a túrát összefoglalva annyit mondhatok, hogy mindenkinek ajánlom a környéket, az olyan penye, edzetlen alakoknak mint én meg az a javaslatom, hogy üljenek ki egy teraszra töméntelen mennyiségű sörrel és élvezzék a napot, miközben a többiek hegyet másznak.”

A teljes poszt itt olvasható.

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.

A Határátkelő podcastjai most már nem csak a YouTube-on, de a Spotify-on, az Anchoron (ahol hangüzenetet is küldhettek!) és a legtöbb szolgáltatón megtalálhatók. Folyamatosan kerülnek fel az adások, minden nap egy új rész, hallgassátok meg (újra)!

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: blogajánló Brazília Svájc Vietnam

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr515033730

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

seigyo_zoufukuki · densha.blog.hu 2019.09.01. 07:26:51

"El sem tudtuk képzelni, milyen lesz Hanoiba jönni a monszun vége felé..." - Tájfun lesz az a monszun.

fhdgy 2019.09.01. 08:12:19

@seigyo_zoufukuki: A tájfun egy vihar, a monszun egy normális, megszokott éghajlati jelenség.

Én is voltam Delhiben monszun idején. Vihar semmi, csak kora délután monszun eső minden mennyiségben.

fhdgy 2019.09.01. 08:23:03

"... határban még a 45 fokos lejtőt is locsolják és fűnyírják"

Ebből mit jelent a "fűnyírják"? Én nem ismerni ez a szó!

fhdgy 2019.09.01. 08:34:12

Az Amazonas témájához: tetszett a nyugodt, vagdalkozás mentes hangnem.

99 %-ban egyetértek, de egy csomó kérdést felvetett bennem.

Kérdés pl., hogy miért baj, ha a növényzet lángra kap? Ne nézzetek hülyének! Nem olyan régen még a tarlót is felégették, mert hogy jót tesz. Ami jó volt pár éve, az most rettenetes dolog?

Az, hogy melegebb van manapság, elfogadom. Érzem én is, de még a kecskéim is. Ebben a melegben kevesebb tejet adnak és rettenetesen zihálnak is szegények.

Egyik nap olvastam egy cikket, egy 16 ezer éves emberi lelet megtalálásáról Észa-Amerikában. Ott volt egy olyan kitétel, hogy akkor USA, Kanada nagy részét jég borította. Megjelent az ember és egyből elolvadt? Már sok száz évvel ezelőtt, amikor még a ló volt a leggyorsabb közlekedési eszköz?

Szeretnék tisztán látni a klimaváltozás ügyében, de nem tudok, mert egymásnak homlok egyenest ellentmondó tudományos vagy csak annak álcázott kijelentések tömkelegével találom magam nap mint nap szemben.

Arthamyr 2019.09.01. 09:08:59

"Ha nagyon a szíveden hordod az esőerdők sorsát, akkor olyan politikai erőket juttatsz hatalomra, akik nem a nagycsaládosokat vagy a bevándorlókat támogatják, hanem azt mondják, a pénzt a Föld népességének csökkentésére kell költeni." - Melyik ilyen? No nem mintha én bárkit is hatalomra tudnék juttatni, de a szavazáson meg egyéb támogatáson elgondolkodnék.

"A Föld túlnépesedett, és bár szokás ebben a helyzetben Afrikára, Ázsiára vagy épp Dél-Amerikára mutogatni, a helyzet az, hogy Európa éli fel leginkább a jövőjét, mivel ezen a kontinensen vagyunk a legsűrűbben. " - Tudtommal Ázsiában sűrűbben vannak.

"Az a pár millió campesino ugyanis, akik jó eséllyel a kialakult helyzetért felelősek, azért égetik fel az erdőket, hogy a gyerekeiknek tudjanak valamit enni adni." - A megoldás az lenne, ha ezek a gyerekek meg sem születtek volna.

"Ha egy szóval kellene összefoglalnom, milyen a monszun, annyit mondanék: szauna. Pont, mint a szauna." - Egy szaunában 100 fok körüli hőmérséklet van és negyed órát lehet benne bírni (ok, többet is, ha valakit bezárnak, de azért pár óra alatt game over). Ehhez képest a monszun kellemesen hűvös, és elég sokáig életben lehet maradni benne.

Arthamyr 2019.09.01. 09:13:54

@Zsuzsi65: Ezt már magyarul is leírták pár napja, talán az indexen láttam?

2019.09.01. 09:18:01

Nagyon sok tévhit él az amazonaszi erdőtüzekkel kapcsolatban. Amazónia nem a Föld tüdeje. Jelentős részben nem az erdők égnek, hanem a már korábban megművelt, de elhagyott területek. Nincs olyan még a nemzetközi jogban sem, hogy bármilyen módon korlátozni lehetne egy ország rendelkezési jogát a saját területén föllelhető természeti javakkal kapcsolatban. És még lehetne folytatni.
Maga a poszt jó, csak azt nem értem, miért lett belekeverve a magyar kerítés.

2019.09.01. 09:18:06

Még annyit tennék hozzá, hogy a Föld nagyon jól megvolt évmilliókig homo sapiens nélkül. És ha az emberiség úgy dönt,hogy elpusztítja önmagát, attól még a Föld tovább fog forogni évmilliókig homo sapiens nélkül.

baupexim1 2019.09.01. 09:18:17

@fhdgy: olvasd az IGAZI tudományost, abból baj nem lehet :)

fhdgy 2019.09.01. 09:34:28

@Arthamyr: " a monszun kellemesen hűvös" próbáld ki!

Én se kellemesnek, se hűvösnek nem éreztem!

A mi Medárdunk is tulajdonképpen bizonyos értelemben egy monszun jelenség, csak gyenge, ezért bizonytalan, hogy jön vagy sem. Ezt érezhetjük hűvösnek és biztos, hogy kellemes is, ha a termés szempontjából nézzük.

Brix 2019.09.01. 09:37:31

Persze , hogy "mossa kezeit" a brazil elnök...Mi mást tudna tenni , egy szèlsőjobboldali populista....Először uszító politikával felkorbácsolja a társadalmi ranglètrán alul elhelyezkedő emberek alantas öszöneit, hogy hatalomra kerülèse után mindenki szabadon - akár fegyveres erőszakkal - èlheti ki vágyait , hogy megszerezze az őt " megillető " termőföldet, majd csodálkozik , hogy elszabadulnak az indulatok: mèg nagyobb lendülettel kezdik gyilkolászni az őslakosokat ès irtani az őserdőt , hogy újabb termőföldeket akviráljanak maguknak...A kèrdès az, hogy ezek a politikai megoldások előrèbb viszik- e a brazil társadalmat, vagy inkább tovább lökik abba az apokaliptikus szakadèkba, amelyben rèszben már eddig is benne voltak...A nemzetállamok csak nagyon fiatal kèpződmènyek mèg, a jövőben ahol ilyen kaotikus állapotok alakulnak ki, be kell avatkozni a nemzetközi közössègnek, minèl határozottabb erővel! A brazil " telepesnek" nincs több joga a brazil őserőhöz, mint bárki másnak ezen a bolygón! Első lèpèsben általános nemzetközi bojkottra van szüksèg Brazíliával szemben!

Arthamyr 2019.09.01. 09:43:43

@fhdgy: Sikerült átugrani az előtte lévő dolgokat, vagy csak értelmezni nem sikerült?

2019.09.01. 09:46:30

@Brix: Rendkívül szélsőséges, káros, ártó gondolatok. Bízom benne, kevesen gondolkodnak így.

fhdgy 2019.09.01. 10:00:12

@pametno: @baupexim1: @Plüsscicus: Én nem vagyok klímatudós, ez evidens, ha nem értek hozzá, akkor hogy döntsem el, hogy kinek van igaza?

Bor- és sörszakértő sem vagyok. Amikor tudományos cikket olvasok, hogy az egyik bebizonyítja, hogy a sör az egészségesebb, majd a másik meg azt, hogy a bor, akkor automatikusan felvdetődik bennem a kérdés, hogy ki is finanszírozta a kutatást???

Ha egy régészeti lelet bizonyít valamit, akkor annak a következtetését fogadom-e el objektívnak vagy egy vele szemben álló klímakutatóét?

Mondok példákat is:

Grönlandon a múlt évezred elején vikingek ( is ) éltek, mert a klíma lehetővé tette. Aztán jött a kis jégkorszak, el kellett menekülniük. Mi okozta a változásokat? A megelőző motorizáció felmelegítette, utána kötöttek nagy nemzetközi klímaegyezményeket, csak túllőttek a célon, mert utána majd megyfagytak? Meg hasonlók? Kötve hiszem, de akkor mi???

Talán kettő éve olvastam egy történész-régész cikket, hogy annak idején hol kelt át Hannibál az elfántjaival az Alpokon.

Az egyik társaság azt mondta, hogy azon a hágón, a másik meg azt, hogy nem, egy másikon. Aztán jött a kontra, hogy ott nem lehetett, mert a hóhelyzet nem tette lehetővé. Aztán jött a rekontra, hogy de igen, mert bizonyítható, hogy abban az időben, ott és akkor, magasabb volt a hóhatár mint ma ( értsd, melegebb volt )!

