oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2019. április 01. 06:30,  Sokszor padlón, sokszor fellegekben 29 komment

2019. április 01. 06:30 Határátkelő

Sokszor padlón, sokszor fellegekben

Zsuzsáék jó hat és fél éve lettek határátkelők, a németországi Augsburgban kezdték meg külföldi életüket. Akkor írtak is posztot a velünk történtekről (itt olvashatjátok el, szerintem érdemes!). Most kérésemre hat évvel később veszi fel Zsuzsa a történet fonalát – és van mit felgöngyölíteni, mert nem kevés dolog történt azóta velük. (A képeket is ő küldte, a külön nem jelöltek Frankfurtban készültek.)

cim_216.jpg

„Kaptunk egy felkérést, hogy ha van kedvünk, akkor osszuk meg az előző bejegyzés óta velünk történt dolgokat. 

Az előző poszt 2013 májusában született, ami akárhogy is nézzük lassan 6 éve volt... Az előző poszt zanzásítva arról szólt, hogy megérkeztünk Németországba 2012 októberében nagyjából nulla nyelvtudással, lett munkánk, kialakult életünk és terveink. 

Terveink közt szerepelt, hogy a férjem, aki informatikus és tényleg nagyon jó szakember, el tudjon helyezkedni a szakmájában. 

Ehhez nyilván kellett a német nyelvtudás. Az én életem párja nagyon szorgalmas volt és munka mellett és közben rengeteget tanult. Ennek a gyümölcse az lett, hogy 2015 év végén úgy döntöttünk, hogy most már érdemes lenne feltölteni az önéletrajzát fejvadász oldalakra. 

Hotelezés három hónapig 

Nagyon hamar keresték is állásajánlatokkal, köztük a Deutsche Bank is. Ez utóbbi lett a nyertes, ami természetesen hozta magával a költözést is, hiszen a bank központja Frankfurtban volt. 

frankfurt_1.jpg

2016 januárjában kezdett a bankban és elkezdődött egy három hónapig tartó hotelezés. Hétfőtől péntekig Frankfurtban laktunk szállodában, majd pénteken irány Augsburg, ahol nyilván fel kellett számolni az életünket és az új helyen lakást kellett találnunk. Ez a folyamat három hónapig tartott. 

Szerencsére a szállodát és az ingázást fizette a cég, de ez akkor is egy eléggé költséges és nyűgös időszak volt, de aztán szerencsére megtaláltuk az ideális lakást is, lezajlott a költözés és elindult egy új élet (ismét). 

Csabi Deployment Manager pozícióban dolgozott és elég éles váltás volt a munkásruhák után az öltönyök világa és az ingvasalások korszaka, de nyilván nagyon szívesen csináltam. 

frankfurt_2.jpg

Nagyon jó érzés volt, hogy az én drágám az ő eszével és tudásával végre nem koszosan és olajosan hulla fáradtan esik haza, hanem végre ott van, ahol van, és azt csinálhatja, amit tud és szeret. 

Frankfurt egy csodálatos és színes város. Az ember úgy érzi az utcáin sétálva, hogy ez olyan tényleg nagyvilági. Csodálatos rendezvények, csillogó hatalmas épületek, szóval fantasztikus volt. Egy darabig. De erről majd később. 

Egy ideig remek volt… 

Németországban családi adózás van, így ha teszem azt a férj nagyon jól keres, akkor érdemes neki abban az adósávban lenni, ahol keveset adózik, de ezzel arányosan a feleség nyilván abba kerül, ahol a legtöbbet. 

Ennek hozadéka az volt, hogy nem érte meg elmennem dolgozni, mert a fele fizetésemet elvitte volna az adó, így hát én otthon maradtam, ami első körben csodálatos volt, mert mindenre volt időm amit csak szerettem volna. Lakberendeztem, festettem stb... 

frankfurt_3.jpg

Ez egy ideig remek, de aztán elindul a vezérhangya az ember agyában, jönnek a gondolatok, ami odáig vezetett, hogy pánikbeteg lettem. Én, aki soha nem hitt az ilyen „úri” dilikben. 

Konkrétan azt vettem a fejembe, hogy minek bármit is csinálnom, hiszen én a holnapot már úgysem érem meg. Fantasztikus időszak volt! Egyre többet beszélgettünk és rájöttünk, hogy egyikünk sem érzi jól magát itt a hesseni részen, de tovább megyek, Németországban sem. 

Jött a magány 

Augsburgban csodás barátaink voltak, itt meg valahogy elmagányosodtunk. Mert bármennyire is egymás legjobb barátai vagyunk, azért mégiscsak hiányoztak a haveri összejövetelek is. 

Meg valahogy nekünk az a hesseni rész barátságtalan volt. Nem tudtuk jól érezni magunkat. 

frankfurt_4.jpg

Tudtuk, hogy kell a váltás, mert hiába a jó munka, jó fizetés, nem érezzük jól magunkat. Közelebb is szerettünk volna jönni Magyarországhoz, mert azért Csabi édesanyja is csak 75 éves és mivel utálunk repülni, így 40 felett már az 1200 km-es távolság sem olyan pepsi-érzés, ha sűrűn kell levezetni. 

Ausztria, az ideális megoldás 

Szóval egyszer csak jött az agybaj, feladtuk a lakást, a melót, eladtunk mindent és hazaköltöztünk. Na nem végleg, mert azt tudtuk, hogy Magyarországon nem akarunk élni, de közelebb. 

Így Csabi elkezdett Ausztriában keresgélni a szakmájában. 2018 május elején költöztünk haza Pestre, de július 1-el már Ausztriában kezdett egy informatikai szolgáltató cégnél, mint rendszermérnök, akiknek rengeteg és nagy kliensük van, így Csabi mindig projekteken van kint a cég ügyfeleinél, jelenleg épp az Allianznál. 

ausztria_vadaszgep.jpgEz már Ausztria

Most nem állnék neki az osztrák életről írni, egyrészt millió adat lelhető fel róla a neten, másrészt még kicsi a mintánk. 

Viszont mi úgy érezzük, hogy megtaláltuk az ideális helyet a hosszabban tartó letelepedésre. Egy gyönyörű kis faluban (Leobendorf) bérlünk egy csodaszép új lakást, az emberek nagyon kedvesek, a környezet fantasztikus, és nekünk egy felülmúlhatatlan érzés, hogy gondolunk egyet, beülünk a kocsiba és pár óra múlva Pesten vagyunk.

var_1.jpgLeobendorf

Az előző hibákból tanulva én is elhelyezkedtem 4 órában dolgozni, mert kell, hogy legyen az embernek valami feladata minden nap. 

Én egy raktárban dolgozom a közeli Korneuburgban, ami teljesen ideális több okból is. Közel van, nagyon kedvesek a kollégáim, főnökeim, 4 órát fejen állva is kibír az ember bárhol. :-) 

Nyilván nekem sem ez a cél, de miután rájöttem, hogy nem tudok osztrákul (…), így egyelőre ezt csinálom szívesen. 

Megcsináltuk, amit elterveztünk 

Összefoglalva, azt hiszem megcsináltuk, ami 2012 őszén a fejünkben volt, mikor először megérkeztünk Németországba. Vagyis nyilván az én Drágám csinálta meg a nagy részét, amiért örökre hálás leszek neki, de mint tudjuk minden sikeres férfi mögött áll egy erős nő. :) 

ausztria_oriaskerek.jpgEgyszer fent, egyszer lent

Viccet félretéve, azért elég sok munkánk volt ebben az elmúlt hat-hét évben, mind fizikai mind lelki/érzelmi téren. Nekem a mai napig van a kezdeti időszak fizikai munkájából adódó sajnos nem múló sérülésem. 

Sokszor voltunk padlón, sokszor a fellegekben, de összességében nézve természetesen megérte. Mint említettem most egy jó darabig nem tervezünk országot váltani, így azt gondolom, hogy egy újabb felkeresésre 6 év múlva nem fogok tudni érdekes poszttal jelentkezni, de hát ki tudja...”

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: Ausztria Németország

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr2414719363

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hari Seldon 2 2019.04.01. 07:47:05

- Szerintem nem nagyon van Frankfurt 1200 km, inkább 1000 km körül van.
- Testvérem is Ausztriát választotta. Hogy egy brexites témát bedobjak, részben a brexit körüli ügyek miatt... :-)

Golf2 2019.04.01. 07:59:38

Informatikusnak áll a világ mostanában.

Buchhalter 2019.04.01. 09:32:28

Pár éve voltam 4 napot Frankfurtban. Nekem se igazán jött be a város. És szerintem ronda az a sok modern irodaház. Köln szerintem sokkal szebb és élhetőbb.

sörm 2019.04.01. 11:01:50

Nagyon nehez szerintem hogy egy par mindket tagja megtalalja a szamitasat munkaban is. Több par van körulöttem ahol az egyiknek nagyon bejött (többnyire az ö munkaja miatt is költöztek ki), a masik felnek, többnyire a nönek meg marad a hazimunka. Pedig ugyesek, okosak, jol kepzettek, csak olyan a szakmajuk, amikkel nehez kulfölfön ervenyesulni (tanar, jogasz).

Bar az is igaz, hogy egyikuk sem volt hajlando vegigcsinalni amit en vegigcsinaltam (kemeny fizikai munka par evet, aztan vissza az iskolapadba total ertelmetlenul, diakhitel es anyagi csöd, es csak utana lehet megint a sajat szakmaban elhelyezkedni). Ezt nem itelkezesnek mondom, ha valaki eltartott volna eleg biztos hogy en sem vallalom az ejszakai muszakokat a gyarban. :)

Remelem most mar nagyon jol erzi magat a posztolo, ugyesen megtalaltak a kiutat! Es plane hogy nem ment ra a kapcsolat, hanem kitartottak egymas mellett. Le a kalappal ezert!

Platonica 2019.04.01. 11:22:38

@sörm: Azert elotted is le a kalappal! Tuti keptelen lettem volna. (Most epp ujrakepzodok, de ez is egy kejutazas korulmenyeiben ahhoz kepest, amit te leirtal.)

sörm 2019.04.01. 12:17:40

@Platonica: Kösz, de kalap ide-oda, nekem nem volt valasztasom. Illetve maradhattam volna otthon, ki tudja mi lett volna akkor. Nincs kizarva hogy ami a karriert illeti jobban jartam volna.

Anita Nagys 2019.04.01. 12:51:25

Nagyon jol erzem magam frankfurtban, igazi nagyvilagi varos.. A brexit miatt pedig jo par ceg koltozott frankfurtba.

Sorceress777 2019.04.01. 13:24:09

@Buchhalter: Biztos helyfüggő ott is. Egy barátnőm kiment egy éves szerződéssel aztán 7 évig, nyugdíjazásáig, maradt. A Maina partján volt a lakása és az iroda 15 perc volt gyalog, szintén a Maina partján. Bár csak angolul tudott, munka nyelv angol volt, nagyon jól érezte magát. Most meg örül, hogy itthon van.
Egyébként Frankfurt nem egy turista hely, aminek talán van előnye is.

Sorceress777 2019.04.01. 13:27:34

@sörm: Ez egy nagy csapda, mikor a nők bebeszélik maguknak, hogy nem érdemes dolgozni, mert elviszi az adó. Ennek következtében rendszerint nem tanulják meg rendesen a nyelvet. Egy jogász is találna valamilyen irodai elfoglaltságot ha tudná a nyelvet. Jobb valami alacsonyabb kvalifikációju állásban lenni, mint otthon pánikbetegségbe esni, vagy alkoholfüggőségbe. Láttam sajnos sok ilyet.

Platonica 2019.04.01. 13:36:00

@Sorceress777: Ezzel egyetertek. Itt raadasul csak 'a fele't' vitte volna el az ado, ahogy a posztban olvashatjuk.

Amivel nem ertek egyet, hogy barmilyen elfoglaltsagot talalni, csak azert, hogy dolgozzon. Az is csapda, es abba is bele lehet kicsit guzulni szellemileg, lelkileg. En meg ilyenre lattam sok peldat.

A sajat peldamon azt tanultam meg, hogy erdemes volt kivarnom az 'ihletet', amikor olyasmit talaltam, amit tenyleg szivvel-lelekkel, igazi erdeklodesbol tudok csinalni, de nem mentem el csak azert vhova dolgozni, hogy ne itthon legyek. Es az eredeti diplomaimhoz csak periferiasan van koze az uj dolgoknak, amiket csinalok. De ez egyaltalan nem gond, sot!

Golf2 2019.04.01. 15:30:31

@Shaktee: Voltam én is Kézdivásárhelyen tetszett.

Bicikliző medve 2019.04.01. 16:39:04

@Sorceress777: Igen, es . masik, hogy munkatapasztalatot is szerez kozben. Lehet, hogy az elejen elviszi az ado a fizu nagy reszet, de kesobb lephet elore a tapasztalattal, amit kozben megszerzett.

corrado 2019.04.01. 16:55:06

@Hari Seldon 2:
"- Szerintem nem nagyon van Frankfurt 1200 km, inkább 1000 km körül van."

Nem nagyon értem minek kell ezt csinálni.
Győrből 850, Budapestről 1000, Debrecenből meg 1200 km Frankfurt.
Ha a posztoló 1200-at írt, akkor 1200, ne tudjuk már jobban - infók nélkül -, mint ő.

sörm 2019.04.01. 17:36:52

@Sorceress777: Igen. Es a masik csapda, hogy vegre akkor koncentralhat arra, amire vagyik, es nekiall könyvet irni, sajat ceget alapitani konkret uzleti tervek nelkul, megvalositani önmagat. Ami alapvetöen fantasztikus, de ha nincs ra kereslet sajnos zsakutcaba vezet. Muködökepes uzleti tervet egyedul, otthonrol nemigen lehet ma, plane egy olyan orszagban, ahol nem ismered se a forrasokat, se a szabalyokat, piacot stb. Egy baratnöm nyolc eve probalja befuttatni a tancterapias muhelyet. Nem megy. Hiaba fantasztikusan ugyes, valoszinuleg sokkal többet ad egy embernek ha befizet egy ilyen kurzusra, mintha evente csereli a telefont, de az emberek megis a telefont cserelik. (En is. Na nem evente.) Nagyon nehez na, talalni egy olyan helyet ahol mindket felnek jo karrierfronton es meg a gyerekek is jo oktatast kapnak. Es közel van a repter hogy a szulöket is lehessen latogatni. Igazabol csoda hogy vannak meg kapcsolatok amik tartanak. :)

rozsomák 2019.04.01. 17:45:45

@corrado:
Na pont ezt akartam írni, hogy Hegyeshalomtól - 800 - Nyíregyházáig -1200 - elég széles lehet a távolság. de megelőztél.

rozsomák 2019.04.01. 18:52:19

Azért bevallom, hogy számomra ritka nagy mázlinak tűnik, ami a férjeddel történt...

Három év ottani munka után, ami - olajos ruha - nem pont a szakmájában eltöltött időszakra utal, a fejvadászoldalon sem sok előnyt jelent - egyből a DB jelentkezett be érte és piilanatok alatt leszerződtette és fizette a szállást és az utazási költségeket, egy Németországban még a szakmájában se dolgozó magyarnak..
(Mert, hogy előtte itthon mit dolgozott, nem annyira érdekes, hisz az több évvel ezelőtt volt..)
Szóval szerintem ritka szerencséje volt.
Mesébe illő..

2019.04.01. 20:22:35

@Shaktee: Ezt most nem értem, hogy jön ide. Számomra a kulcsmondat a posztban: "Nagyon jó érzés volt, hogy az én drágám az ő eszével és tudásával végre nem koszosan és olajosan hulla fáradtan esik haza, hanem végre ott van, ahol van, és azt csinálhatja, amit tud és szeret."

Shaktee 2019.04.01. 20:53:23

@feketeeper: sehogyse, privat volt a golf urnak.

Herr Géza 2019.04.01. 21:02:25

Hát, adótanácsadóra nem ártott volna némi aprót kiadni.

“Németországban családi adózás van, így ha teszem azt a férj nagyon jól keres, akkor érdemes neki abban az adósávban lenni, ahol keveset adózik, de ezzel arányosan a feleség nyilván abba kerül, ahol a legtöbbet.
Ennek hozadéka az volt, hogy nem érte meg elmennem dolgozni, mert a fele fizetésemet elvitte volna az adó, így hát én otthon maradtam, ..”

Jelesen az ominózus 3/5-ös adóosztálykombináció csak az évközbeni adóelőlegek levonásánál mérvadó, az adóbevallásnál (pont a családi adózás miatt) mindent újra számolnak. Ennek a verziónak nagy jövedelemkülönbség mellett általában vaskos adóvisszatérítés lesz az eredménye. Lehetett volna 4/4-et is választani, akkor év közben a papa ugyan kevesebb nettót kap, a mama többet, ám akkor nem igazán számíthatsz nagy “bónuszra” év elején az adóhivataltól.

Azért ezt az apróságot egy bizonyos szint fölött illene tudni....

Herr Géza 2019.04.01. 21:19:56

@Herr Géza: Meg ha már úgyis kákán is csomót keresek :)...
“mert a fele fizetésemet elvitte volna az adó, így hát én otthon maradtam, ..”
Nem igaz, még akkor sem, ha az adót, eü-járulékot, nyugdíjbiztosítást, stb. összevonjuk. Illetve, de, lehet a bruttónak a fele a nettó, de azért ahhoz már a Lst.Kl. 5 mellett bruttó 5.000 eurót kéne keresni. És akkor még mindig csak az évközbeni adóelőleg levonásáról van szó, nem a tényleges adóról.

“ezzel arányosan a feleség nyilván abba kerül, ahol a legtöbbet” Nem, mert az a 6-os adókategória.

trabant 2019.04.02. 07:00:34

@Hari Seldon 2:

Frankfurt - Budapest kb. 800 km távolság.

macsek33 2019.04.02. 07:00:45

@sörm: Szia,
Gratulálok neked, tényleg kitartó vagy!
Igen, én valószínűleg nem vagyok ennyire, persze nyilván rásegített, hogy annyira nem is voltam rászorulva. Okulva ebből csinálom most máshogy

macsek33 2019.04.02. 07:00:45

@Sorceress777:
Lehet így tűnik, mert nyilván a poszt egy leegyszerűsített vázlata a totális képnek.
Nyilván a pánikbetegség kialakulásához más egyéb családi vonatkozású dolgok is hozzájárultak, melyeket nem akartam itt boncolgatni, de nyilván egy idő után az sem segített, hogy sokat vagyok otthon.

macsek33 2019.04.02. 07:00:45

@rozsomák:
Lehet, hogy volt benne szerencse is, de hidd el nem az elfogultság miatt írtam, hogy nagyon jó szakember, eléggé szerteágazó tudással és gyakorlattal.
Nyilván bennünk is volt félsz, hogy pár év kihagyás be fog tenni neki, mert főleg az informatikában ez rengeteg, de igen, akkor használhatjuk ezt a szót, hogy szerencsére nem így lett.

Platonica 2019.04.02. 11:09:19

@sörm: En ugy latom, az csak egy eleg leszukitett palya, ha onallo biznisz, valallkozas, egyeb felallitasaban gondolkodunk. Nem minden 'onmegvalositashoz' kell 'uzleti terv':-))
Engem pl a segitoszakmak fele' huzott el a szivem igy erettebb fejjel, abszolut nem racionalis, hanem 'gut feeling'-en alapulo valasztas volt, de me'g igy se gondoltam volna, hogy ekkora flow elmenybe lehet ettol kerulni:-DD Mind az onkentes, mind a finanszirozott munkam ezen a teruleten mozog, es a kereslet (amiben tenyleg nem gondolkodtam elore!) hihetetlen.
Egyebkent egyetertek, ez tenyleg fontos, hogy valaki jol felmerje, ha ebbol akar mege'lni (nekem ez nem volt prioritas), de en tok jo peldakat latok magam korul. Konkretan most ket bnom is uj vallalkozast inditott (tavaly), es igeretesek a fejlemenyek. A 3. bnom pedig 10+ eve sikeres a maganvallalkozasaban, amit egyedul inditott es vezet.
Szoval sokfele irany van. Az mondjuk igaz, hogy a UK a kisvallalkozok paradicsoma minden szempontbol.

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása