oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2018. október 15. 06:30,  Magyar család Alaszkában 92 komment

2018. október 15. 06:30 Határátkelő

Magyar család Alaszkában

Miért – és főleg hogyan - költözik egy magyar család Alaszkába, pláne Las Vegasból? A kérdés jó, a választ Judit legutóbbi posztjából részben már megtudtuk, most azonban magát a költözés folyamatát, az első hetek élményeit is megosztotta velünk jó sok fotóval együtt. Csomagoljunk hát össze és irány Alaszka!

cim_potter_marsh_boardwalk.jpgA Potter Marsh Boardwalk

“Ahogy ígértem, újból jelentkezem, immáron Alaszkából. Az elmúlt közel 6 hónap igen aktívan telt, pár költözés, több ezer mérföld autókázás, kompozás, repülés és kalandos határátkelések útján megérkeztünk a remélhetőleges végállomásunkra, Anchorage-ba.

Sokat ötleteltünk, hogyan költözzünk fel Alaszkába. Rengeteg verzió merült fel attól függően, hogy mennyi holmit hozunk magunkkal, ment a matek, mi és hogyan éri meg. Nem volt könnyű. De végül kiokoskodtuk és leszerveztük.

Az út Alaszkáig és az első napok

Autóval indultunk neki Las Vegasból Venturáig, ott egy éjszaka eltöltése után a korai felkelést követően felautóztunk egyhuzamban Dél-Kalifornián keresztül, Oregonon át Washington államig, Snohomish városáig, ahol eltöltöttünk pár napot, mielőtt a kompra felszálltunk volna.

A kompút gyönyörű volt, főleg a kanadai rész, nagyon hiányzott már a természet közelsége, a sok zöld látványa és az állatvilág.

Elérvén úticélunkat az első pár nap a berendezkedésről szólt, megvárni a csomagokat míg földi, légi és vízi úton megérkeznek, ismerkedés a hellyel.

Délkelet-Alaszkában töltöttük az első időszakot, gondolván, ez lesz a végállomás, de a terv hamar megváltozott, így az egyhónapos fordulónkon már a repülőn találtuk magunkat utat véve Anchorage felé.

Lenyűgöző naplementék, korlátozott lehetőségek

Sitka volt az első, véglegesnek gondolt állomásunk, de az élet nem így hozta. Sokaknak biztos Sandra Bullock The Proposal (magyarul Nász-ajánlat címen futott – HÁ) filmbeni szereplése juthat eszébe Sitkáról, de ki kell mindenkit ábrándítanom, a település maximum ha fél percre bukkan fel a moziban.

Amit utólag el tudok mondani Sitkáról, hogy lenyűgöztek a naplementék, a kis szigetek pedig valami csodálatosak. Nekem speciel mindig az Avatar című filmből azok a levegőben lévő, zölddel borított sziklák jutottak eszembe, csak vízbe tett verzióban.

sitka.jpgSitka

A hely nagyon elzárt és minden tekintetben rettentően korlátozottak a lehetőségek. Sokan horgászatból és helyi, évtizedek óta működtetett vállalkozásokból keresik meg a mindennapi betevőt.

Mivel Sitka a Baranof-sziget fekszik, a megközelíthetősége légi vagy vízi úton lehetséges. Közúthálózata körülbelül 15 mérföld lehet, a boltok száma és ezzel a vásárlási lehetőség, valamint a speciális orvosi ellátás erősen limitált.

Én igazából turistalátványosságként tudok rá tekinteni, nem sok alternatívát látok ott élni azon túl, hogy Anchorage-hoz mérten szuperdrága, az árak duplák, ha nem triplák bizonyos termékeken, szolgáltatásokon.

sunset_at_the_coastal_trail.jpg

Nem az igazi

Már az első pár hét alatt nyilvánvalóvá vált, hogy nem ez az, amit keresünk. A Memorial Day hétvégéjén történt anchorage-i látogatásunk alkalmával megfogalmazódott, hogy újból költözünk, bár a hátunk közepére se kívántuk.

Ugyanazokkal a problémákkal találtuk magunkat szembe, mintha a Lower 48-ből még csak most jöttünk volna fel. Mit vigyünk magunkkal és hogyan a komppal vízi úton a gépkocsiban és mit adjunk fel repülőn?

alaszka_az_egbol.jpg

Végül szinte minden repülőn érkezett, kivéve az autót, azért vissza kellett repülni és két kalandos kompút, valamint 13 óra Kanadán keresztüli vezetés során végre az is célba ért.

Anchorage

Anchorage Alaszka legnagyobb kiterjedésű és lakosságú városa. (A főváros és kormányzati központ Juneau egy elzárt, kizárólag vízi és légi úton megközelíthető település.)

Anchorage közvetlenül az óceán mellett fekszik, magas páratartalommal, az átlagosnál hosszabb telekkel és rövidebb nyarakkal. Mi május végén érkeztünk meg és mondhatom, a pára miatt a 20 fokos hőmérséklet a napon 30-nak érződött.

Májustól októberig az időjárás kellemesnek mondható. Tavaszból átmegy nyárba, majd őszbe, mindegyik rövid, de az átmenet tökéletesen látható és érezhető. Pár héten belül megyünk bele a télbe, ami március végéig, talán április közepéig tart.

Van egy mondás, miszerint az alaszkai embereket ne keresd nyáron, majd ősszel visszahívnak. Tökéletesen helytállónak találom több okból is. Nyáron a nap szinte 24 órában fent van, ergo nem érzel késztetést, hogy hamar hazamenj és csak úgy hívogat a természet, hogy kint töltsd az időt.

eagle_river.jpgAz Eagle River

A másik az időjárás, a már említett hosszú telek után mindenki várja, hogy végre kiszabaduljon és élvezze akármilyen formában is a kintlétet. Persze sorolható még több indok is, például iskolaszünet a gyerkőcöknek, az útfelújítások végtelensége akár éjfélbe menően vagy éjjel.

Mivel a város nagyon északon fekszik, az UV-sugárzás elég magas, a napon pillanatok alatt simán leégsz, főleg ha olyan fehérke vagy, mint mi.

A természetben

Mióta itt vagyunk fent, többet voltunk a természetben mint az 5 Las Vegasban töltött évünk alatt. Annyi látnivaló van és annyi, a természetben tölthető program, hogy nem lehet vele betelni.

Persze ehhez “outdoorsynak” is kell lenni, aki nem az, annak valószínűleg eszébe se jut Alaszkába költözni, de még talán meglátogatni sem.

Idén nyáron sikerült eljutnunk számos helyre, kiemelném Fairbankset és azt a helyet, ahol az olajvezeték közvetlen közelről megnézhető. A vezeték egyébként északon Prudhoe Bay-ből délen egészen Valdez varosáig fut.

pipeline_at_fairbanks.jpg

Számos helyen előbukkan a földből, de nem sok olyan terület van, ahol gyalogosan is megközelíthető. Fairbanksben kiépítettek az út mentén egy kis részt, ahol egy bizonyos szakaszon van lehetőség sétálni az olajvezeték mellett.

Visszatérve Anchorage-ra, a város és környéke területén számos tó található. Az egyik a Lake Hood nevet viseli, különlegessége, hogy a nemzetközi reptér mellett fekszik és több száz hidroplánnak és hobbirepülőnek ad otthont.

lake_hood_ii.jpg

lake_hood.jpgA Lake Hood

A terület abszolút nincs elzárva, testközelből megtekinthetők, ahogy éppen a vízen lebegve várják, hogy repülhessenek, vagy a kijelölt gurulóúton, ahogy le- és felszállásra készülnek.

A mindennapi élethez tartozik, hogy ha egy parkba kimész, nem kell meglepődni, ha találkozol egy medvével vagy jávorszarvassal. Utóbbiak egyébként az út mentén mindennapos jelenségek, számos tábla jelzi az autósoknak esetleges jelenlétüket.

eklutna_lake.jpgEklutna Lake

Légiparádé

Minden második év júniusának utolsó hétvégéjén megrendezik az Artic Thunder Air Show-t a légibázis területén, amire nekünk is volt szerencsénk elmenni mindkét napon.