Egy saját példa is: többszőr álltam az Adria egy bizonyos pontján, bokáig érő vízben és néztem a partot. A laikus is láthatja, hogy valamikor magasabb volt a vízszint. Miért ment lejjebb? Miért rendkívüli, ha újra emelkedni akarna a tengerszint, hogy elfoglalja a régi, őt megillető helyét? Melyik a normális?

Másik, szintén Adria: Lim fjord. Vannak, akik szerint Európa legdélebbi fjordja, de akkor ott valamikor gletcsernek kellett lennie. Már régóta nincs, miért olvadt el már régen a jég? Mások szerint nem is fjord, akkor mi?

fhdgy 2019.09.01. 10:12:23

@Arthamyr: Mielőtt válaszolnék a kérdésedre, tudnom kellene, hogy legalább kettő hétig éltél-e át monszunt 42-45 fokos hőségben!

Arthamyr 2019.09.01. 10:22:46

@fhdgy: Miért kellene tudnod ahhoz, hogy megválaszold, hogy sikerült-e értelmezned a hozzászólást? Ez nem szükséges hozzá.

fhdgy 2019.09.01. 10:31:49

@Arthamyr: Azért lenne szükséges, mert ha nincs konkrét, személyes, tapasztalatod a munszunról, a szaunáról meg feltételezem, hogy igen, akkor egy ismeretlen dolgot hasonlítasz össze egy ismerttel, ami nem lenne túl meggyőző!

Csodabogár 2019.09.01. 10:49:09

@fhdgy: Ilyen van Bangkokban is. Órát lehet hozzá igazítani. mi pl. a délutáni pihenőt igazítottuk hozz mindig.

balazsman 2019.09.01. 10:49:46

"Ne legyenek hiú ábrándjaink; az amazonasi tűz az európai politikusokat csak másodsorban érdekli. A legfontosabb, hogy felhasználják azt Bolsonaro és a populizmus lejáratására."

Nem voltak ábrándaim ezzel kapcsolatban, de a fasiszta-homofób Bolsonaro és korunk legkártékonyabb politikai mozgalmát csak remélni merem, hogy nem dicsérni és támogatni fogják európai politikusok. Mármint a normálisak, mert ki is Bolsonaro egyik nagy elvtársa? Csak nem hazánk miniszterelnöke?

Arthamyr 2019.09.01. 10:51:01

@fhdgy: Ne fárasszál... :/ Szerinted az információszerzés egyetlen módja ha valaki személyesen megtapasztal valamit?
Ha ezt komolyan gondolod, próbáld ki, hogy milyen leugrani 1 méterről, meg 20 méterről betonra, hisz csak akkor lehetsz benne biztos, hogy az előbbi sokkal kevésbé megterhelő a szervezeted számára, ha van konkrét, személyes tapasztalatod az utóbbiról is.

A szaunában _sokkal_ magasabb hőmérséklet van, viszonylag hamar elpusztul benne a legtöbb élőlény, az emberek biztos, itt egy Darwin-díjas példa:
en.wikipedia.org/wiki/World_Sauna_Championships#2010_incident
Monszun éghajlaton meg a világ lakosságának jelentős része az egész életét leéli.

fhdgy 2019.09.01. 10:58:05

@Plüsscicus: Programozóként dolgoztam 40+ évet, de nem vagyok szakbarbár, mai, újkeletű szóval "kocka". Érdekelnek a világ dolgai, nem csak a saját kis partikuláris világom.

Érdekel pl. a klímaváltozás is, a régészet is, meg valamilyen szinten a geológia is, akkor is, ha ezeket csak laikusként, kis mértékben tudom megérteni. Az eredeti végzettségem matematikus, így nem csoda, hogy az innét-onnét öszeszedett információs morzsákat igyekszem valamilyen ( jó vagy rossz ) rendszerbe foglalni. Sokszor megdöbbent, hogy egy-egy terület tudósai mennyire figyelmen kívül hagyják a más diszciplinák eredményeit.

Hogy mire, mennyi energiám van, ahhoz számold hozzá, hogy van 23 kecském, művel(tetek) 17 hektár földet és még komoly terveim vannak, 67 évesen.

Egyik nap is beszélgettem a terveimről egy jó ismerősömmel, ő is megkérdezte, hogy honnét van ennyi energiám. ( Azt is vedd hozzá, hogy szívproblémáim vannak. Bár, amióta kecskézem, szerencsére, alig érzem! )

Mégis, honnét van energiám? Hatkor kelek ( jó, ma fél hétkor ), általában este 10 után kerülök ágyba. Nem nézek TV-ét, hogy ne rabolja az időmet. Így marad energiám másra, amit én fontosabbnak tartok.

Nem vagyok elszállva attól, hogy nekem mennyi energiám van, inkább azon tűnödöm, hogy de jó lenne, ha több lenne!

fhdgy 2019.09.01. 11:01:06

@Arthamyr: Szóval, azt következtetem ki, hogy kerülöd a konkrét választ a monszunnal kapcsolatban, mert nincs személyes tapasztalatod.

Akkor viszont, kérlek, hogy ne az én szövegértésemet kritizáld, hanem törekedj arra, hogy ha leírsz valamit, akkor annak legyen füle is farka is!

Csodabogár 2019.09.01. 11:12:12

A jelenlegi klímahisztériával kapcsolatban tudományosan nem alátámasztható elképzelésem van. A világ már évezredek óta megvan vagy még régebben. Mindig változott. Van biztos valami rendező erő, ami igazgatja a világot. Erre nekünk semmi befolyásunk nincs, mert ezzel szemben csak porszemek vagyunk.
Olvasok az állatokról amik majd kihalnak ha nem védjük öket. Nos pl. a mammut is kipusztult meg biztos sok ma már ismeretlen állat is. Tudunk élni nélküle?
Kétségtelen a legjobb lenne ha a népek nem szaporodnának olyan lelkesen, mint teszik ezt pl. Afrikában vagy Indiában. Ezügyben lehetne valamit tenni,de gondolom az nem lenne PC.:-(

Bredpitt Monika 2019.09.01. 11:15:25

@Arthamyr: latom, ma is formaban vagy,, a tegnapi hozzaszolasodra reagalok meg, mert ervek hijan inkabb ram tereteltel egy gondolatsort, amihez nekem semmi kozom, mar tobbszor hivatkozal Winston Churchill re, mint arrogans f...ra, hat, ezt lehet, hogy o is elmondhatna valakirol...
lol
kicsitkezdesz atesni a lo tuloldalara, voltak ezen az oldalon megmondoemberek, eltunnek, jonnek ujabbak.....lehet neha jobb lenne egy jo nagy kirandulas .....vegul is olyan szep , hosegmentes helyen laksz...

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2019.09.01. 11:16:45

Mekkora önellentmondó komment. ír a szerző arra, hogy figyeljünk erre és arra, amikor közben a hobbija az, hogy a fél világot beutazza. Biztos pici így a lábnyoma...

Az, hogy az olcsó repülés (illúziója, mert elég durva utazgatva egy ember lábnyoma) megteremtette azt, hogy tömegek utazzanak akár interkontinentális léptékben repülővel az nem jelenti azt, hogy kell is csinálni.

Divatos ma "élményt gyűjteni". Ok. A ma generációja élményekkel lesz gazdagabb, aztán majd - ha lesz - magyarázza meg a sok világutazó a 3 fokkal melegebb Földnél, hogy "de azért megérte". A ma generációja örül, a kettővel későbbi élménye meg a szívás lesz.

Vastaps...

dr. Trebitsch 2019.09.01. 11:16:52

@fhdgy: ez olyan, mint sielni a hegyet, meg autózni az utat. Magyarul hangzik, de a nyelvtan az nem magyar.

2019.09.01. 11:17:11

@fhdgy: Megnyugtató választ senkitől nem fogsz kapni. Senki nem ismeri ugyan is a Föld éghajlati rendszerének összefüggéseit.
Az Amazonas körüli hiszti politikai, és gazdasági okokra vezethető vissza.
Ettől függetlenül az erdők, a zöld felületek rendkívül fontosak a vízkörforgás, és a hőszabályozás tekintetében.
Az Amazonas ezen túl a biodiverzitás szempontjából bír rendkívüli jelentőséggel. Na meg azért mert nem ismerjük. És miután nem ismerjük, nem tudjuk mit tartogat még számunkra. Hányszor fordult már elő, hogy az ismeretlen megismerése adott nekünk megoldásokat olyan problémákra, amikre egyébként nem találtunk megoldást, például a gyógyászatban.
Ezért kell óvnunk a természetet, az Amazonast, is de elsődlegesen a saját környezetünket.

A másik dolog, ami idekívánkozik. Ha a mai anyagias világban mindennek értéke van, akkor Amazonia is érték. És az értéket meg kell fizetni, ha azt akarjuk, hogy érték maradjon.

Arthamyr 2019.09.01. 11:17:13

@fhdgy: Thaiföld hasonlít a monszunra esetleg? Amit írok, annak értelme szokott lenni (füle meg farka bizonyos állatoknak van pl.).

A témát lezárom, a korodból fakadóan nem húzod már olyan sokáig, felőlem aztán nyugodtan leélheted ezt a kis időt hülyén is, én nem fogom a saját időmet/energiámat pazarolni azzal, hogy megpróbáljalak megtanítani olyan alapvető dolgokra, amiket a legtöbben már gyerekkorban is tudnak (pl. az információszerzés módja személyes tapasztalatokon túl, összetett mondatok értelmezése, több mondattal leírt gondolatok befogadása).

