Külföldre költözni és otthont teremteni két különböző dolog. Utóbbihoz alighanem hosszútávra szóló elhatározás is kell, a beilleszkedés akarása. Meg persze sok minden egyéb is, miként az a mai posztból is kiderül.

„Elhagytam az otthonom. Magam mögött hagytam a kultúrát, ami arra nevelt, hogy az a legjobb a világon és elköltöztem külföldre. Keményen dolgozva próbálok új otthonra lelni egy idegen földön, befogadva annak különös kultúráját. 

Minél inkább sikerül beilleszkednem, annál büszkébb vagyok, mert szeretek Írországban élni. A világon mindenki szeretne az őt körülvevő közösség részévé válni. 

Minél jobban szeretnék beilleszkedni, annál inkább szeretném ledobni magamról az engem megkülönböztető manírokat, az akcentust – és a dolog működik: egyre inkább sikerül a közösség részévé válnom, ami boldoggá tesz. Igazán boldoggá. 

De kulturális értelemben egyszer minden határátkelő elér egy útkereszteződéshez. Muszáj teljesen elköteleződnöd. Magad mögött hagyni a kiejtést, a kávékészítési módod és a többit – vagy hátat fordítani az egésznek és hazaköltözni. 

Aztán rájössz arra is, hogy voltaképpen szerettél kicsit kitűnni a tömegből. Van abban valami élvezet, ha az ember újdonságnak számít. Például mindig van mivel beszélgetést kezdeményezni (nálunk nincs ez vagy az). 

Fa levelek nélkül 

És hát hiányzik a kultúrád. Azok a dolgok, amiket a határátkelés folyamatában elhagytál. Hirtelen úgy érzed magad mint egy hatalmas fa, amely elveszítette a leveleit. 

Az első reakciód a pánik. Megpróbálod összegyűjteni a lehullott leveleket, a hazai emlékeket, az öledbe húzni, mielőtt elfújja őket a szél, legyenek azok megszokások, tájak, ételek… 

Aztán lelassítasz. Észhez térsz. Egy csomó nedves és dohos levéllel a kezeid között azon tűnődsz, mit is művelsz voltaképpen. Hiszen most már itt élsz. Ez az otthonod. 

Aztán ismét a fára nézel, ezúttal kissé alaposabban. Persze, lehullottak a levelei, de rengeteg emlék van belekarcolva a törzsébe és az ágaiba, amiket már az új otthonodban szereztél. 

A te és a partnered neve; az ág, amiből hinta lett; a másik, amiről a fiad leesett, majd egy teljes napig sírt és csak te tudtad megvigasztalni, megnevettetni, majd addig bátorítani, amíg vissza nem mászott és ezúttal már nem esett le, nem félt és te még soha nem voltál olyan büszke az életedben. Mind ott van ezen a fán. 

Szóval lassan és kissé zavarodottan hazasétálsz, kezedben egy csomó levéllel, amiket leszórsz a konyhaasztalra. A társad bejön és már éppen veszekedni kezdene veled, amikor meglát, a válladra teszi a kezét és te érzed, hogy pontosan tudja, min mész keresztül. 

Így aztán fogod és az otthoni emlékeid beragasztgatod egy albumba, ami egy nap majd a gyermekedé lesz, vagy esetleg hazaküldesz otthonmaradt szüleidnek, hogy kicsit megvigasztalja őket. 

A körülmények nem érdekesek, lehetsz (hozzám hasonlóan) Európába költözött amerikai vagy fordítva. Talán csak másik államba vagy városba költöztél, Európán belül másik országba. 

Megbirkózni az otthon hiányával 

Talán néha csak az édesanyád vagy édesapád hiányzik, a nagymamád vagy a nagypapád, a testvéreid, barátaid… Lehetsz csavargó vagy otthon ülő típus. Lehetsz egyedül, gyermektelenül és szerethetsz egyedül élni. Vagy lehetsz olyan, mint én, aki néha túl nehéznek érzi az idegenlétet. 

Nehéz megbirkózni az otthon hiányával, bármi legyen is az. Éppen ez teszi olyan nehézzé a születéssel kapott identitásod elvesztését: ez az otthonod utolsó darabja. 

De előre kell nézned. Nem ragaszthatod vissza a leveleket a fára. Abban a pillanatban, ahogy elhagyod az otthonod, az idő csak egyetlen irányba halad. 

Változtass, amin változtatnod kell 

Ami nem jelenti azt, hogy néha nem nyithatod ki és lapozgathatod azt a bizonyos albumot. Ha hozzám hasonlóan szerencsés vagy, akkor teremthetsz magadnak másik otthont. Nem teljesen újat, hanem az elsőnek a folytatását. 

Nem veszíted el teljesen a múltad, a régi önmagad. Az otthonod egy darabja mindig veled marad. 

Én most ilyen kulturális kereszteződésben vagyok, próbálom összerakni a saját albumom. Így aztán szinte mantraként mondogatom magamnak: változtass, amin változtatnod kell; tartsd meg, amit meg kell tartanod; és hagyd el mindazt, ami túl nehézzé vált. 

Talán idegen vagy ott és talán idegen vagy itt, de mindig teremthetsz magadnak otthont. 

Azt mondogatom magamnak: otthon vagyok. Végre otthon.” 

Az írás eredeti, angol változata itt olvasható.

Négy évvel az indulás után szeretnénk tovább fejleszteni a Határátkelő oldalát. Segítsetek nekünk ebben egy kérdőív kitöltésével, amit ITT TALÁLTOK! Szóljatok bele ti is, merre menjen tovább a Határátkelő! Köszönjük szépen!

(Fotó: pixabay.com/phamducphuongnam)

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.