A francia vidéket valahogy úgy képzeli el az ember, hogy gyönyörű dombok és folyók között kis települések bújnak meg, ahol baguette illata száll a levegőben. Nos, mint Eszter posztjából kiderül, valami nagyon hasonló tényleg létezik – neki pedig teljesült régi álma és ott élhet. Hogyan került oda, hogyan ment a beilleszkedés – ez is kiderül, miközben pazar fotókat is nézegethettek.
„Nahát, esik - állapítottam meg kétéves angliai tartózkodásom alatt pontosan hétszázharmincadszor. Lecsaptam az ébresztőt. megöleltem a férjemet, megsétáltattam a kutyát és bevezettem a munkahelyemre. Hétszázharmincadszor.
Aznap lefoglaltam egy nyaralást a Dordogne régióba. Ez 2016 májusában volt, ma elvált nőként élek Európa szerintem egyik legszebb helyén és azért írok nektek, hogy ezt megmutassam.
Az otthonom ma Manoire de Bagnegrole - cédrusfákkal övezett birtok, a 17. században épült a Bordeaux-t Souillaccal összekötő út mentén, így lóváltó-állomásként működött sokáig.
Abban a házban, amit én bérelek (“La petite forge”) élt a kovács a családjával. A birtok maga egyébként egy dombra épült, 4 hektárnyi erdővel és hat épülettel, amiből hármat ki is adnak nyárra.
Bagnegrol úrnője ma a 74 éves Monique, aki folyékonyan beszél 3 nyelven és ő az egyik legjobb barátom.
Hogyan találtam erre a helyre?
Egy jazzkoncerten ült velünk egy asztalnál Monique, a tulajdonos. Aztán amikor házat kerestünk a pasimmal, kiderült, hogy ő meg albérlőt keres. Sosem felejtem el, amikor kiszálltam a kocsiból és megláttam, hogy hol fogok élni, elkezdtem sírni.
Ő meg puszta kedvességből megitatott minket Törley-pezsgővel - egész egyszerűen nem tudok elég messzire menekülni, a Törley-pezsgő mindenhol utolér - és másnap már megjelentem a kutyámmal, meg a dobozaimmal, meg a számukra olyan vicces ropogős rrrr-jeimmel.
Azóta sok víz lefolyt a Vezere-n, de itt mindig otthon lehettem, mindig van Törley-pezsgő, hely, ahol lakhatok és heti háromszor egészen biztosan megjelenik valaki egy tálcával, ami tele van ennivalóval. Nézzétek meg ti is, milyen szerencsés vagyok!
Mindenféle jóság hazája
Az autópályáknak köszönhetően a mellettünk futó út elvesztette a jelentőségét és Bagnegrole lóváltóállomásból egy ortodox pap és egy tolmács otthonává alakult, majd később az üresen álló házak nyaralókká, visszatérő vendégekkel a világ minden részéről.
Amiben nincs is semmi meglepő, ugyanis Bagnegrol Perigord Noir szívében épült, a szarvasgomba, a libamáj, a vörösbor, a kacsa, a liba és a kastélyok hazájában.
Josephine Baker is ezen a környéken talált otthonra. A Chateau des Milandes-ban nevelte a “szivárvány törzsre” keresztelt árvákat, akiket a világ minden részéből fogadott örökbe.
A beilleszkedés nehézségei
A környék gyönyörű, de külföldiként nem könnyű beilleszkedni. Én magyarként egzotikumnak számítok, nem nagyon élnek errefelé sem kelet-közép-európaiak, sem a volt gyarmatokról érkező bevándorlók.
Egy magyar hercegnőt azonban mindenki ismert errefelé. Ildiko Peers de Nieuwburgh egy belga nemesemberhez ment hozzá, majd megölte a saját kertésze és fél Perigord kereste hónapokon keresztül a holttestet. Megtalálták.
Hogy miért nehéz beilleszkedni? Mert nincs munka és a kutya nem beszél angolul. Illetve helyesbítek, Lola, a golden retrieverem egész sokat ért angolul. :)
Pedig a helyiek nagy része idegenforgalommal foglalkozik. A másik része pedig farmer. Aki nem farmer és nem idegenforgalommal foglalkozik, az pedig sokszor elképzelhetetlenül gazdag francia / angol / amerikai; aki vett magának egy kastélyt és élvezi az életet.
Kevés fiatal van, a velem egykorú nők nagy része férjnél van, jó pár gyerekkel és a férjével dolgozik a farmon. Vannak itt meg 60 fölötti francia értelmiségiek, akik elunták Párizst, vagy valamilyen tragédia elől menekültek ide felejteni.
Sosem gondoltam volna, hogy ilyen színes emberi sorsokat és ennyi tragédiát rejtenek Perigord chartreuseinek kék spalettái.
Kinek ajánlanám hát ezt a helyet?
Elsősorban franciául beszélő, nagyon szerelmes embereknek. Ne legyél vegan és laktózérzékeny, mert akkor éhen halsz, beszélj franciául és legyél kíváncsi. Nekem könnyű dolgom volt, Angliában éltem két évig és megtarthattam a munkámat, úgy-ahogy már beszéltem is a nyelvet, amikor ideköltöztem.
Soha nem találkoztam még ennyi emberi melegséggel, kedvességgel mint itt, pedig az angol vidék kis falvaiban is erős a közösség összetartó ereje.
Kérdezhetitek, hogy akkor miért jöttem el? Szerelemből. Tizenhárom éves korom óta Franciaországban szeretnék élni, de ide Anglián keresztül vezetett az út.
Kell hozzá az angol munkám, hogy biztonságban érezhessem magam. De ott szenvedtem attól, hogy nincs tér körülöttem, hogy a kertem egy zsebkendő és hogy £1400-at fizetünk albérletre.
Szenvedtem attól, hogy nem ehetek szezonális zöldségeket és gyümölcsöket, hogy Londonba bejárni dolgozni egy vagyon - szóval ugyanazok voltak a problémáim, mint mindenkinek, aki Angliában él és dolgozik.
A Dordogne régiót teljesen véletlenszerűen találtam, nyaralni jöttünk ide és egyből lenyűgözött. Nem mondom, hogy itt fogok megöregedni, bár még az is megtörténhet, de addig is élvezem a kacsát, a libát, a hosszú nappalokat, a tájat, a kastélyokat és ezt a Merle Francia Históriájában olyan szépen lefestett vidéket.”
Október 12. - az első Határátkelő Klub találkozó!
Találkozhattok három meghívott vendéggel (Zsófi, a Fromazs blog szerzője, Judit, aki határátkelőkkel foglalkozó mentálhigiénés szakember és még egy Zsófi, aki Ausztriából költözött haza), beszélgethetünk határátkelésről, hazatérésről. Ha érdekel a külföldi élet, határátkelő vagy, esetleg hazatértél - gyere el! A belépés ingyenes (sőt, senki nem távozik üres kézzel :) ), de már csak 10 hely maradt, szóval ha jönnél, ne habozz, minél hamarabb jelentkezz itt! További részleteket itt találsz.
A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.
Utolsó kommentek