Bredpitt Monika 2019.09.01. 11:18:25

@Arthamyr: egy dolog kozos bennunk, teged sem, es engem sem erdekel, ki mit gondol rolunk....

Arthamyr 2019.09.01. 11:18:33

@Bredpitt Monika: Miféle "gondolatsort tereltem rád"?

Ha a tegnapi hozzászólásra reagálsz, reagálj arra... :S

Arthamyr 2019.09.01. 11:19:20

@Bredpitt Monika: Meg az is, hogy ennek mindketten örülünk. :)

fhdgy 2019.09.01. 11:21:24

Írva vagyon az Amazonas részben, hogy "Azzal segíthetsz, ha ültetsz egy fát". Ahogy korábban már írtam, egy előző poszthoz tartozó hozzászólásomban, én ülett(ett)em 200 fát, amiből 198 gyönyörűen nő. Plusz még egyet ültettem, azt már teljesen magam, így lett meg a 198,tehát 201-ből csak 3 nem eredt meg. Lehet, hogy tettem valamit, igaz keveset és főleg nem eleget. Enyelőre tőlem ennyi tellett. Remélem majd telik többre is.

Több hozzászólásomban vegyesen használom a cselekvő és műveltető szerkezetet is. Ez azért van, mert most is dolgozm programozóként és a befolyó pénzt, az egyéb jövedelmeimmel együtt, nem élem fel, hanem ilyeneket finanszírozok belőle. Tehát, nem mindig én csinálom személyesen, de megdolgozom érte, hogy megcsinál(tat)hassam!

fhdgy 2019.09.01. 11:26:28

@Arthamyr: Jó, zárjuk le, de mi van, ha Te húzod a rövidebbet? ( nem kívánom, ha fiatalabb vagy, ha öregebb, akkor sem, de benne van a pakliban )

Bredpitt Monika 2019.09.01. 11:28:15

@Arthamyr: ma a maira reagaltam, arra, ahogy a hozzaszolo kartarssal tarsalogsz, szokasos magas lovadrol, de nem akarom a szemelyeskedest folytatni, jon majd a valasz a tegnapira is.....

De hogy a klima temahoz is hozzaszoljak, a vonaton par napja ket fiatal Greta Thurnberg et ...nem biztos hogy betuzom a nevet..ekezte, azzal kapcsolatban, hogy erkezett meg New York ba....
sajnos a lanyok csak ennyit latnak a tortenetbol....

Kinek kisebb az okolabnyoma, az itt jelenlevo hozzaszoloke (magam is beleertve) vagy egy borsodi csaladfoe, aki kerek gumit egetve probal meleget varazsolni a csaladjanak telen....

Arthamyr 2019.09.01. 11:29:48

@fhdgy: Mi lenne? Benne van a pakliban, pl. lehet, hogy holnap nem figyelek, aztán szétfröccsent a villamos, vagy kihúzom az ötöst a daganat-lottón. Ez esetben még kevesebb időm van értelmetlen/irritáló dolgokra.

Arthamyr 2019.09.01. 11:31:48

@Bredpitt Monika: Az azért remélem megvan, hogy ma @fhdgy: , tegnap meg te szóltál hozzám/kötöttél belém?

fhdgy 2019.09.01. 11:46:46

@pametno: Az Amazonas ( és a klímaváltozás ) körül van egy reális probléma, amire rárakódik a hiszti.

Az a baj, hogy aki hisztizik, arra figyel, a lényeg meg elsikkad.

Pl. a globális felmelegedés: megy a hiszti, de a hisztiző lakásában +25 fok vagy több van, ha még több nyáron, akkor megy a klíma ( befele hűt, kifele fűt ). Ha fűtöm a lakást, akkor fűtöm a környezetet is. Hőerőműben termelt villamos energiával meg rájön még a széndioxod is. Ez csak egy példa volt, van még számtalan.

Szóval nagyon kétarcúak vagyunk!

nyuszigonosz 2019.09.01. 11:52:00

A mai válogatáshoz:
- az elsö poszt szerintem nagyon manipulatív, érezze már magát rosszul Európa és a benne élök, hogy a "szegény" jobboldali populista ottani elnöknek így felel meg minden, hogy ég az Amazonas, söt elutasítja a segítséget is: egy rakat ott élö állat hal meg és mindegy neki az ott élö benszülöttek élete es élettere is, de nem akarok belemenni a témába.

- második: hát Vietnam azon részén most van az esös évszak és a monszunesö is.

- nekem ma a harmadik posztban lévö híd tetszik. :-) Nem jártam ott, nemtudom mennyire félnék menni rajta, de az eredeti poszt képeti nézve fantasztikus. :-)

Bredpitt Monika 2019.09.01. 11:59:12

@Arthamyr: en, beled kotottem?
Ha mar megigertem, valaszolok a tegnapira, de mai napon elment a kedvem az ittlettol a fenti hozzaszolasod miatt, amiben lehulyezel valakit es nagyjabol meg arra is utalsz, hogy esetleg meg fog halni....nagyon gaz, olvasd mar vegig, amit irtal, teged minosit,,,
azt irod, hogy kevesebb idod lesz .....ld a hozzaszolasod, megis itt vagy minden nap ......most komolyan, mi van veled? Ha valami miatt rossz paszban vagy miert masokra ontod a merged?

baupexim1 2019.09.01. 12:06:47

@fhdgy: én azt gondolom, hogy mára 10 millió klímakutató országa lettünk. Én sem okoskodom, inkább azt, ami érdekel, elolvasom. Pld. mindenki támadja az Amazon Fundot. Honlap. Projektjeink. Megnéztem. Adott majd 4 millió dollát egy projektre, szerződésekkel alátámasztva.
Így elfogadom, hogy ez az igazság, nem az, hogy ellopják az összes pénzt.
Mta, tanulmányok(ez remélem autentikus).
Amit tuti nem: mindenegybenblog.hu filantropikum.hu otpercpiheno.blogspot.hu és hasonló kamu oldalak. Na ezekről tuti nem tájékozódom :)

fhdgy 2019.09.01. 12:11:21

@baupexim1: ( nem védve az Amazonas erdőtüzeinek okozóit ) Az amerikaiak ( USÁ-t értem alatta ) közismerten nagyeszű elnöke engedélyezné az alaszkai erdők kivágását. Mi van?

Bredpitt Monika 2019.09.01. 12:13:31

Zuzzer poszt hoz, hogy ne csak kekeckedjek, mi ugyan kocsiban ultunk, amikor Aspenbe igyekeztunk Denverbol, mar majdem ott voltunk kb husz percre a celtol, amikor kozoltek velunk a helyiek, hogy telen le van zarva a ho miatt a hegyi ut....
korbemenni ujabb harom orat jelentett, de korbementunk....
igy volt hat oras az odaut, raadasul olyan hofelhok voltak felettunk a Sziklas hegysegben, hogy eletem legklausztrofobiasabb utazasat sikerult atelnem, de gyonyoru volt...
colorado folyo alattunk, mellette a vonat, felettunk a hegyek es a hofelhok.......a vegen pedig jutalmul egy kis kaszinozas szinten a hegyek kozott egy gyonyoru szallodaban, amit az oslakos indianok mukodtetnek vagy legalabbis anno ezt az informaciot kaptuk

fhdgy 2019.09.01. 12:23:38

@Bredpitt Monika: Én azt írtam neki, hogy "törekedj arra, hogy ha leírsz valamit, akkor annak legyen füle is farka is! " erre ő : " Amit írok, annak értelme szokott lenni (füle meg farka bizonyos állatoknak van pl.)."

Úgy látszik értette, de úgy tesz, mintha nem értené vagy nem akarja érteni. Ezek után nagyon meggondolom, hogy a jövőben reagáljak-e bármire is, amit ír! Az biztos, hogy ha most reagálna, én elengedem a füle mellett.

fhdgy 2019.09.01. 12:25:21

@fhdgy: én elengedem a füle mellett = én elengedem a füleM mellett.

Arthamyr 2019.09.01. 12:32:53

@Bredpitt Monika: "en, beled kotottem?" - Hát, először csak egy "finom"
"jol bele fogsz illeni az itthoni tarsadalomba ezzel a nincs bajod azokkal, akik hallgatnak gondolattal.... " - beszólással kezdted.
Ezt még elvicceltem, ami után már így folytattad:
"ugyanakkor az sem jo, valoban, amit szinten megemlitettel, az eroszakos oldalra huzodas, de valahogy a fenti soraid nagyon szerencsetlenul vannak egymasba fuzve..

Ma, itt, ebben az orszagban, aki hallgat, az asszisztal..
..mihez is????"
Ezt már helyretettem. Ha valami nem tetszik, jelezd a blog adminisztrátorainak, ők eltávolítják, ha indokoltnak látják.

A hozzászólásod személyeskedő maradékára nem kívánok reagálni.

Bredpitt Monika 2019.09.01. 12:37:33

@fhdgy: szerintem erre egy jo kifejezes van: szorszalhasogatas...
Nem szeretek ilyen vitakba belemenni, de ma nem birtam ki.....illetve ma sem....

fhdgy 2019.09.01. 12:41:20

MónI! Mi a véleményed Hugh Grant beszólásáról? ( nekem tetszett )

Szerintem azzal a pár lírt szóval nagyobb hatást fog kiváltani mint a parlemet tagjainak a lagymatag nyekergése. Ez utóbbit szerintem már unják az emberek, már el sem éri az ingerküszöbüket, Grant pedig felkarja az állóvizet.

Arthamyr 2019.09.01. 12:43:37

@fhdgy: Persze, hogy értettem, de miért venném magamra az alaptalan sértegetésed?

"Úgy látszik értette, de úgy tesz, mintha nem értené vagy nem akarja érteni." - Ezt te kezdted, a rögtön az első válaszoddal hozzám intézve, semmi sem történt volna anélkül.

"Ezek után nagyon meggondolom, hogy a jövőben reagáljak-e bármire is, amit ír! Az biztos, hogy ha most reagálna, én elengedem a füle mellett." - Ez egy nagyon jó ötlet, a mai és a múltkori szareső sem történt volna meg, ha nem szólsz hozzám, vagy nem értelmezed szándékosan, rosszindulatúan félre, amit írtam, ennek betartásával pedig a jövőben elkerülhető lesz.

fhdgy 2019.09.01. 12:47:43

@fhdgy: Úgy látszik, hogy dadog a klaviatúrám.

lírt szóval = leírt szóval.

felkarja az állóvizet = felkavarja az állóvizet

Csodabogár 2019.09.01. 12:51:27

@Bredpitt Monika: Én meg azt látom, hogy egy psychésen beteg lány, akit a szülei futtatnak, na meg jó helyre született ilyen szempontból.

Brix 2019.09.01. 12:59:43

Szerintem, a többsèg ma már úgy gondolja, hogy igenis van beleszólási joga a nemzetközi közössègnek, ha egy ország teljesen önpusztító, globális lèptèkben káros politikát folytat...A nemzeti szuverenitás ès önrendelkezès kèrdèse nem írhat felül mindent amikor túllèpnek egy határt- mint ahogy Bolsonaro tette- akkor szüksèges a külső beavatkozás. Először nyilván a konstruktív párbeszèdnek van helye, de ha nincs semmilyen hatása, akkor nemzetközi szankció kell, hogy megváltozzon a környezetpolitika ..Nyilván amíg Trump hatalomban marad, addig nehèz lesz a közös nemzetközi fellèpès, de mi mint fogyasztók, ha meghozunk mint egyèn egy döntèst, pl nem vásárolunk brazil termèkeket,( amíg nem változtatnak..) vagy olyan termèkeket, amelyek pl pálmaolajat tartalmaznak, akkor már mi lokális szinten tettünk egy kicsit a globális változásèrt! Ki lehet kènyszeríteni a közös globális trend írásával , hogy a durván környezetromboló országok változtassanak politikájukon! Környezetpusztítással soha sehol nem lehetett eddig jólètet teremteni, csak a jövőt felèlni pillanatnyi , vèlt eredmènyek èrdekèben...A populisták azèrt veszèlyesek, mert hamis illúziókat táplálnak az emberekben, politikájuk árát közösen fizetjük meg! Globális konszenzus kell a legègetőbb kèrdèsekben, most, nem holnap vagy holnapután!

Ego55 2019.09.01. 12:59:52

Amazonas témához.
Rossz a kiindulás mert már túlléptek azon, hogy az Amazonas és az ottani esőerdők a föld tüdeje lenne. Most már bizonyított tény, hogy az óceánok termelik az oxigént és nem a brazil esőerdők, mert ez utóbbiaknak annyi az oxigén termelése mint a fogyasztása. Végeredmény egálba van. Ettől kezdve az erdőirtásokat nem ezért kell csökkenteni. Globális felmelegedés itt kilőve.

fhdgy 2019.09.01. 13:07:22

@Ego55: Sem az óceánok, sem az erdők nem termelnek oxigént.

Ezektől egy atommal sem lesz több belőlük a Földön. Inkább arról van szó, hogy az egyéb vegyületekben ( pl. széndioxod ) megkötött oxigént újra szabad oxigénné alakítják.

A felmelegedés sincs kilőve! Ha egy nagy terület növényzettel van sűrün benőve, hangsúly a nagy terület és a sűrün benőve, akkor ott önmagában más lesz a hőmérséklet, alacsonyabb.

CSOKKI MÁLNA 2019.09.01. 14:13:29

Majd gondolkozzatok el ezen a reggeli kávét, meg a délutáni forró csokit kortyolgatva..

m.t. 2019.09.01. 14:13:29

@Arthamyr:
"Tudtommal Ázsiában sűrűbben vannak."

Az egész kontinenst leátlagolva nincsenek. Szibéria meg Mongólia is Ázsia, nem csak India meg Thaiföld. Akkora lakatlan sivatagok vannak ott amik önmagukban nagyobbak mint bármelyik európai ország.

2019.09.01. 14:13:29

@Brix: Többség? Ezt honnan lehet tudni?
A középkorban Európában jelentős erdőirtás történt annak érdekében, hogy minél több megművelhető területhez jussanak. És ez folyt egy darabig. Ma ott tartunk, hogy Európa jelentős része a fejlett világhoz tartozik, és ez részben a mezőgazdaságnak köszönhető. Akkor most oda kellene állni a brazil, argentin, bolíviai farmerok elé, és azt mondani nekik, boccs, de ti már nem tehetitek meg azt amit mi megtehettünk, mert nektek nincs jogotok úgy jólétet teremteni magatoknak, mint nekünk, európai fehér embereknek?
Mi lesz, ha azt mondják, hogy de igen, van? Ha azt mondják, hogy nem győzik előállítani a marhahúst, mert az európai, amerikai stb. fehér ember igénye erre korlátlan? Mert ez a dolog lényege. A fejlett világ gátlástalan, korlátokat, józan észt nem ismerő fogyasztása. Ha nincs korlátlan igény a brazil marhahúsra, akkor legelő sem kell. Ha nem kell legelő, nem vágják ki az esőerdőket. De akkor miből fognak megélni ezek az emberek?

És szerinted mindezt a populisták idézték elő? Nem éppen azok, akiket most védeni kívánsz, akiknek a hazug szövegét terjeszted?

fhdgy 2019.09.01. 14:57:53

@pametno: Az erdőírtás tény és még tegyünk hozzá valamit!

Én most csak Mo.-ról beszélek, azonbelül is Somogy Rinya patak környékéről. Ez a patak több ágú, összesen 60 km. és kb. 900 négyzetkilóméter a vízgyűjtője, A vízhozama Barcsnál 2-5 köbméter per másodperc, tehát nem egy világot megrengető dologról van szó.

Az egyik ága a birtokon határán folyik. Valamikor ez egy élő patak volt. Mára kanálist csináltak belőle, mert ék alakban kb. kettő méter mély árkot ástak. A víz gyorsan elszalad, nyárra max. kis pocsolyák vannak a medrében.

A két világháború között a birtokom területén kb. 30 hektárt lealagcsöveztek, mert annyi volt a víz. Ma "hála' a mély árkoknak, alig van víz. Én ezt egy nagyon elrontott dolognak tartom. Ha a víz gyorsan elszalad, akkor nem is akar már visszajönni.

A vízzel gazdálkodni kellene, nem gyorsan elereszteni.

Szerintem az is hozzájárul a melegebb levegőhöz, hogy nyárra nincs víz. Nincs, ami párologjon, nincs ami hűtsön.

Nagyobb a művelhető föld, de nincs elég víz.

gabors 2019.09.01. 14:58:03

@Zsuzsi65: "Na, ma en vagyok az elso, ilyen sem volt meg:))"

congrats de a nyugati partrol konnyu :-)))))

Arthamyr 2019.09.01. 15:26:11

@m.t.: Igen, de Kínában és Indiában meg többen laknak, mint egész Európában. És Európa kicsi, ha varázslatosan elnéptelenedne az egész, akkor sem lényegesen csökkenne a világ népessége/átlagos népsűrűsége.

Gyorskeresés után:
www.worldatlas.com/articles/continents-by-population-density.html
Nem ellenőriztem a számokat, de annyira nem tűnnek rossznak, és eszerint is Ázsia a sűrűbben lakott.

Arthamyr 2019.09.01. 15:34:30

@Brix: A durván környezetromboló országok listáján nem Brazília van az első helyen. Ki fogja megrendszabályozni pl. Kínát vagy az Egyesült Államokat?
Persze tök jó lenne, ha lenne egy olyan dolog, ami megtenné, de nincsen, és sajnos nem is lesz.

Emmett Brown 2019.09.01. 15:39:14

Az Amazonas még mindig egy folyó, az meg hótziher, hogy nem lángol.

Ami lángolhat az Amazónia/Amazonas-medence/Amazonasmenti dzsungel. legyünk már egy kicsit igényesek.

@pametno: a gond ott van, hogy amit Európában többszáz éve kivágtak erdőt és művelésbe vonták területét, azok a földek a középkori talajjavítási technikával is termők/művelhetőek maradtak.

A dzsungel földje nem ilyen, annak a területe az irtás után még a 20-21. századi technológiával is igen gyorsan kimerül, és művelésre alkalmatlan lesz. Sem állattenyésztésre sem ültetvényes gazdálkodásra.

Argentínában meg tudtommal nincs ilyen probléma, ott nincs dzsungel, másrészt a pampákon elég jól pörög az állattenyésztés, ráadásul elég régóta, tehát az sokkal fenntarthatóbbnak tűnik.

Egyébként valóban az ő dolguk, hogy mit kezdenek ezekkel a területekkel, kibiceknek kuss kellene hogy legyen. csak akkor kellene nekik valami épeszű alternatívát adni, amihez viszont zsebbe is kellene nyúlni.

2019.09.01. 15:39:22

@shak_ti: Fidesz propaganda? Érdekes meglátás. Már csak azért is,mert hasonló véleményen van Ürge-Vorsatz Diána fizikus, klímakutató, aki az ENSZ Éghajlatváltozási Kormányközi Testület (IPCC) mérsékléssel foglalkozó munkacsoportjának alelnöke, a CEU professzora. Ő is a Fidesz propagandát közvetítené?

shak_ti 2019.09.01. 15:39:26

@Arthamyr: Most az első helyen van.

Arthamyr 2019.09.01. 15:46:33

@shak_ti: Brazília? Milyen mérőszám szerint?

Csodabogár 2019.09.01. 15:48:55

@fhdgy: Köszönöm, ez nagyon jó.

Gamma Leonis · http://gombamania.blogspot.com 2019.09.01. 16:40:03

@fhdgy: A klímaváltozás folyamatos jelenség, gondolj csak a jégkorszakokra aztán a visszamelegedésekre. Ami a gáz, hogy az ipari forradalom óta az emberiség a fosszilis szenet elégette, így az szén-dioxid formájába a légkörbe került. Ez jelentős plusz. Valamint évezredek óta rendkívül hatékony tájátalakítást végzünk az erdőirtással, folyószabályozással, a mezőgazdasággal, a városok építésével, és még ott van a bányászat is. Mind-mind befolyásolja a klímát. Felpörgettük a felmelegedést. A globális átlag nő. Nem érzékcsalódás, hogy forró a nyár. Gyakorlatilag heteken át 30 Celsius fok felett dönget a kánikula. Azt nem tudom, hogy pontosan hogyan lesznek a rendszer átalakulását kísérő nagyobb gubancok, és mi vár az emberiségre. Nem akarok huhogni. De ismerve az alaptermészetünket, lásd két világháború, a növekvő forróság meg fog vadítani minket. Semmi jót ne várj.

Emmett Brown 2019.09.01. 16:40:19

@Arthamyr: Kína szennyezése egyébként szabályozható lenne, csak olcsóbb kiszervezni a gyártást oda és dzsuvázni, meg hajóztatni minden bizbaszt, mint mondjuk az EUban az itteni környezetvédelmi szabályok szerint az itteni munkaerőköltségekkel legyártani valamit. Egyértelmű, hogy a Kína szennyezését lehetne csökkenteni, csak annyi a baj, hogy Hans/Pierre/Carlos/Antonio/Olaf szeretik olcsóért venni a bizbaszt.

fhdgy 2019.09.01. 17:16:33

@Gamma Leonis: Igen.

Egyszer túl korán értem a Mammut bevásárló központba, a boltok még zárva voltak, de az épületbe már be lehetett menni.

Hogy ne unatkozzak, megnéztem a kiállított leleteket, végig olvastam a tablókat. Találtam egy tablót, amelyik letaglózott!

Azt írta, hogy a jégkorszak(ok)ban előforduló ideiglenes felmelegedések között volt olyan, amikor az átlaghőmérséklet meghaladta a mostanit!!!

M I V A N ? ? ?

Akkor is volt az ok, hogy túl sok szenet égettünk? Meg túl sok erdőt, stb., stb. írtottunk ki?

Nagyon szeretnék olyan tudományos eredményt, amelyik azt is kimutatná, hogy mi, emberek hány fokkal járulunk hozzá a felmelegedéshez!!!

Nem vagyok az, hogy becsukjam a szemem és azt mondjam, hogy nem látok semmi változást, de mikor tudom meg, hogy kóklerekkel vagy tudósokkal állok szembe?!

Higgyek a leghangosabbaknak vagy könyveljem el, hogy soha nem lehetek biztos?

teéjesenmindegy 2019.09.01. 18:21:28

@fhdgy: "Szeretnék tisztán látni a klimaváltozás ügyében"
Nem fogsz. Mivel konkrétan senki nem tudja, hogy egyáltalán van-e, hogy ha van, akkor az minek köszönhető, hogy mennyire emberi tevékenység, stb.
Aztán mindenki úgy ferdítgeti az igazságot ahogy éppen kedve tartja.
Egy példa: USÁban 30 millió tehén fingik, volt 100 cikk, hogy ez mennyire sok, mennyire tönkreteszi a bolygót, stb. Arról egy kurva szó sem esik, hogy 1492 előtt 60 millió bölény élt arrafele, azok nem fingtak?

Úgyhogy lószar az egész, figyelj oda, hogy ne szemetelj, hogy ne fogyassz ész nélkül, lehetőleg keveset szennyezz, a riogató cikkeket pedig szard le.
Most komolyan, aki ilyen baromságot leír, attól mit vársz?
"Jair Bolsonaro a Föld kilencedik legnagyobb gazdaságának az elnöke, aki egyben a jövő zálogának, az oxigénnek is egyeduralkodója."
Ja. A légkör 20.8%a oxigén. Bolsonaro nyilván uralkodik rajta.

teéjesenmindegy 2019.09.01. 18:21:45

@Gamma Leonis:
"Nem érzékcsalódás, hogy forró a nyár. Gyakorlatilag heteken át 30 Celsius fok felett dönget a kánikula."
ühüm, ühüm.
Oszt mi van akkor, ha ez a normális? Mi van akkor, ha a Grönland normális állapota, hogy zöld, és nem az, hogy jég borítja?
Mi van akkor, ha ritka dolog a fehér karácsony errefele?

Már úgy értve, hogy bolygó szinten. A hőmérsékletet mérik pár száz éve. Előtte max. leírák, hogy nagyon hideg volt, vagy nagyon meleg volt. Az előtt meg nem írtak semmit. És most beszélünk 5000 évről. Az előtte volt millió évekről meg semmit.

teéjesenmindegy 2019.09.01. 18:22:03

@Brix: "a durván környezetromboló országok változtassanak politikájukon! "
Így van. Mondjuk ne lehessen ide Magyarországra Kínából kütyüket hozni. Meg ruhát. Tiltsuk ki a banánt, narancsot meg agavét. Francba a kávéval csokival. Le a fapadosokkal, meg úgy általában a turizmussal. Ugyanis ezek sokkal környezetrombolóbbak, mint az, hogy Brazíliában ég némi erdő.

"A populisták azèrt veszèlyesek, mert hamis illúziókat táplálnak az emberekben, politikájuk árát közösen fizetjük meg! "
Ez így van. És az egész hozzászólásod maga a tömény megtestesült populizmus. A brazil ne hagyja égni az erdőt, az orosz oltsa el a tajgát valahogy, de nekünk azért legyen olcsó wizzair jegy.

fhdgy 2019.09.01. 18:51:47

@teéjesenmindegy: Erre, és az előző kettő hozzászólásodra!

Az a baj, hogy igazat kell, hogy adjak ( a némi iróniát is beszámítva )!

Most már csak egy bajom van: ha ennyire hülyék vagyunk ( nem tudunk ez ügyben semmit ), akkor mit okoskodunk?

Okos ember, ha nem tud valamit, akkor hallgat! Ettől a hülyék meg felbátorodnak?

Kérlek, ezt is úgy vedd, hogy van benn irónia bőven!, de mit tehetek, ha nem tudok semmit???

Brix 2019.09.01. 19:09:16

pametno
Szerintem nem látod jól a helyzetet! Az európai emberek èletkörülmènyeit az ipari forradalom , ès annak következmèmyei javították meg drasztikusan, nem a közèpkori mezőgazdaság....Az extenzív erdőirtások bizonyos területeken csak károkat okoznak. Tipikusan ilyen az Amazonasz területe, hiszen a talajviszonyok, talajtípusok ès a csapadèk mennyisège miatt gyorsan kimosódnak a tápanyagok, majd elindul a talajerórzió ès rövid időn belül a talaj termèketlen lesz...Ezèrt hamarosan újabb területekre lesz szüksèg , hogy a mezőgazdaság ezeken a területeken fenntartható legyen..A fejlett országok nagyjából megtermelik maguknak amire szüksègük van, ilyen áron nem kellenek a környezetpuszító mezőgazdaság termèkei! Elèg egy kampány ès a nyugati fogyasztók el fognak fordulni a brazil termèkektől...Ha tetszik, ha nem, Európa gyere inkább " bezöldül" politikailag. Az új generációk egyre haladóbb gondolkodásúak, szerencsère...Lsd: Nèmet Zöld Párt a legnèpszerűbb a fiatalok között...De, az Alt- right is elindította az " ökojobbot" , mert belátták , milyen fontos globális problèmák várnak megoldásra..A világ problèmáit nem lehet a szőnyeg alá söpörni, ahogy a populisták teszik, ès nem lehet egyetlen állam sem gobális hatású környezeti problèmák okozója, mèg közvetetten sem...Bolsonaro bűnös, mert lazított az addig èrvènyes - ès a trópusi erdőket jobban vèdő törvènyeken- ezenkívül , egyfajta uszítást vègez, ès hallgatólagosan szabad kezet ad a már eddig is kaotikus állapotokat okozó fakitermelőknek, bányatársaságoknak, farmereknek- akik öldösik az ott èlő őslakosságot ès egymást is...Az apokaliptikus állapotokat felszámolni kellene az Amazonasz- medencèben, nem verbális muníciót az újabb erőszakra!

0.5 bit 2019.09.01. 19:09:39

@fhdgy: "Azt írta, hogy a jégkorszak(ok)ban előforduló ideiglenes felmelegedések között volt olyan, amikor az átlaghőmérséklet meghaladta a mostanit!!!"

Nem kell olyan "messzire" vissza menni az időben. A régészeti leletek szerint 2000-1500 évvel korábban melegebb volt az idő mint most:
"A lakóházak építésénél Pannónia-szerte alkalmazott nyitott belső udvar is csak e klíma-optimummal magyarázható.
...
Grynaeus András dendrokronológiai vizsgálatai alapján Pannóniában ezekben az évszázadokban enyhe, helyenként szubmediterrán jellegű klímát feltételezünk.
...
A szárazabb klímát látszik bizonyítani az is, hogy a római limes erődök zöme a Duna mai vízszintje alatt van (példaként lásd Contra Aquincum helyzetét), vagy már el is mosta azokat a folyó. Az enyhe klímáról tanúskodik a Duna vaskapui szakaszán, Traianus által i.sz. 101–106 között építtetett római kőhíd, amely 170 évig használatban volt.Egy hasonló, a folyó medrébe támaszkodó, azt szűkítő építmény – különösen egy hasonló sodrású szakaszon – csak abban az esetben maradhat ilyen hosszú időn át épen, ha a Duna nem, vagy csak igen ritkán fagy be."
Forrás: digolanum.gportal.hu/gindex.php?pg=35109890&postid=1037436

Golf2 2019.09.01. 20:13:07

@fhdgy: a korodból fakadóan nem húzod már olyan sokáig...Ez mekkora bunkóság már!

gabors 2019.09.01. 20:32:56

Kedves posztolo ... ekkora baromsagot mar regen olvastam ..

"Correa 13 millió dolláros éves bevételt remélt az olajból, aminek feléről lemondott volna, ha az ENSZ kisegíti. Az ENSZ azonban korrupciót szimatolt, és ahelyett, hogy együttműködést ajánlott volna, elzárkózott a további tárgyalásoktól.

Ecuador pár évre rá megnyitotta a mezőket, a Yasuni Nemzeti Parkban pedig megkezdődött az erdőirtás az ENSZ és az Unesco kvázi jóváhagyásával. Ezek után nem visszás-e az ENSZ felszólítása, hogy Bolsonaro állítsa le az erdők felégetését?"

1. mi allitotta volna meg a vegul is hogy minden evben kerje ugyuanazt vagy tobbet ? es 2 ev mulva megis megnyitja az olajmezoket ... semmi !!!

2. ez a szocializmust epito Assangnak menedeket ado kommunista ugyanaz aki elraboltatta az ellenfelet es azota mer le is tartoztattak emiatt ??

3. azt felhatalmazasnak felfogni hogy az ENSZ nem volt hajlando gyakorlatilag valtsagdijat fizetni ???

4. Ja azt is megemlithetned errol a jomadar kommunistarol hogy hogyan adta ela kinaiaknak az olajfeldolgozast a benszulott indeanok foldjen ...

gabors 2019.09.01. 20:46:23

@fhdgy: "így lett meg a 198,tehát 201-ből csak 3 nem eredt meg. Lehet, hogy tettem valamit, igaz keveset és főleg nem eleget. Enyelőre tőlem ennyi tellett. Remélem majd telik többre is."

Na jo de kedvtelesbol meg kecskeket tartasz amig telebofogik metannal meg nitrogen oxidokkal a levegot (ha nem is annyira mint a tehenek) nincs annyi fa amit ultetni tudnal hogy kompenzalja ezt :-))

Nemhogy algat "ultetnel" vagy legalabb szojat es vegetarianus eletmodot es kajakat terejesztenel ...

fhdgy 2019.09.01. 20:49:36

@Golf2: Szerinted bunkóság, ha az emer nem csak az orra hegyéig lát, néz?

Most mondjam azt, hogy én gondolok a jövőre is, ami már nem az én jövőm lesz???

gabors 2019.09.01. 20:55:53

@Bredpitt Monika: "Greta Thurnberg et ...nem biztos hogy betuzom a nevet..ekezte, azzal kapcsolatban, hogy erkezett meg New York ba...."

nem tudom mit mondtak de az semmi csak ocsmany PR kampany es mi faszt fog csinalni New Yorkban egy honapot ? mert a Kozgyulesen is beszelni fog .... foglalja a helyet ???

azt a baromsagot hogy magan vitorlassal 5-6 nap alatt az oceanon atkelve megy New Yorkba, igen bezabalta a media ... csakhogy ez szinte biztos hogy tobb CO2-be kerult mint akar repulo vagy miert nem Video Konferenciazott otthonrol ? Miert volt az jo hogy az ENSZ szekhazzal szemben az Elso Sugaruton adott egy tucat interview-t ??? Azon a vitorlason volt legalabb 5 vagy 6 ember is volt rajta es az apjan kivul azok ettek ittak (meg talan nem is mentek volna New Yorkba) ... es mennek vissza europaba repulovel ugyanez majd a visszauton is gondolom (de lehet akkora mar OKs lesz a repulo mert az ENSZ Nagytermeben mar lement a buli .....) Bocsi de ez egy hazug szemfenyvesztes .... hiaba tetszik sokaknak hogy vitorlazzunk !!!

Ennel mar csak az volt jobb mikor az ENSZ Kornyezetvedelmi Programja azt talalta ki egy jo dolognak hogy 2 gyermek rajzverseny gyoztest Konkord-dal vittek New Yorkba Londonbol (persze veluk volt az ensz program igazgatoja is) es nem is ertette a propaganda osztaly mi is volt a gond ezzel hiszen ingyen volt BA fizetett mindent ... :-(((((((((

fhdgy 2019.09.01. 20:56:35

@gabors: Kapaszkodj! Van hét hektár szójám, valamikor e hónap közepe táján lesz az aratás.

Nem örülök neki, de algám is van! -:) A kecskék itatóvödrét időnként ki kell mosnom, mert bezöldül.

Hogy van-e annyi fa, ami kompenzálja a kecskéket: 2016-ban, 17-ben közel négy hektár földet kellett erdővel újratelepítetnem. Egy hektárt tölggyel, majdnem három hektárt égerrel. Eddig ezeket azért nem említettem, mert nem önszántomból csináltam, hanem engedelmeskednem kellett a törvényi kötelezettségeknek.

blackhairlady 2019.09.01. 21:12:31

@fhdgy: Bocs, de szerintem tenyleg felre ertetted Arthamir hozzaszolasat.
"Egy szaunában 100 fok körüli hőmérséklet van és negyed órát lehet benne bírni (ok, többet is, ha valakit bezárnak, de azért pár óra alatt game over). Ehhez képest ..."
Tehat a szaunahoz hasonlitotta a monszun homersekletet, ami valljuk be, valoban sokkal kisebb, igy kvazi huvosnek is mondhatnank. tehat nem huvos, csak osszehasonlitva a kettot :)

tpl 2019.09.01. 21:17:11

A saját kis kényelmes életünket féltjük, nem a Földet. A Föld amúgy, köszöni szépen, jól van. Az emberiségnél mar sokkalta brutálisabb drámákat is túl élt. Szerintetek mondjuk félmillió éves távlatban mit számít a mostani klimaváltozás és a xx. századi ember mértéktelen erőforrás-igénye? De ja azt mondom, hogy 5 millió év, vagy 50 millió év múlva? A 4,6 milliárd éves Földünk életében kb. egy szempillantás se vagyunk. Ha mi nem irtjuk ki magunkat, előbb-utobb a Föld fog minket elintézni.

Igazából nem szól a mai klimapara és global warning, mint a politikáról. És egyesek félelméről, hogy nem buvarlodhatnak a Great Barrier Reefnél, a steak drágább lesz, és egy sor szép régi világ átalakul az ember számára. Ennyi

exterminador 2019.09.01. 21:17:12

Az első bejegyzés rendkívül ellenszenves. "Az a pár millió campesino ugyanis, akik jó eséllyel a kialakult helyzetért felelősek, azért égetik fel az erdőket, hogy a gyerekeiknek tudjanak valamit enni adni." - A megoldás az lenne, ha ezek a gyerekek meg sem születtek volna." - írja Arthemyr. Igen, erről van szó. Meg aztán, nehogy már Bolsonarót sajnáljuk.

Gamma Leonis · http://gombamania.blogspot.com 2019.09.01. 21:17:12

Oké, hogy volt melegebb. Sőt mediterrán klíma és szárazság. Csak ilyen feltételek mellett mégis, hogy a tökömbe fogjuk etetni Európa cirka 500 milliós lakosságát. A Föld többi emberéről nem is szólva. Illetve nem is tudom, hogy oké, volt már 50 Celsius fok, sőt melegebb, de aki itt lazán veszi a hőmérsékleti csúcsokat, beleveszi, hogy ő mennyire is viselné el?! De tényleg. Mit csinálnál 50 Celsius fokban? Menne a klíma? Másnál is menne. Bírná a hálózat? És mi lenne a városok ellátásával? Hiszen lágyulna az aszfalt, görbülnének a sínek. A folyók pedig ki lennének száradva. Ivóvíz ellátás? Smafu. Minden oké volna, hiszen volt már a mainál melegebb hőmérséklet a Földön.
Jól van. Csak lazán. Képzelőerő nuku.

blackhairlady 2019.09.01. 21:19:28

Egy ismerosom kirandul eppen Randan, csodas kepeket puposkodott az Instagramon. Termeszetesen jo sok "vicces" megjegyzest kapott, mint pl. "inkabb szep" :)))

Egy ego erdoert mindig is kar, mar csak az ott lako allatok miatt is.

gabors 2019.09.01. 21:27:12

@fhdgy: Na akkor jo sokat teszel .... tudtam en csak vicceltem a kecskekkel az hogy "pet"-kent tartod oket amugy lehet hogy jobb mintha porkolt lenne beloluk de ezt mar nem tudom.

De minden keroddzo allat ilyen es minden olyan ami "csak foloslegesen keroddzik" rossz .... lehet hogy megtobb metant termelsz mert az erdoidben megnott a keroddzo ozek es szarvasok szama is :-))))

fhdgy 2019.09.01. 21:30:25

@blackhairlady: Nem tudom! Szaunába akkor megy az ember, amikor akar, onnét akkor jön ki, amikor jó esik.

A monszun ebből a szempontból más, ezért kérdeztem meg, hogy van-e minimum kettő hét tapsztalata.

Nekem kettő hét tapsztalatom volt, és nem szórakozásból mentem oda, hanem dolgoztam.

Nem tudom, hogy milyen a monszun Thaiföldön, mondjuk a tengerparton. Azt viszont tudom, hogy milyen volt Delhiben.

Én a szaunát is megtapasztaltam, meg monszunt is.

Ez már nem a monszun téma, de nekem október-november volt a legrosszabb Delhiben. Akkor már nem volt nagy meleg, csak 35-36, de a szmog rettenetes volt. Napokig nem láttam a napot, csak sejteni lehetett, hogy hol van.

Január-február már jó volt, akkor csak 30-32 fok volt, nem volt akkora szmog.

fhdgy 2019.09.01. 21:34:49

@gabors: Az őzeket, szarvasokért nem tudok felelőséget vállalni! -:(

gabors 2019.09.01. 21:35:47

@tpl: "Szerintetek mondjuk félmillió éves távlatban mit számít a mostani klimaváltozás"

valami zavar lehet a keszulekben a foldnek semmi gondja nincs es nem is lesz a klima valtozastol amire mindez veszelyt jelent az az emberi elet es a mostani elovilag, a gazdagabb embereknek kisebb gondja lesz ez mint az 1-2 milliard legszegenyebb azsia es afrikainak ... tutti elobb fognak Bangladeshben vagy megint a Szahelben tomegpusztulni mint "nyugat" europaban vagy akar eszak amerikaban ... az hogy kipusztul az elovilag egy nagyobb resze nem sokat szamit lesznek ujabbak nagyobb csotanyok legyek hasonlok es ha kihalunk (elobb utobb ez biztos) akkor megint a "termeszet" veszi at az uralmat es ujra indul a darwin-i rulett .... senki nem lesz aki teremtesben meg "okos tervesben" higgyjen :-))

blackhairlady 2019.09.01. 21:42:31

@fhdgy: De A. nem errol irt. Egyedul a homerseklet kulonbsegrol.

fhdgy 2019.09.01. 21:44:54

@blackhairlady: " " a monszun kellemesen hűvös" próbáld ki!

Én se kellemesnek, se hűvösnek nem éreztem!" én ezt írtam, erre ő azt válaszolta, hogy "Sikerült átugrani az előtte lévő dolgokat, vagy csak értelmezni nem sikerült? ", kétségbe vonva a szövegértelmezési képességeimet, majd neki állt feljebb, csak ennyi történt!

Az, hogy én se hűvösebbnek, se kellemesnek nem éreztem, ez tény kérdés, mit lehet ezen kétségbe vonni?

10 percig, rendben, de kettő hétig? Mostanság erre felé már jó ideje 32 fok fölött volt/van a hőmérséklet. Talán kedtől esik 10 fokot. Egy-két napig nem elviselhetetlen a 32-33 fok, de itt már huzamosabb ideig volt, akkor már kellemetlenné vált. Arról ne beszéljek, hogy 37 fokban ( ilyen is volt ) milyen napon dolgozni is. Ehhez képest persze Rovinjban az Adria partján a 38 fok is kellemesen él az emlékeimben.

blackhairlady 2019.09.01. 21:53:58

@fhdgy: Es meg mindig nem erted :D

" Ehhez képest a monszun kellemesen hűvös..."
Ez a lenyeg, egeszen mas a jelentese.

De en is befejeztem itt :))

teéjesenmindegy 2019.09.01. 21:55:45

@fhdgy:
"Most már csak egy bajom van: ha ennyire hülyék vagyunk ( nem tudunk ez ügyben semmit ), akkor mit okoskodunk?"
Abban, hogy figyeljünk oda, mert egy bolygó van, semmi rossz nincs. Tök jó, hogy az emberek sokkal környezettudatosabbak, mint 10-20-100 éve.
Azzal sincs gond, hogy veszélyekre felhívják a figyelmet, még akkor sem, ha túlértékelik a veszélyt.

A médiával van gond, ami abból él, hogy riogat, meg politikusokkal, akik ebből akarnak profitálni.

0.5 bit 2019.09.01. 21:56:09

@Gamma Leonis: "Oké, hogy volt melegebb. Sőt mediterrán klíma és szárazság. Csak ilyen feltételek mellett mégis, hogy a tökömbe fogjuk etetni Európa cirka 500 milliós lakosságát."

Az elmúlt 2000 évben volt melegebb is (római kor) és volt hidegebb is (középkori kis jégkorszak). Nincs okunk feltételezni, hogy ezek a változások nem fognak vissza térni.

Az a baj, hogy jelenleg arra fordítjuk az erőforrásainkat, hogy megállítsuk a "példa nélküli" felmelegedést. Régen ha rossz volt a termés, akkor az volt a megoldás, hogy elégettek néhány boszorkányt. Most az a megoldás, hogy emeljük az adókat és az ipari termelést európából áthelyezzük kínába. Hiába ugyan az a földi légkör van nálunk és a kínaiaknál is ettől ez megoldás.

Azzal jelenleg senki nem foglalkozik, hogy mit fogunk csinálni, ha a modern kori "boszorkányégetés" mégsem váltja be a hozzá fűzött reményeket. Valószínűleg, ha melegebb lesz, akkor a megoldás az alkalmazkodás helyett az lesz, hogy még több boszorkányt kell máglyára küldeni...

fhdgy 2019.09.01. 21:59:37

@blackhairlady: Ha olvasol híreket, Indiában is előfordul, hogy az emberek a nagy melegtől meghalnak. Hú, de kellemes a monszun!

blackhairlady 2019.09.01. 22:25:40

@fhdgy: Edesjoistenem :D

Te tenyleg nem akarod megerteni, csak hogy a tied legyen az utolso szo :DDD

Nem mondta azt, hogy nem meleg. Azt mondta, hogy a szaunahoz kepest nem az. Kulonbseget tett 100 fok es 45 fok kozott. Azutobbira tenyleg lehet mondani, hogy az elsohoz kepest huvos. Nem onmagaban, hanem osszehasonlitva a kettot.
Te meg sosem hallottal ilyen osszehasonlitasokat? Hogy pl. a Magas tatra megmaszasa az Everesthez faklyasment volt. Ez most akkor azt jelentene, hogy a Tatrara felkutyagolni faklyas menet?
Ez mar tenyleg szovegertesi problema a javabol, ilyeneken buknak el a diakok sajnos a felmereseken eleg gyakran.

blackhairlady 2019.09.01. 22:26:47

@blackhairlady: Everesthez kepest es a nagybetuk :(((

fhdgy 2019.09.01. 22:30:55

@blackhairlady: Tényleg nem érted, hogy 48 fokban, monszun idején, abszolút nem kellemes???!!! Főleg egy európai embernek?

Nekem ehhez képest a szauna volt kellemes, mi nem érthető ezen?

gabors 2019.09.01. 22:45:24

@fhdgy: "@blackhairlady: Tényleg nem érted, hogy 48 fokban, monszun idején, "

azert a 48C -al peched volt ez kiveteles eset legtobb evben a max 45C bar az se europai feher embernek valo meg a balkanon is melegnek szamitana ...:-)

Brix 2019.09.01. 22:52:32

@0.5 bit: A holocèn klíma optimum idejèn elsősorban a tèli közèphőmèrsèklet lehetett magasabb, kb 4-5 c. lehetett a januári ès 24-25 fok júliusi a Karpat- medencèben , egyes klimatológusok szerint ( Atlanti fázis..) Nem mindegy hogyan változik az èghajlat, ès hogy jön össze az èves közèphő emelkedès, a nyári vagy a tèli átlaghőmèrsèklet- emelkedèsből...Az antropogèn eredetű klímaváltozás már a 90- es èvek vègèn már elfogadott tudományos konszenzus volt , èn is ezt tanultam anno az egyetemen( mindamellett hogy a földi atlaghőmèrsèklet trendszerű csökkenèst mutat a földtörtèneti harmadidőszak óta, jègkorszakok sorozata..ami persze volt a carbon- perm- ben ès a prekambrium idejèn is számos..). A lènyeg: most úgy tűnik a jelenlegi equilibrium ha jobban felborul- minden bizonnyal az összes lègkörbe bocsátott üvegházgáz ebben nagyobb szerepet játszik mint gondoltuk..lègkör ès üvegház gázok nèlkül, pusztán " szoláris " tènyezőktől befolyásolva kb - 15-20 C lenne a földi átlaghőmèrsèklet a felszínen - akkor nagy katasztrófának nèzünk elèbe...Pl Indiában idèn hetekig 48- 50 fok volt a monszun előtt , èjszaka 30-35, ez már szinte túl van az emberi szervezet tűrèshatarán...A falvakból a nagy hősèg ès a vízhiány elől a városokba menekültek az emberek , az állatok jelentős rèsze elpusztult...A jövőben - ha tovább folyik a felmelegedès- apokaliptikus állapotok lesznek ès klímamenekültek milliói indulnak meg majd az èszaki államokba...A kerítèsek nem állítják meg őket, mert amióta az ember lètezik, mindig is migrált az èlhetőb területek felè...A legfontosabb most az lenne, hogy amennyire lehet , visszafogjuk a kibocsátást, mèg lehet így sem ússzuk meg, de meg kell próbálni!

gabors 2019.09.02. 01:52:27

@teéjesenmindegy: "A médiával van gond, ami abból él, hogy riogat, meg politikusokkal, akik ebből akarnak profitálni."

ugyanez a szkepticizmus ment az ozonlyukkal is (illetve eleinte csak a reteg vekonyodasaval ment hogy ugyan mar az hol vastagabb hol vekonyabb nem kell tulozni) hulye tudosok mindenfele nem letezo problemakat talalnak ki es riogatnak ... ez volt a 70es evek kozepe vege fele aztan nem csak elviekben bizonyitottak hogy mi is tortenik (ezert kesobb Nobel dij is jart) hanem meg is mertek evrol evre es vegul ki is lyukadt jo par evre... aztan a hulye ausztralok meg ujzelandiak kezdtek riadozni hogy mi fasz van mar a borrakkal..

es vegul komoly nemzetkozi osszefogas es penzkoltessel sikerult eloszor csokkenteni majd beszuntetni az un freonokat (meg csomo egyebb dolgot direkt nem irok reszleteket mert megint riogatas lesz) ... es vegul evtizedek alatt mostanra az ozon-reteg rendbe jott bar a kommunista csinkik megint csalnak ..

ugyanez lesz a klimavaltozas (felmelegedes vege is ) lehet se te sem en nem eljuk meg mar de en elhiszem mar most is hogy a meresek alapjan az elmult 10 evben melegedes van tengerviz szarazfoldon leginkabb a sarkokon a legnagyobb a valtozas sot azt is elhiszem hogy az egyik sot valszeg a legfobb oka novekvo CO2 (es metan es NOx) koncentracio ... amit az emberek tevekenysege okoz ...

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2019.09.02. 03:56:18

Hogyaszondja: "nem telepítesz a lakásodba légkondit csak azért, mert Magyarországon van három hét kánikula."
Eszénél van a poszt-toló?Az a három hét jó lesz három hónapnak is...Az megvan neki, hogy klímaváltozás, hőhullámok, melegedő légkör?Meg a 40 fokos előrejelzések?

bkkzol 2019.09.02. 06:41:33

Valószínű, hogy sokkal összetettebb az őserdő égetés kérdése, mint azt mutatni akarják.
Érdekes módon se a szibériai se az afrikai őserdő égetés nincs a címlapon csak a brazil. Ahol nem túl régen került hatalomra egy jobboldali vezetés.
Macron is véres szájjal megy neki minden neki nem tetsző nem eléggé zöld-vörös vezetésű kormányzatnak. Próbálják már lenyomni a német és francia gazdák torkán, hogy vége a mezőgazdasági támogatásoknak, mert, most kezdődik az erdősítés! Szépen "visszavadítjuk" az ország jelentős részét, így a túltermelés is megoldódik...

shak_ti 2019.09.02. 06:41:53

@Brix: “A kerítèsek nem állítják meg őket, mert amióta az ember lètezik, mindig is migrált az èlhetőb területek felè.”

S a trumpok, orbánok, keritéshuszárok fedughatják majd maguknak a keritést, s mi meg majd nézhetjük kárörömmel..főve saját levünkben.

trabant 2019.09.02. 06:41:58

"A teljes posztot pár gyönyörű képpel itt találjátok."

A fenti link téves vagy hibás, a blog oldala sajnos elérhetetlen. Javítás?

adg 2019.09.02. 09:55:33

@geegee: Ha meg harom 7, akkor nem sokat fog menni a klima, hogl a hiba? :)

@blackhairlady: @fhdgy: @Arthamyr: Csak hogy ne eresszuk meg el ezt a jo kis eloremutato beszelgetest, en pont olyan helyen lakom, ahol vannak monszunok.
Es ezerszer inkabb a mi monszununk, mint a szauna. Ugyan delhiben nem jartam, de itt normalisan az esos evszakban 33-35 fok van nappal, es par fokkal huvosebb ejjel, eleg paras a levego, es par naponta esik egy nagy zuhe, szerencses esetben naponta. Ez a megvaltas.
Ha monszun van, akkor az nehany naptol par hetig tarthat, ilyenkor szinte folyamatosan szital, kis szunetekkel, es neha szakad a langyos eso, nem hideg, mint az otthoni, teljese mas. A homerseklet pedig lemegy 22-25 fokra is akar. Csodalatos ilyenkor. Minden nagyon szep zold, kurva jo a levego, az enberek imadjak, tonbolnak a madarakok, stb.
Ha lehetne valasztani, en ilyen idot kernek allandora, neha kis szunettel, hogy szaraz is legyen.

Arthamyr 2019.09.02. 10:13:47

@adg: Rég tanultam, de rémlenek olyasmik, hogy mérsékelt övi monszun meg trópusi monszun. Lehet te az előbbiben részesülsz inkább?
Egyébként egy szóval sem mondtam, hogy a monszun kellemes lenne szerintem, én pl. a tieteket sem szeretném, mivel nem kedvelem a csapadékot. Ennek ellenére sem Indiában, sem Vietnámban, sem Ausztráliában nem az éghajlattal lenne a legnagyobb gondom. A szaunát viszont szeretem igénybe venni, de azért ha választani kellene, hogy szaunába költözzek, vagy a legforróbb, legpárásabb monszunba, nem kéne rajta sokat gondolkodnom, elég egyértelműen a monszun nyerne.
@blackhairlady: tökéletesen megértette és megkísérelte elmagyarázni a dolgot.
Kissé ellenségesen reagáltam @fhdgy: első reakciójára, ennek az az oka, hogy a nemrég hasonlóan félreértelmezte a hozzászólásom, majd makacsul kitartott a félreértelmezése mellett azután is, hogy elmagyaráztam a dolgot, így a "türelem csík" nullához közel indult.

adg 2019.09.02. 10:22:02

@Arthamyr: Igen, erdekes volt vegigolvasni. :)

A mi eghajlatunk hivatalosan tropusi szavanna, teljesen szaraz, kisse huvosebb (17-32 fok) szaraz evszak, es melegebb (30-35 fok) csapadekos, monszunos esos evszak kb 1500-2000 mm csapadekkal.
Amennyire tudom, az egyenlitohoz még kozelebb melegebb az esos evszak, es még parasabb.

2019.09.02. 11:33:07

@Arthamyr:

"sem Ausztráliában nem az éghajlattal lenne a legnagyobb gondom"

Ausztráliában mi lenne?

Arthamyr 2019.09.02. 11:53:12

@Nagy kámpics: Nem akarom nulláról újrakezdeni az életemet.

fhdgy 2019.09.02. 13:26:48

@adg: Az olyan monszunt lehet, hogy én is szeretném, amit leírtál.

Nekem másban volt részem, másról van tapasztalatom.

Én leírtam, hogy nekem milyen volt, volt, aki támadásnak vette, volt, aki nem értette.

Egyéb kellemetlen dolgokat eddig le sem írtam, de neked most elmondom.

Képzelj egy egy hatalmas, lakott területet, ahol áldatlan köztisztasági állapotok uralkodnak.

Amikor, mondjuk egy óra alatt leesik annyi eső, hogy bokáig érő víz van, el lehet képzelni, hogy mi mindent visz a víz.

Ja, most jut eszembe: a szaunának van egy óriási előnye: megszabadulhatsz minden gönctől. -:)

Lehet, hogy azért is viszonyulok úgy a monszunhoz, ahogy mert rengeteg rossz benyomás ért Delhiben, pedig az indiai kollégák azt mondták, Delhiben a legjobb, mindenütt máshol csak rosszabb. Hát köszönöm szépen!

Mehettem volna 13-14 hónapra India egy másik nagyvárosába is dolgozni, de nem sok gondolkodás után passzoltam.

Lehet, hogy ott jobb lett volna a monszun, mert az a város az ( egyik ) óceán partján volt.

Én nem bántam meg azt az összesen 12 hetet, de nem volt ingerenciám többre.

Incred!ible India! -:)

Az első ! jel helyett, egy fejetetején álló felkiáltójel van a gigaposztereken, hogy még jobban hihető legyen, hogy incredible.

fhdgy 2019.09.02. 13:35:53

@fhdgy: Bocs! Az Incred!ible-t rosszul írtam, helyesen: Incred!ble

CSOKKI MÁLNA 2019.09.02. 17:10:00

Lula elnök idején a kétezres években sokkal nagyobb területen égett..

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása