Zsuzsáék jó hat és fél éve lettek határátkelők, a németországi Augsburgban kezdték meg külföldi életüket. Akkor írtak is posztot a velünk történtekről (itt olvashatjátok el, szerintem érdemes!). Most kérésemre hat évvel később veszi fel Zsuzsa a történet fonalát – és van mit felgöngyölíteni, mert nem kevés dolog történt azóta velük. (A képeket is ő küldte, a külön nem jelöltek Frankfurtban készültek.)

„Kaptunk egy felkérést, hogy ha van kedvünk, akkor osszuk meg az előző bejegyzés óta velünk történt dolgokat. 

Az előző poszt 2013 májusában született, ami akárhogy is nézzük lassan 6 éve volt... Az előző poszt zanzásítva arról szólt, hogy megérkeztünk Németországba 2012 októberében nagyjából nulla nyelvtudással, lett munkánk, kialakult életünk és terveink. 

Terveink közt szerepelt, hogy a férjem, aki informatikus és tényleg nagyon jó szakember, el tudjon helyezkedni a szakmájában. 

Ehhez nyilván kellett a német nyelvtudás. Az én életem párja nagyon szorgalmas volt és munka mellett és közben rengeteget tanult. Ennek a gyümölcse az lett, hogy 2015 év végén úgy döntöttünk, hogy most már érdemes lenne feltölteni az önéletrajzát fejvadász oldalakra. 

Hotelezés három hónapig 

Nagyon hamar keresték is állásajánlatokkal, köztük a Deutsche Bank is. Ez utóbbi lett a nyertes, ami természetesen hozta magával a költözést is, hiszen a bank központja Frankfurtban volt. 

2016 januárjában kezdett a bankban és elkezdődött egy három hónapig tartó hotelezés. Hétfőtől péntekig Frankfurtban laktunk szállodában, majd pénteken irány Augsburg, ahol nyilván fel kellett számolni az életünket és az új helyen lakást kellett találnunk. Ez a folyamat három hónapig tartott. 

Szerencsére a szállodát és az ingázást fizette a cég, de ez akkor is egy eléggé költséges és nyűgös időszak volt, de aztán szerencsére megtaláltuk az ideális lakást is, lezajlott a költözés és elindult egy új élet (ismét). 

Csabi Deployment Manager pozícióban dolgozott és elég éles váltás volt a munkásruhák után az öltönyök világa és az ingvasalások korszaka, de nyilván nagyon szívesen csináltam. 

Nagyon jó érzés volt, hogy az én drágám az ő eszével és tudásával végre nem koszosan és olajosan hulla fáradtan esik haza, hanem végre ott van, ahol van, és azt csinálhatja, amit tud és szeret. 

Frankfurt egy csodálatos és színes város. Az ember úgy érzi az utcáin sétálva, hogy ez olyan tényleg nagyvilági. Csodálatos rendezvények, csillogó hatalmas épületek, szóval fantasztikus volt. Egy darabig. De erről majd később. 

Egy ideig remek volt… 

Németországban családi adózás van, így ha teszem azt a férj nagyon jól keres, akkor érdemes neki abban az adósávban lenni, ahol keveset adózik, de ezzel arányosan a feleség nyilván abba kerül, ahol a legtöbbet. 

Ennek hozadéka az volt, hogy nem érte meg elmennem dolgozni, mert a fele fizetésemet elvitte volna az adó, így hát én otthon maradtam, ami első körben csodálatos volt, mert mindenre volt időm amit csak szerettem volna. Lakberendeztem, festettem stb... 

Ez egy ideig remek, de aztán elindul a vezérhangya az ember agyában, jönnek a gondolatok, ami odáig vezetett, hogy pánikbeteg lettem. Én, aki soha nem hitt az ilyen „úri” dilikben. 

Konkrétan azt vettem a fejembe, hogy minek bármit is csinálnom, hiszen én a holnapot már úgysem érem meg. Fantasztikus időszak volt! Egyre többet beszélgettünk és rájöttünk, hogy egyikünk sem érzi jól magát itt a hesseni részen, de tovább megyek, Németországban sem. 

Jött a magány 

Augsburgban csodás barátaink voltak, itt meg valahogy elmagányosodtunk. Mert bármennyire is egymás legjobb barátai vagyunk, azért mégiscsak hiányoztak a haveri összejövetelek is. 

Meg valahogy nekünk az a hesseni rész barátságtalan volt. Nem tudtuk jól érezni magunkat. 

Tudtuk, hogy kell a váltás, mert hiába a jó munka, jó fizetés, nem érezzük jól magunkat. Közelebb is szerettünk volna jönni Magyarországhoz, mert azért Csabi édesanyja is csak 75 éves és mivel utálunk repülni, így 40 felett már az 1200 km-es távolság sem olyan pepsi-érzés, ha sűrűn kell levezetni. 

Ausztria, az ideális megoldás 

Szóval egyszer csak jött az agybaj, feladtuk a lakást, a melót, eladtunk mindent és hazaköltöztünk. Na nem végleg, mert azt tudtuk, hogy Magyarországon nem akarunk élni, de közelebb. 

Így Csabi elkezdett Ausztriában keresgélni a szakmájában. 2018 május elején költöztünk haza Pestre, de július 1-el már Ausztriában kezdett egy informatikai szolgáltató cégnél, mint rendszermérnök, akiknek rengeteg és nagy kliensük van, így Csabi mindig projekteken van kint a cég ügyfeleinél, jelenleg épp az Allianznál. 

Ez már Ausztria

Most nem állnék neki az osztrák életről írni, egyrészt millió adat lelhető fel róla a neten, másrészt még kicsi a mintánk. 

Viszont mi úgy érezzük, hogy megtaláltuk az ideális helyet a hosszabban tartó letelepedésre. Egy gyönyörű kis faluban (Leobendorf) bérlünk egy csodaszép új lakást, az emberek nagyon kedvesek, a környezet fantasztikus, és nekünk egy felülmúlhatatlan érzés, hogy gondolunk egyet, beülünk a kocsiba és pár óra múlva Pesten vagyunk.

Leobendorf

Az előző hibákból tanulva én is elhelyezkedtem 4 órában dolgozni, mert kell, hogy legyen az embernek valami feladata minden nap. 

Én egy raktárban dolgozom a közeli Korneuburgban, ami teljesen ideális több okból is. Közel van, nagyon kedvesek a kollégáim, főnökeim, 4 órát fejen állva is kibír az ember bárhol. :-) 

Nyilván nekem sem ez a cél, de miután rájöttem, hogy nem tudok osztrákul (…), így egyelőre ezt csinálom szívesen. 

Megcsináltuk, amit elterveztünk 

Összefoglalva, azt hiszem megcsináltuk, ami 2012 őszén a fejünkben volt, mikor először megérkeztünk Németországba. Vagyis nyilván az én Drágám csinálta meg a nagy részét, amiért örökre hálás leszek neki, de mint tudjuk minden sikeres férfi mögött áll egy erős nő. :) 

Egyszer fent, egyszer lent

Viccet félretéve, azért elég sok munkánk volt ebben az elmúlt hat-hét évben, mind fizikai mind lelki/érzelmi téren. Nekem a mai napig van a kezdeti időszak fizikai munkájából adódó sajnos nem múló sérülésem. 

Sokszor voltunk padlón, sokszor a fellegekben, de összességében nézve természetesen megérte. Mint említettem most egy jó darabig nem tervezünk országot váltani, így azt gondolom, hogy egy újabb felkeresésre 6 év múlva nem fogok tudni érdekes poszttal jelentkezni, de hát ki tudja...”

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.