Bence lassan másfél éve él Ausztriában és mint írja, ő egyszerűen csak jobban szeretett volna keresni és élni, ezért vágott bele a határátkelésbe. Érdekes tapasztalatokkal gazdagodott, mint írja, azt például nem érti, miért kell bántani azokat, akik külföldön képzelik el az életüket. (A képet is ő küldte.)

Mi a magyar álom? Halászlé paprikás csirkével? Osztrák életszínvonal? Három tenger mossa? És mi az álom abban az országban, ahol te élsz? És mi a rémálom? Írd meg a hataratkelo@hotmail.com címre!

„Veszprém megyéből származom, de 22 évesen felköltöztem Győrbe, hogy a saját lábamra álljak, és hogy fejlődjek a szakmámban, ami CNC esztergályos egyébként. 

Egy német cégnél kezdtem el dolgozni, voltunk kint egy hónapot Németországban is betanulni, szakmailag sokat fejlődtem ott, jól is kerestem. Aztán fél év után kirúgtak. Hibáztam, csak magamnak köszönhetem. 

Aztán találtam egy másik munkahelyet, nevezzük A-nak. Az interjún pedig ment a parasztvakítás, hogy ilyen meg olyan jó szakembert faragnak belőlem... Lett volna lehetőségem, hogy egy másik helyre menjek, mondjuk B-be, majdnem kétszer ennyi pénzért, de szakmailag több potenciált láttam az A-ban, így végül őket választottam. 

Három hónapig nyomorogtam a 38 nm-es albérletemben, alig tudtam kifizetni, amit simán lenyeltem volna, ha tényleg tanítanak, tényleg fejlődhettem volna ott, de nem. Átb*sztak bevallom. 

Azt sem tudták, ki vagyok 

Ekkor kerestem meg egy fejvadászt, aki kiküldte az önéletrajzom pár helyre Ausztriába. Nem bíztam benne, de tudtam, hogy úgysem fogok neki előre fizetni egy vasat se (egyébként nem is kellett, se előtte se utána, szerencsére). 

Nem volt se jogsim, se autóm, így pedig kb. 6 helyről utasítottak el, mert hiába volt kielégítő a németem, hiába ismertem a szakmai németet, autó az kell. Aztán egyik nap felhívtak egy munkaközvetítőtől Felső-Ausztriából, hogy következő hét hétfőn várnak állásinterjúra. 

Úgy gondoltam, hogy ha már ott vagyok, csak lesz valami munka, úgyhogy 19-re lapot húztam, leszámoltam a munkahelyemről, felmondtam az albérletem, összecuccoltam és kimentem. 

Mikor kiértem kb. azt sem tudták ki vagyok, órákig voltam ott, beszéltem a főnökkel és egy-két magyarral, akik a lízingcégnél dolgoztak. Még aznap kaptam szállást, ami nem egy kacsalábon forgó palota, de jobb, mint a semmi, és hát ajándék lónak... 

Egy másik magyar sráccal raktak „párba”, neki volt jogsija, autója neki sem, így kaptunk egyet, illetve bérelhettük. Egy 2015-ös BMW kb. 25000 km-rel, egy papírt nem kellett aláírnunk, megkaptuk a kulcsokat meg a címet aztán menjetek, majd hívunk, ha lesz munka. 

Nem hittem a szememnek, hihetetlen volt ezt tapasztalni, hogy idekeveredik 2 külföldi, akik dolgozni szeretnének, fogalmuk nincs, kinek a fia-borja vagyunk, és akkor tessék, itt van 1-1 szoba meg egy autó, majd jelentkezünk. 

Megjegyzem 2 hétig volt nálunk az autó, ez idő alatt beleraktunk kb. 1000km-t, de csak azokat a napokat kellett kifizetnünk, amikor próbanapra kellett mennünk vagy dolgozni. 

Na igen a próbanap... 1 hetet vártunk rá, és egyikünket sem vettek fel. Másnap már úton voltunk Salzburg tartományba, egy építkezésre, mint 2 culáger. Kint voltunk már egy hete, a pénzünk fogyott, kellett valami. 

Én kifejezetten élveztem Hiltivel falat bontani, meg talicskázni, szépen eltelt ez a 2 hét. 

Jó helyre kerültem 

Utána elmentem egyedül próbamunkára egy olyan céghez, ami a szállástól 2 km-re van, éreztem, hogy muszáj megfelelnem, mert kb. ez az egyetlen munkahely a szakmámban, ahova be tudok járni gyalog, mert jogsim illetve autóm továbbra sem volt, és a gyárak általában nem a sétálóutca közepén vannak. 

Elmentem, megfeleltem, felvettek. Itt dolgozom már 15 hónapja. 15 hónapja gyalogolok minden nap az úton, mivel járda nincs ezen a szakaszon, reggel illetve este lámpával, mivel közvilágítás sincs. És érzem, hogy megéri, megéri minden nap. 

Nem túlzok, ha azt mondom, hogy életem első munkahelye, ahova tényleg szívesen járok be, a kollegák mind kedvesek, vidámak, segítőkészek, a főnököm a mai napig őszinte mosollyal fogad, ha beérek, ha elrontok valamit, nem egyből leüvöltik a fejem, hanem elmondják, mit és hol hibáztam és még sorolhatnám. 

Az elejétől kezdve éreztem, hogy jó helyre kerültem. Egy hónapja voltam itt, mikor jött az év vége és a leállás. Mindenki kapott egy 30€-s ajándékutalványt, köztük én is, ugyanúgy, mint aki 20 éve ott dolgozik. 

Ha csak 5€ lett volna, annak is ugyanígy tudtam volna örülni, mert ez nem is a pénzről szól, hanem hogy gondolnak az emberre. Azóta a jogosítványom megszerzésének küszöbén állok, vettem egy autót, lassan költözök át albérletbe, amit a közvetítő cég szintén támogat, kb a 60%-át állja. 

Szerencsém volt 

Tisztában vagyok vele hogy óriási szerencsém volt, ahogy kijutottam, ahogy idekerültem, rengeteg mindennek klappolnia kellett ahhoz, hogy én ma itt lehessek. 

Tudom azt is, hogy nem mindenki ilyen szerencsés. De én azt mondom, hogy ha az ember elég kitartó, türelmes és ambiciózus, igenis kifoghat egy jó helyet, egy jó fizetést, jó albérletet, stb. stb. Csak akarni kell és tenni kell érte. 

És pár dolgot még szeretnék elmondani azoknak, akik ellenzik a kivándorlást, mert sajnos napról napra elkövetem azt a hibát, hogy egy-egy ezzel kapcsolatos cikk alatt elolvasom a hozzászólásokat, azokét is, akik életükben nem hagyták el a szülőfalujukat sem, és a fotelből prédikálnak, hogy kijönnek az emberek mosogatni és 6 pakisztánival együtt laknak, sokkal drágább az élet stb., stb... 

Mennyi az annyi? 

Először is semmi szégyellnivaló nincs abban, ha valaki mosogat, otthon is vannak mosogatók csak itt háromszor annyi pénzért csinálják. Az hogy hány emberrel kell megosztanod egy lakást, az változó, sokaknak eggyel sem, vagy csak eggyel, a párjukkal. 

Felénk 450-700€ egy lakás, a 700€ az már legalább 3 szobás, nem kicsi, plusz több állami lakás is rendelkezésre áll egész országban, amik olcsóbbak. Ha a fizetésed (kb.) felét otthon és itt is a lakhatásodra költöd, akkor nagyon nem mindegy, hogy mondjuk keresel 1400€-t, abból elmegy 600€ a lakásra, és marad 800€ (cirka 250 000 Ft), vagy mondjuk keresel 190 000-et, ebből kifizetsz 80 000-t, és marad 110 000, úgy hogy a legtöbb dolog, élelmiszer, nem olcsóbb, legalábbis nem számottevően olcsóbb mint Ausztriában. 

A húsok például drágábbak itt kint, ez tény, bizonyos szolgáltatások is, például fodrász, egy mozi, egy cirkusz, de ha másfélszer annyiba kerül itt az élet, mint otthon, mindent egybevéve, de a fizetés 4-5x annyi, akkor ki lehet számolni, hogy megéri-e. 

Miért kell egymást bántani? 

Én teljesen megértem azokat, akik kijönnek, és azokat is, akik nem, nem akarnak, nem tudnak, stb. Nem is mindenkinek való ez, nincs ezzel semmi baj. Csak bánt, amikor ilyeneket olvasok, valahogy zavarja az igazságérzetem. 

Van, akinek jó otthon, és van, aki megelégszik a helyzetével. Szerintem ez egy teljesen elfogadható dolog, de nagyon nem esik jól ilyeneket olvasni, nem értem, miért kell lenézni azokat, akik meghoznak egy ilyen nehéz döntést. 

Nem kalandvágyból hagyja el az ember a saját országát, nem nyaralni vagy világot látni akarunk, hanem több pénzt keresni, mert szeretnénk elérni a céljainkat. 

Sajnos a mai világban a pénz a fő mozgatórugója mindennek, nem feltétlenül tartom ezt helyesnek, de ha már ez a felállás, nehogymár sz*r embernek kelljen magam éreznem, mert többet szeretnék belőle. Én például sosem bántanék, sosem néznék le senkit azért, mert esze ágában sincs kijönni... 

Biztos vagyok benne, hogy ha lehozzátok az írásom, ugyanúgy lesznek fanyalgó, negatív hozzászólások, és leszek olyan hülye, hogy ugyanúgy végigolvasom az összeset, de ez már az én bajom.”

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.