Lehetőség volt számos katonai repülőgépbe, helikopterbe, egyéb járműbe bekukkantani, katonákkal találkozni, beszélgetni. Testközelből nézhettünk meg F-22 Raptorokat, F-35-ket, C5 Galaxy-t, Black Hawkot, Apache helikoptereket, Striker páncélozott csapatszállítót, Hummereket és még rengeteg minden, felsorolni is nehéz lenne őket.

f22_raptor.jpgAz F22 Raptor

Volt emellett légiparádé, többször repültek F-22 Raptorok (ezt Raptor Time-nak hívták), C17 Globemaster csapatszállítók, és a sors iróniája, hogy Las Vegasból tiszteletüket tették az F-16-osok egy fantasztikus légibemutató keretében. Még a parti őrség is képviseltette magát a helikopterével.

Hatalmas élmény volt nekünk és persze a gyereknek is, aki a Black Hawkból és az Apache-ból nem akart kiszállni.

apache.jpgAz Apache

f35.jpgAz F35

Ízelítőként ennyit szántam, igyekeztem összefoglalni, eddig milyennek látjuk az alaszkai életet és miket tapasztaltunk. Természetesen rengeteg dolgot lehetne írni és sok más szempontból megközelíteni, ezek megint az én soraim voltak arról, hogy mi hogyan éltük meg.

Köszönöm, hogy velünk tartottatok, terveim szerint hamarosan, még az év vége előtt jelentkezem.”

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: Alaszka Egyesült Államok

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr3914300383

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Volvo 7700 2018.10.15. 07:09:49

@maxval balcán bircaman: bizony, bizony es sok orosz leszarmazott is el errefele. Es milyen erdekes, hogy nekunk magyaroknak es mennyi kotodesunk van az orosz birodalomhoz.

Golf2 2018.10.15. 07:19:03

@Volvo 7700 : Igen jó rendesen magukhoz kötöztek 40 évig.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.10.15. 07:30:26

@Volvo 7700 :

Alaszka orosz kötődése erősebb, mint Mo-é.

Az alaszkai eszkimók egy része ortodox keresztény.

Bredpitt Monika 2018.10.15. 08:46:49

@maxval balcán bircaman: Istenem, csak egy linket akartam betenni....

A kis buták, mennyiért adták el az amcsiknak?
Most komolyan birca, tudtad, hogy ez lesz a mai poszt témája és ezen az egy mondaton agyaltál éjjel, vagy ez így jön belőled?

Bredpitt Monika 2018.10.15. 08:50:10

és a link

www.youtube.com/watch?v=lBFU_WRi9ak

kóstoljátok meg a halat, ha még nem tettétek, mármint a posztoló,
az Olaszországban élő barátnőm amerikai férje Alaszkáról ódákat zeng, ott élt egy ideig, amikor a Parti Őrségnek dolgozott, tőle hallottam erről a halról, jó a videó is

Alaszka bakancslistás hely......köszi a posztot

Din Serpahis 2018.10.15. 08:59:35

Hat nekem azert fura, hogy igy kikoltoznek a semmi kozepebe, ugy hogy azt se tudjak mi van ott.

Volvo 7700 2018.10.15. 09:00:40

@Din Serpahis: munka miatt koltoztunk es batrakke a szerencse:)

Csodabogár 2018.10.15. 09:25:45

@Volvo 7700 : Lehet tudni, hogy milyen munka van ott? Olaj? Csak kiváncsiságból kérdezem, ha nem akarsz ne válaszolj.

Herr Géza 2018.10.15. 09:39:39

@Csodabogár: Nem olajbizniszre tippelnék, mert én nehezen tudom elképzelni, hogy egy benfentesnek maradandó élményt jelent egy olajvezeték mellett sétálni.... :D Akkor ő multiplex orgazmust élne át mondjuk Százhalombattán. :)))))

puhacica 2018.10.15. 11:10:44

@Volvo 7700 : a nyari alaszka fantasztikus lehet. ha voltatok vagy mentek majd balnalesre, mindenkepp tudosits kerlek!

nyuszigonosz 2018.10.15. 12:33:06

@maxval balcán bircaman: A válaszod elsö mondata igaz. Nagyon olcsón adták el. Ja, meg is bánták késöbb, de ez van.

A második mondatod meg nem igaz. Azt hiszem te is tudod, hogy nem igaz, mivel remélem, hogy ismered annyira - föleg az orosz -törtélemet, hogy ezt is tudd.
Meg hát 2017-ben volt pont 150 éve ez az Alaszka-eladás, mindenhol lehetett róla hallani - olvasni.
Meg hát nemcsak akkor.

Egy Krím haború utáni üres kincstár, ez volt 1867-ben a cári Oroszországban. Pénz kellett, valahonnan/ azonnal /gyorsan.

Alaszka egy külsö kolóniája volt az akkori cári Oroszországnak, nem volt érdekes, messze volt, hideg volt, semmi sem volt, laktak ott népek, nem oroszok, hanem hát ottani bennszülött szibériai népek - azok sem voltak érdekesek a cárnak, neki pénz kellett.

Na és eladta Alaszkát az ott élö népekkel együtt az USA-nak, mégpedig 4,74 amerikai dollárért négyzetméterenként.
A pénzt a cár: Alexander II. felmarkolta, örült, pedig ilyen olcsó területi eladás, azaddig még sosem volt sehol.

Na nem örült sokáig, mivel késöbb aranyat találtak Alaszkában, vissza is akarta vásárolni, na de már nem volt eladó, és 60 évvel az eladás után meg óriási olajföldeket találtak ott. Szóval nem volt jó üzlet az orosz cáréknak.

P.Elliot 2018.10.15. 12:42:13

Hat nekem a nyari szunyog vagy legy jut eszembe Alaszkarol ami milioszamra van es rohadtul csip, megkeseritene az eletemet.
Egyebkent itt van hazeladasi musor ami Alaszkarol szol, rendkivul erdekes, a musor segitsegevel jartam mar nagyon sok helyen , teljesen el tudom kepzelni ott az eletet es nem allitom hogy nagy kedvem lenne hozza.
Igen, szep a termeszeti szepseg, mindig imadtam horgaszni de valahogy ott ahhoz sem lenne igazan kedvem hogy allandoan forgassam a fejemet hogy mikor kapok hozza tarsat egy elocammogo medve szemelyeben.
Az arak rohadt dragak, a legocskabb kis fa hazert is annyit kernek hogy az ember csak hapog.
Az emberek, falun, vadonban, varoson ugy latom hogy vegtelenul egyszeruen oltozkodnek, dzseki, valami polo vagy pulover, farmergatya aztan jolvan.
Hianyozna a "feloltozkodes".
Ettol fuggetlenul biztosan erdekes lehetne par evig, ha nem lenne olyan rohadt draga akkor meg tovabb is, hiszen ha van penz akkor meg lehet teremteni a kenyelmes eletet.
Az is riaszt hogy kijjebb a vadonos reszen marpedig az a legszebb, pottyantos wc van odebb a haztol, sokszor joval odebb. Mi van ha talalkozok egy medvevel, minden esely megvan ra. Meg hideg, meg budos.
Nekem tetszik a kepen az az olajvezetek, jo lenne megtapogatni hogy milyen erzes, elmeny is mert meg sosem lattam kozelrol olajvezeteket.
Azok a katonai gepek is erdekesek lehetnek, kozelrol latni azt ami a filmeken van, meg foton is lenyugozo.
Gondolom hogy a ferfiaknak hatalmas elmeny meg a kisfiuknak de en is megneznem.

Sok szerencset a posztolonak, biztosan nagy elmeny lehet kiprobalni.
Volt itt egyszer egy alaszkai posztolonk, nagyon erdekeseket irt, o szerette, nem tudom ott el-e meg, o dolgozni ment oda, valami allatokkal kapcsolatosan, preparalas, boncolas, oktatas, nem emlekszem ra csak arra hogy valami nagyon specialis foglalkozasa volt.

P.Elliot 2018.10.15. 12:47:24

@nyuszigonosz: Amerika sem orult akkoriban a vetelnek mert penz sem volt ra meg mi a francnak, minek nekunk az a jeges hely de ugy remlik a kulugyminiszter szorgalmazta/ lehet hogy o is horgaszni akart ott, hehehe/ es veghez is vitte a tiltakozasok ellenere.
Aztan amikor kiderult az arany akkor mindenki befogta a szajat, persze hogy nem adtak vissza, miert is, kifizettek.
Baromi jo vasar volt igy utolag visszagondolva.

P.Elliot 2018.10.15. 12:51:36

@Golf2: " Igen jó rendesen magukhoz kötöztek 40 évig"

Hehehe, ez jo volt.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.10.15. 13:12:07

@nyuszigonosz:

A fő logika az volt, hogy biztosan úgy is okot talál az USA vagy Anglia Alaszka elvételére, így inkább legyen eladva. S eleve csak jégmező.

Lajosne Gelencser 2018.10.15. 13:27:36

@Bredpitt Monika: Ha jól emlékszem az írásra,akkor 1 dollárért vették meg az Amerikaiak Alaszkát az Oroszoktól!!!

P.Elliot 2018.10.15. 13:35:22

@Lajosne Gelencser: Jesszus, hol olvastal ilyet?
Valamivel tobb mint 7 millio dollar volt az ara.

P.Elliot 2018.10.15. 13:42:01

@Lajosne Gelencser: 1 dollarert minden amerikai megvasariolta volna affele horgasztanyanak.
1867-ben az a 7 millio dollar is apropenz volt ahhoz kepest hogy mit ert kesobb. Olaj, halaszat, fakitermeles es akkor az aranyrol meg nem is beszeltunk.
valoszinu hogy volt ott meg mas is ami ertekes volt, peldaul a prem. Ma nem divat mar a bunda meg a premek de akkoriban igen, az is sok penzt hozhatott, a premvadaszat.

Hari Seldon 2 2018.10.15. 14:23:08

Nyáron a környék tele lehet olyan moszkítókkal, amik akkorák, hogy szintén kell nekik egy kifutópálya... - Csak úgy jönnek elő a mocsaras tengerpartról.

Csodabogár 2018.10.15. 16:33:48

@Hari Seldon 2: Jó kis eső esett tegnap nálatok. Jó tudom az ország nagy, de elég rémes látvány volt.

Hari Seldon 2 2018.10.15. 16:54:00

@nyuszigonosz:
Az oroszok sohasem az üzleti érzéküről voltak ismeretek. (Meg is látszik rajtuk most is)

Din Serpahis 2018.10.15. 17:47:18

@Hari Seldon 2: Az oroszok leginkább csak ahhoz értenek, hogy erőszakkal elvegyenek valamit másoktól.

Volvo 7700 2018.10.15. 18:23:32

@Csodabogár: van az is, de en jogi teruleten vagyok

geeeteee 2018.10.15. 18:40:09

Alaszka távoli kemény hely, soha nem jártam arra. Gazdag turistáknak kalandozni, munkásembernek meggazdagodni jó. Feltételezésem szerint hasonló lehet a mi sivatagjainkban lévő bányákhoz vagy stationökhöz. (Éghajlattól független, remote, harsch, hideg-meleg.) Bár lenyűgöző a táj, 2-3 hétnél hosszabb ott-tartózkodásért senki nem fizet szívesen, azért már bér jár. Saccra 3-4 haviért délebbre meg ki lehet húzni az egész évet, ha nem is luxusban, de kényelmesen. Nem ellenőriztem le, az itteni viszonyokkal próbálok párhuzamot vonni, elképzeléseim szerint közel ugyanazok lehetnek az arányok. Ott hogy hívják a FIFO-t meg a DIDO-t?

Volvo 7700 2018.10.15. 18:41:44

@puhacica: termeszetesen:) Az iroda ablakabol neha lehet latni oket messzirol a part menten uszkalni.

Volvo 7700 2018.10.15. 18:43:06

@Hari Seldon 2: igen, eleg kellemetlenek tudnak lenni. A spray a tuti nalunk, hogy elkergessuk oket.

Volvo 7700 2018.10.15. 18:44:55

@P.Elliot: minden helynek van elonye es hatranya es minden attol fugg ki es mit reszesit elonyben
Mi itt jobban itthon vagyunk, mint Las Vegas ban.

kardio1 2018.10.15. 19:15:13

@Csodabogár: hát igen. Ráadásul az egyik érintett falu, Trèbes volt egy iszlamista túszejtő merénylet helyszíne is nem is olyan régen. Kijut nekik a "jóból" !

kardio1 2018.10.15. 19:16:17

Legalább 13 halott van :(

Hari Seldon 2 2018.10.15. 19:23:13

@Csodabogár:
Nálunk?
Tőlünk majdnem annyira van (közúton) mint Budapest.
Az igaz, hogy egy ország, dehát ez nem kicsi terület.
Ez inkább kardio-ékhoz van közelebb, mert ő "déli", ha érted miről beszélek... :-)
De tőle is olyan 200 - 250 km lehet.

Hari Seldon 2 2018.10.15. 19:25:56

@kardio1:
Igen, nagyon nagy víz. Hirtelen jött.
Nálunk ma is hétágra süt a nap, és 28 fok van.
Carcassone. - Pont ott nyaraltunk, és a szállásunk is a folyó partján volt. Nem tudom mi lett vele.

Hari Seldon 2 2018.10.15. 19:28:08

@Hari Seldon 2:
Jav: Carcassonne.
... ott is megszálltunk a környéken

kardio1 2018.10.15. 19:28:15

Pontos számok :
12 halott, 1 eltűnt, 8 sérült.

3 méternyi víz az utcán...

kardio1 2018.10.15. 19:30:54

@Hari Seldon 2: igen, 240 km.
Az Aude szintje előtte 90 cm volt. Utána 7.5 m !

blackhairlady 2018.10.15. 19:37:41

@Volvo 7700 : Gyonyoru kepek :)
A ferjem szokott nezni mindenfele alaszkai realityt, mar a filmek lattan is fazni szoktam :D
Mit gondoltok, ez lesz a vegleges otthon vagy amint lehet tovabb alltok? :)

Arthamyr 2018.10.15. 19:43:55

@LepesMez: Akik a szétcseszést koordinálják, azoknál pont kevés embernek megy jobban. :)

Arthamyr 2018.10.15. 19:49:50

@Volvo 7700 : Jó poszt, szép képekkel. Az élet milyen arrafelé? Azért elég nagy váltás Vegasból... A hosszú, sötét telet hogy bírjátok?

Arthamyr 2018.10.15. 19:51:52

@Volvo 7700 : Ja, és az a kérdés is megfogalmazódott bennem, hogy miért jó az olajvezetékhez közel menni? Ott a gyönyörű természet, ti outdoorsy-k vagytok, nekem eszembe nem jutna emberi ipari infrastruktúra közelébe menni. :)

puhacica 2018.10.15. 20:23:04

@Volvo 7700 : nem sokat dolgoznek abban az irodaban azt hiszem, inkabb egesz nap az uvegre lennek tapadva. :D (kicsit beleszakadt ebbe a szivem, annyira szeretnem latni oket. ♡)

Pesti 2018.10.15. 20:31:03

Sok sikert Alaszkához, szép táj, kemény embereket követel.Üdvözlet Winnipegről.

contractor 2018.10.15. 20:31:07

1 telet bírtam ki Trollhätan-ben Svédországban (58. szélességi fok), majd megfenyegettem a német céget, hogy azonnal felmondok ha nem helyez vissza Németországba, ahol előtte is voltam. Gondolom Alaszka még annál is durvább.

exterminador 2018.10.15. 20:39:14

Anchorage nem éppen az igazi Alaszka... :) Az egy 300 ezres átlagos amerikai város. Benn az állam közepén, a vadonban érdekesebb lehet.

exterminador 2018.10.15. 20:39:14

@Pesti: Winnipeg? Télen jóval hidegebb, mint Anchorage!

2018.10.15. 21:15:00

Kb ugyanez a látvány megvan, sokkal nagyobb biztonságérzettel (kórház, akármi) és nem kell messzebb menni, mint Norvégia.

jojó78. 2018.10.15. 22:11:32

@Volvo 7700 : Irigyellek. Egyszer én is szívesen elmennék megnézni az Alaszkai tájat. (milyen Volvo ha nem titok? )

Csodabogár 2018.10.15. 22:17:05

@blackhairlady: A hideg csak egy dolog, de a hónapokig tartó sötétség megfekszi az ember lelkét.

blackhairlady 2018.10.15. 23:14:31

@Csodabogár: Igen, az meg a masik. a ketto kombinacioja pedig sokak szamara egyenes ut a depressziohoz.

kardio1 2018.10.15. 23:31:36

@maxval balcán bircaman: a 18. század második felétől volt egy évszázadon át "ősi orosz tartomány". Több időt töltött már amerikai z

kardio1 2018.10.15. 23:34:39

Zászló alatt. És évezredekig ősi eszkimó és indián terület volt.

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2018.10.16. 00:46:40

@Bredpitt Monika: halibut nekem is az egyik kedvenc halam, nagyon finom hsa van, sok seafood etteremben van a menun.

www.alaskagoldbrand.com/2017/10/03/whats-so-special-about-alaska-gold-halibut/

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2018.10.16. 00:58:35

@blackhairlady: kosz a tippet, belenezek! :) nekem Alaszkarol mindig a Northern Exposure (magyarul Miert eppen Alaszka) jut eszembe, az is egy annyira aranyos sorozat volt.

blackhairlady 2018.10.16. 01:46:17

@Zsuzsi65: Igen, az az amit szerintem mindenki ismer :)
En meg otthon neztem ezt a men in trees sorozatot, a magyar cime "A ferfi fan terem", szerintem igazan szorakoztato :D

gabors 2018.10.16. 02:34:06

@Zsuzsi65: van tobb sorozat is Discvery-in

Gold Rush,
Alaska Frontier
Alaskan Bush People
True North Alaska

meg az a realty dolog

volt ket masik de azoknak talan mar vege

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2018.10.16. 05:38:08

@LepesMez: haha, de mi vagyunk az elsok kozott, akik a friss posztokat eloszor latjak:) (kiveve a nagyon koran keloket:)

gabors 2018.10.16. 05:46:37

azert kivancsi leszek a tel UTANI beszamlora is vagy telre Las Vegas ?

gabors 2018.10.16. 05:49:24

@Zsuzsi65: "(kiveve a nagyon koran keloket:) "

vagy mikor keson megyek aludni :-))) mostanaban ritkabban..

Pesti 2018.10.16. 07:07:51

@exterminador: Nem csak jóval hidegebb, de nagyon hosszú is.

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.10.16. 07:08:30

Azért az USA legmelegebb pontjából felköltözni a leghidegebbe felettébb érdekes döntésnek tűnik.
Nem lett volna jobb Seattle?
Ott is hideg van, meg nincs akkora nyüzsi mint Las Vegasban.
Gondolom sok thermó kabátot se nagyon viseltetek a Bellaggio környékén, meleg ruházat se kis kiadás.
Csinálnék egy felmérést hol több a depis, a Finneknél vagy Alaszkában, elég húzós lehet a tél mikor sose jön fel a Nap.

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.10.16. 07:08:36

Ezt még szoknom kell hogy nem jelenik meg hirtelen a hsz.
Nem lenne jobb megoldás hogy utólag moderálni azt ami nem ide való ?
Mert akkor kicsit pörgősebb lenne a csevej .

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2018.10.16. 10:26:45

így 3 rész után nem ártana már írni pár sort, hogy mit is dolgoznak, nem?

ac07 2018.10.16. 10:43:24

@szociál: a legmagasabb a fiatalkorú lakosság körében az öngyilkosság aránya, főleg a szegények körében gyakorlatilag nincs kitörési lehetőség, szó szerint a tengődés megy - ez még a mindenféle reality jellegű ott játszódó természetfilmes csatornás műsorokból is lejön. Csak olyan apróságok, hogy pl. egy 800 fős "városban" nincs vezetékes víz, mindenki "mézesbödönbe" végzi a dolgát, zuhanyzó 2 db.
De azért én legalábbis turistáskodni vágyom oda.

ac07 2018.10.16. 10:43:26

@contractor: Trollhättan még nem észak - ott tök normális évszakok vannak (meg a Saab múzeum).
Tesóm 10 éve él kint, ebből a nagyobb részt Vänersborgban, voltam már kint, én ott szívesen élnék.

gabors 2018.10.16. 13:18:37

@doggfather: " így 3 rész után nem ártana már írni pár sort, hogy mit is dolgoznak, nem? "

Kell ??? Nem !!!

Posztolo eldonti mit akar megosztani mit nem amugy utalt ra hogy valami jogi munka vagy hasonlo.

Csak a yamaha 2018.10.16. 18:50:55

Sok szép hely van a világon..A posztoló SZERINTEM kb unatkoz6..;-)Vagy álmodozik egy kicsit;-)De sok sikert!

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2018.10.16. 20:44:02

Minek mentetek Las Vegasból Alaszkába?
Ott q.va hideg van!

Volvo 7700 2018.10.17. 07:53:53

@Arthamyr: kompemzalja a le nem meno nap nyaron

Volvo 7700 2018.10.17. 07:55:25

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: ez tevhit ebben a formaban. Fugg attol melyik reszen elsz. North-Dakota es meg jo par allam joval hidegebb tud lenni.

Volvo 7700 2018.10.17. 07:56:03

@Csak a yamaha: koszonom a siker resze folyamatban es sosem almodoztam.

Volvo 7700 2018.10.17. 07:56:58

@gabors: koszonom hozzaszolasod es a poszt nem a munkamrol szolt, hanem Alaszkarol ergo a kettonek semmi kozze egymashoz.

Volvo 7700 2018.10.17. 07:58:15

@szociál: a magyarok szerintem depisebbek, ha mar ezt a szot hasznaljuk,mint a masik 2 emlitett nemzet.

Volvo 7700 2018.10.17. 07:59:02

@gabors: Hawaii inkabb, ha valaszthatnek.

Volvo 7700 2018.10.17. 08:03:58

@jojó78.: nincs Volvo, erre a Subaru a nemzeti auto.

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.10.17. 08:45:59

@ac07:
Húzós :O

@Volvo 7700 :
Elég meghallgatni a Himnuszt, egyből eret vágsz.
Képzeld el ha nálunk lenne fél évig sötétség, világbajnokok lennénk öngyilkosságból :))

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2018.10.17. 13:03:45

@Volvo 7700 : Háde akkoris! Menne a f.xom!

@szociál: Himnuszt hagyjuk már!
A mienk a 6 legszebben benne van!

Arthamyr 2018.10.17. 18:49:32

@Volvo 7700 : Az nekem is bejön, de nem tudom, hogy kompenzálná... Azért annyival nem jobb, mint a non-stop sötétség rossz. :)

zsblog 2018.10.17. 20:25:44

@Pesti: De legalább lehet a Forks-nál sokat korizni... A gyerekek imádják.

Bredpitt Monika 2018.10.20. 11:06:16

@Zsuzsi65: egy kis fáziskéséssel, én valamiért kint soha nem hallottam erről a halról, nem is tudom mi ez magyarul (meg fogom nézni) most beszélt nekem erről hosszasan Olaszországban barátnőm férje, neki anno nagyon bejött Alaszka,

most is oda akartak menni, de aztán megkapták a lehetőséget (US Army) hogy Olaszországba is mehetnek, és ahogy ő mondta ez egy igazi hot spot, mivel küldöldön vannak, fizetnek nekik lakhatást, benzin egy részét , úgy tudom, szóval jól jártak,

én meg külön örülök, hogy itt vannak, láthatom barátnőmet és beleszerettem a nyáron Észak Olaszországba.......azt nem is kérdetem tőle van e halibut ott is

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása